Domaniczky Endre: Magyarország konzuli és diplomáciai kapcsolatai Ausztráliával (JURA, 2017/1., 219-228. o.)

Mohács után Magyarország néhány rövid kivételtől eltekintve csak 1918-ban bukkant fel önálló tényezőként a nemzetközi porondon. A Habsburg, majd 1867 után az Osztrák-Magyar Monarchián belül a kizárólagos uralkodói hatáskörben fenntartott külpolitika szűk mozgásteret biztosított, amely a magyar jelenlétet elsősorban a személyzeti politikában tette lehetővé. A térségbeli magyar diplomáciai hálózat előzményei mégis a dualizmus korába nyúlnak vissza.[1]

Kontinuitásról azonban a hektikus 20. században nem beszélhetünk, inkább lassú hálózatépítési törekvésekről, amelyeket minden rendszerváltással újra kellett kezdeni. A Monarchia hálózatát személyzeti és szervezeti értelemben is elmosta az idő, s elvesztek az évtizedeken keresztül alakított a tapasztalatok, a kapcsolatrendszer és a helyismeret. A folytonosságot - szervezeti értelemben (s a távolságot tekintve ez roppant nagy siker) - csupán 1989-ben sikerült biztosítani.

A diplomáciai kapcsolatoknál ugyanis a gazdasági érdekek és a külhoni diaszpóra kettősét egy speciális adottság tette relatívvá: az országok közti roppant távolság, amelyből a kapcsolatok jelentős idő- és költségigénye is származott. Ilyen távolságban különösen hosszú időre - nyugodt, prosperáló periódusra - volt szükség a kapcsolatok felvételéhez, a diplomáciai hálózat kialakításához, alkalmas személyek kijelöléséhez, az együttműködés lehetséges területeinek beazonosításához, a kapcsolatok elmélyítéséhez.

Ezek az előfeltételek az elmúlt két évszázadban voltaképpen háromszor álltak fenn: a kiegyezést követően (1867-1914), a Kádár-rendszerben (19561989) és a rendszerváltás után (1989 után).

1. A diplomáciai kapcsolatok kezdeti formái

A diplomáciát megújító 1815-ös bécsi kongresszust követő évszázad Nagy-Britannia felemelkedésének időszaka volt. Ausztriára, mint a kontinentális egyensúly fontos szereplőjére tekintettek a La Manche-csatornán túlról. Követek révén a két ország diplomáciai kapcsolatai a 18. századtól kölcsönössé és rendezetté váltak.[2] Ezt követően a két birodalom: az angol és az osztrák területén - így az Ausztráliában vagy Magyarországon - felmerülő kérdéseket diplomáciai úton képesek voltak megoldani.

2. A konzulátusok megjelenése

A 19. század közepén előbb az ausztrál gyarmatok önkormányzatának kiépülése, majd a kiegyezés révén az osztrák állam államszervezetének átalakulása, a kereskedelmi kapcsolatok keresése és felívelése a szorosabb együttműködés irányába hatott. A kapcsolatok kiépülésének kezdeti mozgatórugója tehát a kereskedelem volt, ehhez azonban a helyismeret, a helyben lét elengedhetetlen feltételnek számított. A Monarchia térségbeli terveinek kedvezett a Német Birodalom 1871-es megalakulása, amely a korábbi kis német államok diplomáciai személyzetének szélnek eresztésével járt.

Az első két osztrák-magyar tiszteletbeli konzul: Sydney-ben és Melbourne-ben 1871-ben került kinevezésre. A Sydney-ben működő Kummerer Rudolf (Rodolpo) 1868 és 1871 között Bajorország képviselőjeként tevékenykedett,[3] és 1871-ben igazolt át az Osztrák-Magyar Monarchiához.[4] A köztiszteletnek örvendő melbourne-i vállalkozó: Thonemann Emil első generációs osztrák volt, halála után testvére szolgált tovább tiszteletbeli konzulként.

3. A konzuli hálózat kiépülése

Az alkalmas személyek fellelése nem ígérkezett könnyű munkának. A kinevezettek listáját áttekintve látható, hogy az első generációs - az új környezetbe sikeresen beilleszkedett - állampolgárok mellett később megjelentek a született ausztrálok. Ők, a fogadó állam társadalmának avatott ismerőiként, akár több államot is képviselhettek egy időben,[5] helyismeretükkel pedig nehéz lett volna versenyezni. A hivatásos diplomaták[6] csak a századfordulót követően jelentek meg az egyre inkább központtá váló Sydney-ben,[7] ahová a világháború előtti években már Ausztrália mellett Új-Zéland és a szigetvilág is tartozott.[8]

A konzuli hálózat több lépcsőben épült ki a térségben: elsőként Sydney-ben és Melbourne-ben. Második körben Adelaide-ben. Ezt követően Auckland-ben (Új-Zéland), majd a negyedik hullámban Brisbane-ben, Perth-ben és az egyre jelentősebb ipari központtá váló Newcastle-ben (alkonzulátus).[9]

- 219/220 -

Forrás: korabeli angol-, ausztrál- és magyar sajtócikkek, valamint levéltári iratok (MNL).

A Monarchia időszakában kiépült térségbeli hálózat tehát nagyfokú hasonlóságot mutat a rendszerváltást követő tiszteletbeli konzuli székhelyekkel. Ennek oka a nagy távolságokban, illetve a gazdasági érdekekben rejlett és rejlik. A gazdaság ugyanis már a 19. század végén is az ausztrál nagyvárosokba összpontosult, a sikeres üzletkötéshez helyben kellett lenni, helyi szinten meg kellett jelenni.

A hálózat kiépülésével egyidejűleg pedig nyomon követhető a központosítási szándék, amely végül a sydney-i főkonzulátus kialakításához vezetett.[12] A hatékonyságot azonban nagymértékben csökkentette a személyzeti fluktuáció: Melbourne és Adelaide kivételével egyetlen helyen sem sikerült rövid időn belül a megfelelő embereket megtalálni, s ezek hiányában például Sydney-ben időről időre a német konzulok látták el a Monarchia képviseletét is.[13]

4. A hálózat megszűnése

A hadüzenetet diplomáciai hálózat gyors szétesése követte. Az ott maradó osztrák-magyar állampolgárokra internálás,[14] a korábban a Monarchiával szoros kapcsolatban lévőkre pedig gyakran önkéntes "száműzetés" várt (így járt például 1916-ban az akkor már több éve brit alattvaló Pinschoff-házaspár). A hadiállapot beálltával Freyesleben főkonzul a konzuli irattárat, illetve a Monarchia érdekeinek védelmét az USA főkonzulátusára bízta.[15]

5. A két világháború kora

A térségbeli kapcsolatok a két háború között nem is épültek újra, erre az újraszervezésre összpontosító Magyarországnak nem maradt ideje.[19] Egy tétova kísérlet történt a sydney-i magyar konzulátus felállítására 1935-ben, de a tiszteletbeli konzulnak kinevezett Albert Edwin Dalwood (1863-1948) csak

Forrás: korabeli angol-, ausztrál- és magyar sajtócikkek, valamint levéltári iratok (MNL).

