Nyugat-Európában a regionális tagozódás gyökerei főként középkori eredetűek, olyan országokban, mint Spanyolország, Olaszország, Németország, Franciaország, ahol mind a mai napig megtalálhatóak a regionális struktúrák. Ezekben az államokban a régiók, tartományok, óriási tradíciókkal és erős identitással rendelkeznek, amit a napi politikában is hatékonyan reprezentálnak és artikulálnak.
A II. világháborút követően a békés egymás mellet élés elve, az egymás iránti tolerancia, a békés, boldogabb jövő képe lebegett Európa politikusai előtt, így erősödtek azok az integrációs törekvések, melyek először gazdasági és később a politikailag egységes, határok nélküli Európa vízióját képzelték el. Nyugat-Európa államai felismerték a jelentős regionális különbségeket is, amelyek arra késztették a politikusokat, hogy területi stratégiákat dolgozzanak ki a területi különbségek további elmélyülésének megakadályozására.
Az 1957. évi Római Szerződés a regionális politikával kapcsolatban még nem tartalmazott konkrétumokat, csak annyit, hogy a területi különbségeket mérsékelni kell. A fordulatot és a modellváltást az állam- és kormányfők 1972. évi párizsi csúcstalálkozója jelentette, ahol elfogadásra került az Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund, ERDF), ami csak 1975-től kezdte meg működését. Ez volt az első elismerése a regionális politikának, továbbá annak felismerése, hogy a regionális különbségek negatív hatással lesznek az európai kontinens versenyképességére. A Közösségeket alapító tagállamok megelégedtek azzal, hogy a Római Szerződés 123. cikkébe belefoglalták az Európai Szociális Alap létrehozását, amelyből a munkaerő mobilitását, felzárkóztatását és átképzését finanszírozták.
A regionális politika finanszírozási forrásait két nagy alapból és egy külön forrásból biztosítják. A Strukturális Alapok a Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból, az Európai Mezőgazdasági Tanácsadó és Garancia Alapból (EMOGA), a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközből (HOFE) tevődnek össze. A másik nagy alap, a Kohéziós Alap, amelynek létrehozásáról a Maastrichti Szerződés rendelkezett. Egyik célterülete a környezetvédelem és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a másik célja pedig az volt, hogy az egykori négy legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező tagállam (Spanyolország, Portugália, Görögország, Írország) gyorsabb felzárkózását szolgálja.
A Közösségi Kezdeményezések lényege az, hogy a Bizottság meghatározza a kezdeményezések irányelveinek tervezetét, amelyet egyeztet a tagállamokkal, az Európai Parlamenttel, valamint egyéb konzultatív testületekkel, majd ezt követően a Bizottság irányelvekben rögzíti az egyes kezdeményezések kereteit. 1994 és 1999 között tizenhárom közösségi kezdeményezést támogattak, amelyekből a 2000-2006-ig terjedő időszakban négyre szűkült a kezdeményezések köre, amelyek a következők.
1) Határ menti régiók együttműködése (INTERREG III)
2) Társadalmi és gazdasági válságjelenségekkel küzdő városok támogatása (URBAN)
3) Vidékfejlesztés (LEADER+)
4) Transznacionális együttműködés a foglalkoztatásban megjelenő diszkrimináció valamennyi formája elleni küzdelem elősegítése (EQUAL). Az első kettőt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a harmadikat az EMOGA-ból, a negyediket az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozzák.
A regionális politikának egyéb finanszírozását még két intézmény teszi lehetővé, melyek finanszírozóként működnek közre a fejlesztési célkitűzésekben. Az egyik az Európai Beruházási Bank, amely kedvezményes hiteleket nyújt a tagállamok fejlesztési projektjeihez. A másik intézmény az Európai Befektetési Alap, amely kiegészíti a Strukturális Alapokat és az Európai Beruházási Bank tevékenységi körét öleli fel. Garanciát vállal felvett hitelekre és a vállalkozások részvényeinek vásárlásával hozzájárul azok finanszírozásához.
A regionális politikában négy fontos alapelvnek kell érvényesülnie, ezek: a szubszidiaritás és decentralizáció, a partnerség elve, a programozás, a koncentráció és addicionalitás elve. A korábban említett Közösségi Kezdeményezéseken (INTERREG) belül az első INTERREG-program finanszírozására 1990 és 1994 között került sor az Európai Határrégiók Társulása (AEBR), valamint az Európai Bizottság pénzügyi támogatásával. 1990-ben ebből az alapból hozták létre a határ menti együttműködéseket figyelemmel kísérő, azok működését vizsgáló, támogató LACE (Linkage Assistance and Cooperation for the European Cross Border Regions) programot.
- 175/176 -
A második INTERREG-program 1994-től 1999-ig tartott, célja a belső határokon átnyúló együttműködési hálózatok kialakulása, továbbá támogatása a külső uniós határok menti országokkal történő új együttműködési lehetőségeknek. A harmadik INTERREG-programra a 2000-től 2006-ig terjedő időszakban került sor. Az INTERREG-programnak három ága van:
a) INTERREG A-program az Unió határ menti térségeinek fejlesztését szolgálja,
b) INTERREG B-program a transznacionális kooperációkat támogatja,
c) INTERREG C-program az interregionális, és távoli régiók közötti térfejlesztési együttműködéseket preferálja.
Az Európai Unió az INTERREG mintájára 1995-ben elindította a PHARE-CBC (Cross Border Cooperation) -programot, amit az Európai unióval szomszédos régiókban használtak fel, ilyen például Elba Eurorégió kooperáció, német, lengyel és cseh részvétellel.
