Magyarországon az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb részben máig megoldatlan társadalmi és gazdasági problémája a 2000-es évek elején megkezdett és egészen a 2008. globális pénzügyi válság kirobbanásáig folytatott devizahitelezés, vagy deviza alapú hitelezési pénzügyi konstrukciókhoz kötődik.
A túlköltekezés és az eladósodottság az egész világon a világ valamennyi országában tetten érhető, különböző szinten és a gazdasági szereplők különböző rétegeinél. A feltörekvő gazdasági rendszerekben ez az eladósodottság - tekintettel arra, hogy a fejlett külföldi országok gazdaságát szeretnék utolérni - jellemzően külföldi pénznemben történik meg. Ez az eladósodottság azonban olyan rejtett kockázatokat tartalmaz, ami az árfolyamkockázatban ragadható meg. "Az adósságok eredeti szinten állása esetén is a hazai pénzeszközre átszámolva megnövelt és sok esetben kigazdálkodhatatlan adósságszolgálatot jelent."[1]
Magyarország 1982-ben a szovjet befolyás alatt álló közép-európai államok közül, elsőként lépett be az IMF rendszerbe, és úttörő volt piacgazdaság bevezetésében és a modern pénzügyi rendszer kialakításában ebben a térségben. A rendszerváltást követően a piacok liberalizálásával a külföldi kereskedelmi bankok is letelepedtek Magyarországon, és a bankok értékesítési és nyereségszerzési gyakorlatai és módszerei is óhatatlanul alkalmazásra kerültek hazánkban is.
A rendszerváltást követően részben a lakásviszonyok állapota miatt, részben pedig a lakásépítések fogyasztást növelő jellege és azzal együttjáró gazdaságélénkítő hatása miatt valamennyi kormány fontosnak tartotta a lakástámogatási rendszert. Az 1990 évek közepére megjelentek a lakástakarékossági konstrukciók, amelyhez az állam költségvetési támogatást adott[2].
Az 1990-es évek végén a lakásépítésekkel összefüggésben alkalmazott állami támogatások hatására számottevően nőtt a lakosság lakásépítési hajlandósága, és 2002-ben majdnem 50.000, 2004-ben pedig már több mint 57.000 új lakásépítési engedélyt adtak ki. Jól látható, hogy az állami támogatás rendszerének kiemelkedően nagy szerepe volt az új lakás építési hajlandóságra[3].
2002-től kezdődően a lakástámogatási rendszer folyamatosan szűkült, és átalakult. Az adókedvezmény először a felére csökkent, majd később végleg kivezetésre került. Az államilag támogatott hiteleket maximálták[4].
Az átalakított lakástámogatási rendszer és a magas forinthitelek miatt (piaci kamatszint 1418%) kezdetben a lakosság később a gazdálkodók és állami intézmények is a devizahitelezés felé fordultak. A futamidő kezdetén a forinthitelekhez képest jelentősen olcsóbban juthattak forrásokhoz, azonban az idegen devizában felvett hitelek kockázataival nem számoltak reálisan, sem a hitelfelvevők, sem a hitelnyújtók, de még a pénzügyi ellenőrző szervek, hatóságok sem. Az Állami Számvevőszék 2009-es vizsgálatában rögzíti: "Az ügyfelek az életkor és összegkorlát nélküli, alacsonyabb költségű, de nagyobb kockázatú devizahitelek felé fordultak[5]."
A kezdetben csak lakásvásárlásra fordított idegen devizában nyújtott hiteleket idővel felváltotta a szabadfelhasználású bármilyen luxuscikkre történő felhasználására szánt hitel. Magyarországon a devizahitelek főként svájci frankban és euroban kerültek rögzítésre.
2008. év elején az új kihelyezésű lakossági hitelek 90%-ban deviza alapú hitelek voltak[6].
A teljes hitelállomány a vállalkozások esetében is 50% volt[7]. Jól látható ebből, hogy a devizahitelek miatt Magyarországi vállalkozások és a lakosság is ki volt téve az árfolyamkockázatnak.
2008-ban a globális pénzügyi válság olyan folyamatokat indított el, amik nehezen befolyásolhatók, és a hitelfelvevők pénzügyi helyzetét és létét jelentős módon meghatározták.
2008. őszén a globális pénzügyi válság kirobbanását követően a forint az eurohoz, de
- 217/218 -
még jobban a svájci frankhoz történő leértékelődése rövid időn belül realizálta a krízist. 2008. elején egy svájci frank 150 forintot ért, 2010-ben meghaladta a 200 forintot, 2012-ben pedig már elérte a 250 forintot.[8] Négy év alatt 100 forinttal kellett többet fizetni minden egyes svájci frank után, ami 60% feletti áremelkedést jelentett. Az ekkor kialakult helyzet kezelése máig érezhető kihívásokat jelentett és jelent a döntéshozóknak, mert a nyitott devizaopciók akár évtizedekre szóló futamidejükkel nem tudnak egyik napról a másikra kiürülni a pénzügyi rendszerből.
Érdekes azonban megvizsgálni, hogy mi vezetett oda, hogy Magyarországot sokkal érzékenyebben érintette devizahitelezés miatt kialakult helyzet, mint a szomszédos Szlovákiát vagy Csehországot.
