Az európai jog és a nemzetközi jog viszonyát elemző tudományos kutatás története a múltba nyúlik vissza, és szervesen végigkísérte az európai integráció történetét. A kutatásnak két főbb irányvonala ismert: az egyik az európai jogot önálló és eredeti alkotmányos rendszernek[1] tekinti, a másik a nemzetközi jog sajátos alrendszereként minősíti azt. Az uralkodó tudományos megközelítést igen találóan szemlélteti Tanel Kerikmäe megállapítása: szerinte "az európai jog semmiképpen sem a regionális nemzetközi jog valamely formája, hanem egy sui generis, megfelelő körülmények között alkalmazott nemzetközi jog."[2] Trevor Hartley kifejezetten hangsúlyozza, hogy az európai jog a nemzetközi jogból meríti érvényét, ugyanakkor hozzáteszi
- 191/192 -
azt is, hogy "az EU jogrendszere, amennyire csak a nemzetközi jog megengedi, elkülönül a nemzetközi jogtól".[3]
Az Európai Unió Bíróságának (EuB) ítéletei mind az európai jog önálló jellegét hangsúlyozó alkotmányos, mind pedig az uniós jog derivatív természetét állító nemzetközi jogi megközelítés számára szolgáltatnak érveket. Míg a Van Gend en Loos ügyben[4] az EuB hangsúlyozta, hogy "az Európai Közösség a nemzetközi jog új jogrendje" addig a Parti écologiste 'Les verts' - ítéletében megállapította, hogy az EK szerződés "alapvetően alkotmányos jelleggel" bír.[5] A jelen tanulmány az európai jog és a nemzetközi jog egymáshoz való viszonyát, azok rétegeinek egymásba fonódását, valamint a nemzetközi jog bizonyos forrásainak az uniós jogforrási hierarchiában elfoglalt helyét kívánja megvilágítani.
Az EuB a Costa v ENEL ügyben fogalmazta meg a szupremácia elvét. A sokat hivatkozott ítéletben az EuB elválasztotta az európai jogot a nemzetközi jogtól, anélkül azonban, hogy a közösségi jog nemzetközi jogi alapjait késégbe vonta volna. A tagállamok alkotmányjogi szempontból különbözőféleképpen viszonyulnak a nemzetközi joghoz: az EU-ban ún. monista és dualista rendszereket különböztethetünk meg. Az EuB azzal, hogy az európai jogot "új jogrendnek" nevezte, kiküszöbölte a dualista rendszerekből adódó problémákat,[6] és ezzel egy időben az egész Európai Unióban (EU) biztosította az európai jog primátusát a nemzeti, belső joggal szemben. A Costa v ENEL döntés óta az európai jog a nemzeti joghoz
- 192/193 -
hasonlóan működött és érvényesült.[7] Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy az európai jog elvei és anyagi jogi szabályai ettől fogva már egyáltalán nem hasonlíthatóak a nemzetközi joghoz. Ellenkezőleg, Jean Allain szavaival élve, "[a]z esetek többségében nem a jog maga, hanem annak alkalmazása az, amely az "új jogrendet" a nemzetközi jogtól megkülönbözteti."[8] Ezt a nézőpontot teszi magáévá David Bethlehem is:
"A közösségi jog eredete és létrejöttének módja nemzetközi jogi, a közösségi jog ugyanakkor nemzetállami szinten alkalmazandó jogforrás, és elsőbbsége van a nemzeti joggal szemben."[9]
Az európai jogrend érvényessége teljes egészében a nemzetközi jogból ered. Nemzetközi jogi intézményekkel hozták létre, és a későbbi jogfejlődés sem vágta el a köztük lévő köteléket. A nemzetközi jog lehetővé teszi az államok számára, hogy szerződéseket kössenek különálló, autonóm alrendszerek - Conway szavaival élve: "önmagukba zárt rendszerek"[10] - létrehozásának céljával. Mivel a nemzetközi jogi szabályok túlnyomó része diszpozitív, az államok szabadon megegyezhetnek egy olyan szerződéses rendszer létrehozásáról, mely a szerződő felek számára a nemzetközi jog általános szabályaitól eltérő feltételeket rögzít. Nagy Károly szerint "a nemzetközi jogban ... az államok elvileg bármely kérdésben kétoldalú vagy partikuláris jogalkotással szabályokat hozhatnak létre, amelyek éppúgy kötelezőek számukra, mint az egyetemes nemzetközi jognak a normái. Ezeket a bilaterális szabályokat ennélfogva a nemzetközi jogalkal-
- 193/194 -
mazás során úgy kell tekinteni, mint amelyektől eltérni nem lehet".[11] Ugyanakkor "bizonyos nemzetközi közérdeket kifejező normákat nem lehet partikuláris vagy bilaterális szabályokkal módosítani".[12] Az európai integráció a nemzetközi jog eszközeivel kezdett el kiépülni, és egy olyan rendszert alkotott, amelyben a jog érvényesítésére kötelező nemzetközi bíráskodás jött létre a tagállamok és az Unió intézményei között, és amelyben az európai jog megsértését a tagállamok egymás között ellenintézkedésekkel nem torolhatták meg. Így tehát az európai jog által teremtett új, speciális jogrendet az általános nemzetközi jognál bizonyos szempontból fejlettebb alrendszerként foghattuk fel. Valószínű, hogy ezek a szabályok egyben a nemzetközi jog lehetséges továbbfejlődésének irányát is jelenthetik.
Trevor Hartley szerint annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy vajon az európai jog, mint jogrend, átalakult-e már autonóm nemzetközi jogi rendszerből egy teljesen önálló jogrendszerré, leginkább attól függ, hogy e szabályok új alapnormává[13] sűrűsödtek-e. Az új magyar demokrácia első alaptörvényét még a nem demokratikus úton megválasztott Országgyűlés fogadta el az 1989. évi XXXI. törvénnyel, az 1949. évi XX. törvénybe foglalt Alkotmány szinte valamennyi rendelkezésének módosításával. Véleményem szerint az európai jogrend fejlődésében hasonló jogi választóvonalra volna szükség ahhoz, hogy egy új alapnorma létrehozásáról lehessen beszélni, amely a korábban létező jogi keretet egyszersmind meg is fosztaná érvényességétől. Az európai jog megjelenésének azonban nem volt ilyen hatása az alapító szerződések nemzetközi jogi jellegére. Ellenkezőleg, az EU, mint jogi képződmény megszűnne létezni, amennyiben az őt létrehozó nemzetközi szerződéseket lerombolnák.
