1. Európa sorsa a szerkezet-átalakításhoz, egy újfajta Európa megtervezéséhez és építkezéséhez, tehát életének új időszakához érkezett. Az elhatározás merészsége és a célok megvalósításának történelmi léptékű "kivitelezésének" nagy súlya nyilvánvaló, különösen ha arra gondolunk, hogy az új Európát olyan kontinensnyi területen kell tető alá hozni, amelyen elhelyezkedő államok jogrendszerei és bírósági rendszerei - egyes vonatkozásokban minden hasonlóságuk ellenére is - merőben eltérők.
Ennél az építkezésnél természetesen nem csak az Európai Unió jelenlegi tagállamait kell figyelemre méltatni, hanem azokat az államokat is, amelyek Európához tartoznak, s ezért egy egységesen szervezett új Európába tartozásnak elismerésére tartanak igényt. A cél csakis egy lehet: az eddiginél jobb, egységesebb és erősebb Európa felépítése.
A mai idők dinamizmusának hatása alól az államok jogrendszerei és bírósági rendszerei nem vonhatják ki magukat. Az azonban a jelenlegi viszonyok számbavétele mellett is megállapítható, hogy a jogrendszer kialakítása és az igazságszolgáltatás megszervezése minden állam szuverenitásának lényeges velejárója, sajátos eleme. Jelenleg nem is észlelhető olyan hiteles elképzelés, amely a különböző államok igazságszolgáltatásának egybeolvasztására, önállóságuktól való megfosztását célul tűző törekvésekre utalna. De olyan igen, amely a jogrendszerek és az igazságszolgáltatási rendszerek működésének harmonizációját tartja elkerülhetetlennek. Ez következménye és szükségessége annak, hogy az emberek, a dolgok és a szolgáltatások - országhatárokat átlépő - forgalma a jogviták keletkezésének bőséges forrása, összefüggésben a Közös Piac kialakulásával is, amely a forgalmi szabadság elvén épül.
Az európai építkezéssel foglalkozó könyvek, tanulmányok értekezletek, kollokviumok, konferenciák azt sugallják, hogy az európai államok és igazságszolgáltatásaik tevékenységét valamiféle "családi szellemnek" kell áthatnia, amely elősegíti az indokolatlan és szükségtelen különbözőségek megszüntetését. A valóságos helyzet ma még az, hogy az európai nemzeti jogrendszerekben és igazságszolgáltatási rendszerekben a hasonlóságok és a különbözőségek, a múlt és a jelen keveredése nem tagadható.
2. Luigi Moccia még 1997-ben tanulmányt írt "Az európai jogász kulturális alapjai: egy kontinentális nézőpont" címmel.1 A tanulmány szövegét megelőzően olvasható a következő - bekeretezett - megállapítás:
"Az európai integrációs folyamat mélyebben érinti az európai jogászokat, mint más hivatásokat, mert ez a folyamat nem csak a technikai apparátust befolyásolja, hanem elsősorban a törvények szellemét, vagy - mint azt az összehasonlító jogászok mondják - a stílust, amely tükröződik a jogi oktatásban, s amely mélyen kötődik minden nemzeti tradíció alapvető struktúrájához".
E megállapítás helytállósága nem lehet kétséges: nem csak valamiféle jóslásról van szó, hanem az európai gazdasági-társadalmi viszonyok változása következményeinek felismeréséről és elkerülhetetlenségéről, a jog és az azzal dolgozók szerepének látványos megnövekedéséről. E szerepnövekedés szükségszerűen következik abból is, hogy a Maastrichti Egyezmény által szem előtt tartott célok megvalósításának folyamata immár kilépni látszik az eredeti medréből. Nem elégszik meg a kezdeti célkitűzésekkel, hanem tovább kíván lépni: egyre erősebb integráció felé vette az irányt. Egészen természetesnek tekinthető ezért mind az elmélettel (tudományokkal) foglalkozó, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedő jogászok érdeklődésének egyre inkább ebbe az irányba fordulása.
