A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 285. § (2) bekezdése a munkáltatói igényérvényesítés sajátos, mondhatni könnyített, a bírói út mellőzésével járó módját szabályozza. E szabály lényegét a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 23. §-a határozza meg, amely lehetőséget ad - meghatározott feltételek fennállása esetén - a fizetési felszólítás végrehajtási záradékkal való ellátására. Könnyű belátni, hogy ez a megoldás kifejezetten kedvező a munkáltató számára, mivel mellőzhetővé teszi a sokszor hosszadalmas és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) által más tekintetben is nehezített peres eljárást. Ez a lazább igényérvényesítés ugyanakkor a munkavállaló oldalán jelenthet kockázatot azáltal, hogy az egyoldalú munkáltatói jognyilatkozat alapján - akár egy, az Mt. 24. § (2) bekezdése szerinti kézbesítési fikció alkalmazásával - tudtán kívül indulhat vele szemben végrehajtási eljárás. E két érdek összehangolása - figyelemmel a szabályozás eléggé lakonikus jellegére is - több jogértelmezési kérdést vet fel. Az alábbiakban ezeket tekintem át, de mindenekelőtt - a jogértelmezést elősegítendő - érdemes a fizetési felszólítás jogintézményének néhány alapvonását ismertetni. Ennek megfelelően a cikk az alábbi kérdéseket érinti.
1. A fizetési felszólítás fogalma és jellege
1.1. A fizetési felszólítás fogalma
1.2. A fizetési felszólítás útján történő igényérvényesítés kivételes jellege
2. A fizetési felszólítás indokolása
3. A jogorvoslati kioktatás elmaradásának jogkövetkezménye
4. A fizetési felszólítás végrehajtási záradékkal való ellátásnak feltételei
5. A fizetési felszólítással szemben indított perrel kapcsolatban felmerülő jogértelmezési kérdések
5.1. A fizetési felszólítással szemben benyújtott kereset jellege
5.2. A fizetési felszólítással szemben kezdeményezett perben hozott határozat
1. Az Mt. 285. § (2) bekezdése a fizetési felszólításról - egyben annak fogalmát is meghatározva - az alábbiak szerint rendelkezik.
"A munkáltató - az (1) bekezdéstől eltérően - a munkavállalóval szemben a munkaviszonnyal összefüggő és a kötelező legkisebb munkabér [153. § (1) bekezdés a) pont] háromszorosának összegét meg nem haladó igényét fizetési felszólítással is érvényesítheti. A fizetési felszólítást írásba kell foglalni." [A törvényi rendelkezés szövegében a 285. § (1) bekezdésére történő utalás azt fejezi ki, hogy a fizetési felszólítás a bíróság előtti igényérvényesítés alternatívája, tehát ahhoz képest különös szabálynak minősül.]
Az idézett törvényi tényállás tehát a munkáltatói igény fizetési felszólítással történő érvényesítésének az alábbi feltételeit szabja meg:
a) munkaviszonnyal összefüggő,
b) a kötelező legkisebb munkabér[1] háromszorosát meg nem haladó
c) pénzkövetelését
érvényesítheti fizetési felszólítással a munkáltató. A "munkaviszonnyal összefüggő" kifejezés, álláspontom szerint az Mt. 285. § (1) bekezdésében használt "munkaviszonyból származó" szóhasználattal azonos tartalommal bír. Ebből következően a fizetési felszólítással csak az Mt. 285. § (1) bekezdése szerinti munkajogi igényét érvényesítheti a munkáltató. Ezért például a munkaviszonyra tekintettel adott és a munkavállaló által vissza nem fizetett kölcsön iránti követelését szerintem nem érvényesítheti a munkáltató fizetési felszólítással. A kifejezetten és kizárólag nyelvtani értelmezés ezzel ellentétesen arra a következtetésre is juthat, hogy a jogalkotó szándéka a "munkaviszonnyal összefüggésben" szóhasználattal az igényérvényesítés egyfajta tágítása volt, mert vitathatatlanul többet jelent, mint a "munkaviszonyból származó"
- 23/24 -
követelés. Ez az értelmezés azért nem fogadható el, mert a kivételes szabálynak szélesebb tartalmat tulajdonítana, mint ami a főszabályhoz kapcsolódik.
