Weiss Emilia professzor asszony 80. születésnapjára, tanítványi tisztelettel
Az új Polgári Törvénykönyv 2006 decemberi tervezetének1 kötelesrészi szabályozása alapvető jellegében és a részletszabályok többségében megőrzi a jelenleg hatályos normákat2. Ezzel kapcsolatosan érdemes néhány kérdést felvetni. Az első és legfontosabb kérdés az, hogy mi a kötelesrész funkciója, egyáltalán van-e valamilyen funkciója? A második, hogy mi az oka annak, hogy számos államban a kötelesrész alapvető reformjának szükségességét érdemben is vitatják, annak megreformálására javaslatokat tesznek,3 a kötelesrész eltörlésének javaslatát megfogamazzák4. A legnagyobb vita a kötelesrész körül annak vélt vagy valós funkcióinak megváltozása körül zajlik5. Egy másik említésre méltó kritika szerint a kötelesrész számos esetben a vállalatok, vállalkozások öröklésének elháríthatatlan akadályaként jelenik meg. Ez utóbbival kapcsolatban azt hangsúlyozzák, hogy a kötelesrészi igények ellehetetlenítik a teljes vállalkozás öröklését, mivel az örökösöknek a kötelesrész kiadása olyan terhet jelent, amely ellehetetleníti az örököst és végső soron a vállalat eladására kényszeríti. Ezért merül fel egyre gyakrabban a halálhoz kapcsolódó jogutódlás megoldására az, hogy az öröklési jogot kiváltva az alapítványon keresztül legyen biztosítható a vállalkozás hosszú távú irányítása és tulajdonlása, amely ebben a körben lényegében kiváltja az öröklést6 a vállalat biztonságos megtartása érdekében7.
A kötelesrész funkciói közül - a teljesség igénye nélkül - a következők említendők: 1. Az örökhagyó legközelebbi hozzátartozói részére egy minimális vagyon biztosítása a hagyatékból (Coing8, Leipold9, Világhy10, Vékás11); 2. Az örökhagyónak a halálát követően is van egy bizonyos tartási kötelezettsége egyes hozzátartozóit illetően (ún. gondoskodási elmélet, Brox12); 3. A kötelesrész célja a joggal való visszaélés megakadályozása azzal a céllal, hogy az örökhagyótól ténylegesen függő hozzátartozókat az örökhagyó önkénye folytán ne érhesse hátrány13, illetve a gyermeket védi a szülői önkénnyel szemben14; 4. Hasonlóan a második esetként megfogalmazottakhoz, a kötelesrész morális gondozási kötelezettséget garantál a halál után is, hiszen míg egyrészről az örökhagyó szabadon kizárhatja a hozzátartozókat az öröklésből, addig ez a szabadság összeegyezhetetlen azon morális társadalmi követelménnyel, amely az örökhagyó halálát követően a legközelebbi hozzátartozói iránti gondozási kötelezettségben fogalmazható meg (Olzen15); 5. A családi szolidaritási funkciót (ún. "Solidaritätsbelohnung"), kvázi jutalomként említik egyes szerzők a kötelesrésszel kapcsolatban, részben eltérő hangsúlyokkal (Hofman16); 6. Mások szerint a kötelesrésznek szociális funkciója van, mivel az érintett hozzátartozók részére egy minimális vagyon juttatását biztosítja a hagyatékból, így vagyoni segítséget jelent. Egyes esetekben akár az önálló élet megkezdéséhez vagy folytatásához szükséges induló vagyont is megtestesítheti. 7. Felmerült már az a gondolat is, hogy a kötelesrésznek tartási funkciója is van a halál után egyedül vagy tehetetlenül maradó hozzátartozó irányába. 8. A hagyaték igazságos felosztásának minimális garanciáját biztosítaná a kötelesrész? - kérdezik szintén egyes szerzők. 9. Egy további felfogás szerint a hagyaték mint családi vagyon értékelendő, a kötelesrész a vagyonnak ezen családi jellegét védi a korrekciós szabályával ("das Gut rinnt wie das Blut"; pld. családi vállalkozások, mezőgazdasági kistermelők körében az egyben tartott vagyon igen jellemző), valamint ennek egy absztraktabb megfogalmazásában mások a kötelesrész funkcióját a család és a vagyon összetartozásának megtartásában láttatják17. 10. Az előző elméletnek éppen az ellenkezőjét célzó vagyonfelosztási funkcióval bírna a kötelesrész és a túlzott vagyonkoncentrációt akadályozza meg azzal, hogy a hagyatékot megosztani rendeli18, és ezzel a társadalmi szinten a túlzott vagyonkoncentráció ,egészséges' megakadályozója? 11. Legutóbb a Német Szövetségi Bíróság a kötelesrész jogintézményében a családi szolidaritás alkotmányos értékét és védelmét látta biztosítani, és ekként alkotmányosnak találtatott a végintézkedési szabadság alkotmányossága mellett, illetve azzal szemben is19. Egyes szerzők szerint a kötelesrész gondozást biztosító szerepe és a fiatal generáció önálló indulását elősegítő vagyonfelhalmozási funkciója napjainkra meghaladottá vált, alapvetően az idősebb generáció magasabb életkora miatt. A halálozás időpontjában a gyermek-generáció már nincs annyira rászorulva a felmenői vagyonra, mint akár 50-100 évvel ezelőtt; a szintén említett vagyonfelosztási funkció ésszerű gazdasági felosztást nem tud megvalósítani20, az erősen ad hoc jellegű.
