Az ezeréves magyarság azt üzeni Európának, hogy csak akkor maradhat meg, ha megőrzi önmagát, megvédi határait, a nemzetek Európáját és keresztény szabadságát - jelentette ki az igazságügyi miniszter 2019. augusztus 20-án, Miskolcon.
Varga Judit az államalapítás alkalmából, a Szent István téren megtartott városi ünnepségen azt mondta, hogy a múlt a magyarokat alázatra, elfogadásra és kitartásra tanította.
Így - mint az elmúlt ezer évben - ma is az a feladatunk, hogy kiálljunk önmagunkért és azokért az értékekért, amelyekben hiszünk - tette hozzá.
"Kiállni a keresztény Európáért és megvédeni azt, ami a miénk, azt, amik vagyunk" - fogalmazott a miniszter.
Szent István királyt méltatva azt mondta, a fiatalon trónra lépő magyar uralkodó mély, a magyarság jövőjét még ezer év után is befolyásolni képes nyomot hagyott a történelemben.
"Szent István a legnagyobb dolgot tette, amit egy uralkodó megtehet saját népéért, megvédte Magyarország függetlenségét egy olyan korban, amikor magától értetődő lett volna a behódolás és az önfeladás" - hangoztatta Varga Judit, hozzátéve, hogy István letette az önálló magyar állam alapjait, amelyet erős törvényekkel, határvédelemmel és a magyar állam szuverenitásával erősített meg.
Az igazságügyi miniszter utalt arra, hogy a már István korában is széttagolt és sokszínű Európát a keresztény kultúra foglalta egységbe, a magyarok számára a kontinens pedig egy vallási, kulturális és politikai közösség, amely az államalapítás óta otthonát is jelenti.
A feladatunk nemcsak a tisztelet és az emlékezés. Nem elég egyszer helyes döntést hozni, mindenkor jó döntésekre van szükség, mivel Magyarország nem ajándékba kapta létét és szabadságát, azért folyamatosan meg kellett küzdenie - mondta Varga Judit.
Az ország viszontagságos történelme ellenére a magyarság mindvégig Európa határait védte, tehetségével és szorgalmával pedig gyarapította közös értékeit - jelezte.
Az "évszázados bátorság" egy újabb megvillanásának, valamint történelmi tanulságtételének nevezte az igazságügyi miniszter a harminc évvel ezelőtt Sopronban lezajlott páneurópai pikniket.
A keletnémet állampolgárok Nyugatra engedésével megkezdtük a vasfüggöny lebontását, amely aztán néhány hónap múlva teljesen leomlott, majd megnyílt az út Európa újraegyesítése előtt, ami azóta is folyamatos feladat - tette hozzá.
Az ünnepségen Kriza Ákos polgármester szavait tolmácsolva Alakszai Zoltán jegyző azt mondta, a magyarságnak és Magyarországnak addig van jövője, amíg vezetői a nemzet védelmét és megtartását tartják elsődlegesnek.
2019. augusztus 20.
Nemzeti Hitvallásunkkal tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését - hangsúlyozta Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi és európai uniós igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapján rendezett konferencián, Varsóban.
2019. augusztus 23-án Varsóban rendeztek miniszteri konferenciát a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapján, ahol Magyarországot Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi és európai uniós igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára képviselte.
A megemlékezés alkalmával elfogadott nyilatkozat felhívja a figyelmet a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekményekre, valamint megemlékezik az áldozatokról és a diktatúrák ellen harcolók hősies kiállásáról. A nyilatkozat aláírói támogatnak minden erőfeszítést, amely az elkövetők felelősségre vonását célozza a nemzeti jogrendszerekkel összhangban. Bóka János a konferencián elmondta, hogy fejet hajtunk a nemzeti és nemzetközi szocialista diktatúrák több millió áldozata előtt, és kötelességünk emlékük ápolása. Az államtitkár szerint az európai generációk számára példaértékű az a bátorság és emberség, amit a totalitárius rendszerek áldozatainak és üldözötteinek segítséget nyújtó személyek tanúsítottak.
