A szubszidiaritás elve általános megközelítésben azt a célt kívánja biztosítani, hogy a döntések a polgárokhoz legközelebb eső szinten szülessenek meg. Az elv érvényesülése elsősorban szövetségi államok tekintetében bír jelentőséggel, ahol szövetségi szintű alapokmányok deklarálják a szövetségi és helyi (tartományi) hatáskörök elhatárolását. Az európai integráció esetében az elv éppen az Európai Unió létrehozásával egy időben, 1992-ben került az alapszerződésekbe, és gyakorlatilag ma is ez a szöveg jelenti az alapját az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.) 5. cikkében szereplő hatályos meghatározásnak:
"(3) A szubszidiaritás elvének megfelelően azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók."
Az elv alapján az Unió tehát csak akkor fogadhat el intézkedést, ha azt a tagállamok nem tudják megvalósítani (uniós szint szükségessége) vagy uniós szinten jobban megvalósítható (uniós szint hozzáadott értéke).
A szubszidiaritás elve az Európai Bizottság számára a jogalkotási tervezetek kidolgozásánál, az Európai Parlament és a Tanács számára lényegében a teljes uniós döntéshozatali eljárás alatt, az Európai Unió Bírósága esetében pedig a kihirdetett uniós jogalkotási aktus megítélése szempontjából bír jelentőséggel. A következőkben a hangsúlyt a nemzeti parlamenteknek a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartását célzó szerepére helyezzük, összhangban az alapszerződésekhez csatolt, a nemzeti parlamenteknek a szubszidiaritás és arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. számú jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) rendelkezéseivel és a vonatkozó hazai szabályozás bemutatásával. A téma aktualitását az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott első indokolt vélemény jelenti: az Országgyűlés Magyarország európai uniós csatlakozása óta első alkalommal foglalta határozatba, hogy egy európai uniós jogalkotási aktus tervezete, nevezetesen az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló tanácsi rendelettervezet sérti a szubszidiaritás elvét. Az alábbiakban áttekintjük a szubszidiaritásvizsgálat menetét és az indokolt vélemény elfogadásához vezető okokat és körülményeket.
A szubszidiaritás elvének vizsgálata során a kiindulópontot az EUSz. 5. cikkében szereplő fenti meghatározás jelenti. Az elv alkalmazásához támpontot nyújt továbbá a Lisszaboni Szerződés, amely kimondja, hogy az Unió hatásköreinek elhatárolására a hatáskör-átruházás elve az irányadó és mindazon hatáskörök, amelyek a tagállamok nem ruháztak az Unióra, az "a tagállamoknál marad." [EUSz. 4. cikk (1) bekezdés].
A Jegyzőkönyv 9. cikke alapján az Európai Bizottság által közzé tett éves jelentés[1] áttekintést ad arról, hogy az uniós intézmények és a nemzeti parlamentek miként értelmezik, illetve biztosítják a szubszidiaritás elvének érvényesülését.
Ez az áttekintés azért is indokolt, hogy pontosan megérthessük a nemzeti parlamentek előtt megnyílt lehetőség kereteit, határait és lehetséges következményeit.
Az Európai Bizottság mint a jogalkotási aktus tervezetek főszabály szerinti előterjesztője számára a Jegyzőkönyv 5. cikk részletesen meghatározza, hogy miként kell biztosítania a szubszidiaritás elvének érvényesülését: a "jogalkotási aktusok tervezeteit a szubszidiaritás és az arányosság elve tekintetében külön indokolni kell. Minden jogalkotási aktus tervezetének egy külön feljegyzésben részletesen tartalmaznia kell azokat az adatokat, amelyek a szubszidiaritás és az arányosság elvével való összhang megítéléséhez szükségesek. Ennek a feljegyzésnek adatokat kell tartalmaznia a tervezet előrelátható pénzügyi hatásairól, továbbá - irányelv esetében - a tagállamok, illetve adott esetben a régiók által annak végrehajtására elfogadandó jogszabályokra vonatkozó hatásairól. Az annak megállapításához vezető okokat, hogy egy uniós cél az Unió szintjén jobban megvalósítható, minőségi és - ahol csak lehetséges - mennyiségi mutatókkal kell alátámasztani."
A nemzeti parlamentek a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása érdekében a Jegyzőkönyvben meg-
- 17/18 -
határozott, jogilag szabályozott eljárásban járhatnak el, amelynek eredményeként az uniós jogalkotási javaslat módosítására vagy végső esetben visszavonására is sor kerülhet. A nemzeti parlamentek számára éppen az Európai Bizottság fent említett indokolási kötelezettsége, illetve az indokolás hiánya vagy formális volta ad gyakran okot indokolt vélemények megalkotására.
Kiemelendő, hogy a nemzeti parlamenteknek kizárólag az uniós döntéshozatali eljárás korai szakaszában, az ún. korai figyelmeztetési mechanizmus (early-warning mechanism) keretében van lehetőség ennek az elvnek a vizsgálatára. A nemzeti parlamentek a Jegyzőkönyv szabályrendszere szerinti nyolc hetes intervallumban állapíthatják meg a szubszidiaritás elvének megsértését. A vizsgálat tárgya kizárólag "uniós jogalkotási aktus tervezete" lehet, azaz nem kötelező erejű európai bizottsági dokumentumokra nem terjedhet ki. Amennyiben ugyanazon uniós jogalkotási tervezet esetében a nemzeti parlamenteknek az uniós jogalkotási eljárás jellegétől függően meghatározott küszöbszámot[2] - egynegyed, egyharmad, többség[3] - elérő csoportja fogad el indokolt véleményt, akkor az uniós jogalkotási tervezetet felül kell vizsgálni és végső esetben visszavonására is sor kerülhet. Ebből is következik, hogy egyetlen nemzeti parlamenti indokolt vélemény önmagában keveset ér: következményt a Jegyzőkönyv csak a nemzeti parlamentek koordinált és meghatározott számú fellépéséhez rendel. Az első sikeres, ún. sárga lapos eljárásra 2012-ben került sor az ún. Monti II rendelettervezet[4] esetében. Ennek hátterében az Európai Bíróságnak a Viking-Line[5] és a Laval[6] ügyekben hozott ítélete állt, amelyben a kollektív fellépéshez való jogot (beleértve a sztrájkjogot) az uniós jog alapelveinek szerves részét képező alapjogként ismerte el. A rendelettervezet tehát a fenti ítéletek végrehajtásaként is értelmezhető volt, azonban mind a tervezet jogalapja, mind a sztrájkjog esetében tervezett uniós fellépés, mind a szociálpolitika tekintetében fennálló tagállami hatáskörök védelme kapcsán elegendő számú indokolt vélemény született, amelynek eredményeként 2012 szeptemberében az Európai Bizottság a rendelettervezetet visszavonta.[7] Az Európai Bizottság döntését azzal indokolta, hogy a tervezete "nem fogja megszerezni az elfogadásához szükséges politikai támogatást". A szubszidiaritás elvének megsértésére alapozott kifogásokra a testület érdemben nem reagált.
Az Európai Parlament (EP) a szubszidiaritásvizsgálat keretében a jogalkotási tervezetek uniós hozzáadott értékét is vizsgálja, elemezve a jövőbeli uniós fellépés potenciális előnyeit. A tagállami parlamenti indokolt véleményekben megfogalmazott kifogások gyakran visszaköszönnek az EP szakbizottságaiban az érintett jogalkotási javaslatról lefolytatott vitákban, illetve bizottsági jelentésekben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