A fent felsorolt, részben egymást fedő és ismétlő funkciókon túlmenően újabb megfogalmazásokat, szerepeket, funkciókat is tulajdoníthatnánk a kötelesrésznek, de a fentiek közül számos felvetés jogosságát és megalapozottságát nem vitathatjuk. Ma Magyarország vagyonfelhalmozó generációjával kapcsolatban elmondható, hogy a családi vállalkozások esetében, a család együttes munkája évek során közösen felhalmozott vagyonban koncentrálódik, sok esetben a halál következtében egy hagyatékba kerül, a vagyon eredete a családtagok együttes munkájának a gyümölcse. Ezt a vagyont sok esetben egyben tartják és csak az örökhagyó halálával tudatosodik azon véletlenszerűség, amelyet az öröklési jog elosztási szabálya az ekként egyben tartott vagyonok esetében produkál.
Az új Ptk.-tervezet magyarázata nem tér ki a kötelesrész esetleges funkcióira, így nem derül ki, hogy milyen szempontok vezették a jelenlegi szabályozási regime konzerválására - a kötelesrész alapvetően helyes megtartására - a kodifikátorokat21.
A magyar jogban a kötelesrésznek nem tulajdoníthatunk tartási funkciót, a tartási jelleg - jóllehet csak részben - az özvegyet megillető korlátozott haszonélvezeti jogban mutatható ki. Az egyre öregedő társadalom miatt nincs sem vagyonjuttatási jellege, sem az önálló élet megindításához szükséges induló vagyon biztosításának funkciója sem igazolható általános jelleggel. Az egyre öregedő leszármazói generáció részére esetleg a nyugdíj-kiegészítő vagyoni biztonságot erősítheti csupán.
A kötelesrész létében és alapvető jellegében úgy tűnik, nem ezek az anyagias szempontok valósulnak meg, hanem az ember azon alapvető antropológiai tulajdonságának jogi leképzéséről van szó, amely az ember társas jellegéből következik. A társadalom alapja a család és nem pedig az egyes egyén. A társadalmi együttélés alapja nem az egyéni önkény és feltétlen szabad akarat, hanem a társas lét szabályai. Az emberi társadalom és élet az anyagias nyugati civilizációban is a társas együttélésre predesztinált; ennek szellemi, vallási és anyagi gyökereit és alapjait a jog - ha néha nem is tudatosan -, de megerősíti, kifejezésre juttatja, vagy mint a kötelésrész esetében, megjeleníti. A végintézkedési szabadság individualista megfogalmazásának ellensúlya éppen ezért a vagyoni és a szellemi hagyaték családi kötöttségében, az ember társas lényéből adódó következményként fejeződik ki a kötelesrészben azzal, hogy az örökhagyó vér szerinti legközelebbi hozzátartozói22, illetve az ilyennek minősülő személyek, valamint az általa választott legközelebbi személy részére igényt biztosít a vagyoni-szellemi hagyatékra vonatkozóan. Amiként a társas együttélés sem írható le egy egyszerű adok-kapok viszonyrendszerben, akként a kötelesrész sem fogalmazható meg egy egyszerű "jár", "kapok" vagy "szükségem van" igény formájában, hiszen ez csak egy lehetőség, jog, amelyet annak jogosultja saját elhatározásával érvényesíthet.
A kötelesrész 1852-től része a magyar jognak, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok is megtartották az ABGB-ből átvett intézményt23. A kötelesrész szerves részévé vált a magyar magánjogi, örökjogi kultúrának, sőt, mondhatnánk a közjogi szabályokba is átszüremlett, mélységes mélyen tudatosodott a társadalomban jogtudatában. Ez a kulturális tradíció lényegében változatlanul fennmarad az új Polgári Törvénykönyv tervezetében, amelynek ebben a körben a legnagyobb újítása, hogy a kötelesrészre jogosultak közé felvenni tervezi a bejegyzett élettársat is (6:72. §).
