"A polgári perek sok állampolgárt érintenek, és a jogviszonyok széles körét ölelik fel. Fontos közérdek, hogy minél gyorsabban (...) végrehajtható határozat szülessék."1 Az 1971-ben megjelent, idézett cikk óta a jogirodalom számos képviselőjét foglalkoztatta a polgári peres eljárások időtartamának kérdése. A témát nemcsak elméletben tartják napirenden, de már a XIX. század végi és a XX. századi polgári eljárásjogi törvények is arra törekedtek, hogy a bíró pervezetési jogosítványainak szélesítésével lehetővé tegyék a gyors, hatékony, olcsó és időszerű ítélkezés megvalósulását. A bírósághoz fordulás jogának és lehetőségének szélesedése miatt ugyanis "a perhatékonyság kérdése mind a mai napig a polgári eljárásjog egyik legfontosabb problémája".2
A perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog a tisztességes eljárás egyik legfontosabb részét képezi. Szerepel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény sokszor idézett 6. cikkének 1. bekezdésében, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben, és már 1992 óta a Polgári perrendtartás szövegében is. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1984. február 28-án kiadott Ajánlásában kiemeli, hogy az állam feladata úgy biztosítani a felek eljárási jogainak megvalósulását és az igazságszolgáltatás minőségét, hogy közben egyszerűbb, rugalmasabb és rövidebb legyen az eljárás.
Felgyorsult világunkban napról napra rengeteg konfliktus keletkezik, közülük sok bíróság elé kerül. Hazánkban a helyi bíróságokhoz 1998 óta folyamatosan évente minimálisan 150 000 polgári peres ügy érkezik, amelyekkel az igazságszolgáltatás apparátusának úgy kell megbirkóznia, hogy a lehető legmagasabb színvonalú szakmai munka és a jogszabályoknak való megfelelés mellett még gyorsan is dolgozzon.
Ma Magyarországon az igazságszolgáltatással szemben megfogalmazott egyik legsúlyosabb kritika az ítélkezési tevékenység lassúsága. Érdemes ezért megvizsgálni, hogy mely körülmények befolyásolják a polgári perek időtartamának alakulását, illetve hogy milyen következtetések vonhatók le a statisztikák alapján, hiszen a jogbiztonság, a társadalom és a gazdaság érdekei is úgy kívánják, hogy a pereket ésszerű időn belül befejezzék. Ezenkívül rendkívül fontos az is, hogy hatékony garanciák, és ne csupán deklaratív alapelvek álljanak rendelkezésre a polgári peres eljárás indokolatlan elhúzódásának megakadályozására, illetve ennek esetleges bekövetkezése esetén következményeinek orvoslására, hiszen a tisztességes eljáráshoz - és ennek részeként az eljárás ésszerű időn belül történő befejezéséhez - való jog ma a fundamentális emberi jogok egyike.
Az ésszerű pertartam alapelve a tisztességes eljáráshoz való jog egyik összetevője. Az eljárási jogok kiépüléséig hosszú út vezetett, a XX. században az ENSZ és az Európa Tanács nagy emberi jogi katalógusai járultak hozzá ezen jogok alkotmányos elismeréséhez. Az Európa Tanács tagállamai által aláírt Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Római Egyezmény) külön intézményrendszer útján ellenőrzi is a benne felsorolt jogok betartását, mivel az általa felállított Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) elbírálhat tagállamok közötti, és egyének vagy szervezetek által államok ellen benyújtott kérelmeket, az Egyezményben foglalt jogok megsértésére történő hivatkozással. Amennyiben a jogsértés beigazolódik, a Bíróság szankciót alkalmazhat a jogsértő állammal szemben.
A polgári eljárásban érvényesülő alapvető elvek tulajdonképpen eljárási garanciák, melyek tényleges érvényesítését a fél joggal várhatja el az adott közhatalmat gyakorló szervtől. Az alapelvek "olyan általános tételek, melyek meghatározzák az eljárás felépítését, kijelölik célját, e cél megvalósításának módszereit, meghatározzák az eljárás alanyai tevékenységének természetét, tartalmát, mozgásterét, az eljárás tárgyához való viszonyát"3. Az egyes szerzők álláspontja az alapelvek elnevezése, tartalma, rendszere tekintetében sem egységes, nem vitás azonban, hogy a per ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog a Pp. által is megfogalmazott egyik legfontosabb alapelv.
Az ésszerű pertartam elve 1992 óta szerepel a Polgári perrendtartás szövegében, melynek 1999. évi módosítása a törvény céljának és alapvető elveinek újrafogalmazásával a bíróság alapvető feladatává tette a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogának érvényesítését. Az 1999. évi CX. törvény támpontokat ad arra nézve is, hogy mely szempontok alapján ítélhető meg a per időtartama, illetve szankciót helyez kilátásba a bíróság mulasztása esetére. A feleknek a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát a tisztességes eljáráshoz való jog részének szokás tekinteni, mivel érvényesülése szükséges ahhoz, hogy a jogokat olyan eljárásban érvényesítsék, mely a jogszabályoknak megfelelő, pártatlan döntést garantál. Amint azt a Római Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése megfogalmazza, "mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogai és kötelezettségei tárgyában".
Kérdés azonban, hogy egyáltalán mely időponttól mely időpontig terjed a pertartam. Gáspárdy László álláspontja szerint pertartam az az időtartam, "amely a keresetlevél iktatásától a pert befejező határozat kiadmányai közül az utolsó kézbesítéséig telik el"4. Pertartamról természetesen csak per létrejötte esetén beszélhetünk, így amennyiben fizetési meghagyás elleni ellentmondás folytán az eljárás perré alakul, ennek kezdő időpontja az ellentmondás előterjesztése. Nem lehet pert befejező határozatról beszélni a tárgyalás felfüggesztése, az eljárás félbeszakadása, és szünetelése esetén, kivéve, ha a szünetelés miatt a per megszűnik. Az ítélet, a permegszüntető, egyezséget jóváhagyó végzés, és a bírósági meghagyás pert befejező határozatnak tekinthető.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában az ésszerű határidő kezdő és végpontjainak megállapítása ezen eljárási cselekményektől némileg eltér. Általában a Bíróság is a kereset beadását tekinti az eljárás kezdő időpontjának, azonban figyelembe veszi azt is, ha a pert más jellegű, nemperes vagy egyéb hatósági, közigazgatási eljárás előzte meg. Ekkor ennek tartama is számít, a Bíróság tehát nemcsak a "per" időtartamát veszi figyelembe. A per befejezésének a Bíróság gyakorlatában az ügyben hozott végső döntésnek a féllel történő közlése minősül. Létezik azonban olyan ügy, amelyben a Bíróság kimondta, hogy bármely bíróság által hozott ítélet végrehajtását a 6. cikk szerinti bírósági tárgyalás szerves részének kell tekinteni.
A Pp. 2. § (2) bekezdése megadja azon szempontokat, melyeket a pertartam befejezése ésszerűségének minősítésénél együttesen figyelembe kell venni, hiszen a pertartamot számos tényező befolyásolja. Számolni kell a jogvita tárgyával és természetével, illetve az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeivel. Nyilván vannak egyszerűbb és nehezebb ténybeli vagy jogi megítélésű jogviták, összetett vagy kevéssé összetett kereseti, viszontkereseti kérelmek, beszámítási kifogások. Jelentősen befolyásolja a pertartamot a szükséges bizonyítás terjedelme, időigénye, de szintén meghatározó jelentőségű a különböző perbeli személyeknek, feleknek, szakértőknek, tanúknak a magatartása, jó- vagy rosszhiszemű pervitele, és természetesen a bíróság pervezetése is.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint azonban nem vehetők figyelembe az ítélkezés személyi és tárgyi feltételei, tehát a pertartam megítélése során a bíróság nem hivatkozhat arra, hogy a bírák létszáma, felkészültsége, leterheltsége, vagy az ügyek száma, esetleg egyéb, tárgyi feltételek terén fennálló hiányosság okozta a késedelmet. A Római Egyezmény 1. Cikke ugyanis a szerződő államok kötelezettségévé teszi, hogy a joghatóságuk alatt álló minden személy számára biztosítsák az Egyezményben felsorolt jogokat. Ennek megfelelően a Bíróság több, Magyarországra vonatkozó ítéletében kimondta, hogy "az Egyezmény kötelezettségként rója a Szerződő Államokra igazságszolgáltatásuk olyan módon történő megszervezését, amely lehetővé teszi, hogy bíróságaik eleget tegyenek az ügyek ésszerű időn belül történő eldöntésével kapcsolatos kötelezettségüknek".
A Bíróság nem alkalmaz objektív mércét az eljárási időtartam ésszerűségének megítélésénél. Magyarország ellen született elmarasztaló strasbourgi ítélet tizenöt évig, de négy évig tartó polgári per kapcsán is. A Bíróság ítéleteiben sorra kimondja, hogy "az eljárás hosszának ésszerű voltát az ügy egyedi körülményeinek fényében és a Bíróság esetjogában lefektetett kritériumokra, különösen az ügy bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra való tekintettel kell megítélni, hogy a kérelmező számára mi volt a per tétje". Azokban az ügyekben, amelyek az adott ország tekintetében még az Egyezmény hatályba lépése előtt indultak, ugyan a Bíróság ítélkezése alapjául szolgáló figyelembe veendő időszak csak a hatályba lépéstől kezdődik, emellett azonban a Bíróság számításba veszi az ügy hatálybalépéskori helyzetét is.
Azt megfogalmazni tehát, hogy mit is jelent a perek befejezése tekintetében az ésszerű idő, korántsem egyszerű. Németh János szerint "az ésszerű idő, mint eljárási határidő az az időtartam, amely az ügy ellátásához, a megalapozott döntéshez szükséges és elegendő"5. Az Európa Tanács R (84) 5. számú Ajánlásában az igazságszolgáltatás működésének elősegítésére alkalmas polgári eljárásjogi elvek között szerepel, hogy "rendes körülmények között a pert legfeljebb két tárgyaláson kell befejezni", melyek közül az elsőn történik az előkészítés, a másodikon a bizonyítás. Közben "a bírónak ügyelnie kell arra, hogy minden, a második tárgyalásra szükséges cselekményt elvégezzenek a megfelelő időben". Az indokolásban ugyanakkor azt olvashatjuk, hogy "nem lehetséges szigorú és általános módon előzetesen megállapítani, hogy az eljárás hány tárgyalásból álljon, azonban rendes körülmények között ha egyetlen tárgyalás nem elégséges, akkor két tárgyalásnak elégnek kell lennie". Ez az elv - a perek időtartamát befolyásoló rengeteg körülmény figyelembevételével - aligha teljesülhet.
Az ésszerű idő fogalma tehát nem határozható meg objektív kritériumok szerint. A Bíróság megállapítása szerint azonban "az Egyezmény (...) a késedelem nélküli igazságszolgáltatás fontosságára hívja fel a figyelmet, mivel a késedelem veszélyezteti az igazságszolgáltatás hatékonyságát és hitelét".
A perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog érvényesülését befolyásolják mindazon körülmények, amelyek között a per lezajlik. E tényezők közül bármelyiknek az optimálistól eltérő mivolta a per elhúzódásához vezethet. A perelhúzás okai tehát számosak és sokrétűek, kimerítő felsorolásukra nem vállalkozhatunk, tekintettel arra, hogy a per folyamán minden történés és körülmény összefügg és hat a többi körülményre.
A per elhúzódásának okai bizonyára sokféleképpen csoportosíthatók. Mivel a Római Egyezményből folyóan az állam köteles igazságszolgáltatását úgy megszervezni, illetve működési feltételeit oly módon biztosítani, hogy a bíróságok eleget tudjanak tenni a 6. Cikkben foglalt kötelezettségeiknek, talán nem értelmetlen az okokat aszerint csoportosítani, hogy kinek az érdekkörében merülnek fel. Így megkülönböztethetjük a bíróság, illetve az állam érdekkörében felmerülő tényezőket a perbeli személyek érdekkörében felmerülő, a per elhúzódásához vezető körülményektől és magatartásoktól.
Nyilván az állam - pontosabban a jogalkotó - által megvalósított hiányosság, ha bizonyos törvényi hézagok, hiányosságok, ellentmondásos rendelkezések, homályos és nem egyértelmű megfogalmazások, esetleg a pergyorsítás hatékony eszközeinek a hiánya a bíróság jogalkalmazó tevékenységét hátráltatják. Ugyancsak a törvényalkotó feladata olyan jogszabályok megalkotása, amelyek lehetővé teszik a jogviták bíróságon kívüli elintézését, csökkentve ezzel a peres útra kerülő ügyek számát. A bíróságok munkaterhének arányosabb elosztása érdekében csak a jogalkotó tudja megváltoztatni a különböző szintű bíróságok hatásköreinek elosztását is. A bírósági ügyvitellel kapcsolatos szabályok megváltoztatása, a bíróságok költségvetésének növelése útján az igazságszolgáltatás tárgyi és személyi működési feltételeinek javítása ugyancsak jogalkotási kérdés. A bírák anyagi megbecsülése nem kis mértékben hat a bírák számának alakulására, a bíróvá válás feltételei, a képzési előírások pedig a bírák szakmai felkészültségére. A bíróság belső szervezeti érdekkörében merül fel az ügyek gyakori átszignálásának problematikája, a tárgyalás előkészítésével kapcsolatos intézkedések hatékony megtétele pedig már az eljáró bíró személyével függ össze.
Nem az igazságszolgáltatás, hanem egyes perbeli személyek érdekkörében merül fel gyakran a rosszhiszemű pervitel, vagyis a szándékos perelhúzó magatartás. Nem is feltétlenül irányul perelhúzásra, a pertartamot mégis meghosszabbíthatja a kereseti kérelem pontatlan megfogalmazása, a kereset módosítása, viszontkereset, beszámítási kifogás előterjesztése, illetve önmagában az összetett kereseti kérelem és a bonyolult jogi megítélésű, kiterjedt bizonyítást igénylő kérdés. Nem vitás az sem, hogy például a külföldi fél részvétele a perben és az ezzel kapcsolatos eljárási határidők is meghosszabbíthatják az eljárást. Az eljárás szünetelésére is tipikusan a felek magatartása miatt kerül sor. Gyakori az eljárási fegyelmezetlenség a tanúk esetében is, ami főleg meg nem jelenést jelent. Klasszikusnak mondható probléma a szakértő igénybevételével kapcsolatban felmerülő pertartamnövekedés. Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont a szakértő kiválasztása, a szakvélemény határidőben történő előterjesztése, a szakértő meg nem jelenése okán bekövetkező elhúzódást a bíróság érdekkörében felmerülőnek tekinti, mivel a bíróság feladata a megfelelő eljárásjogi szankciók alkalmazásával a hatékony pervezetés.
