Egy beszámoló szűkre szabott kereteit meghaladja, hogy részletes leírását adjam mindannak, ami a Pécsi Nyári Kriminológiai Szemináriumon, 2006 júniusában történt. Ez az egy hét több volt, mint a délelőttönként és délutánonként elhangzott előadások és beszámolók összessége: a szakmai programok közötti étkezéseken és az esti rendezvényeken történő beszélgetések tették ugyanis teljessé ezt a hetet; hazánk mediterrán fővárosának fülledt szimbolizmus a pedig különös hátteret adott ennek a szakmai rendezvénynek. A hét egyes napjain a Freiburgi Max-Planck Intézet kutatói előadásában érdekes beszámolókat hallottunk az intézetükben folyó kutatásokról; az ezeket követő pro és kontra hozzászólások egészítették ki az egyes blokkokat.
Az én érdeklődésemet leginkább a módszertannal foglalkozó (V. Grundies: Panel- és kohorsz-vizsgála-tok) előadás keltette fel. Talán azért, mert nem a polihisztorok korát éljük, így szükséges olykor-olykor más tudományterületek kutatási eredményeit is ismernünk, illetve módszereit elsajátítanunk. Ebben az esetben is igaznak tűnnek Nietzsche korábbi gondolatai, miszerint az a szellem és jogi légkör, amelyben élünk, sokszor eltávolít minket a valóságtól.
Grundies fontos kérdésként vetette fel: vajon mi állhat annak az ellentmondásnak a hátterében, hogy amíg a fiatalkorú elkövetők nagy része később távol tartja magát újabb bűncselekmények elkövetésétől, addig a felnőtt korú elkövetők nem kis hányada korábban, fiatalkorúként már átlépte a büntetőjogilag tiltott határokat, s így összeütközött a rend őreivel. Magyarázatot keresett arra is, hogy a bizonyos idővallumban született elkövetők vonatkozásában hogyan modellezhető a bűncselekmények halmaza. Amennyiben egy-egy kohorsz vonatkozásában figyeljük meg az aggregát adatokat, akkor látható, hogy a 15-25 éves kor közötti fiatalok (fiatalkorúak és fiatal felnőtt korúak) követik el a legtöbb bűncselekményt.
A kohorszok közötti összehasonlító vizsgálatok módszertani problémája is terítékre került. Megtudtuk, hogy ezen elemzések, egyrészről alapvető trendek kimutatására alkalmasak, másrészről viszont az ok-okozati összefüggések felismerésében kevéssé megbízhatóak. Ezért az elméleti kriminológia gyakran azt vallja, hogy e vizsgálatok nem mindig képesek bizonyos korrelációk kimutatására.
Ezen az előadáson szóba került a Poisson-regresszió - mint statisztikai módszer - a függő változók interdepedenciája kimutatásának vonatkozásában. Az előadó szerint a bűncselekmények - mint az időben ritkán bekövetkező és nem normális eloszlású események - előfordulásának modellezésére használt statisztikai módszerek sajnos nem nyújtanak segítséget az említett függő változók interdepedenciájának kimutatásánál. Ezt a problémát a leginkább a neurális hálók elméletének segítségével kezelik, s a bűnüldözésen túl, a módszert kiterjesztik a kriminálpolitikai döntések meghozatalánál is.
Grundies utóbb említett megjegyzésével kapcsolatban ma már figyelembe kell vennünk, hogy a kriminálpolitika nemcsak a bűnüldözésen túl érvényesül, hanem az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés rendszere összekapcsolódik azáltal, hogy bizonyos igazságszolgáltatási feladatok átkerültek/nek a bűnmegelőzés területére, és fordítva, néhány bűnmegelőzési feladat - főleg az itt felvállalt szociálpolitikai törekvések - beszivárognak az igazságszolgáltatásba.1
Németországban egyébként több alkotmánybírósági döntés is foglalkozott olyan esetekkel, amelyekben a neurális háló elméletét felhasználták a bűnüldözés folyamán. A neurális háló elmélete ugyanis ma még számos feloldhatatlan ellentmondást rejt, ez pedig a konkrét esetben garanciális aggályokhoz vezet/het.
Nagy érdeklődéssel hallgattuk a veszélyes bűnelkövetőkről (H. Kury), a szervezett bűnözésről (L. Paoli, J. Kinzig, M. Kilchling), a viktimológia fejlődési eredményeiről, valamint a legújabb kriminológiai teóriákról (D. Oberwittler) szóló előadásokat is.
A veszélyes bűnelkövetők témakörében főleg a szexuális bűncselekmények elkövetőiről volt szó. A veszélyesség és a veszélyes bűnelkövető fogalmának tisztázása után bepillantást nyerhettünk az empirikus vizsgálatok eredményeibe, majd az előadó részletesen ismertette az ún. veszélyességi prognózis témakörét. Megtudtuk, hogy a prognózist elsősorban klinikai módszerek segítségével igazságügyi pszichiáterek készítik. Az előrejelzés két szempontra van figyelemmel: az elítélt veszélyességére és a visszaesés valószínűségére. Elgondolkodtató eredményre jutottak viszont több esetben a kontrollcsoport adatai: ezek kimutatták ugyanis, hogy a prognózisok a legtöbb esetben tévesek voltak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
