Annak ellenére, hogy a többnyelvűség alighanem egyike a legvitatottabb alapelveknek, úgy tűnik, hogy az Európai Unió továbbra is elkötelezett a többnyelvűség védelme mellett.[1] Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez az elv abszolút volna, és hogy a többnyelvűség mindenhol és mindenkor követelmény volna.
Az EUSZ 3. cikk (3) bek. negyedik albekezdése szerint "az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását". Az EUSZ 6. cikk (3) bek. szerint "az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei". Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 22. cikke szerint az "Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget".
Ezekből a rendelkezésekből azonban még nem következik, hogy az elsődleges jog szintjén lenne olyan rendelkezés, amelynek alapján valamennyi hivatalos nyelv egyenlő volna. Ezzel szemben a másodlagos jog szintjén a Tanács 1. sz., az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló rendelete[2] 1. cikkében meghatározza az Unió intézményeinek hivatalos nyelveit és munkanyelveit. Emellett 4. cikkében rögzíti, hogy a rendeleteket és az egyéb általánosan alkalmazandó dokumentumokat a hivatalos nyelveken kell megszövegezni, az 5. cikk pedig előírja, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapját a hivatalos nyelveken kell közzétenni. A többnyelvűség elvének fontos következménye, hogy valamennyi uniós polgárt megilleti az a jog, hogy a saját nyelvén tájékoztassák a jogait érintő közösségi aktusokról.[3]
- 197/198 -
Olyan elvről van tehát szó, amely nagyban hozzájárul nemcsak ahhoz, hogy egy többnyelvű és sokszínű kultúrájú Európai Unióról beszélhessünk, de ahhoz is, hogy az uniós polgárok anyanyelvükön ismerhessék meg a rájuk vonatkozó, és őket érdemben érintő jogi és adott esetben jogon túli aktusokat is. Ahogyan ezt a C-160/06. sz. Skoma-Lux sro ügyben a kérdést előterjesztő tagállami bíróság is jelzi, a jogbiztonság elvét és a polgárok törvény előtti egyenlőségét többek között a szabályozásnak a címzett hivatalos nyelvén történő szabályszerű közzétételét megkívánó alaki követelmény biztosítja.[4] Az uniós jogi aktusok esetében magától értetődő, a nemzeti alkotmányjogi hagyományokban is megmutatkozó követelmény, hogy valamely norma kötelezettje számára a saját nyelvén megismerhető legyen az abból rá háruló kötelezettség. Ugyanakkor az utóbbi időben az is nyilvánvalóvá lett az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) ítélkezési gyakorlata nyomán, hogy ez az elv nem érvényesül korlátlanul még azon aktusok - még ha azok nem is tekinthetők minden esetben a szó szoros értelmében vett uniós jogi normáknak - esetében sem, amelyek (elsősorban célszerűségi megfontolások alapján) valamely uniós polgár érdekeit érintik.
Egy főtanácsnoki indítvány rámutatott arra, miszerint "[a] Bíróság a Kik kontra OHIM ítéletben[5] elismerte, hogy az uniós jog nem ismeri a nyelvek egyenlőségének elvét. A Szerződésekben szereplő, az Unió nyelvhasználatára vonatkozó hivatkozások ugyanis nem tekinthetők olyan uniós jogi alapelv megnyilvánulásainak, amely valamennyi közösségi állampolgár számára biztosítja a jogot arra, hogy az érdekeit érintő valamennyi aktust »minden körülmények között« lefordítsák a saját nyelvére."[6]
Ennek elvi éllel történő rögzítése után annak van gyakorlati lehetősége, hogy melyek azok az uniós polgárok érdekeit érintő aktusok, ill. mik azok a körülmények, amelyek esetében mégsem követelmény a valamennyi hivatalos nyelvre történő lefordítás.
Fontos annak kiemelése, hogy a jelen tanulmányban bemutatott esetekben szereplő szabályozási eszközökre (az európai szabadalomra és tulajdonképpen a szabványokra is) igaz, hogy a gazdasági szereplők, és nem pedig valamennyi állampolgár számára hozták őket létre, elsősorban az előbbieket érintik, és hogy e gazdasági szereplők nem kötelesek ezeket igénybe venni.[7] Látni kell azonban, hogy a korlátozott alanyi kör, valamint az a körülmény, hogy ezek az aktusok nem minden esetben kötelezőek, még nem változtatnak azon a tényen, hogy ezek az aktusok képesek hatást gyakorolni a polgárok érdekeire.
Eltekintve azoktól a bírálatoktól, amelyek az Európai Uniót a többnyelvűség vonatkozásában annak költségessége, idő- és apparátusigényes volta, és
- 198/199 -
megkérdőjelezett hasznossága miatt érik, jelen tanulmányban kizárólag azokra a nehézségekre fókuszálok, amelyek az uniós jogi normák értelmezésénél a többnyelvűségből erednek. Jóllehet az Európai Bíróság korábbi ítéletei a többnyelvűség egyes vonatkozásait (pl. az egyes nyelvi változatok hiányából vagy az egyes nyelvi változatok ellentmondásaiból eredő nehézségek) már megnyugtatóan rendezni látszanak, a közelmúlt - részben magyar vonatkozású - európai bírósági ügyei azt mutatják, hogy azért akadnak még rendezetlen kérdések e téren.
Jelen tanulmány a Bíróság három magyar vonatkozású ítéletének alapul vételével három fő kérdéskörre koncentrál.
Elsőként a C-74/13. sz. GSV ügyben hozott ítélet alapján mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy olyan speciális területen, mint a termékek tarifális besorolása, a magánszemély kötelezettek vonatkozásában milyen következményei vannak a többnyelvűségnek. Konkrétabban az a kérdés, hogy egy magánszemélynek valamely uniós jogi aktusnak hány és mely nyelvi változatát kell megismernie ahhoz, hogy alappal bízhasson valamelyik általa helyesnek tartott értelmezésben, ill. amennyiben nem hagyatkozhat kizárólagosan egy nyelvi változatra, akkor mi a valódi többlethozadéka annak, hogy a Hivatalos Lapban az adott uniós jogi aktus valamennyi nyelvi változatban megjelenik.
Másodikként, valamelyest eltávolodva a kötelező uniós jogi aktusok körétől, az európai szabványok megismerhetőségének kérdése kerül terítékre a C-251/14. sz. Balázs ügyben hozott ítélet[8] alapján. Jóllehet az európai szabványosításnak a normaszövegben is leképeződő explicit alapelve az önkéntesség, egyes uniós jogi aktusokban, de különösen is az új megközelítésű irányelvekben gyakran találkozunk olyan megoldással, hogy valamely termékre vonatkozó műszaki követelmény, vagy a termék valamely tulajdonságának mérésére, ill. igazolására vonatkozó követelmény olyan szabványban kap helyet, amelyre az uniós jogi aktus kifejezetten hivatkozik ("termékszabvány", ill. "vizsgálati szabvány"). Ilyenkor az adott esetben magánszemélyek tekintetében is kötelezettséget keletkeztető előírás nem magában az uniós jogi aktusban - sok esetben nem is az annak átültetését megvalósító vagy végrehajtását szolgáló nemzeti jogszabályban - található meg, hanem az azok által hivatkozott európai, ill. azt honosító nemzeti szabványban. A problémát a szabványok esetében az jelenti (azon túl, hogy ezek szerzői jogi védelem alatt állnak, és általában csak térítés ellenében ismerhetőek meg), hogy az európai szabványok nem állnak rendelkezésre valamennyi hivatalos nyelven, hanem csak német, angol és francia nyelven születnek meg. Ezeket a sokszor nagy terjedelmű, kifejezetten technikai dokumentumokat gyakran nem fordítják le a tagállami nyelvekre,[9] így bár
- 199/200 -
az őket hivatkozó uniós jogi aktus révén legalábbis közvetetten kötelezőek, az adott tagállam hivatalos nyelvén sokszor még térítés ellenében sem ismerhetőek meg.
A harmadik kérdéskör, némileg a már említett szabványokkal hasonlóságot mutatva, az egységes hatályú európai szabadalmi oltalom kapcsán a gazdasági szereplőknek és a közösségnek az európai szabadalom egységes hatályának elismerésére irányuló eljárás költségeivel kapcsolatos érdekei közötti egyensúly vizsgálatára irányul a C-147/13. sz. Spanyol Királyság v. Európai Unió Tanácsa ügyben hozott ítélet alapján. A szabványokhoz hasonlóan az európai egységes szabadalmak esetében is az látható, hogy bár nem lehet alappal állítani azt, hogy akár a szabványok, akár a szabadalmak harmadik személyek vonatkozásában ne mutathatnának bizonyos mértékben kötelező erőt, az látszik, hogy a jogi aktusok esetében megfogalmazott, minden hivatalos nyelvre való lefordítást előíró követelmény ezek esetében nem érvényesülhet maradéktalanul. Mind a szabványok, mind az egységes hatályú európai szabadalom tekintetében az európai szabványügyi szervezetek[10] és az Európai Szabadalmi Hivatal hivatalos nyelveire való lefordítása az Unió hivatalos nyelvei közötti egyenlőség elve alóli kivételként értékelhető. A jelen tanulmány mindezek alapján a többnyelvűség követelménye áttörésének a közelmúltban a Bíróság ítéleteiben való testet öltéséről nyújt rövid összefoglalót.
