Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Dr. Kaszainé dr. Mezey Katalin: Reflexiók dr. Kovács László ny. Fővárosi bírósági tanácselnöknek a Magyar Jog 2009/3. száma Fórum rovatában megjelent "Lehet-e a telekalakítás engedélyezésének előkérdése a tulajdont érintő jogvita eldöntése?" című cikkben felvetett jogkérdéssel kapcsolatosan, különös tekintettel a szerzőnek a probléma megoldására tett javaslataira (MJ, 2009/7., 402-403. o.)

Az említett cikkben dr. Kovács László ny. tanácselnök úr (a továbbiakban: szerző) a telekalakítás közigazgatási eljárás, valamint a tulajdont érintő polgári perek (különös tekintettel az ingatlanon fennálló közös tulajdon természetbeni megszüntetése, illetve a részingatlanra vonatkozó elbirtoklási perekre) időbeni sorrendjével foglalkozik, utalva a hivatkozott jogszabályoknak a cikk megjelenése idején ("jelenleg hatályos") hatályosnak tartott alkalmazandó rendelkezésekre.

A 2009 márciusában megjelent cikk hatályos rendelkezésként hivatkozik a telekalakításról szóló 85/2000. (XI. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: Tr.) 6. §-ára, mint az elvi telekalakítási és a Tr. 9. § (1) bekezdésére, mint a végleges telekalakítási engedélyezési eljárásokra és ezeket az eljárásokat kezdeményezni jogosultak körére.

Azt a jogi álláspontját, hogy a közigazgatási eljárásban a végleges telekalakítási engedély kérelmének lehetőségét - az egyértelmű jogszabályi rendelkezés ellenére - nem csak a tényleges tulajdonosnak, hanem, az általa használt kifejezés szerint a "lappangó tulajdonosnak" is meg kell adni a Legfelsőbb Bíróság 2007. április 11. napján kelt Kfv.II.39.177/2006/5. számú ítéletének bemutatásával és kritikájával fejti ki.

A szerző szerint a Legfelsőbb Bíróság akkor, amikor az ítélethozatalkor hatályos Tr. 9. § (1) bekezdésének azt az egyértelmű rendelkezését, - mely szerint végleges telekalakítási engedélyt a telekalakítással érintett telek tulajdonosa kérhet, más jogosultaknak csak elvi telekalakítási engedély benyújtására van lehetőségük -a Tr. szabályainak megfelelően alkalmazta (Tr. 6. §), a Ptk. rendelkezéseivel ellentétes döntést hozott.

A szerző szerint ugyanis lehetővé kellett volna tenni a Legfelsőbb Bíróság részéről azt, hogy az elbirtoklásra hivatkozó és e tárgyban polgári pert indító személy is igényelhessen a közigazgatási eljárásban végleges telekalakítási engedélyt, mert esetében "olyan lappangó tulajdonjogról van szó, amelynek alanyát feltétlenül egy tekintet alá kell venni a telekalakítással érintett telek tulajdonosával".

A szerző a cikkét azzal zárja, hogy a Ptk. és a Tr. rendelkezéseinek értelmezésében keletkezett feszültség feloldása fontos feladata az igazságszolgáltatásnak.

A szerző által megfogalmazott probléma valóságos volt a cikk megjelenése előtt több mint egy évvel, megoldási javaslata azonban részben kivitelezhetetlen, illetve az időközi jogszabály módosítás ismeretének hiányában téves.

A cikkben hivatkozott Legfelsőbb Bírósági ítélet külön "védelemre" nem szorul, az meghozatala idején törvényes és megalapozott volt.

A közigazgatási perek sajátosságait egy kicsit is ismerő jogász tudja, hogy a bíróság ezekben a perekben egy közigazgatási határozat törvényességét vizsgálja, és nem maga alkalmazza elsőként az elé vitt tényállásra és jogvitára a hatályos és legjobb tudása szerint értelmezhető jogot, mint a polgári per bírája. Ebből következik, hogy csak olyan megállapításokat tehet, és olyan elvárásokat fogalmazhat meg a közigazgatási hatósággal, illetőleg a kereseti kérelem alapján vizsgált határozattal szemben az alkalmazandó jog értelmezésére vonatkozóan, amelyek egyértelműek, azonos tényállás mellett megismételhetőek, követendőek. A szerző által megfogalmazott az az igény, hogy a telekalakítási eljárásokban a közigazgatási hatóság az egyértelmű jogszabályi rendelkezés ellenére ne csak a tényleges és igazolt tulajdonostól, hanem "lappangó tulajdonosoktól" is fogadjon be végleges telekalakítási engedély iránti kérelmet, feltételezi, hogy a közigazgatási hatóság minden esetben mind a "lappangó tulajdonosok" lehetséges körével, mind az ilyen minőség igazolási lehetőségével tisztában van. Ez a szerzői álláspont egy jogi nonszensz. (Állítom ezt úgy, hogy a 36 éves bírói munkám éppen felét, 18 évet, polgári bíróként az utóbbi 18 évet a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumában közigazgatási bíróként töltöttem, töltöm.)

A másik ok, amely a reflexiók megírására indított az a cikket lezáró végkövetkeztetés, amely éppúgy téves, mint amilyen kivitelezhetetlen a fenti megoldási javaslat.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére