A felperes egyetemi tanársegéd munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél. A munkáltatónál a munkavállalók által meghirdetett sztrájkban és annak szervezésében aktívan részt vett, hozzá volt köthető a Sztrájktévé nevű Facebook-csatorna.
Az alperes a felperes munkaviszonyát próbaidő alatt, indokolás nélkül megszüntette.
A felperes keresete folytán eljárt törvényszék az alperes jogellenes intézkedésére tekintettel a felperes munkaviszonyát helyreállította, és elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte az alperest. A fellebbezés folytán eljárt ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet az indokolás részbeni módosításával hatályában fenntartotta.
A döntés szerint: sztrájkban való részvétel önmagában nem értékelhető véleményként. Politikai véleménynyilvánításnak, és ezáltal az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 8. § j) pontja szerinti védendő tulajdonságnak minősülhet azonban a politikai követeléseket is tartalmazó sztrájkban való részvétel, ha a munkavállaló részéről a sztrájkkövetelésekhez kapcsolódó többlettevékenység is megvalósul.
A perbeli esetben a felperes tevékenysége a sztrájkban részt vevők általános magatartásán túlmutató aktivitást mutatott, amely nem azonos annak deklarálásával, hogy a sztrájkhoz csatlakozott. A felperes aktív magatartása megalapozta annak megállapíthatóságát, hogy olyan politikai véleménnyel rendelkezett, amely a személyiségét meghatározó, védendő tulajdonságnak minősül. Ezáltal a felperes valószínűsítette, hogy védett tulajdonsága miatt érte hátrány a munkaviszony megszüntetésével. Ezzel szemben az alperes a speciális kimentéses szabályok alapján nem bizonyította, hogy a felperes védett tulajdonsága és a hátrány között nem áll fenn okozati összefüggés (Kúria Mfv.VIII.10.120/2022.).
A felperes álláspontja szerint az alperes által hivatkozott bérmegállapodás nem minősül kollektív szerződésnek, annak tartalmát az alperes üzleti titoknak tekintette, ami kizárja a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 13. §-a szerinti munkaviszonyra vonatkozó szabályként, vagyis kollektív szerződésként való értelmezését.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy az alperesnél hatályos bérmegállapodás kollektív szerződésnek minősült. Miután a hatálybalépés kifejezetten a kihirdetéshez kapcsolódik, nincs jelentősége annak, hogy a munkavállalók kaptak-e a bérmegállapodásról tájékoztatást vagy esetleg helytelen tájékoztatást kaptak. A bérmegállapodás kollektív szerződéses jellegét nem az általa szabályozott tárgykörök és a megállapodás időbeli hatálya határozzák meg, hanem az, hogy a szabályozott tárgykörök megfelelnek-e az Mt. 277. § (1) bekezdés a) pontjában írtaknak.
Az elsőfokú bíróság a végkielégítés-különbözet körében a kollektív szerződés jellegű bérmegállapodás hatályosságát vizsgálta, és a felperes Mt. 279. § (5) bekezdésére alapított érvelése alapján - amely szerint a kollektív szerződés a kihirdetéssel lép hatályba - arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a bérmegállapodást nem hirdette ki. A bérmegállapodás tartalmát az alperes eleve üzleti titoknak tekintette, a munkáltatónál nem függesztették ki, annak tartalmát a meghallgatott tanúk sem ismerték. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes az üzleti titkát képező bérmegállapodást nem hirdette ki, arról csak tájékoztatót küldött a munkavállalóknak, ezért az nem minősül kollektív szerződésnek. Nem tulajdonított jelentőséget annak sem, hogy a meghallgatott tanúk szerint az alperes tájékoztatta a korlátolt felelősségű társaság munkavállalóit a bérmegállapodásról, ilyen írásbeli tájékoztatót egyébiránt az alperes nem is tudott csatolni. Mindezek alapján álláspontja szerint a felperes jogosult a végkielégítés különbözetére.
A peres felek fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a helybenhagyta. A perben meghallgatott tanúk a bérmegállapodás kihirdetésével kapcsolatban ellentmondásosan nyilatkoztak, volt, aki szerint történt tájékoztatás a munkavállalók irányába, mások szerint nem, ugyanakkor az megállapítható volt, hogy az alperes a bérmegállapodás teljes szövegét semmilyen felületen nem tette közzé. Az Mt. 279. § (5) bekezdése szerint a kollektív szerződés a kihirdetéssel lép hatályba. A kihirdetés fogalmát az Mt. valóban nem határozza meg, azonban az nyilvánvalóan nem azonos az alperes által hivatkozott sajtóközleménnyel, avagy a munkavállalók részére a csoportos értekezletek keretében való tájékoztatással. Az ítélőtábla álláspontja szerint a kihirdetés a kollektív szerződés mint munkaviszonyra vonatkozó szabály teljes tartalmának megismerhető formában való közzétételét jelenti, akár a helyben szokásos módon, akár közvetlen megküldéssel valamennyi munkavállaló részére, amit az alperes nyilvánvalóan nem teljesített, hiszen azt üzleti titoknak tekintette.
Az alperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévesen jutottak arra a következtetésre, hogy az alperes a bérmegállapodást nem hirdette ki, kihirdetés hiányában az nem volt hatályos, így az átvétel időpontjában az átvett munkavállalók munkaviszonyára kiterjedő hatályú kollektív szerződés nem volt. A kihirdetés fogalmát az Mt. nem határozza meg, ezért indokolatlanul szűkítő értelmezést eredményezne a jogerős ítélet értelmezésének elfogadása. A kihirdetés célja, hogy mindazok, akikre az adott kollektív szerződés rendelkezést tartalmaz, annak rájuk vonatkozó részét megismerjék, ezért az akkor tekinthető kihirdetettnek, ha a hatálya alatt állók a rájuk vonatkozó rendelkezésekről az információkat megkapták, azokat velük megismertették. Ezen követelményeknek nemcsak az felel meg, ha a kollektív szerződés teljes tartalmát abban a formában, ahogy azt a felek aláírták, megküldik a munkavállalóknak, vagy azt ebben a formában a helyben szokásos módon közzéteszik. Az alperes álláspontja szerint azt, hogy hogyan, milyen módon és tartalommal hirdette ki a bérmegállapodást, a perben meghallgatott tanúk vallomása is alátámasztotta. Az, hogy a megállapodást kötő felek, vagyis az alperes és a szakszervezet üzleti titoknak tekintették a bérmegállapodást, azt jelenti, hogy annak tartalmát egymás
- 56/57 -
tudta és hozzájárulása nélkül illetéktelen harmadik személy részére nem tették hozzáférhetővé, de nem azt, hogy a hatálya alatt állók a rájuk vonatkozó részekről ne szereztek volna tudomást vagy arról az egymással egyeztetett módon ne folytattak volna kommunikációt. A másodfokú bíróság ezért tévesen vonta le azt a következtetést, hogy az alperes a bérmegállapodást nem hirdette ki, mivel az az alperesnek is érdekében állt. Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítás eredményeként is megállapítható, hogy a munkavállalókat tájékoztatták a bérmegállapodásról, közölték velük annak rájuk vonatkozó tartalmát, azaz az alperesnél kialakult gyakorlatnak megfelelően az kihirdetésre került. Ezzel ellentétes mérlegelés a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 279. § (1) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