A halállal nemcsak az örökjogi hatások állnak be, hanem más személyi és vagyonjogi következmények is, így többek közt megszűnik a házasság és a házastársi vagyonközösség [új Ptk. 3:53. § c) alpont együtt a 3:21. § (1) bek. a) alpontjával]. Ha a házastársak nem kötöttek házassági vagyonjogi szerződést, akkor a törvényes vagyonjogi rendszer szabályozza vagyoni viszonyaikat [3:34. § (2) bek.], a házastársakat a közös vagyon osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg [3:37. § (3) bek.]. A jelenleg hatályos szabályok szerint, valamint az új Ptk. tervezete szerint is, a házassági közös vagyon fele megilleti a túlélő házastársat a házastársi közös vagyon megszűnésének következtében, és az öröklés csak a fennmaradó másik vagyoni hányadot, illetve az esetleges különvagyont érinti.
A jelenlegi Ptk. az özvegyi jog mint haszonélvezeti jog korlátozásánál [616. § (2) bek.24] és a túlélő házastársat megillető haszonélvezeti kötesrésznél [665. § (2) bek.25] ugyanazt a szabályt rendeli alkalmazni, szerintem tévesen. Mind a két helyen az özvegy szükségleteinek vizsgálatát írja elő a kötelesrész megállapításánál, korrekciójánál. Ez némiként változott az új Ptk. tervezetében, az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozásnak kicsit módosultak a szabályai, a 6:58. § (2) bekezdés már csak az örökölt vagyontárgyak figyelembevételét írja elő, és a (3) bekezdésben a házastárs által lakott lakást és az áltata használt felszerelési tárgyakon fennálló haszonélvezet korlátozását nem lehet kérni (amiként a bírói gyakorlatban ez részben már kijegecesedett korábban). Az új 6:79. § (2) bekezdés is csak annyit mond ki, hogy az özvegyet korlátozott haszonélvezet illeti meg kötelesrészként, amelynek az özvegy szükségleteit kell biztosítania és amely mértékének megállapításakor figyelembe kell venni az általa örökölt vagyontárgyakat. Álláspontom szerint a törvényes örökös haszonélvezeti jogának korlátozása nem csökkenhet le a kötelesrészi mértékre vagy az alá - tehát a korlátozást kérők ne tudják azt elérni, amit az örökhagyó sem akart, nevezetesen kötelesrészre vagy még kisebb mértékre szorítani a túlélő házastársat.
Ide kapcsolódik továbbá az a javaslatom, hogy a házastársat megillető korlátozott haszonélvezeti jogban meghatározandó kötelesrész mértékének megállapításánál, és csak ennél a tényállásnál, a mérlegelés szempontjai közé tartozzon az is, hogy a halál következtében előálló házassági vagyonközösség megszűnése folytán mekkora vagyont, adott esetben milyen vagyontárgyakat szerez az özvegy, hiszen a korábbi közös vagyoni egység, megosztásra kerül. A leszármazók vagy a felmenők nem részesednek a házastársi közös vagyonból, hanem csak a hagyaték részét képező vagyonból. Ezzel szemben az özvegy a halál tényéből eredően egyszerre két jogcímen is szerez, egyrészt a vagyonközösség megszűnése folytán, másrészt a megszűnt vagyonközösség nem őt illető részéből öröklés révén. Mivel az adott tényállásnál ez a leszármazókra vagy a felmenőkre méltánytalan eredménynyel járhat, ezért javaslom a korlátozott kötelesrészi mérték megállapításánál a vagyonközösség megszűnésének eredményét is bevonni a mérlegelési szempontok közé.
A haszonélvezet korlátozásnál azt a minimális korlátot javaslom bevezetni, hogy a haszonélvezet korlátozásának következtében a korlátozott haszonélvezetet ne lehessen arra a mértékre vagy az alá csökkenti, amely az özvegy kötelesrészként megillető korlátozott haszonélvezetét jelentené.