A Bíróság a bővítések következtében az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó aktusai kapcsán folyamatosan szembesült[11] azzal a kérdéssel, hogy valamely tagállamban alkalmazhatók-e az Európai Unió Hivatalos
- 200/201 -
Lapjában ezen állam nyelvén - jóllehet e nyelv az Unió hivatalos nyelvei közé tartozik - ki nem hirdetett uniós rendelet rendelkezései a jogalanyokkal szemben.
A Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlata alapján már megerősítést nyert, hogy a valamely uniós intézmény által elfogadott jogi aktus mindaddig nem alkalmazható egy tagállamban a természetes és jogi személyekkel szemben, amíg az Európai Unió Hivatalos Lapjában történt szabályszerű közzététel révén nem teszik lehetővé annak megismerését az utóbbiak számára.[12] Továbbá a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a közösségi szabályozás tegye lehetővé, hogy az érdekeltek pontosan megismerjék a szabályozás által számukra előírt kötelezettségek terjedelmét, ami kizárólag a szóban forgó szabályozásnak a címzett hivatalos nyelvén történő szabályszerű közzététele révén biztosított.[13]
A Bíróság már korábban szembesült azzal a kérdéssel is, hogy milyen értelmezési szabály adódik ebből a több hivatalos nyelvet alkalmazó rezsimből, és mi a teendő akkor, ha az egyes nyelvi változatok között eltérés tapasztalható. A Bíróság C-74/13. sz. GSV ügyben hozott ítélete azért figyelemreméltó, mert közvetve kiolvashatóak belőle azok a követelmények, amelyek egy jogalkalmazót egy többnyelvű környezetben a jogi normák értelmezése vonatkozásában terhelnek.
A C-74/13. sz. GSV ügyben a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében azt kívánta megtudni, hogy a 7019 59 00 10 TARIC-kódot akként kell-e értelmezni, hogy e vámtarifaszám alá tartoznak az olyan termékek, mint amilyenek az alapügyben szerepelnek, és különösen olyan üvegszálszövetekből állnak, amelyek szemnagysága hosszában és szélességében 4 mm, fajlagos tömegük pedig 136 g/m2. E vámtarifaszám francia nyelvi változata alapján e vámtarifaszám alá tartoznak az üvegszálakból készült hálós szövetek (tissus á maille ouverte), amelyek szemnagysága hosszában és szélességében több mint 1,8 mm, fajlagos tömege pedig több mint 35 g/m2. Ugyanakkor az említett vámtarifaszám magyar nyelvi változata eltér a hivatkozott szövegtől annyiban, amennyiben a "szitaszövetek" kifejezést használja, amelynek francia megfelelője nem a tissu á maille ouverte, hanem a gazes et toiles á bluter kifejezés.[14]
A kérdés arra irányult, hogy eredményezheti-e egy termék valamely kód alá történő tarifális besorolásának hatályon kívül helyezését, ha úgy felel meg az adott vámtarifaszámhoz tartozó követelményeknek, hogy eközben nem felel meg annak az elnevezésnek, amely e termék vonatkozásában a bejelentő illetősége szerinti tagállam nyelvén közzétett kódban és rendeletekben szerepel. A bejelentő kizárólagosan erre a nyelvi változatra támaszkodott a nyilatkozatában, míg a besorolást a vámhatóságok ugyanezen kód és az említett rendeletek valamennyi más nyelvi változata alapján végezték el.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, ill. e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jog rendelkezéseit ugyanis egységesen, az Unió
- 201/202 -
valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével kell értelmezni és alkalmazni. Valamely uniós jogi szöveg egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi.[15]
Ebből következően a besorolás szempontjából az adott vámtarifaszámhoz tartozó termékleírás bír jelentőséggel, nem pedig az, hogy egy adott nyelvi változatban a vámtarifaszám leírásánál milyen termékmegnevezés szerepel. Önmagában a bejelentő illetősége szerinti nyelvi változatra alapított téves következtetés nem írhatja felül a termék helyes besorolását. Mindez azt mutatja, hogy legalábbis az áruk tarifális besorolása területén a professzionális gazdasági szereplők akkor járnak el kellő körültekintéssel, ha a termék besorolásánál nem támaszkodnak kizárólag egy nyelvi változatra.
Ennek alapján azonban felmerül az a kérdés, hogyan járhat el helyesen valamely uniós jogi aktus kötelezettje. Vélhetően kizárólag a saját nyelve szerinti változatra nem támaszkodhat, kérdéses azonban, hogy az adott aktus hány és mely hivatalos nyelvi változatát kell figyelembe vennie ahhoz, hogy elkerülje a fentihez hasonló helyzeteket. Van-e jelentősége a kérdés megválaszolása szempontjából annak, hogy az érintett kötelezett professzionális gazdasági szereplő-e, ill. van-e bármilyen jelentősége az érintettek szubjektív alanyi körülményeinek? Megkövetelhető-e a professzionális és nem professzionális gazdasági szereplők vonatkozásában is, hogy a saját nyelvi változat figyelembe vétele helyett a helyes értelmezés feltárása érdekében több, esetleg valamennyi nyelvi változatot figyelembe vegyék, vagy esetleg ez a követelmény csak a bíróságok, hatóságok, ill. a Bíróság tekintetében irányadó? Nem egyértelmű, hogy pontosan mit tehet akár a professzionális és nem professzionális gazdasági szereplő, akár az eljáró tagállami hatóság, aki kötelező tarifális felvilágosítást nyújt akkor, ha a nyelvi változatok között eltérést észlel. Mondható-e, hogy az a fajta értelmezési módszer, amelyet a Bíróság a többnyelvű közegben alkalmaz, és amely legalábbis több nyelvi változat értelmezését feltételezi, megkövetelhető akár a nem professzionális jogalkalmazóktól is?
Kérdéses továbbá, hogy ha nem nélkülöz mindennemű veszélyt a saját nyelvi változatra való támaszkodás, mi a valódi hozadéka a többnyelvűségnek, és annak, hogy az adott uniós jogi aktus valamennyi nyelven elérhető, ill. hogy elvileg valamennyi nyelvi változat egyenlő súllyal bír az értelmezés szempontjából. Úgy tűnik, hogy éppen a többnyelvűség és a nyelvi változatok egyenértékűsége az oka annak, hogy valamely nyelvi változat megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, és ezért tulajdonképpen nem egy autentikus nyelvi változat, hanem több és önmagában nem kizárólagos változat együttes alkalmazását lehet megkövetelni a jogalkalmazótól. Úgy tűnik továbbá, hogy ahhoz, miszerint valamely uniós jogi norma valakivel szemben alkalmas legyen arra, hogy kötelezettséget teremtsen, elengedhetetlen, hogy a norma tartalma az illető saját nyelvén is megismerhető legyen. Az így megismert norma értelmezésénél azonban már akkor jár el helyesen az adott személy (függetlenül attól, hogy professzionális
- 202/203 -
gazdasági szereplő vagy sem), ha nem kizárólag a saját nyelvi változatára támaszkodik. Ha ugyanis nem ezt teszi, akkor azt kockáztatja, hogy más nyelvi változatok alkalmazásával a hatóságok más értelmezésre jutnak, és amennyiben ez az adott uniós jogi aktus "helyes" tartalma, az adott személy nem mentesülhet a jogkövetkezmények alól az arra való hivatkozással, hogy ő az egyébként szintén hivatalos saját nyelvi változatára támaszkodott.
Ez tulajdonképpen arra figyelemmel is helyes álláspont, hogy nem lehet valamely uniós jogi aktusnak helytelen értelmezést adni, vagy azt fenntartani csupán azért, mert valamely hivatalos nyelvi változat ezt az értelmezést támogatja. A többnyelvűség garanciát jelent a kötelezettek számára valamely uniós jogi aktus saját nyelvükön történő megismerhetőségére, de egyszersmind magával hozza azt a követelményt is, hogy az értelmezésnél célszerű több, ad absurdum valamennyi hivatalos nyelvi változatra támaszkodni. Egyúttal adódik továbbá a kérdés, hogy követelmény lehet-e az értelmezést illetően a kötelezett személyétől függetlenül több, adott esetben akár valamennyi nyelvi változat figyelembe vétele, és mennyiben, ill. kivel szemben érvényesíthet a károsult valamilyen igényt, ha a hátrányt valamilyen nem megfelelő nyelvi változat okozta.
A C-251/14. sz. Balázs előzetes döntéshozatali ügyben a tagállami bíró harmadik kérdése arra irányult, hogy a 98/34/EK irányelv 1. cikke 6. pontja szerinti nemzeti szabvány nyilvánosság számára hozzáférhetőség kritériumának megfelel-e az a szabvány, amely abban az időpontban, amikor a hatóság szerint alkalmazni kellett volna, nem állt a nemzeti nyelven rendelkezésre. Ez a kérdés arra irányult, hogy a szabványok nyilvánossága alapelvi szintű követelményének[16] eleget lehet-e tenni abban az esetben, ha az irányadó szabványnak nem létezik adott tagállami nyelvű változata.
