A jog médiuma a nyelv, amely a gondolatokat mindig fogyatékosan képes csak közvetíteni, és szükségképpen értelmi bizonytalanságokkal terhelt E bizonytalanságok csökkentésére a jog elmélete és gyakorlata különböző interpretációs módszereket dolgozott ki és alkalmazott, amelyek azonban sokáig meglehetősen konfúz tartalommal bírtak. Bár először, a XIX. század közepén Savigny, majd később, a XX. század végén a Bielefeldi Kör jogászai (és mellettük több, főként német ajkú gondolkodó) igyekezett egy koherens tipológiát kidolgozni, a jog gyakorlatának és az arra reflektáló elméleti gondolkodásnak a fejlődése révén egyre újabb és újabb metódusok jelentek meg, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben elavulttá tették e felosztásokat. Ahhoz, hogy a jog gyakorlati működésének mikéntjét megismerni akaró jogszociológiai kutatások a tételes (írott) jogi szabályok "helyes" értelmét megállapítani hivatott bírók által használt módszereket, illetve e módszerek érvelési súlyát és alkalmazásuk gyakoriságát megkísérelhessék feltárni, valamint hogy a különböző jogrendszerek e téren egymással összehasonlíthatókká válhassanak, hasznosnak bizonyulhat egy olyan hermeneutikai metodológiai klasszifikáció kidolgozása, mely egyrészt tartalmazza a ma elvileg igénybe vehető összes fontosabb technikát, másrészt ezeket megkísérli precízen - bár, mint minden csoportosítás, elkerülhetetlenül szubjektív módon - elhatárolni egymástól, építve a jogértelmezés módszertani kutatásai körében eddig elért tudományos eredményekre.
A jog elméletének és gyakorlatának egyik legfontosabb közös szegmense a jogértelmezés[1] témaköre; alig van olyan neves elméleti szerző, jogfilozófus, jogbölcsész vagy mélyebb összefüggéseket feltárni igyekvő gyakorlati jogász, akinek ne lenne elgondolása arról, mi alapján és mi módon történik ténylegesen a bírói döntéshozatal. Hogyan születik meg valójában a bíró fejében az az ítéleti verzió, amely végül döntése alapjául szolgál; milyen jogalkalmazási lépcsőkön keresztül és milyen pszichológiai úton jut el a bíró a keresetlevél elolvasásától az ítéleti indokolás megszövegezéséig; mennyiben határozza meg ezt a pszichológiai döntési utat a történeti tényállás, és mennyiben a jogi normákra való odafigyelés; mennyiben tekinthető a döntés meghozatala és a döntés igazolása a jogalkalmazás két, logikailag egymásra épülő fázisának, vagy mennyiben és milyen mértékben független az utóbbi az előbbitől: olyan kérdések ezek, melyek a jogról való gondolkodás kialakulásától kezdve foglalkoztatták a jogászokat és a jog iránt érdeklődő laikus bölcselőket. E rendkívül tág problémakör egyik jól körülhatárolható része a jogértelmezés módszereinek témaköre, vagyis az arra a kérdésre adandó válasz keresése, hogy a hivatalos jogalkalmazó szervek, mindenekelőtt a bíróságok[2] milyen metódusok segítségével állapíthatják meg egy jogi rendelkezés értelmét, ha az adott norma szövege nem világos, vagy annak alkalmazhatósága a konkrét eset, konkrét körülményei fényében nem egyértelmű[3]
- 93/94 -
Jelen tanulmányban arra vállalkozunk, hogy röviden bemutassuk a jogértelmezés módszereinek elmélettörténeti fejlődési útját, vagyis azt, hogy a jogértelmezési metódusok lehetséges fajtáiról való teoretikus gondolkodás - annak legfontosabb állomásait tekintve - hogyan alakult napjainkig, illetve hogy kik voltak azok a főbb szerzők, akik meghatározó álláspontot foglaltak el a jogértelmezési módszerek meghatározásában és csoportosításában. Majd esszénk második felében - felhasználva az e témakörben már elért eredményeket - felvázolunk egy olyan alternatív jogértelmezési módszertani klasszifikációt (egyúttal definiálva, illetve egymástól elhatárolva az egyes hermeneutikai eljárásokat), amely a modern jogalkalmazásban, így a magyar bíróságok, illetve a különböző európai országok bíróságainak és a nemzetközi jogalkalmazó fórumoknak a gyakorlatában használt (vagy használható) újabb módszereket is magában foglalja.
A jog értelmezése iránti igény nem minden jogrendszer sajátja; a fejlődés legkezdetlegesebb fokán álló szokásjogi alapú jogrendszerek, amelyekben a szóbeliség és a közvetlen (parancs-, és nem normaalapú) szabályozás dominált, még nem kívánták meg a jogi rendelkezések értelmezését. Még akkor sem vetődött fel a jog explicit értelmezése iránti igény, amikor a szokásjog írásbafoglalása megtörtént, mert ezek a kompilációk még mindig pusztán a szóbeli úton, illetve a tényleges és általánosan követett gyakorlat folytán létrejött előírások írott formájú összefoglalásai voltak, nem pedig egy tudatos normaalkotó hatalomnak az életviszonyok és emberi magatartások bizonyos körére a jövőre nézve általánosan kötelezővé tett normatív aktusai.[4] A jog értelmezésére csak onnantól kezdve volt szükség és lehetőség, amikortól megjelentek a kifejezetten jogként alkotott, generális jellegű kötelező erővel bíró írott jogi normák. Ekkortól beszélhetünk a jog érvényesülésének két olyan elkülönülő szakaszáról (a jogalkotásról és a jogalkalmazásról), amelyek közé beékelődik egy mindkettőtől független írott normaszöveg, amely mint a jogalkotó szabályozási szándékának objektiválódott és alkotójától függetlenedett terméke közvetít a jogalkotó és az ítélkező bíró között. Csak ekkortól válik szükségessé az, hogy a jogalkalmazó - a normaszöveg mint nyelvi képződmény immanens többértelműségével és homályosságával[5] szembesülve - megpróbálja feltárni a pőre törvényszövegnek az eléje kerülő konkrét esetre vonatkoztatható valódi értelmét.
Az írott normák általi magatartásszabályozás technikája kialakulásának a kezdetén még az ókori jogrendszerek közül legfejlettebbnek tekintett római jogban is (és azt követően még nagyon sokáig) csak két, meglehetősen diffúz jogértelmezési "módszert" különböztettek meg: a nyelvtani/szó szerinti értelmezést, valamint a méltányosságon alapuló (egyébként sokszor csak "logikainak" nevezett)[6] interpretációt.[7] Így az értelmezési vitákban tulajdonképpen az a két szélső álláspont csapott össze, hogy "igazságtalan" vagy "helytelen" eredményre vezető szó szerinti értelem esetén a jogbiztonság és kiszámíthatóság érdekében ragaszkodjunk-e a norma szó szerinti értelmének alkalmazásához, vagy az eseti igazságosság szempontjait figyelembe véve, valamilyen magasabb rendű cél érdekében térjünk-e el attól, és hozzunk-e inkább egy "helye-
- 94/95 -
sebb", méltányosabb, valamely szubsztantív érték képviseletét felvállaló döntést.[8] A közép- és az újkorban természetesen számos különböző összefoglalás született a (jogértelmezés problémájához sokszor csak esetlegesen kapcsolódó) jogi argumentáció során felhasználható érvekről, topikai maximákról, érvelési fogásokról (ezek egy részét ma mint joglogikai formulákat ismerjük), de ezek az érvek esetlegesek voltak, és nélkülözték a rendszert.
Egy későbbi koherens rendszer csírái először Hugo Donellusnál (1527-1591) jelentek meg, aki szintén két értelmezési módszert határolt el egymástól: a "grammatikait", amely a törvény szavainak szó szerinti jelentését tárja fel, illetve a "logikait", amely a törvény értelmét határozza meg. A kettő közül valójában mindig az utóbbinak van jelentősége, mert a sententia legis, a törvény (valódi) értelme az, ami kötelező, nem pedig a puszta betű. Ha a nyelvtani jelentés fedi a "valódi" értelmet, akkor természetesen a nyelvtani értelem helyes lesz, de csakis azért, mert egyezik a logikai interpretáció révén nyerhető értelemmel; ellenben ha az előbbi többet vagy kevesebbet mond, mint az utóbbi, akkor a grammatikai jelentést a "logikai" (valójában szubsztantív-tartalmi) értelmezés révén meg kell változtatni, azt szűkíteni (interpretatio restrictiva - megszorító értelmezés) vagy bővíteni (interpretatio extensiva - kiterjesztő értelmezés) kell. Ez volt az ún. "duplex interpretatio" módszere,[9] mely a későbbi jogászi gondolkodást évszázadokon keresztül alapjaiban meghatározta, olyannyira, hogy még a jogi hermeneutikában áttörést hozó Savignyt követően is évtizedekig sok jogtudós ennek alapján elemezte a jogi szövegek értelmezésének lehetséges fajtáit, olykor - szintén eredendően a donellusi elgondolás hibáit is átvéve -keverve egymással az interpretáció metódusait az értelmezés eredményével.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
