Az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyvről 645. §-a, kimondja az utóöröklés tilalmát, de mintegy kivételként hagyományrendelés esetén megengedi az utóhagyományrendelést. Mindanynyian tudjuk, hogy ez az intézmény gyakorlatilag halott a magyar jogéletben elvétve fordul csak elő olyan végrendelet, amely utóhagyományt rendel, így az ingatlan-nyilvántartási gyakorlat nagy valószínűséggel ingerülten fogadná, ha egy utóhagyományos javára elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését kísérelnénk meg a Ptk. 645. § (2) bekezdése alapján. Megállapítható, hogy az utóöröklést elfelejtette mind a gyakorlat, mind az elmélet. Jelen tanulmányban az utóöröklés fogalmát, dogmatikai elemeit és régi gyakorlatát kívánom bemutatni, szerény javaslattal az esetleges korlátozott jövőbeni szabályozásra.
Az utóöröklés elmélete szerint az örökhagyónak nem csak arra van joga, hogy meghatározza örököseit, de azt is megszabhatja, hogy hagyatéka az örökös után kit illessen.1
Az utóöröklés szempontjából tehát megkülönböztetünk előörököst és utóörököst. Az előörökös az, akit az örökhagyó elsősorban örökösének nevez, utóörökös az, aki az előörököst időpont, vagy feltétel vagy valamilyen más esemény bekövetkeztekor felváltja az öröklésben. Az utóörökös van amikor azt kapja, ami az örökösváltáskor, az utóöröklés bekövetkeztekor megmaradt, mert az előörökösnek azt megelőzően szabad rendelkezési joga volt (Fideicomissum eius quod supererit - szabad utóöröklés), van amikor a jogalkotó lehetővé teszi, hogy a várományt az utóörökös javára biztosítsák (kötött utóöröklés). Az, hogy melyik forma lesz az irányadó az örökhagyótól függ.
Az utóöröklés speciális esete az ún. gyámrendelés (substitutio pupillaris vagy szellemi állapota miatt cselekvőképtelen személy esetén, substituo quasi pupillaris), amikor a felmenő a végrendelkezésre képtelen lemenőnek a tőle megörökölt vagyonra utóörököst nevez. Ez az utóörökös nevezés azonnal megszűnik, ha a lemenő a végrendelkezési képességet megszerzi. Az előörökös és az utóörökös viszonya kötött utóöröklés esetén sokban hasonlít a tulajdonos és a haszonélvező viszonyához, azzal a különbséggel, hogy az utóörökös halála, vagy a feltétel meghiúsulása esetén az élőörökös a teljes rendelkezési jogot megkapja, az örökség korlátlan tulajdonosává válik.
Az előöröklés ideje alatt az utóörökös várományosa az élőörökösnél lévő örökségnek. Az élőörökösnél a saját vagyona és az örökölt vagyon nem olvadhatnak össze, mert az utóörökös csak az örökhagyótól származó vagyontárgyak tekintetében lesz jogosult, és csak az azzal kapcsolatos terhekért fog felelni, amennyiben ilyenek az utóöröklés bekövetkeztekor még vannak.
Az örökhagyó elméletileg korlátlan öröklési fokban szabályozhatja az egymást követő utóörökösöket.2 Az utóöröklés előnye, hogy nagyobb szabadságot adva az örökhagyónak megakadályozhatja, hogy szeretett feleségének általa nem kedvelt rokonsága hozzájusson hagyatékához, vagy könnyelmű gyermekeivel szemben unokái javára tudja biztosítani a hagyatékot. Lehetőséget teremt arra, hogy értelmileg fogyatékos gyermeke után annak eltartója szerezhesse meg a hagyatékot, és ne az érdemtelen rokonság.
Az utóöröklés elrendelése végintézkedésben történhet, vagyis végrendeletben, öröklési szerződésben. Az elmélet megkülönböztetett szándékolt és hallgatólagos (constructiv vagy konstruktív, illetve Szladits Károlynál: Utóöröklés megállapítása értelmezés útján3) utóöröklést. A szándékolt utóöröklés esetében a végrendelkező kifejezetten utóörököst kívánt rendelni magának, míg a hallgatólagos utóöröklésnél nem utóöröklést kívánt elrendelni, de határidőhöz vagy feltételhez kötötte az örökösi minőség megszűntét vagy kezdetét, illetve megtiltotta, hogy végrendeleti örököse a megörökölt hagyatéki vagyonról végrendelkezzék. Ilyenkor a végrendeleti örökös, ha az örökösi minőség megszűntét szabályozta az örökhagyó, előörököl, ha kezdetét utóörökös. A fentieknek megfelelően ellenkező rendelkezés hiányában a törvényes örökösöket kell elő vagy utóörökösöknek tekinteni.4
Az elmélet nem zárja ki az örökhagyónak azt a jogát, hogy csak az utóörököst nevezze meg, de az előörökösről "megfelejtkezzék", ilyenkor a törvényes örökösök lesznek az előörökösök, de történhet ez fordítva is. Az örökhagyó rendelkezhet úgy is, hogy csak az előörököst jelöli ki, és rábízza, hogy kijelölje az utóörököst, vagy megjelöl egy személyi kört, akik közül az előörökösnek ki kell jelölnie az utóörököst és ha nem jelöli ki, a kör valamennyi tagja fejenként egyenlő arányban válik utóörökössé.
A germán eredetű joggyakorlat nem tiltja, hogy posthumus-t azaz később születendőt nevezzenek meg örökösnek. A BGB szerint amennyiben a hagyaték megnyílásakor az örökös még nem született meg, úgy kell őt tekinteni, mintha utóörökös lenne és az előörökösök a törvényes örökösök, ha megszületik az utóörökös beáll az utóöröklés, ha nem, meghiúsul a feltétel és soha nem következik be az utóöröklés.
Az utóöröklés tehát nagyobb szabadságot ad az örökhagyónak, de ezt a szabadságot (mintha annak mértéke pontosan meghatározott volna) valaki más szabadságából veszi el, aki nem más, mint az előörökös. Az előörökös az utóörökös nevezéssel elveszíti rendelkezési szabadságát az utóörökléssel terhelt hagyatéki vagyontárgy felett. Ez a kötöttség az, ami miatt az utóöröklést substitutio fideicomissaria-nak is, vagyis hitbizományi helyettesítésnek nevezik. A hitbizomány és az utóöröklés közötti hasonlóság a tulajdon kötöttségéből eredeztethető, azaz a hitbizomány tulajdonosa is csak élvező tulajdonosa javainak, de szabad rendelkezési joga nincsen azok felett hasonlóan az előörököshöz.5
Az utóörökléssel terhelt ingatlan biztosítása az utóörökös javára ingatlanok esetében rendkívül egyszerű, hiszen az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésével teljes védelmet kap az utóörökös, bár a bejegyzésre kerülő jog az ingóságokhoz hasonlóan a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésével jegyezhető csak be, de az örökhagyó halálára visszamenő ex tunc hatállyal. Ingóságok esetében hasonlóan a mai gyakorlathoz minden nyilvánkönyvi bejegyzés nélkül is létrejön az elidegenítési és terhelési tilalom in personam, de ez jóhiszemű harmadik személyekkel szemben nem lesz érvényesíthető.6
Sokszor keverték, tévesztik az utóöröklést az örökös helyettesítéssel, pedig lényeges különbség van köztük. Különbség egyrészt az, hogy mind az előörökös, mind az utóörökös örökös, és tulajdonosa a hagyatéki vagyonnak, míg a helyettes örökös csak akkor válik örökössé, ha az örökös örökössé válása valamilyen okból meghiúsul. A helyettes örökös személye csak a hagyaték megnyílása időpontjában érdekes, hiszen vagy elveszíti jelentőségét vagy teljes jogú örökössé válik, míg a korlátozott jogú előörökös teljes jogú tulajdonossá válhat, ha az utóörökös kiesik, a feltétel vagy időpont meghiúsul.
Az utóörökös-nevezés a végrendeleti öröklés része, tehát a kötelesrészre jogosult jogait nem sértheti. A kötelesrész megállapításához hasonlóan az utóöröklés nélküli örökösnevezésnél az örökhagyó halálát követő hagyatéki eljárásban kerül sor, a köteles részre jogosultnak teljesen mindegy, hogy van-e utóörökös-nevezés, ami a kötelesrészt nem is érintheti, hiszen azt terhektől mentesen kell kiadni. A kötelesrészre jogosult számára csak az a lényeges, hogy a kötelesrészét megkapja.
Nem mehetünk el szó nélkül azon eset mellett sem, amikor az előörökös maga is köteles részre jogosult. Ilyenkor az utóörökös köteles kiadni az előörökösnek köteles részét, hiszen a végeredmény tekintetében a helyzet nem különbözik attól, mintha az utóörököst az előörökös, mint köteles részre jogosult terhére közvetlenül rendelte volna.
Az utóörökös ugyan az előörökös után válik az örökség teljes tulajdonosává, de az utóörökös az örökhagyó örököse, éppen úgy, mint az előörökös is. Az utóörökös várományosa az örökségnek. A várományosi jog alapján az utóörökös kérheti a hagyatéki eljárás lefolytatását, valamint ellenőrizheti az előörökös vagyonkezelését. A hagyaték tehát az utóörökös számára is az örökhagyó halálával nyílik meg, és nem az előörökös halálával, vagyis ha az utóörökös az előörökös halála előtt, de már a hagyaték megnyílása után hal meg, a várományi jog bekerül hagyatékába, mint jog és azt örökösei fogják megkapni.7
Az utóöröklés nem áll be feltétlenül az előörökös halálával, hiszen elképzelhető, hogy a feltétel még nem következik be ilyenkor. Ebben az esetben az előörökös örökösei megöröklik az előörökös magánvagyonát és az utóörökléssel terhelt vagyont is. A két vagyonban elképzelhető, hogy eltérő lesz az öröklési rend, hiszen az utóörökléssel terhelt vagyon tekintetében az előörökösnek nincsen rendelkezési joga, ezért azt törvényes örökösei fogják kapni. A két vagyontömeg átadása az örökösöknek el fog egymástól válni, mert ha magánvagyona tekintetében az örököseit köteles részre szorította, a köteles rész kiadása nem történhet az utóörökléssel terhelt vagyontömegből hiszen azt korlátozásmentesen nem lehet kiadni, mert azon már az utóörökös várományi joga fel van jegyezve. Vagyis ha az előöröklés tekintetében az előörökös örökösei válnak jogutóddá a magánvagyon és az utóörökléssel terhelt vagyontömeg átadása el kell, hogy különüljön egymástól.
Az utóörökös több okból is kieshet, mint az örökös így kiesésnek kell tekintenünk azt, ha az a feltétel, amelyet az örökhagyó megszabott - akár az örökhagyó halála után is - valamilyen okból meghiúsul. Az utóöröklési jog ebben az esetben elenyészik, vagyis ha a jogalkotó egyszer már áttörte a serrel heres semper heres elvét, akkor azt az utóörökössel szemben is engedi érvényesíteni.
Az utóöröklés tekintetében két szakaszt különböztethetünk meg.8 Az első szakasz az utóöröklés előtti állapot, amikor az előörökös a hagyaték megnyíltával örökös lesz, és az utóörökös várományosi helyzetbe kerül. Az utóöröklés az előörökös korlátlan rendelkezési jogát korlátozza. Az utóöröklési korlátok két csoportra oszthatók egyrészt időbeli korlátot jelentenek, mert egy idő után - legkésőbb az előörökös halálával - a feltétel vagy időhatározás - ha bekövetkezik - bekövetkeztével elveszíti korlátozott tulajdonjogát az utóörökös javára. Másrészt rendelkezési korlátot jelent, amíg az utóöröklés feltétele meg nem hiúsul, az előörökös csak az utóörökössel együttesen rendelkezhet az örökség felett, mert kettejük jogai együttesen adják a korlátozásmentes nyilatkozattételhez szükséges jogok összességét.
