A jogállamiságból fakadó jogbiztonság meghatározó tartalmi eleme a jogszabályok világosságának és egyértelműségének követelménye - azaz a normavilágosság elve. Jelentősége okán már az Alkotmánybíróság korai döntéseiben is megjelent, az eltelt több mint 30 évben pedig konzisztens alkotmányos gyakorlat kristályosodott ki körülötte. E referátum a normavilágosság elvének kibontását törekszik bemutatni az Alkotmánybíróság azon, törvényeket érintő döntésein keresztül, amelyek elsőként fejtették ki a legalapvetőbb megállapításokat, mégis könnyen interpretálhatók. Ennek során először megvizsgáljuk a normavilágosságból fakadó alkotmányos követelményeket és ezek olyan részeit, mint például a norma címzetti körének jelentősége és a hozzájuk igazodó alkotmányossági mérce, valamint a normavilágosság sérelmének orvosolhatósága a jogértelmezés által. Külön kitérünk a jogszabályi fogalomhasználat kérdésére és az alkalmazott kodifikációs technikák - példálózó felsorolás, általános fogalomhasználat, a jogrendszeren átívelő fogalomhasználat - alkotmányossági szempontú értékelésére. Ezt követően pedig áttekintjük, hogy egyes normaszövegek hogyan sérthetik a normavilágosság elvét, ez milyen módon orvosolható a jogalkalmazói jogértelmezés segítségével, illetve mely esetekben nem vezetett eredményre ez a módszer, amelynek következtében az adott törvény vagy törvényi rendelkezés alkotmányellenességét állapította meg az Alkotmánybíróság. Ennek során utalunk arra is, hogy az alkalmazott érvelés adott esetben milyen kritikával illethető. Konklúziókét elmondható, hogy bár a normavilágosság elvének sérelmét csak kivételes esetben állapítja meg az Alkotmánybíróság, a jogalkotás számára azonban a kijegecesedett gyakorlat értékes iránymutatásul szolgál a normavilágosság elvének minél következetesebb és hatékonyabb érvényre juttatásához.
A jogbiztonság mint alkotmányos követelmény már az Alkotmánybíróság működésének kezdetén megjelenik. A testület a jogbiztonságot - az Alkotmány 2. §-a szerinti klauzulából levezetve - a jogállam nélkülözhetetlen elemeként tételezi, amely "az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előre láthatóak legyenek a norma címzettjei számára" [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]. Az
- 19/20 -
idézett definícióból is látható, hogy a "jogbiztonság egy összetett eszmény, amely több követelményt ölel fel", és az Alkotmánybíróság gyakorlata sem ad taxatív felsorolást a jogbiztonság tartalmi elemeire vonatkozóan.[1] Ugyanakkor már e meghatározásnak is immanens részét képezi a jogszabályok világosságának és egyértelműségének követelménye - avagy a normavilágosság elve.
E referátum a normavilágosság elvének kibontását törekszik bemutatni az Alkotmánybíróság gyakorlattá érett azon döntésein keresztül, amelyek törvényekre vonatkoztatva az elsők között fejtették ki a legalapvetőbb megállapításokat - valamint később ezekhez kapcsolódtak -, ugyanakkor könnyen interpretálhatók. Meglátásunk szerint ezen - elsőre pusztán jogtörténetinek tűnő - megközelítés létjogosultságát az adja, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény negyedik módosítását követően úgy foglalt állást, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, valamint az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti jogállamiság-klauzula tartalmilag megegyezik, ennélfogva továbbra is irányadónak tekinti a jogállamiság elvét érintő, az Alkotmányra alapozott gyakorlatát[2] (32/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [70]; 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [37]). A testület a normavilágosságot érintő esetjogának legfontosabb elemeit az Alaptörvény hatálybalépése után is időről időre számba veszi, illetve hivatkozza (legutóbb 3134/2023. (III. 27.) AB határozat, Indokolás [21]-[23]), miközben azok eredeti - és véleményünk szerint tanulságos - kontextusa azóta elhomályosult.
Előrebocsátjuk, hogy vizsgálódásunkat nem terjesztjük ki a közvetlenül a büntető vagy szabálysértési tárgyú törvényekre vonatkozó döntésekre, mivel a büntetőjogi normákkal szemben az alkotmánybírósági gyakorlat - a büntetőjog sajátos ultima ratio jellegéből kifolyólag - különösen szigorú követelményeket támaszt (legutóbb 31/2021. (XII. 1.) AB határozat, Indokolás [69]-[70]), és ezeket a szabálysértési normák tekintetében is alkalmazni rendeli (38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [34]).
Elöljáróban szükséges kitérnünk arra, hogy a normavilágosság követelményét már[3] a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: régi Jat.) is előírta, amelynek 18. § (2) bekezdése szerint "[a] jogszabályokat a magyar nyelv szabályai-
- 20/21 -
nak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni". A Jat. 2. § (1) bekezdése által alkalmazott megfogalmazás - "[a] jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie" - bár eltérő, ám az Alkotmánybíróság a két rendelkezést egyrészt hasonlónak ítélte [28/2011. (III. 31.) AB határozat, ABH 2011, 682, 686.], másrészt a Jat. hatálybalépése utáni gyakorlatában továbbra is fenntartotta a régi Jat. szerinti, a normavilágosság elvéből fakadó követelményeket (24/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [49]). Le kell azonban szögezni, hogy az Alkotmánybíróság már korai gyakorlatában is arra az álláspontra helyezkedett, hogy "a jogalkotásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek a figyelmen kívül hagyása önmagában nem vezet az elfogadott törvény vagy egyéb jogszabály alkotmányellenessége megállapításához, hanem csak akkor, ha egyben az Alkotmány valamely szabályaiba ütközik" (496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 496.).[4] E gyakorlatát a testület az Alaptörvény és a Jat. alapján is megerősítette (45/2012. (XII. 29.) AB határozat, Indokolás [99]). Ennélfogva az Alkotmánybíróság a normavilágosság elvének érvényesülését sosem a mindenkor hatályos jogalkotásról szóló törvény alapján ítélte meg, hanem az Alkotmányban, majd később az Alaptörvényben foglalt jogállamiságból eredő jogbiztonság részét képező alkotmányos alapelvként.
Az 1991. évi XXVIII. törvénnyel[5] szembeni utólagos normakontroll iránti eljárásban az indítványozók azt kifogásolták, hogy a törvény személyi hatályára vonatkozó rendelkezése nem egyértelmű, mert önmagában ennek alapján nem állapítható meg minden kétséget kizáróan az a személyi kör, amelyre a törvény rendelkezései vonatkoznak. A kérdés vizsgálata során a testület elvi éllel mutatott rá, hogy "a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság [...] megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon." Ugyanakkor már ebben a határozatban is megjelenik a normavilágosságot (látszólag) sértő helyzet orvosolhatósága: nem alkotmányellenes a jogszabályi rendelkezés, ha az alkalmazása során - tehát jogszabály-értelmezéssel - a bizonytalanság feloldható [26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 135, 142.].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