Az európai intézmények közül az Európa Tanács az, amelyik a legrégebben és a leginkább támogatta a regionális együttműködéseket. A régiók európai szintű reprezentálásához, az Európa Tanács Helyi és Regionális Közhatóságok Európai Kongresszusa, az Európai Régiók Gyűlése és a Régiók Bizottsága sokban hozzájárult.
A Régiók Bizottságának (The Committee of the Regions) felállítására 1994-ben került sor, jelenleg székhelye Brüsszelben van, a közösségi intézményrendszer egyik legfiatalabb tagja, főleg önkormányzatok és régiók érdekeit, értékeit jeleníti meg közösségi szinten. Tagjait a tagállamok kormányai előterjesztésére a Tanács nevezi ki egyhangú határozattal négy évre. A tagok és helyetteseik száma 222-222 fő. Évente öt plenáris ülést tart, amelyet két évre megválasztott elnöke hív össze és vezet. Az elnök feladata állásfoglalások kidolgozása és elfogadása. Az érdemi munka a Régiók Bizottságának ügyrendjében létrehozott nyolc állandó bizottságban és négy albizottságban folyik, feladataik közé tartozik: a regionális és gazdasági fejlesztés, helyi és regionális pénzügyek, szociálpolitika, közegészségügy, oktatás és képzés, közlekedés és kommunikációs hálózat, várospolitika, térségi tervezés, környezetvédelem, energia, kutatás, kultúra, ifjúság, és fogyasztók. Az adminisztratív hátteret a Főtitkárság biztosítja a Régiók Bizottsága számára.
Az elmúlt tíz-tizenöt évben a régióknak nemcsak gazdasági, hanem autonóm hatásköre is megnövekedett. Ugyan különféle célokat szolgálhat, mégis legfőbb feladata a regionális politikának, hogy egyes régiók kihasználatlan erőforrásait feltárja, más régiókból beruházásokat vonzzon, a jövedelmeket növelje. A mai globalizálódó és modernizálódó Európában megtalálhatjuk a régiók közötti kooperáció valamennyi formáját. Következésképpen Nyugat-Európában a regionalizáció folyamat, a regionális együttműködés az integrációs folyamat részét képezte és képezi ma is.
E térségben a regionalizmusnak, a régióknak nincsenek gyökerei, hagyományai, éppen ezért "rendszeridegennek" hatnak, illetve az itt élő emberek számára is nehezen értelmezhetők.
A regionalizáció, a régiók kérdése csak a rendszerváltás után vált központi témává, főként a politikusok és a szakemberek számára. A 90-es évek végén vált sürgetővé, szükségessé a régiók kialakítása, valamint a nemzeti fejlesztési tervek kidolgozása, amelyeken keresztül pénzforrásokhoz juthatott az Európai Unióhoz akkor csatlakozni kívánó néhány közép-kelet európai állam (pl. Magyarország, Lengyelország, Csehország, balti államok). 1989 után mind a nyugati, mind a szomszédos országok felé intenzív kommunikáció indult meg. Ennek eredményeként olyan állami szintű kezdeményezéseket hívtak életre, mint pl. Visegrádi Kezdeményezés (1991-ben), CEFTA (Közép-európai Szabad Kereskedelmi Övezet, 1992-ben), KEK (Közép-Európai Kezdeményezés 1989-ben).
Számos jogi dokumentum is egyértelműen kimondta és elismerte a régiók közötti és határ menti együttműködéseket (pl. 1980. május 21-i madridi egyezmény a Területi Önkormányzatok és Közigazgatási Szervek Határ menti Együttműködéséről szóló Európai Keretegyezmény, 1987. évi Határon Átnyúló Együttműködések Jogi Nyilatkozata, a Regionális Önkormányzatok Európai Chartája).
1978. november 20-án Velencében megalakult a Keleti Alpok Régióinak és Tartományainak Munkaközössége, az autonóm Friuli-Venezia Giulia, Vene-to régióval, az osztrák tartományok, Stájerország, Karintia, Felső-Ausztria, valamint Bajorország és Salzburg megfigyelői státuszával.
A Munkaközösséghez 1981-ben csatlakozott Trentino-Alto Adige, 1985-ben aktív megfigyelőként, majd 1988-tól tagként Lombardia, 1987-ben Burgenland, 1989-ben aktív megfigyelőként a svájci Ticino kanton, amely 1997-től vált rendes taggá, és végül 1986 és 1989 között került sor az öt magyar megye - Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy és Bara-
- 176/177 -
nya - felvételére, amelyek kezdetben szintén aktív megfigyelők voltak, majd a későbbiekben váltak csak taggá. Érdekesség, hogy 1994 és 1999 között a Munkaközösség munkájában az olasz Emilia-Romagna régió is részt vett.
Ebből is jól látszik, hogy a Munkaközösség fokozatosan épült ki. Ez az együttműködés korát megelőző, céljait tekintve pedig a leghumánusabb kezdeményezés volt a térségben, annak ellenére, hogy működésének első évtizedeiben még az ideológiai, politikai különbségek éreztették hatásukat. Életre hívásának hátterében egyrészt történelmi, másrészt gazdasági motivációk álltak.
Az Adriai-tenger viszonylag zárt beltenger, amely kínálja és feltételezi az együttműködést. Éppen úgy része az EU keleti határának, mint része volt évtizedeken át az európai politikai választóvonalnak, amit Churchill 1946. márciusában híres fultoni beszédében már jelzett, hogy a Balti-tenger mellett fekvő Szcecin-től az Adriai-tenger mentén lévő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára. A Munkaközösség tagjainak ezzel a súlyos teherrel kellett szembenézniük, amit már a "a határok nélküli" Európában a kooperáció minél intenzívebbé válása hajt.