- 220/221 -

átmenetileg tűnt fel magyar képviselőként az ausztrál hírekben.[20]

Saját hálózat hiányában Magyarország 1930-ban Olaszországot bízta meg a magyar érdekek képviseletével, s ez a kapcsolat egészen a II. világháború elejéig működött.[21]

Ezt követően a világháború alatt Svédország vállalta el Magyarország térségbeli képviseletét, s magyar kérésre e feladatát a háborút követően egészen 1948-ig ellátta.[22]

6. Kísérletek a kapcsolatfelvételre

A svédek visszakozását követően merült fel a saját képviselet felállításának lehetősége Magyarországon, a közvetlen kapcsolatfelvétel azonban közel két évtizedig váratott magára (ebben a belpolitikai történések mellett a nemzetközi események, így az 1956-os forradalom, illetve Nagy-Britannia Európához való közeledése jelentős szerepet kaptak). Átmeneti megoldásként Magyarország a londoni magyar követségen keresztül érintkezett Ausztráliával.[23]

Az 1956-os melbourne-i olimpia kiváló alkalomnak tűnt a helyi viszonyok felmérésére. A kereskedelmi kapcsolatok mellett egyre fontosabbá váltak a gyarapodó magyar diaszpóra távolból nehezen intézhető konzuli ügyei, illetve az emigrációs tevékenység megfigyelése is. Szóba került egy melbourne-i képviselet felállítása is, sőt 1956-ban egy kiküldött[24] személyesen is tájékozódott a helyszínen, de a forradalom kitörése minden korábbi tervet felülírt.

Ausztrália közvetve figyelemmel kísérte Magyarország szovjetizálódását, több alkalommal került sor jegyzékváltásra is,[25] illetve két alkalommal is befogadtak nagyobb létszámú magyar menekültcsoportot.[26]

A forradalom nyomán a kapcsolatok megszakadtak, s Magyarország ezt követően sikertelenül próbálkozott többször is a nyitással, de ekkor erre még nem volt fogadókészség.

7. Úton a saját képviselet kialakítása felé

1961-ben Magyarország elsősorban az emigrációról való friss információk beszerzése (néhány feljegyzés az ausztráliai magyar diaszpóráról 1945 és 1960 között is készült) érdekében Csehszlovákiát kérte fel érdekeinek képviseletére.[27]

Ausztrália ezt csupán konzuli ügyekben és hallgatólagosan tette lehetővé.[28] Ezt követően egy diplomáciai vihart kavaró gyilkossági ügy[29] miatt 1964-ben Magyarország a Szovjetunió nagykövetségének közreműködését kérte, de ehhez Ausztrália - a már elismert csehszlovák képviseletre hivatkozással - nem járult hozzá.[30]

A csehszlovák főkonzulátuson 1963-1965 között egy alkonzul foglalkozott magyar ügyekkel, költségeit Magyarország félévente térítette meg.[31] Az alkonzul működését saját misszióján és a magyar külügyön belül sem övezte osztatlan elismerés, ezért Magyarországon 1965.02.19-én úgy döntöttek, hogy munkájára nem tartanak igényt a továbbiakban. Az alkonzul működésének közel két éve alatt hazaküldött jelentései (különösen a magyar diaszpóra számáról, összetételéről és szervezeteiről) alapos munkát sejtetnek, s hosszú idő után az első friss anyagnak számítottak, amelyekre építeni lehetett.[32]

A gyarapodó konzuli ügyek ellátásának kényszere alatt a külügyben felmerült, hogy a már 1964 márciusától Sydney-ben működő magyar kereskedelmi kirendeltség "jó lenne, ha... konzuli jogkörrel is fel lenne ruházva. Amennyiben ez nem járható út, megfontolandó lenne ismételten szorgalmazni az ausztrál hatóságok felé a diplomáciai vagy konzuli kapcsolatok felvételének kérdését...".[33]

A magyar kereskedelmi képviselet létrejötte felé tett első lépésként az 1963 tavaszán az ausztrál hatóságok hozzájárultak ahhoz, hogy a Hungarotext vállalat állandó irodát létesítsen Ausztráliában Melbourne-ben vagy Sydney-ben, azonban "...az iroda nem rendelkezhet hivatalos státusszal, és létszáma nem haladhatja meg a két főt".[34] 1963 májusában Déry Gusztáv,[35] majd 1965 végén Matuska Miklós került kiküldésre. 1964 közepén a magyar külkereskedelmi minisztérium javasolta az ausztrál félnek kereskedelmi képviseletek kölcsönös felállítását. Miután ezt az ausztrál fél támogatta, a Hungarotext képviselője - az 1963 novembere óta kint tartózkodó Menyhárt József - 1965 eleje óta "hivatalos kereskedelmi képviselő minőségben működik Sydney-ben." A kereskedelmi képviselet jogi helyzetét azonban éveken keresztül nem sikerült tisztázni.[36]

A magyar kereskedelmi képviselet jogállása körüli egyeztetések előkészítették a konzuli képviselet felállítását. 1966-ban a magyar kereskedelmi képviselő jelentette, hogy az ausztrál fél nem ellenezné a konzuli kapcsolatok felvételét, ennek nyomán, a forradalom 10. évfordulójára időzítve született meg a 226/1966 (XI.02.) NET-határozat a konzuli kapcsolatok felvételéről. Ekkor már zajlottak egy kereskedelmi egyezmény előkészítési munkái, amelynek során az ausztrálok élénken érdeklődtek a magyar gazdasági reform állásáról.[37]

A kapcsolatfelvétel során az ausztrálok, illetve a magyarok által korábban felvetett Melbourne és

- 221/222 -

Forrás: MNL KÜM irattár, illetve Magyar Közlöny

Sydney közül Magyarország végül - vélhetően Canberra közelségére, illetve a baráti szocialista országok képviseleteinek megoszlására figyelemmel - Sydney mellett döntött.[38]

8. A Sydney Főkonzulátus felállítása

A konzuli kapcsolatok felvétele érdekében Magyarország által kezdeményezett tárgyalások több hónapra elakadtak az ausztrál külügynél. A kereskedelmi képviselet átminősítése helyett végül annak egy főkonzulátus keretei közötti további működését támogató javaslat került kidolgozásra.