Egy ország gazdaságának a külföldi államok felé fennálló pénzügyi helyzetét a folyó fizetési mérlege szemlélteti. A folyó fizetési mérlegek puszta egyenlegei azonban még nem jellemzik a valós pénzügyi helyzetet. Lényeges szempont, hogy mely szektorok azok amelyek a leginkább hozzájárulnak a hiány kialakulásához[9]. Magyarországon az államháztartás finanszírozási igénye volt a legjelentősebb. Tehát az államműködés maga volt az ami a hiány kialakulásához a leginkább hozzájárult, és ez a hiány nemzetközi összehasonlításban is igen magas volt. Ez az egyik kiindulópont ami miatt Magyarország jelentős hátrányból indult a válság kirobbanását követően.
Természetesen nem ez az egyetlen egy ok vezetett válság kialakulásához. Sok összetevője volt amelyben jelentős szerepet játszottak maguk a hitelt nyújtó pénzintézetek is. A bankok látva a jó üzleti lehetőséget a devizahitelezésben egymással versengve próbálták meg az ügyfeleket magukhoz csábítani, akár olyan áron is, hogy magasabb kockázatot vállaltak az indokoltnál, csak azért, mert tudták, hogy a versenytársaik ugyanígy tesznek, és ha nem vállalják a magasabb kockázatot, akkor más pénzintézet majd vállalja ezt, és ezzel új ügyfelet szerez.
2012-ben az Országgyűlés albizottságot hozott létre, amelyben a devizaválság kialakulásának okait is részletekbe menően vizsgálták.
A kormányzat 2014-ben a lakossági devizahitelezést jogalkotással a törvény erejénél fogva megszüntette, ezzel látszólag elhárították annak a veszélyét, hogy a lakosság bonyolult pénzügyi konstrukciók útján ismét olyan terheket vállaljon, amit nem képes elbírni. Több szerző rámutat azonban arra, amit az Országgyűlési albizottság is megállapított, hogy a nem forintban való tartozás és ennek a kockázata csak egy eleme volt a válság kialakulásának. A többi közreható elem továbbra is fennállhat, és ha nem is olyan mértékben, de fenyegetheti a forintkölcsönt felvevőket is. Az ügyletben résztvevő felek közötti erőviszonyok, vagy a pénzügyi ismeret és a pénzügyi kultúra hiánya továbbra is fennállnak, és fenyegethetik a hitelfelvevőket.
Szinte valamennyi szerző megemlíti a devizahitelezésről szóló munkájában, hogy a válság kirobbanása után került meghatározásra a devizahitel, mint ügylet fogalmi ismérveinek a rögzítése. Majd 10 év folyamatos üzletkötés során elmaradt annak a jogszabályokban történő rögzítése, hogy mi a devizahitel, mi a deviza alapú hitel, hogy a hitelt és a kölcsönt, továbbá a lízinget eltérően kell-e kezelni.
Ezt a hiányosságot kellett a bíróságnak pótolnia, amikor a jogalkotás hiányában a jogalkalmazás során kellett a fogalmakat tisztázni. Az ügyletek fundamentumának ilyen módon való rögzítése felvethet alkotmányossági kérdéseket is.
A Kúria a 6/2013 PJE határozatában és a 4/2014 PJE határozatában rögzített a joggyakorlat számára az általa legfontosabbnak ítélt tételeket, amelyeket általánosságban fogalmaztak meg, és az eljáró bíróságokra volt bízva, hogy a konkrét ügyekben miként ítélik meg a szerződéseket. A Kúria jogegységi döntése mind a szakmai, mind pedig a politikai oldalról támadások kereszttüzében állt. A politikai sajtó a döntés meghozatalát követően úgy reagált, hogy a Kúria a bankok oldalára állt, ami érthetően nem erősítette a bíróságok pártatlan és igazságos eljárásába vetett bizalmat. A Kúrai döntését minden fél a saját érdekei szerint
- 218/219 -
interpretálta. A Kúria nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy döntése százezrek egzisztenciális helyzetére lehet kihatással, de a Kúra döntését magyarázó szerzők rögzítik, hogy a döntés során nem lehet egyedüli, vagy elsődleges szempont az, hogy a döntés melyik fél számára jelent nagyobb egzisztenciális hátrányt.
A Kúriai döntés egyik legfontosabb eleme, a fogalommeghatározások és a konstrukció lényegének a meghatározása, amellyel a jogalkotó adós maradt. A jogi szempontú vizsgálat jellemzője, hogy a jogilag releváns tényeket értékeli és vizsgálja, a többi körülményt figyelmen kívül hagyja. Ebből adódóan a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a devizahitelt vagy deviza alapú hitelt, kölcsönt és lízinget azonosnak tekintett, ami pénzügyi szempontból nyilvánvalóan nem igaz. Mégis a deviza alapú hitelnek nevezett pénzügyi konstrukciók lényegi részét megragadta, ami minden esetben megegyező. Azt ugyanis, hogy a felek devizában határozzák meg a kölcsön összegét (kirovó pénznem), de mindkét fél forintban teljesít (lerovó pénznem). Tehát a Kúria a jogegységi eljárás során nagyobb jelentőséget tulajdonított annak, hogy a konstrukció deviza alapú mint annak, hogy pontosan milyen pénzügyi termékről van szó. Közgazdaságilag mindhárom pénzügyi termék esetén meghatározó, hogy a többletforrás idegen devizában van rögzítve, de pénzügyileg teljesíteni hazai devizában kell.[10]
A jogegységi tanácsnak először arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy a deviza alapú kölcsön forint kölcsön-e. Ebben a kérdésben a bankok azon az állásponton voltak, hogy a pénzintézet devizát adott kölcsön, és csupán az ügyfelek érdekéből került sor ténylegesen forint kifizetésére, mert úgyis arra volt szüksége az ügyfeleknek, és a visszafizetés esetén is forinttal rendelkeznek. A korábban is alkalmazott banki álláspont miatt a kétszeres forint átváltás során a bankok átváltásonként is bevételhez jutottak.
