Finn-osztrák-magyar háromoldalú tanácskozást tartottak Budapesten 2003. szeptember 1. és 3. között "A büntetőjog további harmonizációja felé az Európai Unióban (Towards more harmonised criminal law in the European Union)" címmel a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (International Association of Penal Law, IAPL)[1] Magyar Csoportja és a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete (MTA-JI)[2] szervezésében. Ezt meglőzően ilyen
- 176/177 -
kétoldalú megállapodáson alapulva rendezték felváltva Budapesten és Helsinkiben, általában minden harmadik évben. Az együttműködés azonban sohasem korlátozódott az akadémiai kutatókra, hanem a kezdetektől más intézmények (egyetemek, bíróságok) munkatársai is részt vettek az ilyen szemináriumokon.[3] A hatodik esemény háromoldalú volt, mivel a finn és a magyar résztvevőkön kívül két észt egyetemi oktató is előadást tartott.[4] Az ezt követő szemináriumok ugyan visszatértek a kétoldalú együttműködés keretei közé,[5] de a tanácskozás 2003-ban újra háromoldalúvá bővült: a finn professzorok és kutatók mellett az osztrák kollégák is meghívást kaptak a kilencedik szemináriumra. Természetes volt, hogy a szervezők választása Ausztriára esett, tekintettel azokra az Osztrák-Magyar Monarchia idejére visszanyúló, de napjainkban is virágzó kapcsolatokra, amelyek a két ország (büntető)jogászai között fennállnak.
Az osztrák delegáció Manfred Burgstaller és Helmut Fuchs professzorokból, illetve Fritz Zeder címzetes egyetemi tanárból állt, mindannyian a bécsi egyetemről érkeztek. Raimo Lahti és Kimmo Nuotio professzorok, valamint Sakari Melander és Ohisalo Jussi kutatók alkották a finn delegációt a helsinki egyetemről. A magyar vendéglátók Wiener A. Imre és Fehér Lenke professzorok (tudományos tanácsadók), valamint Ligeti Katalin, Végvári Réka és Hollán Miklós tudományos munkatársak voltak az MTA-JI részéről, illetve Gellér Balázs tanszékvezető egyetemi docens és Kis Norbert egyetemi adjunktus is meghívást kapott a tanácskozásra a győri egyetemről.
A tanácskozást Bárándy Péter igazságügy-miniszter nyitotta meg. Beszédében visszaemlékezett a magyar és a finn büntetőjogászok közötti együttműködés legfontosabb szakaszaira, és külön köszönetét fejezte ki Wiener A. Imre és Raimo Lahti professzoroknak azért, hogy alapítóként részt vettek a finn-magyar együttműködés felvirágoztatásában. A miniszter kitért a magyar és osztrák kapcsolatok hosszú tradíciójára is, ennek II. világháború utáni szakasza tekintetében az egyetemi csereprogramok fontosságát hangsúlyozta, amelyek kialakításában Király Tibor professzornak és Györgyi Kálmán egyetemi docensnek (Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE) volt nélkülözhetetlen szerepe. Osztrák részről pedig a miniszter
- 177/178 -
Manfred Burgstaller professzor szerepét hangsúlyozta, akit - ebben a vonatkozásban játszott komoly szerepének elismeréseként is - 1998-ban az ELTE díszdoktorává avattak. Bárándy Péter örömét fejezte ki, hogy az osztrák és magyar büntetőjogászok együttműködése a büntetőjogászok fiatalabb generációjára is kiterjed.[6] Külön utalt a 2001-ben Bécsben szervezett kétoldalú, és a 2002-ben Budapesten rendezett többoldalú (részben osztrák résztvevőkkel zajló) tanácskozásra, amelyek a Társaság osztrák, illetve magyar nemzeti csoport fiatal büntetőjogászainak szervezésében valósultak meg.[7]
A társaság főtitkára Helmut Epp üdvözlőbeszédében felidézte a magyar nemzeti csoport jelentőségét a Társaság tudományos életében. Utalt a számtalan nemzetközi tanácskozásra és konferenciára, különösképpen pedig a XI., és a XVI. Nemzetközi Büntetőjogi Kongresszusra, amelyet Budapesten rendeztek 1974-ben, illetve 1999-ben. Tolmácsolta a Társaság elnökének Cherif M. Bassiouni professzornak az üdvözletét és jókívánságait. Helmut Epp az üdvözlő beszédet az európai büntetőjog lényegi kérdéseiben vallott álláspontjának megvilágítására is felhasználta. Részéről bölcsnek tartaná, ha a büntetőjog harmonizációja - a kérdés érzékenységét és nemzeti tradíciók általi befolyásoltságát tekintve - a harmadik pillérhez hasonló rendszerben maradna. Rámutatott arra is, hogy az európai letartóztatási parancsról szóló kerethatározat komoly alkotmányos problémákat támaszt. Ez nem kis részben annak köszönhető, hogy elfogadása túl korán és kidolgozatlanul történt, pusztán azért, hogy az EU Tanácsa demonstrálni tudja: gyorsan reagál bizonyos biztonsági problémákra.