A magyar fél tapogatódzásait nehezítette, hogy Ausztrália ekkoriban jelölte ki az egyes középeurópai országokkal kapcsolatot tartó külképviseleteit, és Magyarország tekintetében hónapokon keresztül hezitáltak a belgrádi, a moszkvai, majd végül a bécsi követség kijelölése kapcsán (a keretek képlékenységét jelzi, hogy a kereskedelmi képviselet felállítását eredményező 1965. márciusi jegyzékváltás a New York-i ENSZ-képviseleten keresztül zajlott, de a magyar fél aktívan használta tokiói és jakartai diplomáciai csatornáit is).

Miután ausztrál részről a bécsi nagykövetség lett a befutó (8 hónapnyi várakozás után), a tárgyalások felgyorsultak, s 1967-ben a magyar külügy már megkezdhette a kijelölt főkonzul: a X. Területi Főosztályon dolgozó Kázmér Zsigmond (1933) felkészítését, aki 1967 decemberében érkezett meg Sydney-be. Az ausztrál jegyzék szerint 1968.01.10-től kezdte meg főkonzuli működését. Ha visszaemlékszünk, Sydney-ben már az Osztrák-Magyar Monarchiának volt (több hivatásos) főkonzulja a 20. század elején. A független Magyarország első hivatásos képviselete és képviselője azonban csak látott munkához.[39]

Az első évek a főkonzulátus tevékenységi körének meghatározásával teltek, az eredeti elhatározás szerint "jellegénél, valamint létszámánál fogva, hacsak korlátozott mértékben is, bizonyos diplomáciai, politikai jellegű feladatok ellátására felhatalmazást" kapott.[40] Az ausztrálokat azonban Kázmér Zsigmond visszaemlékezése szerint jobban érdekelte, hogy milyen kapcsolatot kívánnak kiépíteni a magyar diaszpórával.[41]

9. A diplomáciai kapcsolatok felvétele

A főkonzulátus működésének kedvező tapasztalatai, valamint Ausztrália Európa irányában tanúsított növekvő érdeklődése nyomán 1972-ben sor került a diplomáciai kapcsolatok felvételére.

Kázmér Zsigmond már ezt megelőzően utalt rá, hogy Ausztrália és Magyarország vonatkozásában "...államközi vonalon lényegesen több mindenre kerül sor a két ország között, mint amiről a KÜM-nek tudomása van."[41] Valóban, a '60-as évek végén egyre több területen kezdődtek tapogatódzó tárgyalások (tudományos élet, kutatási programok, kultúra, művészetek, mezőgazdasági tapasztalatcsere), amelyekre a külügyi iratanyagban csak elszórtan találhatóak utalások. Az ausztrál látogatók érdeklődtek az új gazdasági mechanizmus iránt is, s elejtett megjegyzéseikből kitűnik, hogy általában kellemes élményekkel távoztak, többet, magasabb színvonalút láttak, mint amire számítottak.[43]

A nagykövetségek létesítése még váratott magára (ausztrál részről még egészen hosszú ideig),[44] viszont a nagykövetek kölcsönös akkreditációja rövidesen megtörtént.

- 222/223 -

Forrás: Magyar Közlöny, Magyar Nemzeti Levéltár[46]

Kezdetben Magyarország indonéziai nagyköveteit akkreditálta Ausztráliába is, akik jakartai székhelyükről tettek utazást a térségben, felkeresve a magyarok lakta nagyvárosokat.[45]

Az első ausztráliai magyar nagykövet, aki már Canberra központtal teljesített szolgálatot, Kázmér Zsigmond volt. Az ő nagykövetsége alatt sikerült az első állandó követségi épületet megszerezni (az egyik diplomata-negyedben: Yarralumla város-részben).[47]

Innét a rendszerváltást követően költözött át a misszió Deakin kerületbe, a mai komplexumba, amelyet magyar motívumokkal gazdagon díszített fogadóhelysége reprezentációs célra kiválóan alkalmassá tesz.

10. A tiszteletbeli konzuli hálózat újjászervezése

A dualizmus időszakában lassan kiépülő osztrák-magyar konzuli hálózat az I. világháborút követően eltűnt, s a két világháború korában ennek újraszervezésére (egyetlen kivételtől eltekintve) nem is történt kísérlet. A II. világháborút követően azonban még a kísérlet lehetősége is elveszett, hiszen 1950-ben magát az intézményt - hasonlóan az alapítvány fogalmához - kivezették a magyar jogból (a tiszteletbeli konzuli megbízatások megszűnéséről szóló 1950:8. tvr). A tiszteletbeli konzulok kinevezése ezt követően majd a bécsi konzuli egyezmény 1987-es kihirdetését követően vált ismét lehetővé.[48]

A távoli Ausztráliában a rendszerváltást követően először Melbourne-ben, Adelaide-ben és Brisbane-ben neveztek ki magyar tiszteletbeli konzulokat (közel egyidőben szervezték meg a wellingtoni konzulátust is). Második körben e hálózat továbbfejlesztéseként Perth-ben (illetve az új-zélandi Auckland-ban) nyitotta meg irodáját az új tiszteletbeli konzul.[49]

Harmadik szakaszként lehetne meghatározni a tervezések időszakát, amikor az 1990-es évek kö-

Forrás: ausztrál és magyar sajtócikkek, internetes gyűjtés

- 223/224 -

Forrás: ausztrál- és magyar sajtócikkek, CSKKÉK, Magyarország tiszti czím- és névtára

zepétől nagyjából egy évtizeden át új területek bevonása is felmerült, e tervek életképességét azonban sem kereskedelmi, sem nemzetpolitikai szempontból nem sikerült alátámasztani. Problémát jelentett továbbá az alkalmas személy kiválasztása is, aki kellő tekintéllyel rendelkezik mind a fogadó, mind pedig a küldő államban, s akinél nem áll fenn annak a veszélye, hogy hivatalát magánérdekeinek érvényesítésére használja fel. Ezzel a nehézséggel - láthattuk - a Monarchia időszakában is szembe kellett nézni, s az első generációs konzul-nemzedék helyét akkoriban a született ausztrálok, illetve az Európából érkező hivatásos diplomaták vették át. E kérdés a rendszerváltást követően is felmerült, s a Melbourne-ben évekig elhúzódó átmeneti állapot némiképp előre vetítette a jövőt.

