Az öröklési jogi szabályok között a Ptk. 653. §-a - amely a végrendelet megtámadásának általános és átfogó szabálya - látszólagos egyszerűsége és egyértelműsége ellenére a jogalkalmazásban egyike a legtöbb problémát felvető rendelkezésnek. Értelmezése és jogi hatásainak tisztázása már a Ptk. hatálybalépése után rövid idővel szükségessé tette egységes elvi álláspont kialakítását és kifejtését, amit a Legfelsőbb Bíróság a (jelenlegi számozása szerint) PK 85. számú állásfoglalásban meg is tett.
Ebben a cikkben csak a megtámadásra való jogosultság kérdésében a gyakorlatban leginkább előforduló anyagi jogi és eljárásjogi problémákkal kívánok foglalkozni; a téma teljes feldolgozása terjedelmes tanulmányt igényelne.
Induljunk ki a 653. § szó szerinti szövegéből. Eszerint a végrendelet érvénytelenségére csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség megállapítása esetében maga örököl, vagy tehertől mentesül.
Ez a rendelkezés - amint azt a PK 85. számú állásfoglalás b) pontja kifejti - azt jelenti, hogy ha a végrendelet alakilag fogyatékos vagy akarathibás is, nem tekinthető jogilag létre nem jöttnek, mert joghatások fűződhetnek hozzá attól függően, hogy az érdekeltek vagy azok valamelyike a fogyatékosságból származó igényét érvényesíteni kívánja-e. Ez történhet úgy, hogy az érdekelt a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt pert indít, vagy úgy, hogy az ellene indított perben az érvénytelenségre - viszontkeresetben vagy anélkül - védekezésként hivatkozik.
Ennek jogi következményei az alábbiakban foglalhatók össze:
- a végrendelet érvénytelenségét nem lehet hivatalból figyelembe venni, csak akkor, ha arra az érdekelt hivatkozik;
- az érvénytelenséget csak az érvényesített megtámadási ok alapján lehet megállapítani, hivatalból más érvénytelenségi okra a bíróság nem "térhet át";
- az egyes érvénytelenségi okok önálló kereseti kérelmek és az egyik érvénytelenségi okra alapított kereset sikertelensége esetén lehetőség van arra, hogy az érdekelt újabb okból kérje a végrendelet érvénytelenségének megállapítását;
- bármelyik érdekelt önállóan jogosult a megtámadásra;
- a végrendeletet csak a perben álló felek viszonyában lehet érvénytelenné nyilvánítani és ennek az ítélet rendelkező részéből is ki kell tűnnie.
Az általános ügyleti szabályoktól eltérő ún. relatív érvénytelenség fentiekben összefoglalt szabálya egyúttal szükségessé tette a végrendelet fogalmának a meghatározását is: a végrendeletet el kellett határolni minden egyéb joghatással járó (szerződéses), továbbá az ilyen tartalom nélküli írásbeli nyilatkozatoktól.
Minthogy a Ptk. a végrendelet fogalmát nem adja meg, az előbb említett PK 85. számú állásfoglalás a) pontja határozta meg azt a két ún. minimális feltételt, amelyek megléte esetén az örökhagyó nyilatkozatát végrendeletnek kell tekinteni. Eszerint az okiratnak külsőleg az örökhagyótól származóként kell jelentkeznie és halál esetére szóló nyilatkozatot kell tartalmaznia, amelyből a végrendeleti minőség kitűnik. Ha ez a két feltétel fennáll, az okirat végrendelet és arra a továbbiakban a végrendeletre vonatkozó sajátos szabályok - így egyebek mellett a Ptk. 653. §-a - irányadók.
Az elhatárolásnak alapvető jelentősége van: végrendelet hiányában ugyanis nincs végrendeleti öröklés és így nincs helye a hagyaték átadásának sem. Az örökösöknek csak arra van joguk, hogy egy létező, de érvénytelen végrendeletet az érvényes végrendelet szintjére emeljenek, de egy végrendeletnek nem minősülő iratból végrendeletet nem "csinálhatnak".
