A szerződési elv a közfeladatok menedzserelvű megszervezésének ikonja volt. Azt fejezte ki, hogy a közszektor nem egyszerűen költ, hanem megbízásokat ad, amelyeket a versenyszféra vagy más közösségi szereplők teljesítenek. Azok elnyeréséért pedig versengenek, illetve előre meghatározott szempontok szerint összemérik őket. Magán az eljáráson és a verseny elvén túl lényeges előfeltevések és hatások származtak ebből a prioritásból. Egyrészt a közszféra vagyona "valóságos", azaz magánjogi tartalommal telítődött. A közüzemek ennek klasszikus példái. A polgári tradicionális formákat a részjogosítványok tekintetében lényegesen kidolgozottabb konstrukciók egészítették ki, majd váltották föl. Másrészt a költségvetési gazdálkodást és azon belül a szokásos intézményi finanszírozást, jellemzően a humán szolgáltatások körében, a szerződési szemlélet szintén többnyire jelentősen átformálta.
Ez a modell az utóbbi egy-másfél évtizedben fokozatos változáson ment keresztül. A nemzetközi környezetben mindenekelőtt a társasági jog corporate governance (Dietrich, 2011) fogalmának hatását kell kiemelni. A corporate governance eredendően a nagyvállalati belső igazgatási viszonyok lényeges elemeinek meghatározott összefüggései szabályozásának fontosságát hangsúlyozó társasági jogi szemlélet. Kifejezetten arra irányul, hogy a "felelős" tulajdonlásnak a részesedések iránti érdekeltségen túl legyen szakmai stratégiai szerepe is, de az operatív irányítás jogosítványait ne korlátozza. Ez a bizonyos felelős tulajdonlás régi gyökerekből (Herrigel, 2007) táplálkozó, ugyanakkor újabb tartalmakkal telítődött fogalom. Modern alapjait a német társasági jogban fektették le, aztán a kétezres évek elején széles körben elterjedt. Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlása 2004-ben, majd 2008-ban (újraalkotva) született meg. Sokszor leegyszerűsítik ezt a témát az átláthatóságra, pedig azon túl, többről is szó van.
A corporate governance a vállalati uralmi-irányítási viszonyok önazonosságot hangsúlyozó rendszere. A világgazdasági globalizációs folyamatok lokális/nemzeti hatásait különíti el és emeli ki az ezen a szemléleti alapon nyugvó jogi intézményrendszer. A határokat nem ismerő tőkemozgásokhoz képest kezdtek ezáltal a különbségeket hangsúlyozni és jogi megoldásokat kialakítani a részvényben való részesedés és a vállalkozásban való tevékeny részvétel elhatárolása érdekében. Ez tényleg kétfajta motivációt takar. A tulajdonosé mindkettő ugyan, de az egyik kifejezetten a tőketulajdonlásban (having a share), míg a másik döntően a szaktevékenység vitelében (having a stake) megmutatkozóan lehet a gazdálkodás alapja (Ziegler, 2000: 215.).
A hazai gazdaságpolitikai szakmai köznyelvbe ez a megkülönböztetés - leegyszerűsítésektől eltekintve - nem került be. Egy rétege jelent és jelenik meg akkor, amikor szakmai, illetve pénzügyi befektetők között differenciálnak. Holott itt nemcsak és nem is elsősorban a befektetés milyenségéről van szó. Sokkal inkább a világgazdaságban szerepet vivő nagyvállalati modellek eltolódásáról, ami a piaci és egyben társadalmi integrációkat befolyásolja.