A túlélő házastársat megillető korlátozott haszonélvezeti jog megállapítása és gyakorlati nehézségeinek előzetes kivédésére javasoljuk továbbá azt, hogy a törvény választási jogot biztosítson a túlélő házastársnak a haszonélvezeti kötelesrész tekintetében, mégpedig választhasson a korlátozott haszonélvezet illetve az egy gyermeknek járó állagörökség mértékű haszonélvezeti érték fele, alapvetően pénzben kiadandó igénye között. Jóllehet ez a megoldás is követi a haszonélvezet megváltásának azon gazdaságilag érzéketlen szabályát, hogy függetlenül a haszonélvezet tényleges tartalmától és értékétől, az özvegy a haszonélvezet helyett egy gyerekrészt kap - jóllehet a haszonélvezet értéke ennél nagyobb is lehet, igaz, kisebb is -, szóval ennek mintájára tartanám célszerűnek a korlátozott és természetben kiadandó korlátozott haszonélvezet - kizárólag az özvegyet megillető jogválasztását - megválthatóságát egy fél gyermekrésznyi állagöröklés fejében. A szabály fő célja, a viták gyors rendezésére való törvényi lehetőség egyértelmű felkínálása. Jóllehet a Javaslat 6:57. §-ban szabályozza a megváltást és a 6:58. §-ban az özvegyi jog korlátozását, de mind a két szabály a törvényes öröklés körében került elhelyezésre. A 6:57. § (1) bekezdésének szabálya mind a két fél részére, így a házastárs részére is "bármikor" lehetővé teszi az özvegyi jog megváltását, a 6:58. § pedig a korlátozással kapcsolatban mondja ki a (4) bekezdésben, hogy a korlátozási igény és a házastárs által előterjesztett megváltási igény ütközése esetében előbb a megváltásáról kell dönteni. Helyes a javaslatnak ez a rendelkezése, hiszen a megváltási igény kvázi védekezésként szolgálhat a leszármazó által előterjesztett korlátozási igénnyel szemben. Egyetlen megjegyzés, ezen szabályokat célszerű lenne az általános részbe áttenni, és akkor értelemszerűen kiterjednek a kötelesrészi körben előterjesztett megváltási és korlátozási igényekre, vagy a kötelesrészben kellene ezen szabályok alkalmazhatóságára utalni.
A jelenleg hatályos Ptk. szabálya alapján az örökhagyó halálát megelőző 15 évben adott valamennyi adománya a kötelesrész alapjához hozzászámítandó (kivételek 667. §). Lényegében ez a szabály élne tovább az új Ptk.-ban azzal a korrekcióval, hogy a 15 év helyett az örökhagyó halálát megelőző 10 évben adott adományok számítanának csak a kötelesrész alapjához [6:78. § (1) bek. a) alpontja].
A kisebb-nagyobb adományok, az alapítványok létesítése, alapítványokhoz történő csatlakozás és más ingyenes ügyletek mind csökkentik az örökhagyó vagyonát, a hagyatékot26. Mennyiben és miként lehet értelmes határt húzni a kötelesrészi igény és a jótékony célú adományozás között? Ez a kérdés nem merült fel érdemben a jelenlegi tervezetben. Ráadásul ezen adományokkal kiszámított kötelerészi alap után elsődlegesen a hagyatékban részesülők tartoznak a kötelerész kielégítéséért, tehát annyival is kevesebbet kapnak, amennyivel a korábbi, kötelesrész alapjához számítandó adományok növelik a kötelesrész alapját. Ebben a körben örökjogunk még az arányosítást sem ismeri.
Ezért javaslom a Tervezetet további kivételekkel kiegészíteni azzal, hogy az örökhagyó halálát megelőző öt évnél régebbi közérdekű célra juttatott adományai ne tartozzanak a kötelesrész alapjához. Ezen túlmenően a halált megelőző öt éven belül közérdekű célra juttatott adományok esetében pedig a megadományozott személy egy gyermeket megillető kötelesrész feléig mentesüljön a kötelesrészért való felelősség alól, tehát egy akkora részben azt az adományt nem kellene a kötelesrész alapjához hozzászámítani és azért az összegért a megadományozottnak helyt állnia. A javaslat indoka az, hogy az örökhagyó a közjót szolgáló, a társadalom valamely elesett, támogatásra szoruló tagját segítő adományai, ha az adományozás a halált megelőző öt évnél régebbi időpontban történt, eltérő megítélés alá essenek, egyrészt az öt éves időpont folytán a kvázi visszakövetelési igény kötelmi jellege folytán alapvetően már elévülne27, másrészt a jelenleg előforduló kisebb jellegű adományok (akár néhány millió forint értékűek is), nagy valószínűséggel már véglegesen felhasználásra, elfogyasztásra kerülnek. További érvként szolgál az is, hogy a kötelesrész individuális igénye ezekben az esetekben nem az örökös, vagy egy másik személy individuális igényével versenyzik, hanem a köz érdekét segítő adomány kvázi visszakövetelésének igényével. Amint fentebb utaltam rá, a kötelesrész alapjának kiszélesítése az örökhagyó életében tett adományokra azzal a következményekkel jár, hogy a hagyatékban részesülők felelnek elsődlegesen az így megnövelt kötelesrészért, az arányosítás fel sem merül. Lehet, hogy ezen a szabályon is célszerű lenne egy finom beállítással a hagyatékban részesülők javára módosítani. Az öt éven belüli közérdekű adományok esetében pedig azért javaslom a felelősségnek a korlátozását egy gyermekrész feléig, mert a gyermeket megillető kötelesrésszel nem vonható ugyanazon mérték alá a közjót szolgáló jótékonyság védelme, a család nélküli társadalomban a család és a leszármazók érdekeit ne helyezzük előbbre a közjó vélt vagy valós érdeke elé.
