A jelen írás tárgyát képező MTA doktori disszertáció az atipikus szerződések rendszerezésére tesz kísérletet, ami a jogtudományban komoly érdeklődésre tart számot. A kiindulópont ehhez kapcsolódóan annak vizsgálata, hogy vajon a szerződéstípus kategóriájának vannak-e olyan letisztult és egyértelmű jellemzői, amely alapján egy-egy szerződés tipikusnak, míg mások atipikusnak minősíthetők. A témakör központi kérdését képezi, hogy önmagában az adott szerződés önálló névvel történő ellátása, annak a Polgári Törvénykönyvben való szabályozása, esetleg történeti hagyományai alapján lehet-e egy-egy szerződést önálló szerződéstípusként meghatározni. Ehhez szorosan kapcsolódik az atipikus szerződések különböző szempontok szerinti rendszerezése.
The doctoral dissertation subject to the present analysis attempts to systematize atypical contracts, which are of great interest in jurisprudence. In this context, the starting point is to examine whether the category of contract type has clear and unambiguous characteristics that allow one contract to be classified as typical and others to be atypical. The central question of the topic is whether the provision of a given contract with an independent name, its regulation in the Civil Code, or its historical traditions can be defined as an independent type of contract. Closely related to this is the systematization of atypical contracts from different perspectives.
Tárgyszavak: atipikus szerződések, Polgári Törvénykönyv, innominát szerződések, közjog és magánjog viszonya
Papp Tekla egyetemi tanár MTA doktori dolgozata jól illeszkedik a szakmai körökben már eddig is komoly elismerésre méltó tudományos és oktatói tevékenységébe.[1] A kutatási tevékenységének jelentős részét képezi a társasági jog mellett a szerződési rendszerek vizsgálata, amit számos tudományos tanulmány, monográfia és kézikönyv szerzőjeként bizonyított. A disszertáció felépítése logikus, gondolatmenete jól követhető, a szerző az egyes részletkérdéseket alaposan, a jogtudós igényességével mutatja be, miközben rávilágít az egyes problémákra és építő jellegű kritikát fogalmaz meg a hatályos jogi szabályozással és joggyakorlattal kapcsolatban, a dolgozat témakörének külföldi és magyar szakirodalmára is megfelelően reflektálva.
A választott kutatás tárgyát a szerteágazó, közjog és magánjog közötti elmosódó határvonal, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) szabályozott és azon kívüli szerződések elhatárolása, a Ptk. Hatodik könyvében található egyes szerződések és a Ptk. egyéb könyveiben felfedezhető szerződések közötti különbségtétel, a napjaink üzleti életében kialakult és kialakuló szerződések sajátosságainak elemzése és klasszifikációja képezi. Ha a szerző populárisabb címet keresett volna, akár az is illene a műre, hogy "Bonc-asztalon a szerződések joga". Mivel azonban a szerződési jogra legkevésbé igaz az, hogy halott, sokkal inkább az egyik legélőbb és a gazdasági, kereskedelmi igényekhez igazodó, azt követni próbáló, folyamatosan változó jogi normákat és szokásokat felölelő jogterület, ezért kicsit mélyebben belegondolva a téma magában rejtett problematikájába, mégis inkább a "Lehetetlen küldetés" cím illik erre. A disszertációban ugyanis arra vállalkozik a szerző, hogy fogalmakat alkosson és rendszert alakítson ki a szerződéstípusok szinte napról napra változó világában.