Az európai szabványosítás megkérdőjelezhetetlen alapelve az önkéntesség, azonban számos példa van arra, hogy valamely uniós jogi aktus (például a vizsgált ügyben a 98/70. sz. irányelv[17] is) maga is szabványok kötelező alkalmazásáról rendelkezik.[18] Az európai szabványosításnak - az 1025/2012/EU rendeletben kifejezetten is megjelenített - alapelvi követelménye a szabványok önkéntes létrehozása és alkalmazása. Azonban időnként - bár talán nem elsősorban termékszabványok, hanem pl. méretezésre, mérésre vonatkozó követelmények esetében - maga az uniós jogalkotó is kötelezően alkalmazni rendel uniós jogi aktusokban európai szabványokat.
- 203/204 -
Az európai szabványosítás önkéntességi alapelvi követelménye hátterében vélhetően az áll, hogy egy szűkebb, önkéntes tagságon alapuló testület által alkotott, csak térítés ellenében megismerhető, szerzői jogilag védett előírások ne legyenek az innováció gátjai. Bár ez indokolhatna esetlegesen különbségtételt a termékszabványok (amelyek esetében valóban releváns az innováció kérdése) és az egyéb szabványok között, megállapítható, hogy ilyen különbségtétel a különböző típusú szabványok között egyelőre nincs. Az önkéntesség követelménye valamennyi szabványra egyaránt vonatkozik.
Ilyen esetben, ha valamely tagállam eleget kíván tenni az irányelvek tekintetében őt terhelő szerves átültetés követelményének, kénytelen az uniós jogi aktus megfelelő átültetése érdekében a szabványt kötelezően alkalmazni rendelő rendelkezést is implementálni jogrendjébe, máskülönben kötelezettségszegést követne el. A 98/70. sz. irányelvnek az eljárás idején hatályos 8. cikk (1) bek.[19] mind a benzin, mind a dízelüzemanyagok vonatkozásában európai szabványban megjelölt analitikai módszerek segítségével rendelte ellenőrizni az irányelvi követelmények betartását. Ugyanezen cikk (2) bek. lehetővé tette egyidejűleg a szabványban meghatározott követelményekkel összhangban a tüzelőanyag minőségének ellenőrzésére szolgáló nemzeti rendszer kialakítása mellett eltérő tüzelőanyagminőség-ellenőrzési rendszer használatát abban az esetben, ha a szóban forgó rendszer azonos megbízhatóságú eredményeket biztosít. Figyelemreméltó azonban (különösen a mérési, méretezési szabványok esetében), hogy a különböző ellenőrzési rendszerek - még ha azok azonos megbízhatóságú eredményeket biztosítanak is - esetében a kapott értékek összevetése, ill. ellenőrzése nehezebb, mert a kapott értékeket a jogszabály által használt értékekre kell átszámítani.
A 98/34/EK irányelv 1. cikke 6. pontjában, ill. az 1025/2012. sz. rendelet[20] meghatározott, a nyilvánosság számára is hozzáférhető szabvány kritériumára tekintettel kérdezte a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdésével lényegében azt, hogy ezt a rendelkezést úgy kell-e értelmezni, miszerint az megköveteli, hogy az e rendelkezés értelmében vett valamely nemzeti szabványt az érintett tagállam hivatalos nyelvén hozzáférhetővé tegyék. Mivel sem az említett irányelv, sem pedig a hivatkozott rendelet semmiféle utalást nem tartalmaz erre vonatkozóan, nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy ugyanezen irányelv 1. cikkének 6. pontja olyan követelményt tartalmazna, amely szerint az e rendelkezés értelmében vett, angol nyelven elérhető szabványt az érintett tagállam nyelvén is hozzáférhetővé kell tenni.[21]
- 204/205 -
Azon túl, hogy az érintett jogszabályhelyeket úgy kell értelmezni, miszerint azok nem követelik meg, hogy az e rendelkezés értelmében vett valamely szabványt az érintett tagállam hivatalos nyelvén is hozzáférhetővé tegyék, fontos még kiemelni, hogy a tagállami gyakorlatokat is figyelembe véve bevett és uniós jogi szempontból teljes mértékben elfogadható megoldás a csak három hivatalos nyelven[22] megjelenő európai szabványok honosítása. Ez a gyakorlatban Magyarország vonatkozásában azt jelenti, hogy az idegen nyelvű szabványt magyar nyelvű jóváhagyó közleménnyel teszik közzé. Ezeknek a gyakran nagy terjedelmű, rendkívül technikus szövegeknek a három hivatalos nyelven kívüli nyelvre való lefordítása e szervezetek által elismerten olyan komoly tehertétel volna, hogy emellett nem lehetne észszerűen szavatolni a nemzeti szabványok naprakész voltát.
Az európai szabványügyi szervezetek, a CEN és a CENELEC belső szabályzata[23] erre figyelemmel egyértelműen tartalmazza ezt a lehetőséget.[24] Ebből következően a szabványok források hiányában való le nem fordítása nem akadályozza érdemben a szabványok tartalmának megismerését. A főtanácsnok érvelése szerint a harmadik kérdés arra irányult, hogy a 98/34. sz. irányelvvel ellentétes-e az olyan műszaki leírás kötelező jellege, amely a nyilvánosság számára nem elérhető, mivel nemzeti nyelven nem áll rendelkezésre. A főtanácsnok álláspontja szerint kétséges, hogy a 98/34. sz. irányelv 1. cikkének 6. pontja értelmében vett, nyilvánosság számára való elérhetőség feltételezi-e a nemzeti nyelven való rendelkezésre állást:
- 205/206 -
"A nyilvánosság számára való elérhetőség e kritériuma ugyanis nemcsak a nemzeti szabványokkal való összefüggésben kerül említésre, hanem az európai és a nemzetközi szabványok esetében is. Az utóbb említett két szabványtípus azonban a tagállamok túlnyomó részében nemzeti nyelven nem áll rendelkezésre. Így a CEN/CENELEC hivatalos nyelve a német, az angol és a francia. Mindemellett nem követelmény, hogy valamely szabvány mindhárom nyelven rendelkezésre álljon. Mivel az uniós jogalkotónak e körülményt ismernie kellett, nem állapítható meg, hogy a nyilvánosság számára való elérhetőség feltételezné az adott nemzeti nyelven való rendelkezésre állást."[25]
A C-147/13. sz. Spanyol Királyság v. Európai Unió Tanácsa ügyben benyújtott keresetében a Spanyol Királyság az egységes szabadalmi oltalom létrehozásának területén megvalósítandó megerősített együttműködésnek az alkalmazandó fordítási szabályok tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2012. december 17-én kelt 1260/2012/EU tanácsi rendelet megsemmisítését kérte. A Spanyol Királyság arra hivatkozott, hogy a megtámadott rendelet elfogadásával a Tanács megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az EUSZ 2. cikkben szereplő elvét, amennyiben az egységes hatályú európai szabadalom vonatkozásában olyan nyelvhasználati rendet alakított ki, amely sérti azon személyek jogait, akiknek a nyelve nem az Európai Szabadalmi Hivatal valamelyik hivatalos nyelve.[26]
Már a Londoni Megállapodás[27] 1. cikke a fordítási követelményekről való lemondást tartalmaz.[28] Az 1. cikk (2) bek. azokra a szerződő államokra vonatkozik,
- 206/207 -
amelyeknek nincs az Európai Szabadalmi Hivatal hivatalos nyelveinek valamelyikével megegyező hivatalos nyelve. Ezek a szerződő államok nem élhetnek az Európai Szabadalmi Egyezmény 65. cikkének (1) bek.-ében adott szabályozási lehetőséggel, így nem írhatják elő az európai szabadalom területükön való hatályosulásához a hivatalos nyelvükön készített fordítás benyújtását, ha az európai szabadalmat az Európai Szabadalmi Hivatalnak az adott szerződő állam által választott hivatalos nyelvén adták meg, vagy annak szövegét erre a nyelvre lefordították, és a fordítást az ESZE 65. cikkének (1) bek.-ében foglaltakkal összhangban benyújtották. Ezek az államok az 1. cikk (3) bek. alapján mindazonáltal továbbra is megkövetelhetik az európai szabadalom területükön való hatályosulásához, hogy - a 65. cikk (1) bek.-ében foglaltakkal összhangban - nyújtsák be az igénypontoknak a hivatalos nyelvükön készített fordítását. Azonban ezen szerződő államok is teljes mértékben eltekinthetnek a fordítási követelményektől, vagy azokat az 1. cikk (2) és (3) bek.-ében foglaltaknál kedvezőbben is meghatározhatják az 1. cikk (4) bek. alapján.[29]
A megtámadott rendelet 3. cikk (1) bek. ehhez képest már azt rögzíti, hogy nincs szükség további fordításra, amennyiben az egységes hatállyal rendelkező európai szabadalom leírását az Európai Szabadalmi Egyezmény 14. cikkének (6) bek.-ével (az európai szabadalmak szövegét az Európai Szabadalmi Hivatal előtti eljárás nyelvén teszik közzé, és abban az igénypontoknak az Európai Szabadalmi Hivatal két másik hivatalos nyelvére lefordított változatai is szerepelnek) összhangban közzétették. Ennek alapján az igénypontokat sem kell lefordítani az Európai Szabadalmi Hivatal három hivatalos nyelvén kívüli nyelvre.