Az európai alkotmánnyal elindított folyamat az alapító szerződéseket alapnormává alakította volna. A Szerződés egy európai alkotmány létrehozásáról megalkotásának egyebek között az volt a célja, hogy hozzájáruljon egy "európai nép", egy európai demos létrejöttéhez. Az európai demos közvetlen kapcsolata az általa legitimált jogrenddel megteremthette volna az egységes uniós jogrend függetlenségét. Mivel két, az európai alkot-
- 194/195 -
mányra vonatkozó népszavazás is megbukott, a Lisszaboni Szerződés által megújított EU-t minden eddiginél erőteljesebben az határozza meg, hogy kormányközi megegyezések nemzetközi jogba foglalásának eredményeként született meg.
Az európai jog és a nemzetközi jog összefonódása egy természetes folyamat, és abból az EU-nak több előnye is származhat. Az EuB az európai és a nemzetközi jog közötti kapcsolatot már több ízben tisztázta. Döntéseiből világosan látszik, hogy az európai jog és a nemzetközi jog között olyan hierarchikus viszony áll fenn, melyben sok réteg található, és ezen rétegek rendeződése egyértelműen az európai jog és a nemzetközi jog teljes egybefonódásáról tesz tanúbizonyságot.
Az Európai Unióról szóló Szerződés 3. cikkének (5) bekezdése a nemzetközi jog szigorú tiszteletben tartását az EU kiemelt céljaként nevesíti, anélkül, hogy tisztázná az európai és a nemzetközi jog között fennálló kapcsolatot. Az EuB egyes megállapításainak együttes olvasata azonban kellő árnyaltsággal mutatja be az európai és a nemzetközi jog közötti viszonyt.
Az EuB a Poulsen és Diva Navigation ügyben leszögezte, hogy "a Közösségnek hatásköre gyakorlása során tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot,"[14] és, hogy "a nemzetközi jog releváns szabályainak fényében kell a közösségi jogot értelmezni, valamint hatáskörét meghatározni".[15] Az Elsőfokú Bíróság (EfB, a lisszaboni szerződés óta[16] hatályos elnevezése: Törvényszék) a Kadi ügyben visszautasította az érvelést, miszerint "a közösségi jogrend az Egyesült Nemzetektől független jogrend, melyet kizárólag a saját jogi szabályai irányítanak".[17] Az EuB pedig arra a következtetésre jutott, hogy az európai és a nemzetközi jog egy és ugyanazon jogrendnek az alkotórészei. Amennyi-
- 195/196 -
ben ez utóbbi megállapítást a Bíróság korábbi ítéleteinek összefüggésében értelmezzük, az európai jog a nemzetközi jog autonóm alrendszereként jelenik meg.
Az európai jog elsődleges jogforrásai felett - az Elsőfokú Bíróság Yusuf,[18] Kadi[19] és Ayadi[20] ügyekben hozott döntéseivel összhangban - kizárólag a ius cogens, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Alapokmánya, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) az Alapokmány VII. fejezete alapján hozott határozatai helyezkednek el.
Az EfB elismerte, hogy az ENSZ tagállamai számára az ENSZ Alapokmányából fakadó kötelezettségek előbbre valók minden egyéb nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségnél[21] - az alapító szerződéseket is beleértve. Az ENSZ Alapokmánya és a BT Alapokmány VII. fejezete alapján hozott határozatai felett egyedül a ius cogens helyezkedik el, mintegy "a nemzetközi jog felsőbb szintű szabályainak összessége, melytől nem lehet eltérni."[22] Nemzetközi jogi szempontból ez az Alapokmány 103. cikkéből következik, és egyszersmind összhangban van az EU működéséről szóló szerződés (EUMSz) 351. cikkének első fordulatával:
Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1-je előtt (...) kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket e szerződés rendelkezései nem érintik.
- 196/197 -
Az EuB megállapította, hogy a Közösséget nem kötelezi közvetlenül az ENSZ Alapokmánya, mivel egyrészt nem tagja az ENSZ-nek, másrészt nem címzettje BT határozatainak. Az Alapokmányból származó kötelezettségek azonban a nemo plus iuris elve alapján kötik a Közösséget (Uniót). Ezen elv szerint a tagállamok nem ruházhattak át több hatáskört az EU-ra, mint amivel taggá válásukkor maguk is rendelkeztek. A tagállamokat[23] pedig - amikor a Közösség tagjai lettek - már kötötte az Alapokmány.
A Yusuf, Kadi és Ayadi ügyek a BT 1267-es számú határozatához (1999) kapcsolódtak, amelyet azzal a céllal fogadtak el, hogy világszerte befagyasszák a Talibán pénzforrásait. Az 1267-es határozattal felállított Szankcióbizottság feladata volt, hogy közöljön egy listát mindazokról a személyekről és egységekről, melyekre a BT határozatai alapján a javak befagyasztása vonatkozott. Az EU Tanácsa által elfogadott 1999/727/KKBP közös állásfoglalás[24] 2. cikke előírta a Talibán külföldön tartott javainak és egyéb pénzügyi forrásainak befagyasztását. Az EU 467/2001-es rendelete,[25] valamint az ezt módosító 2062/2001-es rendelet egy listát tartalmazott mindazokról, akiket a forrásbefagyasztás érintett. A lista felsorolta Yusufot, Kadit és Ayadit is, akik eljárást kezdeményeztek az EfB előtt, melyben a 467/2001-es valamint a 2062/2001-es rendeletek őket érintő részeinek megsemmisítését kérvényezték. A felek kereseteiket arra alapították, hogy összeütközés van egyes ius cogensnek minősülő nemzetközi jogi normák és a BT javaikat érintő határozatai között. Yusuf, Kadi és Ayadi szerint a tulajdonhoz való jog, valamint a hatékony bírósági felülvizsgálathoz való jog, csakúgy, mint az emberi személyt megillető egyes egyetemes jogosultságok, a nemzetközi ius cogens részét képezik. Következésképp mind a BT e jogokat figyelmen kívül hagyó határozatai, mind az e határozatokat végrehajtó uniós rendeletek semmisek.
Az EfB-nak a Yusuf, Kadi és Ayadi ügyekkel kapcsolatban a következő alapvető nemzetközi jogi problémákra is választ kellett adnia:
(i) Milyen hierarchikus viszonyban van a ius cogens a BT határozataival?
(ii) Nemzetközi bíróság felülvizsgálhatja-e a BT határozatait?
- 197/198 -
(iii) Vajon a nemzetközi ius cogens részét képezik-e a tulajdonhoz való jog, valamint a hatékony bírósági felülvizsgálathoz való jog?
