2013. február 26-án léptették hatályba Németországban a BGB új szerződéstípusát az orvosi kezelési szerződést (Behadlungsvertrag BGB 630a. § - 630h. §).
A szakirodalom szerint ez jelentős lépés az orvosi jogban, mivel áttekinthetővé teszi az áttekinthetetlen bírói gyakorlatot.[1]
Valóban a német jogban több évtizedes vita folyt az orvos-beteg jogviszonyról,[2] s az utóbbi évtizedekben ítéletek ezrei születtek a kérdéskörben.[3] A jogalkotói folyamatban az Igazságügyi és Egészségügyi Minisztérium egy "irányelvet" adott ki a "Betegek jogairól Németországban". Majd a két minisztérium 2012. 01. 16-án törvényjavaslatot terjesztett elő, amelyet a Bundestag 2012. 11. 29-én elfogadott, s a törvényjavaslat 2013. január 26-án hatályba lépett.[4]
Ugyanakkor látnunk kell, hogy az orvosi kezelési szerződésnek a Polgári Törvénykönyvbe illesztése nem egyedülálló Európában. Elsőként a Holland Ptk. illesztette rendszerébe a szerződést (egyes szerződések második részéről szóló Hetedik Könyv 7:446. § - 7:468. §), ezt követte az észt kötelmi törvény 2009-ben (7:58. § - 7:73. §), majd a litván Ptk. (2012. 6:25. § - 6:746. §), végül a cseh Ptk. 2012. (2:636. § -2:651. §).[5]
Végül feltétlenül szólni kell az Európai Bizottság által megbízott szakértői bizottság tervezetét az egyes szerződésekről, mely külön nevesíti IV. Könyvében a kezelési szerződést (DCFRIV. Könyv)[6]
A jogirodalomban soha nem volt ellentét abban, hogy az orvos-beteg jogviszony polgári jogviszony az orvos és beteg között. Ez a jogviszony egyértelmű magánorvosok és betegek között. Ha az orvos és a beteg biztosított (Kassenarzt - Kassenpatient), akkor közjogi elemek is vegyülnek a jogviszonyba (Sozialgesetzbach IV. 76. §), viszont a jogviszony a beteg és kórház között polgári jogi szerződés van, ahol az orvos a kórház alkalmazottja. Ekkor eredetileg többen "kórházi szerződésről" beszéltek.[7] Viszont Günther Brenner alapművében ezt is egyértelműen polgári jogi kezelési szerződésnek minősíti, a "szolgáltatási szerződések" egy nem nevesített fajtájának.[8]
Abban, kezdetben sem volt vita a szakirodalomban, hogy a szerződés a "szolgáltatási szerződések" egyik nem nevesített típusa (Dienstvertrag). Ezen a véleményen van egyértelműen a "Müncheni Kommentár", mely a "szolgáltatási szerződések" körében külön nevesíti az "orvosi szerződést".[9] (Megjegyzendő, hogy a szakirodalomban vegyesen fordult elő az "orvosi szerződés" és a "kezelési szerződés".)
A német Legfelsőbb Bíróság már 1959-ben kiemelte, hogy az orvosbeteg szerződése polgári jogi szerződés, - de nem csak ez - hanem több is ennél. Mint az Alkotmánybíróság 1979. 7. 27. határozata is hangsúlyozza polgári jogi szerződés az orvos-beteg kapcsolat, de szerepet kap benne az orvosi hivatásetika is.[10]
Hosszú évtizedeken keresztül a német jogban - ugyanúgy, mint a világon mindenütt - nem nevesítették külön a polgári törvénykönyvekben az orvosi felelősséget.[11] Ennek hatalmas ellentmondás lett a
- 365/366 -
következménye. Bár a szakirodalom, sőt a bírói gyakorlat is szerződésnek minősítette az orvos-beteg kapcsolatot, (már 1975-ben született ilyen ítélet)[12] a bírói gyakorlat a deliktuális felelősség szabályai szerint ítélkezett az orvosi felelősségi perekben. Ennek egyik oka, hogy a német jogban szerződésszegés esetén eredetileg nem lehetett fájdalomdíjat (Schmerzengeld) kérni.
Így a hosszú jogelméleti és bírói gyakorlatbeli viták hátterében a következő állt:
- a jogirodalom, s a bírói gyakorlat szerint nem volt vitatott, hogy a beteg és az orvos (kórház) között a szolgáltatási szerződés egy speciális, a BGB-ben nem nevesített szerződés áll fenn (orvosi szerződés, kezelési szerződés),
- viszont a bírói gyakorlat következetesen a szerződésen kívüli (deliktuális) felelősség szabályait alkalmazta, mert ez lényegesen kedvezőbb volt a beteg számára.