Az alapokat a 20. század első harmadára megerősödött ipari nagyvállalatok teremtették meg, mikor is a termelési tevékenységgel összefüggésben jelentős kiterjedésű társadalmi és életmód-közösségeket hoztak létre. Például a Siemens, a Philips, a nagy autógyárak a termelésszervezéssel összefüggésben lakótelepeket, szolgáltatásokat működtettek a nagyszámú munkavállalók és családtagjaik körének. Aminek hatásai a székhelyül, telephelyül szolgáló városok, térségek infrastruktúrájára, és a nagyságrendek miatt egész környezetére több emberöltőn keresztül meghatározó befolyással voltak. Nem mellékesen a munkavállalói jogok érvényesítése, szociális téren is, a szakszervezeti szerepek elismerése része volt ennek a modellnek. Kétségtelen, hogy a nagyvállalatok ipari termelési körére volt ilyesmi jellemző mindenekelőtt. A kereskedelemre, a bankszektorra viszont például nem annyira.
A huszadik század harmadik harmadában egyre egységesülő világgazdaság értékteremtési logikája azonban egy olyan szcenárió, amelyik a tőke és más alapvető gazdasági erőforrások akadályoktól mentes, szabad áramlásán alapul. Befektetői szempontból ennek számos előnye van, azonban a közösségi hozadékok negatívan jelentkeztek a legfejlettebb országokban is. A tőke rugalmassága ugyanis nincs különösebben tekintettel a munkaerő nehezebben és hosszabb távon mozgásba hozhatóságára - még ha a mobilitás előtt a hatásokat és más akadályokat lebontják is. Közben a fejlett világ modelljei is eltérnek. Míg az amerikai gazdaságban a részvényesi érdekeltség hagyományosan jobban dominál, a német vállalati struktúra viszont inkább a tulajdonosi és dolgozói közvetlen részvételre épül.
A globális verseny mindenesetre egyöntetűen a befektetési tőke, banktőke szerepét helyezte előtérbe. A most felidézett hagyomány miatt viszont nem meglepő, hogy erre válaszként a tulajdonosi vagyoni érdek érvényesítésének megerősítése a corporate governance keretében, a felelős tulajdonlás felelevenítésével és megújításával ugyancsak a német gazdasági jog talaján vált elsősorban lehetségessé. A német társasági jogba és joggyakorlatba is - etikai kódex formájában - beültettek olyan elemeket, intézményeket ültettek, amelyek lehetővé tették a vagyonnal kapcsolatos közvetlen tulajdonosi-rendelkezési érdekeltség megkülönböztetését a kizárólag részvényesi-részesedési érdekeltségtől.
12/13
A közüzemi szektor több értelemben is részese volt a társasági korporatizációs folyamatnak. Egyrészt az itteni nagyvállalatokra is mint termelő infrastrukturális szolgáltatásokat előállítókra igaz volt a fentiekben leírt társadalmi hatásokról szóló jellemzés. Elegendő talán csak sok országban a gázművek, az energiatermelés és -szállítás (korábban nem váltak el egymástól) vagy a nagyvárosi közlekedési vállalatok szervezési, juttatási hagyományaira utalni. Másfelől viszont a kormányzati szabályozási szerepek mindig is hatást gyakoroltak a versenygazdáság ezen területeire.
Az Európai Unió liberalizációs politikái jelentős mértékben éppen ezt a szektort célozták és érték el a kilencvenes évektől fokozatosan. A fejlett országokban is korlátozott társasági szabályozást ki kellett nyitni e folyamat keretében és hatására. A felelős tulajdonlásnak a szektorra való kiterjesztése ugyanakkor azt a választ építette föl az új követelményekre, hogy a kormányzati tulajdonosi minőség kifejezését a társasági jog intézményein belül kell megfogalmazni.
A corporate governance (ön)kormányzati rész- vagy teljes tulajdonlású közüzemi infrastrukturális körben való alkalmazása a közszektor által alkalmazott eszközök körében kiterjedten változásokat hozott. Olyan környezetben azonban, hogy közösségi tulajdon jelenléte és aránya jelentős maradt. Ugyanakkor a korábbi közüzemi vállalatokat "rendes" társasággá alakították ugyan, de az átvett modern korporatizációs megoldásokat alkalmazták a közszektor-beli szerepek érvényesíthetőségének játéktereként. Tehát a felelő tulajdonlás itt a közösségi felelősség érvényesíthetőségének formai keretévé vált.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