Az első kérdéssel korábban már Lauterpacht ad hoc bíró is foglalkozott a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény alkalmazásával kapcsolatos ügyben írott különvéleményében. Ebben felhívta a figyelmet arra, hogy az Alapokmány 103 cikkét, mely a BT határozata és egy érvényes szerződéses kötelezettség között fennálló ellentmondásra vonatkozik, nem lehet kiterjeszteni arra az esetre, ha a BT határozata valamely ius cogens szabállyal ütközik.[26] Az EfB ezzel összhangban megállapította, hogy a BT ius cogensszel ellentétes határozatait semmisnek kell tekinteni. A második kérdéssel kapcsolatban ki lehet jelenteni, hogy a nemzetközi jogban ellentmondásos és bizonytalan, hogy vajon megengedett-e a BT által hozott határozatok legitimációs kontrollja.[27] A BT vagy a Közgyűlés tanácsadó véleményt kérhet a Nemzetközi Bíróságtól. A nemzetközi jogi irodalomban a bírói felülvizsgálat ezen formája mégis sokáig csak elméleti lehetőségnek tűnt.[28] Az EfB azzal, hogy nemzetközi bíróságként eljárva értékelte a BT határozatait, a nemzetközi jog egy új fejezetét nyitotta meg. Végül, a harmadik kérdéssel kapcsolatban az EfB kimondta, hogy a tulajon önkényes kisajátítása - adott feltételek teljesülése esetén - olyan intézkedés, mely ellentétes a ius cogensből fakadó kötelezettségekkel.[29] A bíróság kiemelte, hogy a hatékony bírósági felülvizsgálathoz való, ius cogens által biztosított jog bizonyos korlátozása egy ENSZ tagállam belső jogában, természetszerűleg együtt jár magával a jogosultsággal. Mindezek ellenére az EfB azt a következtetést vonta le, hogy a BT kérdéses határozatai nem voltak ellentétesek a ius cogensszel, következésképpen sem a határozatok maguk, sem az azokat végrehajtó EU-s normák nem érvénytelenek. Ennélfogva elutasította a kérelmezők kereseteit.
- 198/199 -
Az EfB döntése igazi jelentőségére akkor derül fény, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzetközi bíróságok mindeddig vonakodtak valamely nemzetközi jogi kötelezettségről kimondani, hogy az ius cogens.[30] Az EfB által ius cogensként elismert három elv egyikét sem sorolta korábban soha ebbe a kategóriába a nemzetközi jogtudomány. Emellett említésre méltó, hogy az EfB által használt, "az ember alapvető jogainak a ius cogens hatálya alá tartozó egyetemes védelme"[31] kifejezés sokkal tágabb hatósugarú, mint a Nemzetközi Jogi Bizottság (NJB) korábbi, hasonló megfogalmazása.[32] Úgy tűnik tehát, hogy az EfB szélesítette a keretet, mellyel immár a rabszolgaság és a népirtás tilalmán kívül más alapvető emberi jogok is feltétlenül érvényesülő normának számítanak, hozzájárulva ezzel a nemzetközi jog továbbfejlesztéséhez. Az EfB döntése megnyitotta továbbá az utat a különböző nemzetközi valamint nemzeti bíróságok előtti perlés lehetősége előtt, amikor kijelentette, hogy a hatékony bírósági felülvizsgálathoz való jog a ius cogens része.[33] A tulajdon sérthetetlenségével kapcsolatban világos, hogy az EfB az önhatalmú kisajátítás elfogadhatóságával, mint a ius cogens megsértésével, szemben foglal állást.
A ius cogenst, az ENSZ Alapokmányát, valamint BT Közösséget kötelező határozatait érintő szupremácia kérdése az EfB releváns ítéleteinek meghozatala előtt nem volt kellőképpen tisztázva a nemzetközi jogban. A NJB csupán az EfB ítéleteinek meghozatala után állított fel munkacsoportot a kérdéskör tisztázására. A Bizottság által a nemzetközi jog frag-
- 199/200 -
mentációjának vizsgálatára felállított munkacsoport jelentésében a Yusuf ügyet "kiemelt jelentőségű"-nek nevezte, különösen az EfB által megállapított joghatóság tekintetében, hiszen az EfB kompetensnek tekintette magát arra, hogy BT határozatait a ius cogensszel összevesse. A jelentés az EfB álláspontját "a ius cogens tág értelmezése"-ként nevesítette.[34] Mindezzel együtt a Bíróság megállapításainak érvényét nem vonta kétségbe. A munkacsoport megállapította azt is, hogy a 103. cikk hatálya kiterjed nemcsak az Alapokmány cikkelyeire, hanem a BT határozataira is,[35] és a ius cogens és a 103. cikk között fennálló ellentétet úgy lehet feloldani, hogy a ius cogensszel ellentétes szabály ipso facto érvénytelenné válik.[36] Úgy tűnik tehát, hogy az EfB Yusuf, Kadi és Ayadi ügyekben hozott ítélete megihlette és egyben segítette is a NJB munkáját, hozzájárulván ezzel a nemzetközi jog fejlődéséhez.
A Yusuf, Kadi és Ayadi ügyekben a felek fellebbezést nyújtottak be az EuB-hoz. Az Ayadi ügy tárgyalása jelenleg még folyik, Yusuf pedig visszavonta keresetét. Az EuB 2008. szeptember 3-án hozta meg ítéletét, melyben Kadi és Yusuf pertársa, az Al Barakaat Int. Found. fellebbezéseit bírálta el.[37] A bíróság az EfB Yusuf és Kadi döntéseit hatályon kívül helyezte, a felekre sérelmes, BT határozatot végrehajtó 881/2001/EK tanácsi rendeletet pedig a rájuk vonatkozó részekben megsemmisítette. Az EuB az EfB által tárgyalt kérdésekkel kapcsolatban nem nyilatkozott. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy az EfB tévesen alkalmazta a jogot és tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az a rendelet, mely a kérdéses BT határozat végrehajtására irányul, nem vizsgálható jogszerűsége tekintetében, kivéve, ha ius cogens körébe tartozó normákkal való összeegyeztethetetlenségről van szó. Az EuB arra az álláspontra helyezkedett, hogy "a Bíróság által a közösségi jogi aktusok érvényességének az alapvető jogokra tekintettel történő felülvizsgálatát ugyanis az EK‑Szerződésből, mint önálló jogrendszerből eredő alkotmányos garancia kifejeződésének kell tekinteni, amelyet nemzetközi megállapodás
- 200/201 -
nem sérthet."[38] A Bíróság külön kihangsúlyozta, hogy feladata nem a BT szóban forgó határozatának felülvizsgálata, hanem egy uniós intézmény által kibocsátott jogi aktus törvényességi kontrollja, amely azonban egyáltalán nem sérti a BT Alapokmány VII. fejezete által hozott határozatainak végrehajtására irányuló kötelezettségek nemzetközi jogban érvényes elsőbbségének elvét.