Annak a szerepnek az elismeréseként, amit a finn-magyar szemináriumok szervezésében több mint két évtizeden át betöltött a Társaság Magyar Nemzeti Csoportja díszoklevéllel tüntette ki Raimo Lahti professzort.
- 178/179 -
A tanácskozás öt ülésszakra tagolódott, ezek mindegyikén két vagy három előadás hangzott el. A cikk ezek rövid, magyar nyelvű összefoglalóját nyújtja.
1. Az első ülésszakot, amit a jogi személyek bűncselekményért való felelősségének és a vezető tisztségviselők büntetőjogi felelősségének szenteltek, Raimo Lahti professzor előadása nyitotta meg. Az előadó határozott különbséget tett a jogi személyek bűncselekményekért való felelőssége, illetve a vezető tisztségviselő büntetőjogi felelőssége között. Elemezte a különféle nemzetközi instrumentumokat, amelyeket az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Unió (a továbbiakban: EU) keretében fogadtak el. Rámutatott arra a tényre, hogy habár a jogi személyek büntetőjogi felelősségét 1995-ben vezették be a finn Btk-ba (9. fejezet), ezen rendelkezések alkalmazása mindezidáig körülbelül tíz esetben volt példa. Lahti professzor a vezető tisztségviselőkre vonatkozó rendelkezéseket is elemezte, amelyeket szintén 1995-ben vezettek be a Btk-ba. Ezek kezdetben csak bizonyos, a munka- és a környezetvédelemmel kapcsolatos bűncselekményekre terjedtek ki, de 2004 januárjától egy olyan rendelkezés kerül be a finn Btk. megreformált általános részébe, amely minden bűncselekményre kiterjed.
2. Manfred Burgstaller professzor előadása a jogi személyek bűncselekményekért való felelősségével foglalkozott az osztrák jog alapján. Ausztriában - az európai kontinentális tradícióval összhangban - jelenleg csak természetes személyek tartoznak büntetőjogi felelősséggel. Az osztrák jog tehát nincs összhangban azon a nemzetközi (európai) instrumentumokkal, amelyek alapján az államoknak biztosítani kell, hogy a jogi személyek felelősségre vonhatók legyenek bizonyos bűncselekményekért. Manfred Burgstaller professzor rámutatott arra, hogy a viták nem annyira a szervezeti felelősség létével, mint inkább annak jogági elhelyezésével kapcsolatosak. Számos javaslat volt arra, hogy a bűncselekményért való szervezeti felelősséget a közigazgatási büntetőjogba helyezzék el. Azonban meggyőző ellenérv ezen megoldással szemben, hogy az osztrák Alkotmánybíróság határozatai szerint csak bírák alkalmazhatnak bizonyos szintnél súlyosabb szankciókat. Az uralkodó nézet egyébként a büntetőjogi megoldást pártolja: az új osztrák szabályozás legutóbbi tervezete alapján egyébként a jogi személyek bűncselekményekért való felelősségére vonatkozó szabályozás nem a büntető, illetve a büntetőeljárási törvénykönyvben helyezkedne el,
- 179/180 -
hanem egy külön jogszabályban. Manfred Burgstaller professzor ezt követően a tervezett szabályozás különféle részleteit mutatta be: az érintett bűncselekmények és szervezetek körét, bűncselekmény és a szervezet szükséges kapcsolatát, illetve az alkalmazható jogkövetkezmények fajtáit (szervezeti bírság, eltiltás bizonyos tevékenységektől stb.).