Az időbeli korlát akkor is fennáll, ha az örökhagyó a Fideicomissum eius quod supererit (szabad utóöröklés) intézménye szerint úgy rendel előörököst, hogy az utóörökös jogait semmi sem védi, így az azt fogja örökölni, ami marad, az előörökös tehát csak halála esetére nem rendelkezhet szabadon a vagyon felett.9
Az utóöröklés esetei általában kötött utóöröklést rendelnek, és ezzel hitbizományi kötöttséget eredményeznek a váromány biztosítására egészen addig, amíg a feltétel meghiúsul10 vagy az utóöröklés bekövetkezik. A korlát általában az elidegenítésre és terhelésre vonatkozik élők közötti jogügylettel és halál esetére.11 Az előörökös az örökség keretén belül természetesen köthet jogügyleteket, de ezek az örökség állagát, értékét huzamosan nem csökkenthetik. Az előörökös jogosult a hagyatéki hitelezőket kielégíteni, kiadni a kötelesrészt és a hagyományokat. Véleményem szerint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére alkalmas tárgyak esetében dologi (in rem) hatállyal alkalmazható a tilalom és a vele járó semmisség, de olyan ingó dolgoknál, ahol ez nem tüntethető fel a harmadik jóhiszemű szerző jogainak védelme elsőbbséget kell, hogy élvezzen annak kikötésével, hogy az előörökös vagy a befolyt jövedelemmel, vagy/és magánvagyona terhére fog felelni az utóörökös előtt. Az utóörökös belegyezésével az előörökös természetesen elidegeníthet és megterhelhet bármit.
Az előörökös tulajdonosi minősége nem csak abban korlátozott, hogy elidegenítési és terhelési tilalom bénítja a vagyontárgyak szabad forgalmát, de azzal is, hogy az örökség az előörökös vagyonával nem olvadhat össze.
Az utóörökös az örökséggel a rendes gazdálkodás szabályai szerint gazdálkodhat, sőt ez a kötelessége is, amivel az utóörökös felé elszámolással tartozik. Az utóörökösnek természetesen van ellenőrzési joga, vagyis amennyiben úgy látja, hogy az előörökös tevékenysége veszélyezteti, hogy ő mint utóörökös egyáltalán valamihez hozzájusson a hagyatékból, kérheti a bíróság közbelépését. Az előörökös gazdálkodási joga nagyon hasonlít a haszonélvezőhöz vagyis nem illeti meg sem az elidegenítés, sem a terhelés joga, de a hasznokat szedheti, a vagyont használhatja. Az előörökös köteles az örökség használatával járó terheket viselni.12 A haszonélvező azonban nem tulajdonos, míg az előörökös tulajdonos, sőt lehet, hogy az is marad, ha az utóöröklés feltétele meghiúsul.
A bíróság feladata, hogy megvédje az utóörököst, hogy ha bekövetkezik az utóöröklés feltétele, akkor legyen mit örökölnie. Ennek érdekében bizonyos tárgyak bírói letétjét rendelheti el, gondnokot rendelhet ki a vagyon kezelésére. Ez utóbbi megoldás, mind az elő-, mind az utóörökös érdekeit védi, mert a gondnok tevékenységének gyümölcseként keletkező hasznok az előörököst illetik, míg az utóörökös épségben kaphatja meg az örökséget.
Az örökség megsemmisülése esetén az felel, akinek felróható az örökség megsemmisülése.13 A biztosítási díj az örökség helyébe lép, illetve amennyiben arra az előörökös hibájából került sor az előörökös úgy kell, hogy feleljen a pro viribus felelősség elvei szerint az utóörökös felé, mintha az hagyatéki hitelező volna, de a teljesítés csak az utóöröklés feltételének bekövetkeztekor lenne esedékes.
Az előörökös kellemetlen helyzetbe kerülhet, ha a végrendelkező az örökséget harmadik személy haszonélvezetével terheli. A haszonélvező tevékenységét, mind az elő-, mind az utóörökös ellenőrizheti.
A végrendeletben, mind az előörökösnek, mind az utóörökösnek rendelhető helyettes örökös. A utóörökös jogai az örökhagyó halálával aktiválódnak függetlenül attól, hogy időhatározással, vagy feltétellel vált utóörökössé, mert jogosult mint várományos a hagyatéki eljárás lefolytatását kérni, jogosult a hagyatéki leltár felvételénél és a hagyatéki tárgyaláson részt venni.14
Az utóöröklés tényét, és az utóörökös személyét a hagyatékátadó végzésben fel kellene tüntetni, valamint az utóöröklés bekövetkeztének feltételét vagy időpontját. ezen esemény bekövetkeztének bizonyítása az utóörököst kell, hogy terhelje, vagyis az, hogy teljes jogú tulajdonos lett, míg a meghiúsulást az előörökösnek kell bizonyítania. Az elő- és utóörökös vitájában a bíróság szava a döntő.
Az utóöröklés feltételének bekövetkeztét követően az előörökös jogai megszűnnek és neki, vagy örököseinek az elszámolás terhe mellett ki kell adniuk az örökséget az utóörökösnek, aki már korlátlan tulajdonos lesz, hacsak nem valaki más vonatkozásában nem kell őt is előörökösnek tekinteni, bár ez a lehetőség már teljesen ellentétes lenne a modern jogok szellemével.
Az utóöröklés beálltával az előörökös jogai megszűnnek, az örökséget köteles kiadni az utóörökösnek. A kiadással egyidejűleg az elő- és utóörökös elszámolnak egymással. Az utóörökös köteles megtéríteni az előörökös szükséges és hasznos beruházásait, valamint a jóváhagyásával történt fényűző beruházásokat. Az előörökös köteles megtéríteni a hiányokat, míg nem kötelezhető az olyan vagyoncsökkenés megtérítésére, amely nem felróható neki. (Ld. 13. sz. lábjegyzet)
Az utóörökös felel a közösen vállalt, vagy az örökhagyótól örökölt folyamatos, az örökséget terhelő kötelezettségekért. Az utóörökös magánvagyona és az örökölt vagyon szabadon összeolvadhatnak és az örökség, mint az utóörökös vagyona szabad rendelkezésűvé válik.
Az utóöröklés beállta köthető időhatározáshoz mely lehet egy határozott időpont bekövetkezte (dies certus), de lehet egy biztosan bekövetkező jövőbeni esemény (dies incertus quando) pl. ha az előörökös meghal, vagy feltételhez, mint bizonytalan jövőbeli eseményhez (dies incertus an) pl. ha az utóörökös túléli az előörököst. Az időhatározás esetén az utóörökös erősebb jogot szerez, hiszen várománya biztos, várományi joga abban az esetben ha meghalna átszáll örököseire,15 míg feltétel kikötése esetén a feltétel bekövetkeztét meg kell érnie, kivéve ha helyettes örököst rendeltek az utóörökösnek és az megéri a feltétel bekövetkeztét.
A magyar jogtörténetben és a külföldi jogokban is ismert megoldás, hogy ha az utóörökös öröklése meghatározott időszak, így pl. a magyar jogtörténetben 32 évig, a BGB szerint (2109. §) 30 év után sem következik be, az utóöröklési jog megszűnik.
A külföldi példák közül a német mintát és az osztrák szabályozást kívántam kiemelni, mint olyanokat, amelyek hatással voltak a régi magyar szabályozásra és, amelyeknek ma is gyakorlatuk van. Az általam megismert további joganyagot országonként ABC sorrendben kívántam ismertetni.16
Az örökhagyó örökösnevezéssel végérvényesen eldönti, hogy a hagyatékát ki szerzi meg a halála után. Más kérdés azonban, hogy a vagyontömeg az örökhagyó halála után egységes egészként marad-e fönn, illetve, hogy kik fogják azt a későbbiekben megkapni. A nevezett örökös halálakor a szóban forgó hagyaték az örökös további vagyonával együtt annak törvényes vagy végrendeleti örököseire száll tovább. A törvény azonban lehetőséget ad arra, hogy a vagyontömeg sorsát az örökhagyó befolyásolja több állomáson keresztül is olyan módon, hogy utóörököst nevez meg (BGB 2100. §).18 Az öröklési rend ilyen módon való meghatározásával, amennyiben egy meghatározott esemény bekövetkezik, illetve időszak eltelik, a hagyatékba az előörökös helyett az utóörökös lép be (BGB 2139. §). Az utóörökös belépését kiváltó esemény lehet mindenek előtt az előörökös halála. Az előörökös halálának esetén a törvény erejénél fogva, amennyiben az örökhagyó utóörököst nevezett, az utóöröklés bekövetkeztének idejét sem kell meghatározni. Utóöröklési rendet továbbá olyan esetekre is meg lehet határozni, ha a túlélő házastárs új házasságot köt (újraházasodási kikötés).
A BGB ahogy látjuk, lehetővé teszi az utóöröklést, és részletesen szabályozza azt (2100-2148. §§) különösen kitérve az előörökös és az utóörökös egymással kapcsolatos kötelezettségeire. Utóörökössé nem csak már megszületett személy nevezhető, hanem olyan is, aki még meg sem fogant a hagyaték megnyíltának időpontjában (2101. §). Az ilyen személynek örökössé nevezését, amennyiben még nem született meg a hagyaték megnyíltának időpontjában mindenképpen utóöröklésnek kell tekinteni, mely a gyermek megszületésével következik be és a gyermek születéséig a törvényes örökösök lesznek az előörökösök. (2105. §)
Amennyiben az örökhagyó nem határozott meg előörökösöket, a törvényes örökösöket kell előrörökösnek tekinteni, de ugyanez a helyzet, ha az örökhagyó az utóörökös személyéről nem rendelkezett csak azt határozta meg, hogy bizonyos időpont vagy feltétel bekövetkeztétől más lesz az örökös. Ilyenkor a törvényes örökösöket kell utóörökösöknek tekintetni. (2104. §)
Különös, a germán jogból eredeztethető rendelkezése a BGB-nek, hogy ha az örökhagyó a végrendelet készítésének időpontjában nem tudta, hogy leszármazójának van gyermeke, vagy a végrendelet készítésekor nem volt még leszármazójának gyermeke és így rendelet utóörököst, akkor az utóörökös csak akkor fog örökölni, ha az örökhagyó leszármazója végül leszármazó hátrahagyása nélkül hal meg. (2107. §)
A BGB szerint amennyiben a végintézkedésből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy utóöröklést alapított az örökhagyó vagy helyettes öröklést kívánt rendelni úgy kell tekinteni, mintha örököshelyettesítést kívánt volna rendelni. (2102. §)
Az utóörökös-rendelés időpontját, ha feltétel vagy időhatározás nem szerepel a végrendeletben úgy kell tekinteni, hogy az az előörökös halálával következik be. [2106. § (1) bekezdés]
Az utóörökös az örökhagyó örököse, nem pedig az előörökös örököse. Ez annyit jelent, hogy az utóörökös utóöröklés esetén (akár az előörökös halála miatt is) kizárólag az örökhagyó vagyonát kaphatja kézhez. Azt a kérdést pedig, hogy az előörökös egyéb vagyona kit illet, elkülönítetten kell megítélni (törvényes vagy végrendeleti öröklési rend) anélkül, hogy az utóöröklésnek arra bármi befolyása lenne. Az előörökös az örökhagyótól származó vagyontömeg utóörökösre szállását halál esetére szóló rendelkezéssel nem tudja befolyásolni. Amennyiben ettől eltérő végrendeletet, illetve öröklési szerződést készít a hagyatékkal vagy annak egyes tárgyaival kapcsolatban, úgy ezek érvénytelenek.19
Az örökhagyó több utóörököst is megnevezhet egymás utáni sorrendben. Így például kikötheti, hogy hagyatékát A, ennek halálával B, illetve ennek halálával C örökölje. Kézenfekvő, hogy mindezek hatására az előörökös jogai nagymértékben, számos tekintetben korlátozottak. Az örökhagyó ilyen módon generációkra előre rendelkezhet a vagyon sorsáról és a később élők lehetőségeit nagymértékben korlátozhatja. A BGB 2109. §-a egy időbeli korlátot azonban felállít: az utóörökösnevezés lehetősége (2., 3. stb.) általában20 hatálytalan, ha az öröklés megnyílása óta anélkül telt el harminc év, hogy az utóöröklés bekövetkezett volna, ahogy erről még az alábbiakban szólok.
