Amint azt a könyv bevezetője mondja, ma még talán kevesen tudják, hogy a versenykorlátozó megállapodásokkal (kartellekkel) szembeni fellépésre Magyarországon nem kizárólag a Gazdasági Versenyhivatal jogosult. A közérdek sérelme miatti versenyfelügyeleti eljárás ugyanis csak azt az állami igényt tudja érvényre juttatni, hogy a gazdasági verseny általános folyamatai zavartalanok legyenek, és ezáltal a közjó biztosítva legyen. A kartellek azonban a legtöbb esetben nem csak a közérdekbe ütköznek, hanem közvetlenül sérthetik más személyek (versenytársak, fogyasztók, szerződő partnerek, vállalkozások vagy magánszemélyek) individuális vagyoni érdekeit is. Ezért kívánatos, hogy a kartellek ellen a vagyoni forgalom magánfelei is felléphessenek, és a kartellben érintett vállalkozásokkal szemben magánjogi igényeket támasszanak. Ezt nevezzük a versenykorlátozásokkal szembeni "magánjogi jogérvényesítésnek" (private enforcement).
A kartellekkel, mint semmis megállapodásokkal szemben tehát lehetséges a vagyoni forgalom magánfelei részéről történő fellépés, és így a kartellben érintett vállalkozásokkal szembeni magánjogi jogérvényesítés. Ráadásul az érvénytelenségre alapozott igények meglehetősen széles körben érvényesülhetnek, hiszen a semmisség nem csak a versenytársak közötti kartelleket érinti, hanem magába foglalja a kereskedelmi (disztribúciós) kapcsolatok versenykorlátozásainak érvénytelenségét is. Vagyis a kartellek semmisségének problémaköre kiterjed többek között a beszerzési (szállítási) szerződések, kereskedelmi ügynöki (közvetítői) szerződések, kizárólagossági kapcsolatok, szakkereskedelmi és márkakereskedelmi megállapodások, és a franchise rendszerek keretében jelentkező versenykorlátozó megállapodások érvénytelenségére is.
Nem tekinthető véletlennek, hogy ugyanebben a témában az előző évben már tanulmánygyűjtemény1 jelent meg, még korábban pedig jeles német jogtudósok (Kessler2, Möschel3) budapesti előadásaikban foglalkoztak a versenyjogi alapú magánjogi jogérvényesítés kérdésével. Ez persze a Darázs által választott téma időszerűségét is jelzi.
E korábbi előadásokhoz, tanulmányokhoz viszonyítottan az itt ismertetett monográfia nemcsak terjedelmét tekintve különbözik, de annak metodikája is más: egyrészt a közösségi jog idevonatkozó rendelkezéseit és a magyar versenyjog rendelkezéseit párhuzamba állítva és összehasonlítva tárgyalja, másrészt ugyancsak párhuzamba állítja a magyar magánjog (nemcsak a Ptk., de az Új Ptk. Tervezete ) és a magyar versenyjog (kartelljog) alkalmazható rendelkezéseit.
Nagy érdeme a könyvnek, hogy mind a közösségi jog, mind a magyar jog releváns rendelkezéseit idézi-közli, megtakarítva az olvasónak azt a munkát, amit a hivatkozott jogszabályhelyek kikeresése jelentene. Ezzel persze hozzájárul ahhoz is, hogy a mű olvasmányos legyen.
E rövid bevezető után álljon itt az imponálóan tagolt tartalomjegyzék váza, az a tíz rész, amelyre a mű épül. Nevezetesen: A magánjogi jogérvényesítés és a kartelljog alapvető összefüggései (I.); A semmisség általános jogpolitikai és tartalmi megközelítése a magánjogban, a kartelltilalom szempontjából, valamint a jogszabályba ütköző szerződések problematikája (II.); A kartellek semmissége megállapításának versenyjogi kritériumrendszere az EU versenyjoga és a magyar versenyjog alapján, a magánjog szemszögéből (III.); A semmisség beállta idejének változásai és magánjogi kezelése (IV.); Az egyes kartellformák semmisségének problematikája (V.); A részleges érvénytelenség problematikája a kartelljogban (VI.); A kartell semmisségének jogkövetkezményei (VII.); A semmis kartellekkel szembeni jogérvényesítési eljárás egyes kérdései (VIII.); A GVH és a bíróságok eljárásának kapcsolata a kartellek semmisségével összefüggésben (IX.); A kartellek semmisségének nemzetközi magánjoga (X.).
