Napjaink egyre dinamikusabban fejlődő pillanataiban igencsak idejét múlt koncepciónak hathatnak a munkavállalók alapjogait érintő tárgyilagos, illetve empirikus kutatások. Egy olyan világban, ahol minden pillanatot képesek vagyunk rögzíteni és széles közönség előtt nyilvánosságra hozni, elképzelhetetlennek tűnhet, hogy létezik még olyan hely, ahol a foglalkoztatotti jogok bizonyos csorbulást szenvedhetnek el.
Márpedig épp ez a fejlődési tendencia az, amely újabb és újabb kutatási irányvonallal és ezzel együtt motivációval szolgál a széleskörben munkajoggal foglalkozó gyakorlati és elméleti szakemberek számára. Hogy mit is értünk ez alatt? Úgy gondoljuk, Zaccaria Márton könyve[1] részletes betekintést enged a digitalizáció,[2] a határok nélküliség, platformalapú munkavégzés[3] munkavállalói alapjogokkal kapcsolatos legújabb anomáliáinak dimenziójába.
A jelenlegi foglalkoztatási jogviszonyokat meghatározó jogelemek közel sem azonosíthatók a két ipari forradalom által életre hívott, magánjogi jogágon belül is viszonylagos különállóságáról tanúbizonyságot tett munkajoggal. Ám ezzel úgy gondoljuk, nem mondtunk újat. A jog ugyanis egy adott társadalmi problémára igyekszik reagálni, így ami a XIX. század derekán alapvető problematikának tűnt, az ma már "bagatell" garanciának hathat. Ezzel párhuzamosan azonban új és egyre több generális ellentmondással találkozunk a kibővült szupranacionális jogrendszereken belül, illetve azokon kívül.
Az Európai Unióban történő csatlakozás egy olyan mérföldkőnek számított, amelyről minden - legyen az bármelyik jogági szakterületen tevékenykedő - jogász úgy vélekedett, hogy alapjaiban fogja normarendszerünket megreformálni.[4] A megújulás azonban új kihívásokkal jár.
Így az Unión belüli szabad munkavállalás már önmagában bizonyos sürgősen megválaszolandó kérdések elé állította a jogalkotókat, azonban az atipikus foglalkoztatási formák jelenleg zajló folyamatos evolúciója alapjaiban alakíthatja át mindazt, amit eddig a munkajogról, tágabban véve a foglalkoztatás jogáról gondoltunk.[5]
Mindezek figyelembevételével a munkavállalói alapjogok érvényesülését célzó tudományos kutatások új szintre emelkedtek és egyre szélesebb körű vizsgálódást igényelnek, és különösen igaz ez az újonnan megjelent foglalkoztatási formák kapcsán. Ezen korántsem idejét múlt koncepciót célzó legújabb empirikus kutatást foglalja össze az általunk elemzett kötet.
A mű szerkezetét tekintve három főbb gondolati egységet foglal magába: az Európai Unió szociálpolitikájának evolúciós állomásait, a munkavállalók alapvető jogainak[6]
- 378/379 -
érvényesülési dimenzióit, valamint az e témákat érintő, hazánkban alkalmazott szabályozás[7] jelenlegi helyzetét és kihívásait.
A témaválasztás mellett szükségképpen említendő, hogy a szerző művében a hipotéziseiben foglaltakra nézve úgy közli kutatási kiindulópontjait, hogy azok egy logikailag is helyénvaló, koherens egészet képeznek, amely a téma alapvetéseinek ismertetésétől egészen az aktuális dogmatikai és pragmatikus dilemmák[8] boncolgatásáig egy széles skálán mozog, és amely újszerűségével és átfogó jellegével mindenképpen egy előkelő helyet harcol ki magának az e körben született tudományos művek tárházában.
