Az 1999 májusában hatályba lépett Amszterdami Szerződés egyik nagy vívmánya az ún. kerethatározat1, amelyet az uniós büntetőjogi jogközelítés remek eszközének lehet tekinteni, s amely teljesen új dimenziókat nyithat meg az összeurópai integrációban is. De hogy mi is a kerethatározat valójában, és hogy valóban alkalmas-e ilyen feladatok betöltésére, az alábbiakban vizsgálom meg.
Az Európai Unió harmadik pillére, amely az Amszterdami Szerződés módosításai után a "Rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben"2 címet viseli, az uniós felépítményben kormányközi együttműködést testesít meg, szemben az első pillér szupranacionális jellemzőjével. Az Amszterdami Szerződés több, harmadik pillért érintő módosításainak köszönhetően a közösségi szervek további térnyerésének lehetünk tanúi a harmadik pilléres jogalkotásban, illetve a végrehajtás egyes kérdéseiben is. Nem jelenti ez a fejlődés azonban azt, hogy a harmadik pillér jogi természete meghaladta volna már a kormányköziséget, annyi azonban bizonyos, hogy ehhez képest olyan minőségileg más jellegű részletekkel gazdagodott, amelyek szupranacionális "csírákat" hordoznak.
Az Amszterdami Szerződéssel deklarált célkitűzés, hogy az Európai Uniót "a szabadság, a biztonság és az igazságosság térségévé" tegyék, sok tekintetben újraformálta az Európai Unió jogi felépítményét. Számunkra azonban a harmadik pilléres újdonságok jelentősek, mivel általában véve is megállapítható, hogy az Európai Unió hatásköre bizonyos esetekben igenis kiterjed a nemzeti büntetőjogokat közvetlenül érintő aktusok meghozatalára3, amit kétségtelenül óriási lépésnek kell és lehet tekinteni. Az más kérdés persze, hogy a hatáskör ilyen irányú bővítése valóban szükséges volt-e, vagy hogy ezt a szakmai szempontok is alátámasztják-e…
Az új, harmadik pilléres jogi eszközt, a kerethatározatot elsőként múlt év májusában alkalmazták az uniós jog forrásaként: a 2000. május 29-én kibocsátott, "A pénzhamisítás elleni büntetőjogi és más szankciókkal biztosított védelem fokozásáról az euró bevezetésére tekintettel" elnevezést viselő kerethatározat4 büntetőjogi tárgykörben született meg, s így rendelkezései, ha nem is a csatlakozás előtti harmonizációban, akkor a csatlakozást követően mindenképpen érinteni fogják a hazai büntetőjogot is.
A kerethatározatot új jogi eszközként vezette be az Amszterdami Szerződés, s a tagállami jogi és közigazgatási előírások harmonizálását szolgálja [Maastrichti Szerződés 34. § cikk (2) bek. b) pont]. A kerethatározatban foglalt cél megvalósítása a tagállam számára kötelező. Nem közvetlenül hatályos, az abban megjelölt cél végrehajtási formájának és eszközének megválasztása, azaz a jogi keret kitöltése a tagállamok feladata.
A kerethatározat "törvényi" megfogalmazása több szempontból is visszatükrözi az első pilléres irányelv jellemzőit, amelyből nem nehéz levonni a következtetést, hogy a kerethatározat és az irányelv bizonyos szempontokból egymással rokon jogi eszközök. Nem véletlen a hasonlóság, amelyet általában véve a pillérek közötti összemérhetőség, s ezen keresztül a teljesebb átláthatóság (transzparencia) megvalósításának szándéka is indokol.
Az EK-szerződés 94. cikke szerint a Tanács irányelvet bocsáthat ki a tagállamok jogi és közigazgatási szabályai- nak közelítésére (a közös piac létrehozásával és működtetésével kapcsolatosan), míg az EUSZ 34. cikk (2) bekezdés b) pontjában található kerethatározat is a jogi, közigazgatási előírások közelítését szolgálja a harmadik pilléres tárgykörökön belül5. A hasonló megfogalmazáson és a hasonló célkitűzésen kívül a harmadik pilléres kerethatározatban és az irányelvben közös továbbá a kötelező erejük, illetve a közvetett hatályuk. Az irányelv címzettje a tagállam, és a tagállamot kötelezi a benne foglalt cél elérése. A kerethatározat is hasonló jogi eszköz, a benne foglaltakat a tagállam köteles megvalósítani, azonban szabadsággal bír abban a tekintetben, hogy a cél elérésére konkrét esetben milyen módszert, illetve eszközt alkalmaz6. Továbbá a kibocsátó szerv mindkettőnél határidőt írhat elő a tagállami kötelezettség teljesítésére.
