A testi sértések során keletkezett sérüléseket ellátó orvosok gyakran nincsenek tudatában annak, milyen jogi következményekkel járhat, ha a sérülések dokumentációja során csupán klinikai szempontokat vesznek figyelembe.
Jelen tanulmány baleseti sebészeti látleleteket elemez a bűnügyi tudományok szempontból, melyek egy 2012-ben végzett nyelvészeti vizsgálat anyagából származnak. A korábbi lingvisztikai tanulmány a lágyrészsérülések látleleti dokumentációjában fellehető leggyakoribb terminológiai problémákat fedte fel, továbbá ezeknek az igazságügyi orvosszakértői megítélésre gyakorolt hatását vizsgálta 339 látlelet és az azokról készült igazságügyi szakértői vélemény alapján.[1]
A hazai és a nemzetközi szakirodalomban többen utalnak arra a jelenségre, hogy a sérülések és azok jellemzőinek hiányos dokumentációja milyen következményekkel járhat testi sértés vagy emberölés (kísérlete) esetében.[2]
Magyarországon az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16-os számú módszertani levele előírja, hogy a sérüléseket a nyomozóhatóság felszólítására az "Orvosszakértői látlelet és vélemény" című számozott formanyomtatványon kell dokumentálni. A formanyomtatvány tartalmazza az összes releváns kérdést, amelyeket a kitöltő orvosnak meg kell válaszolnia, a módszertani levél pedig felsorolja a legfontosabb szabályokat, melyek a látlelet kitöltése során figyelembe veendők.[3]
Eszerint a sérülés körülményeire és a sérült tudatállapotára vonatkozó számos adat mellett két lépésben kell leírni a sérülést. Az első, ("külsérelmi nyomok") részben minden egyes látható sérülést részletesen fel kell sorolni magyar nyelven az összes jellemzőjükkel együtt (hosszúság, szélesség, mélység, pontos elhelyezkedés), valamint folytonosság-megszakítás esetében az ún. sebjellemzőket is (sebfalak, sebzugok, sebszélek, sebkörnyezet stb.). Ezután következik a második, "kórismék" rész, mely a diagnózisokat tartalmazza magyarul és latinul. A kórismék rész az első részben részletesen leírt sérülések összefoglalását, az abból levont következtetéseket tartalmazza.
A gyakorlatban a látleleti dokumentációra vonatkozó, alapos előírások ellenére is gyakran előfordul - különösen lágyrészsérülések esetében - a dokumentáció hiányossága, miként arra a 2012-ben végzett alkalmazott nyelvészeti tanulmány[4] is rámutat. Mivel a büntetőeljárás során a lágyrészek sérüléseinek megítéléséhez csupán a sérültet ellátó orvos dokumentációja áll rendelkezésre látlelet formájában, a dokumentációban fellelhető hiányosságok óhatatlanul befolyásolják a nyomozóhatóságok munkáját. Az alábbiakban a gyakorlatban előforduló tipikus dokumentációs hibákra, azok következményeikre, valamint esetleges orvoslásukra szeretnénk felhívni a szakmai közvélemény figyelmét.
A lágyrészsérülések látleleti dokumentációjával kapcsolatban elsősorban fontos tudatosítani a klinikusokban és a háziorvosokban egyaránt, hogy a látlelet nem kizárólag klinikai célokat szolgál, vagyis nem csupán a terápiával kapcsolatos információt kell, hogy tartalmazza, hanem egy későbbi büntetőeljárás során is jelentősége lehet. Különösen olyan esetekben, amikor a sérült azonnali ellátása, majd a gyógyulási folyamat következtében a sérülés egyedi jellemzői már nem láthatók, kizárólag a sérültet ellátó szakorvos dokumentációjára hagyatkozhat az igaz-
- 86/87 -
ságügyi orvos szakértő, amennyiben egyáltalán szakértő bevonására kerül sor.[5] Ezért elengedhetetlen felhívni a szakorvosok figyelmét arra, hogy a sérülések nem elég részletes vagy félreérthető látleleti dokumentációja jelentősen hátráltathatja a nyomozóhatóságok munkáját, mivel megnehezíti a bizonyítási eljárás lefolytatását mind a vádlott érdekében, mind pedig ellenében.
