Új továbbképzési megoldással próbálkozott a Magyar Bíróképző Akadémia, amely a visszajelzések szerint a résztvevők körében nagy sikert aratott. Az újdonság abban volt, hogy nem a jogszabály ismertetésére került sor a 2007. június 7-én megrendezett országos konferencián, hanem az immár majdnem egy éve hatályban levő Csődtörvény módosítás (2006. évi VI. törvény) kapcsán kialakult eltérő gyakorlat vitájára, az egyes megoldások érveinek az ütköztetésére.
Ha a jogalkalmazók számára a nagymértékű módosítás hatályba lépése előtt tartanak továbbképzést, természetesen rendkívül hasznos a jogszabályi rendelkezések és indokok előadás rendszerű ismertetése, amikor azonban már mindenkinek ki kellett alakítania a maga elképzelését a Csődtörvény hiányos módosított rendelkezéseinek a kitöltéséről, csak annak van értelme, hogy megvitassuk a kialakult módszereket és igyekezzünk egymást meggyőzni, hogy egységes gyakorlat alakuljon ki a felek érdekében.
A tanácskozást jóval megelőzően készült egy provokatív anyag, amely 18 olyan állítást tartalmazott indokolással együtt, amelyben köztudottan eltérő az országos gyakorlat. Az elképzelés az volt, hogy a jelentkezők részére az Akadémia megküldi az anyagot és felkér mindenkit, hogy arra észrevételeket tegyen, fejtse ki esetleges ellenvéleményét, ellenérveit. A közvetlen megkeresés helyett az előkészítést úgy szervezték, hogy mindenki a saját számítógépén keresztül nézze meg az Akadémia honlapján az anyagot, s így szóljon hozzá. Sajnos azonban nem tökéletes az elektronikus kapcsolattartás, mert nem mindenki rendelkezik még saját számítógéppel (pl. a Fővárosi Bíróságon), illetve nem nézi nap mint nap az Akadémia anyagait, sokan nem is tudták ezt a lehetőséget, s ezért érkezett viszonylag kevés - ám annál hasznosabb -észrevétel a felvetésekre.
A tanácskozás eredményes volt, hiszen a megtárgyalt 17 kérdésből 11-ben egyetértésre jutottunk, 6 esetben merültek fel ellenvélemények, s ezek közül is - véleményem szerint - néhányukban csak árnyalatnyi különbségek vannak az ellentétes álláspontok között, egynek a megtárgyalására sajnos nem maradt idő.
Az alábbiakban a tanácskozáson felvetett és megtárgyalt állításokat ismertetem, s amelyeknél megállapodás született, illetve a résztvevők egységes gyakorlatról számoltak be, ott rögzítettem a kialakult álláspontot, valamint megpróbáltam összefoglalni az ellentétes véleményeket azoknál a kérdéseknél, ahol nem sikerült egymást meggyőzni.
Ahol egyetértésre jutottunk, csak a megállapítást tüntettem föl, ahol a vita nem vezetett eredményre, igyekeztem a versengő véleményeket leírni.
Sajnos nem készült magnetofonfelvétel vagy jegyzőkönyv, ezért az felmerült ellentétes álláspontok esetében feltehetőleg csak a lényegi kérdésekre koncentráltam, az előadott részletes érvelést, illetve hivatkozásokat nem tudtam rögzíteni.
Az írás közlésre történő előkészítésekor még nem lehet tudni, hogy a fizetésképtelenségi okokban lesz-e változtatás - már a tanácskozáson értesültünk arról, hogy ilyen tartalmú módosító javaslatot terjesztettek a Parlament elé. A szöveg csak a 2007. június 20-án ismert jogszabályok alapján született.
Nem született egyetértés rögtön az 1. pontban, bár a vita inkább elméleti, a kialakult gyakorlat szerint az elsőfokú bíróságok általában kimondják, hogy főeljárást vagy területi eljárást indítanak.