Az adomány jogosultja ebben a körben lehet közérdeket megvalósító alapítvány, egyesület, de mindenképpen ide sorolnánk az egyházak részére adandó közérdekű adományokat is. Tekintettel arra, hogy a Javaslat az alapítványok körében az alapítványtól a közérdekű feltételét már írja elő, ezért a megadományozottak körét sem formailag - sem tartamilag - nem célszerű az alapítványokra korlátozni. A közérdek fogalmának értelmezésénél bátran lehetne támaszkodni korábbi bírói jogunk eredményeire, különös tekintettel az alapítványi jogban született ítéletekből levonható zsinórmértékre28.
Ezen túlmenően kérdéses lehet még, hogy az adomány kötelesrészi igénylésének mennyiben akadálya a Ptk. jelenleg analóg alkalmazandó Ptk. 582. § (4) bek. szabálya29, amely megegyezik az új Ptk. 5:202. § (4) bekezdésének első fordulatával. Ez a szabály kimondja, hogy az ajándék nem követelhető vissza, ha az már nincs meg. A javasolt kötelesrészi szabály az öt éven belüli adományokat illetően mint lex speciális kizárná a 5:202. § (4) bek. első fordulata30 alól a kötelesrészi igényeket, mivel azokért egy csökkentett mértékében mégis helyt kellene állnia a megadományozott személynek.
Egy vészkapcsoló funkciót jelentő rendelkezést célszerű lenne még mindezekhez beiktatni, mégpedig a iustitia commutativa elve alapján a kötelesrésztől mentes közcélú adományok teljes összegét akként korlátozni, hogy a kötelesrész alapjául számítandó valamennyi ingyenes adomány maximum egy harmada mentesülhetne csak a kötelesrészi igények megtérítése alól, ha ezt meghaladnák a mentességgel érintett juttatások, akkor nagyságuk szerinti arányosítás alapján lennének jogosultak az arányos mentességre. Amint már említettünk, egy további arányosítás meggondolandó a kötelesrész alapjának az élők közti adományokkal való megnövelése esetében, az így megnövelt kötelesrészi igények kielégítése körében a hagyatékban részesülők és a megadományozottak arányos viselése érdekében.
A fentiek alátámasztásául sok-sok érvet és példát lehetne hozni, az általános szociális érzékenység magánjogba való transzformálásán keresztül az egyes vallásokban is kifejezésre jutó altruizmus kötelezettségének évezredes hagyományain át, a gondoskodó állam eltűnését pótló civil kezdeményezések közvetlen támogatásáig, vagy akár az ókeresztény egyházatyák régi tanítására is utalhatunk ebben a körben31. Legitimációs alapot mind szociológiai, mind vallási, mind - újabban - alkotmányos alapjogokkal érvelve találhatunk, ki-ki felfogása és tetszése szerint válogathat ezek közül.
Harmadik javaslatom a Tervezet 2:176. §-ához, az ún. családi alapítványhoz kapcsolódik32. Az új Ptk. szűk körben ugyan, de megengedi az ún. családi alapítvány létesítését. A 2:176. § (2) bekezdés alapján az alapító és a csatlakozó hozzátartozója csak abban az esetben lehet az alapítvány kedvezményezettje, ha az alapítvány célja a hozzátartozó tudományos, művészeti alkotásainak gondozása, a hozzátartozó ápolása, gondozása, tartása, egészségügyi ellátási költségeinek viselése, iskolai tanulmányok ösztöndíjjal vagy egyéb módon történő támogatása. A Tervezet szerint így a rokontartás körébe eső kötelezettségekre is lehetséges lenne alapítvány létesíteni, illetve az alapító vagy a csatlakozó hozzátartozói az alapítvánnyal szemben igényekkel léphetnek fel.
Ha a családi alapítvány kedvezményezettje egyúttal az alapító vagy csatlakozó mint örökhagyó kötelesrészre jogosult hozzátartozója is, akkor a kötelesrészének meghatározásánál az alapítványi juttatásokat mint betudást és mint jövőbeni jogosultságokat egyaránt figyelembe kell venni.
