A Kormány 2014-ben fogadta el igazságügyi politikájának meghatározó elvi kereteit és célkitűzéseit, amely az igazságügyi politikáról szóló 1710/2014. (XII. 5.) Korm. határozatban öltött testet. E normatív határozatával a Kormány elkötelezte magát aziránt, hogy a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősödése érdekében további lépéseket tesz, elősegíti az igazságügyi szervezetrendszerrel történő hatékony együttműködést és a velük való kapcsolattartás folyamatos biztosítását. Emellett kiemelt célkitűzésként határozta meg azt is, hogy az igazságügyi politika európai szintű alakításában és végrehajtásában aktívan részt kíván venni, többek között a jogalkalmazási hatékonyság erősítésével. Kifejezte döntésében azt a meggyőződését is, hogy hazánk elkötelezett a jogállamiság európai értékei iránt.
A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről rendelkező 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet az igazságügyi miniszter feladat- és hatásköréről szólva rögzíti, hogy az igazságügyért való felelőssége keretében felel a Kormány igazságügy-politikájának kialakításáért és az alkotmányos szervekkel együttműködve annak végrehajtásáért. Részleteiben is kiemeli e körben a jogi segítségnyújtásért való felelősséget, a bírósági végrehajtókkal, a polgári jogi közvetítői tevékenységgel, a pártfogó felügyelői tevékenységgel és az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos feladatok ellátását, valamint a bírósági végrehajtók és a végrehajtási ügyintézők szakvizsgája, szakmai továbbképzése, az igazságügyi szakértők szakmai vizsgája alapvető szabályainak és feltételeinek meghatározását.
Az igazságügyi miniszter és az általa vezetett minisztérium kiemelkedő szerepet tölt be a jogalkalmazás hatékonyságának erősítésében. Hatékony jogalkalmazás elképzelhetetlen felkészült, elhivatott, felelősségteljes közreműködő személyek nélkül. E tevékenységi körében a miniszter kiemelt felelőssége a tág értelemben vett igazságszolgáltatás jogalkalmazási hatékonyságának, szakmai színvonalának növelésén keresztül a társadalmi közbizalom, az igazságszolgáltatásba vetett állampolgári bizalom erősítése. Hangsúlyozottan fontos célkitűzés e téren az igazságügyi kapcsolatok erősítése, a tisztességes eljárás elvének érvényesítése, az egységes és kiszámítható ítélkezés biztosítása.
A jogalkalmazás hatékonyságának erősítése, a kiszámítható és egységes ítélkezés európai kontextusban is értelmezendő, a jog érvényesülésén alapuló európai térség keretrendszerében. Az Európai Unió is elkötelezett olyan európai igazságügyi kultúra létrehozásában, amelyben érvényesül a szubszidiaritás elve és az igazságszolgáltatás függetlensége, melynek egyik alapvető szegmense az igazságügyi képzés.
Az Igazságügyi Minisztérium és az irányítása alá tartozó Igazságügyi Hivatal elsődleges felelősséggel tartozik többek között azért, hogy valamennyi, az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó hivatásrend képviselői milyen színvonalon segítik elő az igazságszolgáltatás hatékony működését. E cél megvalósításának érdekében egy országos képzési, továbbképzési centrum létrehozásának koncepciója került kidolgozásra, majd megvalósításra a közelmúltban. A célkitűzések megvalósításához a szervezeti kereteket az Igazságügyi Hivatal biztosítja az oktatási központ számára, melynek feltételei az Igazságügyi Hivatalról szóló 233/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet módosításával teremtődtek meg.[1] Az Igazságügyi Hivatal szervezeti egységeként felállított Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája (Jogakadémia) került kijelölésre az igazságügyi szolgálatok, valamint az igazságszolgáltatásban közreműködő, illetve ahhoz szakmai tevékenységükkel közvetlenül kapcsolódó más személyek részére szervezett jogi tárgyú és az igazságszolgáltatási tevékenységhez
- 99/100 -
közvetlenül kapcsolódó nem jogi tárgyú szakmai képzésekre.[2] Ily módon 2015. szeptember 1-jétől az Igazságügyi Hivatal kötelezettsége nem csak az áldozatsegítési, jogi segítségnyújtási, pártfogó felügyelői tevékenységet ellátók számára módszertani állásfoglalások, képzések és továbbképzések szervezése, de kiterjesztett hatáskörrel feladata a fentieken túlmenően az is, hogy a természetes személyek adósságrendezési eljárásával összefüggő feladatokat ellátó családi vagyonfelügyelők, az önálló bírósági végrehajtók, igazságügyi szakértők, közvetítők, valamint a felszámolói és vagyonfelügyelői szakirányú szakképzettséggel rendelkező személyek részére az egységes jogalkalmazás biztosítására képzéseket, illetve továbbképzéseket szervezzen.[3]
Az Igazságügyi Hivatal keretei között működő képzési centrum, az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája létrehozása azt a célt szolgálja, hogy a szétaprózott képzések helyett egy egységes szemléletű szakmai és hivatás-etikai képzési rendszer működjön. Kiemelt cél a tudományos vizsgálatokon alapuló elméleti és szimulált gyakorlati képzések biztosítása, ezáltal a bírói igazságszolgáltatói hatalom hatékony működésének, a hozott ítéletek végrehajtásának biztosítása, ahol helye lehet, a mediációs lehetőségeknek a széles körű kihasználása. Hangsúlyozandó a tudományos vizsgálatokon alapuló elméleti és gyakorlati képzés, melynek hátterét a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara hivatott biztosítani. A Jogakadémia kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a képzési körébe tartozó hivatásrendekkel kapcsolatos jogalkotás aktív részt vevője legyen, akár mint kezdeményező, akár a jogalkotó felkérésére adott véleményével.