Az elő- és utóörökösnek az örökhagyó halála időpontjában kell rendelkeznie öröklési képességgel, így a hagyaték megnyílásakor a hagyaték mind az előörökös, mind az utóörökös számára megnyílik, függetlenül attól, hogy a feltétel vagy időhatározás valamikor bekövetkezik-e. Az előörökös és az utóörökös egymással jogviszonyba kerülnek, hiszen az utóörökösnek várományi joga keletkezik az előörökös korlátozott tulajdonába kerülő hagyatéki vagyontárgyakon. Ennek megfelelően szabályozza a BGB 2108. § (2) bekezdése, hogy az utóöröklés bekövetkezte előtt, de a hagyaték megnyílását követően hal meg az utóörökös, akkor örökösei lépnek a helyébe, kivéve természetesen, ha a végrendelkező másként nem rendelkezett, pl. nem szabta azt feltételül, hogy utóörökösnek túl kell élnie az előörököst. Ilyen esetben az utóöröklés feltétele meghiúsul. A BGB lehetővé teszi az utóörökös várományi jogának elévülését az utóöröklési jog megnyíltától számított 30 év elteltével, kivéve akkor, ha az örökhagyó azt szabta feltételül, hogy az utóörökösnek túl kell élnie az előörököst, illetve hogyha az előörökösnek, vagy egy utóörökösnek azzal a feltétellel rendelik testvérét utóörökösként, hogy az megszületik.
Az utóörökös halálának két esetét kell megkülönböztetnünk: egyrészt az öröklés megnyílása előtti, másrészt az öröklés megnyílása, valamint az utóöröklés megnyílása közötti időben történt elhalálozást.
Amennyiben az utóörökös az öröklés megnyílása előtt meghal, úgy az utóörökölésre vonatkozó kikötés hatálytalan és az előörökös teljes örökössé válik, amennyiben nincs pót - utóörökös. Utóbbi a végintézkedésből fakadóan egyértelműen, illetve értelmezéssel is megállapítható. Pl. Ha az örökhagyó utóörökössé nevezte a leszármazóját, ennek halála esetén, kétséges esetben feltehető, hogy a nevezett utóörökös leszármazóit az örökhagyó utóörökössé akarta tenni.21
Más a helyzet azonban akkor, ha az utóörökös az örökhagyót ugyan túléli, de az utóöröklés bekövetkeztekor már nem él. A kettő közötti időben az utóörökös még nem tekinthető a hagyatéki tárgyak jogosultjának. Amennyiben tehát a két időpont között az utóörökös meghal nem örökítheti tovább a hagyaték tárgyait. Az utóöröklés joga azonban tovább száll az örököseire,22 amennyiben az örökhagyó ezzel ellentétes szándéka nem állapítható meg.
Az utóörökösnek a hagyaték megnyílásától kezdve joga keletkezik arra, hogy a hagyatékot a feltétel, vagy időpont bekövetkeztétől megszerezze. A jogi helyzetét harmadik személyek nem veszélyeztethetik, annak állaga és annak helyébe lépő vagyontárgyak az előörökös korlátozása miatt biztosítottak.
Teljesen jogosan az utóörökös várományosi jogáról23 beszélhetünk a hagyaték tárgyait tekintve.
Tegyük fel, hogy X örökhagyó a feleségét nevezte meg előörökösnek, míg ennek halála esetére utóörökösnek a fiát. Ezzel szemben a fiú végrendeletet készített, melyben a teljes vagyona örökösévé nevezett egy közhasznú alapítványt. Amennyiben a fiú, ugyan az apja után, de az apja felesége halála előtt meghal, úgy az utóöröklés joga a nevezett alapítványra száll át. Ha az örökhagyó felesége meghal, úgy megnyílik az utóöröklés és X örökhagyó hagyatéka az alapítványra száll át. Mindez azonban csak akkor igaz, ha az örökhagyó feltehető akarata ezzel nem ellentétes. Az örökhagyó végakaratában kikötheti, hogy az utóörökös halála esetén egyáltalán ne legyen több utóörökös. Rendelkezhet azonban akként is, hogy az utóörökös halála esetén más, nevezett pót-utóörökös lépjen be.24
Az utóöröklési jog örökölhetőségét nem kell kifejezetten megtiltani a végintézkedésben, elegendő, ha az örökhagyó feltehető akarata erre irányul. Felmerül a kérdés, vajon, ha az örökhagyó a leszármazóját nevezi meg utóörökösének, úgy az utóöröklés örökölhetőségének kizárása mellett annak a leszármazóit kell-e utóörökösnek tekinteni? Pl.: a korábbi példával illusztrálva, ha X fiának gyermekei vannak, úgy ezek, X fiának helyén utóörökössé, és X feleségének halála esetén X hagyatékának örököseivé válnak. Ha ezzel megelégednénk, úgy ellentmondásba kerülnénk az utóöröklési jog továbbörökíthetőségének elvével.
Ellentmondásosnak tűnik, hogy az örökhagyó a hagyaték megnyílása és az utóöröklés bekövetkezte között elhunyt utóörökös helyére annak leszármazóját nevezi pót-utóörökössé és ezáltal az utóöröklés örökölhetőségét kizárja.
Kétség esetén azonban előnyt élvez az utóöröklési jog továbbörökíthetősége, mint alapelv.25
Mivel az utóörökös várományosi joga az öröklés megnyílásától kezdve valóságos jogokat biztosít, ez a jogszerződéssel átruházható26 harmadik személyre. Ugyanígy megterhelhető,27 zálogul leköthető. Mindez attól függetlenül is megtehető, hogy az örökhagyó az utóörököst egyedüli vagy utóörökös-társként nevezte-e meg. Az örökhagyó végintézkedéssel azonban az átruházhatóságot kizárhatja.28 Az örökrész átruházhatóságához hasonlóan jelen esetben is a hagyatékra vonatkozó jogot ruháznak át. A BGB 2033. § (1) bekezdésének analóg alkalmazásával összhangban az átruházó-nyilatkozatot közjegyzői okiratba kell foglalni.29 Amennyiben az utóöröklési jogot joghatályosan átruházták, úgy a szerző fél az utóöröklés bekövetkeztével közvetlenül megszerzi a hagyatékot. Ennek megfelelően a hagyatékhoz tartozó jogok jogosultjává és az azt terhelő kötelezettségek kötelezettjévé válik.
A BGB 2112. §-a szerint a hagyatéki vagyontárgyakkal az előörökös általában szabadon rendelkezik, kivéve akkor, ha azt az örökhagyó kizárja. A BGB 2113. §-tól 2119. §-ig részletesen szabályozza, hogy az ingatlanok, hajók esetében értékpapírokkal kapcsolatban vagy államkötvényekkel kapcsolatban az előörökössel szemben milyen biztosítási intézkedéseket kell érvényesíteni az utóörökös jogainak megvédése érdekében. A 2120. szakasz előírja, hogy a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles az előörökös kezelni a hagyatéki vagyont, amelyből bekövetkező károkért, vagyis az amortizációért a 2132. szakasz szerint nem felel az előörökös, de a 2123. szakasznak megfelelően gazdasági tervet készíthetnek egymással közösen az előörökös és az utóörökös egymással.
Az utóöröklés célja az, hogy a hagyatéki vagyon állagát az utóörökösnek megtartsák, ezért az előörököst a rendelkezési jog lényeges korlátozásai sújtják. A legfontosabb ezek közül a BGB. 2113. (1) § szerint abszolút hatálytalan az előörökös ingatlanokkal kapcsolatos rendelkezése utóöröklés esetére, amennyiben ezen rendelkezések az utóörökös jogait sértik vagy korlátozzák (elidegenítés, megterhelés). Ugyanígy érvénytelenek a 2. bekezdés szerint az egyes hagyatéki tárgyakra vonatkozó rendelkezések, kivéve, ha a céljuk erkölcsi kötelezettségből fakadó, vagy szokásos mértékű ajándékozás. A részben érvénytelen rendelkezések30 esetében is az említett fenti § szigorú rendelkezéseit kell alkalmazni. Ilyen a fenti rendelkezés az utóöröklés megnyílása szempontjából általában hatálytalan, mégis az egyes vagyontárgyakat megszerző személy csak megfelelő ellenszolgáltatás után köteles kiadni a dolgot. A szerző harmadik személyek javára mind ingatlant érintő rendelkezések, mind egyes ingó vagyontárgyakat esetén a jogosulatlan szerzés szabályait kell alkalmazni [BGB 2113. § (3)]. Ez azt jelenti, hogy ingó dolgok esetében a 232. § alapján, míg ingatlan dolgok esetében a 892. § alapján a fenti szigorú korlátozás [2113. § (1) (2)] ellenére teljes hatállyal megszerezhetőek a vagyontárgyak, ha a szerző fél az utóöröklés ténye vonatkozásában jóhiszemű volt. Az "utóöröklés jogának" tényét az előörökös jogával egyidejűleg be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba, amennyiben ez megtörtént, a jóhiszemű szerzés eleve kizárt. A bejegyzés kényszere arra szolgál, hogy az előörökös jogainak korlátozottságát egyértelművé tegye, ugyanakkor az utóörökös tényleges jogi helyzetét mégsem mutatja meg.31
A rendelkezési jogok korlátozottsága mellett a BGB 2113- 2115. §-ai a szurrogáció32 korlátozottságáról szólnak. Amit az előörökös a hagyatékhoz tartozó valamely vagyontárgy rongálódása, elpusztulása, vagy a hagyatékból történő elvonása miatt, annak pótlásaként megkap, illetve jogügyletek által a hagyatékhoz tartozóan megszerez, a hagyatékot fogja továbbra is gyarapítani és azt az utóörökös az utóöröklés bekövetkezte után megszerzi.
Kivételt képeznek a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyak hasznai, melyek az előörököst illetik.33 Az utóörököst terheli a bizonyítási teher, hogy a szurrogáció következtében vagyontárgyak tartoznak a hagyatékhoz.
Másrészről viszont azok a kötelezettségek, melyek a hagyatéki vagyon rendes gazdálkodása során az előörökös terhére merültek fel, az utóöröklés bekövetkezte után az utóörököst terhelik.
Az utóörökös jogosult ellenőrizni az előörökös gazdálkodását, illetve azt, hogy az előörökös megfelelő karban tartja-e a hagyaték tárgyát képező vagyontárgyakat, vagyis tevékenységével nem veszélyezteti-e az utóörökös jogait. Amennyiben ez bekövetkezik, a 2128. § szerint biztosítási intézkedés elrendelését kérheti az utóörökös.
Az előörökösnek az utóörökös részére a 2130. § szerint a feltétel vagy időpont bekövetkezésével kell átadnia a hagyaték tárgyát. Amennyiben az utóöröklés bekövetkezik, az előörökös köteles a hagyatéki vagyon tárgyait az utóörökösnek abban az állapotban kiadni, mely a rendes gazdálkodás követelményeinek megfelel. Az ennek megszegésével okozott károkért az előörökös a rendes gazdálkodás szabályai szerint felel.
Általánosságban elmondható, hogy az előörököl jogi helyzete bizalmi elemeket34 tartalmaz, mivel neki kizárólag a hagyatéki tárgyak hasznai jutnak és nem annak az állaga. Mindez hasonlóságot mutat a haszonélvező jogi helyzetével. Az örökhagyó azonban halál esetére szóló rendelkezéssel az előörökös törvényből fakadó nehéz helyzetét enyhítheti (mentesített előörökös, szabad utóöröklés esetén). Egyértelmű rendelkezés nélküli hallgatólagos mentesítés is elképzelhető, pld. Újraházasodási kikötés esetén. A törvény által meghatározott, legszélesebb körű mentesítést jelent, amennyiben az utóörökös az örökségből az utóöröklés megnyílása pillanatában még meglévő vagyontárgyakat kapja. (A maradványra történő nevezés BGB 2137. §) Ugyanígy, kétség esetén azt kell feltételezni, hogy az előörökös szabadon rendelkezhet a hagyatéki vagyon tárgyaival BGB 2137. § (2). Fenti esetekben az előörökös az utóöröklés bekövetkezte esetén csak a meglévő vagyontárgyakat köteles kiadni, amelyek már nincsenek meg, azokat - ellentétben a nem mentesített előörökössel, pótolni nem köteles. A legszélesebb mentesítés esetén is fennmarad azonban a BGB 2113. § (2) bekezdése szerinti rendelkezések érvénytelensége.
