Tanulmányom témája a munkaügyi ellenőrzés,[1] amelynek a két fő típusát vizsgálom. Ennek mentén bemutatom, majd összevetem a klasszikus hatósági munkaügyi jogérvényesítést az önállóbb audit jellegű megoldásokkal, valamint külön figyelmet fordítok a nemzetközi szabályozásra is. Kiindulópontom a munkáltatói visszaélések és a munkavállalók ezekkel kapcsolatos passzivitásának a tapasztalata. A tanulmányban kitérek arra, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a munkaügyi ellenőrzés rendszere, illetve hogyan működhet e két módszer párhuzamosan egymás mellett. Végül a javaslataim mentén az Olvasó választ kap arra, hogy a jelenlegi problémákat miként lehetne orvosolni, e módszerek "együttműködése" mit jelentene a gyakorlatban, valamint arra, hogyan lehetne kialakítani egy hatékony munkaügyi ellenőrző rendszert.
1. Bevezetés
2. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az Európai Unió követelményei
3. Hatósági munkaügyi ellenőrzés
3.1. A jelenlegi szabályozás és a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság
3.2. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a gyakorlatban
4. Audit
4.1. Az Mt. tervezete a munkajogi auditálás intézményéről
4.2. A munkajogi audit és a munkaügyi audit
4.3. A munkaügyi compliance audit a gyakorlatban
5. A munkaügyi ellenőrzésről átfogóan
5.1. A hatósági ellenőrzés és a munkaügyi audit együttes jelenléte
5.2. A munkaügyi ellenőrzés kihívásai
A munkajog életünk szerves része, szükségszerűen találkozunk vele, és mindennapjainkat is meghatározza akár munkáltatóként, akár munkavállalóként. Kijelenthető, hogy minden területet, ahol egyenlőtlen viszonyokkal találkozhatunk, áthatóan szükséges szabályozni. Mivel a munka világát is áthatja a felek közötti egyenlőtlenség, a megfelelő szabályozásnak elengedhetetlen feltétele, hogy betartható és betartatható módon fejtse ki hatását ezekre az életviszonyokra.
A hatékony szabályozás megvalósításához olyan megfelelő és hosszú távon fenntartható jogi konstrukció kialakítása szükséges, amely egyaránt biztosítja a jogbiztonságot és a munkaviszonyok kiegyensúlyozott működését. Az utóbbi években azonban a szabályok betartatása jelentős problémát jelent a munkajog területén, amit bizonyít a szabályszegések és visszaélések számának folyamatos emelkedése.[2] Nem példa nélküli, hogy a munkáltatók az erőfölényüket kihasználva nem törődnek a számukra - anyagilag terhes vagy pusztán több gondolkodást, "papírmunkát" igénylő - kedvezőtlen szabályokkal, így nehéz helyzetbe sodorják a nekik kiszolgáltatott alkalmazottakat.
A visszatartó erő hiánya, a jogszabályok nem megfelelő végrehajtása a visszaélések melegágyát képezik. A szabályoknak kevés értelme van, ha azokat a munkáltatók nem tartják be. Itt jön képbe a munkaügyi ellenőrzés fontossága, amely közös társadalmi érdekünk, így a munkaviszony valamennyi résztvevőjét szolgálja.