A 2015 nyarán az Igazságügyi Minisztérium és az Igazságügyi Hivatal, a Szegedi Tudományegyetem, valamint annak Állam- és Jogtudományi Kara által kötött együttműködési megállapodás keretei között a Kar tudományos támogatást nyújt a Jogakadémia szakmai feladatainak ellátásához, elősegíti az Igazságügyi Hivatal szakmai ellenőrzései során feltárt hiányosságok megszüntetését.
Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara kötelezettséget vállalt, hogy az igazságszolgáltatás igazságügyi szervezetrendszeréhez tartozó szereplők alapképzése, illetve folyamatos továbbképzése érdekében biztosítja az oktatás minőségi színvonalát adó tudományos alap- és alkalmazott kutatások elvégzését. Ennek keretében kialakítja az egységes szemléletű szakmai és etikai képzés tematikáit és tananyagait a jogi segítségnyújtás, a közvetítői (mediációs) tevékenység, az önálló bírósági végrehajtás, az igazságügyi szakértés, a pártfogó felügyelet, az áldozatsegítés, valamint a családi csődvédelem, és a csőd- és felszámolás területén közreműködő szakemberek részére. Az együttműködési megállapodás kiemelt céljaként rögzítették a felek, hogy az igazságügyi szolgálatok, valamint az igazságszolgáltatásban közreműködő, illetve ahhoz szakmai tevékenységükkel közvetlenül kapcsolódó más személyek eljárásuk során azonos joggyakorlatot folytassanak.
Az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája az egységes szemléletű szakmai és hivatás-etikai képzés és továbbképzés centrumává kíván válni az igazságügy kapcsolódó területein. A képzések, továbbképzések célcsoportja a bírósági végrehajtók, igazságügy szakértők, a megyei kormányhivatalok áldozatsegítési, jogi segítségnyújtási és pártfogó felügyelői, családi vagyonfelügyelői, valamint a felszámolói és vagyonfelügyelői szakképzettséggel rendelkező személyek. A Jogakadémia célkitűzése tehát a jogi szolgálatok alkalmazottainak képzése, továbbképzése. Az oktatások, képzések regionális szinten kerülnek szervezésre, döntően a fővárosban és Szegeden.
A Jogakadémia által folytatott képzéseknek, továbbképzéseknek kiemelt szerepe lesz az új eljárásjogi kódexek, a szakértői törvény célközönséggel történő megismertetésében. Az egy-egy szakterületen elkészítendő tananyagok fejlesztésében elengedhetetlen, hogy az egységes joggyakorlat kialakításának is teret szenteljen. A rendszeresség megteremtése az oktatások területén hangsúlyozott, hiszen ez szolgálja a naprakész, pontos ismeretek elsajátítását és gondozását. A hivatásetikai elemek beépülnek valamennyi szakterület oktatási tematikájába, mely jelentős előrelépést jelenthet az állampolgárok igazságszolgáltatási intézmények felé megnyilvánuló bizalmának erősítésében. A célcsoportot képező szakterületek alkalmazottainak naprakész szaktudása biztosítja a szakszerűség, gyorsaság, hatékonyság hármas követelményének érvényesülését, a produktivitás erősödését. A Jogakadémiának célkitűzése az Európai Uniós gyakorlatok áttekintése és a pozitív tapasztalatok hasznosítása, azok beépítése a képzési, továbbképzési szisztémába, ily módon is erősítve a tagállamok, a jogi szakemberek és a polgárok egymásba vetett bizalmát.