A második-harmadik tiszteletbeli konzuli nemzedék tagjainak kiválasztása ugyanis összetett, ám a diaszpóra jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdés (nem véletlenül fogalmazott árnyaltan a fent idézett KÜM-rendelet: az "...nevezhető ki, aki társadalmi állása, vagyoni helyzete, feddhetetlensége és képzettsége révén alkalmas az e tisztséggel járó feladatok és kötelezettségek maradéktalan teljesítésére."[50] Ehhez csupán egy kiválasztási szempontot lehet még hozzátenni: a kétnyelvűséget. A térségben kiválasztott tiszteletbeli konzulok többségénél Magyarország az utóbbi évtizedekben gondosan ügyelt arra, hogy a jelöltek az angol mellett a magyar nyelvet is tökéletesen bírják. Ez ugyanis mindkét kultúrában való eligazodásukat, azokhoz való közel kerülésüket megkönnyíti. A csak angolul tudó képviselőnek ugyanis a magyarországi kapcsolattartásban lehetnek nehézségei, a csak magyarul beszélő viszont egy egyre keményebb falakkal övezett zárványba kerül, ami akadályozni fogja Magyarország érdekeinek képviseletét a fogadó államban.

A jövőbe tekintve azonban nem csak az adott közösségen belül elfogadott, s abban otthonosan mozgó személy kiválasztásáról van szó, hanem magának a hálózatnak a fenntartásáról, megőrzéséről is. A generációváltás közeledtével érdemes e problémakört döntés előtt alaposan megvizsgálni.[51]

11. Konzuli iroda megnyitása Melbourneben

Ausztrália két legfontosabb központjának egyikében már az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában működött konzulátus, illetve Ganz-képviselet.

A II. világháborút követően neve Sydney mellett több alkalommal is felmerült lehetséges magyar képviseleti központként a külügyi iratanyagban.[52] A helyi magyar közösség szervezettebbé válását és a sydney-i magyar főkonzulátus kiépülését követően korán megjelent a rendszeres kihelyezett konzuli fogadónapok iránti igény.[53] A fő-konzul által támogatott, ám a magyar külügy által elutasított helyi javaslat a jelenleg ismert legkorábbi ilyen jellegű igény a térségben. A magyar közösség elintézendő ügyei az 1980-as években tovább gyarapodtak, s végül - az Antal Ferenc református lelkészről kialakult magyarországi kedvező benyomások, illetve a református gyülekezet épületének városon belüli központi fekvése - egyfajta "kvázi képviselet" kialakulásának irányába mutattak. A rendszerváltást követően azonban a melbourne-i szál elhalványult,[54] hogy majd 2010-ben, a sydney-i főkonzulátus bezárását követően kerüljön elő ismét.[55]

A főkonzulátus bezárása ugyanis - egy szakmai alapon már jóval korábban is indokolható döntés - az ottani közösség magyarországi politikai beágyazottsága miatt a szükségesnél erősebb reakciót váltott ki valamennyi résztvevőből. Az alapkérdés ugyanis nem a sydney-i magyarok konzuli szolgáltatások nélkül hagyása volt, hanem az, hogy lehetséges-e a térségben lévő magyar képviseleteket a létezőnél racionálisabban elosztani.[56]

Melbourne konzuli központtá (főkonzulátussá vagy konzuli irodává) tételét elsősorban kontinensen belüli kiváló elhelyezkedése indokolja, amelynek révén - bár Canberrától egynapi kocsiútra (600 km) fekszik - nemcsak a victoriai, hanem tasmániai, dél-ausztráliai, sőt a nyugat-ausztráliai ma-

- 224/225 -

gyarok számára is könnyen és kedvező áron megközelíthető.[57]

A jelenlegi helyzet (egy melbourne-i iroda irányítása a canberrai központból) továbbfejlesztése a konzuli kerületek délkeletről északnyugat felé húzott tengely mentén történő felosztásával történhetne meg, de meggondolandó opció az egész kontinens egységes konzuli kerületté szervezése Melbourne központtal (mint főkonzulátussal), a jelenlegi technikai fejlettség ugyanis ezt már lehetővé teszi.

A másik fontos szempont a magyarság helyi megoszlásában és rétegződésében lelhető fel. A sydney-i magyarságról - a főkonzulátus öt évtizedes működésének köszönhetően - rengeteg adatot sikerült begyűjteni.[58] Melbourne-ről ilyen közvetlen, első kézből származó információink korábban nem voltak, viszont most ilyen jellegű tájékozódásra is lehetőség nyílik.

A konzuli iroda egyelőre félkész állapotban lebeg, ebből célszerű lenne továbblépni. Bármilyen közép- vagy hosszútávú döntés szülessen is azonban, csak a diaszpóra egészét, múltját, jelenét és fejlődésének jövőbeli irányait együtt szemlélve szabad azt meghozni. Célszerű a döntést szakmai érvekre építeni, s mindenekelőtt abból kiindulni, hogy a magyarság két fő térségbeli központja: Melbourne és Sydney nem egymást kizáró, hanem kiegészítő tényezők.

12. A modern technika és a távoli konzuli képviseleti hálózat jövője

Az információs forradalom révén lehetségessé váló távoli ügyintézés a konzuli ügyek intézését jelentősen megkönnyítheti. Érdemes lenne tehát e szempontot a hosszútávú tervezésnél figyelembe venni, hiszen ilymódon csökkenthető a konzuli létszám, részben vagy egészben kiválthatóak egyes konzuli képviseletek, ugyanakkor több ponton is gyorsítható az ügyintézés.

A jövő ugyanis ezen a területen nem a képviseletek számának növelésében, hanem a szakképzett és mobilis gárda fenntartásában rejlik, akik akár egy központból képesek ellátni egy adott térség (vagy kontinens) konzuli ügyeit.[59] Ehhez azonban stabil szervezeti és informatikai háttér szükséges, amelyre igény szerint ráépíthetőek vagy leszerelhetőek az "egységek": a konzuli részlegek. A konzuli struktúra ugyanis ebben a világban már csak maximum 10-15 éves ciklusokra tervezhető, ezt követően a technikai fejlődés a struktúra teljes átalakítását is eredményezheti.