A Habsburg Birodalom terjesztette ki impériumát - kiváltképpen Veneto, Trentino-Alto Adige, Friu-li-Venezia Giulia és Lombardia régiókra -, egyúttal megteremtve azok szoros kapcsolatát Közép-Európával. A közös Habsburg múlt kiterjedt a XIX. század nagy részére, és a XX. század tele konfliktusokkal, eléggé megtépázta a térséget. Etnikailag ez a térség igen heterogén, jól mutatja ezt a Karintiában és Olaszországban élő szlovén, vagy Szlovéniában és Horvátországban élő olasz kisebbségek léte.
Úgy gondolom, hogy az öt magyar megye csatlakozásának is vannak történelmi tradíciói. Magyarország kapcsolata Ausztriával szinte teljesen összefonódott, sorsszerűvé vált. A legerősebb kötődés az 1867-ben a kiegyezéskor csúcsosodott ki, és egészen 1918-ig Osztrák-Magyar Monarchiaként funkcionált. Horvátországhoz is régi kötelékek fűzik a megyéket, főként Baranya megyét, ahol jelenleg is jelentős horvát kisebbség él.
Salzburg és Bajorország szintén erős, szoros és elválaszthatatlan történelmi kötelékekkel büszkélkedhet. Szlovénia és Horvátország sorsa még kötődött a volt Jugoszláviához, majd a délszláv háború következtében külön fejlődési úton indultak el, de céljuk nem volt más, mint a mai Európai Unióba való integrálódás.
A Munkaközösséget gazdasági tekintetben a már Európai Gazdasági Közösségben lévő és egyben alapító tagállamok legfejlettebb olasz régiói, és a német Bajorország szorgalmazták leginkább. A kooperáció céljai között kiemelten szerepelt az Alpokon átvezető közlekedési folyosók összeköttetése, a kikötői forgalom, az energiatermelés és - szállítás, a mező- és erdőgazdálkodás, a vízgazdálkodás, az idegenforgalom, a környezetvédelem, és a kulturális kapcsolatok. A későbbiekben ezek kiegészültek, bővültek vagy átalakultak. A Munkaközösség tagjainak gazdasági teljesítőképességében nemcsak a megalakulás idején, de napjainkban is érzékelhető különbségek vannak. Az olasz régiók közül Lombardia és Veneto, Ausztriából Karintia és Stájerország, német területen pedig Bajorország a legfejlettebbek, ők a Munkaközösség "hajtómotorjai".
A Munkaközösség gazdasági életében kiemelkedő szerepet játszott és játszik az, hogy az elmúlt tíz tizenöt évben a gyors politikai integráció mellett, gazdasági kötődés is végbement. Itt jegyzem meg, hogy ez a Munkaközösség szlovén, horvát tagjainak és magyar megyéinek is kedvező, amelynek köszönhetően a gazdasági erő súlypontja a 2004-es uniós taggá váló Szlovénia és Magyarország nyugat-dunántúli megyéi felé tolódott el. A Munkaközösség első évtizedében, főleg az információcserének és az egymás gazdasági erőforrásainak a megismerésére koncentrálódott, mára már rendszeressé váltak a tagtartományok gazdasági szervezeteinek tapasztalatcseréi és a gazdasági szférában működő szervezetek együttműködése.
Következésképpen az Alpok-Adria Munkaközösség tagjainak kooperációja sajátos jogállású munkaközösséget hozott létre az európai regionális politika palettáján. Kezdetben még intenzív bilaterális kapcsolatokat fenntartó régiók lettek a tagjai, napjainkban pedig interregionális, határokon átnyúló, nagytérségi regionális kooperációt valósít meg a közösség. Az együttműködést a különböző találkozók és ezek alkalmával tett nyilatkozatok is erősítették.
A Munkaközösség egykori szervezeti működése és felépítése évtizedeken át meghatározta a munkaközösség munkáját, működését.
1) Regionális Kormányfők Plenáris Ülése, Elnök, 2) Vezető Tisztségviselők Bizottsága, 3) Főtitkárság, 4) Ügyviteli Irodák, 5 )Bizottságok, és ezen belüli Állandó és ad hoc jellegű projektcsoportok.
a) Területrendezési és környezetvédelmi bizottság (területfejlesztési, környezetvédelmi, területi információs rendszerek-GIS, természeti csapások elleni védelem).
b) Gazdasági, közlekedési és idegenforgalmi bizottság (idegenforgalmi, közlekedési, tudományos és technológiai együttműködés, európai uniós kapcsolatok, munkaerő-piaci együttműködés).
c) Kulturális és társadalmi bizottság (ifjúsági, sport-, nők, kisebbségi, és történelmi központok).
- 177/178 -
d) Egészségügyi és szociális bizottság (időskorúak, diabetes).
e) Mezőgazdasági és erdészeti bizottság (talajvédelmi, erdőkárok és levegővédelmi, gyümölcstermelési, szőlőtermelési és állattenyésztési).
f) Munkacsoportokéi.) Tájékoztatási, F2.) Kapcsolatok az EU-val.