Valójában tehát a hagyatéki eljárásban a közjegyző, illetőleg az öröklési jogi perben a bíróság "hivatalbóli" vizsgálódása csak addig terjedhet, hogy megállapítsa: az előtte folyó eljárásban felhasznált okirat megfelel-e ennek a két követelménynek vagy sem. Ha igen - minden egyéb hiányossága ellenére - végrendeletként kell kezelnie és jogi sorsa - esetleges érvénytelenségének megállapítása - most már az arra jogosult érdekelt akaratától függ.
A végrendeletnek minősülő okirat érvénytelenségét a közjegyző vagy a bíróság hivatalból még akkor sem veheti figyelembe, ha annak okát esetleg éppen jogerős bírósági határozat állapította meg: pl. az örökhagyót a bíróság jogerős ítéletével cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte és az örökhagyó ezt követően készített végrendeletet. Még kevésbé van lehetőség arra, hogy a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés iránti per megindítására tekintettel, vagy az elrendelt elmeszakértői vizsgálat megállapítása alapján tekintse "hivatalból" érvénytelennek a végrendeletet.
Ezt a kérdést vetette fel az az ügy, amelyben az örökhagyó az 1989. szeptember 6-án kelt közvégrendeletben minden vagyonát az alperesekre hagyta. 1990. május 23-án közjegyzői okiratban ezt a végrendeletet visszavonta, majd 1990. május 30-án újabb közvégrendeletet tett, amelyben vagyona felét az alperesekre, másik felét két, perben nem álló személyre hagyta. Az örökhagyó ellen a gyámhatóság 1990. május 28-án gondnokság alá helyezés iránt pert indított, amelynek eredményeként a bíróság 1990. november 27-én meghozott ítéletével az örökhagyót cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte. Az 1990. május 30-ai közvégrendeletre utóbb kézírással rájegyzésre került, hogy a végrendelet az örökhagyó cselekvőképességet kizáró gondokság alá helyezése folytán érvénytelen és érvényben marad a korábbi közvégrendelet. Az örökhagyó halála után indult hagyatéki eljárásban a közjegyző az 1989. szeptember 6-i közvégrendelet alapján a hagyatékot az alpereseknek adta át. Az örökhagyó testvére az 1989. szeptember 6-i közvégrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt pert indított; a perben eljárt bíróságok mind az 1990. május 30-án kelt közvégrendelet, mind az 1990. május 23-án kelt és az 1989. szeptember 6-i végrendelet visszavonását tartalmazó közokirat figyelmen kívül hagyásával csak az 1989. szeptember 6-i közvégrendelet érvényességét vizsgálták és keresetet elutasító ítéletet hoztak. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyező végzésében - a Ptk. 653. §-ára és a PK 85. számú állásfoglalás b) pontjára hivatkozva - kiemelte: "nincs... jogi lehetőség arra, hogy az örökhagyó akár írásbeli magánvégrendeletét, akár közvégrendeletét a megindult gondnokság alá helyezési perre, vagy az utóbb meghozott és az örökhagyót cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyező ítéletre tekintettel a közjegyző vagy a bíróság "hivatalból" figyelmen kívül hagyja, illetőleg azt egy feljegyzéssel érvénytelenítse. Mind az 1990. május 30-i közvégrendeletre vezetett feljegyzés készítője, mind a hagyatéki eljárásban eljáró közjegyző jogszabálysértést követett el, amikor a fenti végrendeletet, illetőleg az 1990. május 23-án kelt és az 1989. szeptember 6-i végrendeletet visszavonó közokiratot hivatalból érvénytelennek tekintette és ennek eredményeként az örökhagyó hagyatékát az 1989. szeptember 6-i végrendelet alapján az alpereseknek adta át. De jogszabályt sértettek az eljárt bíróságok is, amikor a hagyatékátadó végzésben rögzített öröklési rendet irányadónak tekintették a felperesi kereseti kérelem elbírálásánál. A hagyatékátadó végzésnek ugyanis nincs anyagi jogereje, a hagyaték téves átadása az öröklési jogi vita elbírálásánál a bíróságot nem köti..." (Pfv. V. 21.190/1996.)
Ez a jogeset egyben felveti azt a kérdést is, hogy mit tehet a közjegyző, illetőleg a bíróság, ha az érdekelt fél valamely fennálló érvénytelenségi okra nem hivatkozik, ez okból a végrendeletet nem támadja meg, viszont esetleg az általa érvényesíteni kívánt megtámadási ok nem nyert bizonyítást, vagy nem is minősül érvénytelenségi oknak.