Alighanem a tartalomjegyzék címszavai is érzékeltetik, hogy a szerző a téma valamennyi aspektusát körüljárta akkor, amikor a magánjogi jogérvényesítés feltételeinek kérdéseit feldolgozta, amely mára "az EU kartelljog aktuális slágertémájává nőtte ki magát" (p. 32). Körültekintő elemző munkája során néhány olyan kérdést is feltárt, amelyre eddig sem a nemzetközi szakirodalomban, sem a joggyakorlatban még senki sem figyelt fel. Ilyen például a semmisség beállta idejének relevanciája (p. 158), aminek kezelésére azután javaslatot is tesz (p. 168). Hasonlóképpen újszerű az a normatív javaslat, nevezetesen a Tpvt.4 11. § (3) bekezdése kiegészítésének kezdeményezése, amivel a jogalkalmazás irányát kívánja befolyásolni (p. 185). Más irányú, de ugyancsak eredeti az a megállapítás, amellyel meggyőző elemzés után arra a következtetésre jut, hogy az összehangolt magatartással létrehozott kartell semmissége más elbírálás alá esik, mint a megállapodással létrejött kartellé (p. 213 ).
De térjünk vissza a mű bevallott céljára, a magánjogi jogérvényesítésre, amelyről a mű 1. része szól, és amelynek "szolgálatát", feltételrendszerét a könyv további kilenc része képezi. Mint a gazdasági jog számos egyéb kérdésében, az EU verseny jogában az 1990-es évek végén elindult és máig le nem zárult folyamatát - véleményem szerint - amerikai tapasztalatok inspirálták ("Gyökeres szemléletváltás" - ez az 1.2.2 pont címe). Az alapvető változást - mondja a szerző helyesen - a közösségi versenyszabályok végrehajtása tárgyában kiadott 1/2003 EK sz. rendelet5 indította el. Ez a közösségi rendelet többek között két olyan koncepciós változást is előirányzott, amely a magánjogi jogérvényesítésnek új dimenziót adott. Nevezetesen ez az új szabályrendszer meglehetősen decentralizált jogalkalmazást vezetett be, amelynek eredményeképpen a tagállamok versenyhatóságaihoz és bíróságaihoz került a jogalkalmazás súlypontja. Ez azt is jelentette, hogy a közjogi jogérvényesítéssel összefüggő közigazgatási határozatok felülvizsgálatával kapcsolatos perek mellett, a tagállamok bíróságainak nyitottabbnak kell mutatkozniuk a versenyjogi jogsértésekhez kapcsolódó magánjogi keresetek befogadását illetően is.
Az Európai Bíróság a Courage6 ügyben hozott precedens jellegű ítéletével, valamint az ugyanilyen szellemben hozott Manfredi7 ügyben hozott ítéletével kimondta, hogy az EU kartelltilalmi szabályainak megsértése esetén a kartell következtében kárt szenvedett harmadik személyeken felül a kartellel érintett vállalkozások még egymással szemben is kártérítési igényt támaszthatnak. Ezek az ítéletek "forradalminak számítanak" mondja Darázs - találóan.
Kézenfekvő ezután, hogy a semmis kartellszerződések következtében károsult fogyasztók, vállalkozások, nagy- és kiskereskedők stb. kártérítési igénnyel léphetnek fel, pert indíthatnak. Erről ma még kevesen tudnak, az 5 éves elévülési időn belül azonban - nézetem szerint - fennáll az igények érvényesítésének elvi lehetősége.
Annyira persze nem egyszerű a dolog, hogy bármely ügyvédnek - aki a kartelljognak eddig még közelébe sem került -, azt merjem tanácsolni, hogy vágjon bele a kártérítési perbe, miután a kartellt a Gazdasági Versenyhivatal leleplezte, s a határozat jogerőre emelkedett. Darázs könyve azonban hasznos útravalót jelent az ilyen perre való felkészüléshez, még akkor is, ha olyasmiket is tartalmaz, amire még a sokadik kártérítési perben sem lesz szükség. De ez a magánjog egészével így van, nem lehet csak azt megtanulni, amire éppen szükségünk van az adott ügyben való képviselet ellátásához.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