A BGB részletesen szabályozza mind az előörökös, mind az utóörökös felelősségét a hagyatéki hitelezőkkel szemben.
A hagyaték megnyílásával az örökhagyót terhelő tartozások átszállnak az örökösre. Az azonban, hogy ez a hagyaték átszállásával meg is történik, kétséges. A BGB 1967. § (1) bekezdése mégis egyértelműen kimondja, hogy az örökös felel a hagyatéki terhekért. Itt azonban nemcsak a felelősségről van szó, annak a maga egyértelmű vonatkozásában (tehát a vagyon korlátozásának a tűréséről), hanem sokkal inkább az örököst az adós jogi helyzetébe taszítja. A hagyatéki terhek, mint egész szállnak át az örökösre. Emellett figyelembe kell azonban venni, hogy néhány kötelezettség az adós halálával megszűnik, tehát nem örökölhető. Ilyen, pl. a tartási kötelezettség. (Ellentmond ennek viszont az elvált házastárs tartási kötelezettsége).
Kivételesen az át nem örökíthetőséget egyértelmű törvényi rendelkezés nélkül is figyelembe kell venni akkor, amikor a tartozás természetét tekintve az kizárólag az örökhagyó által elégíthető ki.
A felelősség a hagyatékra vonatkozik, de emellett az örökös saját vagyonára is kiterjedhet. A hagyatéki hitelezők kielégítést kereshetnek, mindkét vagyontömegből és kényszer végrehajtást is vezethetnek azokra. Az örökös felelőssége korlátlan. A törvény mégis megengedi azonban, hogy az örököst bizonyos intézkedés hatására a hagyatékból való felelősség tekintetében mentesítsük (korlátozható felelősség pl.: hagyatéki csőd). Ezek az intézkedések lehetővé teszik a hagyaték tárgyainak, illetve az örökös saját vagyonának az egyértelmű elkülönítését. Az örökös érdekei ilyenkor védelmet kapnak, amennyiben a túlterhelt hagyatékot az örökös saját vagyonából nem kell pótolni. A hagyatéki leltár felvételének ténye a német jogban - szól az elmélet - nem lehet a felelősség korlátozásának eszköze. Az örökös azonban nélküle elveszíti a hagyatékkal kapcsolatos felelősség korlátozásának lehetőségét (beneficium inventarii), amennyiben - megfelelő idő kitűzése mellett - a leltár felvételéről nem gondoskodik. Amennyiben az örököst egy hagyatéki hitelező perbe vonja, úgy a korlátozott felelősségére később csak akkor hivatkozhat, ha azt neki a bíróság megítéli.
Az osztrák szabályozás - mely 1811 van hatályban - kétségkívül hatással volt a magyar utóöröklési rendelkezésekre. Ezért áttekintő ismertetése nélkülözhetetlen.
Az örökhagyó utóörököst rendelhet magának, aki egy meghatározott időponttól örökössé válik.
Az örökhagyó kortársai közül - mindenki kortársa, aki vele egy időben már megszületett vagyis a rendelkezés időpontjában az újszülött és a 90 éves egyaránt kortársnak tekintendő - tetszés szerinti számú utóörököst rendelhet. Amennyiben nem kortársai közül rendel utóörököst, pl. posthumus-t, akkor ingó dolgokra kettő, ingatlanokra egy utóörököst rendelhet (612. §).35
Egyetlen utóörökös rendelése is már megvalósítja az utóöröklést. Az utóörökös személyét az örökhagyónak kell megneveznie, és határozott személynek kell lennie. Ebből következik, hogy az örökhagyó az utóörökös-rendelést nem engedheti át az előörökösnek. A joggyakorlat az ilyen rendelkezéseknél egymásnak ellentmondó megoldásokat hozott.36
Az utóöröklés nem az előörökös hagyatékára vonatkozik, hanem csupán arra a vagyonra, amit az előörökös az örökhagyótól örököl.
Az utóöröklés a köteles rész kiadása iránti kötelezettséget az OPTK 774. §-a szerint nem korlátozhatja. Tekintettel arra, hogy az utóörökös az örökhagyó örököse és nem az előörökös örököse, ezért az előörökös köteles részre jogosultjai nem támaszthatnak semmilyen olyan igényt az örökséggel kapcsolatban, ami az utóörökös öröklési jogát sértené vagy az örökség mértékét csökkentené.
Az OPTK 615. §-a szerint: amennyiben az utóöröklés feltétele meghiúsul vagy az utóörökösök egyike sem él az örökhagyó halálakor, az utóöröklés meghiúsul.
A 617. § szerint a gyermek terhére rendelt utóörökös rendelése hatályát veszti, ha a gyermek maga is öröklésre képes leszármazót hagy hátra.37
Az osztrák öröklési jog ismeri az ún. konstruktív utóöröklés fogalmát, azokban az esetekben, amikor az örököst feltétellel vagy időhatározással nevezik örökössé, vagy a végrendelkező megtiltja az örökösnek, hogy a megörökölt hagyatékról végrendelkezzen. Ezekben az esetekben az örökhagyó nem kívánt utóörököst rendelni, de az utóörökös-rendelés feltételei alapján indirekt módon, tartalmilag mégis utóörököst rendelt.
Az előörökös az örökség tulajdonosaként felel, annak ellenére, hogy jogai feltétel vagy időpont bekövetkezésével megszűnnek. Miután az örökösnek az időpont vagy feltétel bekövetkezésével ki kell adnia az utóörökösnek a hagyatékot, korlátozott használati joga van, azaz a dolog lényegét óvnia kell. Jogállása hasonló a haszonélvezőéhez, éppen ezért az OPTK a 613. § szerint a haszonélvezőre vonatkozó rendelkezéseket terjeszti ki rá. A tulajdonjogokat az OPTK gyakorlatilag megosztja az előörökös és az utóörökös között. Kettejüknek együttesen van annyi joga, mint egy korlátozás nélküli tulajdonosnak.38
Az utóörökös hozzájárulásával az előörökös szabadon rendelkezhet az örökség felett. Az utóöröklés fennállása alatt a vagyontárgyakat elidegenítési és terhelési tilalom terheli. Az ingóságokra dologi hatállyal az osztrák jog vitatja az elidegenítési és terhelési tilalom alapítását, ebben az esetben a forgalom védelme érdekében. Az ingatlanokra vagy olyan esetekben - pl. repülőgépeknél - ahol az utóöröklési jog és a velejáró terhek bejegyezhetők, természetesen dologi hatályúnak kell tekinteni ezt a jogot, vagyis kizárja a harmadik jóhiszemű személy fogalmát.39
Az ingó dolgok mégis biztosíthatók, hogyha ismeretlen helyen tartózkodik a kedvezményezett, vagy kiskorú személyről van szó. Posthumus esetén gondnokot rendelnek ki részére, aki az érdekeit képviseli. A posthumus gondnokának nincsen joga a vagyontömeg kezelésére, illetve képviseletére.
Az osztrák jog ismeri az ún. fideicommissum eius quod supererit (ld. feljebb, mint szabad utóöröklés) intézményét, ami nem más, mint hogy az előörökös élők közötti jogügylettel kizárva a halál esetére történő rendelkezést, szabadon rendelkezhet az örökség felett. Ezen intézmény egyetlen korlátja hasonlít a régi magyar jog szokásjogi, a bírói gyakorlatban élő megközelítéséhez, vagyis érvénytelen az a jogügylet, melyről feltételezhető, hogy az előörökös azért kötötte meg, mert az utóörökösnek jutó vagyont kívánta csökkenteni. Az utóörökös tehát jóhiszemű előörökös esetén, csak azt fogja megkapni, ami az előörökös halálakor vagy az utóöröklés feltételének, illetve időpontjának bekövetkeztekor még megmaradt az örökségből.
A bírói gyakorlat ellentétes abban a kérdésben, hogy ennél a jogintézménynél az előörökös ingyenes jogügylettel elidegenítheti-e a vagyontárgyakat. Természetesen ilyenkor elidegenítési és terhelési tilalom nem kerül bejegyzésre az utóörökös javára.
A belga Ptk. 1048. és 1049. §§ szerint helyettes örökös rendelésre csak az unokákkal vagy a testvérek gyermekeivel kapcsolatban van lehetőség.
A Code Civil 896. § tiltja az utóörökös rendelést, az 1048. § azonban kivételeket enged az általános szabály alól. Ennek megfelelően az előörökös csak az örökhagyó gyermeke vagy testvére lehet, míg utóörököst csak egy fokban lehet rendelni és csak az előörökös gyermekét vagy gyermekeit. Az utóöröklés tényét a telekkönyvben nem kell feltüntetni, de ennek elmaradása esetén harmadik jóhiszemű személyekkel szemben nem érvényesíthető.
A francia adó és illeték szabályok szerint az előörökösnek úgy kell ajándékozási (sic!) illetéket fizetnie, mintha korlátozás mentes, végleges tulajdont szerezne. Az utóöröklés megnyílását követően az utóörökös öröklés illetéket fizet, de annak kiszámításánál nem az örökhagyótól, hanem az előörököstől való távolságot veszik figyelembe.
A görög Ptk. 2009. § szerint az utóörökös rendelésre csak akkor van lehetőség ha az "közérdeket szolgál" és csak a végrendelkező egyenes, vagy oldalági legfeljebb harmadik fok távolságú vérrokonai javára. Az utóörökös rendelés csak akkor érvényes, ha az utóörökös a feltétel bekövetkeztekor, vagy az előörökös halálakor még/már él.
Az utóöröklés általános tilalmát mondja ki a holland Ptk. azzal a kivétellel, hogy korlátozásmentesen megengedi a szabad utóöröklést (a holland szaknyelvben használt kifejezés szerint: Fideicomissum de residuo) vagyis az utóöröklésnek az előörökös szabad rendelkezéssel egybekötött használatát követően megmaradó részre korlátozását. (4:298)
Megengedett az utóöröklés a gyermek előörökös terhére rendelt unokák és dédunokákkal kapcsolatban, valamint a testvérek terhére rendelve azok gyermekeit. (4:1020, 4:1021)
A Ptk. 964. § szerint az utóörökös rendeléseket helyettes örökösnevezésnek kell tekinteni. Az utóöröklés tiltott.
A Ptk. 911. § tiltja az utóörökös nevezést. Kivételként lehetséges az utóörökös-nevezés, ha az előörökös az örökhagyó gyermeke vagy testvére, és az utóörökös az előörökös gyermeke (Ptk. 898. §). Minden más utóörökös nevezés semmis.
Az 1865. évi Ptk. teljesen kizárta az utóöröklést. Az 1942. évi Ptk. bizonyos esetekben engedte az utóörökös nevezést, míg az 1975. évi CLI. törvény a családról, amely az öröklési jogot is módosította megengedte az utóörökös rendelést szellemi fogyatkozás, és kiskorúak esetében.
A Ptk. 629. és következő szakaszai szerint a szülők, a felmenők és a házastárs örökösül nevezhetnek gyermeket, lemenőt vagy házastársat azzal, hogy az örökséget a gondnoki feladatokat ellátó személynek vagy szervezetének adják át. Ez az utóöröklés tulajdonképpen substitutio quasi pupillaris, így amennyiben a nevezett cselekvőképessé válik, hozzájut az örökséghez.
A portugál jog megengedi az utóörökös rendelést, valamint a kiskorú illetve cselekvőképtelen helyetti végrendelkezést.
A spanyol jog utóöröklési szabályai szerint három féle utóöröklés különböztethető meg:
A) A spanyol Ptk. 775. § szerint a felmenők 14 évesnél fiatalabb (a 14 életévét betöltött személy már végrendelkezhet) gyermekeiknek vagy leszármazóiknak örököst nevezhetnek.