3. Wiener A. Imre professzor előadása a vezető tisztségviselők gondatlanság és mulasztás miatti büntetőjogi felelősségét mutatta be. Utalt arra, hogy a 2001. évi CXXI. törvény iktatta be a vezető tisztségviselők speciális büntetőjogi felelősségét az 1978: IV. törvénybe (a Btk-ba), hivatkozással az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló és a korrupció elleni EU egyezményekre (3. illetve 6 cikkek). Rámutatott arra, hogy a vezető tisztségviselők speciális büntetőjogi felelőssége számos vonatkozásban különbözik azoktól az alakzatoktól, amelyeket az elkövetői közreműködés vonatkozásában a magyar büntetőjog ismer (társtettesség, felbujtás, bűnsegély). A vezető tisztségviselők büntetőjogi felelősségének objektív tényállása a következő elemeket foglalja magában: a csalás vagy aktív vesztegetés, amit az alkalmazott a szervezet érdekében eljárva elkövet, a vezető tisztségviselő mulasztása (kötelességszegése) és a mulasztás relevanciája. A vezető tisztségviselő nemcsak szándékosság, hanem gondatlanság esetén is felel, bár utóbbi esetben enyhébben. Wiener professzor azokat az elemeket is vázolta, amelyek a csaláshoz és az aktív vesztegetéshez kapcsolódó vezetői felelősség különbözik: Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit károsító csalás ugyanis a vezető tisztségviselők által kontrollálható és kontrollálandó, mivel nem az egész cselekmény titkos, hanem csak a felhasznált dokumentumok hamissága. Ezzel szemben a vesztegetés egy egészében titkos magatartás, aminek a felderítése még a nyomozó szervek számára is nehézségekbe ütközik. Ennek következtében viszont - Wiener A. Imre professzor véleménye szerint - csaknem lehetetlen, hogy a vesztegetés vonatkozásában (amely már az előny ígéretével befejezett) a vezető tisztségviselők olyan kontroll mechanizmust állítsanak fel, amely a bűncselekményt meg tudja akadályozni. Ennek elmulasztását tehát teljesen ésszerűtlen büntetőjogi szankciókkal sújtani.
4. Kimmo Nuotio professzor előadását az "Európai Unió harmadik pillére - és ami mögötte van" címmel tartotta. Bemutatta azt az új és növekvő érdeklődést, amit az EU a büntetőjoggal kapcsolatos kérdések iránt tanúsít:
- 180/181 -
nemcsak azért, hogy intenzívebbé tegye a bűnügyi együttműködést a tagállamok között, hanem azért is, hogy az anyagi büntetőjogot harmonizálja. Megjegyezte, hogy ez utóbbi szféra csak bizonyos határon átnyúló bűncselekményekre terjed ki, így a nemzeti büntetőjogok különbségeit korántsem szabad alábecsülni. Kimmo Nuotio professzor rámutatott arra is, hogy a harmonizációnak intézményi kihatása is van, pl. az európai ügyészség felállítása a Corpus Juris tervezet szerint, az azonban szorosan kapcsolódik az EU strukturális felépítéséhez és az alapszerződések újratárgyalása nélkül nem vihető véghez. Az előadás azt a kérdést is elemezte, hogy az EU közös büntetőpolitikája mennyiben ad lehetőséget az egyes régióknak az önállóságra.