A Jogakadémia létrejöttének célja többek között az, hogy az eddig szétaprózott vagy éppen hiányzó képzéseket, egységes szemléletű, szakmai, hivatáserkölcsi képzésekkel fejleszteni, kiegészíteni, pótolni lehessen.
A bírósági végrehajtók esetében az önálló bírósági végrehajtójelöltek képzésének célja, hogy a munkájuk ellátásához szükséges technikai kérdésekről, valamint jogi és igazságügyi ismeretekről tájékoztatást kapjanak. A képzésen való részvétel feltétele a végrehajtói szakvizsgára jelentkezésnek. Az önálló bírósági végrehajtók és az önálló bírósági végrehajtó-helyettesek évente továbbképzésben vesznek részt, immáron a
- 100/101 -
Jogakadémia szervezésében. A továbbképzés célja, hogy szervezett keretek között kapjanak tájékoztatást a végrehajtói tevékenység folytatásához szükséges jogi, gazdasági, igazságügyi és hivatáserkölcsi ismeretekről, továbbá a korábban elsajátított ismeretek frissítése is kiemelt fontossággal bír.
Az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatás és vizsga megszervezéséről a jövőre nézve a Jogakadémia gondoskodik, együttműködésben a minisztériummal. A feladat korábban teljes egészében a miniszter felelősségi körébe, a minisztérium operatív szervezési tevékenysége körébe tartozott, jövő év januártól azonban a Jogakadémia látja el a képzésszervezést és a vizsgáztatást. Az igazságügyi szakértők névjegyzékét továbbra is a miniszter vezeti és a vizsgabizottság tagjainak kinevezése is miniszteri hatáskörben marad.
A Jogakadémia a következő év elejétől kezdődően tartozik felelősséggel a fővárosi és megyei kormányhivataloknál és az Igazságügyi Hivatalnál a pártfogó felügyelői szakterületen, a jogi segítésnyújtási szakterületen és az áldozatsegítési szakterületen tevékenykedő kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők ügyviteli vizsgájának és a hozzá kapcsolódó szakmai képzéseknek és továbbképzéseknek a megszervezéséért és lebonyolításáért. Ennek érdekében felülvizsgálatra került a szakterületre vonatkozó szabályozási rendszer, amit a megyei, fővárosi kormányhivatalok integrációs folyamatai követelményeinek is meg kell feleltetni. A szakmai oktatás külön hangsúlyt kaphat azáltal, ha jogszabály rögzíti a moduláris képzési szisztémát.
A felszámolóbiztosok és vagyonfelügyelők továbbképzési feladatainak ellátásában is szerepet vállal a jövőben a Jogakadémia. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szoros és eredményes szakmai együttműködést alakít ki annak érdekében, hogy a szakmai továbbképzés feladatainak maradéktalanul eleget tegyen és ennek eredményeként a felszámoló szervezetek iránti közbizalom erősödhessen.
A képzésszervezési feladatok ellátásához elengedhetetlen egy olyan egységes kezelési módot támogató informatikai rendszer bevezetése és használata, amely képes a különböző szakterületek képzési, továbbképzési követelményeit effektíve támogatni és egyidejűleg megfelelni a felhasználók elvárásainak is. A rendszer kialakítása megfelelő ütemben halad.
Az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája mint országos hatáskörű oktatási, képzési és továbbképzési centrum a jelenlegi szétaprózott képzések helyett egy egységes szemléletű szakmai és hivatás-etikai képzési rendszer megvalósítására kíván fókuszálni. A tudományos vizsgálatokon alapuló elméleti és gyakorlati képzések hátterét a Jogakadémiával együttműködve a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara biztosítja. A képzések, továbbképzések célcsoportjait tekintve elsődleges az egységes jogalkalmazási tevékenység összhangjának megteremtése, a naprakész tudás biztosítása, valamint a jogszabályi változások nyomon követése. Ezáltal esély nyílik arra, hogy a tisztességes eljárás, a szakszerűség, a hatékonyság követelményrendszerének érvényesülésével erősödhessen az igazságszolgáltatás iránti közbizalom. ■
JEGYZETEK
[1] A természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvény végrehajtásával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról rendelkező 218/2015. (VIII. 6.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés, hatályos 2015. szeptember 1-jétől.
[3] Igazságügyi Hivatalról szóló 233/2014. (IX.18.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés b) pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző IH főigazgató-helyettes.
[2] A szerző főosztályvezető-helyettes.
Visszaugrás