Kiemelte továbbá, hogy Magyarország Kormánya a 2018-2020 közötti időszakban 200 millió forinttal támogatja az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform tevékenységét, amely előmozdítja a nemzetközi együttműködést a totalitárius rendszerek működésével kapcsolatos tudás növelése, valamint az áldozatokról való megemlékezés érdekében.
2011 júniusában, a magyar EU-elnökség alatt, magyar-litván-lengyel kezdeményezésre, az EU-tagállamok igazságügyi miniszterei az 1939-ben Moszkvában megkötött Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának napját, augusztus 23-át nyilvánították a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapjává.
2019. augusztus 23.
- 48/49 -
Elfogadhatatlan a 2021-2027-es időszakra vonatkozó európai uniós keretköltségvetésről szóló javaslatban alkalmazott kettős mérce, ahogy a kohéziós és a közös agrárpolitika finanszírozásának tervezett csökkentése is - szögezte le Varga Judit igazságügyi miniszter, miután az EU soros elnökségét betöltő Finnország európai ügyekért felelős miniszterével tárgyalt hétfőn, Brüsszelben.
A tárcavezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Magyarország ebben a formájában elutasítja a tervezetet, részben azért, mert a kohéziós források a közép-európai térség, különösen Magyarország esetében csökkennének leginkább, ami szerinte teljességgel ellentétes ezen politika elvrendszerével és célkitűzéseivel.
A kohézió jól működik, azt folytatni kell. Nem lehet útközben megváltoztatni a szabályokat és a korábbival ellentétes logika szerint elkezdeni elosztani a forrásokat - fogalmazott.
Kiemelte, hogy egyfajta "visszás logikájú" bónuszrendszert is bevezetnének, amelynek keretében például a széndioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó vállalásaikat nem teljesítő tagállamok pluszforrásokat kaphatnának a kohéziós pénzekből, míg a kötelezettségeiket teljesítő "jó tanulóknak", például Magyarországnak nem jutna egyetlen eurócent sem ezen címszó alatt.
Varga Judit kitért a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak tervezett megvágására is. "Nem feledkezhetünk meg a gazdákról sem, nem tudjuk elfogadni ezen jelentős csökkentést, amelyet Magyarország számára a KAP terén is javasolnak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a gazdáknak egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézni, de ehhez nem biztosítanak pluszforrásokat.
A miniszter a közösségi pénzek jogállamisági feltételekhez kötését is határozottan elutasította, mondván, továbbra is nyomást gyakorolnak az EU azon országaira, amelyek elutasítják a migrációt, és most ezt "jogállamisági köntösbe bújtatják".
Mint mondta, a finn EU-elnökség nagyon ambiciózus, még idén le akarják zárni a költségvetési tárgyalásokat, a magyar kormány szerint azonban a minőség fontosabb a gyorsaságnál.
A kifutó Európai Bizottság a meglévő eszközök mellé újabb, jogilag megalapozatlan politikai eszközt akar létrehozni, ennek nincsen köze a költségvetéshez, s nem is fogja előmozdítani a pénzügyi fegyelmet - jelentette ki.
Végezetül pedig reményének adott hangot, hogy a november elején hivatalba lépő, új összetételű brüsszeli testület megfelel majd a szerződések betűjének, nem akar feleslegesen, politikai nyomással hatáskört bővíteni, illetve érdemi lépéseket fog tenni a valódi problémák kezelése érdekében.
2019. szeptember 2.
Magyarország bebizonyította, hogy képes megvédeni a határokat, gátat tud szabni a szárazföldi migrációnak; "az élet és a tények tehát minket igazoltak: az a jó bevándorláspolitika, amelyet a visegrádi országok képviselnek" - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Figyelő 2019. szeptember 5-ei számában megjelent interjúban.
Varga Judit szerint az Európai Unió (EU) bevándorlásügyben kialakított álláspontjában változásra engednek következtetni Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök és Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozatai, a külső határok megvédésének hangsúlyozása, valamint a német belpolitikai folyamatok.
Továbbá a dublini reformcsomag teljesen megfeneklett, a nyugat-európai politikusok közül is sokan belátták, hogy nem lehet olyan dolgokat ráerőltetni a tagállamokra, amelyek sértik az érdekeiket - folytatta a miniszter, hozzátéve, hogy a feszültségek ugyanakkor továbbra is fennmaradnak Nyugat-Európában.