Az Alpok-Adria Munkaközösség nem rendelkezik jogalanyisággal, és nem is működtet közös adminisztratív apparátust. Feladata a tagok érdekét érintő kérdések közös, informatív és szakszerű megtárgyalása és egyeztetése. Az olasz Trentino-Alto Adige - amely 2008 óta nem tagja a Munkaközösségnek - régiónak kellett kiépítenie az információs hálózatot, a találkozók során készült publikációkat megjelentetni. Ezen a honlapon minden tagtartománynak lehetősége van az információk terjesztésére, azonban ha ezt nem frissítik folyamatosan, akkor hiányossá és üressé válik a tájékoztatás. Személyes tapasztalataim szerint sem mindig hatékony az információáramlás, és gyakran van kommunikációs zavar a Munkaközösség tagjai között. Például egyes találkozókra, bizonyos megyék azért nem jutnak el, mert információhiány miatt későn értesültek a rendezvényről. Előfordulhat, hogy képviseltetik magukat, de az adott témáról kevés vagy hiányos információval rendelkeznek, és ez akadályozza őket a kapcsolatok építésében. Ezek a hibák, hiányosságok olykor súlyos következményekkel is járhatnak, főleg akkor, ha a Munkaközösségnek egy-egy uniós projektre kell pályáznia.
A Munkaközösségen belül hivatalos nyelv a német, az olasz, a horvát, a szlovén és a magyar, de a takarékosabb működtetés érdekében, a közös kommunikációs nyelv az angol. Természetesen mindenkit megillet a saját anyanyelv használatának joga. Az Alpok-Adria honlapon is, mind az öt nyelven tájékozódhat bárki, aki több információt szeretne megtudni erről a regionális együttműködésről.
A Munkaközösség szervezeti felépítéséről a következőket említem meg. A Főtitkárság szervezési és adminisztratív feladatokat lát el, ennek állandó székhelye Karintia tartomány kormányzati hivatalában, Klagenfurtban van.
Az ügyviteli irodákat, mint titkárságokat a Munkaközösség valamennyi régiója, tartománya, megyéje, állama működteti. A titkárságok egymás között folyamatosan tartják a kapcsolatot és segítik a régiók koordinációs intézményeinek munkáját.
A Kapcsolatok az EU-val Munkacsoport állandó párbeszédet folytat az Európai Unió intézményeivel és szervezeteivel, képviselteti magát a Régiók Bizottságában, és az Európai Régiók Gyűlésének egyik alapítója is. A Munkaközösség más regionális együttműködésekkel is tart fenn kapcsolatot, mint például a Nyugati-Alpok Munkaközösségével (COTRAO), a Duna menti Országok Munkaközösségével, a Pireneusok Munkaközösségével. Az Európai Unió intézményei közül, mind az Európai Parlament, mind az Európa Tanács állást foglalt a határokon átnyúló interregionális együttműködések mellett.
1) 1978. november 20-án a Munkaközösség megalapítása Velencében.
2) 1988. június 4-i "Millstatti Nyilatkozat" elfogadása a Plenáris Ülésen, ahol a Munkaközösségben résztvevő államok külügyminiszterei jóváhagyták és elfogadták, hogy az Alpok-Adria Munkaközösség tevékenysége és céljai európai érdekeket képviselnek. Hangsúlyozták az interregionális együttműködés fontosságát a gazdasági, a tudományos és kulturális területen, illetve a bizalom, a jó szomszédsági viszony fenntartásában.
3) 1991. július 3-án Klagenfurtban rendkívüli ülést tartottak, ahol határozatot fogadtak el, a jugoszláviai válság kapcsán, az erőszak alkalmazásának beszüntetéséről, az önrendelkezési jog elismeréséről, a szolidaritás kinyilvánításáról és a nemzetközi megfigyelők delegálásáról.
4) 1992. február 14-én Zágrábban rendkívüli ülést tartottak és határozatot fogadtak el a Horvát és a Szlovén Köztársaságnak a Munkaközösségben való további részvételéről.
5) 1995. november 22-én Mariborban döntöttek a szervezeti és eljárási szabályok módosításáról.
6) 2000. november 24-én Sárváron határoztak arról, hogy a Munkaközösség állandó Főtitkársága Klagenfurtban lesz.
7) 2002. november 19-én Velencében a Plenáris Ülésen dokumentumot fogadtak el az "Alpok-Adria Munkaközösség jövőképe a harmadik évezred Európájában" címmel.
8) 2005-ben és 2006-ban a Munkaközösség elnöki pozícióját Baranya megye töltötte be.
9) 2006. június 30-án Klagenfurtban a rendkívüli plenáris ülésen az Alpok-Adria Munkaközösség átfogó strukturális reformjáról született döntés.
2007-2008-ban az elnökséget Hans Niessel burgenlandi tartományfőnök vezetésével Burgenland töltötte be.
A találkozókból jól kitűnik, hogy a térségben zajlódó fontosabb események, a munkaközösséget érintő jelentősebb változások kihatnak a Munkaközösség életére és amint lehetőség van rá konzultáció formájában véleményeket, nyilatkozatokat, határozatokat fogalmaznak meg.
A régió bemutatásakor felhasználom azt a kutatást és interjút, amit olaszországi tanulmányaim során Veneto Régió Tanácsának nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjével készíthettem, és aki egyben
- 178/179 -
az Alpok-Adria Munkaközösség 2001-2002. évi venetoi elnöksége alatt az Ügyviteli Irodának a vezetője volt.
Olaszország 1948. január 1-jén hatályba lépett alkotmánya még nem rendelkezett a régiókról. Erre a hetvenes évekig kellett várni, amikor - az amúgy is igen heterogén, mind területileg, mind társadalmilag, mind gazdaságilag sokszínű országban - először rendezték a provinciák, a városok státusát és nevesítették a régiókat. Sor került 2001. október 18-án az olasz alkotmány második része V. fejezetének módosítására, amely a régiókról, provinciákról, községekről rendelkezik a következőképpen: "A Köztársaságot községek, tartományok, fővárosi jogú városok és régiók alkotják A községek, a tartományok, a fővárosi jogú városok és a régiók autonóm önkormányzattal és önálló hatáskörrel rendelkeznek..."[1].