A fogyasztók képviselői akként érveltek, hogy soha nem állt az ügyletek mögött valóságos deviza, és a felek között forintszerződés jött létre. Színleltnek tekintették a szerződések azon kikötését, hogy a megállapodások devizaszerződések, mert a deviza soha nem került a fogyasztók birtokába, tehát csak forintszerződést köthettek.[11]
Hivatkoztak továbbá, arra, hogy a megállapodások jóerkölcsbe is ütköznek, mert a pénzintézetek nyeresége ezen ügyletek után a pénzügyi válság kitörése után (látszólag) 600-700%-os volt.
A Kúria végül polgári jogi dogmatikai elvekhez nyúlt vissza és kimondta, hogy a devizakölcsön az, ahol a pénztartozás kirovó pénzneme nem forint.
Sok támadás érte a Kúriát döntése miatt azért is, mert indokolásában II. Világháború előtti elméletekhez nyúlt vissza. A kirovó és lerovó pénznem közötti különbség elismerése Bátor Viktortól származik, [12]aki a Szladits Károly által szerkesztett Magyar magánjog III. kötetében a pénzkötelmekre vonatkozó III. fejezetet írta.
A régi Ptk. indokolása a kirovó, lerovó pénznem fogalmait nem használja, de az 1981-es Polgári Törvénykönyv Magyarázata[13], már egyértelműen ír erről az elméletről hivatkozva Grosschmidt és Bátor Viktor munkáira, és a rendszerváltás utáni Ptk. kommentár[14] is tartalmazza ezt a magyarázatot. Jól látható ezekből a forrásokból, hogy a Kúria nem rég elfeledett archaikus elmélethez nyúlt vissza, hanem egy folyamatosan fennálló és magyar jogi gondolkodásban létező elméletet alkalmazott.
A Kúria jogegységi határozatában rögzítette, hogy a deviza alapú kölcsön lényege az, hogy az adós tartozása devizában keletkezik, de a kölcsön folyósítására és a törlesztésre is forintban kerül sor. A Kúria kizárólag a kirovó pénznemnek tulajdonított jelentőséget, tehát aminek a változása befolyásolja a tartozás mértékét.
Ugyanakkor a Kúria a kirovó és lerovó pénznem elfogadásával egyidejűleg elutasította a bankok azon álláspontját, hogy az ügylet mögött ténylegesen deviza áll, mivel a kirovó pénznem alkalmazása csak értékmérő célzattal, az értékállóság biztosítása miatt történő elszámolási módszertan, tehát pénzváltásra nem csak átváltásra kerül sor és mindkét fél forintban teljesít.
A következő fontos megállapítása a Kúriának, hogy a deviza alapú szerződés konstrukciója nem ütközik jogszabálya, ezért nem minősül semmis szerződésnek. A felek Ptk.-ban
- 219/220 -
rögzített szerződéses szabadságába tarozik, hogy kifejezett tiltó szabály hiányában úgy állapodjanak meg, hogy a devizakockázatból származó előnyöket és hátrányokat kizárólag a fogyasztó viseli.
A kölcsönösszeg devizában való meghatározása nem sérti a Ptk. 523.§-ban foglaltakat sem, mert a szerződés érvényességéhez nem szükséges az, hogy a kölcsönadott, folyósított összeg tételesen kerüljön rögzítésre a megállapodásban, hanem elegendő, ha ezek egyértelműen kiszámítható módon vannak rögzítve.
A Kúria rögzítette, azt is, hogy nyilvánvalóan jóerkölcsbe sem ütközik a szerződés, mivel az adósra nézve kötelező előnyök és hátrányok aránytalansága nem nyilvánvaló. Ezt támasztja alá az is, hogy a pénzügyi válságig a konstrukció kifejezetten előnyös volt a fogyasztóknak. Ez azzal is járt, hogy sokan, akik a válság kitörése előtt, vagy közvetlenül utána szabadulni tudtak a kötelezettségeiktől, azok számára összeségében kifejezetten előnyös is lehetett ez a konstrukció és nyereséggel zárhatták az ügyletet.
A konstrukció uzsorás jellegét sem látta megállapíthatónak a Kúria, mert a bankok által alkalmazott ÁSZF-ek kizárták az adós egyedi hátrányos helyzetének a kihasználását, másrészt a bankok oldalán nem állapítható meg feltűnően aránytalan előny.
A Kúria a konstrukció lehetetlenségét, sem látta megállapíthatónak arra való hivatkozással, hogy kölcsönösszeg nem határozható meg, illetve korlátlanul emelkedhet, és ezzel az adós számára már nem teljesíthető. Ha a tartozás pénznemét létező, törvényes és valós fizetőeszközben határozták meg, akkor mindaddig nem lehetetlenülhet a szerződés, amíg a törvényes pénznem létezik. Az, pedig, ha valakinek a saját helyzete változik meg a szerződés megkötését követően, olya módon, hogy ő nem tudja a szerződéses kötelezettségeit teljesíteni, nem minősülhet úgy, hogy a szerződés lehetetlenült.
A Kúria a konstrukció színleltségét sem látta megállapíthatónak, mivel a felek szándéka valós ügyleti akaratot tartalmazott, a szándékuk olyan kölcsönügylet megkötésére irányult, ahol a forintkölcsönökénél jóval kedvezőbb kamatot kell csak fizetni, és ahol kifejezetten devizában adósodtak el.