Látva az ausztráliai konzuli hálózat múltbeli központjait és jelenlegi hálózatát, most talán a jövőbeli fejlesztési irányok is könnyebben meghatározhatóvá válnak.[60]

Ausztrália fejlődési irányait nézve az egykori sydney-i képviselet feletti kesergés helyett talán egy harmadik, perth-i képviselet nyitásán lenne szükséges elgondolkodni. Sydney egy múltbeli korszak jelképe, a 21. század más struktúrát igényel, és tesz lehetővé. Lehet, hogy a nyugatausztráliai régió fejlődése Európából csak 15-20 év múlva lesz érzékelhető, de jó ütemezéssel helyzetelőnyre is szert lehet tenni. Ez pedig egy Magyarország méretű országnál már fél-győzelemmel is felér.

13. Összegzés

A magyarnyelvű szakirodalomban többször érintett ausztrál-magyar diplomáciai kapcsolatok magyar szálának felvázolása révén jelezni kívántuk a téma történeti mélységét, illetve a történetiség, mint módszer és szempont fontosságát a külügyi döntések meghozatalánál. Bár maga a reláció távolinak és Budapestről nézve kissé súlytalannak tűnik, e közel másfél évszázados kapcsolatrendszer eddigi fejlődési irányai hatással bírhatnak a jövőbeli stratégia kialakítására is. Különösen akkor, ha Ausztráliát nem mint egy távoli egzotikus országot, hanem mint a kereskedelmileg fontos Ázsia jövőbeni nyersanyag- és természeti erőforrás-raktárát szemléljük.

Rövid áttekintésünk során utaltunk a konzuli szolgáltatások mobilizálásában rejlő fejlesztési lehetőségekre, amelyek az egész kontinensen szétszóródott magyarság ügyintézését valóban megkönnyíthetnék, valamint a külképviseleti hálózat továbbfejlesztésének lehetséges irányaira. A diplomácia komplex és sokszor interdiszciplináris megközelítést igényel, a hosszútávon is megalapozott döntések kimunkálásához szakértelemmel és tapasztalattal bíró apparátus szükséges. ■

JEGYZETEK

[1] A Habsburg, illetve Osztrák-Magyar Monarchia külügyeinek szerkezetéről, magyar vonatkozásairól az utóbbi időszakban több alapvető munka is megjelent. Somogyi Éva számos tanulmánya l. különösen: Magyar diplomaták a közös Külügyminisztériumban (In: Századok 2004/3. 601-672.); Modern bürokrácia a közös külügyminisztériumban (In: Századok 2008/1. 3-47.); A levél történeti forrásértéke: A közös külügyminisztérium tisztviselőinek levelei (In: Történelmi Szemle 2014/1. 119-132.). Átfogó jellegére tekintettel a korszakra l.: Diószegi István: Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája -1867-1918 (Bp., Vince, 2001.).

[2] L. még: Frank Tibor: Apponyi Rudolf londoni követsége (1856-1871) (In: Németh Mária (szerk.): Az Országos Széchényi

- 225/226 -

Könyvtár Évkönyve 1974-1975. (Bp., OSZK, 1978. 481-507.), valamint az osztrák-magyar követek listájára: Császári és királyi Külügyi Szolgálat Évkönyve (Bp., Franklin, 1914., továbbiakban rövidítve: CSKKÉK). Az első magyarországi angol képviselet felállítási kísérleteire l.: Waldapfel Eszter: A független magyar külpolitika 1848-1849. (Bp., Akadémiai, 1962. 41 és 47.).

[3] Vö.: The London Gazette No. 23341. 103. 1868.01.10., illetve Government Gazette 1871.09.09., The Hay Standard 1872.01.17., 4.

[4] Hasonlóan német szolgálatban kezdett az első adelaide-i osztrák-magyar konzul Treuer Adolf is. L.: The Advertiser 1894.12.13., 5.

[5] L. pl.: Nyugat-Ausztrália, ahol Alfred Edward Morgans az Osztrák-Magyar Monarchia mellett később ellátta Spanyolország, végül az USA képviseletét is.

[6] Itt szükséges megjegyezni, hogy a gyakran első ausztráliai magyar diplomataként emlegetett br. Forster Pál alkonzulként (1904-1906), majd ideiglenes ügyvivőként (1906-1907) dolgozott az akkor már több fővel működő Sydney-i Főkonzulátuson 1904-1907 között. Bár általában konzulként hivatkoznak rá, a konzuli rangot csak pittsburgi (USA) szolgálata idején, 1911.01.22-vel kapta meg (CSKKÉK 1914. 235.)

[7] A korábban tiszteletbeli konzulok által ellátott Sydney-ben 1902-től osztrák-magyar főkonzulátus működött, hivatásos diplomatákkal. (CSKKÉK 1914. 235.)

[8] Vagyis az 1910-es évekre a Sydney-i Főkonzulátus működési területe már megegyezett a Canberra székhelyű nagykövetség 1975 és 2015 közötti működési területével. A pontos "hivatali kerületet" a külügyi évkönyv a következőképpen adta meg: "Egész Ausztrália, Ujseeland és a szigetek. Alárendelt hivatalai: Adelaide, konzulátus; Auckland, konzulátus; Melbourne, konzulátus." (CSKKÉK 1908. 153.). A szigetek kifejezés alatt a következő szigeteket értették: a Cook-szigetek és Niue, amelyek 1901-től Új-Zéland fennhatósága alá tartoztak (az előbbi tagjait rendszerint együttesen és külön-külön is nevesítették). Vö.: CSKKÉK 1908. 153.

[9] A különálló gyarmatok időszakában a konzuli működés határai egybeestek a gyarmati határokkal. Kezdetben az egy konzul-több állam elv mentén a melbourne-i tb konzul Victoria és Tasmánia, az adelaide-i konzul Dél-Ausztrália (amelynek ekkor a mai Északi Terület is a részét képezte) és NyugatAusztrália, a sydney-i konzul Új-Dél-Wales és Queensland területén járt el. Az államszövetség létrejöttét és a sydney-i főkonzulátus térségi központtá válását követően az egész régió (beleértve az Auckland-ből ellátott új-zélandi részt is) egységesen Sydney konzuli kerületéhez tartozott. Ezen belül a melbourne-i konzul maradt a felelős Victoria mellett Tasmániáért is, a többi konzul joghatósága pedig 1910 után egy-egy államra terjedt ki.

[10] A sors különös fintora, hogy az egykori queenslandi osztrák-magyar konzul (1865-1944) fia az I. világháborúban az antant katonájaként Gallipollinál halt hősi halált (Vö.: The Sydney Morning Herald 1944.06.16. 5.).