A polgári perek elhúzódásának fő okai a törvényi hézagok, hiányosságok, a bírósági szervezet és hatáskörmegosztás, a bírósági munkateher és ügyfogalom, az igazságszolgáltatás személyi és tárgyi feltételei, és azon okok, amelyek a felek érdekkörében merülnek fel. Ezen tényezők közül érdemes néhányat részletesebben megvizsgálni.
A demokratikus jogállamban a bíróságok monopóliuma, hogy igazságszolgáltatási tevékenységet gyakoroljanak abból a célból, hogy a különböző személyek jogszabályok által előírt jogainak érvényesülését biztosítsák. A bírósági szervezet azonban csak akkor garantálhatja a személyek jogait és biztonságát, ha hatékonyan képes működni, ezért a megfelelő minőségű igazságszolgáltatási rendszer létrehozása az állam fontos feladata.
Többek között ez az igény indította el azt a reformfolyamatot, amelynek koncepciója a kilencvenes évek közepére készült el. Legfontosabb célja a bírósági szervezet megreformálása, a hatáskörmegosztás, a jogegységi eljárás megújítása, és a bírák önigazgatásának a megteremtése volt. Megszületett az 1997. évi LXVI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, az 1997. évi LXVII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, és sor került a négyszintű bírósági rendszer visszaállítására a Pp.-t módosító 1997. évi LXXII. törvénnyel. A kilencvenes években tehát alapvető változások történtek az igazságszolgáltatás szabályozásában, mindezt annak érdekében, hogy működése jobban megfeleljen a jogállami követelményeknek és megteremtse a halmozódó ügyhátralék felszámolásának lehetőségét.
Az igazságügyi miniszternek a bíróságok igazgatásával kapcsolatos jogosítványai megszűntek, mivel annak központi feladatait a bírói függetlenség alkotmányos elveinek megtartásával az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vette át. Az Európa Tanács R (94) 12. számú Ajánlásában a bírói függetlenség egyik zálogának tartja a bírák önigazgatásához való jogát, és ezt a hatályos Alkotmányunk is tartalmazza.
A bírósági ügyforgalom alakulását, a perek elintézésének időtartamát és szakszerűségét is nagyban befolyásolja az egyes bíróságok közötti hatáskörök megosztása. A hagyományos négyszintű bírósági rendszert az 1952. évi III. törvény megszüntette, és kialakította a rendszer hármas felosztását. Ez a bírósági szervezeti felépítés azonban egyre veszített hatékonyságából.
Ugyan már 1988-ban felvetődött az arányosabb munkateher-elosztással járó szervezeti- és hatáskör-módosítás kérdése, de ez akkor nem valósult meg. Csak majdnem tíz év elteltével állította vissza - legalábbis elméletben - a négyszintű bírósági rendszert az 1997. évi LXXII. törvény, amely az ítélőtáblákat tette a megyei bíróságokhoz tartozó ügyek fellebbviteli fórumává. Ennek következtében lehetőség nyílott az elsőfokú hatáskörök arányosabb elosztására a helyi és a megyei bíróságok között, így a törvény a megyei bíróságok elsőfokú hatáskörébe tartozó pertípusok körét is bővítette. Az ítélkezés szakszerűségét, hatékonyságát és időszerűségét nyilván elősegíti, hogy bonyolult megítélésű, nagy tapasztalatot és speciálisabb ismereteket igénylő ügyek a helyi bíróságok hatásköréből átkerültek a megyei bírósághoz.
Nem mellékes célja volt az ítélőtáblák felállításának, hogy a Legfelsőbb Bíróság munkaterhe csökkenjen. Azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság fellebbezési fórumként csak nagyon szűk körben jár el, egyrészt felgyorsul a fellebbezések elintézése, másrészt pedig a Legfelsőbb Bíróság a jogalkalmazás egységének biztosításával kapcsolatos feladataira koncentrálhat. Az egységes és szakszerű jogalkalmazás biztosítása - a tisztességes és ésszerű időn belüli eljárás megvalósulása érdekében is - a Legfelsőbb Bíróság feladata, amely "elvi irányítást gyakorol az összes bíróságok bírói működése és ítélkezése felett"6. Az új jogegységi eljárást is 1997-ben vezették be.
A perek időtartamának alakulása szempontjából tehát egyáltalán nem mellékesek azok a szervezeti és működési körülmények, amelyek között az igazságszolgáltatás megvalósul, így alapvető szerepe van a munkateher arányos elosztása szempontjából a bírósági szervezet felépítésének, a hatáskörök megosztásának, a jogalkotás egysége biztosításának.
A polgári perek időtartamának alakulására a legnagyobb mértékben ható tényező a bírósághoz érkező ügyek száma, vagyis az ügyforgalom. Nyilvánvaló, hogy minél több ügy jut egy bíróra, annál hosszabb lesz az egyes ügyek elintézésének ideje, hiszen a bíró is ember, és terhelhetőségének vannak korlátai.
Magyarországon a helyi bíróságokhoz évente 300.000 körüli peres ügy érkezik, melynek legalább a fele polgári ügy (ez nem tartalmazza a gazdasági és munkaügyi pereket). Megfigyelhető ugyan, hogy a helyi bíróságokhoz érkezett polgári peres ügyek száma az 1997-es csúcsponthoz (195 957) képest 2005-re fokozatosan mintegy negyedével csökkent (150.268), azonban ha figyelembe vesszük, hogy közel ugyanannyi büntető-, gazdasági, munkaügyi és szabálysértési ügy érkezik összesen a helyi bíróságokhoz, akkor egy bíróra körülbelül 200 új érkezésű ügy jut évente. Ilyen körülmények között kell a bíróságnak érvényesítenie a feleknek a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát.
A bíróságra érkező ügyek számát számos tényező befolyásolja. Nyilván a társadalmi-politikai berendezkedés változásai következtében megélénkülő gazdasági élet mind több olyan helyzetet alakított ki, amelyben a jogvita eldöntésének fóruma a bíróság lett. Egyre jelentősebbé vált a nem természetes személyek közötti pereskedés is. Párhuzamosan az állampolgárok jogainak kiszélesedésével egyre több jogsérelem is okot adott a perindításra.
A gazdasági-társadalmi környezet perindításra ösztönző hatásain kívül befolyásolják az ügyforgalmat a különböző, perválasztást motiváló tényezők. Azt, hogy az érintettek jogvita esetén milyen szívesen fordulnak bírósághoz, az eljárási jogszabályok rendelkezéseiből folyó körülmények is befolyásolják. Nem elhanyagolható fontosságú a fél számára, hogy ezek mennyire könnyítik meg ügyének bíróság elé vitelét. Az Alkotmány garantálja mindenki számára a bírósághoz fordulás és a bíróság előtti egyenlőség jogát, és ezt a Pp. is tartalmazza, a perbeli esélyegyenlőség elősegítésére hivatott szabályokkal együtt.
A fél számára a perválasztást leginkább befolyá- soló tényezők egyike az eljárási költség mértéke. Természetesen senki sem szeret pénzt kiadni, ezért csak akkor fogja választani a pert, mint a jogvita eldöntésének eszközét, ha a pereskedéssel járó költségek mellett a saját várható esélyeit is figyelembe véve még megéri a pert megindítani. A Pp. és más jogszabályok számos könnyítési lehetőséget engednek, alanyi és tárgyi költségmentességről, illetve költségkedvezményekről beszélhetünk. Egyes vélemények szerint a költségmentesség szabályait felül kellene vizsgálni, mert arra ösztönzik főként a notórius pereskedőket, hogy akár nyilvánvalóan teljesen alaptalan kereseti kérelmekkel növeljék a bíróságok egyébként sem csekély munkaterhét, illetve teret adhatnak az irreálisan magas összegű követelések előterjesztésének is. A perbeli esélyegyenlőséget elősegíteni hivatott rendelkezések tehát a bírósági ügyforgalom növelését, és ezzel a perek elhúzódását okozhatják.
Befolyásolja a perlekedési hajlamot az is, hogy várhatóan mennyi időt vesz igénybe az eljárás, hogy mennyit kell várnia a perlekedőnek a jogvita elintézésére, azaz maga az átlagos pertartam is ösztönző vagy visszahúzó erő lehet. Az OIT elnökének 2004-es évre vonatkozó parlamenti tájékoztatója szerint a helyi bíróságokon a polgári perek 87%-át egy éven belül befejezik. Ez az arány akár optimizmussal is eltöltheti a perindítást fontolgató személyt, ugyanakkor a közvélemény szerint a bíróságokkal kapcsolatos legnagyobb probléma hosszú ideje a lassúságuk. A több évre elhúzódó perek, az egyre nagyobb nyilvánosságot kapó, Magyarországot elmarasztaló strasbourgi ítéletekkel együtt többet szerepelnek a médiában, és így az emberek köztudatába nem a perek átlagos elintézési ideje, hanem a riasztóan hosszú időtartamú esetek épülnek be. Ezzel együtt is azonban, bár a helyi bíróságokhoz érkezett polgári ügyek száma az 1997-es csúcshoz képest 2005-re a negyedével csökkent, még mindig 150 268 ügy érkezik évente. Az tehát, hogy a közvélemény nincs megelégedve a bíróságok teljesítményével, látszólag nemigen tartja őket vissza a perindítástól.
A perlekedési hajlam természetesen a potenciális fél személyében rejlő tulajdonságoktól és ismereteitől is függ. Kengyel Miklós szerint a felet befolyásolja a perválasztásnál, hogy mi maga az érdeksérelem, mennyire ismeri a jogot, milyen véleménnyel van az igazságszolgáltatásról, és hogyan látja saját perbeli esélyeit7. Ezenkívül léteznek notórius pereskedők, akik életének fontos elemét képezi a sokféle okból indított számos - rendszerint költségmentes - per, melyekben a jogérvényesítésnek az esetek többségében nincs ténybeli vagy jogi alapja.
A bírósághoz érkezett ügyek számára hatással van az is, hogy milyen alternatív vitarendezési lehetőségek állnak a fél rendelkezésére a felmerülő jogvita bíróságon kívüli elintézésére. A bíróságok tehermentesítésének hatékony eszközét jelenthetné, ha a jogalkotó minél több alternatív vitarendezési jogintézményt vezetne be. Az R (86) 12. számú Ajánlás is a bíróságok túlterheltségének megelőzésére és csökkentésére alkalmas eszközök között sorolja fel a különböző - bírósági rendszeren kívüli, vagy bírósági rendszeren belüli - békéltetési módszereket és eljárásokat, melyeket akár az eljáró bíró vagy ügyvéd is elősegíthetne. Ezen fórumokkal járó előnyök talán hozzájárulhatnak a hagyományosan "perlekedő mentalitású" magyar emberek hozzáállásának változásához, és másutt is elintézhető ügyekkel nem terhelnék a bíróságokat. Ilyen eszközök a választottbírósági eljárás igénybevételének lehetősége, vagy a közvetítői eljárás.
2005-ben a bíróságokhoz első fokon 161 402 polgári peres ügy érkezett, ebből 150 268 a helyi, 11 134 a megyei bíróságokhoz. Az adatokat 1998-tól figyelembe véve megállapítható, hogy a helyi bíróságokhoz érkezett polgári ügyek száma évről évre fokozatosan csökkent, 1998-hoz képest 2005-re mintegy negyedével (195 041-ről 150 268-re), míg a megyei bíróságok elsőfokú polgári ügyeinek száma fokozatosan nőtt, 1998-hoz képest 2005-re majdnem megnégyszereződött (3167-ről 11.134-re). Ez valószínűleg a hatásköri szabályok 1997-ben történt jelentős módosításának is köszönhető. A helyi bíróságok "válláról" tehát levett bizonyos terhet az egyes, speciálisabb felkészültséget igénylő ügytípusoknak a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe utalása.
A határozatokkal szemben előterjesztett fellebbezések természetszerűleg szintén munkával látják el a bíróságokat. A megyei bíróságokhoz érkező fellebbezett polgári ügyek száma 1998 óta mintegy 10.000-rel, nagyjából harmadával csökkent, tehát átlagosan a helyi bíróság elsőfokú ítéleteinek 13-15%-át támadják meg fellebbezéssel (2005-ös adat, 18.174 ügy). 2004 óta a megyei bírósághoz polgári ügyekben érkezett fellebbezések száma 20.000 alatt van, ami az 1998-as 29.322-hez képest jelentős csökkenés. Az ítélőtáblákhoz polgári ügyekben érkezett fellebbezések számáról egyenlőre csak pár év adatai állnak rendelkezésre, így jelenleg nem állapíthatunk meg tendenciát arra vonatkozóan, hogy az ítélőtáblák működésének megkezdése számszerűsítve hány üggyel tehermentesítette a Legfelsőbb Bíróságot.
A bíróságon folyó munka hatékony elvégzését és a perek befejezésének időtartamát befolyásolja a bírósági személyzet - bírák és más igazságügyi alkalmazottak - létszáma, képzettsége, jogaik és kötelezettségeik, és nem utolsó sorban a javadalmazásuk, elismerésük által meghatározott helyzetük is.
Teljesen egyértelmű az Európa Tanács által is megerősített összefüggés: "a hatékony bírói munkavégzés biztosítása érdekében (...) megfelelő számú bíróról kell gondoskodni"8, hiszen minél több bíró dolgozik, annál kevesebb ügy jut egy bíróra és annál kevesebb időt vesz igénybe a per befejezése (legalábbis optimális esetben). Így elkerülhető a munkateher növekedése és elősegíthető a már megindult eljárások ésszerű időn belül történő befejezése. Magyarországon 2004. december 31-én az engedélyezett 2811 bírói álláshelyből 2710-et töltöttek be az összes bíróságon; 1,6%-kal többet, mint az előző évben. Az engedélyezett bírói helyek száma nagyjából 2%-kal nőtt. Ugyanebben az időpontban a helyi bíróságokon működő bírák létszáma 1613, míg a legfelsőbb bírósági, ítélőtáblai és megyei bírósági bíráké 1097 fő volt. A bírák mintegy 60%-a tehát a helyi bíróságokon dolgozik. A Legfelsőbb Bíróságon 80, az öt ítélőtáblán összesen 157 a betöltött álláshelyek száma.
Viszonylag sok szerzőt foglalkoztat az összbírói létszámon belül a bírák nemek szerinti megoszlásának kérdése, valamint a bírák korösszetétele, mert az ezekkel járó következmények hatással vannak az időszerűség és a teljesítmény alakulására. Az 1613 helyi bíróból 1185 nő, vagyis az összes létszám 73%-a (2004. dec. 31-én). Ugyanekkor a Legfelsőbb Bíróságon dolgozó 80 bíró több, mint fele - 46 - nő, az ítélőtáblákon a nő-férfi arány 98-59, vagyis 62-38%, a megyei bíróságokon pedig 582-278, tehát 68-32%. A női bírák magas számával az a gond, hogy nagy valószínűséggel a munkába állást követően (legalább 28 évesek a kinevezésükkor) pár évvel elmennek szülni, és ez az átszignált ügyek számának növekedéséhez és a szakmai fejlődés megszakításához vezet, munkából való ideiglenes kiesésük pedig akár bíróhiányhoz. A bírósági vezető nők esetében feltehetően már nem áll fenn ez a probléma, mivel őket valószínűleg a tapasztaltabb, idősebb bírák közül nevezik ki. (Ítélőtáblákon a vezetők nő-férfi aránya 11-11 fő, megyei bíróságokon 64-61 fő, helyieken 135-79.)
További kérdései a bírói kar összetételének a kor szerinti megoszlás és a pályaelhagyás kérdése. A bíróságokon ugyanis hiányzik a középgeneráció, és túl sok a fiatal, vagy éppen nyugdíjazás előtt álló bíró. Ennek egyik oka a pályaelhagyás, amelyet a munkateher és az anyagi megbecsülés aránytalansága is ösztönözhet. Ez az ügyek egy vagy több alkalommal történő átszignálásához vezet, és ez, valamint a megüresedett állások betöltéséhez szükséges idő óhatatlanul növeli a per befejezésének időtartamát. További hatékonysági problémákhoz vezethet a távozók helyére érkező fiatal és tapasztalatlan bírák ténykedése, ami ítéletek gyakoribb hatályon kívül helyezéséhez, vagy kevésbé hatékony pervezetéshez vezethet. Hasonlóan átszignálásokhoz vezet a bírák létszámmozgása, az áthelyezések.
Az eljárási elvek érvényesülésének záloga a bírói feladatok ellátására alkalmas személyek kinevezése. A bíró szolgálati viszonya kinevezéssel jön létre, ez a törvény miniszteri indokolása szerint azt jelenti, hogy a "bíró tisztségét az igazságszolgáltatási tevékenység iránti tisztelettel köteles ellátni". A bírói függetlenség és a megfelelő szakmai felkészültség biztosítására a Bjt. meghatározza a bíróvá történő kinevezés feltételeit és akadályait - ezek között szerepel a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség, mely a bíró elfogulatlanságának ellenőrzésére szolgál. A kinevezési jogkört a köztársasági elnök gyakorolja. A bírói állást pályázat útján töltik be, annak érdekében, hogy minden befolyástól mentesen, szakmai szempontok szerint történjék az alkalmas bíró kiválasztása.
Ugyancsak az alkalmasság felmérésére szolgál, és egyben jobb teljesítményre ösztönözheti a frissen kinevezett bírót az a tény, hogy első ízben történő kinevezése határozott időre, három évre szól, azon személyek kivételével, akik a törvény által felsorolt foglalkozásuk gyakorlása nyomán a bírói munkához kellő tapasztalattal rendelkeznek. A kinevezett bíró nyolc napon belül esküt tesz, mely szintén elengedhetetlen feltétele a bírói működésnek. A három éves határozott idő letelte és a bíró munkájának értékelése, valamint alkalmasságának vizsgálata után kinevezése határozatlan időre szól, és a bírói függetlenség biztosítékaként csak a törvény által felsorolt esetekben mozdítható el állásából. Az OIT 2004-ben 180 bírói állás betöltésére érkezett pályázatot bírált el, a köztársasági elnök pedig 108 bírót nevezett ki, közülük 101-et határozott időre.
A bírák tehát tisztségükből elmozdíthatatlanok, szolgálati viszonyuk szünetelésének és megszűnésének eseteit a Bjt. sorolja fel. Itt vetődik fel megint a hatékony ítélkezéshez megfelelő bírói létszám, a pályaelhagyás és a nyugdíjba vonulás problematikája. 2004-ben 61 bíró távozott és 108-at neveztek ki 2004-ben, de közülük csak hetet határozatlan időre.
Az igazságszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban a Bjt. számos kötelezettséget, de jogosultságot is előír a bírák számára. Az Európa Tanács R (94) 12. számú Ajánlása kimondja, hogy "a bíráknak kötelességük bírói kötelezettségeik gyakorlása - és ehhez biztosítani kell számukra a megfelelő jogosítványokat - annak érdekében, hogy gondoskodjanak a törvény helyes alkalmazásáról és az ügyek tisztességes, hatékony és gyors elbírálásáról". A Bjt. előírja a bírónak, hogy hivatását esküjéhez hűen köteles gyakorolni, igazságszolgáltatási feladatainak teljesítését nem tagadhatja meg, a rábízott ügyekben folyamatosan lelkiismeretesen köteles eljárni, tehát köteles határozatot hozni a rábízott ügyekben. Az ügyet ráadásul annak munkaigényessége és az eljárás sajátosságai által meghatározott ésszerű határidőn belül köteles elbírálni, de a feladata megfelelő ellátásához szükséges feltételeket biztosítani kell, és a bíróra kiosztható ügyek számát úgy kell meghatározni, hogy az lehetővé tegye az eljárási és ügyviteli szabályok megtartását és a bírák arányos munkaterhét. A Bjt. tehát a bíró jogainak és kötelességeinek előírásával is biztosítani kívánja a hatékony ítélkezést. A bírák függetlensége és pártatlansága érdekében a törvény tartalmaz összeférhetetlenségi szabályokat, a bíró és a nyilvánosság viszonyára vonatkozó előírásokat, és a tisztségéhez méltó, megfelelő magatartás tanúsításának kötelezettségét, a bíróság tekintélyének és a bírósági eljárásba vetett közbizalom megőrzése érdekében.
A súlyos kötelezettségek ellentételezéseként a törvény a bíró számára hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő, függetlenséget biztosító javadalmazást ír elő, valamit az otthoni munkavégzés lehetőségét. A Bjt. és az Európa Tanács szerint is a bírák javadalmazásának "megfelelőképpen ellensúlyoznia kell felelősségük mértékét". Ez alapvető "a bírák függetlenségének, különösen bírói szerepük elismerésének fontossága szempontjából, ami a kellő tiszteletben és megfelelő anyagi javadalmazásban fejeződik ki". Örökös és visszatérő kritika a mindenkori törvényhozással szemben, hogy nem biztosítja az OIT által javasolt költségvetési előirányzatokat a bírósági fejezet számára, és a bírói alapilletményt úgy állapítja meg, hogy ez pályaelhagyásra ösztönzi a bírákat. A bírák javadalmazásának szabályait a Bjt. tartalmazza, fokozatos rendszerben, melyből az alapilletmény a szolgálati időhöz igazodik. Tíz fizetési osztály szerepel a törvény 2. számú mellékletében, melyekhez egyre nagyobb szorzószámok tartoznak, és az alapilletményen kívül még vannak bizonyos pótlékok és díjak is, illetve jutalmak és juttatások, kedvezmények és költségtérítések.
Az EAJ Állandó Munkacsoportja 2003-as jelentésében azt állapította meg, hogy a magyar igazságszolgáltatás folyamatosan alulfinanszírozott, és a bírák illetményének emelkedése 1997 óta az inflációnál alacsonyabb ütemben nőtt, vásárlóereje tehát csökkent. "A bírák azt állítják, hogy ma a miniszterek és más magas rangú kormánytisztviselők illetménye 2,5-4-szer magasabb a bírákénál", illetve hogy "illetményük egyike a legalacsonyabbaknak Európában". "Megállapítható, hogy a bírák jövedelme nem versenyképes, ha a privát szektorban dolgozó jogászokéval hasonlítjuk össze. (...) Ezért fennáll a veszélye annak, hogy a jól képzett bírák hivatást változtatnak és átmennek a privát szektorba. Ez a probléma még súlyosabb, ha annak fényében nézzük, hogy milyen fiatal a bírói kar." A jelentés problematikusnak tartja azt is, hogy "nincs külön bírói nyugdíjrendszer".
A bírák alapilletménye a 2003. évi CXVI. törvény 54. § (1) bekezdése szerint minimálisan 304 400 Ft (1. fizetési fokozat, 2004. január 1-jétől). A bírák javadalmazásának rendszerét és mértékét kritizáló szerzők hazai és nemzetközi jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva erőteljesen ösztönzik a bírák jobb anyagi megbecsülését, hiszen "az igazságszolgáltatásnak megfelelő költségvetési eszközökkel kell rendelkeznie munkája zavartalan ellátásához, és a bíráknak olyan jövedelmük kell, hogy legyen, ami összhangban van a bírói állás méltóságával és a bírói függetlenséggel". A Bjt. egyébként kiszámítható előmenetelt biztosít a bírák számára, mivel háromévente eggyel magasabb fizetési fokozatba lépnek.
Az ügyek elintézésére, a pervezetésre és a perek ésszerű időn belül történő elintézésére nagymértékben hat a bíró szakmai felkészültsége. Ezért számos szerző kiemelkedő jelentőségűnek tartja az igazságszolgáltatás megfelelő minőségének biztosítása érdekében a magas színvonalú bíróképzést. Az R (94) 12. számú Ajánlás szerint "a bírák képzése olyan lényeges szempont, amely biztosíthatja, hogy az arra legalkalmasabb embereket nevezzék ki bíróvá". Az Ajánlás a bírák kötelezettségei között tartalmazza azt is, hogy részt vegyenek "minden, feladataik hatékony és megfelelő elvégzése érdekében szükséges képzésben". Ez magában foglalja az elméleti és gyakorlati képzettséget, és bírói képességeik kifejlesztését, valamint a megfelelő továbbképzést a jogszabályok változásainak megfelelően, különös tekintettel az Európai Unió jogára és az informatikai képzésre.
A Bsz. szerint a központi oktatási feladatokat az OIT látja el, mégpedig "az ítélőtáblák és a megyei (fővárosi) bíróságok javaslatainak, az oktatásfelelős és az Oktatási Tanács tagjai indítványainak figyelembevételével". Ez tanfolyamok, szemináriumok, konferenciák, és nyelvtanfolyamok szervezését jelenteti, valamint a határozott időre kinevezett bírák és a bírósági titkárok számára szervezett külön tanfolyamokat, többek között az eljárási szabályok, a tárgyalás előkészítése és a hatékony pervezetés elsajátítása érdekében.
Az OIT a 27/2000. (III. 1.) számú határozatával döntött a Magyar Bíróképző Akadémia felállításáról, mely 2006. szeptember 1-jén megkezdte működését és amelyet 1,78 millió euróval az Európai Unió is támogat. A Magyar Bíróképző Akadémia az OIT tervei szerint "intézményes keretek között" látja el "a bírák és az igazságügyi alkalmazottak (...) rendszeres és folyamatos képzését"9.
A hazai jogszabályok ismeretén és minél hatékonyabb alkalmazásán túl - lévén, hogy a magyar bírák európai uniós bírák is - megfelelő biztonsággal kell alkalmazniuk az Európai Közösség szabályait. Ezért 1996 óta pedig kormányszintű célkitűzés a bírák közösségi jogi felkészítése, így 58 nemzeti tréner készített tanulmányokat az OIT és valamennyi bíró számára, illetve vett részt különböző oktatási célú tanulmányutakon.
Manapság az ítélkezési tevékenység során sem nélkülözhető a számítógép, akár a különböző jogszabály-gyűjteményekhez való hozzáféréstől kezdve a nyilvántartási rendszerekig és a bíróságokon belüli hálózatok használatáig. Az OIT ezért a bírósági dolgozók részére informatikai képzéseket is szervezett.
A per ésszerű időn belül történő befejezése szempontjából a legjobban az eljárási szabályok ismerete és a pervezetés számít. Ezt a Pp. egyébként is behatárolja, ha azonban a bíró felkészületlensége okán - az elméleti tudás vagy a gyakorlat hiánya miatt - nem tudja alkalmazni, azzal nagymértékben hozzájárulhat az eljárás elhúzódásához. Egyébként a bírói kar viszonylag alacsony átlagéletkorát is bizonyítja, hogy az 1613 helyi bíró közül 285 rendelkezett három év alatti, 633 négy és tíz év közötti, 523 pedig legfeljebb húszéves gyakorlattal 2004. december 31-én. A Legfelsőbb Bíróságon, az ítélőtáblákon, és a megyei bíróságokon az arány más, a bírák mintegy fele legalább tizenegy éves gyakorlattal rendelkezett. Látható tehát, hogy főleg a helyi - a legtöbb elsőfokú ügyben eljáró - bírák között vannak a legtapasztalatlanabbak.
Az Európa Tanács ajánlásai közül kettő is alapvető fontosságú tényezőnek tartja a bíróságok hatékonyságának növelésével kapcsolatban, hogy a bírókat ne hátráltassák az ítélkezésben olyan adminisztratív terhek, illetve feladatok, amelyeket más is elvégezhet. Az R (94) 12-es azt javasolja az államoknak, hogy hozzanak rendelkezéseket "annak érdekében, hogy a nem bírói feladatokat más személyeknek adják át", hogy a bírák mentesüljenek a más személyek által is elvégezhető feladatok alól és ítélkező funkciójukra koncentrálhassanak. Az egyik szerző szerint "a tárgyaló bíró napi munkaterhének 70%-át annak az adminisztratív munkatehernek az ellátása jelenti, amely nem az ügy érdemi elbírálásával azonos, és kívül esik a tárgyalási tevékenységen is".
