Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésA következő, rendhagyó írás szintén a birtokvédelmi témakört érinti. Valójában tanmese is lehetne, de igaz történetről van szó, ami arról szól, hogy mindenki kerülhet birtokvédelmi helyzetbe, még akkor is, ha természete szerint leginkább elkerülné azt. Mondhatnánk azt is, hogy a birtokvédelem nem más, mint a jó vagy rossz szomszédság jogi köntösbe öltöztetése.
Egymás mellett lakott békében az egyszeri ember, és az egyszeri jogász, aki elbizakodottan azt hitte, hogy ő soha nem kerülhet birtokvédelmi helyzetbe. Amikor a jogász megvásárolt házába beköltözött, megállapodott a szomszédjával, hogy az eresznél lévő - az előző tulajdonos által félbehagyott - csatorna levezetését befejezi, így egyikük házának a fala, lábazata sem fog ázni, vizesedni a lezúduló esővíztől. A bádogos mester a csatorna levezetést megoldotta, és boldogan éltek egymás mellett 4 éven keresztül, mígnem szomorú haláleset történt: az egyszeri ember édesapja meghalt.
Az özvegyasszony elhatározta, hogy kiadja fiai örökségét, olyan formában, hogy a házaikat felújíttatja, körbeszigetelteti. Mivel a pénzt ő biztosította, a felújítási munkát is ő vezényelte le. De a jogász házának csatornája a fia házának a falán nyugodott, ami őt nem hagyta nyugodni, egyébiránt pedig a szigeteléshez a csatornákat el kellett távolítani.
A szigetelés előtti nap délutánján az özvegyasszony bekopogott a jogászhoz, illendően bemutatkoztak, és ezután az özvegyasszony odahívta a fiatalembert a csatornákhoz.
Az idős hölgy a csatornáknál határozottan megütögette a házfalakat: "Ez a maguk házfala, ez a mi házfalunk", majd a csatornákat: "Ez a maguk csatornája, ez a mi csatornánk." A fiatalember azt válaszolta: "Ez így van, ahogy mondja." - majd kérdőn tekintett rá. Az özvegyasszony a fejét ingatta, hogy a jogász miért nem érti, amit mondani akar, majd a jelenet ugyanígy megismétlődött. Miután látta, hogy a fiatalember nem akarja megérteni szándékát, (de tulajdonképpen csak ki akarta mondat-
- 26/27 -
ni vele a problémát), kérlelhetetlenül kijelentette: "A csatorna rossz helyen van, azt onnan le kell szedni, azt a saját házfalra át kell tenni, a szigetelés átlógó részét pedig le kell vágni. Holnap jönnek a munkások, addigra meg kell csinálni."
"Hát, nem hiszem" - válaszolt a fiatalember.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás