Az Alkotmánybíróság alapvetően az eljárásait kezdeményező beadványok alapján dolgozik. E beadványok amellett, hogy a testületet egy döntés meghozatalára kérik, érveket fogalmaznak meg az Alkotmánybíróság egy bizonyos döntése meghozatala mellett. Ismeretes, hogy a testület sok esetben kikéri egy-egy ügy eldöntése előtt mások - jellemzően a jogalkotásban kulcsszerepet játszó valamely állami szerv - véleményét is, az ilyen megkeresésekre adott válaszok az Alkotmánybíróság döntéséhez szükséges információs bázist szélesítik. Végül vannak, akik kéretlenül szólítják meg az Alkotmánybíróságot egy-egy folyamatban lévő ügyben, nem kezdeményeznek új eljárást, hanem egy már folyamatban lévőhöz fogalmaznak meg újabb érveket, és ezzel kívánják segíteni az Alkotmánybíróság mielőbbi helyes döntését. Ezt szokás amicus curiae-ként előadott hozzászólásnak nevezni. Az újonnan felhozott érvek nem feltétlenül olyanok, amelyek egy eljárást kezdeményező beadványba is valók lennének: szélesebb kontextusba, más megvilágításba helyezik a testület előtti alkotmányossági kérdést. Magyarországon nem példa nélküli az amicus curiae, ám ezzel kapcsolatos kikristályosodott gyakorlatról és szokásokról nem tudunk. Az alábbiakat az Alkotmánybíróság barátjaként, döntését előmozdítandó fogalmazzuk meg.
A közelmúltban a Német Szövetségi Köztársaság Alkotmánybírósága olyan nemzetközi visszhangot keltő határozatot hozott, amely hatással lehet egy, a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága által vizsgált törvény alkotmányosságának a megítélésére is. Az alábbiakban olyan, a német testület határozatában megjelenő szempontokat ajánlunk az Alkotmánybíróság figyelmébe, amelyek az 568/B/2008. számon iktatott, a hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény adattárolási és adatszolgáltatási kötelezettségét előíró rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló beadvány nyomán indult eljárásában álláspontunk szerint figyelembe veendők.
Ismeretes, hogy a német és a magyar adatvédelmi jogfelfogás igen közel áll egymáshoz, ami leginkább arra vezethető vissza, hogy a két ország alkotmánybíróságának adatvédelemmel kapcsolatos gyakorlatára sokkal inkább a hasonlóságok, mintsem a különbözőségek jellemzőek. A magyar adatvédelmi jog alapkövének számító 15/1991. (IV. 13.) AB határozat számos elemében támaszkodik a német adatvédelem dogmatikáját kidolgozó 1983-as szövetségi alkotmánybírósági alaphatározatra, az ún. népszámlálási ítéletre.1 A két testület gyakorlatában tükröződő hasonlóságok miatt indokoltnak tartjuk, hogy a magyar Alkotmánybíróság a német testület érvrendszerének ismeretében hozzon döntést a TASZ 2008-ban benyújtott indítványáról.
A német Alkotmánybíróság 2010. március 2-án kihirdetett döntésében megsemmisítette az Európai Parlament és a Tanács 2006/24/EK irányelvének átültetését megvalósító nemzeti jogszabályi rendelkezéseket, mert azok ellentétesek a német alaptörvénynek a magánlevelezés és telekommunikáció bizalmasságát biztosító 10. cikkével.2 Határozatában a Szövetségi Alkotmánybíróság a telekommunikációról szóló törvénybe (TKG) 2007. december 21-i törvény által beiktatott két új paragrafus (§113a, §113b) és egy, a büntetőeljárásról szóló törvénybe (StPO) beiktatott paragrafus (§100g) alkotmányosságát vizsgálta. A testület által vizsgált rendelkezések az Európai Parlament és a Tanács 2006/24/EK irányelvének átültetéseként születtek, amely értelmében a német telekommunikációról szóló törvény 113a §-ában meghatározott adatokat az elektronikus hírközlési szolgáltatók kötelesek minimum hat hónapig, maximum két évig tárolni és súlyos bűncselekmények nyomozásához rendelkezésre tartani. Az irányelvet a magyar törvényhozó a német szabályozáshoz hasonló kondíciókkal ültette át az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe.
Figyelemre méltó továbbá, hogy korábban egy másik testület is megsemmisítette az irányelvet átültető nemzeti szabályokat, részben a német döntésben is visszaköszönő érvekkel. A román alkotmánybírósági gyakorlatnak kétségkívül kisebb a kimutatható hatása a magyar alkotmánybírósági gyakorlatra, ugyanakkor a 2009-ben született határozat érvei a magyar alkotmánybíráskodásban is relevánsak lehetnek. A két határozat együtt jól mutatja, hogy az adatmegőrzési kötelezettség nemzeti jogba oly módon való átültetése, hogy közben a jogalkotó nem alkotja meg a megfelelő garanciákat az alapvető jogok védelmében, Európában egyre több helyen alkotmányosan nem elfogadható.
Az alábbi pontokban elsőként a német döntést elemezzük, összefoglaljuk a megsemmisített rendelkezések lényegét, majd az alkotmányellenesség főbb okait mutatjuk be, miközben utalunk az adatmegőrzés német és magyar szabályai közötti párhuzamokra és különbségekre. Ezt követően röviden vázoljuk a román döntés érvelését is. Végezetül arra mutatunk rá, hogy az adatvédelem német és magyar rendszerének hasonlóságára is tekintettel miért tűnik indokoltnak a német érvrendszer befogadása és a hírközlési törvény releváns szabályainak a megsemmisítése.
A telekommunikációról szóló törvény 113a §-a az elektronikus hírközlési szolgáltatók számára kötelezővé tette a telefon-, e-mail- és internetszolgáltatások forgalmi adatainak - a rögzítés időpontjában fennálló indok nélküli - tárolását. A tárolási kötelezettség minden olyan adatra kiterjedt, amely annak rekonstruáláshoz szükséges, hogy ki, mikor, milyen időtartamban, kivel, honnan kommunikált vagy próbált kommunikálni. A kommunikáció tartalmára és arra, hogy az internethasználó milyen oldalakat hívott be, a tárolási kötelezettség nem terjed ki. Németország élt az irányelv 15. cikk 3. bekezdésében biztosított fenntartás lehetőségével, és 18 hónapra elhalasztotta az internet-hozzáférésre, internetes telefonálásra és internetes elektronikus levélre vonatkozó hírközlési adatok megőrzésére irányuló rendelkezések átültetését, ezért erről nem dönthetett a német Alkotmánybíróság sem. Az adattárolási kötelezettséget a törvény hat hónapra írta elő, lejártát követő egy hónapon belül az adatokat a szabályozás értelmében meg kellett semmisíteni.
A törvény 113b §-a azokat a célokat határozta meg, amelyekre a tárolt adatok felhasználhatók: bűncselekmények üldözése, közbiztonságot fenyegető veszély elhárítása, a nemzetbiztonsági szolgálatok és hírszerzés törvényben meghatározott feladatainak ellátása; amennyiben ezen rendelkezés alapján alkotott, speciális jogági jogszabály erre lehetőséget ad, és a felhasználást az egyedi esetben elrendelték. Ez a § önmagában tehát nem jelentett felhatalmazást az adatokhoz való hozzáférésre és felhasználásukra, pusztán egy széles körű megjelölése volt annak, hogy milyen célból, milyen típusú szervezetek élhetnek a törvényben meghatározott eszközzel; a keretszabályokat szövetségi vagy tartományi szinten, ágazati szabályoknak kellett volna kitöltenie.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