Az EuB tehát elmulasztotta azt az esélyt, hogy nyilatkozzon a ius cogens és a BT határozatai közötti normahierarchia, vagy akár a ius cogenst alkotó elvek kérdésében. Az EuB ezen felül egyértelműen elutasította azt is, hogy a BT kérdéses határozatainak ius cogensszel való összeegyeztethetőségéről nyilatkozzon. Ráadásul az EuB - igen sajnálatos módon - egy tollvonással lesöpörte az asztalról mindazt az újítást, melyet az EfB kifogásolt döntései jelentettek a nemzetközi jog elméletének fejlődése szempontjából.
Az EU keretét és szerkezetét az elsődleges jog rendelkezései határozzák meg. Elsődleges jogforrások az alapító szerződések - a módosító szerződések és egyéb jogi eszközök által módosított és átdolgozott - hatályos változatban, valamint az európai jog általános elvei. Ezek a jogforrási rétegek egyenrangúak.[39]
EU-taggá válása előtt Franciaország kivételével minden tagállam ratifikálta az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt (EJEE).[40] Ebből az következik, hogy az EU hatásköreit a nemo plus iuris elvének megfelelően az EJEE fényében kell értelmezni. A tagállamok felelősek tehát azért, hogy az EU eljárása ne sértse meg ezt az egyezményt. Az EUMSz 351. cikk első fordulata alapján a tagállamoknak
- 201/202 -
továbbra is teljesíteniük kell az alapító szerződés megkötése előtt keletkezett szerződésekből eredő kötelezettségeiket más, EU-tagsággal nem rendelkező államok irányában. Az EU tagállamoknak tehát továbbra is eleget kell tenniük az EJEE-ből fakadó kötelezettségeiknek mindaddig, amíg ezen egyezményben részes minden állam EU taggá nem válik. Mivel az EJEE "megszűnése szóba sem jöhet",[41] az EU tagállamai nem tekinthetnek el az egyezményből eredő kötelezettségeik tiszteletben tartásától, akkor sem, ha ez az európai jog valamely elsődleges jogforrásával áll ellentétben.
Az EJEE-nek ez a rendszere, összehasonlítva a tagállamok nemzeti joga által biztosított védelemmel, természetéből adódóan egy magasabb szintű bírói kontrollt jelent az emberi jogok védelme szempontjából. A Lisszaboni szerződés előírja, hogy az EU csatlakozzon az Emberi jogok európai egyezményéhez [EUSz 6. cikk (2)]. Ez azt jelenti, hogy az európai jog, valamint az európai intézmények jogi aktusai az Egyezmény szempontjából a belső joggal azonos státuszú, felülvizsgálható joggá válnak. Ahogy azt az EuB már felismerte, az Egyezményhez való csatlakozás "alapvető intézményi következményekkel jár úgy a Közösség, mind tagállamai számára"[42] és úgy értékelte, hogy ennek a változásnak "alkotmányos jelentősége"[43] lesz. Dogmatikai szempontból ugyanis teljességgel értelmetlen volna az EJEE-t az elsődleges jog alá helyezni, mivel az alapvető emberi jogokat is felölelő általános jogelvek továbbra is elsődleges jogforrásai az európai jognak. Továbbá az EU csatlakozásával az egyezmény az európai jog elsődleges kötelezettségeinek részévé válik. Következésképpen az EJEE a normahierarchiában az elsődleges joggal azonos szintre kerül.
Az EuB a Racke ügyben[44] kijelentette, hogy "a Közösség hatásköreit a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell gyakorolni. Következésképpen a Kö-
- 202/203 -
zösség köteles tiszteletben tartani a nemzetközi szokásjog szabályait..."[45] Az EuB megállapításával összhangban a nemzetközi szokásjognak az a szerepe az európai jogrendben, hogy a hatalom korlátjaként megszabja annak határait az európai szintér többi szereplőjével szemben. A nemzetközi szokásjogból eredő jogokat és kötelezettségeket ez az alkotmányos természetű szabály kapcsolja az európai jog elsődleges forrásaihoz.
A szerződések jogáról szóló 1969. évi Bécsi egyezmény megkötésére és hatálybalépésére az Európai Közösségek megalapítása után került sor, vagyis nem lehet arra következtetni, hogy az EU-t akár a nemo plus iuris elve, akár jogutódlás, akár a lex priori elve alapján az 1969-es Bécsi Egyezmény kötné. Az EuB azonban elismerte a Bécsi Egyezmény nemzetközi szokásjogi eredetét, egyszersmind kijelentette, hogy a nemzetközi szokásjognak az EU-ra nézve kötelező ereje van.[46] Ez a megközelítés nyitotta meg az utat az Európai Bíróságon a nemzetközi szokásjogra történő hivatkozás előtt. Joggal feltételezhetjük, hogy ez a szemléletmód komoly következményekkel jár majd. Vaughan Lowe arra a következtetésre jutott, hogy az EuB nemzetközi szokásjogot érintő álláspontja és megnyilatkozási kötik a tagállamokat.[47] E nézet alapján, valamint abból kiindulva, hogy az EU tagállamainak száma egyre növekszik, nem lehet kizárni, hogy az EuB egyre nagyobb befolyásra tesz szert a nemzetközi szokásjogi szabályok azonosításában és jellemzőiknek feltárásában.
Az EuB döntéseiben még csak meg sem említi a nemzetközi jog egy igen fontos forrását: a civilizált nemzetek által elismert általános jogelveket. A nemzetközi jogászok között vitás, hogy a Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikkében hivatkozott általános jogelvek a nemzetközi jog általános elveit jelölik-e, mint például a belügyekbe való be nem avatkozás, vagy a
- 203/204 -
nemzeti polgári és büntetőjog alapvető elveire utalnak, mint például az auditur et altera pars, nemo plus juris, jura novit curia, nemo judex in sua propria causa, és más jól ismert elvek. A többségi álláspont szerint az elvek utóbbi csoportját kell érteni a nemzetközi jog általános jogelvei alatt. Ez azt jelenti, hogy e jogi kategória leginkább az európai jog általános jogelveivel rokonítható, hiszen ez utal a tagállamok polgári és büntetőjogában közös elvekre. Az EuB sokkal többször hivatkozott az általános jogelvekre, mint bármely más nemzetközi bíróság. Michael Akehurst szerint ennek az az oka, hogy "egyszerűbb öt, kilenc, vagy tíz állam jogát elemezni és megtalálni a közös elveket, mint 160 országét vetni össze".[48]
Akehurst szerint tehát az európai jogi kontextusban fellelhető általános jogelvek a civilizált nemzetek által elismert általános elvek regionális megjelenésének tekinthetők. Amennyiben elfogadjuk ezt az álláspontot, ebből az is következik, hogy a nemzetközi jogban megjelenő minden általános jogelv az európai jogban is általános jogelvként van jelen. Mindazonáltal ennek fordítottja már korántsem igaz. Véleményem szerint az európai jogi szakirodalomnak nem kellene ódzkodnia attól, hogy a nemzetközi jog ezen forrását az őt megillető helyén ismerje el az európai jogrendben, mivel a nemzetközi jogban az általános jogelveknek az a szerepük, hogy kitöltsék a joghézagokat, nem pedig az, hogy szerződéses vagy szokásjogi szabályokat semmisítsenek meg.