[11] A jónevű lokálpatrióta ügyvéd (1872-1951) számos jótékony felajánlását (és a városi kórház érdekében végzett munkáját) máig számon tartja Newcastle közvéleménye. Emléke előtt tisztelegve a város parkot (Rankin Park) is elnevezett az egykori osztrák-magyar alkonzulról. Vö.: http://www.kempseymuseum.org/userfiles/newsletters/newsletter%201408.pdf, 2016.09.14-i állapot, https://rankinellison.com.au/History, 2016.09.15-i állapot).

[12] Ez Canberra megalapítását, illetve egyértelmű központtá válását (nagyjából a 20. század második fele) megelőzően ésszerű döntés volt.

[13] A korabeli utazási lehetőségek miatt a személycserék (váltások) vagy az otthoni szabadságok legalább féléves távollétet okoztak (a cs. kir. külügyminisztérium 1914-ben Bécs és Sydney között 41 napos utazási idővel számolt. CSKKÉK 1914. 489.). Ilyenkor szokásban volt megbízott konzult kinevezni, akit a konzul maga is ajánlhatott (például Sydney-ben Lichtner Emil az üzlettársát), ennek hiányában a német tiszteletbeli vagy hivatásos konzulok képviselték a Monarchia érdekeit (például Sydney-ben 1891 és 1899 között). Ha létezett a Monarchiához kötődő alkalmas személy, akkor ő is eljárhatott megbízott konzulként (mint azt az ausztriai születésű cementgyáros: August Scheidel több ízben is megtette szülőhazája érdekében (Rövid életrajzát l.: The Sydney Morning Herald 1932. 07.02. 17.).

[14] L. például Langguth Ede aucklandi tb. konzul sorsát (In: Auckland Star 1916.03.15., https://paperspast.natlib.govt.nz/newspapers/AS19160315.2.4 , 2016.09.14.), akit végül az Auckland melletti Motuihi-szigetre interrnáltak. Rövid életrajzát l.: CSKKÉK 1913.297. Hivatalsegédje, Franz Miklavcic közel sem volt ilyen szerencsés, ő végül Ausztráliából szabadult a háború befejezését követően.

[15] L.: Government Gazette of the State of New South Wales, 1914.08.26., 5144. o. 1237. közlemény

[16] Rövid életrajzát l.: CSKKÉK 1915. 243.

[17] Rövid életrajzát l.: CSKKÉK 1915. 268.

[18] Rövid életrajzát l.: CSKKÉK 1915. 278.

[19] A korszak külügyi struktúrájára l.: Pritz Pál tanulmányait, különösen: Az önálló magyar Külügyminisztérium kialakulása 1918-19 (In: Kovács Kálmán (szerk.): Az állami és jogintézmények változásai a XX. század első felében Magyarországon (Bp., ELTE ÁJK MÁJT, 1983. 147-161.); A magyar Külügyminisztérium története a húszas évek első felében (In: Horváth Pál - Révész T Mihály (szerk.): Összehasonlító jogtörténet. Bolgár Elek-Emlékkönyv (Bp., ELTE ÁJK MÁJT, 1983. 193-210.); Arisztokraták a magyar külügyi szolgálatban (1918-1944) (In: Jogtörténeti Szemle 1987/2. 45-64.); A magyar külügyi szolgálat története a harmincas évek első felében (In: Történelmi Szemle 1989/3-4. 149.-178.); A magyar külügyi szolgálat története 19361941 (In: Külpolitika 1995/3-4. 215-243.); A magyar külügyi igazgatás története az első polgári korszakban 1867-1948 (In: Gergely András - Máthé Gábor (szerk.): The Hungarian State 1000-2000: Thousand Years in Europe (Bp., Korona, 2000. 279303.). A két korszak - a Monarchia és a két háború időszakának - folytonossági és elhatárolási problémáit egy életút kapcsán tanulságosan elemzi: Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata: Kánya Kálmán (1869-1945) (Pécs-Bp., Kronosz-MTT, 2016.).

[20] L. például: The Sun 1935.10.29. 10. és vö.: 1935.10.12-i minisztertanácsi ülés napirendjei pontjai.

[21] 1930. október és 1940.06.17. között.

[22] L.: MNL XIX-j-1-k ADM 1945-1964 (Ausztrália) 3b. csomó, 1954. 04. 14-i feljegyzés a konzuli kapcsolatokról. E szerint egyébként a svéd képviselet megszűnését követően a magyar kormány először Lengyelországhoz fordult, "de a lengyel kormány válaszjegyzékében 1948. december 17-én közölte, hogy Ausztráliában nem vállalja a magyar érdekek képviseletét."

[23] "1948 után az ismert adatok szerint nem tettünk lépéseket, hogy megteremtsük a két ország között a diplomáciai vagy konzuli kapcsolatot, és nem bíztunk meg egyetlen kormányt sem érdekeink képviseletével. Ettől az időponttól kezdődően az előforduló ügyeket londoni képviseletünkön keresztül intéztük." (MNL XIX-j-1-k ADM 1945-1964 (Ausztrália) 3b. csomó, 1954. 04. 14-i feljegyzés a konzuli kapcsolatokról.)

[24] Molnár József olimpiai attasé, a vele készült beszélgetést rögzítő feljegyzést l.: Feljegyzés, 1958.03.06., MNL XIX-j-1-k ADM 1945-1964 (Ausztrália) 15i. csomó. Molnár részletes beszámolója egy mappában kallódik, lelőhelye: MNL XIX-J-1-j TÜK 1953-1964 (Ausztrália) d. 5a csomó.

[25] Például az államosítások nyomán vagy Mindszenty elfogásakor. Ez utóbbihoz l.: MNL XIX-1-s Au-adm. 1945-1964. 4bf csomó, 1949.01.24-i jegyzék.

- 226/227 -

[26] A dipiket és az '56-osokat.

[27] Az erről szóló határozat 1962.05.03-án született meg, a mintát a kanadai Montreálban már működő megoldás jelenthette, ahol az ottani lengyel főkonzulátus látta el a magyar érdekek képviseletét (MNL XIX-1-j TÜK 1953-1964 (Ausztrália) 6a. cs. 1962.08.21-i és 1962.10.12-i feljegyzések).

