Az európai civilizáció bővelkedik az ember klónozására utaló mítoszokban és legendákban[1], melyek mind-mind arra utalnak, hogy milyen horrorisztikus világ beköszöntét jövendölheti a tudományos fejlődés, s milyen rémségekbe torkollik, ha az ember tabukat ledöntve vindikál isteni teremtő hatalmat. "Az ember ezt, ha egykor ellesi, Vegykonyhájában szintén megteszi. [...] kontárkodik, Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli"[2]. Ezek után nem kell csodálkozni, ha a klónozás kétségeket ébreszt, tiltakozást és elítélést vált ki[3]. De pontosan miért kíséri a tudomány részéről akkora érdeklődés e lehetőséget?
A klónozás jelentősége egyértelműen az orvostudomány Szent Gráljaként számon tartott embrionális őssejtkutatásokban, s az embrionális őssejtterápiában rejlik.[4]
Embrionális őssejteknek nevezzük azokat a sejteket, amelyek a következő tulajdonságokkal rendelkeznek: egyfelől szinte korlátlan az önreprodukciós képességük, miközben nem differenciálódnak; másfelől olyan sejteket is képesek létrehozni, amelyek különböző meghatározott fejlődési irányba (ideg-, izomsejt stb.) specializálódnak[5]. Megemlítendő, hogy a felnőtt szervezetben is találhatóak őssejtek (például köldökzsinórvér, csontvelő), de ezek korántsem mutatnak olyan rugalmasságot, mint az embrionális őssejtek, és azok csak az adott sejttípust képesek reprodukálni. Az embrionális őssejtek a korai fejlődési szakaszban ún. totipotens sejtek, teljesen azonosak, egyedülálló képességük teszi lehetővé, hogy belőlük az emberi test összes sejttípusa kialakulhat, akár egy ember, egy egész individuum is kifejlődhet[6]. Ez a sejtek ún. blasztoméra állapota általában az embrió megtermékenyülést követő négy-nyolc sejtes stádiumáig. A fejlődés előrehaladtával a totipotens sejtek egymástól különbözővé válnak, specializálódnak, a test különböző szervei, szövetei felépítésének irányában fogják elkötelezni magukat. Ezeket pluripotens őssejteknek nevezzük, amelyek egy ún. blasztociszta - 70-100 sejtes - stádiumban lévő embrió belső sejttömegéből nyerhetők ki[7]. Pluripotens sejtek esetében már megindul egy bizonyos fokú differenciálódás, ekkor kezdődik meg az ún. csíralemezek kialakulása[8]. Laboratóriumi körülmények között ez azt jelenti, hogy pluripotens állapotban a sejtek szinte korlátlanul képesek osztódni, anélkül, hogy tovább differenciálódnának, de ellentétben a totipotens sejtekkel, egy teljes individuum nem fejlődhet belőlük. Köznapi nyelven: ezek a pluripotens őssejtek manipulálhatóak úgy, hogy a felnőtt emberi szervezet sejtjeit, szöveteit produkálják.
Elvileg több módon lehet embrionális őssejtekhez jutni: anyatesten kívüli művi megtermékenyítés során megmaradt, fel nem használt embriók révén, vagy klónozás útján[9], e két forrásból nyerhető embrionális őssejtek jelentősége azonban alapjaiban eltérő. Az embrionális pluripotens őssejtek kinyerése érdekében az embriókat egy bizonyos fejlődési fokig - 70-100 sejtből álló blasztociszta állapotig - laboratóriumi körülmények között nevelik, majd belső pluripotens sejtjeiket (inner cell mass) izolálják, kinyerik. E belső sejttömeget megfelelő körülmények között néhány napon vagy héten keresztül tovább tenyésztik, majd szétválasztják őket egymástól, tehát az embrió pluripotens sejtjeit különálló sejtekké bontják szét. Az egyes sejteket szintén megfelelő körülmények között tovább nevelik azért, hogy minden egyes sejtből olyan sejtek, sejtcsoportok képződjenek, amelyek megegyeznek az eredeti sejt tulajdonságaival. Ezeket aztán ismét külön lehet választani és tovább szaporítani szinte korlátlan ideig úgy, hogy eredeti képességeik és tulajdonságaik megmaradnak. Megfelelő kémiai beavatkozással pedig az ilyen sejtek elkezdenek differenciálódni olyan tulajdonságokkal rendelkező sejtekké, amelyek meghatározott testi szövetek (pl. izom, ideg, bőr, vér) felépítésében vesznek részt[10].