Arról az Mt. 285. § (2) bekezdése nem rendelkezik, hogy közelebbről milyen joghatással jár ez az igényérvényesítés, mert például a "jogerős" fizetési felszólítással követelt összeg munkabérből való levonásának lehetőségére sem utal kifejezetten. [Az ezzel kapcsolatos kérdésre a 4. alcím 1. pont c) pontjában még visszatérek.] További lényeges kérdés: amennyiben a fizetési felszólítással a munkáltató igényt érvényesít, ehhez mennyiben kapcsolódnak a keresetlevél beadásához fűződő jogkövetkezmények. Ez utóbbi kérdés megválaszolása előtt érdemes az ez irányú bírói gyakorlatot is megszemlélni.
Érdekes módon az elmúlt évben a Kúria két, tényállásában igen hasonló ügyben is elvi munkaügyi határozatot hozott a fizetési felszólítás fogalmát is érintve. Mindkét határozat[2] alapjául olyan munkáltatói felhívásról kellett dönteni, amelyek kifejezetten utaltak a nem teljesítés esetére indítandó bíróság előtti eljárásra, jogorvoslati kioktatást nem tartalmaztak és egyébként is meghaladták az Mt. 285. § (2) bekezdésében megszabott limit összegét. Az elvi határozatok lényege: az előbbiek szerinti tartalmú fizetési felszólítások nem felelnek meg a törvényi követelményeknek, következésképpen végrehajtási záradékkal sem láthatók el, ezért "egyszerű" teljesítésre szóló felhívásnak minősülnek, amelyekhez sajátos joghatás nem tapad. Az ilyen felhívásokkal szembeni keresetnek ezért nincs jogalapja, következésképpen a "fizetési felszólítás" hatályon kívül helyezésére irányuló kereset elutasításának van helye. Ez a fajta elhatárolás (is) felveti azt a kérdést, hogy a (természetesen szabályszerű) fizetési felszólítás közlése mennyiben jár sajátos joghatásokkal, azaz (mint erre fentebb utaltam) mint igényérvényesítési jogi aktus egyben a keresetlevél beadásához fűződő jogkövetkezményekkel is jár-e? Az nyilvánvaló, hogy a keresetlevélnek a Pp.-ben szabályozott eljárásjogi következményei nem állhatnak be a fizetési felszólítás közlésével, mert a jogintézmény lényege a pert helyettesítő igényérvényesítés. Ami pedig a keresetlevél beadásához fűződő anyagi jogi következményeket illeti, e körben a Ptk. számos ilyen joghatásról rendelkezik[3], de ezek többnyire sajátos és tulajdonjogi joghatások, amelyek fel sem merülnek a fizetési felszólítás alkalmazása során. Lényeges kérdés viszont, hogy a keresetlevél beadásához fűződő legáltalánosabb és szinte valamennyi kötelmi jogi igény érvényesítésénél felmerülő, az elévülés megszakítását eredményező joghatást kivált-e a fizetési felszólítás közlése. A korábbi Ptk. alapján ez a kérdés nem merült fel, hiszen a kötelezett írásbeli felszólítása általában megszakította az elévülést, függetlenül attól, hogy az megfelelt-e az Mt. 285. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek vagy sem. A Ptk. 6:25. § (1) bekezdése azonban már nem tekinti elévülést megszakító jognyilatkozatnak az ilyen tartalmú felszólítást, hanem - egyebek mellett - a követelés kötelezettel szembeni bírósági eljárásban történő érvényesítésének tulajdonít elévülést megszakító joghatást, ráadásul csak abban az esetben, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hozott.[4] Felületes rátekintés alapján a fizetési felszólítás elévülést megszakító joghatása kizártnak tekinthető, mert fel sem merül a munkáltatói igény bíróság előtti érvényesítése. Ha viszont abból indulunk ki, hogy az Mt. 285. § (2) bekezdése kifejezetten igényérvényesítési jogcímként szabályozza a fizetési felszólítás közlését, a tárgyalt kérdés felvetése indokolt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