Jelenleg is 15 rendes státusú és 5 speciális státusú régió van, ez utóbbiak, Friuli-Venezia-Giulia, Trenti-no-Alto Adige/Südtirol, Valle d'Aosta/Vallee d'Aoste, Szardínia és Szicília. Ezek státusát az alkotmány külön nevesíti és számos privilégiummal ruházza fel őket, amellyel a másik 15 régió nem rendelkezik. A Munkaközösség munkájában Friuli-Venezia Giulia vesz részt, Trentino Alto Adige 2008 óta nem tagja a Munkaközösségnek.
Veneto régió 18 364 km2-es területen, és kb. 4. 487 000 lakossal, Velence központtal, a rendes státuszú régiók közé sorolható be. A régió öt nagy területre oszlik: Velence-Mestre, Padova, Verona, Vicenza és Treviso. Az ötvenes évek végéig Veneto mezőgazdaságilag elmaradott terület volt, és ezzel párhuzamosan számolnia kellett nagyarányú kivándorlással Lombardiába és Franciaországba. A 80-as évek fordulópontot jelentettek a városfejlődésben, megindult a városok felújítása, szerkezetátalakítása. A nagyvárosok a nemzetközi kommunikáció színterei lettek. Napjainkban már megoszlanak a feladatok az említett városokban és azok vonzáskörzetében.
Szerepvállalása alapító tagként is kiemelkedő volt és a jövőben is az a Munkaközösség munkájában. A 2000. március 2. napján Velencében tartott Plenáris Ülésen olyan személyek is kaptak meghívást, mint Antonio la Pergola, az Európai Közösségek Bíróságának főügyésze, és egyben az Európa Tanács "Demokrácia a jogban bizottságának" elnöke. Továbbá részt vett a találkozón az Európai Parlament bajor képviselője Ursula Schleicher, a Horvát Köztársaság európai integrációs minisztere Ivan Jakovcic, a Szlovén Köztársaság külügyminisztériumának helyettes államtitkára Igor Sencar, a Stájer Landtag elnöke Reinhold Purr, Trentino Alto Adige autonóm tartomány elnökhelyettese Tarcisio Grandi, valamint Vas megye közgyűlésének akkori elnöke Markó Péter. Mindegyik résztvevő kifejtette álláspontját az Alpok-Adria Munkaközösségről, például Antonio La Pergola a következőket nyilatkozta: "Az Alpok-Adria Munkaközösség" konszolidált geopolitikai, gazdasági és kulturális közép-európai tapasztalataival, egy terjeszkedő interregionális kooperációba illeszkedik."[1]
A szlovén és a magyar képviselők, az Európai Unióhoz való közelgő csatlakozásukról, és a regionális politika fejlődésében addig elért eredményeiről számoltak be. A horvát képviselő, Horvátország integrálódásának reményét fejezte ki, az európai gazdaság vérkeringésébe. Összehasonlítva világossá válik, hogy mindenki számára mást és mást jelent a Munkaközösségben való részvétel. Az osztrák tartományok, és az akkor még tag Bajorország, valamint az olasz régiók számára lehetőség volt arra, hogy addigi regionális és európai uniós tapasztalataikat átadják az uniós csatlakozásra váró Szlovéniának, a magyar megyéknek és Horvátországnak.
Az interjú során számomra kiderült az is, hogy a regionális politika négy alapelve érvényesül a Munkaközösség tevékenységében. A partnerség elve egyértelműen hatékonyan működik, ezt bizonyítják az állandó és folyamatos kapcsolattartás, a találkozók, a rendezvények és az akkor még létező bizottságokon és munkacsoportokon belüli munka. Döntéseikben törekednek a konszenzusra, a kompromisszumra. Néhány esetben azonban nem ilyen aktív a kapcsolattartás, amelynek egyik oka lehet a nyelvi kommunikáció hiánya, bár ez napjainkra már egyre kevésbé jelent akadályt. Problémaként jelentkezett az is, hogy a kitűzött célokra, uniós forrásokra többnyire az olasz régiók és az osztrák tartományok pályáztak, így például a magyar megyék érdekeiket, véleményüket nem tudták hatékonyan érvényesíteni. Napjainkra ez már nem teljesen igaz, mivel Magyarország 2004. május 1-je óta az Európai Unió tagja Szlovéniával együtt és az Unió számos határ menti együttműködési programot hirdetett meg.
A szubszidiaritás és a decentralizáció elve, vagyis az, hogy a döntéseket az állampolgárokhoz a lehető legközelebbi szinten kell meghozni, eléggé nehezen érvényesül. A programozás elve szorosan kötődik a partnerség és a kohézió elvéhez. Ez a különféle projektekből, stratégiai fejlesztési célkitűzések meghatározásából áll. A fentiek szerint érvényesülnek az alapelvek azok ellenére, hogy a Munkaközösségben résztvevő régióknak, tartományoknak, megyéknek, kantonnak (gondolok a 2005-ig még svájci Ticino kanton tagságára) és államoknak eltérő az alkotmányos berendezkedésük.
- 179/180 -
Veneto régió előnyös helyzetben van, amelyen keresztül hasznossá tud válni a Munkaközösség javára.
a) A turizmus területén: szinte ebből él a régió, és nemcsak Velence profitál, hanem Verona, a Garda-tó és környéke, a kiterjedt tengerpart.
b) A tercier, szolgáltató szektor terén.
c) A humáninfrastruktúra területén: nemcsak Verona, Padova, Velence, Vicenza, Treviso, mint szellemi, kulturális és fejlett központok.
d) A kulturális javak terén: mivel művészettörté-netileg rendkívül gazdag régióról van szó, és ezért a célok kifejezetten ezekre a térségekre, városokra összpontosítanak.
e) Az ipari szektor területén: a vegyészet, az üvegipar szektorban van a legnagyobb kapacitása a régiónak (pl. Velence-Mestre).