B) A 776. § szerint a felmenők cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett gyermeküknek vagy más leszármazójuknak örököst nevezhetnek.
C) A spanyol jog elismeri a klasszikus utóöröklést. Az utóörökös rendelés korlátlan számú utóörökösre terjedhet ki, de a bírói gyakorlat két egymást követő utóörökös rendelésére szorította annak érvényességét. A Ptk. 781. § szerint az utóörökösöknek az örökhagyó halálakor élniük kell, vagyis nem lehet utólag született gyermeket utóörökösnek nevezni.40
A ZGB 488. szakaszában megengedi az utóörökös nevezést, de csak egyszeres utóöröklésre szorítva azt. [ZGB 488. § (2) bekezdés].
Az utóöröklés időpontját a végrendelkező határozza meg, de ha nem szól arról az előörökös halálát kell ilyennek tekinteni. Az előörökös a feltétel meghiúsulásával teljes jogú tulajdonosa lesz az örökségnek, illetve annak bekövetkeztéig köteles kezelni az örökséget. (489. §) Az előörökös teljes tulajdonossá válik, mint bármely más végrendeleti örökös a hagyaték megnyílásával, de kiadási kötelezettsége van az utóörökös felé. (491. §)
Az utóöröklés akkor következik be, ha a feltétel vagy időpont bekövetkeztekor az utóörökös még életben van, ellenkező esetben az örökségnek az előörökös teljes jogú tulajdonosa lesz. A svájci jog nem ismeri a vélelmezett utóöröklést ellentétben a BGB-vel, hanem ha az előrörökös az örökhagyó előtt meghal, vagy az öröklésre képtelen, vagy más okból kiesik az öröklésből az utóörökös a feltétel bekövetkezte nélkül is teljes jogú tulajdonossá válik. (493. §) Ez természetesen nem alkalmazható akkor, ha posthumus-t jelölt az örökhagyó utóörökösnek, ilyenkor a ZGB 545. § szerint a törvényes örökösöket kell előörökösnek tekinteni.
Marokkó
Az iszlám jog ismeri a Habous Soghra fogalmát, és megkülönböztet családi vagy magán jellegű és közérdekű Habous-t.
A Habous Soghra-t az alábbiak jellemzik:
- amíg utóörököst rendeltek, addig az örökség feletti rendelkezés korlátozott,
- az utóörökös nem lehet az örökhagyó közvetlen örököse, de lehet leszármazója.
Az angol és az ír jog teljes szabadságot enged az utóörökös rendelésnek. Az utóöröklést, mint fiduciarius ügyletet tekintik, így Angliában a law of trust-ot széles körben alkalmazzák vele kapcsolatban, míg Írországban az előörökös, akit csak vagyonkezelőnek tekintenek és az örökösök megállapodásától függ a vagyon sorsa az előörökösi függő időszakban.
Vitatott, hogy az ókori görög jog ismerte-e az utóöröklés intézményét, bár ismerünk erre vonatkozó forrást, miszerint Crates filozófus letétbe helyezte vagyonát egy bizalmi emberénél, meghagyva neki, hogy adja ki a vagyont fiainak, ha azokból nem válna filozófus, mert egy filozófusnak a nincs semmire sem szüksége a világon.41
A római jog a klasszikus kötött utóöröklés fogalmát nem ismerte, mert a serrel heres semper heres42 elv vált általánossá, vagyis aki egyszer örökössé vált, az véglegesen örökös maradt, örökösi minőségéről nem mondhat le és attól nem fosztható meg. Az intézmény a hagyatéki hitelezőkön kívül az örököst is védte, elsősorban azon a tilalmon alapult, hogy tilos bárkit is bontó feltétellel vagy időhatározással örökössé nevezni.43 A római jog ismerte a substitutio pupillaris-t és substitutio quasi pupillaris-t, amely azonban nem nevezhető valódi utóöröklésnek, hiszen nem különböztethető meg előrörökös és utóörökös ebben a viszonylatban, mert a szülő, vagy felügyeletet gyakorló személy végrendelkezett a kiskorú vagy cselekvőképtelen személy helyett.
Az utóöröklés intézményét valamennyire pótolták a hagyományok. Az örökség egy részét már a ius civile szerint is át lehetett másra hagyományozni. (legatum partitionis).
Később az egész örökség kiadását lehetővé tette az örökhagyó akarata szerint a fideicomissum intézménye. Az örökhagyó meghagyta örökösének, hogy az egész örökséget adja ki egy harmadik személynek. Ez a harmadik személy azonban még nem minősült örökösnek, csak hagyományosnak, amelyből az következik, hogy nem vált általános örökössé, a hagyatéki terhekért nem felelt csak ha egy külön stipulatio-val azt vállalta.
Jelentős előrelépés volt az utóöröklés felé a SC. Trebellianum,44 amely a fiduciarius-t is az általános örököshöz hasonló helyzetbe hozta a részére kiadott hagyatékkal kapcsolatban.45 Ezek után már csak a hagyaték megszerzésében volt különbség a mai utóörökös és a fideicomissatius között, mert ez utóbbi az utóöröklés feltételének beálltával nem szerezte meg az örökséghez kapcsolódó jogokat, pusztán a követelés lehetőségét a hagyaték kiadására.
Az iu. 75-ben kibocsátott SC. Pegasianum egyrészt kényszerítene az örököst a fideicomisummal terhelt hagyaték elfogadására, másrészt a quarta Falciadia intézményét kiterjesztette a hitbizományra, vagyis az örökös nehogy vonakodjon a hagyatékot elfogadni megtarthatta annak ¼ részét, így viszont, ha a fideicomissum az örökségnek mégis több, mint ¾ részére terjedt ki annak tekintetében ismét csak a részhagyomány szabályai voltak az irányadók.
Jusztiniánusz általános örökösnek nevezte a fideicomissarius-t, még ha az elmélet továbbra is csak az örökös helyén állónak quasi heres-nek tekintette azt, a gyakorlatban ennek már nem volt igazán jelentősége.46
A jusztiniánuszi jog szerint utóöröklést legfeljebb egymást követő négy nemzedékre lehetett rendelni. Az öröklés módját az örökhagyó határozta meg.47 Fideicomissum absolutum-nak nevezték azt az esetet amikor az örökösnek az örökségre semmilyen befolyása nem volt, illetve Fideicomissum conditionale ha az örökös választhatta ki a juttatottat a leszármazók vagy az oldalági rokonok közül.
Hitbizományt elsősorban fiókvégrendeletben (codicillus) alapítottak. A hitbizományhoz tartozó vagyontárgyak elidegenítése kizárt volt.48 Amennyiben mégis elidegenítették az örökös elveszítette jogait és a fideicomissarius utóörökös pedig dologi keresetet kapott a vevővel szemben.
A középkorban a jusztiniánuszi szabályok keltek új életre, melyeket erősítette germán jognak az a szándéka, hogy a családi vagyont az egyén érdekeivel szemben is a család nemzedékei hosszú sorának biztosítsa. Ennek megfelelően az utóöröklés szabályai lényegében a német jog területén erősödtek meg Németalföldtől Karindáig, Morvaországtól Elzászig. A hitbizományok igazi kialakulása azonban Spanyolországban kezdődött meg.
A forgalom biztonsága és érdekei már ekkor is ütköztek a hitbizományi öröklés szabályaival. Így sokszor azok akiknek terhére alapították a hitbizományt mentesítést kértek alóla, melyre valamilyen felségjogi aktussal, vagy már a XVII. század elején felmerülő forrás szerint bírói határozattal volt lehetőség.49
A forgalom biztonságát óvták azok a szabályok, amelyek Franciaországban és spanyol Németalföldön előírták, hogy az utóörökléssel vagy hitbizománnyal terhelt javakat bárki által megtekinthető nyilvántartásba kell venni.50 Azok a dolgok, amelyek nem kerültek be a nyilvánkönyvbe, nem élveztek harmadik, jóhiszemű személy vásárlása esetén védettséget az utóöröklésbe nem voltak bevonhatók.51
A középkori jog ismerte az utóajándékozás intézményét is, vagyis amikor a megajándékozó kiköthette, hogy az ajándékot egymás után kiknek kellett megkapnia. A későbbi megajándékozott a korábbival szemben keresetet kapott. Vitás azonban, hogy kötelmi vagy dologi jellegű volt ez a kereset és az is, hogy az ajándékozó visszakövetelhette az ajándékot magának azzal szemben is, aki még hozzá sem jutott ahhoz.52
A XIX. századi jogalkotás akadálynak tekintette a hitbizományt, és amennyire lehet megpróbálta azt korlátozni a forgalom minél nagyobb szabadsága érdekében.
Franciaországban már a forradalom hevében az 1793. november 14.-i törvénnyel eltörölték azt, és a Code Civil-be is később az utóöröklés tilalma került be. Az ismert kivételek csak 1807-ben kerültek be. A restauráció korában az 1829. május 18. törvénnyel visszaállították az utóöröklés és a hitbizomány alapítás szabadságát, hogy a második köztársaság törvényhozása 1849. május 17-én visszaállítsa a Code Civil eredeti szabályait.
A jogalkotási reform nem törölte el az utóöröklést és a hitbizományt, hanem csak korlátok közé szorította. Egyedül Olaszországban törölték el az 1865. évi Ptk. 895-902. §-ai szerint teljesen az intézményt.
Ez az időszaki, amikor a korlátozások következtében a hitbizományból utóöröklés lett. A forgalom biztonsága érdekében vagy az utóörökös érdekévé tette a nyilvánkönyvi bejegyzést, vagy az utóöröklés tényének bejegyzése kötelezően már magában foglalta az elidegenítés és terhelés tilalmát.
Korlátozták továbbá a nevezhető utóörökösök számát is vagy, mint a BGB tette azt egy idő után - néhány kivételtől eltekintve - elévül az utóörökös várományosi joga.
A magyar jogtörténet szabályai ismerték az utóöröklést, de annak túl nagy jelentősége nem volt, mert vagy már eleve kötött volt a vagyon, vagy a szerzeményi vagyon felett mindenki szabadon rendelkezhetett. A Tripartitum III. rész 30 cím 4. § szerint a jobbágy 12 éven aluli, vagyis végrendelkezésre képtelen gyermekének utóörököst nevezhetett, ha előbb halna meg mint, hogy 12. életévét betölti.53 A XIX. század közepén a földesúrnak a magvaszakadt jobbágycsalád utáni öröklési joga megszűntével a Tripartitum fenti rendelkezése értelmét vesztette.54
A XIX. században Frank Ignácnál már a subtitutio quasi pupillaris-szal is találkozunk.55
A magyar joggyakorlat és bírósági ítélkezés ismerte az utóöröklést, ezért a jogintézmény gyakorlatilag szerepelt mindegyik Ptk. tervezetében.
Az 1914. évi Ptk. javaslat (Ptkj.) részletesen foglalkozik az utóörökléssel, negyvenegy szakaszban szabályozva azt. A Ptkj. megengedte az utóörökös nevezést avval, hogy ha az örökhagyó másképp nem rendelkezett, az utóöröklés az egyenes örökös halálakor áll be.
Ismerte a posthumus örökössé nevezését, ilyenkor az utóöröklés feltétele a gyermek megszületése volt. Ennek analógiájára lehetőség volt az örökhagyó halálakor még létre sem jött jogi személy örökössé nevezésére. Ilyenkor a feltétel a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel következett be.
Abban az esetben, ha az örökhagyó csak utóörököst nevezett, vagy csak a hagyaték egy részére nevezett utóörököst, a szabadon maradó rész, illetve az előörökös tekintetében az örökösök a törvényes örökösök voltak, és fordítva is így volt az 1634. § szerint, ha az örökhagyó bontó feltétel alatt, vagy bizonyos időpontig nevezett örököst, és ennek helyére utóörököst nem nevezett, utóörökösnek az utóhagyó törvényes örököseit kellett tekinteni.