A megtámadott rendelet ebből következően különbözőképpen kezeli az Unió hivatalos nyelveit, hiszen az európai szabadalom szövegét az eljárás nyelvén kell közzétenni, amely nyelvnek az Európai Szabadalmi Hivatal egyik hivatalos nyelvének, vagyis az angol, a francia vagy a német nyelvnek kell lennie, és a szabadalom szövegének az igénypontok fordítását az Európai Szabadalmi Hivatal másik két hivatalos nyelvén is tartalmaznia kell. Más nyelvre történő fordítás nem szükséges az érintett európai szabadalom egységes hatályának elismeréséhez.[30]
Az említett szabályozás egyenlőtlen bánásmódot hoz létre, egyrészt azon uniós polgárok és vállalkozások viszonylatában, akiknek vagy amelyeknek megvannak az eszközeik arra, hogy bizonyos szintű szakértelemmel rendelkezve megértsék az e nyelveken készített dokumentumokat, másrészt pedig azon uniós polgárok és vállalkozások vonatkozásában, akik vagy amelyek nem rendelkeznek ilyen eszközökkel, és a dokumentumokat saját költségükön le kell fordíttatniuk. Az Unió összes hivatalos nyelvének használatát érintő minden korlátozást megfelelően indokolni kell, az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett.[31]
- 207/208 -
Spanyolország álláspontja szerint a közösség számára jogokat biztosító - és egyben (elsősorban célszerűségi megfontolások alapján) kötelezettségeket is keletkeztető - dokumentumok fordításaihoz való hozzáférés nincs biztosítva. Az egységes hatályú európai szabadalom leírását az eljárás nyelvén teszik közzé, és annak az igénypontok fordítását az Európai Szabadalmi Hivatal másik két hivatalos nyelvén is tartalmaznia kell, más fordítás lehetősége nélkül, ami hátrányos megkülönböztetést eredményez, és sérti a jogbiztonság elvét. A megtámadott rendelet még azt a nyelvet sem jelöli meg, amelyen az egységes hatályú európai szabadalmat megadják, és azt sem, hogy ezt közzéteszik-e. Az a tény, hogy a Tanács az Európai Szabadalmi Hivatal rendszerére támaszkodik az egységes hatályú európai szabadalom nyelvi szabályozásának kialakítása érdekében, nem biztosítja annak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét.[32]
Spanyolország a rendeletet aránytalannak tartotta, és álláspontja szerint az nem igazolható közérdekű indokokkal. Az a körülmény, hogy legalább az igénypontok[33] esetében nem kötelező a fordítás rendelkezésre bocsátása, jelentős jogbizonytalanságot eredményez, és negatív hatásokat gyakorolhat a versenyre. "Ráadásul az EHESZ fontos szellemi tulajdonjogi jogcím a belső piac szempontjából. Végül e rendelet nem ír elő olyan átmeneti szabályozást, amely biztosítja a szabadalmakról való megfelelő tudomásszerzést. E tekintetben sem a gépi fordítások fejlődése, sem az a kötelezettség nem tekinthető elégséges intézkedésnek, amely szerint jogvita esetén teljes fordítást kell rendelkezésre bocsátani."[34]
Spanyolország álláspontja szerint az Unió hivatalos nyelvei közötti egyenlőség elve alóli kivétel bevezetése nem igazolható tisztán gazdasági jellegű kritériumokkal. A megtámadott rendelet preambulumának idevágó rendelkezései szerint az egységes hatályú európai szabadalomra vonatkozó fordítási szabályoknak biztosítaniuk kell a jogbiztonságot, ösztönözniük kell az innovációt, így különösen kedvezniük kell a kis-és középvállalkozásoknak (kkv-knek). A fordítási szabályoknak könnyebb, kevésbé költséges, és jogbiztonságot nyújtó hozzáférést kell biztosítaniuk az egységes hatályú
- 208/209 -
európai szabadalomhoz és a szabadalmi rendszer egészéhez. Mivel az európai szabadalmak megadásáért az Európai Szabadalmi Hivatal a felelős, az egységes hatályú európai szabadalommal kapcsolatos fordítási szabályoknak az Európai Szabadalmi Hivatal jelenlegi eljárására kell épülniük. Az említett szabályoknak az eljárási költségek és a műszaki információk hozzáférhetősége tekintetében a gazdasági szereplők érdekei és a közérdek közötti szükséges egyensúly megteremtésére kell irányulniuk.[35]
A Tanács értelmezése szerint a Szerződésekből nem vezethető le olyan elv, amely szerint az Unió valamennyi hivatalos nyelvét minden körülmények között egyenlően kellene kezelni, amit egyébként az EUMSZ 118. cikk 2. bek. is alátámaszt, amely rendelkezésnek nem lenne értelme, ha csak egyetlen lehetséges nyelvhasználati rend létezne, amely az Unió valamennyi hivatalos nyelvére kiterjed. A Tanács Spanyolországgal ellentétben, úgy tűnik, nem látja gyakorlati szempontból sem problematikusnak azt, hogy az igénypontokat is mindössze a három, e vonatkozásban hivatalos nyelvre fordítják le. Értelemszerűen az egységes hatályú európai szabadalom esetében is a nyelvek számának korlátozása az észszerű költséghez kapcsolódó célt követ. A nyelvhasználati rend jelentőségét jól mutatja, hogy az egységes szabadalomra vonatkozó minden korábbi terv - az ügyben beavatkozók álláspontja szerint - azon bukott meg, hogy a tagállamok különböző állásponton voltak a nyelvhasználati renddel kapcsolatban.[36]
A Bíróság álláspontjából egyértelműen kitűnik, hogy a többnyelvűség nem kivételt nem ismerő, minden körülmények között általánosan alkalmazandó elv. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnően "az Unióban való nyelvhasználatra a Szerződésekben való hivatkozások nem tekinthetők az uniós jog azon általános elvének megnyilvánulásaként, amelynek értelmében az uniós polgárok érdekeit érintő valamennyi aktust minden körülmények között le kellene fordítani a saját nyelvükre".[37]
Azt, hogy a többnyelvűség nem tekinthető kivételt nem ismerő követelménynek, jól mutatja, hogy a Lisszaboni Szerződés óta az EUMSZ 118. cikk 2. bek. megfelelő jogalap a Tanács számára "[a]z európai oltalmi jogcímekre vonatkozó nyelvhasználati [rend]" megállapítására. A Tanács és egyes beavatkozók álláspontja szerint az EUMSZ ezen rendelkezése azáltal, hogy lehetővé teszi bizonyos esetekben eltérő nyelvhasználati rendek kialakítását, megerősíti, hogy van lehetőség a használható nyelvek számának korlátozására.[38]
Az uniós jogalkotó az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, és különösen annak 118. cikke 2. bek.-ére tekintettel az egységes hatályú európai szabadalom vonatkozásában olyan nyelvi rezsim mellett döntött, amely az Európai Szabadalmi Hivatal mint német, angol és francia hivatalos nyelvekkel rendelkező nemzetközi szervezet rendszerén alapul. A rendelet preambuluma (15) bek.-ében azonban rögzíti,
- 209/210 -
hogy "[e]z a rendelet nem érinti az [EUMSZ 342. cikknek] megfelelően kidolgozott, az Európai Unió intézményeinek nyelveire vonatkozó szabályokat, és az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, 1958. április 15i 1. sz. tanácsi rendeletet. Ez a rendelet az ESZH nyelvi rezsimjén alapul, és nem tekinthető úgy, hogy különleges nyelvi rezsimet hozna létre az Unió számára, továbbá hogy alapot szolgáltatna arra, hogy az Unió bármely későbbi jogi aktusában korlátozott nyelvi rezsimet alkalmazzanak."[39]
Azt is szem előtt kell tartani azonban, hogy főszabály szerint törekedni kell a többnyelvűség elvének érvényre juttatására. Az uniós jogalkotó szuverén hatáskörének megvannak a korlátai, és csak meghatározott feltételek teljesülése mellett van lehetősége arra, hogy a nyelvi változatok között különböztessen. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a jogalanyokat nyelvük miatt nem érheti hátrányos megkülönböztetés.[40] A jelen ügyhöz hasonló módon előálló nyelvi alapon történő eltérő bánásmód abban az esetben igazolható, ha a többnyelvűség elvétől való eltérés jogszerű közérdekű célt követ, és tiszteletben tartja az arányosság elvét, tehát alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt cél megvalósítására, továbbá nem lépheti túl az ahhoz szükséges mértéket.[41]