A közösségi munkajogon belül a talán legtöbbet elemzett jogi aktusok az Unió szociálpolitikai programjaihoz köthetők. Kissé ironikus hathat, hogy az Európai Unió foglalkoztatási jogának vizsgálata során kiemelt figyelmet kap egy, a tagállamokat támogató, kiegészítő hatáskör, így első ránézésére annyit mondhatnánk, hogy nem sok új lehet a nap alatt. Mindazonáltal elhamarkodott és szakmaiatlan lenne tőlünk sztereotip megállapításokra alapozni írásunkat. Különösen igaz ez a bevezetőben lefektetett véleményünk árnyékában.
Ahhoz azonban, hogy érdemben megcáfoljuk a fejezet elején írtakat, rá kell mutatni a munkajog összetettségére. Jogosan merülhet fel ugyanis a kérdés az olvasóban, hogy a munkavállalói alapjogok új dimenzióihoz kapcsolódó kutatáshoz hogyan társítható a szociálpolitika szakpolitikai szintű intézményrendszere?[9]
A kérdés megválaszolásához a munkajog alapvető szintjére kell leereszkedni és megvizsgálni ezen jogterület természetét. Az az alapvető álláspontunk, hogy a munkajog a jognak egy olyan területe, amely a komplex magánjogi jogviszonyokra jellemző alkotóelemeken kívül közjogi attribútumok tömkelegét tartalmazza. Így nem meglepő, hogy legtöbb esetben a szociális jogokkal együtt kell értelmeznie és kutatnia annak, aki vizsgálódásai során a jogtudománynak a munkaerőpiaccal kapcsolatos részét kívánja magáévá tenni és ebben újat alkotni.[10]
Ha megértjük a jogterület ezen "skizofrén" jellegét, akkor világossá válhat számunkra, hogy a foglalkoztatás jogához kapcsolódó kutatások megkerülhetetlen módon kell, hogy érintsenek a témához kapcsolódó szociálpolitikai területeket,[11] ahogyan a szerző is teszi kötetében. Mindazonáltal kiemelnénk, hogy létezik egy másik szakpolitikai szint, amely meglátásunk szerint ugyancsak alapvető jelentőséggel bír a munkavállalói jogokkal kapcsolatos kutatások során, ez pedig nem más, mint a foglalkoztatáspolitika. Az elsődleges munkaerőpiacról kikerült személyek sorsát rendező normák vizsgálata más dimenziókat is megnyithat előttünk, amely egy komplexebb kutatási végkifejletet sejtet az adott területen belül.
A félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy a szerző kiemelkedő jártasságáról tesz tanúbizonyságot munkájában, megfelelően felépített, logikailag kiválóan követhető metódust sorakoztat fel hiánypótló szakirodalmi körbe sorolható művében, azonban mindezektől függetlenül hiányérzetünk támadhat egyes foglalkoztatáspolitikai megállapítások elhagyása kapcsán.
Különösen igaz ez a Szociális Jogok Európai Pillérével (a továbbiakban: Pillér) kapcsolatos fejezetekre, ahol a legalapvetőbb szinteken találkozhatunk csak a foglalkoztatást elősegítő joggal kapcsolatos szerzői álláspont ismertetésével, holott maga a Pillér - az általa megfogalmazott alapelvekkel együtt - egy új irányt is mutathat akár az egységes közösségi foglalkoztatáspolitikai stratégiák kialakításához.[12] Hogy miért is tartjuk kiemelkedőnek ezen hiányérzetünket?
Meglátásunk szerint a munkavállalói alapjogok nem korlátozhatók a szigorúan vett foglalkoztatási jogviszony keretei közé. Annak megszűnését követően ezen jogok nem enyésznek el, pusztán egy olyan transzformáción mennek keresztül, amely első ránézésre valóban arra enged következtetni, hogy két külön rendszerről van szó. A kettő közötti hasonlóság azonban igencsak széles körben tapasztalható, csak a munkavállaló többé nem munkavállalói minőségében van jelen, míg a munkáltató szerepköre a foglalkoztatási szervre száll át.
Mindezektől függetlenül a szerző uniós szociálpolitikai elemzése kapcsán különösen nagy hangsúlyt fektet a munkajogi szempontból az elmúlt évek talán egyik legmeghatározóbb, egyben pedig az egyik legmegosztóbb
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