A Ptkj. hosszan foglalkozik azzal, hogy mikor, kit kell utóörökösnek tekinteni. Párhuzamba hozva az utóöröklés meghatározását és a hitbizomány alapítását. A Ptkj. szabályai rendkívül szorosan kötődnek a BGB rendelkezéseihez. Így például, mint az előbbiekben láthattuk az utó- ill. előörökös személyének meghatározásánál -, ha a végrendelet nem rendelkezik róluk, - a törvényes örökösök segítségül hívásával vagy 1637. § szabályával, miszerint ha az örökhagyó olyan gyermekének nevezett utóörököst, akinek a végrendelkezéskor még nincsen leszármazója, vagy van, de azokról az örökhagyó nem tudott, akkor az utóörökös-nevezés hatálytalanná válik, ha az egyenes örökös olyan leszármazó hátrahagyásával hal meg, aki a törvényes öröklés rendjében őt követi.
Az OPtk. és a BGB szabályai találhatók meg az 1639. § és 1640. §-ban, miszerint ha az kérdéses, hogy az örökhagyó helyettes, vagy utóörököst akart-e nevezni, mindig úgy kell tekinteni, mintha helyettes örököst akart volna rendelni.
Az utóöröklés lényeges feltétele az 1640. § szerint, hogy az utóörökös az utóöröklés beálltakor életben legyen. Ezt a kategorikus szabályt lazítja fel ugyanezen szakaszon belül, miszerint ha az utóörökös az örökhagyó halála után, de az utóöröklés bekövetkezte előtt hal meg, utóöröklési joga kétség esetén örököseire átszáll.
A Ptkj. 1643. § a BGB-hez hasonlóan ismeri az utóöröklés elévülését, vagyis amennyiben az utóöröklés az örökhagyó halála után 32 éven belül nem következik be, az utóörökös nevezés hatálytalanná válik. Természetesen ez a szabály nem alkalmazható, ha az utóöröklés olyan eseménytől függ, amely az egyenes örökös személyében, vagy az örökhagyó halálakor érvényben lévő utóörökös személyében következik be.
Az örökhagyónak joga van több utóörököst nevezni, de utóörökösnek azt kell tekinteni, akit először nevezett utóörökösnek, a többiek az ő helyettes örökösei lesznek.
Az utóörökös mindazt örökli, amit az előörökös örökölt volna. Az előörökös rendelkezési joga mindenféle korlátozástó mentes (1649. §) kivéve, ha az örökhagyó végrendeletileg kikötötte az elidegenítési és terhelési tilalmat. Ez utóbbi külön rendelkezés nélkül is fennáll ingatlanok tekintetében.
Az utóörökös gazdálkodása a BGB-hez hasonlóan rendkívül részletesen van szabályozva a Ptk.-ban. Így az örökséghez tartozó jelzálogos vagy más pénz, illetve értékpapír szolgáltatására irányuló követeléseket felmondhatja, de behajtania csak úgy szabad, ha az adós a követelés tárgyát az elő- és utóörökös javára bírói letétbe helyezi, vagy ha az előörökös biztosítékot ad az utóörökös javára. Kötelezettségként írja elő az előörökösnek a jó gazda módjára történő eljárást, de felelősségre vonásra csak az utóörökösödés bekövetkeztével van lehetőség, ami teljesen logikus, hiszen az utóörökösödés függhet olyan ténytől, amely esetleg sohasem következik be és ezért a megelőző felelősségre vonás jogtalan lenne az esetlegesen örökössé soha nem váló utóörökös részéről.
Az örökséghez tartozó pénzt a hagyatéki követelések, valamint a kezeléssel járó kiadások elkülönítésével az élőörökös gyámhatósági kezelésbe volt köteles elhelyezni. Az örökséghez tartozó értékpapírok közül a bemutatóra szóló és az üres hátirattal ellátott forgatható papírokat szelvényutalványaikkal együtt, és betétkönyveket bírói letétbe kellett helyezni vagy az utóörökös javára szóló lekötéssel a saját nevére kellett íratni. Ez a lekötés nem vonatkozott a kamatokra, járulékokra és az osztalékszelvényekre.
Ha az örökség kezelése olyan kiadással járna együtt, ami a letétbe helyezett értéktárgyak értékesítését kívánja, az előörökös az utóörökös hozzájárulásával járhat el. A hozzájárulás indokolatlan megtagadását a bíróság határozata pótolhatja.
Az 1660. § kötelezi az előörököst, hogy az utóörökös kívánságára a hagyaték állagáról elszámoljon. Az örökség fenntartásával kapcsolatos költségeket az előörökösnek kellett viselnie. Nem volt köteles viselni azokat a terheket, amelyeket "az örökség tőkeértékén fekvő terheknek kell tekinteni". Ide tartoztak a rendkívüli javítás vagy helyreállítás költségei is.
Az előörökös jogai az utóöröklés bekövetkeztével megszűntek. Az utóöröklés beálltával az előörökös a vagyontárgyakat köteles volt átadni az előörökösnek, köteles volt elszámolni az előörökössel és a felélt vagyontárgyak értékét a felhasználás időpontjára tekintettel megtéríteni.
Az örökhagyónak joga volt az 1669. § szerint az előörököst az utóörökössel szemben fennálló kötelezettségei alól felmenteni. Ilyen helyzetnek kellett tekinteni azt is, ha az örökhagyó az utóörököst arra korlátozta, ami az utóörökléskor még megvan az örökségből vagy, ha az előörökösnek megengedte a szabad végrendelkezést vagy az előörököst csak a szabad végrendelkezéstől tiltotta el, azaz mástól nem (pl. élők közötti jogügyletek). Ezekben az esetekben az előörökös csak akkor volt felelősségre vonható, ha szándékosan csökkentette a hagyaték értékét azért, hogy az utóörökösnek minél kevesebb maradjon.
Az 1928. évi Magánjogi Törvénykönyv (Mjt.) sokkal rövidebben szabályozta az utóöröklést, mint az 1914. évi Ptkj. A Mjt. kevésbé támaszkodik az Optk.-ra és a BGB-re, szabályi már bizonyos dogmatikai racionalitásra törekvésre mutatnak, vagyis arra, hogy csak a feltétlenül szükséges szabályokat rögzíti. Az Mtj. szabályozása sokban hasonlít az 1914-es tervezethez, de a gazdálkodásra és az elszámolásra vonatkozó részek teljesen hiányoznak, ahogy nem szabályozza a hagyatéki vagyon biztosítását, valamint, és a hagyaték terhelési és elidegenítési tilalmát, így nem szól a Fideicomissum eius quod supererit-ről sem.
Az Mjt. is úgy rendelkezik, hogy ha az örökhagyó külön időpontról nem rendelkezett, akkor úgy kell tekinteni, hogy az előörökös halálával következik be az utóöröklés.
Az Mjt. szerint, ha az örökhagyó nem rendelt utóörököst, de megtiltotta az örökség feletti rendelkezést az örökösnek, azt utóöröklésnek kell tekinteni akként, hogy az utóörökösök az örökös törvényes örökösei (!) lesznek. (Ez eltérés a BGB Szabályitól, mely szerint az utóörökösök ilyenkor az örökhagyó törvényes örökösei lesznek). A BGB-hez hasonló a szabályozás akkor, ha csak előörököst rendelt az örökhagyó, mert ilyenkor az örökhagyó törvényes örökösei lesznek az utóörökösök.
Az Mjt. szintén ismerte a Ptkj.-hez hasonlóan a posthumus örökössé nevezését.
Abban az esetben, ha az örökhagyó az előörököst nem nevezte meg a törvényes örökösöket rendelte az Mtj. a BGB-hez, az Optk.-hoz, a Ptkj.-hez hasonlóan előörökösnek.
Mind a Ptkj., mind az Mjt. szerint kétség esetén helyettes örökös rendelésnek kell tekinteni az örökösnevezést, meghiúsul a helyettes örökös nevezés, ha az örökhagyó előörökösnek rendelt leszármazójának gyermeke születik.
A fenti törvényjavaslatok javaslatok maradtak így a joggyakorlat csak szokásjogi alapon követte őket. A XIX. század végétől a XX. század derekáig vizsgáltam a vonatkozó bírósági határozatokat, amelyek részben megerősítik, részben kiegészítik a Ptkj. és az Mjt. rendelkezéseit.
Rendelés alakisága:
Utóörökös csak végrendeletben, öröklési szerződésben, vagy halál esetére szóló ajándékozásban nevezhető.56
Konstruktív utóöröklés esetei:
Utóörökös rendelés nélkül is rendelhető utóörökös, ha az örökhagyó az örökség tárgyait elidegenítési és terhelési tilalommal terheli, de magát az utóörököst nem határozza meg.57
Rendelhet úgy utóörököst az örökhagyó, hogy akkor legyen utóörökös ha az előörökösnek törvényes leszármazója nem maradt. Az örökbefogadott gyermek ilyenkor nem tekintendő törvényes leszármazónak.58
Érvényes az utóöröklés, amikor az örökhagyó csak az utóörökösök körét jelöli ki, és az utóörökös kijelölését az előörökösre bízza. A kiválasztás elmulasztása nem hiúsítja meg az utóörökös rendelést, ilyenkor a kijelölésre a bíróság lesz jogosult. Az örökhagyónak szabatosan ki kell jelölnie a szóba jöhető utóörökösök körét úgy, hogy azok egyértelműen azonosíthatóak legyenek.59
Érvényes az utóörökös-nevezés, ha az örökhagyó nem név szerint nevezi meg örökösét, hanem pl. vérszerinti örökösei javára rendelt utóörökösödést.60
Az Utóörökös-nevezés:
Az örökhagyó több utóörököst is megnevezhet azzal, hogy ezeket az utóöröklés meghatározott sorrendben illesse, de ha közülük akár egyiknek is a tekintetében beáll az utóöröklés a többi utóörökös-nevezés hatálytalanná válik.61
Az örökhagyó azzal a korlátozással hagyta gyermekének hagyatékát, hogy abból egy rész fia halála után az ő özvegyének jusson. Azt kell özvegynek tekinteni, aki a fiú halálakor vele élt és nem azt, aki a végrendelkezéskor házastársa volt.62
Posthumus:
Utóörökös rendelésnek kell tekinteni az örökhagyó halálakor még meg nem fogant és nem létező személy örökössé nevezését.63
Az örökség biztosítása:
Az utóörökös engedélyével az örökség tárgyait elidegenítheti az előörökös.64
Az utóörökös-nevezés az előörököst halál esetére való és élők közötti rendelkezésben gátolja, kivéve ha az örökhagyó az utóörökös jogát a még meglévő hagyatékra korlátozta.65
Az utóöröklési jogot hivatalból kell biztosítani, az örökös tulajdonjogának bekebelézésével és az utóöröklés tényének feljegyzésével,66 de nem követelheti az utóörökös ezt amennyiben az örökhagyó ezt végrendeletében kizárta.67
Az előörökös és utóörökös viszonya:
A rendes használattal járó terhek az előörököst terhelik, aki köteles az örökséget jó karban tartani. Az örökségnek az előörökös hibáján kívül beállott csökkenéséért az előörököst nem lehet felelőssé tenni.68
A hagyatékot terhelő hitelt és kamatait az előörökös fizeti az utóöröklés bekövetkeztéig, majd ezt követően az utóörökös.69
Az előörökös köteles a hagyaték állagát fenntartani és az utóöröklés beálltával az utóörökösre átszármaztatni.70
Az előörökös a hagyatéki ingatlanhoz tartozó felszerelési tárgyakról a rendes gazdálkodás keretei között dönthet, de a felszerelésben beállott közönséges apadást megtérítési igény nélkül pótolni tartozik.71
Az utóöröklési jog álszállása:
Csak akkor válnak az utóörökös leszármazói utóörökössé az utóörökösnek az előörökös előtt történő elhalálozása esetén, ha arra az örökhagyó akarata kifejezetten kiterjed. A vélelem fennáll, ha az utóörökös az örökhagyóval törvényes vérségi kapcsolatban állt.72
Elszámolás:
Az utóörökös igényelheti, hogy azt a vagyont, amelyre az örökhagyó utóörökösévé nevezte utóöröklési jogának megnyíltakor megkapja.73
Az előörökös beruházásból eredő követeléseit az utóörökös anynyiban köteles megtéríteni, amennyiben azok az utóöröklés megnyíltakor értéktöbbletet jelentenek.74
Az előörökös az okszerű gazdálkodáshoz feleslegessé vált tárgyakat nem köteles természetben kiadni, hanem azok pénzbeli ellenértékét köteles megfizetni.75
Ha az előörökös részben szabad, részben utóörökléssel terhelt vagyont örökölt a hagyatéki tartozásokért a két vagyonrész arányában köteles helyt állni, és nem csak az utóörökléssel terhelt vagyon terhére.76
Az utóörökös nem felel az előörökös hagyatéki hitelezőinek, mert nem örököse az előörökösnek.77
Utóöröklési jog megszűnése:
Megszűnik az utóöröklési jog, ha az utóörökös az előörökös előtt meghal kivéve, ha az utóörökös leszármazói az örökhagyótörvényes örökösei lennének.78
Az utóöröklés intézményének hiánya a joggyakorlatban nem jelentkezik, az utóhagyomány lehetőségével nem élnek. Az utóöröklés alapelve a családi vagyon egyben tartásának igénye ritkábban jelentkezik ma, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt. A forgalom biztonsága és szabadsága ma a családi vagyon egységénél sokkal fontosabbnak tűnik, a magánjogi fejlődés is azért alakította át a hitbizományt utóörökléssé, hogy annak hosszú indokolatlan kötöttségét megszüntesse.