Jelen esetben nem vitatottan elfogadható jogszerű közérdekű cél az egységes és egyszerű fordítási rezsim megalkotása, lehetőség szerint az egységes hatályú európai szabadalomhoz kapcsolódó egyszerű és költséghatékony fordítási szabályok alkalmazásával. Emellett célkitűzés a jogbiztonság, az innováció ösztönzése, így különösen kedvezni kell a kis- és középvállalkozásoknak, ugyanígy könnyebb, kevésbé költséges és jogbiztonságot nyújtó hozzáférést kell biztosítani az egységes hatályú európai szabadalomhoz és a szabadalmi rendszer egészéhez.[42]
A rendelet által megvalósítani kívánt fordítási rezsim szintén nem vitatottan alkalmas ennek a célkitűzésnek a megvalósítására. Azzal, hogy a rendelet nem követeli meg az európai szabadalom szövegének vagy legalábbis az igénypontoknak valamennyi olyan tagállam hivatalos nyelvére való lefordítását, ahol az egységes hatályú európai szabadalom hatállyal fog rendelkezni, ahogy az az európai szabadalom esetében szükséges, a megtámadott rendeletben létrehozott szabályozás ténylegesen lehetővé teszi a szabadalom által biztosított oltalomhoz való hozzáférés megkönnyítését azzal, hogy csökkenti a fordítási követelményekkel kapcsolatos költségeket.[43]
Az arányosság tekintetében a Bíróság már korábban is hangsúlyozta azt a szükséges egyensúlyt, amelyet fenn kell tartani egyrészt a gazdasági szereplőknek és a közösségnek az eljárási költségekkel kapcsolatos érdekei, másrészt a szellemi tulajdonjogi jogcímek kérelmezőinek és más gazdasági szereplőknek a jogokat biztosító dokumentumok fordításaihoz való hozzáféréshez fűződő, vagy a több gazdasági szereplő részvételével lefolytatott eljárásokkal kapcsolatos érdekei között
- 210/211 -
is.[44] Figyelemreméltó, hogy a Bíróság a gazdasági szereplőknek és a közösségnek az európai szabadalom egységes hatályának elismerésére irányuló eljárás költségeivel kapcsolatos érdekei közötti egyensúly fenntartását illetően, noha elismeri az Unió elkötelezettségét a többnyelvűség védelme mellett, mégis elfogadja azt is, hogy az összes tagállam területére kiterjedő európai szabadalom megadásához kapcsolódó magas költségek a szabadalom által az Unióban biztosított oltalom akadályát képezik, így elengedhetetlen, hogy az egységes hatályú európai szabadalommal kapcsolatos fordítási szabályok költséghatékonyak legyenek.[45] Ebből tehát az következik, hogy adott esetben - hogy az adott uniós jogi intézmény egyáltalán betölthesse a neki szánt funkciót - a többnyelvűség rovására elfogadható egy olyan fordítási rezsim, amelyben nem valamennyi, hanem csak néhány nyelvre fordítják le az adott dokumentumot.
Figyelemreméltó az egyensúlyt biztosítani hivatott mechanizmusok közül a kérelmek benyújtását elősegítő fordítási költségek egy bizonyos összeghatárig történő megtérítésére kialakított kompenzációs rendszer mellett a megtámadott rendelet 6. cikkében legfeljebb tizenkét éves átmeneti időszak biztosítása addig, amíg jó minőségi gépi fordítás az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvén elérhető nem lesz. Nem csak ahhoz fűződik ugyanis érdek, hogy a kérelmek könnyen benyújthatóak legyenek, hanem értelemszerűen a már benyújtott kérelmek tartalmának (vagy legalábbis az igénypontoknak) a megismeréséhez is. Versenyhátrány mutatkozhat azon vállalkozásokra nézve, amelyeknek nincsenek eszközeik arra, hogy bizonyos szintű szakértelemmel rendelkezve megértsék a német, angol vagy francia nyelveken készített dokumentumokat. Ezen átmeneti időszak alatt minden egységes hatály iránti kérelemhez mellékelni kell a szabadalom szövegének teljes angol nyelvű fordítását, ha az eljárás nyelve a francia vagy a német; vagy ha az eljárás nyelve az angol, a szabadalom szövegének teljes fordítását az Unió bármely más hivatalos nyelvére.[46]
A többnyelvűség hiányából adódó negatív következmények orvoslása érdekében a megtámadott rendelet 4. cikke lehetővé teszi azon gazdasági szereplőknek, amelyeknek nincsenek eszközeik arra, hogy bizonyos szintű szakértelemmel rendelkezve megértsék az Európai Szabadalmi Hivatal valamelyik hivatalos nyelvét, hogy ha szabadalombitorlás gyanúja merül fel velük szemben, az e cikkben foglalt feltételek mellett megkapják az egységes hatályú európai szabadalom teljes fordítását, másrészt hogy kártérítési követeléssel kapcsolatos jogvita esetén az azt elbíráló bíróság értékelje és vegye figyelembe a feltételezett bitorló jóhiszeműségét.[47] Ez a rendelkezés egyértelműen azt mutatja, hogy a valamennyi hivatalos nyelvre lefordított egységes hatályú európai szabadalmak hiányában olyan hátrányos következmények adódhatnak a kérelmezőn túl a szabadalom érintettjei vonatkozásában is (némiképpen analóg módon ahhoz, ahogyan a jogszabályok kötelezettségeket keletkeztetnek a címzettjeik számára), amelyek elhárítása
- 211/212 -
szükségesnek látszik ahhoz, hogy a többnyelvűség elve alóli kivétel arányosnak minősülhessen.
A Bíróság a hivatkozott ítéletben megállapította, hogy a megtámadott rendelet fenntartja a szóban forgó különböző érdekek közötti szükséges egyensúlyt, és ezért nem lépi túl a kitűzött jogszerű cél megvalósításához szükséges mértéket. Az egységes hatályú európai szabadalommal kapcsolatos fordítási szabályok megalkotása keretében a Tanács azon döntése, hogy az Unió hivatalos nyelveit eltérő bánásmódban részesíti, és a német, az angol és a francia nyelvre korlátozza a nyelvhasználatot, megfelel az e rendelet által követett jogszerű célnak, és arányos azzal.[48]
Jól látható, hogy az európai szabadalom magas szabadalmaztatási költségeire figyelemmel a jogalkotó el kell tekintsen a többnyelvűség követelményének maradéktalan érvényre juttatásától annak érdekében, hogy egységes oltalom legyen biztosítható a szabadalom számára valamennyi résztvevő tagállam területén, elkerülve ugyanakkor, hogy a nyelvi szabályozás eredményeként túl magasak legyenek a költségek.[49] "Meg kell tehát állapítani, hogy az uniós jogalkotó a megtámadott rendeletet azon jogszerű cél érdekében fogadta el, hogy az Unió jelen indítvány 43. pontjában említett céljainak megfelelő nyelvi megoldást találjon. Másként fogalmazva, a kiválasztott nyelvi szabályozás vitathatatlanul korlátozza a nyelvek használatát, de a fordítási költségek csökkentésének jogszerű célját követi."[50]
A többnyelvűség tehát nem abszolút érték, racionális (akár költségszempontú) megfontolások is igazolhatják a nyelvhasználat korlátozását például valamely uniós jogintézmény működésének biztosítása érdekében. A fordítás költségeinek korlátozása érdekében az uniós jogalkotónak nincs más választása, mint azon nyelvek számának korlátozása, amelyekre az egységes hatályú európai szabadalmat le kell fordítani. Ily módon az egységes hatályú európai szabadalom nyelvei számának korlátozása megfelelő, mivel ez biztosítja a szabadalmak egységes oltalmát, lehetővé téve ezzel egyidejűleg a fordítási költségek jelentős csökkentését is.[51]
Az Európai Unió nyelvi rezsimjét, ill. a többnyelvűséget illetően tehát a Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlata alapján két tendencia rajzolódik ki.
Egyrészt úgy tűnik, hogy az uniós jogi aktusok esetében a Bíróság továbbra is ragaszkodik a többnyelvűség követelményéhez. A normatív uniós jogi aktusok esetében valamely adott nyelvi változat Hivatalos Lapban való közzététele hiányában
- 212/213 -
az adott uniós jogi aktus bár érvényes (feltéve, hogy más hivatalos nyelv[ek]en a közzététel megfelelő módon megtörtént), de azzal szemben, akinek a nyelvén a közzététel elmaradt, az adott uniós jogi aktus nem kényszeríthető ki (és ezen az adott időszak viszonylatában az utólagos közzététel sem változtat). Az is látszik azonban a C-74/13. sz. GSV ügy kapcsán ismertetett ítélkezési gyakorlat alapján, hogy kétséges, miszerint ezen túlmenően a valamely nyelvi változatban való kihirdetésnek van-e valódi jelentősége.