Javaslom a végintézkedési szabadság kiterjesztését arra az esetre, ha a kötelesrészre jogosultak valamelyike tartásra szoruló személy, a következők szerint. Például az önmagát ellátni nem képes hozzátartozó esetében indokolt lehet, hogy az örökhagyó az egyébként kötelesrészre jogosult másik hozzátartozó kötelesrészét csökkenti a tartásra szoruló személy javára. Így a kötelesrészre jogosultak kötelesrészének mértékét az örökhagyó az arra rászoruló leszármazó, felmenő vagy házastárs javára a törvényben meghatározott mérték felére szállíthassa le, illetve a tartásra jogosult számára juttathasson nagyobb vagyont. Tehát ha az egyik gyermek, kiskorú vagy súlyos beteg, akkor a másik két gyermek kötelesrészének mértékét, annak maximum feléig, a tartásra szoruló gyermek javára rendelhesse.
A Tervezet, nagyon helyesen a PK 89. állásfoglalás c) pontjának tételét33 részben korrigálva, bevonja a kötelesrész alapjába a 6:77. § (4) bekezdésében mindazon vagyoni hányadot, amelyek az örökhagyó halálát megelőző két évben megkötött öröklési, tartási vagy életjáradéki szerződések esetén a nyújtott tartás értékét meghaladják.
Célszerű lenne ebben a körben is egy további kivételt tenni, nevezetesen azon szerződések körét illetően, amikor az örökhagyó a vele szemben törvény alapján tartásra jogosulttal köt tartási-, életjáradéki vagy öröklési szerződést34. Ezzel az esetkörrel kapcsolatban sokszor felmerül az álszerződés, illetve a jóerkölcsbe ütköző jelleg árnya. Általában jogos a kérdés, miért köt a halála előtt lévő férj a legutolsó, többnyire évtizedekkel fiatalabb feleségével tartási szerződést? Nem elég a családjog kényszerítő ereje? Javaslatunk ezen ellentmondás feloldására vonatkozóan az lenne, hogy ha az örökhagyó a vele törvény alapján is tartásra kötelezett személlyel köt öröklési, tartási- vagy életjáradéki szerződést, a tartásra kötelezett részére juttatott vagyonnak az a része számítson a kötelesrész alapjához, amely meghaladja a nyújtott tartás értékének kétszeresét.
Elsősorban nem a kötelesrészhez, hanem hagyaték terjedelméhez kapcsolódik az a szerintem erősen vitatható és idejétmúlt jogszabályi rendelkezés, amely a takarékbetétben elhelyezett összegnek halál esetére harmadik személy részére történő juttatását kiveszi az öröklés alól. Napjainkban semmi nem indokolja azt, hogy az a pénzkövetelés, amelyet az örökhagyó takarékbetétben tart, és halála esetére harmadik személynek rendeli kifizetni (1989. évi 2. sz. törvényerejű rendelet 10. §)35, az ekként elhelyezett összegtől és a hagyaték nagyságától függetlenül, ne minősüljön a hagyaték részének, tehát kikerüljön az öröklésből és még hagyománynak se legyen tekinthető. Tehát ezt a vagyont is be kell vonni a hagyatékba.
Szintén javaslom bevonni a hagyatékba az örökhagyó életbiztosítása alapján fizetendő összeget is, hiszen annak gazdasági eredete az örökhagyó biztosítási megtakarításából ered (jelenleg Ptk. 560. § (1) bek.36; Tervezet 5:472. § (1) bek.).
Arra az esetre, ha ez utóbbi két javaslat (takarékbetét és életbiztosítás) nem találna elfogadásra, az új Polgári Törvénykönyv hivatalos indokolásában ki kellene arra külön térni, hogy ezen összegek, tehát halál esetére harmadik személy részére kifizetendő takarékbetét, és az örökhagyó halála esetén az örökhagyó által fizetett biztosítási díjak összege a kötelesrész alapjába beszámíttassanak. ■
JEGYZETEK
1 Elérhető az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium honlapján: http://irm.gov.hu/?mi=1&katid=193&id=217&cikkid=3316
2 A tervezet előmunkálatairól: Weiss Emilia: A Polgári Törvénykönyv öröklési jogi könyvének kodifikációja elé, in Magister Artis Boni et Aequi, Studia in Honorem Németh János, Budapest 2003, 975-999.o.; A joggyakorlat összefoglalását tartalmazza Sőth Lászlóné: Polgári Jog. Öröklési Jog. [Döntvénytár] 1960- 1997, Budapest 1997.