A vázolt többes hasonlóság azonban nem jelent teljes egyezést, mivel e két jogi eszköz jelentős eltéréseket mutat a belőlük eredő jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatosan. Míg az irányelv - nagyrészt az Európai Bíróság joggyakorlatának is köszönhetően - bizonyos esetekben közvetlen hatállyal is bírhat és így az egyén számára hivatkozási alap lehet, amennyiben az állam nem teljesítette jogközelítési kötelezettségét7, addig a kerethatározat esetében a közvetlen hatály teljesen kizárt, még akkor is, ha a tagállam a kérdéses jogszabály-közelítési kötelezettségének nem tett eleget. ĺgy tehát a csakis a kerethatározat rendelkezései alapján üldözendő cselekmény, amennyiben nincs megfelelő nemzeti tényállásban megfogalmazva, büntetlenül marad, annak ellenére, hogy ez a jogalkotói passzivitás jogsértést, méghozzá az uniós jog megsértését jelenti. Meg kell említeni továbbá azt is, hogy a jogalkalmazó köteles közösséghűen értelmezni a belső jogot, s így egy át nem ültetett irányelvet is - konkrét esetben - figyelembe kell venni. Az uralkodó álláspont szerint ez a követelmény éppúgy igaz a kerethatározatra is, azaz a nemzeti jogot "kerethatározat-konform" módon kell értelmezni8.
Az ebben a körben megtárgyalandó további fontos kérdés, hogy van-e jogi konzekvenciája annak, ha a tagállam nem teljesíti a kerethatározatban foglalt kötelezettségeit? Az irányelv esetében a megfelelő határidő eredménytelen elteltével a Bizottság meghatározott feltételek mellett eljárást indíthat az Európai Bíróság előtt és hivatkozhat az adott tagállam szerződésszegésére9. Ezáltal közvetve ugyan, de ki lehet kényszeríteni a tagállamtól az irányelvben meghatározott kötelezettség(ek) teljesítését, de a kerethatározat esetében ilyen hatáskörrel nem rendelkezik sem a Bizottság, sem pedig az Európai Bíróság. Úgy tűnik tehát, hogy szankció nélkül maradt a kerethatározatban foglalt kötelezettségek megsértése, ami ennek hatékonyságát is korlátozhatja. Megállapítható tehát összefoglalóan, hogy a kerethatározat "strukturálisan az irányelv mintáját követi, azonban joghatásaiban és végrehajtása ellenőrzésében jóval lemarad mögötte"10.
Az európai büntetőjogi integráció egyik színtere maga az Európai Unió11. Azok az integratív elemek, amelyeket ide sorolhatnánk az Európai Unió joganyagából, illetve amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyással bírnak a büntetőjogok integrációjára, nagyon sokfélék lehetnek. Sokszínűségüket különböző forrásuk (alapszerződés szabálya, rendelet, irányelv, bírósági ítélet, harmadik pilléres egyezmény, közös álláspont, akcióterv stb.), különböző kibocsátójuk (Tanács, tagállamok), eltérő kötőerejük és konkrét szabályozási módszereik alapozzák meg. Jellemző azonban a tág értelemben vett büntetőjogi tartalom, amely magában foglalja a tagállamok nemzeti büntetőjogai közötti átjárhatóság, a tagállami büntetőjog és az Európai Unió pillérei közötti kapcsolatok biztosítását, valamint, bár igen szűk körben, az esetleges európai (szupranacionális) büntetőjog irányába tett jogi, legtöbbször inkább politikai lépéseket. A kerethatározat és a kihasználásában rejlő integrációs lehetőség ebből a szempontból csupán kis töredéket jelent, viszont jelentőséggel bírhat mind a tagállamok büntetőjogai közötti átjárhatóság, mind pedig nemzeti jogok és az Európai Unió rendszere közötti kapcsolatok vonatkozásában is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