Természetszerűleg a bírák hatékonyabban dolgozhatnak, és jóval nagyobb a terhelhetőségük, amennyiben adminisztratív feladataik egy részére külön személyzet áll rendelkezésre. Az 1999. évi Pp.-módosítás a törvénybe iktatta a bírósági titkár és a bírósági ügyintéző bizonyos esetekben fennálló, önálló eljárási jogkörét, mely tevékenységük hozzájárul a bírák munkaterhének csökkenéséhez. 2004. december 31-én 408 bírósági titkár működött a Legfelsőbb Bíróságon, az ítélőtáblákon és a megyei bíróságokon, 21,43%-kal több, mint az előző évben. A bírák feladatai közül sokat átvehetnek bírósági fogalmazók. Számuk 2004-ben 520. A tisztviselők és az írnokok engedélyezett száma együttesen 5431 volt 2004 végén, ez azt jelentette, hogy 1,93 tisztviselő, illetve írnok jutott egy bíróra. Engedélyezett létszámuk 74 fővel emelkedett 2003-hoz képest az ítélőtáblákon és a megyei bíróságokon. A bírósági titkárok, fogalmazók és ügyintézők megfelelő létszámban való jelenléte a bíróságokon az egyszerű ügyek elintézésében és az adminisztrációban való közreműködés folytán hozzájárulhat a pertartam csökkenéséhez. Bizonyos vélemények szerint nemcsak adminisztratív vonatkozásban lehetne csökkenteni a bírák munkaterhét, hanem esetleg bizonyos, más szervek által is hatékonyan elvégezhető hatásköreik átadásával is.
Az az elvárás a bírákkal szemben, hogy a pereket ésszerű időn belül befejezzék, etikai vonatkozású szabályok kapcsán is felmerül. Az Európai Bírák Tanácsa már 2002-ben az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága számára készített állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy "a bíráknak feladataikat gondosan és megfelelő időn belül kell teljesíteniük. (...) Ennek birtokában a bíráknak ügyelniük kell és képeseknek is kell lenniük arra, hogy kötelezettségeiket az Európai Emberi Jogi Konvenció 6. 1. cikkelye szerint teljesítsék, miszerint az ítéletet megfelelő, ésszerű határidőn belül kell meghozni"10. Amikor a megyei bírósági elnökök értekezleteik egyikén a bírák etikai kódexe megalkotásának szükségességéről vitatkoztak, a vitaanyagnak részét képezte a bíró hivatali munkájához kapcsolódó kívánalmak között, hogy "a bírónak az ügyeit a megterheléséhez igazodó, ésszerű időn belül, késlekedés és halogatás nélkül kell elintéznie" és fogékonynak kell lennie "a késlekedés, az időmúlás okozta, ügyfeleket érintő hátrányokra"11.
A Bjt. szerint a bírák munkáját meghatározott időszakonként, feltételek és okok esetén értékelni kell, annak megállapítása érdekében, hogyan alkalmazták az anyagi, eljárási és ügyviteli jogszabályokat. Ha az értékelés eredményeként a bíró szakmai alkalmatlanságát állapítják meg, a bíróság elnöke tisztségéről való lemondásra szólítja fel. Ez az intézmény is azt hivatott biztosítani, hogy csak hivatásuk ellátására alkalmas bírák ítélkezhessenek.
A bírákat, mint szolgálati jogviszony alanyait is terheli felelősség kötelezettségeik teljesítéséért. Az Európa Tanács szerint a bírák főleg azért taroznak felelősséggel, hogy "minden ügyben teljes függetlenséggel és minden külső befolyástól mentesen járjanak el (...) és a felek eljárási jogait az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően tiszteletben tartsák". A bíró nem a per mindenható ura, tevékenységét, így eljárási jogait és kötelezettségeit is törvények és más jogszabályok szabályozzák, és ezek megtartása nemcsak deklaratív kötelezettség. Ha ugyanis "a bírák kötelezettségeiket nem hatékony és megfelelő módon teljesítik, vagy fegyelmi vétségek esetében minden szükséges, a bírói függetlenséget nem sértő intézkedést meg kell tenni"12.
Ha a bíró vétkesen megszegi szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit, fegyelmi vétséget követ el, és fegyelmi eljárás indulhat felelősségének megállapítása végett. A törvény részletesen szabályozza ennek eljárási rendjét, amellyel szemben követelmény, hogy nem sértheti a bírói függetlenséget, ugyanakkor célja, hogy a jogsértő bíró tevékenységét, mulasztását szankcionálja. Ha tehát a bíró vétkesen jogsértést követett el, vele szemben a fegyelmi eljárás eredményeként a feddéstől a bírói tisztségből való felmentés indítványozásáig többféle súlyosságú fegyelmi büntetés alkalmazható.
Az OIT-elnök tájékoztatója szerint 2004-ben huszonhét olyan eset volt, amikor bíróval vagy bírósági vezetővel szemben írásbeli figyelmeztetést kellett alkalmazni, ezekre elsősorban írásba foglalási és ügyintézési késedelmek adtak okot. Fegyelmi eljárás 2004-ben két megyei és hat helyi bírósági bíró ellen indult, ebből hét esetben hivatali kötelezettség vétkes megszegése miatt. Amint azt az OIT elnöke megállapítja, a kötelezettségek megsértése évek óta legfőképpen a késedelmes ügyintézés, ami határozatok késedelmes írásba foglalását és a fellebbezett határozatok késedelmes felterjesztését jelenti. A 2004-ben lezárult fegyelmi eljárásokban általában feddés vagy megrovás büntetést alkalmaztak. Megállapítható tehát, hogy a bíráknak a perek elhúzódását is eredményező eljárási kötelességszegése a fegyelmi eljárás megindítására leggyakrabban okot adó magatartás.
A bírósági munka, így a perbefejezés időtartamának lényeges tényezőjét jelentik azok a tárgyi feltételek, amelyek nélkül az igazságszolgáltatás működése nehezen képzelhető el. A tárgyi feltételek megléte természetesen a bírósági fejezet költségvetési támogatásától függ, vagyis pénzkérdés. A mindenkori kormány költségvetési politikájának értékelése nélkül kijelenthető, hogy az igazságszolgáltatás anyagi feltételeinek elégtelen biztosítása hatással lesz az ítélkezési tevékenység körülményeinek alakulására, és számolni kell azzal, hogy esetleg a bíróságok "szegénysége" miatt húzódnak el perek. Az igazságszolgáltatásban dolgozók létszámának alakulása is nagymértékben függ a bíróságok rendelkezésére álló forrásoktól.
Tárgyi, dologi feltétel minden, ami a bíróságok eszközellátottságával függ össze, az épületek állagán és biztonsági őrzésén keresztül a számítógépes állományig és informatikai rendszerekig, a jogszabályokhoz való hozzáférésig rengeteg tényező tartozik ide.
Az igazságszolgáltatás, mint hatalmi ág függetlenségének feltétele a pénzeszközökkel történő megfelelő ellátottság is, hiszen például a bírói függetlenség egyik zálogának tartott megfelelő javadalmazás is ebből biztosítható. A Bjt. kimondja, hogy a bíró részére a feladatai megfelelő ellátásához szükséges feltételeket biztosítani kell, így a tárgyi eszközöket is. Az Európa Tanács R (94) 12. számú Ajánlása szerint is "a hatékony bírói munkavégzés biztosítása érdekében megfelelő munkakörülményeket kell teremteni". Ennek keretében biztosítani kell a "megfelelő segédszemélyzetet és felszerelést (...) annak érdekében, hogy a bírák hatékonyan és indokolatlan késedelem nélkül dolgozhassanak". Egy másik ajánlásában pedig azt olvashatjuk, hogy "a legmodernebb technikai eszközöket a bírói hatóságok rendelkezésére kell bocsátani annak érdekében, hogy az ítélethozatal a leghatékonyabb feltételek között történjen, különösen a különböző jogforrások felkutatásának megkönnyítésével és az igazságszolgáltatás felgyorsításával"13.
Az OIT elnökének 2004-es évre vonatkozó parlamenti tájékoztatója szerint az OIT 2004. évre kidolgozott költségvetési javaslata értelmében a bírósági fejezetnek 70 624,7 millió forint támogatásra lett volna szüksége, melyből végül 64 596,3 millió forintot fogadott el az Országgyűlés. A kiadások 57,2%-át személyi juttatásokra költötték. Dologi kiadásokra az előző évhez képest 13%-kal többet költöttek, főként üzemeltetési, fenntartási szolgáltatásokra. Bírósági épületek felújítására 320,6 millió forint, különféle gépek, berendezések felújítására 3,3 millió forint jutott.
A 2005-ös évre vonatkozóan az OIT költségvetési javaslatában 75 151,9 millió forint támogatás szerepelt, melyből az Országgyűlés 64 340,9 millió forintot fogadott el. Így az OIT elnöke szerint veszélybe került bizonyos, a bíróságok számára kötelezően előírt feladatok teljesítése. A 2005-ös és 2006-os évre vonatkozóan a bíróságok költségvetése nem emelkedett, sőt csökkent, még a 2004-es évre előirányzott összeget sem érte el, 62 180,1 millió, illetve 60 201,8 millió forint volt. Az OIT-elnök megállapítása szerint "a (...) támogatáscsökkentés komoly erőpróba elé állítja a bíróságokat, az ítélőtáblákat és az OIT Hivatalát is, elsősorban azért, mert a csökkentés legnagyobb mértékben a dologi kiadásokat és a központi beruházásokat érintette".
Anélkül, hogy vállalkozhatnánk tehát a költségvetési politika kritikájára, megjegyezhetjük, hogy a számok értelmében a bíróságok fejezet az elmúlt két évben kevesebb központi költségvetési támogatást kapott, mint az előző években, mindamellett, hogy évek óta attól hangos a sajtó, hogy a bíróságok támogatása elégtelen a színvonalas munka biztosításához. Az Európai Bírák Egyesülete Állandó Munkacsoportjának 2003-ban a magyarországi bírák helyzetéről készített jelentése abban is kritizálta Magyarországot, hogy mivel az OIT bírósági költségvetésre vonatkozó javaslatát a kormány terjeszti az Országgyűlés elé, az előterjesztésre kerülő összeg "általában jelentősen alacsonyabb, mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács javaslata". A 2004-es évre vonatkozó költségvetési javaslatoktól kezdődően viszont már maga az OIT közvetlenül terjesztheti a Parlament elé javaslatát. Az Állandó Munkacsoport ettől remélte az igazságszolgáltatás gazdálkodási feltételeinek javítását, míg a jelentés szerint a bírák egy része nem hitt ebben azért, mert a politikusok is kifejezésre juttatták a bírák munkájával kapcsolatos elégedetlenségüket, főleg az ügyhátralékokkal kapcsolatban.
A bírósági épületekről azt olvashatjuk a tájékoztatóban, hogy 2004. január 1-jén a magyar bíróságok 152 épületben működtek, köztük a megyei bíróságok a századforduló környékén, a helyiek főként a "két világháború közötti időszakban" épült épületekben. A pénzhiány miatt azonban ezek felújítására csak kevés lehetőség volt, az OIT elnöke szerint az ilyen célra rendelkezésre álló pénzeszközök tizenöt éve nem változtak, pedig a tájékoztató melléklete szerint a 152 épületből 88 szorul valamilyen mértékű felújításra, javításra.
A rossz állapotú épületek mellett a másik fő problémát a szűkös elhelyezési lehetőségek jelentik, mivel a bíróságok feladatkörének és létszámának bővülésével a pénzhiány miatt nem tarthatott lépést "az elhelyezési lehetőségek bővítése". A tájékoztatóban azt is olvashatjuk, hogy noha 2004-ben nagyjából harmadával több forrás jutott épületek karbantartására az előző évhez képest, ezt 2005-ben elvágta a mérsékeltebb összegű költségvetési támogatás, pedig az OIT célkitűzései között szerepel számos épület rekonstrukciója.
A számítógépes állomány megfelelő színvonala manapság a bírósági munkavégzésnek is elengedhetetlen feltétele. Az OIT-nak a 2004. és a 2005. évre vonatkozó legfontosabb célkitűzései között szerepelt a bírósági munka informatikai támogatása, az informatikai szervezet fejlesztése, az informatikai külső kapcsolatok minél szélesebb körű bővítése, a bíróságok tevékenységének külvilág felé történő megjelenítése, a bírósági dolgozók informatikai képzése, illetve a jogszabályok által előírt informatikai feladatok teljesítése. 2004. december 31-én a megyei (fővárosi) bíróságokon, ítélőtáblákon, a Legfelsőbb Bíróságon és az OIT hivatalában, valamint a helyi bíróságokon 211 db önálló gép állt rendelkezésre. A tárgyalótermekben összesen 47 db számítógép volt, notebook-ból pedig 98 db. Ugyancsak 2004. december 31-én a fenti bíróságokon 4287 db nyomtató állt rendelkezésre.
Tekintettel arra, hogy a magyar bírák 2004. május 1-jétől egyben uniós bírák is, tevékenységükhöz nélkülözhetetlen az Európai Közösség jogához és az Európai Bíróság joggyakorlatához való hozzáférés. Ennek érdekében az OIT a csatlakozás előtti időszakban bizonyos elektronikus uniós jogtárak előfizetését biztosította a bíróságok számára, valamint előfizette az Európai Unió Hivatalos Lapját, és az Európai Bíróság ítéleteinek gyűjteményét. Honlap is készült a jogalkalmazói tevékenység megkönnyítésére.
Az igazságszolgáltatás tárgyi feltételei tehát elsősorban a mindenkori költségvetési törvény függvényében alakulnak. Ennélfogva a jogalkotó ebből a szempontból is felelős lehet a perek elhúzódásáért, és itt emlékezhetünk az Emberi Jogok Európai Bíróságának azon megállapítására, mely szerint az állam kötelessége biztosítani a bíróságok számára azon feltételeket, melyek ahhoz szükségesek, hogy eleget tehessenek a perek ésszerű időn belül történő befejezése követelményének.