Lenaerts, Desomer és Upperman szerint[49] a Közösség által egyedül kötött megállapodások éppúgy, mint a vegyes megállapodások, melyekben vagy az Európai Közösségek vagy minden tagállam részt vesz, elsőbbséget élveznek az uniós jog másodlagos jogforrásaival szemben, azonban az el-
- 204/205 -
sődleges jogforrások alatt helyezkednek el.[50] Azok a nemzetközi szerződések, melyekben az EK részes fél "hatálybalépésüktől fogva a közösségi jogrend szerves részét képezik".[51]
A Bíróság a Haegeman ügyben[52] megállapította, hogy az Athéni megállapodás - amennyiben az a Közösséget érinti - a közösségi jog szerves részét képezi. Az EuB a IATA és ELFAA ügyben jelentette ki, hogy a Montreáli Egyezmény is a közösségi jogrend része.[53] A Bizottság kontra Írország ügyben[54] megállapította a Bíróság, hogy a Berni Egyezmény "jogokat és kötelezettségeket keletkeztet a közösségi jogban."[55] A Bizottság kontra Franciaország ügy tárgyát a tengervízbe történő édesvíz- és hordalékkibocsátás képezte, mely területtel "kapcsolatosan még nem született közösségi jogszabály".[56] A Bíróság mégis úgy döntött, hogy e kérdések a közösségi jog hatálya alá esnek, mivel a vegyes megállapodás releváns cikkei a Közösség és a tagállamok által együttesen köttettek egy olyan területen, mely a közösségi jog által nagymértékben lefedett.
Írország egy, az Egyesült Királysággal fennálló jogvitáját az 1982-es Montego Bay Egyezmény alapján felállított Választottbíróság elé vitte. A Mox Plant ügyben[57] a vita tárgyát egy feltételezett tengerszennyezés képezte, vagyis az Egyezmény hatálya alá tartozó olyan kérdés, mely a Közösség hatáskörébe esett. A Bizottság eljárást kezdeményezett Írország ellen, mivel az EK Szerződés 292.
- 205/206 -
cikke alapján az EuB-nak kizárólagos joghatósága volt az ügyben. Az EuB megállapította, hogy
"az egyezménynek azok a rendelkezései, amelyekre Írország a választottbíróság elé terjesztett, MOX üzemmel kapcsolatos vita keretében hivatkozott, a közösségi jogrendszer részét képező szabályok. Következésképpen a Bíróságnak van hatásköre az említett rendelkezések értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos vitára vonatkozó eljárás lefolytatására, valamint annak megállapítására, hogy valamely tagállam a fenti rendelkezéseket betartotta-e."[58]
A bíróság azt is hozzátette, hogy egy nemzetközi megállapodás "nem sértheti a szerződésekben rögzített hatásköri rendet és ezáltal a közösségi jogrendszer önállóságát".[59] Következésképpen Írország azzal, hogy ügyét a Választottbíróság elé vitte, megsértette a Közösség felé fennálló kötelezettségét.[60]
A vegyes megállapodásokat érintő egyik legbonyolultabb terület az EuB számára a GATT, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) joga, és az EU joga közötti viszony. A WTO megállapodás a közösségi jogrend részét képezi, mivel azt a Közösség aláírta, majd a 94/800-as tanácsi döntéssel is megerősítette.[61] Az EuB azonban kezdetektől fogva ellenállt annak, hogy magánszemélyek hivatkozzanak a GATT rendelkezéseire azzal a céllal, hogy a közösségi jog másodlagos forrásait megkérdőjelezzék. Így az EuB egy közismerten ellentmondásos döntést hozott a GATT-WTO témájában az ún. Banán ügyben.[62] Németország az EuB-hoz fordult azért, hogy az vizsgálja felül az EU-nak a GATT-ból fakadó kötelezettségei, valamint az európai jog másodlagos jogforrásai közötti összeütközést. A Bíróság visszautasította Németország kérését azzal, hogy a GATT rendelkezéseinek nincs közvetlen hatálya. Ez a megállapítás azért is meglepő volt, mivel az EuB korábban már kimondta, hogy a GATT-szerződések az Európai Kö-
- 206/207 -
zösségre nézve kötelezőek, és az európai jogrend részét képezik.[63] Az európai jog megfelelő végrehajtásának biztosítása pedig közös kötelezettsége úgy az Európai Közösségnek, mint a tagállamoknak.
Azok a nemzetközi szerződések, melyeket a tagállamok egymással, illetve harmadik államokkal kötöttek, egyértelműen mind az európai jog elsődleges és másodlagos jogforrásai alatt helyezkednek el. A tagállamok nem köthetnek olyan megállapodást, mely az elsődleges vagy másodlagos joggal ellentétes. Elvben fennáll - bár a gyakorlatban valószínűtlen - annak a lehetősége, hogy a tagállamok megszüntessék az alapító szerződéseket, vagy olyan módon módosítsák azokat, amely az európai joggal nem fér össze. Ez jogszerűtlen lenne európai jogi szempontból, mindazonáltal teljesen jogszerű a nemzetközi jog szempontjából. Trevor Hartley felhívja a figyelmet arra, hogy hasonló helyzet állt elő akkor, amikor a Saar-vidék visszatért Németország fennhatósága alá, és az EK-Szerződést a nemzetközi jog szabályainak megfelelően módosították, figyelmen kívül hagyva ugyanakkor az európai jog szerződésmódosításra irányadó rendelkezéseit.[64] Erre a jelenségre eddig sem az európai joggal, sem a nemzetközi joggal foglalkozó tanulmányok nem fordítottak kellő figyelmet.