[28] "...1962.12.13-án a sydney-i csehszlovák főkonzult értesítették, hogy az ausztrál kormánynak nincs kifogása az ellen, hogy a főkonzulátus, mint kommunikációs csatorna működjön a magyar és az ausztrál kormányzat között konzuli természetű ügyekben" (MNL XIX-J-1-j 1965/23. d.)

[29] Szendlai László cigányprímás megölése. L. például: Daily Mirror 1962.04.02-i számának címoldala, illetve a Szendlai haláláról szóló 1962.04.05-i jelentést (MNL-XIX-J-1-j TÜK 19531964 (Ausztrália)).

[30] L.: a Szovjetuniót felkérő 1962.04.05-i szóbeli jegyzéket (MNL-XIX-J-1-j TÜK 1953-1964 (Ausztrália)), illetve az ausztrál peranyagot kikérő szovjet jegyzékre adott ausztrál választ (amelynek másolata a magyar külügyben is megtalálható, MNL XIX-J-1-j 1965/23 d. (Ausztrália), 1964.11.24-i jegyzék).

[31] Litavsky prágai és budapesti felkészítés után 1963.05.14-én érkezett Sydney-be.

[32] A jelentések cseh nyelvű anyaga: MNL XIX-J-1-k 1965/10. (Ausztrália) d., magyar nyelven: MNL XIX-J-1-j TÜK 1953-1964 (Ausztrália) d. 20f csomó. L. még.: Domaniczky Endre: Az '56-osok és a forradalom öröksége a csendes-óceáni térségben (In: Jogtörténeti Szemle (sajtó alatt)).

[33] L. bővebben: MNL XIX-J-1-j 1965/23. (Ausztrália) d.

[34] L.: MNL XIX-J-1-j 1965/23. (Ausztrália) d.

[35] Déry Gusztáv 1954-es (február és július között) több hónapos ausztráliai útjáról részletes jelentést készitett, ennek lelőhelye: MNL XIX-J-1-j TÜK 1953-1964 (Ausztrália) d. 5a csomó.

[36] Például több évbe telt, amíg a kereskedelmi képviselő angol megszólítását sikerült megváltoztatni (a képviselő ezt a magyar külügy utólagos tájékoztatása mellett intézte) trade representative-ról trade commissioner-re, ezt követően viszont a képviselőt már feltüntették a konzuli listában is.

[37] MNL XIX-J-1-k 1967/8. (Ausztrália) d., Menyhárt József levele 1967.08.12.

[38] L.: 227/1966 (XI.02.) NET-határozat főkonzulátus felállításáról Sydney-ben.

[39] Kázmér Zsigmond főkonzul egyik első javaslataként saját tulajdonú ingatlan vásárlását javasolta Bellevue Hill városrészben. Magyarország szempontjából közép- és hosszútávon előnyös javaslatát nem fogadták meg, így végül a főkonzulátus működésének öt évtizede alatt jelentős összegeket költött bérleti díjra.

[40] Vö.: MNL XIX-J-1-s EPO. 14. d. (Ausztrália), Kós Péter 1967.10.20-i utasítása a moszkvai magyar nagykövetségnek.

[41] "...[A]usztrál részről is kíváncsian várták, mi lesz a főkonzulátus feladata: hazacsalogatni a magyarokat, beszervezni őket valamilyen illegális tevékenységre." (KÁZMÉR é.n. 75.) Az ausztrál félelem a képzett és munkakedvelő magyarok visszacsalogatásától az iratok alapján valósnak tűnik. Nem véletlenül jegyezte meg az athéni ausztrál nagykövet a magyar nagykövetnél tett bemutatkozó látogatásán: az ausztráloknak "...szükségük van munkaerőre, a görög munkásokat jó munkaerőnek tartják. Tapasztalata szerint jobban dolgoznak Ausztráliában, mint Görögországban." (MNL XIX-1-j 1965/23., az athéni m. nagykövet 1965.09.21-i jelentése)

A sydney-beli, illetve a melbourne-i magyar diaszpórával Kázmér Zsigmondnak gyorsan sikerült jó kapcsolatokat kiépítenie. Sikeréhez - vagyis az ausztrál-magyar, majd az új-zélandi magyar kapcsolatok elmélyítéséhez és gördülékennyé tételéhez - kétszeri, egymást követő szolgálata (főkonzulként, illetve nagykövetként) jelentős mértékben hozzájárult.

[42] MNL XIX-1-k 1971.IV.5.d., 1971.03.16-i jelentés

[43] Meg kell jegyezni, hogy az államközi kapcsolatoknak kezdettől fogva létezett egy speciális, személyes kapcsolatokon nyugvó vonulata is. Lajos Szalvátor főherceg (1847-1915) 1881-es ausztráliai útját, melynek során megtekintette a melbourne-i világkiállítást is, és sajtóhírek szerint találkozott a victoriai kormányzóval, még a dualizmus időszakában több, mai szóval hivatalosként értékelhető látogatás követte (Vasárnapi Újság 1881. 603. skk.). Osztrák delegáció utazott már 1879-ben a sydney-i világkiállításra is (MNL K26 1879/610). A személyes kapcsolatok hosszú szünet után a Kádár-rendszer konszolidációját követően kaptak új lendületet. Richard Schneemann bécsi ausztrál kereskedelmi képviselő 1965 decemberében Budapesten tárgyalt, John Russell Rowland (1925-1996) pedig még a Szovjetunióba akkreditált ausztrál nagykövetként 1966.10.23-án tájékozódó látogatást tett Magyarországon (MNL XIX-1-k 1969/19. Au). Ő 1972-ben, a diplomáciai kapcsolatok felvételét követően az első Magyarországra akkreditált ausztrál nagykövet lett. Az első ausztrál delegáció John McEwen miniszterelnök-helyettes vezetésével 1967.12.03-án érkezett Budapestre (Nagy Miklós (szerk.): Magyar külpolitika 1956-1989 (Bp., MTA JKB 1993. 78., illetve MNL XIX-1-k-1969.IV.5.d. (Tájékoztató a magyar-ausztrál kapcsolatokról 1968.01.15.).

[44] A budapesti ausztrál nagykövetség 1985 és 2013 között működött.