A Kúria a devizahitelek konstrukciójának tisztességtelenséget nem látta megállapíthatónak[15]. A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltétekről szóló 93/13/EGK tanácsi irányelv, és az ezt átültető Ptk. rendelkezés alapján nem alkalmazhatók a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó törvényi rendelkezések a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatást és ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek. Azt csak egyedileg lehet megállapítani, hogy az adott szerződés megkötésekor a konkrét fogyasztó számára megfelelő volt-e a nyújtott tájékoztatás.
A clausula rebus sic stantibuls elv alkalmazhatóságáról a Kúria kimondta, hogy annak célja, hogy egyedi esetekben orvosolja a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően bekövetkezett körülményváltozásokat, amelyek valamely fél lényeges és jogos érdekét sértik. Nem alkalmas ez a jogi eszköz azonban arra, hogy társadalmi méretű gazdasági változásoknak azonos típusú szerződések nagy tömegét hasonlóan - csak az egyik fél számára hátrányosan - érintő következményeit orvosolja. Ezt a célt egyébként a forintosítási törvények végrehajtották.
A devizaválság kitörését követően több szerző is felveti a pénzintézetek felelősségét és az előre látható kockázatok kérdéskörében rögzítik, hogy nem ez volt a pénzügyi történelem legelső devizaválsága, mégsem készültek megfelelő tájékoztatók a hitelfelvevők részére. 1980-as években Ausztráliában a Westpac és a CBA ügyeiben a magyar helyzethez kísértetiesen hasonló folyamatok és következmények valósultak meg.
A 80-as években ausztrál kisvállalkozók és farmerek ezrei vettek fel valódi svájci frank alapú kölcsönöket a magyar gyakorlatnál rövidebb 5 éves futamidőre. A futamidő alatt az ausztrál dollárhoz képest a svájci frank árfolyama a kétszeresére drágult, és hasonlóan a magyar helyzethez az ausztrál hitelfelvevők sem tudták a törlesztéseket kigazdálkodni, és
- 220/221 -
súlyos pénzügyi válságot okozott a helyzet már több mint harminc évvel ez előtt is.[16]
Érdekes azonban a magyar gyakorlathoz közelebb álló államok, úgymint Szlovákia, Csehország, pénzügyi gyakorlatát vizsgálni, hogy megtudjuk miért Magyarországon volt a legdrámaibb hatása a devizahitelezésnek.
Csehország pénzügyi helyzet már a válság kitörése előtt is jelentős különbségeket mutatott a magyar helyzethez képest. A cseh koronát 1996 februárjáig az árfolyamsáv meghatározása nélkül egy valutakosárhoz kötötték és később bevezették egy ±7,5%-os sávot. 1997-ben a kormány felhagyott a rögzített árfolyammal és Csehországban inflációs célkitűzés rendszerét vezették be, tehát a cseh korona értéke szabadon lebegett. A cseh korona a 2000-es években éves átlagban 3%-ot erősödött támogatva az előre kitűzött 2%-os inflációs célt. A jegybank a pénznem folyamatos erősödésé mellett is, folyamatosan csökkenteni tudta a kamatszintet is. Ebben az időben a cseh jegybanki alapkamat 2-3,75% között mozgott.
A 2008-ban bekövetkezett válságra a cseh monetáris politikának volt lehetősége reagálni. Az amúgy sem magas jegybanki alapkamatot tovább csökkentették, ezzel támogatva a tőkebevonást a növekedés serkentéséhez. A cseh jegybank 3,75%-ról évek alatt 0,50% csökkentette az alapkamatot.
Ebben a piaci környezetben - tekintettel arra, hogy a cseh koronában történő eladósodás sem jelentett nagyobb költséget - a deviza alapú hitelek nem jelentettek semmilyen előnyt a hitelfelvevők részére, így a cseh gazdaságban a devizahitelek mértéke a lakosság körében a 0%-hoz állt közel[17]. A pénzügyi válság így is hatással volt a cseh gazdaságra, de a jegybank mozgásterében biztosítani tudta a válság kezelését. Fontos megemlíteni, hogy a devizaválság a lakosságot direkt, a lakáshelyzetüket veszélyeztető módon nem érintette. A cseh kormányzatnak egész társadalmi rétegeket érintő módon nem kellett beavatkoznia. [18]
Szlovákiában a 2000-es évek szinte teljes egészében az euróövezeti tagságról szóltak, annak előkészítését szolgálták. A Visegrádi országok közül az egyik legspeciálisabb helyzetben volt, mert 2009. januárjában már beléptek az euróövezetbe, és ezt megelőzően is az ERM 2 rendszer szigorú elvárásokat támasztott az országgal szemben. Az ERM 2 tagságot megelőzően a szlovák korona évi 2%-os erősödését követően az ERM 2 rendszerbe történő belépés után 20%-os erősödét ért el. Szlovákiában egységes álláspont alakult ki az euróövezethez történő csatlakozás kérdésben, és nem módosítgatták a céldátumot sem. A szlovák korona folyamatos erősödése magas kamatszint nélkül is fennállt, így a devizában való eladósodottság alacsony szinten állt. A 2009-es euróövezeti csatlakozással pedig az esetlegesen fennálló devizakockázat is csak néhány évre szólhatott.