A munkavállalók széles körében hiányzik a munkajog általános ismerete, sok esetben nincs is fogalmuk a jogosultságaikról, így nem is veszik észre a foglalkoztatójuk jogellenes cselekményeit. Társadalmunkban a jogi tudatlanság mellett ugyancsak probléma a munkáltatói visszaélésekkel szembeni passzivitás. Sokan úgy közelítik meg a kérdéskört, hogy ez a munkáltatók megszokott viselkedése, így nincs értelme felszólalni vagy akár pereskedni, mert abból úgyis a munkavállaló húzza a rövidebbet. Ezzel a helyzettel teljes mértékben visszaélnek a foglalkoztatók annak ismeretében, hogy a foglalkoztatott inkább a biztos megélhetését választja mintsem az ügy bolygatását vagy a bizonytalan kimenetelű
- 41/42 -
pereskedést. Az önérvényesítés emiatt általában elképzelhetetlen, mert a jogi tudatlanság mellett szintúgy ok az, hogy a munkavállalók félnek a munkáltatójuk esetleges retorziójától. Emiatt nem nyújtanak be panaszt a hatósághoz, így ez utóbbinak is nehezebb felmérni, hogy mely munkahelyek a problémásak, valamint pert sem indítanak a munkáltatójukkal szemben. A szakszervezetek és üzemi tanácsok jelenléte - az alapvető érdekképviseleti tevékenységükön felül - fontos hatással bír a munkáltatók jogkövető magatartására, viszont ez sem jelent védelmet minden egyes munkahelyen a foglalkoztatottak létszámának függvényében.[3]
Mindezek alapján véleményem szerint szükség van egy egyedi, kifejezetten munkajoggal foglalkozó, végrehajtást ösztönző ellenőrzési rendszerre, amely a munkaügyi ellenőrzés valamennyi funkciójának meg tud felelni, és áthatóan tudja irányítani az egyes folyamatokat. Ebbe a rendszerbe többféle eszköz is beletartozhat, a fő elemeknek viszont egységesnek kell lenniük, azaz szükséges a hatósági felügyelet, a jogkövetkezmények megfogalmazása, a munkáltatók önellenőrzése és a motiváció az önálló jogkövetésre. Magyarországon ennek megfelelően a munkaügyi ellenőrzést különböző funkciókat betöltve több eszköz is szolgálja. A hatósági vonalat a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság képviseli, a szankciók és jogkövetkezmények alkalmazása is idetartozik, a munkáltatók önellenőrzését a munkaügyi auditok testesítik meg, míg mindkettő az önálló jogkövetésre igyekszik motiválni a munkáltatókat.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet[4] két egyezménye is szabályozza a munkaügyi ellenőrzést: a 81. számú Egyezmény az iparban és a kereskedelemben történő munkaügyi ellenőrzésről, illetve a 129. számú Egyezmény a mezőgazdasági munkaügyi ellenőrzésről. A 81. számú Egyezményt Magyarország a 2000. évi LI. törvénnyel,[5] míg a 129. számú Egyezményt a 2000. évi LXV. törvény[6] formájában hirdette ki. Az ILO 81. számú Egyezménye, melyet az ILO Általános Konferenciáján fogadtak el 1947-ben, alapelveket fogalmaz meg a munkaügyi felügyelet megfelelő működésére és szervezetére. Az Egyezményt százötven tagállam ratifikálta, ezzel az egyik legszélesebb körben elfogadott és alkalmazott munkajogi norma. Célja a munkajogi szabályok végrehajtásának elősegítése és ellenőrzése a munkavállalók védelmében, illetve a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében. Bár az Egyezmény a munkavédelmi előírásokról és azok betartásának ellenőrzéséről is szól, mivel jelen dolgozatban a hangsúly a munkaügyi ellenőrzésen van, így az Egyezményt is e szempontból vizsgálom.
A célhoz kapcsolódóan az ILO 81. számú Egyezménye rögtön az 1. cikkében rögzíti, hogy az Egyezmény hatálya alá tartozó ILO tagállamok kötelesek munkaügyi ellenőrzési rendszert működtetni valamennyi munkahelyen. Az Egyezmény valamennyi ipari munkahelyre vonatkozik, amelyeknél a munkaügyi felügyelőkön keresztül érvényre juttathatók a munkafeltételekre és munkavállalók védelmére vonatkozó törvényes rendelkezések.[7] A vonatkozó munkahelyek körét kibővítette az 1995. évi Jegyzőkönyv a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1947. évi Egyezményhez, mely szerint ki kell terjeszteni a felügyeletet a "nem kereskedelmi szolgáltató szektorra", azaz minden olyan tevékenységre, amely az Egyezmény tekintetében nem tekinthető ipari vagy kereskedelmi tevékenységnek. Leszögezte azt is, hogy minden olyan tevékenységi körre is vonatkozik, amelyek még nem tartoznak az Egyezmény alkalmazási körébe.[8] Ennélfogva az Egyezmény és a Jegyzőkönyv hatálya minden létező és a jövőben létrejövő munkahelyre kiterjed.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
