https://doi.org/10.59851/jk.79.09.6
Szabadfalvi József "A jogállam a jogeszme megvalósítását czélzó intézmény." Jogállam-koncepciók Magyarországon a 20. század közepéig című kötete (Budapest, Gondolat, 2023) számos oknál fogva nagyon aktuális. Fejtegetéseit azonnal a jogállamiság fogalmának a bemutatásával kezdi, amely a jognak olyan általános uralmát jelenti, amelynek az állam is aláveti magát. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állam olyan jognak veti alá a politikáját, amely nemcsak egy szűk elit, hanem a társadalom többsége érdekeinek is megfelel. Hogy az állam politikája a társadalom többsége által elfogadott túlhatalmat korlátozó helyes jog legyen, első lépésként a hatalmi ágak megosztását kellett megvalósítani. Ezt először Montesquieu mondta ki az államhatalom megosztásának tanával, mely szerint a törvényhozástól elkülönült a törvények végrehajtása, továbbá szükséges, hogy a bírói hatalom az előző kettőtől általánosságban függetlenné váljon, és többek között olyan speciális szervezete épüljön ki, amely kifejezetten a közigazgatás határozatainak és intézkedéseinek jogszerűséget mellőző, vagy háttérbe szorító vonásait korrigálni, kiiktatni képes. Eme igény és folyamat történelmi fejlődésének a bemutatása során rávilágít a szerző arra, hogy a közigazgatás jogszerűségének a fokozott biztosítása érdekében a közigazgatástól független, annak jogszerűségére vigyázó közigazgatási bírósági szervezet alakult ki, amely kezdetben az országos közigazgatás centrumában jelent meg, később azonban decentralizálódott és létrejöttek a területi közigazgatási bíróságok a központi közigazgatási bíróság mellett. Ezt követően a jogállamiság fejlődése a törvényhozás feletti kontroll kialakításának az igényében mutatkozott meg, amely elvezetett az alkotmánybíráskodáshoz, amely az Amerikai Egyesült Államok kivételével szintén elkülönült az általános bírósági szervezettől és a törvényhozás kontrollját jelenti.
A továbbiakban a szerző ezt a folyamatot részletesen mutatja be több fejezetben. Az első fejezet a jogállamiság kialakulásának és formálódásának a 19. században bekövetkezett folyamatáról szól, a második fejezet a 20. század elejének jogállamiság-felfogását mutatja be, a harmadik a két világháború közötti jogállamisági eszmefelfogással foglalkozik, a negyedik fejezet pedig a jogállamiság fennmaradásának a küzdelméről és agóniájáról szól, ami a kommunista diktatúra és centrális államiság 1948-as bevezetésével szűnt meg.
A jogállamiság 19. századi kialakulásának bemutatását a három német jogtudóssal, Carl Welcherrel, Robert von Mohllal, Rudolf Gneisttel kezdi, akiktől a Rechtsstaat terminus technicus származik. Az Egyesült Királyságban Albert Dicey volt a jogállamiság szószólója, míg Magyarországon szinte velük egy időben, sőt részben őket megelőzve Löw Tóbiás, Karvasy Ágost, Kautz Gyula, valamint Pauler Tivadar, akitől a joguralom szakszó származik. Komoly szerepe volt még a jogállamiság hazai meghonosításában Csemegi Károlynak, Concha Győzőnek és Eötvös Józsefnek. E nevek említésével párhuzamosan arról is szól a szerző, hogy Karvasy Ágostonnal együtt Kogler Nepumuki János kassai jogakadémiai tanár volt az, aki egymással ellentétbe állítva beszél a rendőrállamról és a jogállamról. E korszak jogállamisági elméletét képviselő szerzők közül kiemeli Szabadfalvi Schwarz Gyulát, aki keserűen állapítja meg 1871-ben, hogy állami intézményeink messze alulmaradnak a kor igényeitől, példaként felhozva Franciaországot és Angliát. Megjegyzem, Franciaország esetében akkor álláspontja helytálló, mert míg Magyarországon még nem volt közigazgatási bíráskodás, Franciaországban a közigazgatási határozatokkal szemben panasszal lehetett már akkor is fordulni az Államtanácshoz, azonban a helyzet ma is ugyanez, amire a könyv egy másik részében Szabadfalvi maga is utal.
Szabadfalvi felsorolja azokat a szerzőket, akik Concha Győzővel együtt hirdették, hogy a jogállamiság legfőbb biztosítéka a végrehajtó hatalomtól független közigazgatási bírósági szervezet felállítása, és ennek hazai megvalósítását sürgették. E szerzők között említi Szabadfalvi Grünwald Bélát, Grúber Alajost, Dell'Adami Dezsőt és Kuncz Ignácot. Pisztori Mórt, Pulszky Ágostot és Öreg Jánost pedig ezen túlmenően azért is említi meg a szerző, mert ők a jogállamisági eszme kialakulását történetiségében vizsgálták és utaltak arra, hogy a kanti észjogi felfogás kihatott a jogállamiság eszméjére. Szabadfalvi helytálló módon úgy látja, hogy Kuncz Ignác volt az, aki e korszak jogállamisági felfogását a legszabatosabban fogalmazza meg. Szerinte ugyanis "a jogállam a jogeszme megvalósítását czélzó intézmény, amely törvényileg szabja meg a jogköröket és bíróilag is biztosítja".
A szerző a 20. század elejének jogállamfelfogásait is bemutatja. Heil Faustinnal kezdi, aki szerint a modern állam nem szorítkozhat a nép egyes szükségleteinek a kielégítésére, hanem az egész népéletet kell átölelnie. Edvi Illés Károly ebből vezeti le azt, hogy a jogállam a jogegyenlőséget megvalósító intézmény, Pollák Illés pedig
- 431/432 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