Az intézményi gazdaságtan klasszikus szerzője Williamson négyszintű rendszert hozott létre, amellyel a társadalmi problémákat analizálja[19]. Williamson szerint az első szintet az informális intézmények és szabályok jelentik ami egy adott társadalom jellemző szokásait és tradíciót fedik le. Ez a szint oly erősen rögzül a társadalomban, hogy ezt a lehető legnehezebb, és leghosszabb időbe telik megváltoztatni, akár évszázadokról is beszélhetünk.
A második szint az intézményi környezek, ahol az emberek közötti társadalmi érintkezés formálisan megvalósul. Ide soroljuk a politikai és jogi/alkotmányos rendszer szabályait és az alapvető pénzügyi szabályokat is. Ez a szint már könnyebben változtatható mint az első szint, de, a változtatások eléréséhez itt is évtizedekre van szükség.
A következő szint azon részletszabályok szintje, amely akár évenként is átalakulhatnak, az utolsó szinten pedig a naponta változó döntések találhatók.[20]
- 221/222 -
Ezek a szintek egymásra épülnek, folyamatosan kölcsönhatásban állnak egymással, és működésük visszahat a többi szint működésére és hatásaira.
Magyarországon az első szint alá tartozó tényezők közé sorolhatók a társadalmi beidegződések és szokások amelyek erősítették a devizatelezés elterjedését a lakosság széles rétegeiben. Több tényezőről van itt szó amelyek különböző mértékben járultak hozzá a válság kialakulásához. Ide sorolhatjuk a társadalomban megjelenő gyors meggazdagodási igényt, az ebből eredő túlzott kockázatvállalást mind a fogyasztók, mind pedig a pénzintézetek szintjén, továbbá a lakosság széles rétegeit érintő pénzügyi analfabétizmust, pénzügyi tudatlanságot.
Több szerző ezek közül az elemek közül a pénzügyi tudatlanságot emeli ki, mint legbefolyásosabb tényező. Domokos László az ÁSZ elnöke 2013. novemberében kifejtett gondolataiban akként fogalmaz, hogy "Az ország gazdasági rendbetételéhez......szükséges, hogy Magyarország kitörjön a pénzügyi tudatlanság börtönéből. A pénzügyi ismeretek széles körű elterjedése nélkül a magyar gazdaság nem tud fenntartható pályára állni"[21]
Könnyen belátható, hogy devizahitelezés elterjedésének kiemelkedő oka volt az, hogy a hitelfelvevő fogyasztók alapos pénzügyi ismeret hiányában nem voltak tisztában azzal, hogy ténylegesen milyen terméket szereznek be, és ezzel milyen pénzügyi kötelezettséget vállalnak. Több empirikus kutatás is bizonyította, hogy magyar a lakosság idegenkedik a pénzügyi témájú gazdasági kérdésektől. A kutatók kimutatták, hogy lakosság azzal indokolja idegenkedését, hogy a pénzügyi tárgyú ismeretek megszerzéséhez bonyolult nehezen érthető jogi és közgazdasági szövegek megértését követelik meg. Többen kiemelték, hogy a lakosság nagy fokú bizalmatlanságot is táplál az ismeretek forrásaival szemben is. Ismereteik és tapasztalataik csak azoknak voltak, akik már éltek különböző pénzügyi termékekkel, és nekik is hiányosak voltak az ismereteik. Ez annyit jelent, hogy a lakosság nem érti a pénzügyi nyelvezetet.
Az ÁSZ a devizaválság kitörése után készített tanulmányában megállapította, hogy a felsőoktatásban tanuló fiatalok, tehát az átlagnál jóval képzettebb rétegben is 40%-ot meghaladó mértékű volt azoknak az aránya, akik nem tudták reális felbecsülni saját pénzügyi ismereteiket.[22] A pénzügyi kultúra itt felvázolt jelentős hiányosságait a kereskedelmi bankrendszer tagjainak profitéhsége könnyűszerrel kihasználta.
Magyarország 2001-ben teljes konvertibilitást vezetett be, ezzel teljesen szabaddá tette a tőke áramlását. A magyar intézményi rendszer ellentétben több külföldi állammal ténylegesen semmilyen érdemi korlátot nem alkalmazott a tőkeáramlásra.
A magas államadósság, a laza fiskális pénzügypolitika és a magas forintkamatok egyértelműen a lakossági devizahitelek elterjedéséhez vezettek. Az egész pénzügyi világra jellemző volt egy túlzott optimizmus, ami miatt globális pénzpiacokon is laza monetáris kondíciók uralkodtak, az újonnan nyíló piacokon pedig a bankok erőteljes terjeszkedésbe kezdtek. A magyar kereskedelmi bankrendszer szereplői hirtelen kockázatalapú versenyben találták magukat.[23]
A fent jelzett módon 2002-ben megszűntek a támogatott forinthitelek, az állami költségvetés pedig egyre jelentősebb hiánnyal küzdött.
Ilyen körülmények mellett nem volt meglepő, hogy mind a lakosság mind pedig a bankszektor a forinthitelnél pillanatnyilag jóval olcsóbb devizahitelezés felé fordult.
A devizahitelek elterjedése a háztartásokat, lakosságot érintő árfolyamkockázaton kívül további problémákat is okozott a magyar pénzügyi rendszerben.
Az árfolyamkockázat realizálódása miatt vagy egyéb okból nem fizető adósok a bankok tőkehelyzetét, és ezzel a bankok kockázatát növelik, amely kockázatot a bankok beáraznak termékeikbe. A tömegessé váló devizahitelezés Magyarország külső forrásokra való ráutaltságát jelentős módon növelték. Monetáris szempontból a devizahitelezés elterjedése rontotta a jegybank intézkedéseinek hatékonyságát és befolyásoló képességét, mert jegybanki kamat-
- 222/223 -
politika nincs hatással a devizában rögzített kamatokra. Magyarországon az a helyzet alakult ki, hogy a gazdaságösztönzés, pénzügyi stabilitás, és árstabilitás csak egymás hátrányára voltak támogathatók.
