Az állatkínzás bűncselekményéről[1] [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 244. §[2]] elöljáróban túlzás nélkül megállapítható, hogy az az utóbbi néhány évben a büntetőjoggal kapcsolatos közbeszéd egyik állandó témájává vált. A sajnálatos módon szinte mindennapos - és a bűnügyi statisztikai adatok alapján, az összbűnözéstől eltérően, lényegesen csökkenő tendenciát az utóbbi 5 évben nem mutató[3] - eseteket kiemelt társadalmi érdeklődés kíséri.
Az utóbbi évekből kiemelhető, kirívóan visszatetsző eset volt például Fülöpé, a nagycserkeszi németjuhász keverék kutyáé, amelynek gazdája az állat nyaka köré olyan szoros zsinórt tekert, hogy annak a fejét a felismerhetetlenségig eltorzító ödémás megbetegedést okozott. Emellett az állatot sokszor étlen-szomjan tartotta, és noha állatvédők 2017 áprilisában kiszabadították, a leggondosabb ápolás ellenére is, pár hónapon belül elpusztult. A gazdát időközben állatvédelmi bírsággal sújtották, továbbá a szatmári községben demonstrációt is szerveztek az állatkínzások elleni szigorúbb hatósági fellépést sürgetve.[4]
Hasonlóan elszomorító és nagy publicitást kapott az elevenen megnyúzott óbudai macska ügye.[5]
Tüntetéseket tartottak, továbbá 170 ezren petíciót is aláírtak a terhelt példás megbüntetése érdekében[6] azon eset kapcsán, amelyben az elkövető a kutyáját egy mad-zaggal autója vonóhorgához kötötte, majd csaknem 3 km-en keresztül, 20-30 km/h tempóval maga után húzta, ezáltal az állat pusztulását idézve elő.[7]
Legújabban pedig a százötven kutyát rossz, zsúfolt körülmények között tartó személy esete vált ismertté, aki a rendelkezésre álló adatok szerint az állatok nagy részének eltávolíthatta a hangszálát.[8]
Elöljáróban kiemelhető, hogy a közfelfogás az állatok jogi védelme körében az egyre magasabb védelmi igény irányába halad. Míg a múlt században nemcsak az étkezési célt szolgáló háztáji állatok leölése volt alapvető,[9] de például a felesleges kutya- vagy macskaszaporulattól való megszabadulásnak ismert és közfelháborodást ki nem váltó formája volt az elásás, vízbe fojtás. Ma ezen cselekményeket a többség már egyértelműen elítéli. Ugyancsak egyre divatosabbak az állati eredetű ételeket nem tartalmazó (vegetáriánus) étrendek, amelyeket az emberek nagy százaléka nemcsak az egészségesebb életmód érdekében, hanem az állatok sajnálata miatt (is) követ. Az állatok kímélete e körben továbbá a globális klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzájárulhat.[10]
Különösen az utóbbi évtizedben[11] megfigyelhető to-
- 452/453 -
vábbá, hogy a kirívóan durva állatkínzásos esetekben rendre az elkövető(k) azonnali kézre kerítését, továbbá példás, lehetőleg minél hosszabb tartamú, letöltendő szabadságvesztésben (ha nem egyenesen a "szemet szemért, fogat fogért" ősi elvét érvényesítve, halálbüntetésben [!]) megnyilvánuló megbüntetését követelik.