Az ellentmondás feloldását jelentette a BGB 253. § reformja, - mely a fájdalomdíjról szól[13] - mikor 2001. szeptember 24-én olyan törvényjavaslatot fogadtak el, hogy fájdalomdíj járhat szerződésszegés esetén is. A kérdést egyértelműen megoldja a BGB 2013. február 20-i módosítása, mely kezelési hibaként értékeli - az orvosi kezelési szerződés körében - az élet, testi épség, egészség megsértését.[14] Ez abból is következtethető, hogy a "fájdalomdíjat" szabályozó 847. § (1) bekezdést hatályon kívül helyezték, s szövegét - változatlan tartalommal áthelyezték a 253. §-ba a kötelmi jog általános szabályai közé. Ezután, már nem volt gyakorlati akadálya, hogy ha a szerződésszegés életet, testi épséget, egészséget sért, az orvosi kezelési szerződés megsértése esetén szerződésszegést - és így fájdalomdíjat is megállapítsanak. (A 847. § hatályon kívül helyezése és változatlan tartalommal való megismétlése egyébként már 2002-ben megtörtént.) Lényegében szintén soha nem volt vitatott sem az elméletben, sem a gyakorlatban, hogy az orvosi beavatkozás számos esetben testi sértést valósít meg, ahol a jogellenességet a beteg beleegyezése zárja ki megfelelő felvilágosítás után.[15]
Az orvosi felelősség megítélésének történelmi változását - mely alapvetően kihatott a kezelési szerződés kialakulására - kezdetben hosszú ideig büntetőjogi felelősségként értékelték.
A Constitutio Criminalis Carolina már 1532-ben a 134. §-ban meghatározza az orvos büntetőjogi felelősségét, mert ha "gondatlanul, vagy szabályellenesen megsérti működési szabályait, s ezzel valaki halálát okozza", börtönre ítélendő.
Ezt fejlesztette tovább Rudolf Virchow 1870-ben az "orvosi műhiba" fogalmának megalkotásával. ("Ha az orvos működések szabályait figyelmetlenségből vagy elővigyázatlanságból megsérti.") ez a "műhiba" fogalom továbbra is büntetőjogi kategória volt, annak volt egyenes következménye, hogy az orvos polgári jogi felelőssége hosszú ideig deliktuális felelősségnek minősült.
Ezután kezdődött hosszú vita és bizonytalanság az "orvosi műhiba" alkalmazhatóságáról, mivel észlelték, hogy a "működés szabályai" - rendkívüli gazdagságuk és változásaik miatt - értelmezhetetlenek a jog számára. Indok volt az is, hogy a "mű" nem orvosi fogalom, hanem festők, zeneszerzők, írók alkotnak "művet" - ezért nem lehet orvosi műhibáról beszélni. A folyamat végét jelentette a "búcsú az orvosi műhibától" az 1970-es években. A bírói gyakorlat és az elmélet e helyett kialakította a "kezelési hiba" (Behandlungsfehler) fogalmát.[16]
Ezzel párhuzamosan kezdi meg gyors ütemben az orvostudomány az egyes kórismék kezelési "standardjainak" kidolgozását. Ez azt jelenti, hogy az orvos "gyógymódválasztási szabadsága" alapján, szabadon választ a "standard"-ban megjelölt kezelési módok közül.
Ezzel párhuzamosan indul hatalmas fejlődésnek a "beteg tájékoztatáshoz való joga" - s ennek alapján a beteg "beleegyezése" a kezelésbe, mivel a beavatkozás kockázatát a beteg viseli. (Ez az angolszász jogban az "informed consent.") Ezzel egy időben kezd erősödni - majd erősebbé válni - a "tájékoztatási jog megsértéséből adódó felelősség", mely lassan leválik a "kezelési hibáról". Ennek oka, hogy a gyakorlatban könnyebb bizonyítani a "tájékoztatás hiányosságát", s ezzel párhuzamosan a "kockázatba való beleegyezés hiányát", mint a kezelési hibát.[17] Ezért alakult ki a betegjogok rohamos bővülése (felvilágosítás, beleegyezés, dokumentáció megismerés - mind a diagnózis, mind a kezelés során). Ennek egyenes következménye a betegek
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