Az ilyen nehéz gazdasági helyzetben az állami kontrollnak kiemelkedő szerepe van. Sajnálatos módon Magyarországon szinten példa nélküli módon az állami szabályozók és kontrollmechanizmusok semmilyen intézkedést nem tettek a kiemelten kockázatos deviza alapú hitelek tömegessé váló elterjedése során. Az állami beavatkozásnak több lehetséges terepe is lett volna, melyekről Bethlendi András írt tanulmányt 2011-ben[24].
A túlzott hitelfelvételnek az egyik oka, hogy a háztartások kevés és elégtelen megtakarítással rendelkeznek, ezért a nemzetgazdasági megtakarítások növelése csökkenti a hitelek iránti kitettséget, áttételesen a devizahitelek iránti kitettséget is. Magyarországon a lakosság számára folyamatosan csökkentek a megtakarítás lehetőségei, és a megtakarítás igénye is. Magyarországon egyébként is nagyon alacsony a megtakarítási igény.
A szigorú inflációs célkitűzés arra enged következtetni, hogy a jegybank érdekelt az árfolyam stabilitásában, ezért az árfolyam kilengéseit korlátozó intézkedéseket és beavatkozásokat tesz. Ez a kiszámíthatóság és az árfolyamba vetett bizalom azonban ösztönzőleg hat a devizahitelezésre, így a szigorú inflációs cél lazítása a devizahitelezés ellen hat.
A lakosság oldalán felmerült devizahitelek iránti keresleti igény abból is eredt, hogy pénzügyi tudatlansága miatt a lakosság nem ismerte fel a devizahitelezésben fennálló kockázatokat, ezért pénzügyi kultúra fejlesztése is hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakosság reálisabban lássa pénzügyi teljesítőképességét és számára teljesíthető kötelezettségeket vállaljon csak, így csökkenhet a devizahitelezés iránti kereslet.
Tekintettel arra, hogy a devizahitelek pénzügyi termékek és szabályozott módon, szabályozott piacon kerültek értékesítésre, az állam szabályozókon keresztül történő korlátozó tevékenysége könnyedén megvalósulhat.
A hatóságok élhettek volna például a limitált deviza-állomány módszerével, a bankok számára előírt megemelt tőkekövetelményekkel (ahogy ezt pl. Romániában tették, igaz ezt később visszavonták), vagy bankok hitelezési tevékenységének jobb szabályozásával, például etikai kódex megalkotásával (erre egyébként a válságot követően sor került a bankok bevonásával, és a bankok önkéntes kötelezettségvállalásukkal)
A nemzetközi példák bemutatásánál láttuk, hogy azon államokban, ahol a devizahitelezés a saját pénznemben történő hitelezéshez képest érzékelhető előnnyel nem járt az alacsony alapkamat miatt (Csehország), ott a devizahitelezés nem tudott elterjedni. Látható, hogy törekedni kell olyan pénzügyi termékek kidolgozásán, ami alternatívája lehet a lakossági oldalon meglévő forrásigény kielégítésének.
Tekintettel arra, hogy a bankszektor hazánkban főként külföldi tulajdonban van, így a több államot érintő nemzetközi fellépés bizonyos kérdésekben hatékony lehet. Ugyanakkor rendkívül tagolt tulajdonosi érdekek miatt csak teljes kompromisszum esetén lehet hatékony eszközöket alkalmazni, amely kompromisszum nehezen érhető el. 2005 végén az Osztrák Nemzeti Bank szervezett egy egyeztetést a közép-kelet-európai devizahitelezésben 11 leginkább érintett állam jegybanki vezetőivel, ahol felmérték a devizahitelezés tényezőit, de ezek után egységes lépések nem történtek. Egy másik nemzetközi együttműködés is meg-
- 223/224 -
kezdődött a balti államokkal is, de semmilyen határozott lépés nem következett ezek után. [25]
A 2010-ben alakult kormány egyik első intézkedése volt, hogy megszüntette a lakossági devizahitelezést, ezzel formálisan megszüntette a devizában történő eladósodottság lehetőségét. 2011ben azt az intézkedést Közösségi szabályozás miatt vissza kellett vonni, de a devizahitelezést olyan szigorú szabályokhoz kötötték, hogy reálisan nincs lehetőség a lakossági devizahitelezésre. Jól látszik, hogy az Uniós alapszabadságok érvényesülése miatt a tagországok kormányzatainak korlátozottak a lehetőségei a pénzügyi szabályozók megalkotása során, és minden tekintetben figyelembe kell venni a Közösségi szabályokat.
Az Európai Unió felismerte, hogy a devizaválság kialakulásában a felügyeleti szervek hiányosságai is szerepet játszottak, ezért a hagyományos felügyeleti rendszernél komplexebb, összetettebb felügyeleti rendszer szükséges.
Tekintettel arra, hogy a bankszektor résztvevői nemzetközi szinten határokon átnyúló módon is végzik a tevékenységüket, ezért a nemzetek feletti ellenőrzés kialakítására is szükség van. 2009-ben Jacues de Larosiére által vezette bizottság a Központi Bankok Európai Rendszeréhez hasonló felügyeleti szerv létrehozását javasolták, azért hogy kiküszöböljék azokat a hiányosságokat amelyek részben a devizaválság kialakulásához vezettek. Ezt követően az Európai Bizottság kidolgozta európai pénzügyi felügyeleti struktúra alapját és az ennek létrehozását garantáló jogszabálycsomagot.
