Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és annak az Emberi Jogok Európai Bírósága által történő érvényre juttatása vitathatatlanul nagy szerepet játszik a családjog alakulásában, még akkor is, ha ez nem közvetlenül érvényesül. A Zürichi Egyetem két professzora, Andrea Büchler[1] és Helen Keller[2] szerkesztésében jelent meg 2016-ban egy olyan tanulmánykötet, amely egy hosszabb projekt eredményeként azt vizsgálja, hogy a családformák és a szülői jogállás, szülői feladatok hogyan tükröződnek az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkének elméleti megközelítése és különösen az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó joggyakorlata tükrében, s miként érvényesülnek az Európa Tanács egyes tagállamainak jogalkotásában, ítélkezési gyakorlatában. A fenti célkitűzést az Intersentia által kiadott kötet címe is tükrözi: Family Forms and Parenthood. Theory and Practice of Article 8 ECHR in Europe (Családformák és szülői helyzet. Az EJEE 8. cikkének elmélete és gyakorlata Európában).
Az ötszáz oldalt messze meghaladó terjedelmű kötet a két projektet vezető s fent nevezett professzor bevezető tanulmányait tartalmazza, melyek annál inkább is komplex képet nyújtanak a 8. cikk Egyezményen belüli szerepéről és a családjogi gyakorlatról, mert Andrea Büchler magánjogász, míg Helen Keller közjoggal foglalkozik, s 2011 óta az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája. A projekt keretei között nemzeti tanulmányok készültek, így a kötet több európai országból érkező nemzeti feldolgozást tartalmaz, s zárásként a szerkesztőpáros szintetizáló tanulmányát. Minthogy jelen szemle szerzője ennek a projektnek részese volt, személyesen győződhetett meg a projektet és a kötetet meghatározó igényességről, céltudatosságról és elhivatottságról. A kötet mindenképpen hiánypótló a nemzetközi, illetve európai családjogi források sorában. Jelen szemlében a bevezető és záró tanulmányokat ismertetjük, s miután a családjog több intézménye és számos probléma tükröződik a tanulmányokban, az alábbiakban az azokban tárgyalt általánosabb kérdések mellett kifejezetten a családformák, azaz a partnerkapcsolatok témájára fókuszálunk.[3]
Noha a magyar jogalkalmazás számára sem idegen az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8., illetve részben szintén tárgyalásra kerülő 14. cikke, hivatalos magyar fordításuk[4] a következő. A magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról szóló 8. cikk szerint 1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. 2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges. A megkülönböztetés tilalmáról szóló 14. cikk szerint a jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.
Helen Keller tanulmánya[5] a kötet bevezetője, egyúttal a témát legtávolabbról és közjogi oldalról megközelítő anyaga. A szerző rámutat arra, hogy az európai országokban a családformák pluralizálódtak, s a hagyományos, az újabb, valamint a szokatlanabb családformák együttélésének vagyunk tanúi. Emellett állandó téma a családjog európaivá válása, illetve harmonizációja, s a
- 41/42 -
családjog azonos tendenciák melletti alakulása jelentős mértékben az emberi jogi folyamatoknak köszönhető. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) mindig nagy hatást gyakorolt a nemzeti családjog fejlődésére.
Miután a 8. cikkben foglalt jogok tartalmát erőteljesen meghatározza az, hogy az adott országban az adott időszakban azt milyen történeti és társadalmi összefüggésrendszerben lehet értelmezni, különösen nagy jelentősége van annak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) hogyan ítéli meg a tagállamok mérlegelési jogkörét. A 8. cikk családot érintő kérdéseinek felfogására a kultúra és hagyomány különösen nagy hatással van, így előtérbe kerül a nemi hovatartozáson és irányultságon alapuló, az életkori, illetve származási alapon történő valamennyi diszkrimináció. Ebből következik az is, hogy a Bíróságnak a 8. cikkre vonatkozó és a 14. cikkel összefüggő ítélkezési gyakorlata igen kidolgozott. Keller rámutat arra is, hogy nemcsak a kulturális hatások nemzetközi szintű összeütközéséről van szó, hanem nemzeti szintű nehézségekről is. Ez utóbbiak abból (is) következnek, hogy az egyes országokban a családi joggal magánjogászok foglalkoznak, s a polgári jogászok, illetve a polgári bíróságok nincsenek olyan szinten tisztában a nemzetközi jogi hatásokkal, mint az alkotmányjogászok. A 8. cikk jelentőségét a Bíróság statisztikai adatai is alátámasztják: 1998 novembere és 2014 decembere között a Nagykamara a 8. cikk tekintetében 33 esetben állapította meg annak megsértését, s 29 esetben a jogsértés hiányát (ezek különösen akkor komoly számok, ha összevetésre kerülnek - például és a közölt statisztikában - a 9-11. cikkek vonatkozó adataival).
Keller részletesen elemzi a Bíróság mérlegelési jogkörének és lehetőségének szélességét, külön kitérve arra, hogy ez hogyan valósul meg a 8. cikkel összefüggésben. A Bíróság korán rögzítette azt, hogy a 8. cikk elődleges célja, hogy a magánszemélyeket védje az állami önkénnyel szemben. Noha ebből következhetne a tagállamok mérlegelési jogkörének szélesebb volta, ez nem feltétlenül van így, tekintve, hogy a Bíróság később részletes szempontrendszereket dolgozott ki, s azáltal erőteljesen korlátozza a tagállami hatóságok mozgásterét. Általánosságban elmondható, hogy a mérlegelési jogkör szélessége attól függően változik, hogy pontosan milyen kérdésről van szó és milyen fontosságú érdekek forognak kockán, s ezekre a szerző példát is hoz.
Jellemzően széles a tagállami hatóságok mozgásköre akkor, ha nincs a tagállamok között az adott kérdés megítélésében konszenzus. A Bíróság számos esetben ugyanis összehasonlító jogi elemzés alapján vizsgálja meg azt, hogy a vizsgált kérdésben az európai megoldások konszenzusra jutottak-e. Keller erre példaként hozza az in vitro megtermékenyítéssel kapcsolatos ügyeket, illetve azokat, amelyekben a biológiai apa és az apai jogállást jogilag betöltő férfi áll egymással szemben, s az a kérdés merül fel, hogy a biológiai apa megtámadhatja-e a másik férfi apaságát. Az Ahrens v. Németország (2012) ügyben is sor került egy összehasonlító jogi vizsgálatra, s megállapítható volt, hogy az Európa Tanács 26 vizsgált tagállama közül tizenöt országban lehetővé tették azt, hogy a biológiai apa megtámadja az apai jogállást betöltő férfi apaságát, kilenc országban azonban nem, két országban pedig csak akkor zárták ki a biológiai apa perindítási jogát, ha a gyermek négy, illetve öt évet már együtt élt a másik "apával". A Bíróság mindebből azt a következtetést vonta le, hogy tendenciaként megállapítható, hogy egyre több országban mód van a biológiai apa részéről az apaság megtámadására. Noha utaltak arra is, hogy a biológiai apa nem zárható ki teljesen a gyermek életéből, kivéve, ha az kifejezetten a gyermek legfőbb érdeke, egyúttal azt is rögzítették, hogy - miután nincs a tagállamok között az adott kérdésben konszenzus -, a nemzeti hatóságok széles körű mérlegelési joggal rendelkeznek, s nem állapítható meg olyan kötelezettség, hogy a biológiai apa számára lehető kell tenni a fenti tényállás mellett a perindítást.t.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