Mint láttuk, attól az extrém esettől eltekintve, hogy egyetlen más hivatalos nyelven sem tették megfelelően közzé az adott uniós jogi normát, egy nyelvi változat megfelelő közzététele vagy annak elmaradása egyáltalán nem gyakorol érdemi befolyást az aktus érvényességére. Ezzel szemben az aktus valamely nyelvi változatban való közzététele feltétele az ilyen nyelvű személyekkel szembeni alkalmazhatóságnak. A valamely nyelvi változatban való közzététel jelentősége az értelmezés tekintetében pedig valahol félúton helyezkedik el: nem abszolút jelentéktelen, de nem is kizárólagos jelentőségű.
A jelen tanulmány első része a nyelvi változatok értelmezésben betöltött szerepéhez szolgáltat adalékokat. Ahogyan a fentiek alapján látható, egyetlen nyelvi változatnak sem tulajdonítható az uniós jogi normák értelmezési folyamatában kizárólagos szerep. Továbbra is követelmény, hogy az uniós jogi norma értelmezésénél és alkalmazásánál ne kizárólag egy nyelvi változatra támaszkodjanak. Kérdéses lehet azonban, hogy ez a kötelezés pontosan mely jogalkalmazói körnek szól, még ha abból indulunk is ki, hogy a Hivatalos Lapban való megfelelő közzétételt követően az uniós jogi norma ismeretét a kötelezettek személyében rejlő mindennemű sajátosságtól függetlenül feltételeznünk kell.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerinti azon követelmény, amely szerint egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, ill. e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben, tulajdonképpen az értelmezést végző jogalkalmazó személyétől függetlenül általánosan kötelező, az adott uniós jogi aktus megfelelő és hatékony érvényre juttatását minden más érdek fölé helyező követelmény. Az uniós jog rendelkezéseit ugyanis egységesen kell értelmezni és alkalmazni az Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével. Valamely uniós jogi szöveg egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi.
Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy ez az uniós jogi normák értelmezésénél kötelezően alkalmazandó követelmény nem csak az uniós intézmények, köztük a Bíróság, de a nemzeti hatóságok és bíróságok, sőt a természetes és jogi személy kötelezettek tekintetében is érvényesítendő elvárás. Ebből az következne, hogy egy általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktus esetében például egy korlátozott anyagi erőforrásokkal rendelkező, idegen nyelveken nem beszélő természetes személy kötelezettel szemben is követelmény lenne az adott uniós jogi aktusnak akár az összes hivatalos nyelvi változatban való megismerése.
- 213/214 -
Jóllehet ez a követelmény túlzottnak tűnik, és a szakirodalomban is talán inkább az a meghatározó álláspont,[52] miszerint magánszemély jogalanyokkal szemben nem támasztható ilyen túlzott elvárás, a C-74/13. sz. GSV ügyben hozott ítélet talán éppen arra mutat rá, hogy - ha ezt nem is mondjuk ki, és talán nem is ilyen extrém formában érvényesül - a saját hivatalos nyelvi változat ismerete önmagában nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy a jogalany helyes értelmezést kövessen. Amennyiben mégis kizárólag egy adott nyelvi változatra támaszkodna a jogalany, és az az értelmezés helytelennek bizonyul, az uniós jog hatékony érvényesülésére figyelemmel nem fogadható el, hogy az illető nem vett figyelembe más nyelvi változatokat is. Hiába állítjuk, hogy a nem professzionális jogértelmezőkkel szemben nem lehet elvárás a sajátján kívül más nyelvi változat megismerése, ha egyszersmind azt is állítjuk, hogy egy nyelvi változat ismerete nem feltétlenül jelenti a helyes eljárást a megfelelő értelmezés érdekében.
Fontos továbbá látni, hogy több, netán "valamennyi" hivatalos nyelvi változat értékelő elemzése minden bizonnyal nemcsak a professzionális gazdasági szereplők vagy egyszerű természetes személyek, de még a tagállami hatóságok és bíróságok, sőt a Bíróság lehetőségeit is jelentősen meghaladja. Kérdéses viszont, hogy akkor hány és mely nyelvi változatok egybevetése szükséges ahhoz, hogy a jogalkalmazó támaszkodhasson egy bizonyos értelmezésre más megoldások ellenében is.
Még ha el is fogadjuk, hogy az uniós jog hatékony érvényesülésének elve csakis egy ilyen értelmezést tesz lehetővé, nem nehéz belátni, hogy - különösen, ha elfogadjuk, hogy a jogalkalmazót csak saját nyelvi változata megismerésének kötelezettsége terheli - adott esetben valamely nyelvi változat helytelen voltából következően, arra támaszkodva kerülhet valamely jogalkalmazó amiatt hátrányos helyzetbe, hogy az eljáró tagállami bíróságnak vagy a Bíróságnak más nyelvi változatokat is figyelembe kell vennie.
Annak elismerése mellett, hogy a többnyelvűség az érintettek szempontjából kifejezetten hasznos, valamint hogy a kötelezettségek teljesítése érdekében az előírások anyanyelven való megismerhetősége magától értetődően alapvető garanciális jelentőséggel bír, a többnyelvű jogi rezsim jelentős problémák forrása is lehet. "A közösségi jogi szövegekben szereplő egyes szavak kifejezőereje a többnyelvűség okozta erőtlenség miatt gyengébb az egynyelvű közeget jellemzőnél."[53] Jóllehet a többnyelvű jogi rezsimekben az értelmezési eszköztár kiegészül az egyes nyelvi változatok összevetésével, és ez alkalmasint segíthet az adott uniós jogi rendelkezés szándékolt értelmének megtalálásában, a többnyelvűség az értelmezés szempontjából egyszersmind jelentős veszélyek forrása is.[54] Ahogyan ezt a C-160/06. sz. Skoma-Lux sro ügyben a tagállami bíró is megállapította, fokozza
- 214/215 -
a jogbizonytalanságot a több, egymástól eltérő nem hivatalos fordítás egyidejű rendelkezésre állása.[55]
Abból eredően, hogy nincs egy kizárólagos nyelvi változat, az egymásnak ellentmondó nyelvi változatok éppenséggel nehezítik az adott uniós jogi aktusok értelmezését, és végső soron bizonyos nyelvi változatok szerinti változatok nem lesznek az adott formában alkalmazandók. Ahogy arra a főtanácsnoki indítvány a C-147/13. sz. Spanyol Királyság v. Európai Unió Tanácsa ügyben rámutatott, "a jogbiztonság elvét tagadhatatlanul jobban biztosítja, ha csak egy nyelvi változat hiteles. Számomra nem igazán érthető, hogy ezen elvet miként lehetne tiszteletben tartani, ha több feltételezett szabadalombitorló van több tagállamban. Ha valamennyi fordítás hiteles lenne, akkor fennállna az eltérések kockázata a különböző nyelvi változatok között, és így a jogbizonytalanság veszélye is. Ezt az állítást tehát el kell utasítani."[56]
Másrészt megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy azon jogintézmények, ill. aktusok, amelyek bár általános hatályúak, jellemzően csak egy lehatárolható professzionális érintetti kör viszonylatában fejtik ki a hatásukat (és adott esetben elvileg rájuk nézve sem kötelezőek), a többnyelvűség szempontjából kivételt jelenthetnek. Az olyan speciális előírások esetében, amelyek terjedelmük, nyelvi komplexitásuk, szaknyelvi jellegük folytán csak irracionális költségek mellett volnának valamennyi nyelvi változatban elérhetővé tehetők, és amelyek esetében a közösség általi megismerés érdeke nem áll arányban a fordítás igényelte ráfordításokkal, nem szükségszerűen érvényesül a többnyelvűség követelménye.
A normatív uniós jogi aktusok tekintetében a többnyelvűség zászlaja alatt kimunkált rendszer tehát nem alkalmazható teljes mértékben a Hivatalos Lapban meg nem jelenő, általános, de a valóságban mégis korlátozott személyi hatályú, és ebből eredően is korlátozott kötelező erővel bíró uniós jogi aktusokra. Amennyiben elfogadjuk, hogy ezek valamennyi nyelvi változatra történő lefordítása az adott jogintézmény létét fenyegető mértékben irracionális volna, ezzel azt is elismerjük, hogy a többnyelvűség nem egy minden körülmények között érvényesítendő abszolút alapelv - ennek minden kellemetlen hozadékával együtt. Ilyen esetekben meg kell találni azt a még arányosságot biztosító optimális egyensúlyi rendszert, amely egyszerre valósítja meg a többnyelvűség által az egyének számára biztosított védelmet, és teremti meg egyúttal adott esetben a közösség kötelezettségét az egyén számára a jogintézmény által biztosítani hivatott jogok tiszteletben tartása vonatkozásában, biztosítva ezáltal az adott jogintézménnyel megvalósítani kívánt célt.
Végezetül röviden utalni kell arra, hogy a C-144/14. sz. Cabinet Medical Veterinar Dr. Tomoiaga Andrei ügyben[57] a tagállami bíró második kérdése részben arra irányult, hogy ellentétes-e a jogbiztonság elvével az a nemzeti gyakorlat, amelynek alapján az adóhatóság visszamenőlegesen arra hivatkozással állapította
- 215/216 -
meg az adóalany hozzáadottérték-adó fizetésére vonatkozó kötelezettségét, hogy az állatorvosi szolgáltatás nem mentes a hozzáadottérték-adó megfizetése alól, és az adóalany bevétele meghaladta a mentességi határértéket, figyelemmel arra, hogy az 1620/2009. sz. rendelet elfogadását és hatálybalépését megelőző időszakban a 122/87. Bizottság kontra Olaszország ítéletet román nyelven semmilyen formában nem tették közzé.