Az utóöröklésnek a fentiekben ismertetett klasszikus esetét (kötött utóöröklés) semmiképpen nem javasolom bevezetni, mert az csak jogviták sorozatának lesz az elindítója, és felesleges kötöttséget eredményez az örökölt vagyonban.
Az utóöröklés intézményének mégis van két, olyan formája, amely bekerülhetne a Ptk.-ba, és amely anélkül, hogy felesleges kötöttséget eredményezne, gazdagítaná a jogot keresők választási lehetőségeit.
Javasolom az új örökjogi szabályozásba felvételre a
Házastársak egymás javára akként is végrendelkezhetnének, hogy az egyik a másiknak előörököse legyen, és az előörökös halála után a még meglévő örökséget egy kívülálló, harmadik személy örökölje.
Ez a megoldás nem korlátozza az örökös szabad rendelkezési jogát, mégis biztosítja az örökhagyó azon akaratát, hogy az örökséget ne az örökös örökösei, hanem egy általa meghatározott harmadik személy kaphassa meg.
A magyarul gyámhelyettesítésnek nevezett jogintézmény szerint a felmenő végrendelkezésre képtelen leszármazójának utóörököst rendelhet arra az esetre, ha a leszármazó végrendelkezésre képtelen korban vagy állapotban hal meg.
- Az utóörökös-nevezést megszünteti a végrendelkezésre képes állapot bekövetkezése. Megkülönböztethetünk kiskorúságuk miatt cselekvőképtelenek és szellemi állapotuk miatt cselekvőképtelenek részére rendelt gyámhelyettesítést.
A törvényhozónak kell eldönteni, hogy az utóörökös-nevezés csak arra a vagyonra terjedjen ki, amelyet a kiskorú az örökhagyótól örökölne meg, vagy a felmenő örököst is nevezhetne azokra a vagyontárgyakra, amelyek a cselekvőképtelen magánvagyonába tartoztak. (Ez utóbbi ugyan nem utóöröklés, de rendkívül megfontolandó, mert a végrendelkezés személyességének elvét áttöri, ami nem feltétlenül jó.)
- Feltétlenül biztosítandónak tartom, hogy az örökhagyó szellemi állapota miatt cselekvőképtelen gyermeke (a kiskorút ebben az esetben kizárnám) gondozásának biztosítására olyan öröklési szerződést is köthessen harmadik személlyel, ahol az öröklési szerződéssel lekötött vagyont először a cselekvőképtelen örökli meg mint előörökös, és az eltartó személy csak akkor, ha a cselekvőképtelen halála bekövetkezik és a tartás a szerződésben foglaltaknak megfelelt, amelyet ellenőrizhetne a gondnok, a végrendeleti végrehajtó vagy esetleg, bár ezt tartom a legkevésbé kívánatosnak, a gyámhatóság. Az utóörökös eltartó a gondnokkal és a gyámhatósággal mindenképpen kapcsolatban állna, hiszen az örökség tárgyát a gondnok és a gyámhatóság együttesen kezeli.
Ebben a szerződésben a szerződésszerű szolgáltatás legkésőbb a szerződést kötő örökhagyó halálával kezdődik meg és a szolgáltatás tárgya nem az örökhagyó, hanem a cselekvőképtelen előörökös tartása.
Abban az estben, ha az eltartott személy cselekvőképessé válik az öröklési szerződés úgy folytatódik tovább, mintha azt az eltartott személy kötötte volna, illetve lehetőséget kellene biztosítani megfelelő elszámolás mellett, hogy azt a cselekvőképesség bekövetkeztétől számított egy éven belül elszámolással, egyoldalúan felmondja.
A B) pont szerinti esetben a vagyontárgyakat biztosítani kell. Az ingatlan-nyilvántartásba be kellene jegyezni az elidegenítési és terhelési tilalmat, míg az ingó dolgok biztosítása történhetne a cselekvőképtelenek ingóságaira vonatkozó mai gyakorlat szerint.
- Mind az A), mind a B) pont szerinti esetekben ragaszkodnék a határozott elő és utóörökös-nevezéshez. Teljes mértékben kizárnám a posthumus örökössé nevezését, valamint kikötném, hogy az utóöröklés csak az előörökös halála esetén következik be.
Az utóöröklés intézményét más esetekben nem biztosítanám, mert az semmilyen magasabb érdeket nem szolgál, és az utóöröklés megszüntetése után az szabályok nem ismerése miatt indult perek csekély száma is azt mutatja, hogy a jogintézmény közönséges esete, a kötött utóöröklés nem hiányzik a magyar jogéletből. A kötött utóöröklés a forgalom szabadságával szemben felesleges terhet jelent és évekre, évtizedekre megbéníthatja, adott esetben a tulajdonosok akarata ellenére egyes vagyontárgyak szabad forgalmát, kivonva őket a gazdasági életből, és olyan tulajdonhoz juttatva az örökösöket, amelyet csak korlátozottan tudnak felhasználni. Felesleges ellentétet képez az elő- és utóörökös között. A feltétel bekövetkezte vagy meghiúsulásának bizonyítása, a megfelelő vagyonkezelés kérdése, jogviták sorát indítaná el. Az általam javasolt két esetet kivéve ezért nem javasolom az utóöröklés teljes visszaállítását, illetve lehetőségének újbóli teljes megteremtését.■
JEGYZETEK
1 Frank Ignácz ezt 1845-ben így fogalmazta meg: "Nem ritkán az intézkedő maga kinevezett örökösét arra kötelezi, hogy az örökséget el ne idegenítse, hanem bizonyos utódörökösnek hagygya. Nincs is törvény, melly az illyen rendelésnek erejét szegné; ha csak örökre ki nem terjedne, mint a nemzetségi díszjószágnál, mellyrül alább különösen értekezünk. Az utód-örökös tehát nem helyettese az elsőnek, hanem csak későbbi örökös, t.i. második, haramadik, negyedik; váró örökösnek mondani lehet. A birtokban lévő örökös pedig a jószág minden jövedelmét húzza, de a jószágot idegen kézre nem adhattya." Frank Ignácz: Az osztó igazság törvénye Magyarhonban, I. rész, Buda 1845., p. 447-448.
2 A nemzetközi gyakorlatban ez egyetlen utóörökös-nevezésre szűkült le, ahogy az 1910-es évekre a magyar gyakorlatban is (42/1913. Magánjogi Döntvénytár XVI. 71.), míg a századfordulón az 1900. évi Ptk. tervezet 1864-1884. §§-i nem korlátozzák az utóöröklések számát. A 275. E. H. szerint a régi magyar jogban az örökhagyó korlátlan számú utóörököst nevezhetett. Egyidejű öröklés esetén számuknak vagy a végrendeleti rendelkezésnek megfelelő számú hányadokat örököltek, egymást követő öröklés esetén az első utóöröklés bekövetkeztekor a többi utóörökösnevezés meghiúsult, vagyis több egymás után rendelt utóörököst úgy kellett tekinteni, mintha egymásnak helyettes örökösei lettek volna.
3 Magyar magánjog VI., Dr. Teller: A végrendelet tartalma, p. 325.
4 Koziol-Welser: Grundriss des Bürgerlichen Rechts, Band II., Manz, 1996., p. 351.
5 Grosschmid Béni szerint az utóöröklés "hitbizomány en miniature-" (Grosschmid Béni: Magánjogi tanulmányok II. kötet, p. 316.)
6 A régi magyar gyakorlat eleinte cselekvőképtelenek vagy korlátozottan cselekvőképesek esetében gondnoki közreműködést tartott szükségesnek, (Márkus: Felsőbírósági Határozatok, II. kötet 2670. eset), míg később a Kúria Pk. I. 4112/1917. számú esete szerint kötelezővé vált a gyámhatósági közreműködés.
7 Kivéve akkor, ha az örökhagyó úgy fogalmazott végrendeletében, hogy az utóörökös akkor örököljön, ha túléli az előörököst, illetve ha feltételhez kötött volt az utóörökös juttatása, de a feltétel bekövetkezése utóbb meghiúsult. A meghiúsulás egyidejű a várományi jog és az utóörökösi minőség megszűnésével is.
Meg kell jegyeznünk, hogy a nemzetközi gyakorlattal ellentétes szabályozásra, amikor az utóörökös halála mindig megszünteti az utóöröklést a magyar jogban található példa az 1894. évi XVI. tc. 79. §, amely kimondta, hogy ha az utóöröklés bekövetkezte előtt meghal az utóörökös az utóöröklési jog telekkönyvi feljegyzése törölhető, vagyis az utóörökös örökösei elveszítik biztosítékukat. Döntvénytári kutatásom szerint a bírósági gyakorlat és az elmélet nem örvendett ennek a törvényi szabályozásnak (Grecsák: Döntvénytár III. f. XVII. 55. és XV. kötet 839. eset indokolása, illetve Fodor Ármin: Magyar Magánjog V., p. 302.)
8 Schwarz Bertalan felosztása kéziratos jegyzetben (Széchenyi Könyvtár, kézirattár).
9 Elméletileg nem kizárt, hogy az örökhagyó azt is megengedje az előörökösnek, hogy halála esetére is szabad rendelkezési joga legyen - ezt a régi gyakorlat feltételes utóöröklésnek nevezte (Magyar Magánjog VI. p. 380., szerk. Szaladits Károly, in: Teller Miksa: 40. § - Az utóöröklés.) A régi jog semmisnek nevezte ilyen esetben az előörökösnek azokat az ügyleteit, amelyek kizárólag az utóörökösnek maradó rész csökkentésére irányultak.
10 A feltétel meghiúsulásának tekintendő az is, ha az utóörökös kijelenti, hogy nem kíván örökölni, mert ezzel az elsőörökös rendelkezési joga korlátlanná válik, viszont az előörökös is bármikor átengedheti örökségét az utóörökösnek így az az utóörökösnél már korlátlan rendelkezésűvé válik az 584. E. H. szerint (Magyar Magánjog szerk: Saladits Károly VI. kötet, Dr. Teller Miksa: A végrendelet tartalma, p. 330.)
11 Érdekes megfigyelni a magyar joggyakorlatban, hogy a Kúriai Döntvénytár XIII. kötet 80. számú esetnél és a XV. kötet 30. számú esetnél még azt látjuk, hogy az előörökös csak akkor nem rendelkezhet halál esetére a hagyatékról, ha azt az örökhagyó kifejezetten kizárta, míg a Grecsák-féle Döntvénytár VII. 311. és 313. számú esetekben pont fordított az álláspont, vagyis az utóöröklés kizárja az előörökös végrendelkezését.