A felek magatartása a per folyamán legalább olyan hatással van a pertartam alakulására, mint az eljáró bíróság tevékenysége. A bíróság csak korlátozott mértékben befolyásolhatja eljárási cselekményeiket, hiszen ők széles körű rendelkezési joguknál fogva tulajdonképpen a per urai. A felperes keresete nélkül a bíróság nem bírálhatja el a polgári ügyek körében felmerült jogvitát, keresetétől ugyanakkor elállhat, az alperes viszontkeresetet terjeszthet elő, azt visszavonhatja, és alapjában véve a felek által előterjesztett indítványok alakítják a per egész folyamát.
A Pp. számos rendelkezést - főleg rövid eljárási határidőket - tartalmaz annak érdekében, hogy a polgári per ésszerű időn belül befejeződjön, a felek perbeli magatartása, fent említett rendelkezési joguknál fogva, mégis az eljárás elhúzódására vezethet, még akkor is, ha szándékuk nem erre irányult, vagy éppen az eljárási törvény által biztosított jogaikkal éltek. Nem szükséges bizonygatni, hogy rosszhiszemű pervitelük milyen könnyen vezethet a pertartam felesleges meghosszabbítására. A bíróság természetesen köteles a rosszhiszemű magatartásokat megakadályozni, a féllel szemben alkalmazható különböző szankciók igénybevételével is, mégis minden perben gyakran előfordulhatnak teljesen tipikus perelhúzó magatartások.
A per időtartamát meghosszabbítja, ha a fél szándékosan vagy önhibáján kívül elmulasztja megjelenési kötelezettségét, hiányos beadványokat terjeszt elő, keresetét megváltoztatja, kiterjeszti, a bíró kizárását kezdeményezi, a szakértő díját késedelmesen helyezi letétbe, bizonyítási indítványokat késedelmesen tesz meg, nyilvánvalóan alaptalanul hivatkozik valamely bizonyítékra, fellebbezést terjeszt elő, majd azt viszszavonja, és még sorolhatnánk. A félnek a per elhúzódására vezető magatartásai, eljárási cselekményei és nyilatkozatai lehetnek szándékosak, rosszhiszeműek, ugyanakkor előfordulhat, hogy teljesen jogszerűen, eljárási jogaival élve jár el, és ez vezet a pertartam növekedésére.
A felek tehát alapvetően befolyásolják az eljárás időtartamának alakulását. A Pp. a bíróság számára írja elő kötelezettségként, hogy érvényesítse a félnek a per ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát, és ez azt is jelenti, hogy igénybe kell vennie mindazokat a lehetőségeket, melyeket az eljárási törvény kínál ennek érdekében, és a pert úgy kell vezetnie, hogy a félnek minél kevesebb lehetősége legyen szándékos perelhúzó magatartást tanúsítani.
A bírósági statisztikákat vizsgálva az állapítható meg, hogy a helyi bíróságokon a polgári pereknek körülbelül 13%-a tart egy évnél tovább, ami - figyelembe véve az egy bíróra jutó évi kétszáz új érkezésű ügyet - valószínűleg vagy azt tükrözi, hogy a bírák kivételes gyorsasággal dolgoznak, vagy a statisztikák nemcsak az érdemi határozattal befejezett ügyeket tartalmazzák. A Magyar Bírói Egyesület is felhívja a figyelmet arra, hogy az adatokat nem árt kellő kritikával kezelni. Emlékeztet ugyanis arra, hogy "a statisztika (...) nemcsak azokat az ügyeket tekinti befejezettnek, amelyekben a bíróság ügydöntő határozatot hozott, hanem egy sor, sokszor ügyviteli jellegű bírói intézkedés következtében is befejezettnek kell tekinteni egy ügyet. Így például ha az eljárás félbeszakadt, szünetel, illetve felfüggesztették, hatáskör vagy illetékesség hiánya miatt áttették az ügyet, ügyeket egyesítettek vagy elkülönítettek"14.
A megyei bíróságokon a fellebbezett ügyeknek csak 2-3%-át, az elsőfokú ügyeknek viszont mintegy 24%-át nem fejezik be egy éven belül. Utóbbi valószínűleg azzal magyarázható, hogy a megyei bíróságok elsőfokú hatáskörébe a speciálisabb ügytípusok taroznak, amelyek esetében valószínűleg a bizonyítás, és a ténybeli vagy jogi megítélés is nehezebb. Ugyanakkor viszont a félnek feltehetően fajsúlyosabb érdekei sérülnek a per elhúzódása esetén, mint a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyek esetében. Ezen perek egynegyede tehát egy évnél tovább tart, 5,4%-uk két-három évig, 1,9%-uk pedig három év alatt sem fejeződik be. Ha figyelembe vesszük az érkezett ügyek számát (11 134, 2005-ös adat), megállapíthatjuk, hogy a megyei bíróságok előtt átlag 3000 per van, melyet több, mint egy év alatt fejeznek be. A helyi bíróságok esetében ez a szám nagyjából 19.500 (150 268, 2005-ös adat).
Kérdés ezek után, hogy még ha az igazságszolgáltatás apparátusa körülményeihez képest hatékonyan is dolgozik, érvényesülnek-e abban a 23 000 perben félként szereplő személynek az ésszerű időn belüli perbefejezéshez fűződő érdekei. Igaz ugyan, hogy "a jogalkotási munkában az elmúlt időszakban határozott törekvés mutatható ki annak érdekében, hogy a bírósági eljárások tehermentesítése valóban bekövetkezzen, s az eljárások is időszerűbben váljanak befejezhetővé"15, azonban a növekvő ügyhátralék nyomán szükségessé vált olyan jogintézmények bevezetése, amelyek alkalmasak a perek elhúzódásának megakadályozására, illetve elhúzódásuk esetén következményeik orvoslására.
A polgári per elhúzódása esetén a jogaiban megsértett félnek jelenleg három orvoslási lehetőség áll rendelkezésre. Amennyiben a fél már az eljárás folyamán úgy ítéli meg, hogy álláspontja szerint a bíróság nem érvényesíti a per ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát, élhet a Pp.-be újonnan bevezetett kifogás intézményével, így a másodfokú bíróság "segítségül hívásával" megelőzheti, hogy a per elhúzódásából kára keletkezhessen. Ha mégis kára származik ebből, a Pp. 2. § (3) bekezdése külön jogcímet tartalmaz bírósági jogkörben okozott kártérítési per indítására, mely intézmény szerint a bíróság felelőssége objektív. Amennyiben a fél összes hazai jogorvoslati lehetőségét kimerítette (a fent említett perindítás nem tartozik ezek közé), és ennek feltételei fennállnak, egyéni kérelmet nyújthat be az Emberi Jogok Európai Bíróságához a Magyar Állam ellen, amely a Római Egyezményben vállalta, hogy érvényesíti a félnek az ésszerű pertartamhoz való jogát. Ennek nem feltétele az elhúzódott per befejezése sem. Egyik lehetőség sem érinti az ügyben hozott érdemi határozat jogerejét, tehát csakis a per elhúzódása következményeinek enyhítésére szolgálhatnak.
A kifogás intézményének bevezetését az Emberi Jogok Európai Bírósága is szorgalmazta, mivel szükségesnek tartotta olyan jogintézmény bevezetését, amely valóban hatékony jogorvoslati lehetőséget biztosít azon fél számára, aki az eljárás folyamán úgy érzi, hogy a per a bíróság hibájából elhúzódik. Az osztrák mintára kidolgozott kifogást a Pp. 114/A. és 114/B. §-ai szabályozzák, melyek 2006. április 1-jétől hatályosak. A jogintézmény lényege, hogy az ügyben eljáró bíróságot a kifogást elintéző bíróság a pert előrevivő eljárási cselekmény, intézkedés meghozatalára utasíthatja, amennyiben a kifogást alaposnak találja, és teszi mindezt a bírói függetlenség megsértése nélkül. Pozitívuma, hogy már az eljárás során előterjeszthető, így megelőzhető az időhúzás, ezenkívül a kifogást nem az ügyben eljáró, hanem annak felettes bírósága intézi el, mégpedig a törvény által előírt igen szoros határidőn belül.
A jogintézmény bevezetésével kapcsolatban vegyes vélekedéseket olvashatunk. Mindamellett, hogy Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel összhangban szükségesnek látszott a bevezetése, a bíróságok kételyeket is megfogalmaztak a hatékonyságával kapcsolatban. Bizonyos álláspontok szerint az eljárási törvénynek az elsőfokú eljárás lefolytatására vonatkozó szabályai némileg hiányosak, és nem célozzák egyértelműen az ügy gyors és hatékony elintézését. Így ahhoz, hogy a kifogás megfelelő eszköz lehessen a per elhúzódása ellen, az eljárási szabályokat úgy kellene módosítani, hogy azok növeljék a bírói munka hatékonyságát, illetve egyszerűsítsék az eljárást, különben a bírák képtelenek lesznek az időszerűség betartására.
Bizakodóbb vélemények szerint a kifogás nyomán a felek kevésbé hivatkoznak majd arra, hogy a bíróság a felelős perük elhúzódásáért. Lehetséges, hogy a kifogás igénybevétele a bíróság ellen indított kártérítési perek számára is csökkentően hat majd.
Az eljárás elhúzódása miatt előterjeszthető kifogás tehát egy olyan intézmény, amellyel a jogalkalmazás és az állampolgárok csak most ismerkednek, így egyelőre nem vonhatók le következtetések a hatékonyságát illetően, vagy készíthetőek kimutatások arról, hogy hányan éltek ezzel a lehetőséggel és milyen eredménnyel.
A Pp. 1999 óta a bíróság ellen külön jogcímen indítható kártérítési per lehetőségét kínálja azon fél számára, akinek ésszerű időn belüli perbefejezéshez való jogát a bíróság megsértette. Ez egyfajta garanciája az alapelv érvényesítésének, mivel a fél alapvető jogait ért sérelemre hivatkozással méltányos elégtételt biztosító kártérítésre tarthat igényt, feltéve, hogy a sérelem a jogorvoslati eljárásban nem orvosolható. A polgári per elhúzódásából a félnek ugyanis jelentős kára keletkezhet.
Vagyoni kár keletkezésével kapcsolatban az Emberi Jogok Európai Bírósága is foglalkozott olyan ügyekkel, melyeknél az eljáró bíróság például elveszített okiratot. Ez például ahhoz vezethet - a per elhúzódásán túl -, hogy a földhivatali bejegyzés késedelmességéből a félnek vagyoni hátránya származik, mert mondjuk nem tudja eladni az ingatlant. Házassági vagyonjogi perekben könnyen előfordulhat, hogy az egyik fél albérletbe kényszerül a lakáshasználat jogának bíróság által történő rendezéséig, és elhúzódó per esetén akár tetemes albérleti díjat is kifizethet. Bizonyos eszközök birtokba adásának követelése esetén egy elhúzódó perben például egy találmány értéke jelentősen csökkenhet.
Nem vagyoni kárként főként bizonyos, az elhúzódó pereskedéssel összefüggésbe hozható pszichikai, egészségügyi problémákat lehet elképzelni a hosszan tartó stressz, idegfeszültség következményeként. Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában a legkülönfélébb okokból keletkező károk fordulnak elő.
A felmerült kár összegét természetesen a felperesnek kell igazolnia, ha ez módjában áll. Nem vagyoni kártérítés esetén a bíróság elsősorban mérlegeléssel állapítja meg a megítélendő összeget. A Pp. úgy fogalmaz a 2. § (3) bekezdése alapján indítható perekben, hogy a fél "méltányos elégtételt" biztosító kártérítésre tarthat igényt. A "méltányos" kifejezést egyes szerzők szerint feleslegesen emelte ki a jogalkotó, mivel a bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatában is minden kártérítési igényt mérlegeléssel, tehát a méltányosság segítségül hívásával állapított meg a bíróság, kivéve, amikor összegszerűen igazolta a fél. Az említett szerző szerint zavart okozhat, hogy amikor a per elhúzódása anyagi kárt okoz, hogyan értelmezhető a "méltányos kártérítés", ha a fél összegszerűen bizonyítja a felmerült kárát16.
A jogalkotó legjobb szándéka ellenére is a jogintézmény olyan dogmatikai és jogalkalmazási problémákat vetett fel, amelyek kérdésessé teszik hatékonyságát az ésszerű pertartamhoz való jog védelmében. Problematikus például, hogy hogyan illik a Ptk. kártérítési rendszerébe az a felelősségi alakzat, amely - mint anyagi jogi rendelkezés - a Pp.-ben található, és milyen viszonyban van az ott szabályozott bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti perekkel. Egyes szerzők túl szigorú szabálynak találják továbbá, hogy a fél csak akkor indíthat ilyen jogcímen kártérítési pert, ha ő maga egyáltalán nem járult hozzá a per elhúzódásához, mert ha igen, nem perelhet, még akkor sem, ha a bíróság mulasztása sokkal jelentősebb volt. Elgondolkodtatóak a kártérítési perben eljáró bíróság illetékességének szabályai is.
Legnagyobb kérdésnek azonban azt tartja a jogirodalom, hogy hogyan telepíthetett a jogalkotó objektív felelősséget a bíróságra a Pp.-ben szabályozott alapvető feladatai elmulasztása esetére, amikor egyetlen állami szervet sem terhel ilyen felelősség. A Pp. ugyanis kimondja, hogy a kártérítés megállapítását nem zárja ki, ha a bíróság nevében eljárt személynek az okozott jogsérelem nem volt közvetlenül felróható. Az OIT elnökének tájékoztatója szerint Pp. 2. § (3) bekezdése alapján egyébként a felperesek igen magas pertárgyértékű pereket indítanak a bíróságok ellen. A követelt összegek azonban rendszerint irreálisak, hiszen a 2004. évben a felperesek által összesen követelt 19 milliárd forintos összegből csak 6,5 millió forintnyi kártérítést ítélt meg a bíróság. Problematikus az is, hogy a kártérítési perek tárgyi illeték-feljegyzési jogosak, és ez rengeteg alaptalan kereset előterjesztéséhez járulhat hozzá, még tovább növelve a bíróságok munkaterhét. Kérdéses tehát ezen jogintézmény hatékonysága.