A vonatkozó társadalmi felfogás alakításában természetesen jelentős hatása van a (közösségi) médiának, amely gyorsan és nagy mennyiségben juttatja el az állatkínzásokról szóló híreket (is) az internethasználókhoz. Az ezen intenzív közvetítő tevékenység keretében megjelenő hírek jellemzően antropomorfizálják az állatokat, illetve a bűnelkövetők kegyetlenségét hangsúlyozzák, ezáltal a társadalom reakcióját egyértelműen katalizálják.[12] Emellett ugyanakkor az állatvédelemben aktív civil szervezetek, továbbá a tüntetések, petíciók és azok aláíróinak kiugróan magas száma objektív alapon is meggyőzhet minket arról, hogy a társadalom tagjai egyértelműen szigorúbb fellépést kívánnak meg az állatkínzókkal szemben.[13]
A társadalmi mellett a téma iránti szakmai érdeklődés is jelentős. Számos szakirodalmi munka mellett az Országos Kriminológiai Intézet vonatkozó kutatásai érdemelnek figyelmet.[14] Kiemelhető továbbá legújabban azon örvendetes hazai fejlemény, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Program megvalósítását 2020. október 1-től miniszteri biztos koordinálja.[15]
Mindezek alapján látható, hogy az állatkínzás jelensége komoly társadalmi problémákat is felszínre hoz, egyre nagyobb indulatokat generál, s mint ilyen, számos tudományág - így mindenekelőtt a pszichológia, a szociológia és a kriminológia - optikájából is vizsgálható lehet. Jogi szempontból pedig első lépcsőként a közigazgatási jog és a környezetvédelmi jog területére tartozó állatvédelem területén juthat jelentőséghez.[16] Miután azonban a kérdéskörnek jelentős büntető anyagi jogi vetülete is van, ebben a tanulmányban - büntetőjogászként - elsősorban ezzel kívánok foglalkozni.
Rövid történeti áttekintést követően az állatkínzás lehetséges jogi tárgyait térképezem fel. Ezt követően, a hazai büntetőjogi szabályozást elemezve, a vitássá tehető, fontosabb büntetőjog-dogmatikai kérdések felvetésére és lehetőség szerinti megválaszolására koncentrálok. A munka befejező részeiben értékelem az állatkínzással kapcsolatos büntetéskiszabási gyakorlatot, áttekintem az újabb jogalkotási kísérleteket, végül - a jogrendszer e vonatkozásban hatékonyabb reagálóképességét elősegítő - de lege ferenda javaslatokat fogalmazok meg.
A mai állatkínzás bűncselekményének szabályozási előképét az 1879. évi XL. törvénycikkben (a magyar büntetőtörvénykönyv a kihágásokról, a továbbiakban: Kbtk.) találjuk.[17] A Kbtk. 86. §-a alapján "[a] ki nyilvánosan, botrányt okozó módon állatot kínoz, vagy durván bántalmaz, úgyszintén, ki az állatkínzás ellen kiadott rendeletet vagy szabályrendeletet megszegi: nyolcz napig terjedhető elzárással és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő". A tényállás a közrend (és közszemérem) elleni kihágások körébe tartozott, ezáltal - és a tényállás szövegezése révén is - kifejezésre juttatva, hogy ekkoriban még nem az állat mint érző lény volt a védelmet igénylő, hanem az a közösségi/társadalmi érdek, amely ahhoz fűződött, hogy az állatok elleni kínzással felérő cselekményeket ne kelljen kívülállóknak észlelniük. A Kbtk.-t kommentáló Edvi Illés Károly mindezt úgy fogalmazta meg, hogy "jelen törvény első sorban nem az állatok védelmét, hanem a közrend megóvását tűzte ki czélul, midőn büntetést állapított meg az állatkínzásra. Ebből következik, hogy a büntethetőséghez az állat kínzásán felül a nyilvánosságot s a botrány okozását is megkivánja".[18]
Kiemelhető, hogy a korabeli jogirodalom vitatta az állatkínzás mindössze kihágásként történő szabályozását ugyanúgy, mint a büntetendővé nyilvánított magatartások körét. Egy szerzői értékelés szerint "[e] kihágás elbírálása azonban közigazgatási útra tartozván, enemű intézményeink kiváló fejlettsége folytán nem emelkedik feljebb az irott malasztok színvonalánál".[19] Bírálta továbbá a tényállás szövegezését, amely alapján "a gazda azt csinálhatja a tulajdonát képező védtelen állattal, legyen
- 453/454 -
az akár házi, akár szelídített állat, amit éppen neki tetszik, legfeljebb csupán arra kell vigyáznia, hogy ne a nagy nyilvánosság előtt s ne botrányt okozó módon bánjon rosszul a szerencsétlen párával".[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
