A "good governance" vagy "jó irányítás" a sportban: "Az a keret és kultúra, amelyen belül egy sportszervezet meghatározza politikáját, stratégiai célkitűzéseit, egyeztet az érintett szereplőkkel, nyomon - követi a teljesítményt, értékeli és menedzseli a kockázatokat, beszámol tevékenységéről és a fejleményekről a tagjainak és képviseltjeinek, beleértve a sportbeli iránymutatások és szabályozások hatékony, fenntartható és arányos megvalósítását." A "good governance" körébe tartozik a pártatlan bíráskodás is.
Minden pontozásos sportág értékelése szubjektív: ezt kár szépíteni.
A jelen cikk egy - a tárgykörbe tartozó - esettanulmánnyal ismerteti meg az olvasót.
"Good governance" in sport is "the framework and culture within which a sport organisation sets its policies and strategic objectives, consults with stakeholders, monitors performance, assesses and manages risks, reports on its activities and developments to its members and representatives, including the effective, sustainable and proportionate implementation of sport guidelines and regulations." Good governance also includes impartial adjudication.
The evaluation of any sport with points is subjective: there is no point in sugar-coating it.
This article presents the reader with a case study in this area.
"Good Governance" im Sport ist "der Rahmen und die Kultur, innerhalb derer eine Sportorganisation ihre Politik und strategischen Ziele festlegt, sich mit den Interessengruppen berät, die Leistung überwacht, Risiken bewertet und steuert, ihren Mitgliedern und Vertretern über ihre Aktivitäten und Entwicklungen berichtet, einschließlich der wirksamen, nachhaltigen und angemessenen Umsetzung von Sportrichtlinien und -vorschriften." Zu einer guten Governance gehört auch eine unparteiische Rechtsprechung.
Die Bewertung jeder Sportart mit Punkten ist subjektiv: Es hat keinen Sinn, sie zu beschönigen.
Dieser Artikel stellt dem Leser eine Fallstudie in diesem Bereich vor.
"[...] hat pontozót "protokollbíráskodás" miatt azonnali hatállyal kipenderítettek a gárdából."[1]
A versenybírák pártatlanságának követelménye az olyan sportágaknál, amelyeknél a pontozás során eleve "nagy a kockázata a szubjektív megfontolásoknak"[2] - amilyen például a jégtánc -, nehezen érvényesíthető, annak ellenére, hogy az ezzel ellentétes magatartásokat (lásd "protokollbíráskodás") a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (továbbiakban: ISU) Etikai Kódexe is tiltja.[3]
A "protokollbíráskodás" - azaz inkább a "rang" mint a "látottak" értékelése - esetében gyakorlatilag arról van szó, hogy a versenyző(k) csak "fokozatosan lépkedhet(nek) előre a ranglétrán", olyan nem (vagy igen kivételesen) fordul elő, hogy egy újonc "berobbanjon": ki kell várni a sort, ami hosszú éveket vehet igénybe.
Ennek a "tradíciónak" "klasszikus" magyar szenvedő alanyai az Engi Klára-Tóth Attila jégtáncospár[4] voltak, akik pl. az 1989-es párizsi világbajnokságon a teljesítményük alapján megérdemelték volna a harmadik helyet, viszont pontozásos sportág révén a franciák (Isabelle és Paul Duchesnay[5]) állhattak dobogóra, így ők "csak" a negyedikek lettek.[6]
A "protokollbíráskodás" azonban nemcsak a helyzéseket, valamint az érintett pontozóbírók megítélését befolyásolja, hanem - sok más mellett - a versenyzők
- 9/10 -
esélyét nem csak az adott, hanem további versenyeken is (nem is beszélve az esetleges sajtóbotrányokról).
A jelen dolgozat az 1993. évi prágai műkorcsolya-világbajnokságon történtek bemutatásával vizsgálja a döntőbírák elfogultságának körülményeit valamint következményeit, elsősorban Csurka Gergely[7] tollából származó két írás alapján.
A cikk első fejezete a történtek előzményét írja le, míg második fejezete magát a problémát elemzi, végül a szerző levonja a következtetéseket.
A következő oldalakon kifejtettek forrásául szolgáló információk a Bibliográfiában és/vagy a lábjegyzetekben kerültek feltüntetésre.
"Az egész a Boleróval kezdődött."[8]
Jayne Torvill és Christopher Dean angol jégtáncospár 1984-ben, a szarajevói téli olimpián (majdnem tíz évvel a jelen cikkben elemzett történések előtt) Maurice Ravel Bolerójára bemutatott kűrjükkel forradalmasították a jégtáncsportot. Szabad programjuk művészi hatására - példátlan módon - mind a kilenc bírótól a legmagasabb pontszámot, a 6.0-ot kapták.
Torvill és Dean, mielőtt 1975-ben együtt elkezdtek volna korcsolyázni, már - más partnerekkel ugyan, de - rutinos versenyzők voltak: Torwill páros junior kategóriában, míg Dean jégtánc junior kategóriában szerzett brit bajnoki aranyérmet. 1978-ban brit nemzeti bajnokok lettek, megszerezve művészi hatásra az első 6.0 pontjukat. 1981-ben nyertek először világbajnokságot, majd ezt sorozatban még három világbajnoki aranyérem követte.
A szarajevói olimpia, majd az azt követő 1984-es világbajnokság után felhagytak amatőr pályafutásukkal és öt alkalommal (1984-85, 1990, 1995-96) nyerték meg a profi világbajnokságot.
Amatőr pályafutásuk abbahagyása után tíz évvel, az 1993-as prágai műkorcsolya-világbajnokság után kevesebb mint fél évvel megrendezett lillehammeri olimpiára tervezték nagy visszatérésüket. Ennek a vizsgált téma szempontjából még jelentősége lesz.
Makulátlan technikai tudásukon, pontos összhangjukon, valamint azon túlmenően, hogy lekiismeretesen ügyeltek a részletekre, Dean innovatív koreográfiája és a pár egyedi karizmája is előnyükre szolgált.
Egy olyan sportágban, amely azért kapott sok kritikát, mert a tradicionális táncra hagyatkozott, és a bírák az egyediséget nem "jutalmazták", Torvill és Dean szakított a konvenciókkal. Annak érdekében, hogy folyamatosan ugyanazt a feelinget tartsák fenn, gyakran korcsolyáztak egy zeneszámra, és leleményes emeléseket, bonyolult átmeneteket és egyéb egyedi mozgásformákat vezettek be. Számos újításuk maradandóan megváltoztatta a jégtáncsportot és felcsigázta a nézőközönség érdeklődését.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