Ennek a csomagnak jelentős eleme az Európai Rendszerkockázati Testület létrehozása, amelynek fő feladata az információgyűjtés makrogazdasági kockázatokról. Ha úgy értékeli hogy egy tagállami felügyelet nem tesz megfelelő lépéseket valamilyen kockázat kezelése érdekében, akkor intézkedésre van feljogosítva, továbbá feladata az is, hogy a bankválságok kezelésének módját és hatékonyságát javítsák. Látható, hogy az Unió válasza a válságkezelés hatékonyságának növelése érdekében tagállami szuverenitást érintő intézkedésekben ölt testet.
Összefoglalóan elmondható, hogy a devizahitelek kockázatos pénzügyi konstrukciók, és olyan bonyolult mechanizmusok befolyásolják, amiket az átlag fogyasztók nem értenek meg. Magas kockázata miatt csak megfelelő kalkuláció és kockázatvállalás mellet szabadna alkalmazni.
A devizaügyekben részt vevő valamennyi félnek le kell vonnia a megfelelő tanulságokat, és a jövőben ezek mellett a sarokpontok mellett kell eljárniuk.
Ugyanakkor szükségtelen és túlzott intézkedésnek ítélem azt, hogy a jogalkotás a teljes tiltás felé lépett el a lakossági devizahitelezésben. Hiszen a devizakölcsön önmagában nem volt hibás termék. Sokan akik rövid lejáratra az elsők között vettek fel devizahitelt nyereséget tudtak realizálni a forinthitelekhez képest. Véleményem szerint a döntés szabadságát meg kell hagyni mindenkinek, de emellett hatékony ellenőrző rendszert kell fenntartani, hogy a minél nagyobb bevétel elérésére törekvő pénzintézetek önmérsékletet gyakorolva kellően pontos tájékoztatás után ajánlják csak ügyfeleiknek nem csak a devizakölcsönöket, hanem valamennyi terméküket, különös tekintettel a laikusok számára nehezen felismerhető kockázatokat tartalmazó termékeiket.
Érdekes látni, hogy a történelmi ismeretek birtokában mind a pénzintézet, mind pedig a fogyasztók a profit, vagy extra profit megszerzése érdekében mint vállalnak, újabb és újabb pénzügyi kockázatokat. A profit jövőbeni képe miként homályosítja el az ész érveket, és kockázat felismerésének képességét.
A pénzügyi kultúrát, különösen a lakosság pénzügyi kultúráját emelni szükséges és a pénzügyi ismereteket, mechanizmusokat, általános érvényű szabályokat oktatni kell, már fiatal korban. A pénzügyi tudatosság nem csupán a hitelezés, forrásbevonás során bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem az élet szinte valamennyi területén jelen van pl. öngondoskodás. Ezen a területen hazánkban komoly
- 224/225 -
hiányosságok mutatkoznak, azonban több program is elindult az elmúlt időszakban, ami ezeket a hiányosságokat kívánja orvosolni (pl. Fintelligence Oktatási Központ Pécs/PTE)
Mind a hazai mind pedig az Uniós ellenőrző szervek adósak maradtak abban, hogy tevékenységük nyomán miként előzték meg a devizaválság kialakulását, vagy miként enyhítették a válság hatásait. A devizaválságban érintett államok eltérő mélységű problémáiból látható, hogy az egyes kormányzatok felelősséggel tartoznak az államháztartás, a gazdaság állapotáért, és ez nagyban befolyásolja, hogy az elkerülhetetlen válságok milyen mértékben érintik az országaikat, és milyen mozgástérrel rendelkeznek a válság enyhítése érdekében.
Nem kockáztatunk nagyot akkor ha kijelentjük, hogy Magyarországon nem a 2008-as globális pénzügyi válságot követő devizahitelezési válság volt az utolsó széles társadalmi rétegeket érintő pénzügyi probléma, aminek a kezelését meg kellett oldani, mert a globalizált pénzpiacok miatt egy állam pénzügyi válsága könnyen hátrányosan hathat ki más államok pénzügyi viszonyaira is, tehát nem csupán Magyarországon múlik, hogy a jövőben lakossága és gazdasági szereplői kerülnek-e nehéz helyzetbe. Az elkerülhetetlen módon kialakuló nehéz pénzügyi helyzetek kezelhetősége érdekében azonban lehet tenni. Fontos úgy alakítani a pénzügyi gazdaságpolitikát, hogy az elkerülhetetlen visszaesés, vagy válság realizálódása után legyen mozgástere a pénzügyi szereplőknek a hátrányos hatások enyhítése érdekében.
A pénzügyi mozgástér biztosítására azonban jó előre fel kell készülni, mert ad hoc intézkedések ebben a tárgykörben nem lehetnek hatékonyak. Jól megfigyelhető volt, hogy a legsúlyosabb mértékben a lakosságot érintő devizaválság a lakossági hitelek jellemzően hosszú futamideje miatt akár 20-30 évre is befolyásolhatják teljes családok pénzügyi helyzetét, függetlenül attól, hogy a hitelüket forintosítják-e, vagy esetleg jogszabály útján megtiltják a devizahitelezést.