A tisztességes eljáráshoz és az ésszerű időn belül történő perbefejezéshez való jog a Római Egyezmény emberi jogi katalógusában található. Miután Magyarország is részese az egyezménynek, fenti joga megsértése esetén a fél egyéni kérelemmel fordulhat az Emberi Jogok Európai Bíróságához egyezményes jogainak az állam által történt megsértésére hivatkozással, és méltányos elégtételt követelhet azzal szemben. Az eljárás előnye, hogy a kérelmező szempontjából meglehetősen egyszerű, nem igényel jogi felkészültséget vagy jogi képviselőt, sem nyelvtudást, és igen kevés határidőt kell betartani. Még az sem szükséges, hogy a kérelmező valamely tagállam állampolgára legyen, mert az államok kötelesek minden, a joghatóságuk alatt álló személy számára biztosítani az Egyezményben foglalt jogokat. Az eljárási költségeket pedig az Európa Tanács viseli.
A kérelmező lehet természetes vagy jogi személy, személyek egyesülése, de egyéb nem kormányzati szerv is. A panasznak konkrét jogsérelemre kell hivatkoznia, és csak állami szerv sérelmezett magatartása ellen irányulhat. A kérelem előterjesztésének feltétele az összes hazai rendes jogorvoslati lehetőség kimerítése a panaszolt ügyben, illetve, hogy azt a hazai végleges határozat meghozatalától számított hat hónapon belül terjesszék elő.
Fontos azonban leszögezni, hogy a Bíróság nem egy belső jog szerinti fellebbviteli fórum, még akkor sem, ha az Egyezményben részes államok az Egyezményt belső joguk részévé tették és alávetették magukat a Bíróság joghatóságának. Így a Bíróság a sérelmezett eljárásban hozott határozattal nem tud mit kezdeni, nincs hatásköre arra, hogy azt megváltoztassa, hatályon kívül helyezze, más módon felülvizsgálja, vagy új eljárásra utasítsa az ügyben eljárt nemzeti hatóságot. Nem értelmezheti és nem alkalmazhatja, csak az ügy szempontjából megvizsgálhatja a belső jogot, és azt sem vizsgálhatja, hogy az Egyezményen kívüli más nemzetközi egyezményt, szerződést megsértették-e. Ily módon tehát a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog megsértése esetére az adott ügyben a Bíróság eljárása nem jogorvoslat, csak egy orvoslási lehetőség, mely nem a nemzeti határozat felülvizsgálatára, hanem az egyezménysértés megállapítására és esetleg kártérítés megítélésére irányul.
Hazánkban az Emberi Jogok Európai Egyezményét az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdették ki. Ebben Magyarország elismeri a Bíróság illetékességét arra, hogy egyéni kérelmeket fogadjon el, ha az illető személy azt állítja, hogy egyezménysértés áldozata, valamint teljes jogúan és külön megállapodás nélkül kötelezőnek ismeri el az Emberi Jogok Európai Bíróságának joghatóságát az Egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyvei értelmezésével és alkalmazásával összefüggő minden üggyel kapcsolatban, amely az Egyezmény és jegyzőkönyveinek hatályba lépése után keletkezett. Az egyéni kérelemhez való jog Magyarország általi elismerése 1992. november 5-én lépett hatályba, így ezen időponttól kezdve fordulhatnak természetes személyek, nem kormányzati szervezetek, és egyének csoportjai a Bírósághoz, ha azt állítják, hogy a Magyar Állam megsértette az Egyezményben biztosított jogaikat, így a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogot.
A Bíróság ügyforgalma folyamatosan nő, és megfigyelhető, hogy a Bíróság 2001-től kezdődően egyre több elmarasztaló ítéletet hoz a Magyar Állammal szemben, mégpedig elsősorban polgári eljárás elhúzódása miatt; 2002-ben még egy, 2003-ban már tizenegy ilyen határozat született, 2004-ben tizenöt, 2005-ben pedig tizenhárom ilyen tárgyú ítéletet hoztak.
A kérelemnek helyt adó, Magyarországgal kapcsolatos ítéletek között 2006 októberéig harmincnégy olyat találunk, melyben polgári eljárás elhúzódása miatt marasztalták el a Magyar Államot, és mindöszsze kilenc egyéb okból elmarasztalót. A polgári ügyekkel kapcsolatban pedig az figyelhető meg, hogy amikor a kérelmezők az eljárás elhúzódása mellett más, a tisztességes eljáráshoz való jog egyéb aspektusainak, vagy a 6. Cikk 1. bekezdésén kívüli egyéb jogok megsértésére is hivatkoztak, a kérelmek ezen részét a Bíróság mindegyik, az eljárás elhúzódását egyébként megállapító ítéletében elfogadhatatlannak nyilvánította. Ez jelzi a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jognak a Bíróság által is kiemelten hangsúlyozott fontosságát. Levonható belőle az a következtetés, hogy a magyar bíróságok leggyakrabban elkövetett egyezménysértése a perek elhúzódásából adódik.
Amikor egy kérelem megérkezik a Bírósághoz, az a benyújtott kérelmet közli a másik féllel, a Magyar Államot képviselő Kormánnyal, amely az Igazságügyi Minisztérium államtitkára útján vesz részt az eljárásban, és terjesztheti elő észrevételeit, védekezését és érveit. Az eljárás tehát nem egyoldalú, a Kormánynak lehetősége van meggyőzni a Bíróságot arról, hogy az alapeljárás elhúzódása nem a nemzeti bíróságnak felróható okból történt. A kérelmező által csatolt, illetve esetleg az államtól beszerzett, az alapügyben keletkezett iratok alapján a Bíróság megvizsgálja, hogy történt-e perelhúzás a bíróságok, illetve a tényleges felelősséget viselő Magyar Állam részéről.
A kérelem előterjesztésének alapját ugyebár az képezi, hogy az Egyezmény értelmében "mindenkinek joga van arra, hogy ügyét (...) a bíróság (...) ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogai és kötelezettségei tárgyában". A Bíróságnak meg kell állapítania, hogy a per elhúzódott-e, és ha igen, azért ki a felelős. Korábban már szó volt arról, hogy az alapeljárás kezdő időpontjának a Bíróság mit tekint. Ez általában a keresetlevél benyújtásának időpontja, de a Bíróság nem egyszer figyelembe veszi azt is, ha valamely más eljárás folyt a per előtt, például közigazgatási. Ekkor ennek az időtartama is beszámít az eljárás időtartamának hosszába. A Tóth, Magyar és Tóthné kontra Magyarország ügyben17, ahol a per tárgya közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata volt, a Bíróság ítélete szerint a figyelembe veendő időszak a sérelmes közigazgatási határozat meghozatalától számít.
Magyarországon az egyéni kérelem előterjesztéséhez való jog 1992. november 5-től hatályos. Ez egyrészt azt jelenti, hogy ezen időpont után lehet kérelmeket benyújtani a Bírósághoz, másrészt pedig azt, hogy ha az alapeljárás ezt megelőzően kezdődött, annak csak az 1992. november 5. utáni időtartamát tudja vizsgálni a Bíróság, hiszen az ezt megelőző időszakra nem terjed ki a joghatósága. A Bíróság ezért minden, ezen időpont előtt indult alapügy kapcsán hozott ítéletében meg is jegyzi, hogy "a figyelembe veendő időszak csak 1992. november 5-én, az egyéni kérelemhez való jog Magyarország általi elismerésének hatályba lépésével kezdődött. Az ezen időszak ésszerű voltának megítéléséhez azonban figyelembe kell venni az eljárás hatálybalépéskori helyzetét is". A Bíróság több olyan kérelemmel foglalkozott, amelyeknél a figyelembe veendő időszak rövidebb az alapeljárás tartamánál, a Bíróság azonban mindegyik esetben figyelembe vette az ügy állását 1992. november 5-én.
Az alapeljárás végső időpontját általában az utolsó érdemi határozatnak a féllel történő közlése jelenti. A Bíróság gyakorlata szerint lehetőség van akkor is előterjeszteni a kérelmet polgári eljárás elhúzódására és a 6. Cikk 1. bekezdésére hivatkozással, ha az eljárás első fokon még folyamatban van. Ilyen ügyek voltak a Militaru kontra Magyarország18 és az Earl kontra Magyarország19 esetek, melyeknél nyolc év, illetve tíz év 1 hónap sem volt elegendő a per befejezésére elő fokon.
A Bíróság nem egy meghatározott fogalom alapján dönti el, hogy mi tekinthető az eljárás ésszerű időtartamának, hanem az ésszerűséget egy összetett kritériumrendszer alapján határozza meg. Minden ítéletében emlékeztet arra, hogy "az eljárás hosszának ésszerű voltát az ügy egyedi körülményeinek fényében és a Bíróság esetjogában lefektetett kritériumokra, különösen az ügy bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra való tekintettel kell megítélni, hogy a kérelmező számára mi volt a per tétje".
Az ügy egyedi körülményeinek vizsgálata érdekében szükséges a megfelelő tényfeltárás a Bíróság részéről. Az ügy egyedi körülménye lehet a bíró személyének megváltozásától kezdve a szakértők kirendelésével kapcsolatos bonyodalmakon át a belső jogszabályok összeütközéséig, de volt példa az ügyiratok bíróságon történt elkeveredésére is. Okozhatja a per elhúzódását a fél által indokolatlanul sokszor előterjesztett alaptalan elfogultsági kifogás, vagy tárgyaláson való megjelenés elmulasztása.
A Magyar Államot elmarasztaló ítéletek között van néhány igen érdekes, melyek jól mutatják a perek elhúzódása okainak változatosságát. A Magyar kontra Magyarország ügyben20 az alapeljárást képező per tárgya a kérelmező házának kisajátításával kapcsolatos közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata volt. A hatásköri szabályok miatt szükségessé vált áttétel folytán az eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (a továbbiakban: PKKB) hibázott, a periratok keveredése folytán a Fővárosi Bírósághoz áttett per iratai csak három és fél éves késéssel érkeztek meg, és a tárgyalás összesen öt és fél évig volt felfüggesztve.
Jogszabályi összeütközés miatt húzódott tizenegy év hat hónapig Tímár György kérelmező pere21. A kérelmező vagyonának 1965-ben történt elkobzása miatt 1990-ben pert indított a Fővárosi Bíróság előtt, vagyona visszatérítését és jogtalan ítélet áldozataként kártérítést követelve. Az első fokon megítélt összeg felemelése iránti fellebbezése elutasítását követően a kérelmező felülvizsgálat iránti kérelmet terjesztett a Legfelsőbb Bíróság elé, melyet az elutasított, mivel a hatályos büntetőeljárási törvény (a továbbiakban: Be.) szabályozta az ilyen jellegű eljárást, amely törvény viszont kizárta a felülvizsgálat lehetőségét.
Két évvel később azonban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy jogszabálysértők a kártérítési igények elbírálását a büntető bíróságok hatáskörébe utaló eljárásjogi szabályok, mert ez önkényes megkülönböztetés és a kérelmező jogosult polgári felülvizsgálati eljárást indítani. Mivel azonban a Be. csak egy kérelem előterjesztésére adott lehetőséget, és a kérelmező ilyet már előterjesztett, újabb felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság elutasította. A felülvizsgálat többszöri elutasítását követően 1998. június 9-én az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította azt az eljárási helyzetet, amely a büntetőeljárás során érvényesíteni kívánt kártérítési igények polgári felülvizsgálatával kapcsolatos helyzetet szabályozta. A kérelmező ügyében hat év négy hónapig a jogszabályi hézagok és az ellenmondó szabályok miatt nem történt előrelépés.
A Nyírő és Takács kontra Magyarország ügyben22 a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnak azt kellett megállapítania, hogy van-e okozati összefüggés Nyírő Lászlóné és Takács Lajosné rejtélyesen megromlott egészségi állapota és egy tengizi magyar vállalat ásványolaj- és gázkitermelő beruházásának helyszínén uralkodó munkakörülmények között. A kérelmezők által megindított perekben a bíróság három év öt hónapig, illetve három évig, egyesített perükben pedig egy évig volt inaktív. Több szakértő kirendelésére került sor, és megtalálásuk a bíróság számára meglehetős nehézséget okozott, nem beszélve arról, hogy a közreműködést vállaló szakértők gyakran mulasztottak.
A Militaru kontra Magyarország ügyben a házassági perben eljáró bíróságok képtelenek voltak a kérelmező férje által hat alkalommal, három különböző bírósággal, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi bíróságával szemben előterjesztett elfogultsági kifogást hatékonyan kezelni. Ez egy év hat hónappal hosszabbította meg az eljárást.
Az Earl kontra Magyarország ügyben a törvényes örökrész kiadása iránti per tíz év után, a kérelem benyújtásakor még első fokon folyamatban volt. A Bíróság megállapította, hogy noha a magyar bíróságok szabályos időközönként tartottak tárgyalást, mégsem használták fel a rendelkezésükre álló időt arra, hogy felgyorsítsák az eljárást.
Lovász István ügyében23 a csehszlovák állampolgárságú nejével kötött házasságának felbontása iránti perben a Balassagyarmati Városi Bíróságnak másfél évre volt szüksége a releváns csehszlovák törvények beszerzésére, amely idő alatt a perben előrelépés nem történt. Ugyancsak külföldi elem miatt húzódott el Karalyos Csaba és Huber Kármen bűvészek pere24. Görögországi fellépésük során tűzvészben megsemmisült bűvészfelszerelésük okán indítottak kártérítési pert egy görög társaság ellen a PKKB előtt. A kérelem beadásakor a per első fokon kilenc éve folyt, amely időszak alatt a bíróság egyetlen tárgyalást tartott, azt is négy évvel a kereset benyújtását követően. Kilenc év alatt a bíróság azt állapította meg, hogy a görög jog tartalma nem állapítható meg a görög hatóságok együttműködésének hiánya miatt. A Bíróság nehezményezte, hogy a PKKB nem vett igénybe magyarországi jogi szakértőt, és nem alkalmazta a nemzetközi magánjogról szóló törvényerejű rendeletet sem. A görög hatóságoknak az iratokat hiányosan küldték meg, és hibáztak abban is, hogy azokat nem is a görög Igazságügyi Minisztériumnak kézbesítették. Nem a bíróság, hanem a magyar Igazságügyi Minisztérium hibája volt, hogy a jogsegély felgyorsítása céljából nem vett igénybe telefont, és szóbeli jegyzéket is csak öt év elteltével.