Az elidegenítési és terhelési tilalom nem jegyezhető be, ha annak bejegyzését az örökhagyó kifejezetten kizárta (Magyar Magánjog szerk: Szladits Károly VI. kötet, Dr. Teller Miksa: A végrendelet tartalma, p. 329.), Id. még 7. lábjegyzet. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen esetben az örökhagyó indirekt módon a Fideicomissum eius quod super erit intézményét akarta volna létrehozni, hiszen ez az elszámolási kötelezettséget nem zárja ki.
12 Magyar Magánjog szerk: Szladits Károly VI. kötet, Dr. Teller Miksa: A végrendelet tartalma, p. 329.
13 A 8386/1930. Sz. döntés szerint az örökségének az előörökös hibáján kívül beállott apadásáért felelősség nem terheli. (Mj. D.tár XXIV. 152. idézi dr. Teller p. 329.)
14 Régi jogunk a posthumus érdekeinek védelmére gondnokot rendelt ki. (kutatásaim szerint: 1877. évi XX. tc. 30. § és 1894. évi XVI. vtc. 128. §.) Természetesen erre most is lenne lehetőség, amennyiben az utóöröklés és a posthumus örökössé nevezése nem lenne tiltott.
15 A magyar joggyakorlat ebben változó álláspontot képviselt, mert a századfordulón a bírósági gyakorlat ezt az álláspontot fogadta el, míg dr. Teller (ld. Szladits p. 327.) már egyértelműen azt mondja, hogy a Kúria több döntése is az előörökös minél korlátlanabb rendelkezési jogát akarta biztosítani, így az általános szabály az kell, hogy legyen, hogy a várományi jog nem száll át kivéve, ha az utóörökös az örökhagyónak "törvényes vérségi örököse" (2139/1936. Magánjogi Döntvénytár XVII. 111.).
16 Azoknál az országoknál, ahol nem használtam külön irodalmat a Latin Közjegyzők Nemzetközi Uniója keretén belül működő Institut de Recherches et D'Etudes Notariales Europeen (IRENE) közléseire és öröklési jogi összehasonlító munkáira támaszkodtam.
17 A megkérdezett német jogászok többsége nagy ellenszenvvel beszélt az utóöröklés intézményéről, mint olyanról, amely rengeteg jogvitát gerjeszt. (TÁ.)
18 A német jog a többfokozatú utóörökös-nevezés lehetőségét ismeri, egyedüli korlát az utóöröklés elévülése. A bírósági gyakorlat lehetőségei szerint akadályozza a többfokú utóörökös nevezést.
19 Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, 1990, 2065. §
20 A 2019. § azonban fontos kivételeket is említ, így például ha az utóöröklés akkor következik be, ha az előörökös meghal, akkor az utóörökös-nevezés 30 év után is hatályos lesz. Ezáltal az örökhagyó legalább két nemzedéken keresztül tudja elévülés nélkül befolyásolni az örökség sorsát. Ld. még Kipp-Coing: Erbrecht, 14. kiadás, 1990. 48. §
21 Erre az esetre is vonatkozik a 2069. § az utóörökös leszármazóinak belépésével kapcsolatban.
22 Nem érinti ez a felfüggesztő feltétellel meghatározott utóörökös-nevezést, ha az utóörökös nem érte meg a feltétel bekövetkeztét 2108. § (2) bekezdés második mondat, és a 2074. §
23 Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, 1990, 2100. §, Kipp-Coing: Erbrecht, 1990., 50. §
24 Leipold, Dieter: Erbrecht. 9. kiadás, 1991. p. 230.
25 Kipp-Coing: Erbrecht 1990., 47. §, Standinger és munkatársai, Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, V. könyv., 3. rész, 1978. p. 2108. §
26 Kipp-Coing: Erbrecht 1990., 50. §
27 Az előörököst az elzálogosításról, a zálogalapító okirattal értesíteni kell. ZPO, 20. kiadás, 857. §, összeállította: Stein-Jonas-Münzberg
28 Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, 1990., 2100. §
29 Kipp-Coing: Erbrecht, 1990., 50. §
30 Részben érvénytelen rendelkezésnek kell tekinteni pl. amikor az előörökös kiválasztása egy csoportból nem megfelelő (határozatlan előörökös-nevezésnél) BGH NJW 84, 362.
31 Ilyen esetben az utóörökösnek az utóöröklés tényének bekövetkeztét a telekkönyvbe bejegyzésre alkalmas okirattal igazolnia kell (hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány, vagy közokiratba foglalt halál esetére történő rendelkezés).
32 A Müncheni kommentár - ld. feljebb - érdekes esetet említ, hogy a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság döntése szerint BGH NJW 77, 1631, amikor az előörökös az örökséghez tartozó építőanyagot használt a saját külön telkén folyó építkezésben közös vagyon keletkezik. Bírálják F. Peters NJW 77, 2075, M. Wolf JuS 81, 14.
33 A BGB 2133. § szerint a túlzott mértékű haszonszedés esetén azt ki kell adni.
34 Kipp-Coing: Erbrecht § 49.
35 Kralik: Das Erbrecht 1983. 3. Auflage p. 187.
36 Österreichische Notariats Zeitung 1977., 1978; Österreichische Notariats Zeitung 1987., 130.
37 Czermak Erlöschen der Substitution nach § 617. ABGB Österreichische Notariats Zeitung 1986. 1.
38 Kralik: ld. fent p. 189.
39 Echrenzweig, Armin, System des österreichischen allgemeinen Privatrechts II/2: Familien- und Erbrecht 1937. p. 461. és köv.
40 A rendelkezésemre álló források külön hangsúlyozzák, hogy a katalán helyi jog igen részletesen foglalkozik az utóörökléssel, és ez hatással volt a spanyol jogra is, még ha az 1991. december 31. napján elfogadott vonatkozó jogszabály 180. § szerint azt csak Katalónia területén kell alkalmazni.
41 Beauchet: Histoire du droit privé de la République Athénienne, Paris, én., p. 703.
42 Hamza-Földi: Római jog p. ...
43 Bruns-Flotzendorff: Enzyklopädie der Rechtswissenschaft ... p. 412. Az utóöröklés egyedül a katonákra vonatkozó, más tekintetben is, sok könnyítést is ismerő örökjogban volt megengedett. fr. 5. § 2., fr. 19. és fr. 41. pr. Dig. de test. mil. XXIX. 1.
44 Iu. 62-ben.
45 4. § I. fideic. her. II. 23. Dig. XXXVI. I. Cod. VI. 49. ad SC. Trebellianum
46 Juszt. Institiciók 2, 23.
47 D. 36, 1.
48 Nov. 119 cap. 11; C6, 46, 3
49 Peregrinus, Marcus Antonius De fideicomissis praesertim universalibus tractatis frequentessimus, Augustae Taurinorum 1600, Art. 42. Nr. 76. és köv. különösen a 94. oldal idézi: Helmut Coing: Die Geschichte u. Quellen des Privatrechts 1. köt. p. 579.
50 Idézi Coing, Edit Perpéhiel 1611, 15. szakasz, Ordonnance de Moulin (1566)
51 Az 1747. évi öröklési jogi rendelet 32. és 33. szakasza, mely amint már az előbbiekben is láthattuk a Code Civil-re is hatással volt.
52 Az utóajándékozásra utal a Kúria 769. számú Egységi Határozata, elválasztva az utóajándékozást az utóörökléstől azokban az esetekben, amikor az utóajándékozott belépése az előajándékozott halálával következik be.
53 Ez az egyik első forrásunk a substitutio pupillaris alkalmazására.
54 1836: IX. tc., 1840: VIII. tc. Más kérdés, hogy a Curia a 47. sz. teljes ülési döntésével kimondta, hogy a "szülőknek a gyermek törvényes osztályrészére kiterjedő rendelkezése a törvényes osztályrészre nem terjed ki, az osztályrész tekintetében sem a gyermek végrendelkezési jogát nem korlátolhatja, sem a gyermek végrendelet nélkül elhalálozása következtében beállott törvényes öröklés érvényesítésének akadályául nem szolgálhat."
55 Frank Ignácz: Az osztó igazság törvénye Magyarhonban, I. rész, Buda 1845., p. 448.
56 [Polgári Jogi Határozatok Tára 582. EH. Számú jogeset, Jogi Hírlap XI. évfolyam (1937) 458. Jogeset.] Amíg a Ptkj. vagy az OPTK és a BGB is meghatározza, hogy az amennyiben nem határolható el világosan, hogy az örökhagyó utóörökös-rendelést akart vagy helyettes öröklést, akkor azt ellenkező bizonyításig helyettes örökös-rendelésnek kell tekinteni. Ennél tovább megy a 2775/1931. Grill, XXV. 800. számú jogeset, amikor kimondja, hogy "az akként magyarázandó, hogy az örökös rendelkezési joga minél kevésbé korlátoztassék."
57 [Jogi Hírlap XI. évfolyam (1937) 740. jogeset, Jogi Hírlap XIII. évfolyam (1939) 572. jogeset, C. III. 5000/1940.) ide sorolható még a 107/1923. számú jogeset a Magánjogi Döntvénytárból XVII. 52. Az 1922/1914. Mj. D.tár IX. 34. szerint az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának megnevezése nélkül rendelt elidegenítési és terhelési tilalom az öröklési jog szabályozása szempontjából jogi hatállyal nem bír.
58 [Jogi Hírlap XV. évfolyam (1941) 509. jogeset, Jogi Hírlap XV. évfolyam (1941) 491. Jogeset].
59 [Jogi Hírlap III. évfolyam (1929), 374. jogeset, XI. évfolyam (1937) 604. Jogeset.] Az 578. EH szerint az örökhagyónak ilyenkor a szóba jöhető örökösök körét meg kell határoznia. Amennyiben az előörökös a kijelölési jogával nem él, azt úgy kell tekinteni, hogy az adott csoportba tartozók fejenként egyenlő arányban örökölnek. A kijelölést bíróság is pótolhatja.
60 [Jogi Hírlap IV. évfolyam (1938) 500. jogeset]
61 276. EH és 4002/1914. Mj. Dt. IX. 36., MjDt. XVI. 71.
62 [Jogi Hírlap XV. évfolyam (1941) 257. jogeset.]
63 [Jogi Hírlap XIII. évfolyam (1939) 572. jogeset, valamint a 202. EH]
64 [Jogi Hírlap XII. évfolyam (1938) 839. jogeset.]
65 [Jogi Hírlap III. évfolyam (1929) 888. jogeset.]
66 1942/1909. Mj. D.tár III. 227.
67 1413/1914. Mj. D.tár IX. 38.
68 8386/1930. Mj. D.tár XXIV. 152.
69 [Jogi Hírlap X. évfolyam (1936) 848. Jogeset]
70 [Jogi Hírlap II. évfolyam (1927) 1009. számú jogeset, és IV. évfolyam (1929) 499. számú jogeset.]
71 [Jogi Hírlap XVI. évfolyam (1942) 562. Jogeset.]
72 2139/1936. Mj. Dt. XVII. 111. Nem áll fenn a vélelem a házasságon kívül született gyermek javára és akkor sem, ha a vérszerinti örökös leszármazója örökbefogadott gyermek. 1024/1923. Mj. Dtár XVII. 59. és 2140/1916. Mj. D.ttár X. 208. Idézi őket Magyar magánjog VI. szerk.: Szladits K., Dr. teller: A végrendelet tartalma, p. 328.
73 [Jogi Hírlap X. évfolyam (1936) 848. jogeset.]
74 [Jogi Hírlap X. évfolyam (1936) 848. jogeset.]
75 [Jogi Hírlap XVI. évfolyam (1942) 562. jogeset.]
76 [Jogi Hírlap XIV. évfolyam (1940) 335. jogeset.]
77 [Jogi Hírlap XV. évfolyam (1941) 238. jogeset.]
78 [Jogi Hírlap XI. évfolyam (1937) 841. és 875. jogeset.]
Lábjegyzetek:
[1] dr. Tóth Ádám egyetemi adjunktus, közjegyző
Visszaugrás
