Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság egyik legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogbiztonság megköveteli, hogy a jogrendszer egésze, annak részterületei, valamint egyes szabályai világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek, továbbá a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzanak [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 65-66.; 38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [84]]. A jogbiztonság teremti meg a lehetőséget a jogalanyoknak arra, hogy magatartásukat ténylegesen a jog előírásaihoz tudják igazítani [3208/2013. (XI. 18.) AB határozat, Indokolás [58]]. A jogállamiság és azon belül a jogbiztonság követelményeinek teljesülését az Alkotmánybíróság különös gonddal vizsgálja az állami erőszak legális alkalmazásának területén, vagyis a büntetőhatalom gyakorlásával összefüggésben. Az Alkotmánybíróság büntetőjogi tárgyú határozataiban következetesen hangsúlyozza, hogy az állam büntető hatalma korlátozott közhatalmi jogosítvány, a büntetőjog a jogrendszer szankciós zárköve, ultima ratio [Lásd pl. 4/2013. (II. 21.) AB határozat, Indokolás [57]]. Alapvetésként fogalmazza meg, hogy alkotmányos jogállamban az államnak nincs és nem is lehet korlátlan büntető hatalma, mivel maga a közhatalom sem korlátlan. Az alkotmányos alapjogok és alkotmányos védelmet élvező szabadságok miatt a közhatalom csak alkotmányos felhatalmazással és alkotmányos indokkal avatkozhat be az egyén jogaiba és szabadságába. Ezen beavatkozás markáns formája a büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazása. A büntetőhatalom jogállami gyakorlásának ismérve továbbá, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás egészére - a büntethetőség feltételeitől kezdve a büntetés végrehajtására vonatkozó szabályokig - ugyanazok az alkotmányos követelmények érvényesek. A büntető anyagi jog büntetéssel fenyeget, a bíróság a szankciót a törvényben szabályozott eljárás során kiszabja, az állam pedig a végrehajtó szervek eljárása útján végrehajtja: így áll össze a büntető igazságszolgáltatás komplex, összefüggő szabály- és intézményrendszere. A büntetőjog alkotmányos garanciarendszere által szabott korlátok pedig ezen büntetőjogi felelősségi rendszer valamennyi elemére és intézményére vonatkoznak. Ennek megfelelően a büntető jogkövetkezményekre is irányadónak kell tekinteni a büntetőjog alkotmányos garanciarendszerének elemeit.
Az Alkotmánybíróság már működésének a kezdetén alapvető megállapításokat rögzített a jogbiztonság alkotmányos tartalmát érintően kifejezetten büntetőjogi tárgykörben. Így például a törvényességi óvás jogintézményét a jogállamiság elvének [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] tartalmát alkotó jogbiztonság követelményével, a jogerő intézményével, és polgári ügyekben a felek rendelkezési jogával is ellentétben állónak minősítette. Utalt rá az Alkotmánybíróság, hogy a normaszöveget a törvényességi óvás esetében nem önmagában vizsgálta, hanem tényként fogadta el a normának a bírói gyakorlatban állandóan és egységesen tulajdonított tartalmát, és ezt az "élő" normatartalmat vetette össze az Alkotmánnyal. Az Alkotmánybíróság a törvényességi óvás vizsgálata során azt tapasztalta, hogy az elvileg csak rendkívüli esetben alkalmazható jogintézmény szinte harmadfokká vált az elvileg egyfokú perorvoslati rendszer "biztonsági szelepeként", vagy egy másodszori fellebbvitel be nem vallott pótlékaként. Az eredetileg csupán kiegészítő, és nem is rendszeresen érvényesülő egyéni jogvédelem vált a gyakorlatban elsődlegessé. A törvényességi óvás az Alkotmánybíróság szerint azért "sérti a jogbiztonság követelményét, mert a bírósági eljárás egésze bizonytalanná válik azáltal, hogy a jogerős határozatot a legfőbb ügyész, illetve a Legfelsőbb Bíróság elnöke objektív korlátok nélküli, s a felek akaratától független mérlegelése szerint emelt óvás megváltoztathatja. Az - esetleges jogorvoslat után - jogerősen eldöntött kérdésekben adott esetben újra kezdődik az eljárás, sőt az ismételten emelt óvások nyomán, illetve a »szuperóvás« gyakorlata folytán akár többször is. A jog érvényesülésének kiszámíthatósága magában foglalja a jogalkalmazás, így a bírósági eljárások kiszámíthatóságát is, a törvényességi óvás pedig ezt alapvetően bizonytalanná teszi." [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 66.] A döntés tehát azt rótta fel a jogalkotónak, hogy nem rögzítette egyértelműen azokat a szabályokat, amelyek világosan, előre kiszámíthatóan meghatározták volna, hogy milyen esetben élhet a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a legfőbb ügyész ezzel a jogorvoslati eszközzel olyan módon, hogy annak alkalmazása a jogintézmény rendeltetésével összhangban maradjon. Nem határozta meg, hogy pontosan milyen esetekben lehet feltörni a jogerőt, aminek következtében a törvényességi óvás lényegében általános jogorvoslatként funkcionált. Mindez a jogbiztonsággal ellentétes jogalkalmazói gyakorlat kialakulásához vezetett.
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint annak ellenére, hogy a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság, a jogállamiság más elvek érvényesülését is megköveteli. A jogbiztonság elve ennek megfelelően tág mérlegelési és döntési lehetőséget hagy nyitva a jogalkotó számára, amelynek eredménye ütközhet a jogbiztonság követelményével. "Például az igazságosság egyedi esetekben való megvalósulását elősegítő méltányosság intézménye a jogbiztonsággal elvileg ellentétes", hiszen lerontja a kiszámíthatóság és előre láthatóság elveinek az érvényesülését. "A jogbiztonság azonban nem szenved csorbát akkor, ha a konkrét kivételek érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza." Az ilyen értelemben vett
- 266/267 -
tartalmi kiszámíthatóság a jogbiztonság elégséges garanciája. (1459/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 566, 569.)
A jogi normák előreláthatóságának és kiszámítható működésének követelménye felöleli a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás korlátozott és kivételes lehetőségét. Vagyis jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Az Alkotmánybíróság szerint valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a hatálybalépés visszamenőlegesen történt, hanem akkor is, ha a jogszabály rendelkezéseit - erre irányuló kifejezett rendelkezés alapján - a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 324-325.; 16/2014. (V. 22.) AB határozat, Indokolás [32]]. Ugyanakkor a jogbiztonságból fakadó visszaható hatályú jogalkotás tilalma nem feltétlen, és kizárólag a jogalanyok helyzetét elnehezítő (ad malem partem) jogalkotásra irányadó [110/2009. (XI. 18.) AB határozat, ABH 2009, 971., 984.]. Ennek kapcsán említést érdemel, hogy az összbüntetésbe foglalásra vonatkozó rendelkezéseket érintően a törvényalkotó a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény 3. §-ában rendelkezett[2] az időbeli hatályról. Izgalmas jogi kérdés ugyanis ebben az aspektusban és számos szakmai cikkben felvetették a gyakorlati és elméleti szakemberek[3], hogy ez a jogalkotói megoldás, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 93-96. §-ait érintő alkalmazási szabály megfelel-e a visszaható hatály tilalmának.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