5. Helmut Zeder címzetes egyetemi tanár előadása az EU büntetőjogi harmonizáció két újabb aspektusával foglalkozott, nevezetesen egyrészt a ne bis in idem elv erősítésével, másrészt az európai letartóztatási paranccsal. A ne bis in idem elv vonatkozásában többek között ismertette azt a vitát, hogy az azonos tények vagy az azonos büntetőjogi minősítés képezi a második eljárás akadályát. Az előadás szintén elemezte azokat a kivételeket is, amelyeket a ne bis in idem elv nemzetközi érvénye alól elismernek, pl. ha a külföldi ítélettel elbírált cselekményt részben vagy egészben az adott ország területén követték el (Schengeni egyezmény 55. cikk).[8] Zeder címzetes egyetemi tanár szintén foglalkozott az európai letartóztatási parancs részletszabályaival, pl. az érintett bűncselekményekkel és a kötelező és fakultatív végrehajtást kizáró okok meghatározásával.[9]
6. Ligeti Katalin előadása áttekintést adott az eljárási jogsegély szabályanyaga fejlődésének főbb fejleményeiről az Európai Unióban. Rámutatott, hogy a szabadság, a biztonság és az igazságosság térségében az eljárási jogsegély hagyományos feltételeinek és kizáró okainak érvényesülését le kell szűkíteni. Az előadó szerint az eljárás egyszerűsítése és gyorsítása, ami abszolút elsőbbséget élvez az EU-ban, nemcsak az együttműködés hatékonyságát növeli, de az érintett személyek érdekét is szolgálja. Az előadás megismertette velünk az EU eljárási jogsegélyanyagában megjelenő - a telekommunikáció új lehetőségeivel kapcsolatos - jogintézményeket is (pl. videó-konferencia). Hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban az eljárási jogsegély szereplőinek köre jelentős mértékben kiterjedt, nevezete-
- 181/182 -
sen az igazságügyi szerveken kívül, akik hagyományos szereplői a büntetőügyekben folytatott együttműködésnek, rendőri szervek és közigazgatási hatóságok is fontos szerepet játszanak. Ez tükröződik az eljárási jogsegélyre vonatkozó legújabb instrumentumokban is, amelyek egyre több rendelkezést tartalmaznak a rendőrségi és közigazgatási együttműködés kapcsán. Ligeti Katalin felvetette a kérdést, hogy ez a fejlődés a jogállamiság alkonya vagy egy eljárások feletti megközelítés megjelenésének hajnala.
7. Helmut Fuchs professzor előadása az EU gazdasági büntetőjogával foglalkozott. Elöljáróban felvetette és elemezte a kérdést, hogy vajon kell-e a gazdasági életet (büntető)jogilag szabályozni, és ha igen - mennyiben. Kétféle magyarázatot tartott elképzelhetőnek a büntetőjogi kontroll szükségességére: a jog gyengébb felet vagy a verseny tisztaságát védi. Szerinte mindkét megközelítés fontos lehet az EU-n belül, mert ez egy olyan gazdasági közösség, ami a szabad kereskedelmen alapul és a polgárok jólétét kívánja elősegíteni. Vázolta és elemezte azokat a területeket az EU-ban, ahol a gazdaságot a büntetőjog kontrollálja, nevezetesen a tröszt ellenes szabályokat, a környezetvédelmi bűncselekményeket és a bennfentes értékpapír-kereskedelem tilalmazását. Az előadó az EU szabályok hiányosságaira is rámutatott, pl. a demokratikus legitimáció és bírói kontroll hiányára, a túl tág bűncselekményi tényállásokra, és a büntetőjogszabályok túlzott függőségére a közigazgatási jogtól. Az előadó - Tiedemann professzor ún. Európa-bűncselekmények (Europa-Delikte) elnevezésű javaslatára hivatkozva - azokat a területeit is vázolta az Erópai Uniós gazdasági büntetőjognak, amelyeket de lege ferenda a közeljövőben Európai Uniós jogban kellene szabályozni, pl. a fizetésképtelenséggel kapcsolatos bűncselekményeket.
8. Fehér Lenke professzornő előadásának témája az emberkereskedelem (trafficking in human beings) elleni átfogó Európai kriminálpolitika volt. Előadásának kezdetén utalt arra a tényre, hogy az emberkereskedelemmel összefüggésben évente több mint húszezer nő és gyermek kerül térségünkből az Európai Unióba. Az előadó az emberkereskedelmet az emberi jogok olyan súlyos és többszörös megsértéseként határozta meg, ami viszonylag kis kockázattal nagy bevételt jelent az elkövetőknek. Rámutatott arra, hogy az ENSZ egyezményeken kívül Európában is komoly erőfe-
- 182/183 -
szítéseket tesznek a jelenség elleni küzdelemben. Az előadó nemcsak az EU 2002. július 19-ei kerethatározatára utalt, hanem az emberkereskedelem megelőzéséről és az ellene való küzdelemről szóló brüsszeli deklarációra is. Fehér Lenke professzor emlékeztetett azokra az előkészületekre is, amelyek egy új emberkereskedelem elleni egyezmény 2003-as kidolgozására vonatkoznak az Európa Tanács keretében. Az előadó elemezte az emberkereskedelem nemzetközi egyezményekben és instrumentumokban található definícióit. Végül betekintést engedett a - részben ezek által befolyásolt - magyar kodifikációs megoldásokba is.
