A 2018. január 1. napjától hatályos a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) jelentősen átformálta a munkaügyi perekre vonatkozó illetékességi szabályokat: a korábbi szabályozás alapján a munkáltató székhelye vagy a munkavégzéssel érintett telephelye szerint kizárólagosan illetékes bíróság helyett a munkaügyi perekben az általánosan illetékes vagy a felperes munkavállaló választása alapján vagylagosan illetékes bíróság jár el. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy a Pp. alapján a felek élhetnek-e bírósági kikötéssel a munkaügyi perekben és a szabályozás megvalósítja-e a munkavállaló mint gyengébb fél védelmét? Jelen cikkben a Pp. szabályozási megoldását elemezzük a nemzetközi trendek, a korábbi szabályozás és a kialakuló bírói gyakorlat tükrében.
1. Bevezetés
2. Nemzetközi trendek
2.1. Németország
2.2. Ausztria
2.3. Svájc
2.4. Franciaország
2.5. A Brüsszel Ia Rendelet munkaügyi perekre vonatkozó joghatósági szabályai
2.6. Összefoglalás
3. Út a régi Munka Törvénykönyvétől a Pp.-ig
3.1. Illetékesség a régi Pp. alapján - a kizárólagosság diadala
3.2. Új szelek a Pp. alapján - a kizárólagosság bukása
3.3. A bírói jogértelmezés válasza
3.4. Vissza az alapokhoz
4. A Pp. szabályozási megoldásának értékelése
4.1. A szabályozás általános jellemvonásai
4.2. Az illetékesség kikötésének megengedhetősége
Az illetékességi kikötés a polgári eljárásjogban a felek azon igényének leképezése, hogy jogvitájukat az általuk megválasztott bírói fórum döntse el. Azzal, hogy felek még a jogvita kialakulását megelőzően, vagy - a gyakorlatban értelemszerűen ritkábban - a jogvita felmerülésekor szerződésükben illetékességi kikötést tesznek, vitarendezésüket legalább részben kiszámíthatóbbá vagy "kényelmesebbé" tehetik. Az illetékességi kikötéssel ugyanis a felek megkímélhetik magukat az olyan kellemetlen meglepetésektől, hogy egy olyan városban kell pereskedniük, amellyel eredetileg egyáltalán nem számoltak, és ami adott esetben jelentős többletköltséggel és időráfordítással járhat számukra. Az előreláthatóság mellett kényelmi szempontok is indokolhatják az illetékességi kikötést: az erősebb alkupozícióban lévő fél ezzel elérheti, hogy az általa választott - például a saját székhelye szerinti - bíróság járjon el nemcsak az ellene, hanem az általa indított perben is.
A kétségtelen előnyök ellenére a feleknek az illetékes bíróság megválasztásában megtestesülő szerződési szabadságát ugyanakkor meghatározott szempontok alapján indokolt lehet korlátozni. Így különösen a felek személyére tekintettel: számos esetben ugyanis a szerződés két oldalán - a tárgyalási pozíciót, az anyagi lehetőségeket, a jogban való jártasságot figyelembe véve - nem egyenrangú felek állnak. A gyengébb fél szerződési szabadsága pedig adott esetben csak arra korlátozódik, hogy a szerződést megköti-e vagy sem ("take it or leave it"), az egyes szerződési feltételek, így az illetékességi kikötés azonban nem a felek közötti alkufolyamat eredménye. Emellett a jogban való járatlanság miatt a fél sokszor fel sem ismeri, hogy ezek a feltételek számára hátrányosak és megnehezíthetik a jövőbeli igényérvényesítését.
Jelen cikkben elsődlegesen arra keressük a választ, hogy a Pp megvalósítja-e, és ha igen hogyan, a munkavállaló mint gyengébb fél védelmét az illetékességi kikötések szintjén. Mielőtt elemeznénk a hatályos szabályozást, áttekintjük négy - a Pp. kodifikátorai által is tanulmányozott - európai jogrendszer munkaügyi perekre vonatkozó illetékességi szabályait, és górcső alá vesszük, hogy a vizsgált országokban van-e lehetőségük a feleknek a munkaügyi perekben illetékességi kikötést tenni. A jogintézmény hasonlósága miatt röviden kitérünk a Brüsszel Ia Rendelet[1] joghatósági megállapodásokkal
- 40/41 -
kapcsolatos szabályaira is. Ezt követően bemutatjuk a korábbi és a hatályos magyar szabályozást, valamint a Pp. mentén kialakuló bírói gyakorlat válaszát az illetékesség kikötésének megengedhetőségére. Végül, cikkünk záró részében - a korábbi szabályozással és a külföldi példákkal összehasonlítva - értékeljük a hatályos szabályozást.
A cikk jelen részében azt vizsgáljuk, hogy Németország, Ausztria, Svájc és Franciaország jogrendszerei miként szabályozzák a munkaügyi perekre vonatkozó illetékességi okokat és különösen, hogy a munkavállalónak és a munkáltatónak van-e lehetőségük a munkaügyi jogvitájukra illetékességi kikötést tenni.
A fenti jogrendszerek kiválasztását a következő szempontok indokolták: a) Magyarországhoz hasonlóan kontinentális jogrendszerek, b) a Pp. koncepciójának megalkotása során a kiválasztott országok perjogi kódexei górcső alá kerültek, azok részben mintaként szolgáltak a Pp. megalkotása során,[2] c) a négy ország jogrendszere négy eltérő választ ad arra, hogy van-e lehetőség, és ha igen, milyen körben munkaügyi perekre illetékesség kikötésének.
Végül, a jogintézmény hasonlósága miatt röviden bemutatjuk a Brüsszel Ia Rendelet munkaügyi perekre irányadó joghatósággal és joghatósági megállapodások megengedhetőségével kapcsolatos szabályait.
A munkaügyi perekre vonatkozó illetékességi szabályokat a Polgári perrendtartásból (a továbbiakban: Zivilprozessordnung) és a munkaügyi bíróságokról szóló törvényből (a továbbiakban: Arbeitsgerichtsgesetz) kell összeolvasni, mely alapján megállapítható, hogy a német jogalkotó nem határoz meg kizárólagos illetékességi okot a munkaügyi perekre.
Az általános illetékességi ok (az alperes természetes személy lakóhelye,[3] az alperes jogi személy székhelye[4] mellett a munkaügyi bíróság illetékességét megalapozhatja a munkáltató fióktelepe,[5] a teljesítés helye,[6] továbbá bizonyos pertípusokra a munkaügyi bíróságokról szóló törvény különös (vagylagos) illetékességi okot állapít meg a munkavállaló számára. Az Arbeitsgerichtsgesetzben meghatározott munkaügyi perekben az a bíróság is illetékes,
a) amelynek illetékességi területén a munkavállaló a munkáját szokásosan végzi vagy utoljára szokásosan végezte,
b) vagy ennek hiányában, amelynek illetékességi területéről a munkavállaló a munkáját szokásosan végzi vagy utoljára szokásosan végezte.[7]
Ami a munkaügyi perekre vonatkozó illetékességi kikötést illeti, a munkáltatónak és a munkavállalónak alávetéses illetékesség meghatározására a német jog alapján rendkívül korlátozott lehetőségük van, arra ugyanis csak az alábbi feltételek valamelyikének fennállása esetén kerülhet sor:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