A nemzetközi szakirodalom egyes szerzők ezért azt javasolják a klinikusoknak, hogy jól értékelhető fotó- vagy videodokumentációt[6] is csatoljanak a látlelethez, járulékos tüneteket is vegyenek figyelembe, a sérülések elhelyezkedését pedig lehetőség szerint testsémán is rajzolják le.[7] Mivel a fotódokumentáció önmagában nem elegendő, és jó minőségű fotók megfelelő szakértelemmel való készítése technikailag is többnyire nehezen oldható meg, a sérülések lehető legpontosabb és legrészletesebb leírása különösen lágyrészsérülések esetében elengedhetetlen.
Ismerve a nehezített körülményeket, melyek között a klinikusok és háziorvosok dolgoznak, érthető, hogy - különösen súlyos sérülések esetén - a sérült megmentésére, illetve állapotának stabilizálására helyezik a hangsúlyt. A mindennapok klinikai stressz-szituációiban, amikor - különösen a baleseti sebészeteken - az orvosok idő és személyzet hiányában, sokszor éjszaka, és egyszerre több sürgős esetet is el kell, hogy lássanak, természetesen külön teher az orvosok számára még egy, az igazságügyi szakértői szempontoknak is megfelelő látlelet készítése. Az is tény azonban, hogy a 2012-ben végzett nyelvészeti vizsgálat -, mely Magyarország számos Igazságügyi Szakértő- és Kutatóintézetéből gyűjtött látleletek lágyrészsérülésekre vonatkozó dokumentációjának igazságügyi orvos szakértői megítélhetőségét elemezte, - egyértelműen rámutatott: a látleletekről készült igazságügyi szakértői vélemények 14 százaléka tartalmazott arra vonatkozó utalást, hogy a látleleti dokumentációban fellehető hiányosságok vagy félreérthető szakkifejezések következtében csak részben vagy egyáltalán nem volt kivitelezhető a sértett által elszenvedett lágyrészsérülés igazságügyi szakértői megítélése.[8] Még nagyobb arányban fordultak elő olyan szakértői vélemények, melyekben a hiányos dokumentáció miatt az igazságügyi orvos szakértőnek nem volt más választása, mint hogy szakértői véleményét a nyilvánvalóan hiányosan leírt látleleti dokumentációra alapozza.
1. példa (a Debreceni Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetéből)
Látlelet:
"Külsérelmi nyomok: Jobb lábszáron felületes horzsolás, bevérzés. A bal lágyékhajlatban kis duzzanat."
Kórisme (csak magyarul): "A külső nemi szervek"
Részlet a hozzá kapcsolódó igazságügyi szakértői véleményből: "[…] Jobb lábszára felületesként jellemzett, pontosan le nem írt kiterjedésű és számú horzsolásos sérülését, valamint a bal lágyékhajlata duzzanatként jellemzett sérülését szenvedte el."
2. példa (a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézetéből)
Látlelet:
"Külsérelmi nyomok: Közepesen táplált középkorú férfi. Kültakaró közepesen vértelt, száraz. Mellkas ép. Szív ritmusos, P: 82/perc, RR: 130/80 Hgmm. Tüdő szabályos, 16/perc. Has puha. Térben, időben tájékozott."
Kórisme latinul és magyarul: "Haematoma faciei [Az arc vérömlenye]"
Részlet a hozzá kapcsolódó igazságügyi szakértői véleményből: "[…] arcán közelebbről meg nem határozott vérömlenyt írtak le."
A fenti 1. példában sem a sérülések pontos számát, sem pedig a sérülések jellemzőit nem dokumentálták. A 2. példában pedig meg sem említik az arcot a külsérelmi nyomok bemutatásában, ezzel szemben a kórismében az arc vérömlenye szerepel, részletes leírás nélkül. Haematomák (vérömlenyek) esetében azonban elengedhetetlen lenne a sérülés korára vagy színére utaló információ feltüntetése, hogy az alapján az igazságügyi orvos szakértő meg tudja ítélni, egybeesik-e a sérülés keletkezésének ideje a testi sértés elkövetésének időpontjával, vagy a sérülés az elkövetés időpontjában már fennállt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