9. Gellér Balázs egyetemi docens a terrorizmus elleni küzdelem EU-n belüli eredményeit és lehetőségeit vizsgálta. Elöljáróban elemezte azokat a megoldásokat, amelyekkel a legfontosabb az ENSZ keretében született nemzetközi egyezmények használnak ebben a vonatkozásban. Ezek közül különösképpen a terrorizmus finanszírozása elleni egyezmény (International Convention for the Suppression of the Financing of Terrorism) megoldását nem tartja szerencsének. Ez a dokumentum ugyanis a terrorcselekmény meghatározásakor (részben) olyan más nemzetközi instrumentumokra, pl. a légijármű jogtalan hatalomba kerítése elleni egyezményre (Convention for the Suppression of Unlawful Seizure of Aircraft, 1970) hivatkozik, amelyekben szereplő bűncselekményekből a terrorista célzatra való utalás hiányzik. Gellér Balázs az ET megoldását is elemezte, nevezetesen azokat a problémákat, amelyek az 1977-ben elfogadott és 2003-ban módosított terrorizmus elleni egyezménnyel (Convention on the Suppression of Terrorism) kapcsolatban merülnek fel. Az előadó természetesen komoly figyelmet szentelt a 2002. június 13-án elfogadott a terrorizmus elleni EU kerethatározat rendelkezéseinek is. A fenti nemzetközi dokumentumok elemzése mellett azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy a nemzetközileg elfogadott emberi jogok (pl. az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikke) alapján meg lehet-e kínozni az elfogott terroristákat, hogy megmentsük az elrabolt személy életét.
10. Kis Norbert egyetemi adjunktus előadása a bűnösségi elv érvényesülésével foglalkozott az európai büntető-igazságszolgáltatási rendszerekben. Rámutatott, hogy bár a jogösszehasonlítás és jogharmonizáció során meglehetősen kevés figyelmet fordítottak a bűnösség fogalmára, azt mindenképpen újra kell gondolni, különben hiányozni fog az a közös fogalom, amelyen az
- 183/184 -
európai instrumentumok alapulnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bűnösség egyáltalán nem szükségszerű követelmény az egyének büntetőjogi felelősségre vonása szempontjából. Az európai büntető igazságszolgáltatási rendszerek bizonyos bűncselekményeknél, pl. a közigazgatási büntetőjogban, objektív mércét (strict liability) alkalmaznak. Hangsúlyozta, hogy a bűnösségi elv a büntetőjog más területein is jelentős mértékben visszaszorulóban van. Bizonyos európai országok (Franciaország és Belgium) joggyakorlata pedig a hanyag gondatlanság esetén - a felelősség individualizálása helyett - objektív és absztrakt megítélést alkalmaz. Sőt a tudatos gondatlansággal kapcsolatban is igen elterjedt az esetjogban az olyan objektív megközelítés, amely szerint elegendő bizonyítani, hogy a károsodás veszélyét a terhelt pozíciójában lévő ésszerűen gondolkodó személynek nyilvánvalóan be kellett volna látnia. Ezeket a felfogásokat egy olyan bírói megközelítéssel lehet magyarázni, amely inkább a megelőzésre, mint az elrettentésre koncentrál.
11. Sakari Melander az EU Szerződés 34. cikkében szabályozott kerethatározatot választotta, hogy illusztrálja az EU büntetőjogi jogharmonizációt érintő instrumentumainak finnországi implementációját. Rámutatott, hogy az EU vonatkozású büntetőjogi kérdésekben a nemzeti jogalkotás előkészítőinek feladata megváltozott. Miután részt vettek az EU Tanácsának Munkabizottságaiban, implementálniuk is kell a kerethatározatokat a nemzeti jogba. Hangsúlyozta, hogy miután a kerethatározatok nyitva hagyják azt a módot, ahogy a kitűzött céljukat elérik, a belső jogba való átültetésük különösen fontossággal bír. Előadása végén Sakari Melander a kerethatározatok finnországi implementációjának eddigi történetéből vett (főként anyagi büntetőjogi kérdéseket érintő) példákkal illusztrálta fenti tézisét.