Az EUMSz 351. cikke megengedi, hogy a tagállamok teljesítsék harmadik államok felé fennálló azon kötelezettségeiket, melyek az európai jog adott tagállam számára való kötelezővé válása előtt kötött nemzetközi szerződésekből erednek. Amennyiben azonban ezek a megállapodások nem egyeztethetőek össze a Szerződésekkel, azokat módosítani kell vagy
- 207/208 -
meg kell szüntetni.[65] Képzeljük el, hogy X és Y államok, mindkettő uniós tagállam, nemzetközi szerződést kötnek Z nem uniós állammal. A szerződés összeegyeztethetetlen a Lisszaboni Szerződéssel. Egy ilyen megállapodás megkötésével X és Y súlyosan megsértenék az európai jogot. Ugyanakkor Z számára a nemzetközi jog alapján a Lisszaboni Szerződés pacta tertiis-nek minősül. Következésképpen nemzetközi jogi szempontból a megállapodás megelőzné a Lisszaboni Szerződést.[66] Vagyis Z jogosult lenne a szerződés teljesítését kérni bármely, a megállapodás által felállított vitarendező testülettől. A nemzetközi jog szabályainak megfelelően, X és Y választhatnának aközött, hogy megfelelően kárpótolják Z-t a megállapodás megsértéséért, vagy a Lisszaboni Szerződés figyelmen kívül hagyásával teljesítik a megállapodást.
Igen jelentős problémát okozhat az is, ha az acquis fejlődése "hatálytalanítja" az EU tagállamok által még csatlakozásuk előtt egymás között kötött szerződéseiket anélkül, hogy változna ezen szerződéseknek a nemzetközi jogi megítélése. Tegyük fel, hogy A és B államok kétoldalú szerződést kötöttek egymással mielőtt az EU-hoz csatlakoztak volna, mely akkor nem volt ellentétes az európai joggal. Időközben új másodlagos szabályokat fogadott el az EU, melyek A állam véleménye szerint teljességgel összeegyeztethetetlenek a kétoldalú szerződés rendelkezéseivel, ezért szerinte az egyezményt nem létezőnek kell tekinteni. B állam véleménye szerint azonban az egyezmény nem áll ellentétben az európai jog szabályaival, ragaszkodik tehát annak teljesítéséhez. A kétoldalú szerződés saját vitarendező bizottságot hozott létre. B államnak a nemzetközi jog szerint joga volna ehhez a fórumhoz fordulni és kérelmezni a szerződés teljesítésére való kötelezést, ezzel azonban európai jogi szempontból megsértené a lojális együttműködés elvét. A állam tehát az EuB-hoz fordulhatna annak érdekében, hogy a Bíróság állapítsa meg, B állam megsértette az európai jogot azzal, hogy nem akart eltekinteni egy olyan kétoldalú szerződéstől, mely ellentétes az európai joggal. Ezzel az EuB-nak egy olyan szerződést kel-
- 208/209 -
lene értelmeznie, mely nem része az európai jogrendnek. Az európai jognak vannak olyan gyorsan fejlődő területei, mint például a környezetvédelmi jog, melyek keretében hasonló problémák felmerülhetnek - erre utalnak például a Gabčíkovo-Nagymaros ügy[67] kérdései.
Az európai jog olyan hierarchiát állít fel a nemzetközi szerződések és egyéb normák között, mely eltér ezen jogforrások nemzetközi jogi besorolásától. A nemzetközi jog szabályai alapján egy szerződés általában két esetben lehet alárendelve egy másiknak: amennyiben a szerződések egy kifejezett rendelkezést tartalmaznak, mely viszonyukat így rendezi, vagy amennyiben a felek új szerződést kötnek, mely a korábbival összeegyeztethetetlen. Úgy tűnik tehát, hogy nincs magyarázata annak, hogy miért bírnak magasabb ranggal a Közösség (Unió) szerződései a tagállamok által az EU hatáskörén kívül kötött szerződéseknél. Ez a helyzet könnyen veszélyes ellentmondáshoz vezethet a nemzetközi és az európai uniós normák között.
Miként az már a jelen tanulmány tagolásából is kitűnik, a nemzetközi jogi és az európai uniós normák mélyen egymásba fonódtak. Ez a folyamat az egyes szinteken különböző normakonfliktusok lehetőségét hordozza magában.
Az Európai Közösség a nemzetközi jog hatálya alatt létezik, ugyanakkor a nemzetközi jog a közösségi jog forrása is egyben. Ez a felépítés a matrjoska-babát idézi akként, hogy a nemzetközi jog lesz a külső, legnagyobb matrjoska, amelyet ha szétnyitunk, az európai jog matrjoskáját fedezhetjük fel, melynek felnyitása után ismét a nemzetközi jogot pillantjuk meg. Ez a hasonlat természetesen kissé pontatlan, hiszen a nemzetközi
- 209/210 -
jog nem az európai jog felett vagy alatt helyezkedik el. Arról van ugyanis szó, hogy az európai jog bizonyos részei egyszersmind nemzetközi jogi szabályok is, és így a nemzetközi jog egy önálló alrendszerét hozzák létre. Ezt legjobban az EU korábban létező második és harmadik pillérei szemléltethetik. A második és harmadik pillér körében kötött szerződések egyszerre részei a nemzetközi jognak és az EU másodlagos jogforrásainak.
Úgy tűnik, hogy az európai jog és a nemzetközi jog közötti konfliktus lehetséges esetei olyan helyzetekhez kötődnek, melyekben egy tagállam, vagy egyes tagállamok szándékosan bomlasztó módon járnak el az EU-val szemben. Az ilyen helyzetek előfordulása ugyanakkor kevéssé valószínű, sőt, az politikai úton rendezhető, akár úgy is, hogy a renitens tagállamot rákényszerítik arra, hogy kilépjen az EU-ból. Mindez jól mutatja, hogy európai jogi kontextusban sincs ok tartani a nemzetközi jogra való hivatkozás túlzott használatától, hiszen a nemzetközi közjogból eredő kötelezettségek nem árthatnak sem az európai jogrend szerkezetének, sem az európai jogból eredő jogoknak és kötelezettségeknek.
* * *
by Marcel Szabó
The article introduces the development of the doctrine regarding the relationship between European law and international law-that has a long history, which is thoroughly intertwined with the history of European integration itself. European law can be described as a genuine constitutional system, and at the same time as a specific subsystem of international law. The author argues that the European legal order owes its validity entirely to public international law. It was created by the instruments of international law, and no subsequent development has cut the ties between international law and European law, these latter norms have not evolved into a new Grundnorm. The author also argues that international and European norms are thoroughly intertwined, and there is a norm hierarchy that can be established between the different norms of public international law and European
- 210/211 -
law. One concept of the norm hierarchy is introduced in the article. According to this concept, the norm hierarchy could be compared to a matryoshka doll, a Russian type of wooden figure which can be pulled apart to reveal a similar, smaller figurine inside. International law could be associated with the largest matryoshka, which can be pulled apart to discover the figurine of European law, which can again be pulled apart to re-discover international law. However, this comparison is not fully perfect. International law is not above and beneath European law, but certain elements of European law qualify at the same time as international law and thus create an independent subsystem of international law. The agreements concluded in the second and third pillars are part of international law and, at the same time, secondary sources of European law. There are potential conflicts of norms between international and European law on different levels, however, as demonstrated, customary rules of international law regarding the law of treaties create appropriate guidance for the ECJ to settle these conflicts.