Az embrionális őssejtkutatással összefüggő eredmények komoly tudományos áttöréssel kecsegtetnek számos súlyos és eddig gyógyíthatatlannak vélt betegségek kezelésében. Ilyen például a cukorbetegség, a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, s más idegrendszeri megbetegedések, amelyeknek egyéb, alternatív gyógymódjuk nem létezik[11]. Ehhez a beteg személyt a saját szervezetéből létrehozott embrionális őssejtekkel kell kezelni, ami azt jelenti, hogy a páciens szervezetéből vele azonos klónozott embriót kell előállítani, amelynek az embrionális őssejtjeit kinyerik, s aztán visszajuttatják a páciens szervezetébe annak gyógyulása, a betegséggel érintett sejtek kijavítása érdekében. Ezt nevezi a szakirodalom terápiás célú klónozásnak és embrionális őssejtterápiának. Az eljárás megértéséhez a következő magyarázat szükséges.
A klónozásnak két módja ismeretes: (1) Sejtszétválasztásos módszer (embryo splitting), amikor a korai embrionális sejteket, az ún. blasztomérákat az anyatesten kívüli embrió fejlődésének általában négy-nyolc sejtes stádiumában szétválasztják, így mesterségesen képeznek teljesen életképes ikerembriókat, amelyek genetikailag mindenben azonosak, hasonlóan ahhoz, amikor természetes úton jönnek létre egypetéjű ikrek az anyaméhben. Mivel az embrionális sejtek a fejlődés e stádiumában még ún. totipotens sejtek, így a szétválasztás után is megőrzik azon képességüket, hogy a szétválásuk után is továbbfejlődjenek, s genetikailag teljesen azonos egyedek fejlődjenek ki belőlük.[12] (2) A klónozásnak létezik a technikai kivitelezés tekintetében
-228/229-
bonyolultabb, de az embrionális őssejtterápia szempontjából nélkülözhetetlen ún. sejtmagátültetéses módszere (somatic cell nuclear transfer), ami időben az előbbi - sejtszétválasztásos módszer - után lett kimunkálva az állattenyésztésben, s e módozat sikerét bizonyította Ian Wilmut professzor nagy vitákat elindító bejelentése Dolly bárány születéséről 1997-ben. Ez a módszer a tulajdonképpeni alapja a terápiás célú klónozásnak és embrionális őssejtterápiának. Ennek során egy petesejtből eltávolítják az örökítő anyagot hordozó sejtmagot, s helyére egy kifejlődött testi (szomatikus) sejt magját ültetik vissza. Az eredményt kémiai és fizikai módszerekkel késztetik fejlődésre, osztódásra, minek következtében létrejön egy embrió. Hímivarsejt tehát nem játszik szerepet e folyamatban. S innentől kezdve e sejtek ugyanúgy fejlődnek tovább, mint ahogy az fentebb ismertetésre került, tehát az embrió kezdeti totipotens sejtjei további sejtosztódása során pluripotens sejtekké válnak, amelyekből teljes individuum már nem keletkezhet, de szinte bármilyen szerv vagy szövet irányában képesek a továbbfejlődésre. E képességük adja a tudomány számára felbecsülhetetlen értéküket is, ezért lehetnek alkalmasak a sejtmag donorjának szervezetébe visszajuttatva különböző betegségének kezelésére. Nagy előnye lenne ugyanis a terápiás célú klónozásnak, hogy a betegből - annak testi sejtjéből - klónoznának embriót sejtmagátültetéssel, s ha az embrionális őssejteket visszajuttatnák a beteg személy szervezetébe, azok nem váltanának ki immunreakciót, a recipiens szervezet nem kezelné idegenként a visszajuttatott és vele genetikailag azonos őssejteket. Fontos megjegyezni, hogy a terápiás klónozás jelenleg kutatási céllal történik, kísérleti fázisban van, s a terápia kimenetele sok tekintetben bizonytalan a tudomány jelenlegi állása szerint.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