12. Végvári Réka előadása a korrupció elleni küzdelmet érintő EU instrumentumok magyarországi implementációját elemezte. Vázolta a főbb büntetőjogi egyezményeket, amelyeket ezen a területen különféle nemzetközi szervezetek (ENSZ, ET és EU) keretében elfogadtak.[10] Rámutatott, hogy a közvetlenül a korrupció elleni büntetőjogi tényállásokra vonatkozó nemzetközi kriminalizációs kötelezettség hatókörét az elmúlt években igen jelentős mértékben kiterjesztették. A nemzetközi egyezmények jogharmonizációs szempontból is irányadó fogalmai nemcsak a vesztegetést foglalják magukban, hanem a befolyással üzérkedést is. A nemzetközi kötelezettség
- 184/185 -
alapján nemcsak a nemzeti, hanem a külföldi és nemzetközi hivatalos személyekkel kapcsolatos vesztegetést is büntetendővé kell tenni. Kiemelte, hogy jelentős számú nemzetközi instrumentum, köztük az új (2003. július 22-én elfogadott) EU kerethatározat, alapján a magánszektorban elkövetett vesztegetést is szankcionálni kell. Úgy vélte a kriminalizációs kötelezettség (és ezzel párhuzamosan a nemzeti büntetőjog) hatókörének ilyen kiterjesztései szükségesek ahhoz, hogy megfelelő védelmet biztosítsanak az olyan jogtárgyaknak, mint az államapparátus megfelelő működése, az abba vetett bizalom, a gazdálkodó és más szervezetek gazdasági érdekei vagy a verseny tisztasága. Előadása végén Végvári Réka a releváns nemzetköz egyezmények Magyarországi implementációjának lépéseit elemezte, utalva az ebben a vonatkozásban bekövetkezett fejlődésre, de a még meglévő hiányosságokra is.
13. Ohisalo Jussi előadása azt elemezte, hogy a finn közigazgatás (nevezetesen a Földművelésügyi és Erdészeti Minisztérium) miként kezeli a valóságban a Közösségi költségvetésből folyósított mezőgazdasági támogatásokat. Az előadó vizsgálta, hogy a büntetőjogi szankcionálás iránti növekvő - Európai szinten (elsősorban a Bizottságtól) eredő - igény mennyiben tükröződik a minisztériumi tisztségviselők és a kapcsolódó közigazgatási szervek mindennapi munkájában. Ohisalo Jussi megismertetett minket egy olyan empirikus kutatás eredményeivel, amelyet az érintett tisztségviselőkkel folytatott interjúk segítségével valósított meg. Úgy találta, hogy a mezőgazdasági támogatások célja (pl. területfejlesztés vagy termelésszabályozás) befolyásolja, hogy milyen szigorú figyelem és körültekintés szükséges a közigazgatás részéről felhasználásuk ellenőrzésénél. Az előadó hangsúlyozza, hogy nem elég a Közösségi költségvetés védelmének legitim célját figyelembe venni, hanem a kérdést a gyakorlat szemszögéből is meg kell vizsgálni. Ennek következtében a stratégiáknak bizonyos mértékben a különböző tagállamokban fennálló eltérő rendszerekhez kell alkalmazkodniuk. Ohisalo Jussi szerint ez egy igazi kihívás, különösen az EU bővítése idején.