Figyelemreméltó, hogy a Bíróság az ügy egyéb körülményeire tekintettel nem értékelte, hogy a Bizottság kontra Olaszország ítéletet - amely megemlíti ezen adónak az állatorvosi ellátásra való alkalmazását - román nyelven nem tették közzé, mert ennek hiányában is a fennálló jogi rendszert kellően világosnak és előre láthatónak tekintette a hozzáadottérték-adónak az alapügy tényállásával érintett időszakban az ezen szolgáltatásokra való alkalmazását illetően.
Nem nehéz belátni, hogy a Bíróság uniós jogot értelmező határozatai és a főtanácsnoki indítványok annak ellenére fontos forrásai akár az "egyszerű" jogalkalmazók általi jogértelmezésnek is, hogy nem uniós jogi aktusokról lévén szó, nem fordítják le és jelentetik meg őket visszamenőlegesen az adott tagállam csatlakozását megelőző időszakra is valamennyi hivatalos nyelven (vagy egy-egy határozat bizonyos nyelvi változatai egy adott időpillanatban hiányozhatnak). Ráadásul ezen aktusok esetében az általános hatály és a kötelező erő sem kérdőjelezhető meg.
Valószínűnek tűnik azonban, hogy a Bíróság a határozatai vonatkozásában sem juthatna más álláspontra, mint az uniós jogi aktusok értelmezése kapcsán. Akkor sem hagyható figyelmen kívül a valamely uniós jogi aktus helyes értelmezését elősegítő határozat, ha annak nem létezik az adott hivatalos nyelvre lefordított változata, mert ezzel az uniós jog egységes értelmezése és alkalmazása szenvedhetne csorbát. Az uniós jogi aktusok "valós" tartalmát attól függetlenül kell megállapítani, hogy mely tagállamban, ill. milyen nyelvi környezetben merült fel annak értelmezése. Elvben tehát az eltérő nyelvi változatokat a Bíróság határozatainál is figyelembe kell venni. A nemzeti hatóságok és bíróságok esetében - az uniós jog hatékony érvényesülésére figyelemmel - nem merülhet fel alappal, hogy valamely határozatot azért ne kellene figyelembe venniük, mert az a saját nyelvükön nem érhető el. Ebben az esetben is adekvátnak tűnhet azonban az a normatív aktusok esetében felmerült kérdés, hogy kit terhel a felelősség azért, ha valamely nem professzionális szereplőt ér kár amiatt, hogy nem, vagy nem megfelelő tartalommal készül el egy határozat fordítása, továbbá hogy milyen formában élhet emiatt jogorvoslattal. Amíg a Bíróság ítéletben nem ad választ erre a kérdésre, addig csak feltételezhető, hogy vélhetően a jogalany az ítéletek esetében is akkor jár el kellő gondossággal, ha nem támaszkodik kizárólag egyetlen, adott esetben hibás nyelvi változat szövegére. Ebből viszont az következne, hogy kétséges, hogy amennyiben nem így jár el, érvényesíthet-e bármilyen kárigényt a hibás fordításból származó kára miatt. ■
JEGYZETEK
[1] C-147/13. sz. Spanyol Királyság kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben hozott ítélet [ECLI:EU:C:2015:299], 42. pont. A továbbiakban: C-147/13. sz. ítélet.
[2] HL 17., 1958. október 6., 385sk, magyar különkiadás 1. fejezet 1. kötet 3sk.
[3] Ahogyan ezt az Olasz Köztársaság megfogalmazza: "Az EU 6. cikk (3) bek.-ében és az Alapjogi Charta 22. cikkében elismert többnyelvűség elvét, mivel valamennyi uniós polgárt megilleti az a jog, hogy a saját nyelvén tájékoztassák a jogait érintő közösségi aktusokról, különösen, ha az anyanyelvén olvassa a Hivatalos Lapot." T-117/08. sz. Olaszország kontra EGSZB ügyben hozott ítélet [ECLI:EU:T:2011:131], 59. pont.
[4] C-161/06. sz. Skoma-Lux sro ügyben hozott ítélet [ECLI:EU:C:2007:773], 21. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. A továbbiakban: C-161/06. sz. ítélet.
[5] C-361/01 P. sz. Kik kontra OHM ügyben hozott ítélet [ECLI:EU:C:2003:434].
[6] Főtanácsnoki indítvány a C-147/13. sz. Spanyol Királyság v. Európai Unió Tanácsa ügyben [ECLI:EU:C:2014:2381], 33. pont. A továbbiakban C-147/13. főtanácsnoki indítvány.
[7] C-147/13. főtanácsnoki indítvány, 46. pont.
[8] C-251/14. sz. Balázs ügyben hozott ítélet [ECLI:EU:C:2015:687]. A továbbiakban C-251/14. sz. ítélet.
[9] Bár a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény nem állapít meg különös szabályokat az európai szabványok magyar nemzeti szabványként való közzétételére (bevezetésére) az MSZT SZABV-MU-4.9./1./1. kódú, "a magyar nemzeti szabványok alaki és szerkesztési előírásai, valamint az európai/nemzetközi szabványok és szabvány jellegű dokumentumok bevezetési szabályai" című minőségügyi utasításban megtalálhatóak a részletes szabályok. Eszerint az európai szabványügyi szervezetek belső utasításainak leképeződéseként európai vagy nemzetközi szabványt magyar nemzeti szabványként magyar nyelvű bevezetéssel vagy jóváhagyó közleményes (angol nyelvű) bevezetéssel szabad bevezetni.
A magyar nyelvű bevezetés (MU 5.2.2.2.) módszerével készült magyar szabványnak teljes mértékben, azonos szerkezetben és tartalommal kell közölnie a bevezetett szabvány teljes szövegét, csupán lényegtelen formai eltérések engedhetők meg. Jóváhagyó közleményes módszerrel csak európai vagy nemzetközi szabványt szabad magyar nemzeti szabványként bevezetni. Az ezzel a módszerrel bevezetett szabvány angol nyelven jelenik meg. Az MU 5.2.2.3.1. (3) bek. értelmében "az európai forrásszabványt megjelenése után a szabványban megadott határidőn belül be kell vezetni. Ez a kötelezettség a legtöbb esetben csak jóváhagyó közleményes bevezetéssel teljesíthető. Ezt követően törekedni kell a magyar nyelvű változat mielőbbi kiadására kivéve, ha a hazai alkalmazók köre szűk és/vagy jól körülhatárolható és felkészültségük lehetővé teszi a bevezetett szabvány idegen nyelven való alkalmazását, vagy ha nincs magyar érdekeltség a szabvány alkalmazásában."
Minden európai/nemzetközi szabványt jóváhagyó közleménnyel bevezető magyar szabványhoz magyar nyelvű címoldalt kell kiadni, amely tartalmazza az európai/nemzetközi szabványt magyar nemzeti szabvánnyá nyilvánító jóváhagyó közlemény szövegét és a szabvány további adatait. Ez az ún. "címoldalas jóváhagyó közleményes bevezetési módszer". Fontos megemlíteni még azt, hogy jóváhagyó közleménnyel az MU alapján csak az európai/nemzetközi szabvány angol nyelvű változatát szabad bevezetni.
[10] CEN (Európai Szabványügyi Bizottság); CENELEC (Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság), ETSI.
[11] A Bíróság már a 160/84. sz., Oryzomyli Kavallas és társai ügyben hozott ítélete [EBHT 1986, 1633.], 11. és 21. pontjában foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy valamely közösségi jogi aktus Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételének hiánya a szóban forgó szabályozás jogalanyokkal szembeni alkalmazhatatlanságát vonja-e maga után.
[12] 98/78. sz. Racke kontra Hauptzollamt Mainz ügyben hozott ítélet [ECLI:EU:C:1979:14], 15. pont.
[13] C-161/06. sz. ítélet, 38. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
[14] C-74/13. sz. ítélet, 24-26. pontok.
[15] C-74/13. sz. ítélet, 27. és 48. pont.
[16] 1025/2012/EU rendelet 2) preambulumbekezdés.
[17] A benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről, valamint a 93/12/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 1998. október 13-i 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[18] Pl. a II. Melléklet 3. lábjegyzetében.
[19] A tagállamok a benzin esetében az EN 228:2004, a dízelüzemanyagok tekintetében pedig az EN 590:2004 európai szabványokban meghatározott analitikai módszerek segítségével kell ellenőrizniük a 3. és 4. cikk követelményeinek betartását.
[20] Az európai szabványosításról, a 89/686/EGK és a 93/15/EGK tanácsi irányelv, a 94/9/EK, a 94/25/EK, a 95/16/EK, a 97/23/EK, a 98/34/EK, a 2004/22/EK, a 2007/23/EK, a 2009/23/EK és a 2009/105/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 87/95/EGK tanácsi határozat és az 1673/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.