Nekik most elsődleges kérdés, hogy mit kezdjenek azokkal a gazdasági bevándorlókkal, akik "már náluk vannak és eszük ágában sincs hazamenni" - mutatott rá.
A jogállamiság és az EU kérdéskörét érintő felvetésre válaszolva Varga Judit arról beszélt, hogy a nemzetközi szakmai meghatározás szerint a jogállamiság betartása elsősorban a nemzeti intézmények - alkotmánybíróság, bíróságok, ombudsmanok - elsődleges feladata, és ez abból ered, hogy az EU tagállamainak más és más jogi hagyományai vannak.
A jogállamiság kérdéséből akkor lehet probléma, ha politikai fegyverként kezdik el használni a "fősodortól eltérő, ugyanakkor legitim politikai álláspontot képviselő államok ellen". Ez az akció már évek óta zajlik Magyarországgal szemben, a politikai ellenfeleink ebben a folyamatban a jogállamiság fogalmát teljesen eltorzították - értékelt Varga Judit, aki szerint ezt mi sem igazolja jobban, mint az uniós hetedik cikkely szerinti eljárás körül kibontakozott politikai vita.
Úgy fogalmazott: "az unióban zajló folyamatokat látva a kérdést úgy tudom egyszerűsíteni, hogy ahol bevándorlásellenes kormányok vannak, ott nem működik a jogállamiság, ahol pedig támogatják a bevándorlást, ott virágzik a jogállam".
A tárcavezető határozott nemmel válaszolt arra, hogy össze lehet-e kötni a jogállami elveket az uniós támogatások kérdéskörével. Rámutatott, az uniós szerződés szerint minden tagállam egyenrangú, nincsenek politikai feltételek.
Varga Judit beszélt arról is: kedvező jeleket lát annak kapcsán, hogy megváltozik az Európai Bizottság mentalitása. A bizottság elnöke számára elsődleges szempont lehet az, hogy ne megsértse, hanem megértse Közép-Európát - mondta.
A készülő csődeljárási kódex kapcsán Varga Judit elmondta: el kell érni, hogy a működési nehézségekkel, adósságokkal küzdő vállalkozások ne a megszűnés felé sodródjanak,
- 49/50 -
hanem a működőképesség fenntartása legyen a céljuk. Sokkal gyorsabbá kell tenni az esetleges felszámolási eljárásokat, és arra is megoldást kell találni, hogy a cégek hitelezői a vállalkozás felszámolása után valóban hozzájuthassanak a kölcsönadott pénzükhöz.
Varga Judit a közösségi oldalakat vizsgáló minisztériumi munkacsoportról szólva elmondta, hogy a techóriások által gyakorolt cenzúrát szeretnék megvizsgálni, hogy ki, mit, milyen alapon tehet. "Itt a magyar felhasználók szólásszabadságának a védelméről van szó, nem másról" - jelentette ki.
Kifejtette, a munkáját ősszel megkezdő munkacsoport nem szabályozást alkot, hanem a kialakult helyzetet elemzi, megvizsgálja a jogi körülményeket. Nem tudjuk ugyanis, hogy hová kerülnek az adataink, valamint azt, hogy az állampolgárok véleményét, álláspontját adott esetben milyen alapon korlátozzák - magyarázta.
Az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bíró Tanács közti vitára vonatkozó kérdésre válaszolva Varga Judit kijelentette: azt igazságügyi miniszterként nem minősítheti, de szeretné, hogy a konfliktus nyugvópontra kerüljön. Varga Judit elmondta azt is, az Országos Bírósági Hivatal dinamikusan vágott bele a bíróságok működésének modernizációjába. Az európai igazságügyi eredménytáblán elért eredmények mindezt visszaigazolják, büszkék lehetünk arra, hogy - például hatékonyságban, digitalizációban és gyorsaságban - Európa élvonalához tartozik a magyar igazságszolgáltatás.
2019. szeptember 5.
* * * A Közéleti hírek rovat zárása: 2019. szeptember 15. * * * ■
Visszaugrás