14. Hollán Miklós a tanácskozás utolsó előadásában az elkobzás szabályozását elemezte az Európai Unióban. Bevezetésképpen megkülönböztette az egyes bűncselekményekről szóló egyezmények elkobzásról szóló rendelkezésit, azoktól az instrumentumoktól, amelyek kifejezetten az elkobzásra koncentrálnak. Hangsúlyozta, hogy kifejezetten az elkobzásra koncentráló
- 185/186 -
instrumentum először európai szinten került elfogadásra, nevezetesen az ET keretében 1990-ben. Ezt a metódust követte az EU együttes fellépése és kerethatározata, amelyek az ET egyezménynél szigorúbb kötelezettségeket tartalmaztak az érintett országok még szűkebb köre: az EU tagállamok számára. Az előadó azt is megvizsgálta, hogy mostanra tekintélyes számú az elkobzásra vonatkozó EU normát, szabályok puszta tömegeként, vagy rendszereként lehet-e jellemezni. Hollán Miklós úgy vélte, hogy a rendszeralkotás igénye egyelőre csak sporadikusan van jelen az elkobzást érintő EU instrumentumokban. Az előadó - az Európai Emberi Jogi Bíróság Welch és Phillips ügyekben hozott határozatainak tükrében - megvizsgálta azt is, hogy mennyiben korlátozza az Emberi Jogok Európai Egyezménye a nemzeti jogok elkobzásra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását.
Wiener A. Imre professzor zárszava után többen is megjegyezték, hogy a tanácskozás kiváló alkalmat nyújtott nemcsak az ún. európai büntetőjog jövőjéről vallott nézetek ütköztetésére, hanem új szakmai kapcsolatok kiépítésére vagy a régiek elmélyítésére. Akinek a kíváncsiságát ez az ismertetetés felkeltette az egyes előadások teljes szövege iránt, azoknak jó hír, hogy a tanácskozás anyaga (angol nyelven) rövidesen tanulmánykötet formájában is napvilágot lát a Jogtudományi Intézet kiadásában.■
- 186 -
JEGYZETEK
* A cikk elkészítésére OTKA T/0337446. sz. kutatás keretében került sor.
[1] Hivatalos honlap: www.penal.org
[2] Hivatalos honlap: www.mta-jti.hu
[3] FEHÉR L.: Hungarian-Finnish seminary in Budapest on criminal law, Acta Juridica, Vol. 23. (1981) Nos. 1-2. 225-230.
[4] MOHÁCSI P.: Finn-magyar-észt büntetőjogi szeminárium (Finnish-Hungarian-Estonian Seminar on Criminal Law). Állam és Jogtudomány, XXXVI. évf. (1994) 1-2. sz. 180-192.
[5] HOLLÁN M.: Eight Finnish-Hungarian Seminar on Criminal Law, Acta Juridica Hungarica, Vol. 41. (2000) Nos. 3-4. 167-170.
[6] A fiatal büntetőjogászokról lásd LIGETI K.: Fiatal büntetőjogászok a társaságban. In: Csemegi Károly emlékkönyv. "Association Internationale de Droit Penal XVIE Congress Internationale de Droit Pénal, Budapest, 5-11 Septembre 1999, Actes du Congress" (ed. Imre A. Wiener). MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2000. 131-134. A magyar vonatkozásokról HOLLÁN M.: A Fiatal Büntetőjogászok Fórumának első tudományos tanácskozása. Visegrád, 2000. április 14-16. Magyar Jog, XLVII. évf. (2000) 11. sz. 669-675.
[7] Az utóbbi konferencia anyagát lásd Young Penalist Conference on Corruption and Related Offences in International Business Relations (ed.: Katalin Ligeti). "Közlemények /No 18./ Working Papers" MTA JI, Budapest, 2003.
[8] A ne bis in idem elvről a hazai szakirodalomban lásd részletesen WIENER A. I: A ne bis in idem elv érvényesítéséről. Büntetőjogi Kodifikáció, 2003/1-2. 62-68.
[9] Az elfogatóparancsról a hazai szakirodalomban lásd részletesen LIGETI K.: "Az Európai Unió büntetőpolitikája" In.: Büntetőjog. Általános Rész (szerk.: Wiener A. Imre). KJK-KERSZÖV, Budapest, 2003. 286-291.
[10] Az egyezményekről és más instrumentumokról a hazai szakirodalomban lásd részletesen Végvári R.: Nemzetközi fellépés a korrupció ellen. Állam- és Jogtudomány, 2001/1-2. 85-121.
Lábjegyzetek:
[1] Hollán Miklós, Tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: hollanm@jog.mta.hu
Visszaugrás
