A Külföldi Szemlében több alkalommal jelentkeztünk olyan összeállítással, amely a Németországban kéthetente megjelenő családjogi folyóiratban, a FamRZ-ben (Zeitschrift für das gesamte Familienrecht) közzétett beszámolókra épül. 2009-ben is a 18. lapszám tartalmazta a speciális európai áttekintést - ez alkalommal a belga, angol (és walesi), francia, görög, olasz, holland, norvég, lengyel, portugál, svájci, szerb és szlovén szerzők jelentkeztek jelentéseikkel (a sort a magyar beszámoló zárta, amely a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2009. évi jogszabályunkról adott hírt). A rövid tanulmányok elsősorban házassági jogi kérdésekkel - így házassági vagyonjoggal, házastársi vagyoni igényekkel és tartással (Belgium), házassági vagyonjogi szerződésekkel (Anglia), házastársi lakáshasználattal (Olaszország) -, továbbá a gyermek származását, apai, illetve anyai státuszt érintő változásokkal - például az anyaság megállapításával, az apasági vélelmekkel, apasági vélelem megtámadásával, apaság elismerésével (Lengyelország), speciálisan az anya férjére vonatkozó apasági vélelemmel (Portugália), a származás megismeréséhez fűződő joggal, apasági vélelmekkel kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlattal (Szlovénia) - foglalkoztak. A FamRZ jelenlegi számának beszámolói természetesen majd’ valamennyi jelentős családjogi, illetve családjog-közeli területet érintették, így megjelentek a gondnoksággal/gyámsággal, kiskorú és nagykorú személyek védelmével kapcsolatos kérdések is. Figyelemreméltó, hogy számos szerző kitért az alkotmánybírósági ítéletek jelentőségére: az alkotmánybírósági ítéletek családjogi szempontból is meghatározóaknak mutatkoznak.
A polgári eljárásjogi törvénynek a gyermeket érintő ügyekben a gyermek bíróság előtti meghallgatására vonatkozó rendelkezéseit 2009-ben módosították, azzal a céllal, hogy pontosabban szabályozzák a meghallgatás mikéntjét. A törvény értelmében az ítélőképes kiskorút tájékoztatni kell arról, hogy az őt érintő eljárásban véleményét meghallgatják és hogy ügyvéd általi képviseletre tarthat igényt. A gyermek maga is szabadon előterjesztheti akár a meghallgatás, akár a képviselet iránti kérelmét, s ez a kérelem bármikor benyújtható, akár a fellebbviteli eljárás során is. A gyermek által indítványozott, meghallgatás iránti kérelmet a bíróság csak akkor utasíthatja el, ha a gyermek nem ítélőképes vagy az eljárás nem őt érinti. (A bíróságnak a gyermek által előterjesztett kérelem tárgyában hozott döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.) Amennyiben a peres felek kérik a gyermek meghallgatását, kérelmüket a bíróság arra hivatkozással is elutasíthatja, hogy a gyermek meghallgatása nem szükséges vagy az a gyermek érdekét sértené.
Ha meghallgatásra kerül sor, a gyermeket a bíróság értesíti, s meghallgathatja a bíró, de a bíróság más tisztviselője is, illetve akár a bíróság által kijelölt személy, így tipikusan gyámhatósági tisztviselő vagy pszichológus. A gyermeknek küldött értesítésben arról is tájékoztatják őt, hogy a meghallgatáson megjelenhet egyedül, de jelen lehet jogi képviselője, vagy választása szerinti más személy is. A peres feleket, illetve jogi képviselőiket tájékoztatják a gyermek meghallgatásának módjáról. Ha a gyermek jogi képviselő mellett kívánja véleményét közölni, ezt a személyt nem ő választja ki, hanem a bíróság keresi meg az ügyvédi kamara elnökét, hogy a gyermek számára jelöljenek ki jogi képviselőt. A meghallgatásról a gyermek érdekeinek figyelembevétele mellett összefoglalást készítenek és a peres felekkel azt közlik. Ferrand és Francoz-Terminal szerint az új eljárási szabályok lényegesen pontosabban és részletesebben rendezik az ítélőképes kiskorú meghallgatásának rendjét.