Az állam szerepe a minél nagyobb nyereség elérésére törekvő pénzintézetek ellenőrzésén túlmenően abban is áll, hogy a konjunktúra idején már felkészül, és tartalékokat képez a nehezebb pénzügyi időszakokra. A kormányzat felelősségét erősíti Stiglitz gondolatmenete is arról, hogy a gazdasági szereplők viselkedését elsősorban az őket körülvevő ösztönző rendszerek határozzák meg, azaz ha azt állítjuk, hogy a bankok nem megfelelően végezték a dolgukat, akkor azt is állítjuk, hogy nem megfelelő szabályozási környezet vette őket körül.[26]
Ahogy több szerző által is gyakran hivatkozott Lámfalussy Sándor is mondja "nincs túlzott eladósodás, túlzott hitelezés nélkül[27]", ezért bármelyiket is korlátozzuk vagy szabályozzuk az biztos hatással lesz a másikra. ■
JEGYZETEK
[1] Lentner Csaba: A túlhitelezés globalizálódása a világban és Magyarországon in A devizahitelezés nagy kézikönyve. NKTK, Budapest 2015. 23-63. old. (Szerk: Lentner Csaba)
[2] Szilovics Csaba: A devizahitelezés központi költségvetésre gyakorolt hatásairól, in A devizahitelezés nagy kézikönyve 175. old.
[3] Uo. 181.
[4] Uo. 182.
[5] Az Állami Számvevőszék jelentése a lakástámogatás hatékonyságának ellenőrzéséről 2009. április
[6] Bodzási Balázs: A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekhez kapcsolódó egyes polgári jogi kérdésekről. Miskolci Jogi Szemle 2018. 13. évfolyam 2. szám 2. kötet, 61. oldal
[7] Nyeste O.-Árokszállási Z: Devizahitelezés Magyarországon-régiós makrogazdasági, fiskális és monetáris politikai megközelítésben, in Negyed százados a magyar bankrendszer "Múlt - Jelen - Jövő"Magyar Bankszövetség ,Tanulmánykötet. Budapest 2012. 150.old
[8] https://www.mnb.hu/arfolyam-lekerdezes
[9] Nyeste O.-Árokszállási Z: Devizahitelezés Magyarországon-régiós makrogazdasági, fiskális és monetáris politikai megközelítésben, in Negyed százados a magyar bankrendszer "Múlt - Jelen - Jövő"Magyar Bankszövetség ,Tanulmánykötet. Budapest 2012. 149-166.old.
[10] POMEISL ANDRÁS JÓZSEF: A devizaalapú kölcsön fogalmi elemei és konstrukció jogi megítélése a Kúria gyakorlatában. ACTA HUMANA, 2017/4. 71-88.
[11] Szegeti Ítélőtábla Gf.I.30.244/2012/4. sz. ítélete
[12] Bukovszky László: "Deviza alapú" kölcsönzés régen és most, Devizahitel? Tanulmányok, esszék, vitairatok a "speciális banki termék"-ről. 148-168. oldal
[13] A Polgári Törvénykönyv Magyarázata. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1981. 1110-1115. old
[14] A Polgári Törvénykönyv Magyarázata. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1992. 566-568. old
[15] Gárdos István: Jog, jogértelmezés- gondolatok a devizahiteles törvények kapcsán. Jogkódex (JK,2015/4.)193-205. oldal
[16] Nagy Imre: Az ausztráliai devizabotrány (Westpac ügy), (https://nemtartozunk.blog.hu/2014/08/01/az_ausztraliai_devizabotrany_westpac_ugy)
[17] Kolozsi Pál Péter: A Lakossági devizahitelek Magyarországi elterjedésének és kivezetésének vizsgálata intézményi megközelítésben in Devizahitelezés nagy Kézikönyve. 215.old
[18] Michal Tvrdoň: CONSEQUENCES OF THE GLOBAL ECONOMIC CRISIS ON THE CZECH ECONOMY; (https://pdfs.semanticscholar.org/001a/dc2b28dfed07d336b4e9113e-52ea6112cd33.pdf.) 339-351.
- 225/226 -
[19] Kapás Judit - Komáromi György: Régi és új hangsúlyok az új intézményi közgazdaságtanban in Közgazdasági Szemle 2004/január 51. évf. 90-98. old
[20] Kolozsi Pál Péter: i.m. 193.old.
[21] Domokos László: A közpénzügyi ellenőrző intézményeknek a társadalom szolgálatában kell állniuk. MPGEKE Hírportál 2013. november 7. (http://www.mpgehirportal.hu/kiemelt-hirek/domokos-laszlo-a-kozpenzugyi-ellenorzo-intezmenyeknek-a-tarsadalom-szolgalataban-kell-allniuk) letöltés: 2019.03.27.
[22] Domokos László: Uo.
[23] Kolosi Pál Péter: i. m. 204. old
[24] Bethlendi András: Az elégtelen felügyeleti együttműködés és a devizaválság in Pénzügyi Szemle Online Az elégtelen felügyeleti együttműködés és a devizahiteles válság 2012. január 24. (https://www.penzugyiszemle.hu/vitaforum/az-elegtelen-felugyeleti-egyuttmukodes-es-a-devizahiteles-valsag) letöltés 2019.03.27.
[25] Kolozsi Pál Péter: i. m. 214.
[26] Sipos Ágnes - Fellegi Miklós: A válságkezelés egyes európai jogi és gazdasági aspektusai a pénzpiaci felügyelet területén in Devizahitelezés nagy kézikönyve. 391. old.
[27] Lamfalussy, A (2000/2008): Financial Crises in Emerging Markets. An Essay on Financial Globalisation and Fragility. Yale University Press. Hungarian edition. Akadémiai kiadó 2008, 74. old.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