[21] C-251/14. sz. ítélet, 50-54. pont.
[22] 8.1.1 The official languages of CEN/CENELEC are English, French and German. Cen-Cenelec Internal Regulations, June 2015.
[23] Cen-cenelec Internal Regulations, June 2015.
[24] "11.2.6.2 Obligations
An EN shall be implemented
- by giving it the status of a national standard, either by publication of an identical text (see 11.2.6.3) or by endorsement (see 11.2.6.4), and
- by withdrawing any conflicting national standards.
An EN shall be implemented identical in technical content and presentation (except translation) and with no restrictions for application. Options in an EN are options for the user of the standard, but are not options from which the CEN/CENELEC national member may make a selection in the national standard implementing that EN.
11.2.6.4 Endorsement
Endorsement of an EN as a national standard may be achieved either by publication of an endorsement sheet or by announcement in the CEN/CENELEC national member's official journal. In both cases it shall state that the EN has been approved together with the number, title and date of the EN, the date from which the endorsed EN will be valid in that country, and from where it may be obtained. The CEN/CENELEC national member shall provide on request a copy of the endorsement sheet or announcement to the CEN-CENELEC Management Centre.
ZC.3 Endorsement of a European Standard
Instead of reproducing a European Standard a CEN/CENELEC member may issue a national endorsement notice. A national endorsement notice may also be used when the European Standard itself is an endorsement of an international publication.
A national endorsement notice shall include as a minimum:
- the number, title and year of availability of the European Standard (see also ZA.2 and ZA.3);
- a statement that the European Standard has been given the status of a national standard;
- the date from which the endorsed European Standard is valid as having the status of a national standard in that country.
[25] Főtanácsnoki indítvány a C-251/14. sz. Balázs ügyben [ECLI:EU:C:2015:346], 73. pont.
[26] Az európai szabadalmak megadásáról szóló, 1973. október 5-i Müncheni Egyezmény jelen jogvitára alkalmazandó változatának (a továbbiakban: ESZE) "Az Európai Szabadalmi Hivatal, az európai szabadalmi bejelentés és az egyéb iratok nyelvei" című 14. cikke a következőképpen rendelkezik:
(1) Az Európai Szabadalmi Hivatal hivatalos nyelvei: az angol, a francia és a német.
[27] A Londonban, 2000. október 17-én kelt, az európai szabadalmak megadásáról szóló Egyezmény 65. cikkének alkalmazásáról szóló Megállapodás. Kihirdette a Londonban, 2000. október 17-én kelt, az európai szabadalmak megadásáról szóló Egyezmény 65. cikkének alkalmazásáról szóló Megállapodáshoz való csatlakozásról szóló 2009. évi XXIII. törvény.
[28] "(1) Az e Megállapodásban részes olyan állam, amelynek hivatalos nyelve megegyezik az Európai Szabadalmi Hivatal hivatalos nyelveinek valamelyikével, eltekint az Európai Szabadalmi Egyezmény 65. cikkének (1) bek.-ében előírt fordítási követelményektől.
(2) Az e Megállapodásban részes olyan állam, amelynek egyik hivatalos nyelve sem egyezik meg az Európai Szabadalmi Hivatal hivatalos nyelveinek valamelyikével, eltekint az Európai Szabadalmi Egyezmény 65. cikkének (1) bek.-ében előírt fordítási követelménytől, ha az európai szabadalmat az Európai Szabadalmi Hivatal hivatalos nyelvei közül az ezen állam által megjelölt nyelven adták meg, vagy azt erre a nyelvre lefordították, és a fordítást az Európai Szabadalmi Egyezmény 65. cikkének (1) bek.-ében foglalt követelményeknek megfelelően benyújtották.
(3) A (2) bek.-ben említett államoknak továbbra is jogukban áll, hogy megköveteljék az igénypontok hivatalos nyelveik egyikére történő fordításának benyújtását az Európai Szabadalmi Egyezmény 65. cikkének (1) bek.-ében foglalt követelményeknek megfelelően.
(4) E Megállapodás nem értelmezhető úgy, hogy az korlátozná az e Megállapodásban részes államok jogát arra, hogy eltekintsenek valamely fordítási követelménytől, vagy hogy a (2) és a (3) bek.-ben előírtaknál enyhébb fordítási követelményeket alkalmazzanak."
[29] Ld. a 2009. évi XXIII. törvény indokolása, I. 3. pont.
[30] C-147/13. sz. ítélet, 32. pont.
[31] C-147/13. sz. ítélet, 22. pont.
[32] C-147/13. sz. ítélet, 23. pont.
[33] Az igénypontok a szabadalmi bejelentés vagy a szabadalom leírásának egy részét jelentik. Ezek határozzák meg a kért oltalom tárgyát, a műszaki jellemzők megjelölésével. Az egységes hatályú európai szabadalom rendszerint hosszabb terjedelmű, bonyolultan fordítható dokumentum. "Az igénypontok rendszerint szakfordító igénybevételét teszik szükségessé, és általában 20 körüli oldalból, sőt adott esetben akár 200 oldalból is állnak." Főtanácsnoki indítvány a C-147/13. sz. Spanyol Királyság v. Európai Unió Tanácsa ügyben [ECLI:EU:C:2014:2381], 49. pont, ill. 9. lábjegyzet.
"Az egyes országok szabadalmi törvényei (ill. a regionális szabadalmi egyezmények) a szabadalmi igénypontokat jogi erővel ruházzák fel, a szabadalmi jogok megsértői számára pedig különböző joghátrányokat helyeznek kilátásba. A szabadalomhoz fűződő jogok terjedelmét mind a magyarországi 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) a találmányok szabadalmi oltalmáról, mind az 1973. október 5-i Müncheni Egyezmény (Európai Szabadalmi Egyezmény - ESZE) elsősorban az igénypontokra vezeti vissza. Az Szt. 24. § (1) bek. első mondata szerint: Szt. 24. § (1) bek. A szabadalmi oltalom terjedelmét az igénypontok határozzák meg. Hasonlóan fogalmaz az ESZE 69. cikk (1) bek. első mondata: ESZE 69. cikk (1) Az európai szabadalom, ill. az európai szabadalmi bejelentés alapján fennálló oltalom terjedelmét az igénypontok határozzák meg." Kacsuk Zs.: Az igénypontok szerepe a szabadalmi jogban - I. rész, A szabadalmazhatóság egyes kérdései - a technika állása, újdonság és feltalálói tevékenység, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 115 (2010) [1], 5 [2010. február 5.].
[34] C-147/13. sz. ítélet, 23sk. pont.
[35] 1260/2012/EU rendelet, 5sk. preambulumbekezdés.
[36] C-147/13. sz. ítélet, 30. pont.
[37] C-147/13. sz. ítélet, 31. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
[38] Főtanácsnoki indítvány a C-147/13. sz. Spanyol Királyság v. Európai Unió Tanácsa ügyben [ECLI:EU:C:2014:2381], 30sk pont. A továbbiakban: C-147/13. sz. főtanácsnoki indítvány.
[39] 1260/2012/EU rendelet, (15) preambulumbekezdés.
[40] C-147/13. sz. főtanácsnoki indítvány, 34. pont.
[41] C-147/13. sz. ítélet, 33. pont.
[42] C-147/13. sz. ítélet, 34. pont.
[43] C-147/13. sz. ítélet, 39. pont.
[44] C-147/13. sz. ítélet, 41. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
[45] C-147/13. sz. ítélet, 42. pont.
[46] C-147/13. sz. ítélet, 43skk pont.
[47] C-147/13. sz. ítélet, 46.
[48] C-147/13. sz. ítélet, 47. pont.
[49] C-147/13. sz. főtanácsnoki indítvány, 42sk pont.
[50] C-147/13. sz. főtanácsnoki indítvány, 50. pont.
[51] C-147/13. sz. főtanácsnoki indítvány, 55sk pont.
[52] Ld. például M. Bobek: The binding force of Babel: The enforcement of EC law unpublished in the languages of the new member states, Cambridge Yearbook of European Legal Studies 9 (2006/2007), 5. 3. pont.
[53] Ld. főtanácsnoki indítvány a C-466/03. sz. Albert Reiss Beteiligungsgesellschaft mbH kontra Land Baden-Württemberg ügyben [ECLI:EU:C:2005:390], 33. lábjegyzet és az ott szereplő hivatkozások.
[54] Ld. főtanácsnoki indítvány a C-40/11. sz. Yoshikazu Iida kontra Stadt Ulm ügyben [ECLI:EU:C:2012:296], 10. lábjegyzet és az abban szereplő hivatkozások.
[55] C-161/06. sz. ítélet, 21. pont.
[56] C-147/13. sz. főtanácsnoki indítvány, 115. pont.
[57] C-144/14. sz. Cabinet Medical Veterinar Dr. Tomoiaga Andrei ügyben hozott ítélet [ECLI:EU:C:2015:452].
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az állam- és jogtudományok doktora (PhD), LLM, mb. előadó, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék. E-mail: koosbor@gmail.com
Visszaugrás