Még 2008 februárjában hozott három olyan döntést a francia Semmítőszék, amelyek a magzati állapottal (illetve a gyermek perinatális, születés - jelen esetben nem élveszületés - előtti állapotával) kapcsolatban komoly etikai vitát indítottak el. 1993-ban módosították a Code civilt annak megállapításával, hogy az anyaméhben elhalt, illetve holtan született gyermeknek is nevet lehet adni, s az anyakönyvbe bejegyezni, azaz a gyermeket ebben az esetben is embernek kell tekinteni, s nem dolognak. Emellett a WHO ajánlása alapján az anyakönyvvezetők részére kiadott körlevél rendelkezett akként, hogy az anyakönyvvezetőnél okiratot (acte d’enfant né sans vie) lehet kiállíttatni, amennyiben a gyermek ugyan élve, de nem életképesen jön világra, illetve holtan születik ugyan, de a 22. magzati hét betöltése után vagy legalább 500 gramm súllyal. A fenti három eset alapjául szolgáló ügyekben olyan szülőpárok fordultak bírósághoz, akiknél a gyermek holtan jött a világra, de mindhárom esetben a 22. terhességi hét előtt (két gyermek a 21. hét elérése után, egy pedig a 18. héten született meg), és úgy, hogy a gyermekek az 500 grammos súlyt sem érték el. Miután a gyermek anyakönyvezése iránti kérelmüket az alsóbb fokú bíróságok elutasították, az ügy a Semmítőszékhez került. A Semmítőszék a kérelemnek helyt nem adó másodfokú döntéseket hatályon kívül helyezte arra hivatkozással, hogy olyan kritériumokat alkalmaztak (a WHO ajánlása alapján megfogalmazott körlevélben foglaltakat), amelyek a francia Code civilben nem szerepelnek.
A Semmítőszék állásfoglalása szerint egy ilyen okirat (acte d’enfant sans vie) kiállíthatósága kapcsán abból kell kiindulni, hogy közömbös az, hogy milyen hosszú ideig tartott a terhesség és hogy az mikor szakadt meg, hiszen ha a terhesség tartamához mérik az anyakönyvezést, nagyon korai terhesség-megszakadáskor nem lehetne a gyermekről az okiratot kiállítani. A gyermek holtan születését tanúsító okirat elkészítését csak a szülők kérelmezhetik, ők jogosultak a gyermeknek nevet adni, s őt azáltal, az okirat a családkönyvbe is beiktatásra kerül, családjuk történetének hivatalosan is részévé tenni. (A családkönyv bevezetéséről szóló 1974. évi jogszabályt 1997-ben módosították annak érdekében, hogy a holt gyermek születésének tényét, a gyermek születésének idejét és helyét a szülők kérelmére a könyvbe beiktassák. Erre mindazonáltal akkor kerülhetett sor, ha a szülők rendelkeztek családkönyvvel, azaz házasságban éltek és nem az első gyermekük született holtan). Az okirat alapján a szülők a gyermeket eltemettethetik; s bizonyos társadalombiztosítási juttatásokat is igénybe vehetnek, így anyasági, illetve apasági szabadságot.
Ferrand és Francoz-Terminal utalnak arra, hogy a holtan született gyermek anyakönyvezésével, de általában a magzattal kapcsolatos kérdések is azon területek közé tartoznak, ahol a szükséges jogi megoldások nagyon szorosan összefonódnak az erkölcsi értékrenddel. A Semmítőszék döntései arra hívták fel a jogalkotó figyelmét, hogy egyértelmű és a korábban alkalmazott kritériumoktól nem függő jogi szabályozást kell alkotni. Az anyakönyvi okirat kiállítása ugyanis a gyermek számára legalább minimális "egyéniesítést" biztosít, amely mindenképpen segíthet enyhíteni a szülők fájdalmát. 2008 második felében több törvény terjesztett a kormány a Parlament elé, annak érdekében, hogy a fenti jogalkotói feladatot teljesítsék: pontosan és egyértelműen meghatározzák azt, mikor lehetséges a holtan született gyermek anyakönyvezése (acte d’enfant sans vie). Kiállítására a szülők kérelme alapján kerülhet sor, s az orvosi születési bizonyítványra is szükség van azért, hogy megkülönböztessék egymástól a spontán, illetve orvosi javallatra elindított szüléseket és a szülők által indítványozott terhesség-megszakításokat, hiszen az okirat az utóbbi esetben nem állítható ki. További változtatás, hogy a szülők részére akkor is kiadhatják a családkönyvet, ha az első gyermekük született holtan és került anyakönyvezésre.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
