Jakab András nehéz feladatra vállalkozott "A jogszabálytan főbb kérdéseiről" írt munkájában: egyaránt próbálja a normatan elméleti és gyakorlati kérdéseit vizsgálni. Becsülendő és nem mellékesen nagy jegyzetapparátust igénylő munka ez. Aki ilyennek Magyarországon nekikezd, annak tudnia kell, hogy a gyakorlati példák feldolgozásával párhuzamosan nem szabad elhanyagolnia a külföldi forrásokat és a magyar elmélet nem kis mértékben divergens álláspontjainak vizsgálatát sem. Miért nehéz az említett vizsgálat? Talán, mert elméleti szinten a normatant általában nem mint önálló egészt vizsgálta a magyar irodalom, hanem mint adott jogterület specifikus elemét. A tanulmány írója ezt a feladatot jól elvégezte és az előzőek tudomásul vételével kezdett neki dolgozatának. Mindemellett mivel a jogszabálytan igen sok területtel összefügg, ezért láthatóan ez elmélet bemutatása mellett a közjogi példák dominanciájára törekedett. A dolgozat főképp a dogmatikai kérdések tisztázását tűzi ki célul1. Ez szintén kemény dió, hiszen talán csak mostanra ért meg történelmi a helyzet arra, hogy a magyar közjog kimunkált dogmatikájáról egyértelműen lehessen beszélni, továbbá az uniós csatlakozás további kérdéseket vet fel. Ezért Jakab külön fejezetet szentelt az uniós kérdéskörnek.
Roppant szimpatikus még, hogy a jogállamiságot, mint fogalmat már nem a régebbi tág értelmében használja, vagyis tisztában van azzal, hogy a jogállamiság és a normatan nem közvetlenül összefüggő fogalom, hanem van jogállamiságra, és nem jogállamiságra jellemző normatan is, és e kettő jelentős különbségek mellett sok lényeges azonossággal rendelkezik. Másrészt mutatja, hogy a kategória már inkább genus proximum, és részterületek vizsgálata indult meg a magyar jogtudományban.
A könyv a jogfogalom tisztázásával indul. A Szerző a jogot "strukturált tömegpszichózisként"2 jellemzi. Az első pillantásra valóban tetszetős kategóriával kapcsolatban először talán érdemes lenne elgondolkodni a tömegpszichózis szó negatív aspektusával.
Másodszor a hivatkozás Jellinekre korrekt3, viszont a fogalom talán így egyoldalú és a pszichológia, mint tudomány már meghaladta ezt a stádiumot. Harmadszor a jog pszichológiai oldalról megközelítve érdekes, viszont a fogalomban kevés szó esik a "struktúra" és a "tömegpszichózis" közötti átmenetről. A két elem között, vagyis az "amit jognak hisznek akkor az tényleg joggá válik"4 és a strukturált kialakulás és felépítés között nem éreztem igazi logikai láncszemet. Ezzel szemben tananyagként jól követhető példa a tárggyal ismerkedő hallgató számára.
A jogtudomány legfontosabb feladatának Jakab András a fogalmi rendszer összecsiszolását tartja. Ez a németes begriffsjurisprudenz iskolájának modern továbbgondolása, egy gyakorló jogász számára valóban a jogbiztonság, kiszámíthatóság és áttekinthetőség kell, hogy meghatározza a teoretikus hátteret. A dolgozat ezek után foglalkozik az aktustannal és rövid áttekintést ad a fejezetről.