A Móder kontra Magyarország ügyben25 az öröklési per többek között azért tartott tíz év négy hónapig, mert közben három bíróváltás is történt, és a bíró betegsége miatt el is kellett halasztani a tárgyalást.
A kérelem benyújtásakor nyolc éve folyamatban lévő, lakás kiürítése és adásvételi szerződés érvénytelenítése iránt folyó perben egy év tíz hónapos késedelmet okozott, hogy a bíróság felfüggesztette a tárgyalást a kérelmező tulajdonjogának bejegyzésére irányuló földhivatali eljárás befejezéséig, azonban a földhivatal azért nem tudta bejegyezni a tulajdonjogot, mert nem volt mi alapján. Az alapul szolgáló eredeti szerződés ugyanis a bíróságnál volt, amely nem válaszolt sem a földhivatal megkeresésére, sem a fél kérelmére. Végül másfél évvel a tárgyalás felfüggesztése után a kérelmezőt arról tájékoztatta a bíróság, hogy az okiratot nem találják a bíróságon.
A Zichy Galéria pere26 hat év hét hónapig folyt, az alapproblémát joghézag okozta. Az egyesülési jogról szóló törvény 1989-es elfogadásával a Galériát a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felügyelete alá helyező kormányrendelet alkotmányellenessé nyilvánításával kérdésessé vált a Galéria jogi személyisége. A per ennek elismerése és a Galéria jogi személyként történő nyilvántartásba vétele iránt folyt. Kérelmét többször elutasították, a Legfelsőbb Bíróság sem tudta egyértelműen megítélni, hogy megszűnt-e a Galéria jogi személyisége a kormányrendelet hatályon kívül helyezésével. Hat év hét hónap kellett a nyilvántartásba vételéhez.
Megállapítható tehát, hogy a Bíróság által megalapozottnak talált kérelmeket a hazai bíróságok és más állami szervek legkülönbözőbb mulasztásai okán elhúzódó perek miatt terjesztették elő, és több esetben a Bíróság azt is kimondta, hogy a fél magatartása is hozzájárult a per elhúzódásához. Mivel azonban a bíróságok is mulasztottak, a fél jogait megsértették.
Az ügy bonyolultságát a Bíróság minden esetben megvizsgálja. Ekkor az alapügy tényállásából kiindulva mérlegeli, hogy a ténybeli és jogi kérdések voltak-e olyan összetettek, hogy ez az eljárás elhúzódásához vezetett, illetve hogy ez mennyiben menti fel az ügyben eljáró bíróságot az elhúzódó eljárás miatt rá háruló felelősség alól. A Bíróság a vizsgált harmincnégy esetből csak két esetben állapította meg azt, hogy az ügy bonyolult volt, mivel csak több szakértő segítségével megítélhető tényeket kellett tisztázni, illetve nehéz, külföldi joggal kapcsolatos kérdések merültek fel, de mindkét esetben kimondta azt is, hogy mindezek nem magyarázzák a per időtartamát. Rendszerint azonban - noha a Kormány leggyakrabban hivatkozott ellenérvei között szerepelt az ügy bonyolultsága - a Bíróság megállapítása szerint az alapügy nem volt különösebben bonyolult.
A Bíróság természetesen minden esetben megvizsgálja a kérelmező, valamint perben részt vevő egyéb személyek magatartását. Ha ugyanis az ő eljárási cselekményeik, mulasztásaik vezettek a per elhúzódására, és az eljáró bíróságnak, illetve az államnak semmiféle késedelem nem róható fel, a Bíróság nem fogja megállapítani az egyezménysértést és a kérelmet elutasítja. Amennyiben azonban a bíróság akár kis mértékben is felelőssé tehető a per elhúzódásáért, az máris kártérítés megítélésére ad okot. A védekező Kormány szinte minden esetben hivatkozott a kérelmező perelhúzó magatartására. A Bíróság a harmincnégyből tizenhét esetben azt állapította meg, hogy a kérelmező, vagy a másik fél valamilyen mértékben maga is hozzájárult a per elhúzódásához, általában pár hónappal, néhány esetben egy-két évvel.
A felek által tanúsított leggyakoribb perelhúzó magatartások a keresetkiterjesztés, jogutódlás, elfogultsági kifogások előterjesztése, képviselet elutasítása, hiánypótlás szükségessége, tárgyaláson való megjelenés elmulasztása, szünetelő eljárás folytatása iránti kérelem elő nem terjesztése, szakértői díj késedelmes letétbe helyezése, képviselő meg nem jelenése, dokumentumok hiányos előterjesztése, pártfogó ügyvédek többszöri leváltása, tárgyalás elhalasztása iránti kérelem előterjesztése, keresetváltoztatás, áttétel iránti kérelem, fellebbezés és visszavonása, de arra is volt példa, hogy a kérelmező megakadályozta a helyszíni tárgyalás megtartását.
A Bíróság alapvetően tehát azt vizsgálja, a felek eleget tettek-e a jóhiszemű eljárás követelményének, de amennyiben erre a válasz nem, és az eljáró bíróság felelőssége is megállapítható a per elhúzódásában, az egyezménysértést a Bíróság akkor is megállapítja. Ez különbözik a Pp. 2. § (2) bekezdésében foglalt szabálytól, amely kimondja, hogy amennyiben a fél a per elhúzódásához maga is hozzájárult, nem hivatkozhat arra, hogy a per nem fejeződött be ésszerű időn belül, így nem is indíthat kártérítési pert emiatt az eljáró bíróság ellen. A kereset többszöri módosításával kapcsolatban mondta ki azonban a Bíróság, hogy "a kérelmezők nem tehetők felelőssé olyan késedelem miatt, amely eljárási jogaik gyakorlása következtében merül fel", ha nem lehet megállapítani, hogy azt a rosszhiszemű pervitel körében tették volna.
A "releváns hatóságok" kifejezés alatt ezeknek a perrel összefüggésben tanúsított magatartásának vizsgálata kapcsán elsősorban nyilván a perben eljáró első-, másod-, esetleg harmadfokú bíróságokra kell gondolni. A Bíróság az Erdős kontra Magyarország ügyben27 emlékeztetett arra, hogy "amikor az Egyezmény megkívánja, hogy az ügyeket a bíróságok "észszerű időn" belül tárgyalják, akkor a késedelem nélküli igazságszolgáltatás fontosságára hívja fel a figyelmet, mivel a késedelem veszélyezteti az igazságszolgáltatás hatékonyságát és hitelét". A bíróságok érdekkörében felmerülő, a per befejezését késleltető ok leggyakrabban a pervezetés erélytelensége, és az, hogy az eljáró bíróság - bíró - nem él minden lehetséges eszközzel annak érdekében, hogy minél előbb befejeződjön a per.
Néha adminisztratív tévedés történik, mint a Magyar kontra Magyarország esetben, amikor a per iratai három és fél év alatt érkeztek meg a másodfokú bírósághoz. A Korga és a Tóth, Magyar és Tóthné kontra Magyarország ügyekben a felülvizsgálati eljárás kettő, illetve egy évet vett igénybe. A Szikora kontra Magyarország28 és a Kármán kontra Magyarország ügyekben29 több, mint egy évig nem tűzött ki tárgyalást az eljáró bíróság. A Szilágyi kontra Magyarország esetben30 a kérelem benyújtásakor már kilenc és fél éve folyó per folyamán a Fővárosi Munkaügyi Bíróság és a Pest Megyei Bíróság összes bírája elfogultságot jelentett be. Molnár Zoltánné perében31 a PKKB egyszerűen elveszítette annak a földhivatali bejegyzésnek az alapjául szolgáló szerződést, amely miatt a bíróság felfüggesztette a tárgyalást. Móder Istvánné perében három bíróváltás történt, a Dala kontra Magyarország esetben32 a bíróság két év négy hónapig semmilyen eljárási cselekményt nem végzett, míg Kellner László és neje33 hiába kérte többször, hogy a Legfelsőbb Bíróság végre bírálja el fellebbezésüket, ez két év négy hónapot vett igénybe.
A Karalyos és Huber kontra Magyarország ügyben az elsőfokú bíróság kilenc év alatt képtelen volt megállapítani a görög jog tartalmát, Lovász István ügyében a csehszlovák törvényeket sikerült másfél év alatt beszerezni. A Kerékgyártó-perben34 a tárgyalás két évig volt felfüggesztve, a Militaru Illésné férje által előterjesztett számos elfogultsági kifogást még a Legfelsőbb Bíróság is képtelen volt kezelni, és a bíróságok egy alkalommal sújtották pénzbírsággal az illetőt. A Sikó-ügyben35 három évig nem talált szakértőt a bíróság, így tárgyalást sem tartott. A Simkó házaspár perében36 tíz hónapig nem került az ügy a hatáskörrel rendelkező bírósághoz, majd egy év egy hónapot vett igénybe a döntés a kérelmezők tanúk meghallgatása iránti indítványáról. Az Erdős-ügyben két év négy hónapot töltött a bíróság szakértői vélemények beszerzésével. A Nagy és Társai kontra Magyarország ügyben37 a Bíróság szerint rendszeres időközönként sor került tárgyalásra, a bíróság mégsem használta fel a rendelkezésére álló időt az eljárás felgyorsítására.
Ezek tehát főként a bíró(ság) terhére róható pervezetési hibák. A szakértő mulasztásaival kapcsolatban mondta ki a Bíróság a Nyírő és Takács ügyben, hogy "a bírák felelősek azért, hogy az ügy előkészítésére és a tárgyalásokra ésszerű időn belül sor kerüljön".
A mulasztásokért azonban nem feltétlenül maga a bíróság felelős, de a bíróság személyi, tárgyi feltételeinek hiányaira, joghézagokra, jogszabályi összeütközésekre nem hivatkozhat a Kormány, ugyanis "a Bíróság emlékeztet arra, hogy a 6. Cikk 1. bekezdése kötelességként rója a Szerződő Államokra igazságszolgáltatásuk olyan módon történő megszervezését, amely lehetővé teszi, hogy bíróságaik eleget tegyenek az ügyek ésszerű időn belül történő eldöntésével kapcsolatos kötelezettségüknek". Tehát hacsak nem kizárólagosan a kérelmező vagy a másik fél magatartására vezethető vissza a per elhúzódása, a Bíróság megállapítja az egyezménysértést és marasztalja az államot. A tanúk és a szakértők magatartásának befolyásolására szolgáló eljárási eszközök bíróság által történő felhasználását, vagyis a pert gyorsító pervezetést a Bíróság egyértelműen a nemzeti bírósággal szembeni elvárásként fogalmazza meg.
A pertartam ésszerűségének megítélésénél a Bíróság azt is figyelembe veszi, hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára. Nyilvánvalóan adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor a félnek különös érdeke fűződik a jogvita gyors lezárásához, és ezt a bíróságnak is figyelembe kell vennie. Soron kívül, illetve rövidebb tárgyaláskitűzési határidőkkel lefolytatandó eljárást a Pp. is szabályoz. A Bíróság különös érdeknek minősíti, ha a per tétje a kérelmező számára tartásra, vagy baleseti, rokkantsági járulékra, vagy kártérítésre való jogosultságának megállapítása, hiszen ebben az esetben a megélhetéséről, anyagi biztonságáról van szó. Ezek a járadék jellegű követelések. A Nyírő és Takács per annak ellenére tartott majdnem tizenkét évig, hogy az érintett hölgyek súlyos és rokkantságuk megállapításának alapjául szolgáló betegségekben szenvedtek, feltehetően az alperes hibájából. Sikó úr biztosítóját perelte a PKKB előtt vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítése iránt, mivel munkaképességének elvesztésével járó autóbalesetet szenvedett, a per kilenc év hat hónapig tartott. A Kellner házaspár gyermeke védőoltás következtében megbénult, és a Magyar Állammal szemben megállapított járadék felemelése iránti per hat év öt hónapot vett igénybe.
A kérelmező fontos anyagi érdekeivel függ össze a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos per is, Szilágyi Imre munkaviszonyának helyreállítását, elmaradt munkabérének és éjszakai pótlékának megfizetését követelte egy, a kérelem benyújtásakor kilenc éve és öt hónapja tartó perben. Szintén munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránt folyt a per a Majercsik-ügyben38.
Ugyancsak fontos érdekek fűződnek a különböző anyagi javak sorsáról történő gyors döntés meghozatalához. A Vass-per39 lakóház eladásával kapcsolatos szerződés érvénytelenítése iránt folyt nyolc év kilenc hónapig. "Szánkó" nevű találmányuk licencia-díját és az eszköz birtokba adását követelték a felperesek a Nagy és Társai perben, amely nyolc évig tartott. A Molnár-per lakás kiürítése és az adásvételi szerződés érvénytelenítése iránt folyt. Szikora Ferenc garázsok használati díjának megfizetését követelte öt év hét hónapig tartó perében.
Vitathatatlanul fontos érdek fűződik a házastársi közös vagyon megosztása és a gyermek elhelyezése iránti per gyors befejezéséhez, azonban főként a felek rossz viszonya miatt ezek gyakran elhúzódnak. A Monory kontra Magyarország és Románia ügyben40 a per négy év kilenc hónapig húzódott a jogvita nemzetközi jellege miatt. A Lovász ügyben hasonló okokból folyt a per a kérelem benyújtásakor hét éve és három hónapja. A Militaru ügyben a bíróságok képtelenek voltak kezelni a válófélben lévő férj elfogultsági kifogásait, és a per nyolc éve folyt a házasság felbontása, házastársi közös vagyon megosztása, gyermek elhelyezése és tartásdíj megállapítása iránt.
Egy birtokháborítás megszüntetése iránt folyó per nyolc év egy hónapra történő elhúzódása is komoly érdekeket sérthet. Az ilyen esetekben a Bíróság fokozottan várná el az eljáró hazai bíróságtól, hogy a lehető leggyorsabban döntse el a jogvitát.