Bár e témakörrel már korábban is foglalkoztak a magyar magánjogi irodalomban,[2] a kifejezetten az atipikus szerződések klasszifikációjára irányuló kutatások az 1990-es évek végén váltak intenzívebbé hazánkban.[3] Elvitathatat-
- 80/81 -
lan az, hogy Papp Tekla ebben a kezdetektől fogva úttörő szerepet vállalt és ezen a téren elért tudományos kutatási eredményei megkerülhetetlenekké váltak. A dolgozat eddigi tudományos munkásságának egyfajta szintézise és a korábbi publikációihoz képest továbbfejlesztett változata, amely újdonságnak számít a magyar és a nemzetközi szakirodalomban is. A mű felépítése, rendszere, gondolatmenete egyértelmű, világos és jól követhető. A szerző által előrevetített "tölcsérszerű" haladás az általános kérdésektől kezdve folyamatosan szűkítve egy konkrét szerződésig, a timesharing szerződésig, logikus és problémaorientált. A mű elején megjelölt módszertani eszközöket magas színvonalon és precízen alkalmazta. A dolgozatban folyamatosan, megfelelő mértékben és minőségben kaptak helyet az interdiszciplináris, a jogösszehasonlító, a történeti, a logikai, a nyelvtani és a dogmatikai kutatómunka módszerei. A szerző a műben extrapolálást, teleologikus interpretációt, fogalomalkotást és fogalomhasználatot, csoportosításokat, jogszabály- és joggyakorlat-elemzést, rendszerezést, összevetést és elkülönítést is végzett, továbbá megvalósított korrelációs, szemantikai és taxonómiai elemzéseket, megfogalmazott, de lege lata és de lege ferenda gondolatokat. Kiemelendő, hogy a szerző primer adatgyűjtést is lefolytatott a Kúria és az ítélőtáblák polgári ügyszakos bíráinak közreműködésével és ezek összefoglalása szintén folyamatosan megjelenítésre került a műben.
A szerző számos helyen végzett összehasonlítást egyes külföldi jogrendszerekkel, ami megállapításainak megalapozottságát és értékét növeli. Több alkalommal következetesen hivatkozott a német, osztrák, svájci, olasz, francia, angol, norvég, holland, litván, lengyel, román, szerb magánjog szabályozására és az ezekben az országokban kialakult jogtudományi nézetekre. Hiányolható ugyanakkor, hogy a szerző nem fejtette ki annak az okát, miért éppen ezeknek a külföldi államoknak a magánjogi megoldásai bírnak jelentőséggel a kutatási témájához kapcsolódóan, és esetleg mások, így a szlovák, az orosz vagy a spanyol, a portugál jogrendszer vagy más kontinensek államainak magánjogi megoldásai, mint az Amerikai Egyesült Államoké vagy a Kínai Népköztársaságé, miért nem.
A dolgozat megírásához a szerző jelentős számú szakirodalmat dolgozott fel, amelyek körében a magyar mellett számos idegen nyelvű, elsősorban német és angol, sőt olasz közlemény is helyet kapott. A kutatása során felhasznált elektronikus adatbázisokat is, és emellett számos internetes forrás, jogszabály, bírósági eseti döntés, egyéb vonatkozó határozat, szakvélemény beépítésre került a dolgozatba.
A szerző rámutat arra, hogy az általa vizsgált európai jogrendszerekben a szerződések atipikusságát alapvetően két megközelítésben tárgyalják. Vannak olyan jogrendszerek, ahol sui generis, vagyis önálló létjogosultsággal bíró kategóriaként kezelik (pl. német, osztrák, svájci, szerb), más országok jogában pedig a szabályozás hiánya miatt nevesítetlennek minősítik. Ez utóbbi esetben két alcsoport is képezhető, így a jogszabályi háttérrel nem rendelkező nevesítetlen szerződések (pl. Szerbiában), és a polgári törvénykönyvön kívüli innominát szerződések (pl. francia, cseh, lengyel, román megközelítés szerint). Ezekhez képest az olasz osztályozás vegyíti a két megközelítést (sui generis és a polgári jogi kódexen kívüli), míg a spanyol és a holland értelmezés csak a szabályozatlanságot veszi alapul. A szerző kiemeli, hogy a magyar szakirodalomban a vizsgált külföldi megközelítésekhez hasonlóan alakul az atipikus szerződések minősítése. Megjelenik a nevesítetlen megállapodásokkal való azonosítás, a nem szabályozott szerződésként történő minősítés, és a típusoktól eltérő szerződésfajtakénti meghatározás. Amiben a magyar szemlélet eltérést mutat az ismertetett európai országokéhoz képest, az a vegyes szerződésként való minősítés, vagy éppen ellenkezőleg, a vegyes szerződésnek az atipikus szerződés egy fajtájaként történő besorolása. A dolgozat egyik fő tudományos eredménye egy olyan szerződéstipizálási rendszert kialakítása, amely alkalmas lehet valamennyi szerződéstípus befogadására és visszatükrözi a szerződések egyre fokozódó komplexitását, emellett pedig a szerződési jog területén végbemenő folyamatos változásokhoz is rugalmasan alkalmazkodik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