Potential issues of a major conflict between European and international law relate to situations in which a Member State or States behave in a purposefully disruptive way vis-a-vis the European Union. Such situations are highly unlikely and can be peacefully settled by political means-even forcing the disruptive Member States to leave the European Union. The article attempts to demonstrate that there is no reason to fear from a more extensive use of references to international law in a European legal context, as obligations arising from public international law can frustrate neither the structure of the European legal system, nor the rights and obligations attached to it.■
- 211 -
JEGYZETEK
[1] Egyesek úgy tekinthetnek a nemzeti és az európai jog közötti kapcsolatra, mint alkotmányos egységre, míg mások a dualista felfogást teszik magukévá. ALLOTT, P.: European Foreign policy: After-life of an Illusion. In: International Law Aspects of the European Union (ed.: Koskenniemi, M.). Martinus Nijhoff Publishers, The Hague, 1997. 218.
[2] KERIKMÄE, T.: Supranational Law as International Law and Vice Versa. Juridica International, 1 (1998), 43.
[3] HARTLEY, T.: International Law and the Law of the European Union-a Reassessment. British Yearbook of International Law, Vol. 72 (2001) No. 1. 17.
[4] 26/62. sz. ügy, NV Algemene Transport-en Expeditie Onderneming van Gend & Loos kontra Nederlandse administratie der belastingen [1963] EBHT 1.
[5] 294/83. sz. ügy, Parti écologiste ‛Les Verts' kontra Európai Parlament [1986] EBHT 1339.
[6] Ld. ugyanakkor a német alaptörvény kettős, részben dualista, részben monista jellegét és a német Szövetségi Alkotmánybíróság ráépülő joggyakorlatát és európai jogi jelentőségét: LÁNCOS P. L.: Szuverenitás és szupremácia - a tagállami integrációs klauzulákban tükrözött szuverenitáskoncepciók és alkotmányjogi jelentőségük. Pázmány Law Working Papers, 2011/17, 10-18.
[7] PELLET, A.: Les fondements juridiques internationaux du droit communautaire. Collected Courses of the Academy of European Law (ed.: Academy of European Law). Kluwer, Netherlands, 1997. 193, 229.
[8] ALLAIN, J.: The European Court of Justice is an International Court. Nordic Journal of International Law, 8 (1999), 249, 261.
[9] BETHLEHEM, D.: International law, European Community Law, National Law: Three Systems in Search of a Framework. In: International Law Aspects of the European Union i. m. 173.
[10] Az önmagába zárt rendszer "a nemzetközi jog különálló rendszere vagy alrendszere, melynek másodlagos normáit (a változtatásra vonatkozó szabályokat, vagy Szerződések végrehajtására, működésére vagy módosítására vonatkozó szabályokat) maga a rendszer határozza meg". CONWAY, D.: Breaches of EC Law and the International Responsibility of Member States, European Journal of International Law (EJIL), Vol. 13 (2002) No. 3; 679, 681.
[11] NAGY K.: A felelősségi jogviszony fajai a nemzetközi jogban. Jogtudományi Közlöny, 35 (1980) 2: 96-107., 101.
[12] Uo.
[13] "Grundnorm", HARTLEY: International law ... i. m. 17.
[14] C-286/90. sz. ügy, Anklagemyndigheden kontra Peter Michael Poulsen és Diva Navigation Corp. [1992] EBHT 6019, 9. pont.
[15] Uo.
[16] Az Európai Unióról szóló szerződés, 19. cikk.
[17] T-315/01. sz. ügy, Yassin Abdullah Kadi kontra az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága [2005] EBHT II-3533, 208. pont.
[18] T-306/01. sz. ügy, Ahmed Ali Yusuf és Al Barakaat International Foundation kontra az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága [2005] EBHT II-3649.
[19] C-286/90. sz. ügy, Anklagemyndigheden kontra Peter Michael Poulsen és Diva Navigation Corp. [1992] EBHT 6019, 9. pont.
[20] T-253/02. sz. ügy Chafi q Ayadi kontra az Európai Unió Tanácsa [2006] EBHT II-2139.
[21] Ld. C-286/90. sz. ügy, Anklagemyndigheden kontra Peter Michael Poulsen és Diva Navigation Corp. [1992] EBHT 6019, 182-183. pontok.
[22] Az EfB a szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 53. és 64. cikkeit, valamint az ENSZ Alapokmány 1. cikk (3) bekezdését értékelve kijelentette, hogy a BT-t köti a ius cogens.
[23] Németország kivételével.
[24] [1999] OJ L 294/1.
[25] [2001] OJ L 277/25.
[26] A népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény alkalmazása (Bosznia és Hercegovina k. Szerbia és Montenegró) I.C.J. Reports, 1993. 325, 440.
[27] LAMM V.: Adalékok a Rule of Law érvényesüléséről a nemzetközi jogban. Jog, Állam, Politika, 1. 2009/2. 12-13.
[28] FASSBENDER, B.: Review Essay: Quis judicabit? The Security Council, Its Powers and Its Legal Control, EJIL, Vol. 11 (2000) No. 1, 219.
[29] Ld. C-286/90. sz. ügy, Anklagemyndigheden kontra Peter Michael Poulsen és Diva Navigation Corp. [1992] EBHT 6019, 242. pont.
[30] A Nemzetközi Bíróság mindössze egyetlenegyszer, a Nicaragua ügyben, a fegyveres erő alkalmazásának tilalmával kapcsolatban nyilatkozott így. ORAKHELASHVILI, A.: Peremptory Norms in International Law. Oxford University Press, Oxford, 2006. 41. A Nemzetközi Bíróság gyakrabban alkalmazta az erga omnes hatályú kötelezettség jogi fogalmát, többek között a Barcelona Traction, a Bosznia, és a Kelet Timor ügyekben. Vö. SHAW, M. N.: International Law. 5th ed. Cambridge University Press, Cambridge, 1991. 116.
[31] Ld. C-286/90. sz. ügy, Anklagemyndigheden kontra Peter Michael Poulsen és Diva Navigation Corp. [1992] EBHT 6019, 235. pont.
[32] A NJB hasonló kategóriát "az emberi személy védelme szempontjából különös fontosságú nemzetközi kötelezettség"-ként nevesített az 1976-ban elfogadott ötödik jelentésben.