E jelenség azért is figyelemre méltó, mert nyilvánvalóan súlyos nehézségeket hordoz magában. Szoros összefüggésben van ugyanis az egyes államok pozitív jogának nemzeti vonásaival és területi körülhatároltsá-gával, ami pedig könnyen akadálya lehet az európai jogi integrációs törekvésnek még ott is, ahol a nemzeti elkülönülések felett - a viszonyok változása nyomán -már eljárt vagy eljárandóban van az idő. A jogi és jogászi szerepnövekedés ezért is több probléma elé állítja a jogi hivatások gyakorlóit, mint a társadalomtudományok más területein tevékenykedőket.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a joggal foglalkozóknak az európai integrációs folyamatban való részvétele korántsem csak valamiféle "technikai" jellegű tevékenység szülötte, hanem az egyes államok nemzeti joga szempontjából komoly érdemi jelentőségű szerepvállalás. Különös figyelemmel arra is, hogy mindenképpen számolni kell az egyes nemzeti jogok tradícióival, kulturális sajátosságaival, s általában az országokban honos jogi szemlélettel.
Éppen ezen a területen mutatkoznak leginkább a jogi egységesítési folyamat nehézségei. Valóságos mérkőzés van kialakulóban a nemzeti jogi hagyományokat tiszteletben tartani akaró és a jogi integrálódást támogatni kívánó jogi műhelyek és munkásaik között. A kívánatos irányba haladás biztosítása nyilvánvalóan rendkívül nehéz feladat, amelynek megoldásából hazánk jogászai sem vonhatják ki magukat.
3. Szinte nyilvánvaló a félelemnek a jogászi hivatás különböző szintjein való jelentkezése. A félelem ugyanis attól, hogy az európai integrációs folyamat le fogja rombolni a különböző jogrendszerekben a nemzeti jellegvonásokat. L. Moccia ezzel kapcsolatban említi Hugh Collinsnak "A polgári jog és az államok kulturális azonossága" című írását,2 amelyben a következők olvashatóak: "Mi Európa lényege? Európa lényege annak kulturális változatossága. Mi fog történni akkor, ha a jogot harmonizálják? A jogi változatosság és ennek folytatása maga Európa szétrombolása."
Ezzel kapcsolatban felvetik, hogy az európai jogtörténetben az egyes államok jogrendszereinek jelentős különbözőségei mellett azért - a nemzeti tapasztalatok által is alátámasztottan - megtalálhatók a konvergencia elemei is, ami nyilvánvalóan elősegítheti egy európai jogi kultúra kialakulását.
Az európai államok jogrendszereinek közös gyökere egyes területeken valóban előmozdíthatja, de legalábbis előnyösen árnyalhatja egy európai közös jog kialakulását.
A "Jog és társadalom" című gyűjtemény keretében jelent meg Robert Jacobnak - a közös munka irányítójának - "a bíró és az ítélkezés az európai jogi tradíciókban" című könyve,3 amely egy korábbi kollokvium anyagára épült, s a "három nagy európai jogrendszer" bíráskodási mechanizmusának történetét állítja egymás mellé: a németet, az angolt és a franciát. E rendszerek jellemző vonásai már a középkorban kialakultak, később megjelentek a különbözőségek, amelyek azután konszolidálódtak. Ugyanakkor azonban már magukban hordozták az eljövendő európai közösségi jog létrehozására gerjesztő elemeket is.
4. Itt vagyunk tehát már az "európai kihívás" kellős közepén, s ezt nem lehet nem tudomásul venni. Bármelyik állam joga bármelyik jogrendszerhez tartozik is, vagy bármelyik jogrendszer jellemző vonásait hordozza kisebb vagy nagyobb mértékben magában, a jogászi hivatást gyakorlóknak elkerülhetetlenül szükséges és fontos feladata annak mérlegelése, hogy miképpen lehet és kell hozzájárulnia a jövendő "európai jogásszá" válás elősegítéséhez. Ennek keretében kell meggyőző érvekkel alátámasztania és elősegítenie olyan európai jogi felfogás kialakulását, amely ésszerűen képes meghatározni, hogy hol van valóban szükség - a társadalmi és gazdasági viszonyok jellegétől függően - közös jogi megoldásokra vezető európai közösségi jogszabályok megalkotására, s hogy hol és milyen keretek között kell szabad utat engedni a nemzeti jogi hagyományok, a nemzeti érdekek védelmének lehetővé tételét engedő jogszabályok alkotásának, s az ennek megfelelő joggyakorlat kialakulásának. Mégpedig akként, hogy az ne gátolja az Európai közös érdeket szolgáló fejlődést társadalmi, gazdasági, politikai és erkölcsi szinten egyaránt. A közösségi jog nem vezethet a nemzeti identitások eltűnéséhez, de nem engedhet szabad utat az európai stabilitást gyengítő vagy veszélyeztető törekvéseknek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