Veneto régiónak vannak azonban fejlesztésre váró területei is, amelyeket a Munkaközösségben való részvételével is fejleszthet, alakíthat, ezek közé tartozik:
a) A területrendezés: a városok minőségének javítása, az épültek renoválása, valamint a Velencében a lagúnák és a víz eróziója által okozott szennyvíz, az épületek aljának penészesedése hatalmas problémákat okoz.
b) A környezetminőség és a természetvédelmi területek megőrzése: vízvédelem, hulladékkezelés, tájvédelmi területek és vadövezetek megóvása.
c) A közlekedési infrastruktúra terén: komplex regionális közlekedési hálózat fejlesztésére van szükség, mivel a régiónak óriási tranzitforgalmat kell elviselnie. Ez nemcsak Veneto régió gondja, hanem az egész Munkaközösség valamennyi tagjának érdeke, hogy a közúti, légi, vasúti, vízi közlekedésrendszerrel járó problémákra megoldást találjon.
Összegezve, Veneto régió az itt felsorolt előnyeivel és hátrányaival képviselteti magát az Alpok-Adria Munkaközösségben. Jelenléte egyáltalán nem elhanyagolható, mivel az olasz régiók közül is az egyik legfejlettebb, legdinamikusabb, legerősebb, leginnovatívabb centrum régió, mind gazdasági, mind kulturális téren.
Mára a Munkaközösség valamennyi tagja egyben az Európai Unió tagja is egy kivétellel: ez Horvátország, amelynek az EU-hoz való csatlakozási szándékát és törekvéseit a Munkaközösség határozottan és egyértelműen támogatja. Egyébként a Munkaközösséget még Magyarország és Szlovénia 2004. május 1-jét megelőzően is úgy tekintették, mint az Európai Unió "előszobáját", mert aki az Alpok-Adria Munkaközösség tagja lett, az utána nagy eséllyel uniós taggá is vált, természetesen egy-két kivételtől eltekintve (pl. a svájci Ticino kanton).
A 2004. május 1-je utáni csatlakozást követően a Munkaközösség struktúrája megváltozott, átalakult és ezt a folyamatot sikerült 2005-2006-ban, a Baranya megyei elnökség alatt véghezvinni. Ez megnyilvánult például abban, hogy a tevékenységek súlypontja áthelyeződött a projektek szintjére a korábbi munkacsoportok helyett. Sajnálatos módon Bajorország, a svájci Ticino kanton, az olasz Trentino-Alto Adige, valamint a magyar Győr-Moson-Sopron megye nemzetközi tevékenységüket bilaterális együttműködésekre kívánják összpontosítani, és ezért kiléptek a Munkaközösségből. Éppen ezért egyesek szkeptikusak a Munkaközösség jövőjét illetően.
Az Alpok-Adria Munkaközösség jelenlegi tagjai együttműködésük céljaiként kinyilvánították azt, hogy a Munkaközösség hozzá kíván járulni a lakosság érdekében kifejtett aktivitásával a békés, közös, demokratikus és plurális Európa felépítéséhez. A régiók fontos szerepet töltenek be az európai integrációs folyamatban, a különböző népek közötti barátság és sokoldalú együttműködés erősítésével. A régiók közötti egyenrangúság és partnerség érvényesítése mellett olyan integráció megvalósítására törekszik, amely lebontja a valós és virtuális falakat a régiók között.
2007-2008-ban az elnöki tisztséget az ausztriai Burgenland töltötte be Hans Niessl tartományfőnök vezetésével, aki törekedett elnöksége alatt a kulturális és nyelvi sokszínűség megőrzésére, mert szerinte ezek jelentős integratív erőt jelentenek Európában. Aktívan támogatta a diákok, ipari tanulók, hallgatók, és egyetemi tanárok csereprogramokban való részvételét. Sőt a Munkaközösség "Európa lehetőségeket kínál - Éljünk velük!" címmel elfogadott határozata felszólította a tagokat, hogy használják ki az Európa adta lehetőségeket és mérlegeljék, hogy a jövőben önálló projektgazdaként lépjenek fel EU-s projekteknél.
Magyarország részéről: Baranya, Somogy, Vas, és Zala megyék, Horvátország, Szlovénia, Ausztria részéről: Burgenland, Karintia, Felső-Ausztria, Stájerország, Olaszország részéről: Veneto, Lombardia, Friuli-Venezia Giulia régiók.
1) Regionális elnökök Plenáris Ülése, 2) Elnökség, 3) Vezető Tisztviselők Bizottsága, 4) Projektcsoportok, 5) Szakértői csoportok, 6) Főtitkárság, 7) Ügyviteli irodák.
1) A Plenáris Ülésbe minden tag egy képviselőt delegálhat, akinek feladatkörébe tartozik:
a) a Munkaközösséget érintő politikai kérdésekben való állásfoglalás,
- 180/181 -
b) a két évre szóló közös költségvetés bevételi oldalának meghatározása,
c) döntés kiemelt projektek esetén,
d) egyes kiemelt kérdésekben hozott határozatokról a tagok központi kormányzati szerveivel, valamint a Munkaközösséggel együttműködő nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartás, tájékoztatás,
e) szakértői csoportok megalakítása vagy megszüntetése, tevékenységük irányainak meghatározása,
f) a Plenáris Ülés tagjai beszámolójának elfogadása,
g) a szakértői és projektcsoportok éves munkájának értékelése,
h) a munkaközösség szervezeti és működési szabályzatának megállapítása,
i) az "Alpok-Adria díj" adományozása és az ezzel kapcsolatos szabályozás.