[33] Ennek ellenére pl. a Sison ügyben a hatékony bírói jogvédelem biztosításának tekintetében továbbra is megkérdőjelezhető maradt az Európai Bíróságnak a vélt terroristák vagyonának lefoglalásáról szóló határozatok megtámadását illető joggyakorlata, ld.: LÁNCOS P. L.: Case Note: Sison v. Council - Human Rights or the Fight Against Terrorism-Do We Really Have to Choose?! Acta Juridica Hungarica, Vol. 48. (2007) No. 4., 411-420.
[34] Fragmentation of International Law: Difficulties arising from the Diversification and Expansion of International Law (Report of the Study Group of the International Law Commission - Finalized by Martti Koskenniemi). A/CN.4/L.682. 40-41 pont.
[35] Uo. Appendix: Draft Conclusions of the Work of the Study Group.
[36] Uo. 40. pont.
[37] C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek, Yassin Abdullah Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra az Európai Unió Tanácsa és Az Európai Közösségek Bizottsága, EBHT [2008] I-6351.
[38] Uo. 316. pont.
[39] LENAERTS, K.-DESOMER, M.: Towards a Hierarchy of Legal Acts in the European Union? Simplification of Legal Instruments and Procedures, European Law Journal (2005) 99, 744, 745.
[40] Még Franciaország is aláírta 1950. november 4-én, habár a ratifikációra 1974. május 3-ig nem került sor.
[41] UERPMANN-WITTZACK, R.: The Constitutional Role of Multilateral Treaty Systems. In: Principles of European Constitutional Law (szerk.: Armin von Bogdandy). Hart, Oxford, 2006. 171.
[42] 2/94. sz. vélemény, A Közösségnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez történő csatlakozása. [1996] EBHT I-1759, 35. bekezdés.
[43] Uo.
[44] C-162/96. sz. ügy, Racke GmbH and Co kontra Hauptzollamt Mainz [1998] EBHT I-3655.
[45] Uo. 45. pont, valamint C-286/90. sz. ügy, Poulsen and Diva Navigation [1992] EBHT I-6019, 9. pont.
[46] C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek, Yassin Abdullah Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra az Európai Unió Tanácsa és Az Európai Közösségek Bizottsága, EBHT [2008] I-6351, 227, 231. pontok.
[47] LOWE, V.: Can the European Community Bind the Member States in Questions of Customary International Law? In: International Law Aspects of the European Union i.m. 149.
[48] AKEHURST, M.: The Application of General Principles of Law by the Court of Justice of the European Communities. British Yearbook of International Law, 52 (1981) 29, 31.
[49] LENAERTS-DESOMER: i. m. 745; és UERPMANN, R.: International Law as an Element of European Constitutional Law: International Supplementary Constitutions. Jean Monnet Working Paper, 9/03, 9 (http://www.jeanmonnetprogram.org/papers/
03/030901-02.pdf).
[50] "Egy nemzetközi megállapodás primátusa a másodlagos jogforrások felett azt jelenti, hogy ezen szabályokat - a lehető legteljesebb mértékben- a nemzetközi megállapodással összhangban kell értelmezni." OTT, A.: The ECJ and International Law. In: The European Union and the International Legal Order: Discord or Harmony? (szerk.: Vincent Kronenberger). TMC Asser Press, The Hague, 2001. 95. és 139.
[51] 181/73. sz. ügy, Haegeman [1974] EBHT 449, para 5; és 104/81. sz. ügy, Kupferberg [1982] EBHT 3641, 11-13. pontok.
[52] Uo.
[53] C-344/04. sz. ügy, IATA és ELFAA kontra Department for Transport [2006] EBHT I-403, 36. pont.
[54] C-13/00. sz. ügy, Európai Közösségek Bizottsága kontra Írország [2001] EBHT I-2943.
[55] Uo. 20. pont.
[56] C-239/03, Európai Közösségek Bizottsága kontra Franciaország [2004] EBHT I-9325, 31. pont.
[57] Választottbíróság, 3. sz. határozat a joghatóságra és az ügy érdemére vonatkozó eljárás felfüggesztéséről és további ideiglenes intézkedésekre vonatkozó kérelemről, 2003. június 24. (http://www.pca-cpa.org).
[58] C-459/03. sz. ügy, Európai Közösségek Bizottsága kontra Írország [2006] EBHT I-4635, 121. pont.
[59] Uo. 123. pont.
[60] Uo. 184. pont.
[61] C-431/05. sz. ügy, Merck Genéricos-Produtos Farmacêuticos Lda kontra Merck & Co [2007] EBHT I-8531.
[62] C-280/93. sz. ügy, Németországi Szövetségi Köztársaság kontra az Európai Unió Tanácsa [1994] EBHT I-4973.
[63] Hartley tehát jogosan mutatott rá a bíróság ezen megállapításának visszásságaira. HARTLEY, T.: European Union Law in a Global Context. Cambridge University Press, Cambridge, 2004. 246.
[64] HARTLEY, T.: International law ... i.m. 20. 75. lj. Robert Schütze szerint ugyanakkor az EuB esetjoga megerősíti, hogy európai jogi szempontból lehetetlen a szerződéseket informálisan módosítani. SCHÜTZE, R.: EC Law and Member States, International Agreements 9 (2006-07) CYELS 439.
[65] Verzijl már 1969-ben felhívta a figyelmet arra, hogy "harmadik államok joggal panaszkodhatnak arra, hogy a tagállamok nem fordítanak elegendő figyelmet harmadik állammal kötött nemzetközi szerződéseikre". VERZIJL, J. H. W.: International Law in Historical Perspective. II. International Persons, Sijthoff, Leyden, 1969. 206.
[66] HARTLEY, T.: European Union Law in a Global Context. Cambridge University Press, Cambridge, 2004. 334.
[67] INTERNATIONAL COURT OF JUSTICE: Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros project (Hungary/Slovakia). Judgment of 25 September 1997. 7. Ahogy Lamm Vanda utal rá, ebben az ügyben Magyarország érvelése alapján a nemzetközi környezetvédelemi jog fejlődése elegendő alapot szolgáltatott a vízlépcsőrendszer megépítésének tárgyában Csehszlovákiával kötött szerződés megszüntetéséhez, míg Szlovákia tagadta ezt a lehetőséget. LAMM V.: A Hágai Nemzetközi Bíróság. In: Intézmények Európában: Hágai Nemzetközi Bíróság, Európai Közösségek Intézményei, Emberi Jogok Európai Bírósága (szerk.: Lomnici Zoltán). Budapest, HVG-ORAC, 2002. 46.
Lábjegyzetek:
[1] Szabó Marcel, tanszékvezető egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar, Budapest, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30. E-mail: marcel.szabo@jak.ppke.hu
Visszaugrás