[45] Az ausztrál reláció indonéziai magyar nagykövethez rendelése már korábban is felbukkant a forrásokban. A melbourne-i olimpiai attaséval folytatott beszélgetésről készült feljegyzésben megfogalmazott javaslat szerint "...helyes volna utasítani djakartai követünket, utazzon át Ausztráliába és félhivatalos minőségben... tárgyaljon a konzuli kapcsolatok létesítéséről." (MNL XIX-J-1-k Adm 1945-1964 (Ausztrália) 1958.03.06-i feljegyzés és ennek nyomán l. még: MNL XIX-J-1-j TÜK 1953-1964 (Ausztrália) 5A cs. 1959.02.10.-i távirat, illetve 20B cs. 1959.10.10-i távirat) Egy kósza kísérlet történt továbbá a tokiói magyar nagykövet akkreditálására is (l.: Baráth Magdolna-Gecsényi Lajos (szerk.) i.m. 264-265.).

[46] Az 1990 előtti adatok visszaellenőrzéséhez felhasználtuk Baráth Magdolna-Gecsényi Lajos (szerk.): Főkonzulok, követek és nagykövetek 1945-1990 (MTA BTK KTK 2015.) című könyvét is.

[47] Canberrában a külképviseletek szétszórva több negyedben fekszenek (többnyire Yarralumla, Deakin, O' malley városrészekben).

[48] Vö.: a tiszteletbeli konzuli tisztviselők intézményéről szóló 2/1988 (VIII.01.) KÜM rendelet, továbbá: Gresznáryk Pál: A Magyar Népköztársaság konzuli kapcsolatai (In: Külügyi Szemle 1977. 32-41., Éliás Pál: Egy klasszikus jogintézmény: a tiszteletbeli konzul (In: Külügyi Szemle 1986. 107-121.)

[49] Érdemes megjegyezni, hogy a tiszteletbeli konzuli intézmény 1950-es megszűnését követően az első újonnan kinevezett tiszteletbeli konzul a melbourne-i volt. Theodore Henry Lustig ausztrál üzletembert 1989.06.30-án személyesen fogadta Bényi József külügyminiszter-helyettes Budapesten, majd "[á]tnyújtotta konzuli pátensét, amellyel a külügyminisztérium melbourne-i tiszteletbeli konzullá nevezi ki." (Népszava 1989.06.30. 8. o.)

[50] L.: 2/1988 (VIII.01.) KÜM rendelet 2. § (1) bekezdés.

[51] A jelenleg zsugorodó magyar diaszpórán belül szükséges-e fenntartani egy adott helyen egy konzulátust, s ha a nemzetpolitikai szempont nem indokolja, vajon más szempont indokolja-e a fenntartásának szükségességét? Másrészt a nagy távolságok áthidalását is lehetővé tevő elektronikus ügyintézés bővítheti és/vagy könnyebbé teheti-e a konzuli ügyintézést, akár nagyobb területet is lefedve, mint korábban egy adott központból történt?

- 227/228 -

[52] Elegendő itt csupán a magyar külkereskedelmi minisztériumnak egy, a kereskedelmi iroda megnyitásáról Ausztráliában tárgyaló Déri Gusztávnak küldött táviratból idézni: "...külügynél eljárhat magyar kereskedelmi iroda Hungarian Trade Delegation vagy Hungarian Trade Representation megjelöléssel való engedélyezése érdekében stop. Tájékoztatásul 1-2 export, 1-2 import kiküldött, összesen 3-4 létszámra gondoltunk Melbourne-ben vagy Sydney-ben..." (MNL XIX-J-1-k Adm 1945-1964 (Ausztrália) 3b cs. 1962.10.24-i átirat)

[53] MNL XIX-1-k 1974.IV. 7.d. 1974.01.30-i feljegyzés, 1974.02.05-i távirat.

[54] Ehhez vélhetően a köztiszteletben álló, magyarországi elismertséggel és kapcsolatrendszerrel is rendelkező Antal Ferenc halála is hozzájárult.

[55] L.: 1221/2013. (IV.23.) kormányhatározat.

[56] Ausztrália, a legnagyobb sziget vagy legkisebb kontinens közel 8 millió km[2]-es szárazföldi területtel rendelkezik. A népesség döntő többsége a partmenti nagyvárosokban, azon belül elsősorban Sydney-ben és Melbourne-ben él. A mai közlekedési viszonyok mellett egy kontinensen belül egymáshoz közel két képviselet (Canberra és Sydney) fenntartása csak a diaszpóra egy részének szolgálja az érdekeit. A már meglévő két képviselet átpozícionálása (Canberra és Melbourne) révén viszont a magyar közösség nagyobb része látható el magasabb színvonalon, hasonló méretű erőforrásokból. Az, hogy egy Magyarországtól távoli, nagy kiterjedésű országban a modern technika világában a konzuli szolgáltatásokért utazni kell (maximum 300 kilométert, mert Sydney és Canberra között ekkora a távolság) nem lehet nyomós érv a fejlődéssel szemben. A magyarok helyzetére l. még: Domaniczky Endre: Az ausztráliai magyarok (Kézirat, 2016.)

[57] Ezen túlmenően mérete, ausztrál gazdaságon belül betöltött pozíciója, jelentős számú és jól szervezett magyar közössége, továbbá jövőbeli fejlesztési lehetőségei mind kiemelt szerepét erősítik.

[58] Ezek értékelése nagyjából évszázaddal később, a már levéltárba küldött állampolgársági iratok kutathatóságának megnyíltát követően válik lehetővé. Vagyis a családi iratok hazaküldése révén a konzuli szolgálat legalább olyan hasznos értékmegőrző munkát végez, mint a különböző nemzetpolitikai kezdeményezésekkel kiküldött ösztöndíjasok. L. még: Varga Norbert: A magyar állampolgársági jog a 19. században (Bp., Akadémiai, 2012), illetve: Domaniczky Endre: Magyar emlékek a Melbourne-i Konzuli Iroda konzuli kerületében (Kézirat, 2016., 1-2, 33-34.)

[59] L.: a 2010 után egyre szélesebb körben alkalmazott konzuli fogadónapok rendszerének tapasztalatait.

[60] Bár a hatalmas óceániai konzuli kerület 2015-ben teljes egészében az újonnan megnyíló wellingtoni magyar nagykövetséghez került (l.: 1386/2015. (VI. 12.) kormányhatározat), fontos utalni rá, hogy az itt található egyes államok hagyományosan más relációkkal állnak szorosabb kapcsolatban, ami a jövőbeni feladatellátást esetleg megnehezítheti. Ausztrália vonatkozásában mindenképpen meg kell említeni Pápua-Új-Guineát (PÚG), amely az I. világháború befejezését követően közel hat évtizeden keresztül ausztrál igazgatás alatt állt. PÚG máig kötődik Ausztráliához, az ottani magyar érdekek képviselete egyértelműen Canberrából látható el legkönnyebben.