Az elnöki tisztséget az egyes tagok ABC sorrendben kétévenkénti rotációval töltik be. A Plenáris Ülés évente egy rendes ülést tart, amelynek időpontja és napirendje legalább a tanácskozás előtt 60 nappal korábban közlendő. Minden tag delegációja legfeljebb három főből állhat. Rendkívüli ülést a tagok VV-e kérvényezheti a soros elnöknél a téma megjelölésével és indoklásával. Az ülésről annak megtartása előtt 20 nappal korábban kell értesíteni a többi tagot.
2) Elnökség, elnöki testület létrehozásának az volt a célja, hogy a Vezető Tisztviselők Bizottsága (továbbiakban: VTB) üléseinek előkészítésére javaslatot tegyen. Évente kétszer ülésezik és mindig a VTB ülését megelőzően három héttel. Bármely elnöki testületi tag indítványára rendkívüli ülés is összehívható, de csak akkor, ha ezt az Elnöki Testület tagelnöke támogatja. Feladatai közé tartoznak: összekötő szerep a Plenáris Ülés és a VTB között, határozatok és állásfoglalások véleményezése, benyújtott projektjavaslatok és véd-nökségi kérvények véleményezése és értékelése.
3) Vezető Tisztviselők Bizottság (VTB). A Plenáris Ülés koordináló szerve. Minden tag egy képviselőt delegálhat, akiket egyenlő jogok és kötelezettségek terhelnek. Ülésein a tagokon kívül tanácskozási joggal részt vehetnek a tagok által bejelentett szakértők, a Főtitkárság vezetője, a szakértői csoportok elnökei (őszi ülésen), a Projektcsoportok elnökei (tavaszi ülésen), valamint akiket a VTB elnöke meghív. Feladatai:
- a Plenáris Ülés szakmai előkészítése és a Plenáris Ülés által hozott határozatok végrehajtásának szervezése,
- a szakértői csoportok és projektcsoportok létrehozása, megszüntetése,
- a szakértői és projektcsoportok projektjavaslatainak jóváhagyása, azok megvalósítása, segítése és ellenőrzése,
- a szakértői és projektcsoportok tevékenységének figyelemmel kísérése,
- a közös költségvetésből pénzügyi támogatás odaítélése projektekre,
- a Főtitkárság munkájának figyelemmel kísérése és irányítása.
4) Szakértői csoportok célja a közös projektek előkészítése, továbbá
a) a konkrét projekt kidolgozásához szükséges tartalmi, személyi, pénzügyi és szervezési feltételek kidolgozása,
b) megtárgyalja a feladatköréhez tartozó aktuális kérdéseket, határozatokat készít elő és ajánlásokat fogalmaz meg a Plenáris Ülés és a VTB számára,
c) tanácskozásaira a Munkaközösség valamennyi tagja delegálhat képviselőt,
d) ülésein egyhangúlag hozza meg döntéseit,
e) elnökei részt vesznek a VTB őszi ülésein.
5) Projektcsoportok. Ilyen csoportokat a VTB hoz létre, egy vagy több tag kezdeményezésére. Jóváhagyott projektek megvalósítása a feladata, elnökei meghívást kapnak a VTB tavaszi üléseire, beszámolnak a megvalósult projektekről és új projekteket terjesztenek elő.
Az új struktúrában a következő projektcsoportokban régiók, megyék, tartományok és országok elnöki illetve alelnöki posztot töltenek be.
a) Történelmi központok projektcsoportja:
A1) Karintia
A2) Lombardia
b) Iskola, iskolai sport projektcsoport:
B1) Stájerország
c) Kulturális csere projektcsoport:
C1) Veneto
C2) Vas megye
d) Kisebbségek projektcsoport:
D1) Baranya megye
D2) Horvátország
e) Kapcsolatok az EU-val projektcsoport:
E1) Burgenland
E2) Stájerország
f) Nők projektcsoport:
F1) Karintia
g) Egészség és szociális ügyek projektcsoport:
G1) Friuli-Venezia Giulia
h) Disability Network projektcsoport:
H1) Friuli-Venezia Giulia
i) Turizmus projektcsoport:
11) Horvátország
12) Somogy megye
j) Gazdasági projektcsoport:
J1) Vas megye
J2) Horvátország
A szakértői és projektcsoportokban való részvétel önkéntes.
6) Főtitkárság. A VTB irányítása alatt látja el feladatait. Elsősorban az adminisztrációs, a szervezési és
- 181/182 -
koordinálási tevékenységet végez. Közös információs anyagok - mint például beszámolók, jegyzőkönyvek, fotók, DVD-k, CD-k archiválása. A Munkaközösség különféle rendezvényein a tolmácsolási és fordítási tevékenység ellátása. Valamint a Munkaközösség közös költségvetésének nyilvántartása, vezetése. A VTB elnökével egyetértésben az ad hoc projektek megvalósításához, a közös költségvetésből juttatott pénzeszközök rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése, projekttámogatási összegek kifizetése. A Munkaközösség érdekeit képviseli az európai interregionális szervezetekben. Állandó székhelye a Karintiai Tartományi Kormány Hivatala Klagenfurtban.
7) Ügyviteli irodák. Általában a Munkaközösség valamennyi tagja tart fenn ilyen irodát. Közreműködnek a Munkaközösség elnökségét ellátó tag ügyviteli munkájának segítésében, például amikor Baranya megye töltötte be az elnöki tisztséget, akkor a Baranya Megyei Önkormányzat Nemzetközi Kapcsolatokért felelős osztálya látta el ezt a tisztséget. Az ügyviteli irodák együttműködnek, és folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a Főtitkársággal.