Ilyen esetben a közjegyző eljárására a He. 36. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a 52. § (3) bekezdése eligazítást ad: a közjegyzőnek fel kell hívnia az érdekelt figyelmét a végrendelet hiányosságaira, vagy az aggályt keltő körülményekre és meg kell adnia a kellő útbaigazítást.
Más azonban a helyzet a bíróság előtt folyó öröklési perben hiányosan (rosszul) érvényesített megtámadási igény esetében. A Pp-nek az 1995. évi LX. törvénnyel módosított 3. §-a (1) bekezdése szerint ugyanis a bíróság csak a jogi képviselettel nem rendelkező felet és csak perbeli jogairól és kötelezettségeiről köteles tájékoztatni. A tájékoztatás tehát anyagi jogi kérdésekre nem terjedhet ki, így a bíróság nem figyelmeztetheti a felet érvényesíthető igényére. Ezen az eljárásjogi rendelkezésen ebből a szempontból nem változtatott a Pp. legújabb - az 1999. évi CX. törvénnyel történt - és a tájékoztatás körét tovább szűkítő módosítása sem: a Pp. új 3. §-ának (3) bekezdése a bíróság tájékoztatási kötelezettségét a bizonyításra szoruló tényekre, a bizonyítási teherre, illetőleg a bizonyítás sikertelenségének következményeire korlátozza. A végrendelet megtámadásával kapcsolatos igények tekintetében tehát a fél az anyagi jogi rendelkezésekről - így a Ptk. 653. §-án alapuló relatív érvénytelenség jogi hatásairól - a bíróságtól tájékoztatást nem várhat és a rosszul előterjesztett - és a per során nem korrigált - kereset következményeit viselnie kell.
A fent ismertetett eljárásjogi szabályok által megszabott keretek között maradva mind a hagyatéki eljárásban a végrendelet érvénytelenségére való hivatkozás, mind a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt benyújtott keresetlevél, illetőleg a végrendelet érvényességére alapított felperesi igénnyel szemben előterjesztett kifogás esetében a továbbiakban az elsődleges kérdés az lesz, hogy az igény érvényesítője jogosult-e a végrendelet érvénytelenségére hivatkozni, (van-e "kereshetőségi joga") , vagyis az adott végrendelet érvénytelensége esetén örökölne-e. (Az érdekeltek másik csoportjával: azokkal, akik a végrendelet érvénytelensége esetén valamely tehertől mentesülnének, most e cikk keretei között nem kívánok foglalkozni.)
Hangsúlyozni kívánom, hogy ez nemcsak az öröklési jogi perben, de a hagyatéki eljárásban is meghatározó jelentőséggel bír: a He. 60. §-ának (1) bekezdése alapján a hagyaték ideiglenes hatályú átadásának ugyanis csak akkor van helye, ha a végrendelet érvénytelenségére az arra jogosult személy hivatkozik. Ellenkező esetben a hagyatékot a végrendelet alapján teljes hatállyal kell átadni.
Ha az örökhagyó után egy végrendelet maradt, a jogosultság megállapítása viszonylag egyszerű: az a törvényes örökös jogosult a hagyatéki eljárásban az érvénytelenségre hivatkozni, illetőleg pert indítani (kifogást előterjeszteni), aki a végrendelet nemlétében közvetlenül örökölne az örökhagyó után. Így, ha az örökhagyó után a törvényes öröklés rendje szerint a gyermeke lenne jogosult örökölni, de az örökhagyó végrendeletében élettársára hagyta a vagyonát, ezt a végrendeletet az örökhagyó gyermeke támadhatja meg. Ennek a gyermeknek a leszármazója: az örökhagyó unokája már az érvényesség vitatására, illetőleg perindításra nem jogosult: a törvényes öröklés sorrendjében ugyanis még "nem került rá sor", életben levő szülője megelőzi őt.