A második fejezet az érvényesség-hatályosság problematikájával foglalkozik. Bizonyos tekintetben differenciáltabb kategóriarendszert használ, mint az eddigi tanulmányok, az olvasót ennek megértésében pedig segítik a jól átlátható táblázatok. Külön kiemelendő és a későbbiekre is igaz, hogy a tanulmány írója konzekvensen gondol a nemzetközi jog és az európai közjog szerepére a jogszabálytanban. Ez már a belső érvényesség-hatályosság kérdéskörénél elkezdődik. A blokk végén külön alcímben elemzi az alkalmazási elsődlegességet a közösségi jog és a tagállami jog viszonyában. A téma egyik eleme a normaszerkezet vizsgálata. Itt Jakab kéttagú szabályszerkezetet javasol, a diszpozíció kihagyásával5. Ez a hipotézis-szankció felosztás valószínűleg vitákat fog kiváltani, hiszen, mint a tanulmány írója is rámutat, itt a magyar jogtudományban megkövesedett állásponttal helyezkedik szembe. A joggyakorlat számára fontos egyszerűsítésről lenne szó, sokak szerint viszont a jogalkalmazó számára talán a diszpozíció lehet jogalkotói rendelkezés is a szabályozott területen. Világos ezzel szemben a Szerző álláspontja, hogy egy félreérthető elméleti kategóriával értelmetlen a jogalkalmazás munkáját nehezíteni. A gondolatmenet egyébként a századelő magyar jogbölcseletében irányadó volt. Ma is találkozhatunk hasonlóval, például Földvári6 is kéttagú normaszerkezetet javasol a büntető jogszabálynak, azonban ő a diszpozíció -szankció felosztást látja helyesnek. Véleményt nyilvánítania egy recenziónak e problémában fölösleges.
A következő fejezet a jogforrási hierarchiával foglalkozik. A Szerző áttekinthető ábrákkal és hosszú indoklásokkal és elemzésekkel támasztja alá dolgozatát. A magyar jogrendszer felépülésének szisztémájában egyértelműen megkülönbözteti a kétharmados törvényeket, az alkotmánybírósági határozatokat és ezen kívül figyelmet szentel a "láthatatlan alkotmány" elemzésének. Itt is jól látható a könyv teoretikus hangvétele. A kétharmados törvények vizsgálata során a nemzetközi szerződések és a minősített kétharmados illetve egyszerű kétharmados törvények hierarchikus szerepét és viszonyát is górcső alá veszi. A láthatatlan alkotmány funkcióját értékelve kitűnik, hogy Jakab inkább a Sólyom korszak vizsgálatát tűzte ki célul és ezzel párhuzamosan az aktivista alkotmánybíráskodásnak megfelelően az AB határozatok közvetlenül az alkotmány alá kerültek a jogforrási hierarchiában. Ez szintén egyéni jellegű nézőpont. Felhívja a figyelmet a jegybanki rendelkezés körül kialakult áldatlan állapotra is.
Nem volt elsőre világos számomra az ábrán a honvédelmi tanácsi és köztársasági elnöki rendeletek, a kormányrendeletben kihirdetett nemzetközi szerződések és a kormányrendelet közötti alárendeltséget tükröző vonal7. Itt esetleg már a rajzon utalni lehetett volna a különleges állapotok szerepére. Továbbá didaktikai szempontból talán célszerűbb lett volna a kivételes állapot, illetve szükségállapot alkotmányos szabályozására röviden utalni már a 3.8.2. pontban és nem később külön foglalkozni a kérdéssel8, de ez inkább szerkesztési, mint tartalmi kérdés. Ezzel szemben igaz az, hogy a kormányrendelet veszélyhelyzet esetén is valóban ugyanott van a jogalkotási hierarchiában, mint rendes állapotban. A tanulmány ezek után jogforrási hierarchia további egységeit, és az állami irányítás egyéb jogi eszközeit taglalja.
A szokásjog kerül terítékre a negyedik részben. Jakab rámutat a magyar gyakorlatra, amelyben a szokásjog, mint állandósult jogértelmezés testesül meg. Ezekkel párhuzamosan elemzi a bírói szokásjogot, az állami szervek szokásjogát. Felhívja a figyelmet ezek szubszidiárius jellegére, és végül kitér a desuetudora. E fejezetben a tanulmány eredeti céljával párhuzamosan a magyar helyzetet vizsgálja, ezért csak említi a precedensrendszert.
Az ötödik fejezet a közösségi jog és a tagállami jog viszonyával foglalkozik. E rész egyaránt tartalmazza a mai nézeteket és a Szerző önálló álláspontját. Lényegében egyfajta rövid áttekintés keretében hangolja össze a magyar közjog és az európai közjog közötti differenciákat, közvetítő nézőpontokat is javasol és a külső-belső elméleti háttér dogmatikájának analízisét végzi el.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