A Munkaközösség életében fontos szerepet tölt be a finanszírozás. A tagok a Munkaközösségben végzett tevékenységükből adódó költségeiket maguk fedezik.
A tolmácsolást és a fordítást a Munkaközösség adott elnöksége látja el. A közös költségvetés bevételét a tagok által fizetett tagdíjak képezik. A tagdíjakat minden év március 31-ig kell a Főtitkársághoz átutalni.
Itt említeném meg a közös projektek finanszírozását. A közös projekt az olyan projekt, amely a kezdeményezés fázisában a Munkaközösség testületi megbeszélésének tárgyát képezte, és amelynek lebonyolítását, a testületek szervezték vagy abban közreműködtek. A közös projekt megvalósításához legalább három államnak és a tagok kétharmadának kell részt vennie. A közös költségvetésből nyújtandó támogatás mértéke projektenként nem haladhatja meg a költségvetés teljes összegének 25%-át.
Az "Alpok-Adria Munkaközösség Jövőképe a 21. századi Európában" címmel adták ki azt a tervdokumentumot, amit 2002. november 19-i Regionális Kormányfők Plenáris Ülésén Velencében fogadtak el. A Munkaközösség elkötelezett az európai értékek mellett, támogatja az Európai Uniót magába foglaló 27 tagállam közötti szorosabb határ menti régiói közötti együttműködést, az EU regionális politikáját. Az Alpok-Adria további létjogosultsága, fennmaradása a jövőképben megfogalmazott célok megvalósulása esetén válhat eredményessé, amelyeket leginkább a szakértői - és projektcsoportok által megfogalmazott projektek valósítanak meg.
Tanulmányomból kitűnik, hogy a Munkaközösség fokozatosan alakult ki, működésének első időszakában az egymással bilaterális kapcsolatokat fenntartó régiók lettek a tagjai, majd ezt követően új régiók is csatlakoztak. Létrejöttében fontos szerepet játszott, hogy csak országhatárokkal rendelkező régió lehetett tagja a Munkaközösségnek. Az Európai Unió fokozatos belső piacának kiépülése is ösztönözte az Alpok-Adria Munkaközösség létrejöttét. Mozgatórugója a kooperációnak, hogy régiói, megyéi, ländjai, tartományai országukon belül is a legdinamikusabban fejlődő térségeknek számítanak.
Annak ellenére, hogy a Munkaközösség tagjainak eltérő a belső állami, alkotmányi és közigazgatási szervezeti felépítése, mégis évtizedeken át igen jól működő határokon átnyúló interregionális - régiók közötti - kooperációnak minősül.
Az Európai Unió regionális politikája fontosnak számított és számít jelenleg is, mivel a 27 tagállamból álló Európai Unióban a területi egységek jelentős gazdasági, társadalmi, kulturális különbségekkel rendelkeznek. Ezek a különbségek erőteljes hatást gyakorolnak az Unió helyzetére, az Unió világgazdaságban betöltött szerepére, gazdasági teljesítőképességére.
A határ menti együttműködések, az Alpok-Adria Munkaközösség is, a demokratikus, etnikailag sokszínű Európában olyan kooperációkról tesznek tanúságot, amelyekben az egymás iránti tolerancia, az egymás kultúrájának, történelmének, gazdaságának a megismerését, a békés egymás mellett élés elvét valósítják meg Európa népei között.
"...a közöttünk lévő különbségek gazdagítanak,
Nem pedig elválasztanak minket egymástól:"
Alpok-Adria Munkaközösség Jövőkép a 21. századi Európában: Dokumentum, Tartományi kormányfők Plenáris Ülése, Velence 2002. november 19.
Atti del Convegno: Popoli e stati alla prova: autonomie e federalismo. Esperienze e prospettive in Alpe-Adria. Comuni-tá di Lavoro Alpe-Adria, presidenze della Veneto 2001-2002
Éger György: Regionalizmus, határok és kisebbségek Kelet-Közép-Európában. Osiris Kiadó, Budapest 2000
Forman Balázs: Az Európai Unió sturkturális és előcsatlakozási alapjai.
INTERPRESS Külkereskedelmi Kft. 2003
Horváth Gyula: Európai regionális politika. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs 2001
- 182/183 -
Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája. Aula Kiadó Kft., 1999
Pálné Kovács Ilona: Regionális politika és közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs 2001
Soriani, Stefano: Veneto régió - gondok és a jövő távlatai. In: Horváth Gyula: Régiók és városok az olasz modernizációban. MTA Regionális Kutatások Központja. Pécs 1993
Torma András: Európai közigazgatás, régiók, önkormányzatok. Virtuóz Kiadó, 2001
Interjú Dott. Mario Serafinnal, Veneto Régió Tanácsának nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjével, és aki az Alpok-Adria Munkaközösség 2001 -2002. évi venetoi elnöksége idején a Titkárság vezetője volt. Készítette: Kovács Boglárka, 2003. március 21-én Velencében.
http://www.alpeadria.org 2008. február 25. ■
JEGYZETEK
[1] Costituzione della Republica Italiana con le modifiche al Titolo V della parte II. Art.114. Le Regioni, Le Province, I Comuni. 26. set. 2002.
[2] Atti del Convegno: Popoli e stati alla prova: autonomie e federalismo. Esperienze e prospetive in Alpe-Adria. Comunitá di Lavoro Alpe-Adria, Presidenza della Veneto 2001-2002. 205. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató.
Visszaugrás