Bonyolultabb a jogi helyzet, ha az örökhagyó több végrendeletet készített: pl. az 1980-ban kelt végrendeletében a házastársát, az 1985-ben kelt végrendeletében pedig a testvérét nevezte meg általános örököséül és gyermekét kizárta az öröklésből. A Ptk. 650. §-ának (1) bekezdése értelmében az újabb végrendelettel a korábbi végrendeletet visszavontnak kell tekinteni, azaz a korábbi végrendelet hatálytalanná válik. Az ítélkezési gyakorlat azonban egységes atekintetben, hogy csak az érvényes végrendelethez fűződik ilyen jogi hatás: ha tehát az újabb végrendeletről bebizonyosodik annak érvénytelensége, a korábbi végrendeletet nem lehet visszavontnak (hatálytalannak) tekinteni. Így az előbb említett példában ahhoz, hogy az örökhagyó gyermeke elérje a célját: azaz örököljön az örökhagyó után, peres eljárásban mindkét végrendelet érvénytelenségét bizonyítania kell.
Ez az igények érvényesítésében sorrendiséget és egyben együttességet kíván meg.
A sorrendiség azt jelenti, hogy a törvényes örökösnek a per sikeréhez előbb a korábban kelt végrendelet érvénytelenségét kell bizonyítania, mert elsősorban ez az akadálya a törvényes öröklés érvényesülésének; majd ennek bizonyítása után most már közvetlenül jogosult lesz az utóbb kelt végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérni. Ez azonban egyben azt is jelenti, hogy a törvényes örökösnek az igényét mindkét végrendeletre nézve együttesen kell érvényesítenie: bármelyik végrendelet tekintetében lesz ugyanis sikertelen az érvénytelenség bizonyítása, nem nyílik meg a törvényes öröklés és nem örökölhet az örökhagyó után.
Az együttesség további következménye, hogy a törvényes örökös keresetét ilyen esetben is teljes egészében - mindkét végrendelet tekintetében - el kell utasítani. Amint ugyanis valamelyik végrendelet érvényes marad, a törvényes örökös öröklésére nem kerülhet sor. Ha csupán a később kelt végrendelet érvénytelenségére merülnek fel meggyőző bizonyítékok, ennek érvénytelenségét a korábbi végrendelet jogosultja kérheti csak, hiszen ennek a végrendeletnek az érvénytelensége esetében ő örököl az örökhagyó után. Az arra jogosult megtámadásának hiányában pedig a később kelt végrendelet mindenkivel szemben érvényes, ilyen esetben a törvényes örökös személyét illetően valójában hiányzik a Ptk. 653. §-ában megfogalmazott feltétel; kötelesrész iránti igényét is a később kelt végrendelet szerinti örökössel szemben érvényesítheti.
Ha pedig a törvényes örökös a korábbi végrendelet érvénytelenségét tudja csak bizonyítani, ennek az öröklés szempontjából nincs jelentősége: az öröklés mindenképpen a későbbi végrendelet alapján áll be, akár érvénytelen volt a korábbi végrendelet, akár - érvényessége esetében - visszavontnak kell azt tekinteni.
Felvethető azonban, hogy a törvényes örökösnek fűződhet jogos érdeke csak az egyik végrendelet érvénytelenségének megállapításához is és ilyen esetben a Pp. 123. §-ában foglaltakra tekintettel nem lenne akadálya annak, hogy a bíróság csak az egyik végrendelet érvénytelenségét állapítsa meg. Pl.: a törvényes örökös csak az egyik végrendelet érvénytelenségét tudta bizonyítani, a másik érvényesnek tekintendő végrendelet örököse azonban valamilyen okból kiesett az öröklésből (és nincs helyettes örökös sem). Ez azonban mindenképpen egy további - most már e végrendelet érvényességével összefüggő - igény érvényesítését jelenti, amely külön kereseti kérelem tárgya és nem azonos az előbb említett jogi helyzettel. Vagyis ha a törvényes örökös két egymást követően megalkotott végrendelet érvénytelenségének megállapítását kéri és csak az egyik végrendelet érvénytelenségét sikerült bizonyítania, a jogsérelem "elvi lehetősége" egymagában nem elég ahhoz, hogy a bíróság e végrendelet érvénytelenségét megállapítsa. Ha tehát a felperes jogait további konkrét igény (pl. az érvényes végrendelet örökösének kiesése) megjelölésével és megfelelő kereseti kérelem előterjesztésével nem érvényesíti, a bíróságnak mindkét kereseti kérelmet el kell utasítania.