1. A 2004. május 1-jét követően benyújtott kérelmek alapján indult felszámolási eljárások főeljárások vagy területi eljárások, ezt a minősítést a bíróságnak a felszámolást elrendelő végzésében és a Cégközlönyben való közzétételben is ki kell mondania. Magyarország 2004. május 1-jével az Európai Unió tagjává vált, s ezzel az Európai Unió teljes joganyaga a magyar joganyag része lett, így az Európai Unióban 2002. május 31-én hatályba lépett 1346/2000/EK Rendelet is, azaz valamennyi bíróságnak alkalmaznia kell a rendelkezéseit.
A Rendelet 3. cikke szerint az eljárást főeljárás-ként kell megindítani, ha a fő érdekeltségeinek a központja abban a tagállamban van, ahol az eljárást kezdeményezik. Vélelem áll fenn arra vonatkozóan, hogy a fő érdekeltségek központja ott van, ahol a bejegyzett székhelye van, de a vélelem megdönthető. Ha tehát a cég másik államban van bejegyezve, de Magyarországon van a fő érdekeltségeinek központja, és ezt tudja is bizonyítani, akkor a vélelem megdönthető, és a főeljárás megindítható az adóssal szemben Magyarországon akkor is, ha a bejegyzett székhely másik államban van (ezen eljárások vonatkozásában van kizárólagos illetékessége a Fővárosi Bíróságnak).
Ugyanakkor a megyei bíróságok is érintettek lehetnek a határokon átnyúló eljárásokban, ha
a) a Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezet ellen a főeljárást más tagállamban indították meg, és a magyar bíróság előtt is felszámolási kérelmet nyújtottak be, ilyen esetben a bíróságnak a Cstv. 25. § (2) és (3) bekezdése alapján kell eljárnia,
b) ha a felszámolás alatt levő adósnak más tagállamban levő hitelezője van, mert ilyen esetben is a Rendeletet kell alkalmazni.
Ha a magyar bejegyzett székhellyel rendelkező adóssal szemben másik tagállamban megindítják a főeljárást a magyar székhely szerint illetékes megyei bíróság ezt követően már csak másodlagos területi eljárást indít meg, de ezt is ki kell mondani.
Az értekezleten a vita azon kérdés körül bontakozott ki, hogy minden esetben ki kell-e mondani azt, hogy főeljárásként indítjuk meg a felszámolási eljárást a Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezetek elleni eljárásokban, vagy csak akkor, ha van valamilyen nemzetközi kapcsolata az adósnak (tulajdonosa más tagállami, vagy tudjuk, hogy a hitelezője külföldi, vagy hogy egy cégcsoport tagja stb.).
A szövegben is kifejtett eredeti álláspont szerint magyar gazdálkodó szervezetek viszonylatában - az ellenkező bizonyításáig - a magyarországi bejegyzett székhely a fő érdekeltségeinek a központja, tehát a főeljárást Magyarországon kell megindítani. Ezt ki is kell mondani a bírósági határozatban, mert ha egy másik tagállamban megindítanak ugyanerre a cégre egy főeljárást és ott kimondják, hogy az a főeljárás, akkor a magyar eljárást át kell alakítani területi eljárássá (még akkor is, ha mi indítottuk előbb az eljárást).
A versengő álláspont szerint vannak "nemzeti" fizetésképtelenségi eljárások, amelyekben semmilyen formában nem merül fel a nemzetközi szál, ilyen esetben nem kell meghatározni a főeljárás vagy területi eljárás tényét a felszámolást elrendelő végzésben és ezt közzé sem kell tenni.
Az eddigi információink szerint létezik olyan megoldás (Németország, Anglia), ahol a bíróságnak akkor kell a Rendeletre hivatkozással kimondani azt, hogy főeljárást, vagy területi eljárást indít, ha az adós vagyonának, helyzetének vizsgálata után arra a következtetésre jut, hogy fizetésképtelen, s ezen vizsgálat közben fel tudja mérni azt is, hogy vajon az adós rendelkezik-e vagyonnal másik tagállamban, lehetnek-e más tagállami hitelezői stb. (Németország), vagy pedig az eljárást kezdeményező félnek kell bizonyítania a bíróság előtt állítását, hogy az adós rendelkezik, vagy nem rendelkezik határokon átnyúló viszonylatokkal, s egyébként a bíróságnak hivatalból is vizsgálódnia kell ezen kérdésben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