A 41. Cikk szerint "ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg (...) a Bíróság - szükség esetén - igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek". Ez magában foglalhatja a kérelmező által előterjesztett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítését, valamint a kérelmező- nek a Bíróság előtti eljárásban felmerülő költségei megtérítését.
Az elhúzódó per következtében felmerült vagyoni kár megtérítése iránti igény elbírálásakor a Bíróság minden esetben vizsgálja, hogy van-e ok-okozati összefüggés "a kérelmező által megtéríttetni kívánt vagyoni kár és azon tények között, amelyek vonatkozásában az Egyezmény megsértését megállapította." A kérelmezők a harmincnégy vizsgált ügyből húsz esetben terjesztettek elő vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet, általában eltúlzott, gyakran több tízmillió forintos összegben. A legmagasabb kért összeg 280 millió forint volt. A Bíróság az összes esetben elutasította a vagyoni kártérítés megítélését, mivel nem talált összefüggést a kár és az egyezménysértés között, illetve nem terjesztettek a Bíróság elé ennek alapjául szolgáló bizonyítékokat.
A nem vagyoni kártérítési igényekkel már más a helyzet, a Bíróság minden egyezménysértést megállapító ítéletében a Magyar Államot valamilyen összegű nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte, átlagosan egy és két millió forint körüli összegben. Minden kérelmező előterjesztett nem vagyoni kár megtérítése iránti igényt, de korántsem a vagyonihoz hasonlóan magas összegekben, hanem általában pár millió forint értékben. A Bíróság három esetben ítélte meg a kért kártérítés teljes összegét, és azt egyébként mindig méltányossági alapon határozta meg, sőt még akkor is megítélte, amikor a kérelmezők nem jelöltek meg konkrét összeget. Néhány esetben a Bíróság a nem vagyoni kártérítés megítélését azzal indokolta, hogy az eljárás elhúzódása frusztrációt és erkölcsi károkat okozott a kérelmezőnek.
A kérelmezők tizenkét esetben terjesztettek elő költségtérítési igényt, változó összegben. A Bíróság a költségeknek csak azon a részét ítéli meg az állammal szemben, amelyek felmerülése szükséges és igazolható. Ha a kérelmező nem kért költségtérítést, a Bíróság nem ítél meg részére semmilyen összeget. Jellemzően 50 és 200 ezer forint közötti összegű költségtérítést kaptak a kérelmezők, három esetben a kért összeget.
A perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő érdekek manapság egyre erőteljesebben jelentkeznek. A jogalkotó már hosszú ideje felismerte az állampolgárok és a saját igényeit arra, hogy a jogvitákat minél rövidebb idő alatt, minél hatékonyabban bírálják el, nemcsak a polgári eljárásban. Ennek megfelelően a jogalkotó minden, a polgári eljárási szabályokat érintő újabb módosítás indokolásában is kifejezésre juttatta, a szabály megváltoztatása, új szabály bevezetése kapcsán az a cél vezérelte, hogy a perek elhúzódását megakadályozza.
Azzal, hogy hazánk aláírta és belső jogszabállyal is kihirdette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, nemzetközi kötelezettséget is vállalt arra, hogy biztosítja az Egyezményben foglalt emberi jogokat, így a tisztességes eljárás részeként számon tartott ésszerű pertartamhoz való jogot. Ma Magyarországon a jogalkotói szándék a polgári perek elhúzódásának megelőzésében egyértelmű, kérdés azonban, hogy az evégből bevezetett szabályok hatékonyan képesek-e hatni a problémára.
A polgári eljárás szabályai az ésszerű időn belüli perbefejezést kizárólag az eljáró bíróság kötelezettségévé teszik, és e tekintetben a bíróság kártérítési felelőssége objektív. A pertartam alakulásában azonban számtalan tényező játszik szerepet, és az eljáró bírónak minden lehetséges, jogszabály által lehetővé tett eszközzel élnie kell annak érdekében, hogy minél több tényezőre hatást gyakoroljon, s így a per a befejezéséhez szükséges és elégséges idő alatt lezárható legyen. A bírák egy része azonban - amint azt a kifogás intézményének bevezetése kapcsán is kifejezésre juttatták - úgy véli, hogy az eljárási szabályok nem segítik elő kellőképpen a perek gyors befejezését.
A vizsgált statisztikákból az igazságszolgáltatás helyzetével kapcsolatban levonható szociológiai következtetések nem azt támasztják alá, hogy az állam valóban úgy biztosítaná az ítélkezés megfelelő feltételeit, kezdve annak anyagi feltételeitől a jogszabályi háttérig, hogy a bíróság feltétlenül eleget tehessen az ésszerű időn belül történő perbefejezéssel kapcsolatos kötelezettségeinek.
A bírósági szervezet és hatáskörmegosztás szabályozása megfelelőnek látszik az ügyhátralék kezelésének szempontjából is, kérdés azonban, hogy az ítélőtáblák felállításával kapcsolatos késedelmek mennyiben járultak hozzá az ügyhátralék fennmaradásához.
A bírósági ügyforgalom kapcsán sok szerző véleménye, hogy a bírósághoz fordulás jogát és a perbeli esélyegyenlőség érvényesülését elősegíteni hivatott - elsősorban a költségmentességi - szabályok nem megfelelőek, felülvizsgálatra szorulnak, mert nagyban hozzájárulnak az ügyszám növekedéséhez. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy Magyarországon - a választottbírósági eljárást kivéve - nemigen vesznek igénybe alternatív vitarendezési lehetőségeket, például a közvetítői eljárást, vélhetően azért, mert az emberek nem ismerik, vagy nem tartják hatékonynak őket. Az ügyforgalom csökkentéséhez a jövőben szükséges lenne az alternatív fórumokkal kapcsolatos szabályozáson is változtatni, azokat valamiképpen vonzóvá tenni.
Az igazságszolgáltatási személyzet létszámával kapcsolatos kérdés, hogy ma Magyarországon a bírák száma arányos-e az ügyek számával, vagyis van-e megfelelő számú bíró. Ha tekintetbe vesszük az egy bíróra jutó évi kétszáz új érkezésű ügyet, a válasz kétségeket ébreszt. Ahhoz, hogy a bíróságok ekkora mennyiségű ügyet megfelelő időben elintézzenek, vagy több bíróra, vagy nagy létszámú kisegítő személyzetre lenne szükség. Annál is inkább, mivel a bírákat nyomasztja az adminisztratív munkateher, és fontos lenne, hogy ezzel ne őket terheljék. Megoldást jelenthetne az is a munkateher csökkentésében, ha bizonyos, a bíróságok hatáskörébe tartozó, a szigorú értelemben vett ítélkezési tevékenységtől elválasztható feladatokat, jogköröket olyan más, erre alkalmas szervekre telepítenék, amelyek a bíróságokhoz hasonló szakmai színvonalon és a bíróság előtti eljárásban érvényesülő elvek és szabályok megtartásával képesek lennének ezeket elvégezni.
Az igazságszolgáltatás költségvetési finanszírozását valószínűleg mindig is kritizálni fogják. Figyelemre méltó azonban, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke éves parlamenti tájékoztatóiban az igazságszolgáltatási tevékenység megfelelő szintű ellátását veszélyeztető problémaként veti fel az egyre csökkenő támogatás mértékét. Általános vélekedés ehhez kapcsolódóan az is, hogy a bírákat a munkaterhükhöz nem igazodó fizetés pályaelhagyásra késztetheti.
Az állampolgárok - az ésszerű pertartammal kapcsolatos érdekeiket felismervén - növekvő arányban veszik igénybe a különféle jogintézményeket az elhúzódó perekből származó hátrányos következmények mérséklésére. A rendelkezésre álló orvoslási lehetőségek hatékonyságával kapcsolatban azonban - a fent említett problematikus szabályozás miatt is - megoszlanak a vélemények; egyesek szerint talán azért is nő a Strasbourgba kerülő ügyek száma, mert a felek előnyösebb és hatékonyabb eszköznek találják az egyéni kérelem intézményét, mint a hazai jog által biztosított orvoslási lehetőségeket. A jövőben ezért valószínűleg meg kell fontolni megfelelőbb kompenzációs jogintézmény kidolgozását, illetve a Pp. 2. § (3) bekezdésében található perindítási jogcím újraszabályozását.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint az ügyhátralék mindazonáltal folyamatosan csökken, és a bírák megfelelő ütemben dolgoznak, legalábbis az adott körülmények között. A velük szemben folytatott fegyelmi eljárások számából és okaiból arra lehet következtetni, hogy a fegyelmi eljárás megindítására jogosultak szerint nagyon jelentős eljárási szabálysértéseket nem követnek el, így a pertartam alakításában sem. Mindenesetre a jogalkotónak a jövőben feltehetően újabb lehetőségeket kell fontolóra vennie a perek időtartamával kapcsolatos problémák hatékony kezelése érdekében. ■
JEGYZETEK
1 Zsembery Ágoston: A polgári peres eljárás gyorsításának néhány kérdése, In.: Magyar Jog és Külföldi Jogi Szemle 1971/XVIII. 293. p.
2 Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog (Hatodik, átdolgozott kiadás), Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 82. p.
3 Wopera Zsuzsanna: Polgári perjog Általános Rész, KJK-Kerszöv, Budapest, 1999, 23. p.
4 Gáspárdy László: A polgári per idődimenziója, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, 9. p.
5 A Polgári perrendtartás magyarázata (Kommentár) (szerk.: Németh János), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999, 58. p.
6 1997. évi LXVI. törvény indokolása a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.
7 Kengyel Miklós: i. m. 31. p.
8 Európa Tanács Miniszteri Bizottság R (94) 12 számú Ajánlás a bírák függetlenségéről, hatékonyságáról, és szerepéről és Indoklás.
9 Tájékoztató a bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről (2004. január 1-2004. december 31.), 7156/2005/19. OIT Hiv., 57. p.
10 Etikai kódexek, szabályzatok - A bírói etika európai elvei és szabályai az Európai Bírák Tanácsának dokumentuma az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága részére, In.: Bírák Lapja 1994/3., 13. p.
11 A bírói hivatás magatartási szabályai (vitaanyag), In.: Bírák Lapja 2004/1-2. 94. p.
12 R (94) 12. számú Ajánlás.
13 Európa Tanács Miniszteri Bizottság R (84) 5 számú Ajánlás az igazságszolgáltatás működését elősegítő polgári eljárásjogi irányelvekről és Indokolás.
14 Horeczky Károly és Ilonczai Zsolt: Időszerűség és teljesítmény, Bírák Lapja 1996/3-4. 245. p.
15 Fazekas Sándor: A bírósági eljárás tehermentesítése és gyorsítása, Bírák Lapja 2004/1-2., 38. p.
16 Könyves Béláné - Böcskeiné dr. Leicht Erika: Gondolatok egy Pp. módosítás margójára, Bírák Lapja 2001/2. 23. p.
17 Emberi jogok Európai Bírósága Tóth, Magyar és Tóthné kontra Magyarország ügy (35701/04 sz. kérelem).
18 Emberi jogok Európai Bírósága Militaru kontra Magyarország ügy (55539/00 sz. kérelem).
19 Emberi jogok Európai Bírósága Earl kontra Magyarország ügy (59562/00 sz. kérelem).
20 Emberi jogok Európai Bírósága Magyar kontra Magyarország ügy (32396/96 sz. kérelem).
21 Emberi jogok Európai Bírósága Tímár kontra Magyarország ügy (36186/97 sz. kérelem).
22 Emberi jogok Európai Bírósága Nyírő és Takács kontra Magyarország ügy (52724/99 és 52726/99 sz. kérelmek).
23 Emberi jogok Európai Bírósága Lovász kontra Magyarország ügy (62730/00 sz. kérelem).
24 Emberi jogok Európai Bírósága Karalyos és Huber kontra Magyarország és Görögország ügy (75116/01 sz. kérelem).
25 Emberi jogok Európai Bírósága Móder kontra Magyarország ügy (4395/02 sz. kérelem).
26 Emberi jogok Európai Bírósága Zichy Galéria kontra Magyarország ügy (66019/01 sz. kérelem).
27 Emberi jogok Európai Bírósága Erdős kontra Magyarország ügy (38937/97 sz. kérelem).
28 Emberi jogok Európai Bírósága Szikora kontra Magyarország ügy (28441/02 sz. kérelem).
29 Emberi jogok Európai Bírósága Kármán kontra Magyarország ügy (6444/02 és 26579/04 sz. (egyesített) kérelem).
30 Emberi jogok Európai Bírósága Szilágyi kontra Magyarország ügy (73376/01 sz. kérelem).
31 Emberi jogok Európai Bírósága Molnár kontra Magyarország ügy (22592/02 sz. kérelem).
32 Emberi jogok Európai Bírósága Dala kontra Magyarország ügy (71096/01 sz. kérelem).
33 Emberi jogok Európai Bírósága Kellner kontra Magyarország ügy (73413/01 sz. kérelem).
34 Emberi jogok Európai Bírósága Kerékgyártó kontra Magyarország ügy (47355/99 sz. kérelem).
35 Emberi jogok Európai Bírósága Sikó kontra Magyarország ügy (53844/00 sz. kérelem).
36 Emberi jogok Európai Bírósága Simkó kontra Magyarország ügy (42961/98 sz. kérelem).
37 Emberi jogok Európai Bírósága Nagy és Társai kontra Magyarország ügy (61530/00 sz. kérelem).
38 Emberi jogok Európai Bírósága Majercsik kontra Magyarország ügy (13323/02 sz. kérelem).
39 Emberi jogok Európai Bírósága Vass kontra Magyarország ügy (57966/00 sz. kérelem).
40 Emberi jogok Európai Bírósága Monory kontra Románia és Magyarország ügy (71099/01 sz. kérelem).
A statisztikák forrása: www.birosagok.hu, illetve Tájékoztató a bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről (2004. január 1-2004. december 31.), 7156/2005/19. OIT Hiv.
Lábjegyzetek:
[1] Reviczky Renáta joghallgató, Budapest Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem
Visszaugrás