3 Dieter Martiny: Unterhalts- und erbrechtliches Teilgutachten, sog. Gutachten A für den 64. Deutschen Juristentag. Empfiehlt es sich, die rechtliche Ordnung finanzieller Solidarität zwischen Verwandten in den Bereich des Unterhaltsrecht, des Pflichtteilsrechts, des Sozialhilferechts und des Sozialversicherungsrechts neu zu gestalten? Unterhalts- und erbrechtliches Teilgutachten A für den 64. DJT, München 2002, S. A1-120.; Anne röthel (Hrsg.): Reformfragen des Pflichtteilsrechts, Symposium 30.11.-2.12.2006 in Salzau, Köln/Berlin/München 2007
4 Magyarországon "távlatilag" látja mellőzhetőnek a kötelesrészt Besenyei Lajos: De lege feranda gondolatok az öröklési jog köréből, in LIII Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae (1998), 38. o. (33-43.)
5 Dieter Henrich (Hrsg.): Familienerbrecht und Testierfreiheit im europäischen Vergleich. Beiträge zum europäischen Familienrecht, Bielefeld 2001; Dieter Henrich: Familienerbrecht und Testierfreiheit im europäischen Vergleich, DNotZ 2001, 447. és skk.
6 Schauer, Martin: Privatstiftung und Erbrecht, in: Doralt, Peter/ Kalss, Suzanne (Hrsg.): Aktuelle Fragen des Privatstiftungsrechts. Eine Bilanz nach sieben Jahren. Linde Verlag, Wien 2001. 13. és skk.
7 Jürgen Oechsler: Pflichtteil und Unternehmensfolge von Todes wegen, in 200 AcP 603-626 (2000)
8 "Ihr Zweck ist, den nächsten Angehörigen eine gewisse Beteiligung am Nachlasse auf alle Fälle zu sichern, auch wenn der Erblasser sie in seinem Testament nicht bedacht hat." - Kipp, Theodor/Coing, Helmut: Erbrecht. 14. Bearb. Tübingen 1990. 50.
9 Dieter Leopold: Erbrecht. 16. Aufl. Tübingen 2006, 72 margószám (25.o.)
10 Világhy Miklós: Öröklési jog. 6. kiad., Budapest 1987., 96-97.
11 Vékás Lajos: Öröklési jog. Budapest 1995, 116.
12 "Sorgetheorie": "Diese Regelung (Pflichtteilsrecht- Cs.Z.) beruht auf dem Gedanken, dass den Erblasser eine über den Tod hinausgehende Sorgepflicht für seine nahen Angehörigen trifft." Hans Brox: Erbrecht. München 2003.20, 308.
13 Schikaneverhinderungsfunktion: "Sein Zweck besteht vielmehr darin, die (potentiell) vom Erblasser abhängigen Angehörigen vor Willkürakten des Erblassers zu Lebzeiten zu schützen." Oechsler: Pflichtteil und Unternehmensfolge von Todes wegen, (7. lj.) 607., 612.
14 Sándorfalvi Pap István: Kötelesrész, in Szladits Károly (főszerk.): Magyar magánjog. 6. Kötet. Öröklési jog. Budapest 1939, 52. § 1. a) alpont, 368.
15 A "Sorgepflicht" jogi tartalmát leginkább a magyar gondozás szó fejezi ki, jóllehet gondolhatunk gondoskodásra is. "Moralische Sorgepflicht nach dem Tod?", "Die Testierfreiheit ermöglicht es dem Erblasser, selbst nächste Angehörige von der Erbfolge auszuschließen. Dies erscheint ungerechtfertigt, wenn man den moralischen Standpunkt akzeptiert, dass ihn auch über seinen Tod hinaus eine Sorgepflicht für seinen engsten Familienkreis trifft." Dirk Olzen: Erbrecht. 2. Aufl. Berlin 2005, Margószám 1022.
16 Solidaritätsbelohnugsfunktion des Pflichtteils bei Dieter Henrich: Testierfreiheit vs. Pflichtteilsrecht, München 2000, 20.
17 Ulrich karpen: Das Pflichtteilsrecht im Spannungsfeld von Einzelnem, Familie, Gesellschaft und Staat, in röthel (Hrsg.): Reformfragen des Pflichtteilsrechts (3. lj.) 169-184.
18 Röthel, Anne: Zuwendungen an gemeinnützige Stiftungen und Erbrecht, W. Rainer Walz/Ludwig von Auer/Thomas von Hippel (Hrsg.): Spenden- und Gemeinnützigkeitsrecht in Europa, Tübingen 2007, 807 (793-811.)
19 "Ausdruck der Familiensolidarität" BVerfG, Beschluss vom 19.4.2005, NJW 2005, 1561 és skk.
20 Röthel: Zuwendungen an gemeinnützige Stiftungen und Erbrecht (18. lj.) 807.
21 Weiss: A Polgári Törvénykönyv öröklési jogi könyvének kodifikációja elé, (2. lj.) 994. is csak azt hangsúlyozza, hogy az európai viták és felmérések eredményeitől függetlenül megőrizendő a kötelesrész.
22 Még a 20. század eleji magyar szerzők is azt hangsúlyozták, hogy a kötelesrész a vérségi rokonságot erősítő jogintézmény, lásd pld. Tóth Lajos: Magyar Magánjog. Öröklési jog. Debrecen 1932, 308.
23 Sándorfalvi Pap István: Kötelesrész (14. lj.) 385.
24 Ptk. 616. § (2) A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs szükségleteit biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is.
25 Ptk. 665. § (2) Ha a házastársat mint törvényes örököst haszonélvezeti jog illetné meg, az ő kötelesrésze a haszonélvezeti jognak olyan korlátozott mértéke, amely szükségleteit biztosítja, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is. Egyébként a házastársat kötelesrészül törvényes örökrészének fele illeti meg.
26 Az öröklési jog és az alapítványi jog kérdéseihez először lásd Csehi Zoltán: Das Stiftungsgeschäft im deutschen Bürgerlichen Gesetzbuch. Magisterarbeit. Heidelberg 1991, megjelent Uő.: Diké kísértése. Budapest 2005, 412. és skk.; Uő.: Coincidentia Oppositorum, avagy alapítvány és halál esetére szóló rendelkezés, in: Liber amicorum Studia Lajos Vékás dedicata, ELTE ÁJTK 1999, 37-61.; valamint Uő.: A magánjogi alapítvány. Budapest 2006, X. fejezet, 316. és skk.
27 Elismerem, lehetne a mellett érvelni, hogy ez az igény a halállal nyílik meg, tehát az öt éves adomány hiába ment már teljesedésbe, a visszakövetelési, vagy helytállási igény csak később nyílik meg.
27 Elismerem, lehetne a mellett érvelni, hogy ez az igény a halállal nyílik meg, tehát az öt éves adomány hiába ment már teljesedésbe, a visszakövetelési, vagy helytállási igény csak később nyílik meg.
28 Lomnici Zoltán: Az alapítványok és közalapítványok. 4. kiad. Budapest 2004, I. rész 4. pontja alatt.
29 Ptk. 582. § (4) Visszakövetelésnek nincs helye, amennyiben az ajándék vagy a helyébe lépett érték a jogsértés elkövetése időpontjában már nincs meg, továbbá ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta; megbocsátásnak számít, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem követeli vissza. Egyéb megjegyzés: a 582. § (4) bek. utolsó fordulata és annak bírói gyakorlata szintén kiigazításra szorul, szerintem tarthatatlan az a tétel, hogy a visszakövetelési igény a ajándékozási ügylet teljesítését követő öt éven túl is megnyílhat.
30 Lényegében ismétli a jelenlegi szabályt, némi korrekcióval: 5:202. § (4) bek.: Visszakövetelésnek nincs helye, amennyiben az ajándék vagy a helyébe lépett érték a jogsértés elkövetése időpontjában már nincs meg, továbbá ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta; megbocsátásnak, illetve a visszakövetelésről való lemondásnak számít, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem követeli vissza.
31 Bruck, Eberhard F.: Kirchenväter und Seelteil, in: 72 Zeitschrift der Savigny Stiftung für Rechtsgeschichte (Rom. Abt.) 1955. 191-210.; hans liermann: Handbuch des Stiftungsrecht. Geschichte des Stiftungsrechts. Tübingen 1963, 33. és skk.; Csehi: A magánjogi alapítvány, (26. lj.) 44. és skk.
32 Családi alapítvány fogalmához lásd Csehi: A magánjogi alapítvány, (26. lj.) 289.
33 PK 89. áf. c) Az érvényes tartási (életjáradéki) szerződéssel átruházott vagy öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgy a köteles rész alapjának kiszámításánál nem vehető figyelembe.
34 Lásd Sőth: Öröklési Jog. 1960-1997, (2. lj.) 1913. sz. eset (BH 1988/2. sz.)
35 Lásd Sőth: Öröklési Jog. 1960-1997, (2. lj.) 1915. sz. eset (BH 1978/120. sz.)
36 560. § (1) Életbiztosítási szerződésben kedvezményezett lehet
a) a szerződésben megnevezett személy;
b) a bemutatóra szóló kötvény birtokosa;
c) a biztosított örököse, ha a kedvezményezettet a szerződésben nem jelölték meg, és bemutatóra szóló kötvényt sem állítottak ki.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Csehi Zoltán Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kereskedelmi Jogi Tanszék vezetője
Visszaugrás