Természetesen más a helyzet, ha az egymást követően megalkotott végrendeletek nem zárják ki egymást, egymás mellett is megállnak. Pl. az örökhagyó az 1985-ben írt végrendeletében üdülőingatlanáról és ingóságairól, az 1988-ban alkotott végrendeletében lakóházáról és ingóságairól rendelkezett. A két végrendelet csupán az ingóságokra vonatkozó részében "zárja ki" egymást, így csak e tekintetben szükséges mindkét végrendelet eredményes megtámadása a törvényes örökös örökléséhez. A két végrendelet egyéb rendelkezéseit tekintve a törvényes örökös önállóan érvényesítheti a végrendelet megtámadása iránti igényét.
Érdekes a tényállása annak az ügynek, amelyben a Legfelsőbb Bíróság a P. törv. V. 20.660/1990. szám alatt hozott törvényességi határozatot. Az adott esetben az örökhagyó az 1986-ban - kórházi ápolásának ideje alatt - készült írásbeli magánvégrendeletében minden vagyonát a felperesekre hagyta; minthogy az örökhagyónál a kórházban nem volt szemüveg, a végrendeleten a nevét - felkérésére - az egyik végrendeleti tanú írta alá. 1987-ben viszont az örökhagyó egy rosszulléte alkalmával két látogatója előtt olyan nyilatkozatot tett, hogy minden vagyonát az alperesek örököljék. Az örökhagyó után a törvényes öröklés rendje szerint testvére lett volna jogosult örökölni. A hagyatéki eljárás megindulása után az örökhagyó testvére és a felperesek között írásban gondozási szerződés jött létre, amelyben rögzítették azt is, hogy bár az 1986-ban készült írásbeli magánvégrendeletet az örökhagyó sajátkezűleg nem írta alá, a törvényes örökös ennek ellenére az írásbeli magánvégrendeletet érvényesnek ismeri el és annak érvénytelenségére a Ptk. 653. §-a alapján nem hivatkozik. A hagyatéki eljárásban azonban az alperesek is örökösként léptek fel és igényüket a szóbeli végrendeletre alapították. A közjegyző a szóbeli végrendelet két tanújának meghallgatása után a hagyatékot - ideiglenes hatállyal - a szóbeli végrendelet alapján az alpereseknek adta át.
A felperesek pert indítottak és a szóbeli végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérték; arra hivatkoztak, hogy a szóbeli végrendelet időpontjában az örökhagyó nem volt életet fenyegető rendkívüli helyzetben. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Elsődlegesen az írásbeli magánvégrendelet felperesek által is elismert érvénytelenségére hivatkoztak és ebből következően vitatták azt is, hogy a felperesek a Ptk. 653. §-a értelmében jogosultak lennének a szóbeli végrendelet megtámadására. Érdemi ellenkérelmükben pedig állították, hogy a szóbeli végrendelet időpontjában a Ptk. 634. §-ában megkívánt mindkét alapvető feltétel fennállt. Másodlagosan - a felperesek keresetének való helytadás esetére - viszontkeresetet terjesztettek elő és hagyatéki hitelezői igényt érvényesítettek az örökhagyónak nyújtott szolgáltatásaik fejében. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével a felperesek keresetének helyt adott és megállapította, hogy a szóbeli végrendelet érvénytelen. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a felperesek javára szóló végrendelet érvényességének vizsgálatára utasította; álláspontja szerint ugyanis a felperesek csak akkor jogosultak a szóbeli végrendelet megtámadására, ha a javukra szóló írásbeli magánvégrendelet érvényes. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatával a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság a törvényességi határozatban kifejtette: a Ptk. 653. §-ából következik, hogy a megtámadás joga csak azt az örököst illeti meg, aki az örökhagyó után vagy a törvényes öröklés rendje szerint, vagy érvényes végrendelet alapján a megtámadás sikere esetén ténylegesen örökölne. Az 1986-ban készült írásbeli magánvégrendelet annak ellenére, hogy azt nem az örökhagyó írta alá, a minimális kellékekkel rendelkezik: azt az örökhagyó, mint saját végrendeletét íratta alá a végrendeleti tanúkkal, a végrendeletről törvényes örökösének is említést tett. Mindez alkalmas annak megállapítására, hogy a tartalma szerint végrendeleti rendelkezés az örökhagyótól származik. Ez az okirat tehát írásbeli magánvégrendelet, melynek érvénytelenségét hivatalból nem lehet figyelembe venni, azt csak a Ptk. 653. §-a szerinti jogosult megtámadása esetén nyilváníthatja érvénytelenné a bíróság. Tény viszont, hogy ez az írásbeli magánvégrendelet alakilag hibás, mert azt az örökhagyó sajátkezűleg nem írta alá. Fennáll tehát a jogi lehetősége annak, hogy a felperesek által a szóbeli végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben az alperesek az írásbeli magánvégrendelet alaki hibájára kifogásként hivatkozzanak. Minthogy pedig az alakilag hibás írásbeli magánvégrendelet alapján - feltéve, hogy a végrendelet érvénytelenségére az arra jogosult személy hivatkozik - a felperesek nem örökölhetnének, a szóbeli végrendelet megtámadására sem lennének jogosultak. Megállapítható azonban, hogy az 1987-ben elhangzott szóbeli végrendelkezéskor a szóbeli végrendelet tételéhez megkívánt két alapvető feltétel nem állt fenn. Ha tehát a szóbeli végrendelet érvénytelenségére olyan személy hivatkozik, aki az előbb kifejtettek szerint arra jogosult, e végrendelet alapján sem nyílik meg az öröklés az örökhagyó után. Ehhez képest egyik végrendeletben megnevezett örökösök tekintetében sem áll fenn az a feltétel, amit a Ptk. 653. §-a a megtámadáshoz megkívánt. Mindkét végrendelet érvénytelensége esetén viszont az örökhagyó hagyatékában a törvényes öröklés rendje érvényesül. A törvényes örökös lesz tehát az a jogosult, aki mindkét végrendelet érvénytelenségének megállapítását sikerrel kérhetné a bíróságtól. A törvényes örökösnek ez a jogosultsága egyben magába foglalja azt a lehetőséget is, hogy a két hibás végrendelet közül valamelyik végrendeletet érvényesnek fogadja el. Az adott esetben a törvényes örökös az írásbeli magánvégrendeletet érvényesnek fogadta el. Az érvényesség elismerésével az írásbeli magánvégrendelet örökösei "nyerték el" azt a jogosultságot, hogy a szóbeli végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérhessék. E kereseti kérelemmel szemben az alperesek - mint a hibás szóbeli végrendeletben megnevezett örökösök - eredményesen nem hivatkozhatnak már az írásbeli magánvégrendelet érvénytelenségére. Ellenkező álláspont esetében ugyanis a szóbeli végrendelet - hibája ellenére - megtámadhatatlanná válna: az írásbeli magánvégrendeletben megnevezett örökösök a végrendelet hibája miatt, a törvényes örökös pedig az írásbeli magánvégrendelet érvényességének elismerése miatt nem lenne jogosult a szóbeli végrendelet megtámadására."
A kialakult ítélkezési gyakorlat a Ptk. 653. §-ának a végrendelet megtámadására vonatkozó szabályát a végintézkedések egyéb formáira: az öröklési szerződésre és a halál esetére szóló ajándékozásra is alkalmazza.
A Ptk. 656. §-ából ugyanis - amely kimondja, hogy az öröklési szerződés érvényességére az ott írt eltérésekkel a végrendelet érvényességére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni - az ítélkezési gyakorlat arra az okszerű következtetésre jutott, hogy megtámadására is a végrendelet megtámadására vonatkozó szabályokat kell irányadónak tekinteni. A halál esetére szóló ajándékozásra pedig a Ptk. 659. §-a (1) bekezdésének a Ptk. 656. §-ára utaló szabálya folytán alkalmazandó a fenti rendelkezés. Ha tehát az örökhagyó előbb végrendelettel rendelkezett vagyonáról és azt testvérére hagyta, utóbb pedig más személlyel öröklési szerződést kötött, az örökhagyó gyermeke a törvényes öröklés rendje szerint csak akkor örökölhet, ha mindkét végintézkedés: a végrendelet és az öröklési szerződés érvénytelenségét sikerül bizonyítania.
Sajátos jogi helyzetet teremt azonban, ha az előbb említett esetben a két végintézkedés megtámadása csak az öröklési szerződés tekintetében lesz eredményes, a végrendelet érvénytelensége azonban nem nyer bizonyítást és az érvénytelennek bizonyult öröklési szerződésre tekintettel az örökhagyó gyermeke csak kötelesrészt igényelhet. Hasonló helyzet áll elő akkor is, ha az örökhagyó gyermeke a végrendelet érvényességét nem is vitatja, a kötelesrész iránti igénye kielégítéséhez azonban szükséges az, hogy az öröklési szerződés érvénytelensége megállapítást nyerjen.
Ha a végrendeleti örökös maga is pert indít az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt, a kötelesrész iránti igény érvényesítésének nincs akadálya: az örökhagyó gyermeke akár beavatkozóként is felléphet a végrendeleti örökös pernyertessége érdekében az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perben, majd annak eredményessége után a végrendeleti örököstől igényelheti kötelesrésze kiadását.
A probléma akkor jelentkezik, ha a végrendeleti örökös - esetleg éppen a szerződéses örökössel fennálló érdekazonosság miatt - nem kíván pert indítani az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. A kötelesrész ugyanis a Ptk. konstrukciójában nem szoros értelemben vett öröklési jogcímen illeti meg a jogosultat, hanem kötelmi jellegű igény, amely a hagyaték megnyílásával keletkezik. Ennek megfelelően a kötelesrészt az arra jogosultnak kifejezetten érvényesítenie kell a kötelesrészért felelős személlyel szemben és azt csak pénzben követelheti. [Csak a teljesség okából utalok rá, hogy a kötelesrész kötelmi jellegén nem változtat az sem, ha az örökhagyó végrendeletében a kötelesrész kielégítése fejében valamely vagyontárgyat hagyott a jogosultra, illetőleg annak kiadására az érdekeltek megállapodása, vagy a bíróság ítélete alapján természetben (vagyontárgyban) került sor.] A jogosult tehát nem "örököse" a kötelesrész címén őt megillető értéknek, azt nem "örökli" az örökhagyó után. Ebből következik, hogy a kötelesrészes valójában "nem fér bele" a Ptk. 653. §-ában meghatározott két kategória egyikébe sem. Úgy vélem azonban, hogy e jogszabályhely ilyen merev, szó szerinti értelmezése nem foghat helyt. A Ptk. 653. §-a ugyanis valójában azoknak a személyeknek kívánta a megtámadási jogot biztosítani, akiknek ebből valamilyen konkrét anyagi érdeke származik. Mindenképpen ilyen érdek a kötelesrészre való igény, amelyre azáltal válik valaki jogosulttá, hogy az örökhagyó legközelebbi hozzátartozóihoz, a törvényes örökösök legszorosabb köréhez tartozik, igényét tehát ilyen értelemben örökösi mivolta alapozza meg.
Az előbbi példa szerinti esetben a kötelesrészre jogosultnak az öröklési szerződés megtámadására való jogosultsága álláspontom szerint nem vitatható. Az öröklési szerződés érvénytelenségét megállapító ítélet azonban nem fog kihatni a végrendeleti örökösre. A bíróság az öröklési szerződést csak a peres felek: a kötelesrészre jogosult és az öröklési szerződés kötelezettje a szerződéses örökös viszonyában és a kötelesrész mértéke erejéig fogja érvénytelenné nyilvánítani, egyben a kötelesrész kiadására a szerződéses örököst fogja kötelezni. A relatív érvénytelenség folytán ugyanis a végrendeleti örökössel szemben az öröklési szerződést érvényesnek kell tekinteni, az előbbi perben hozott ítélet alapján az örökséget nem kapja meg, így nincs olyan hagyatéki vagyon a birtokában, amelyből a kötelesrész kiadható lenne.
További kérdés már, hogy a végrendeleti örökösnek a kötelesrészért való felelőssége a Ptk. 679. §-ának (2) bekezdése alapján nem állhat-e fenn, nem róható-e fel neki a perindítás elmulasztása. Úgy vélem azonban, hogy az adott esetben az érvénytelen öröklési szerződés alapján birtokló szerződéses örökös - mint álörökös - felelőssége mindenképpen megelőzi a végrendeleti örökös felelősségét, ezért őt kell a kötelesrész kiadására kötelezni.
Természetesen abban az esetben, ha a végrendeleti örökös utóbb maga is pert indít az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt és a bíróság most már az ő viszonyukban is megállapította az öröklési szerződés érvénytelenségét, a szerződéses örökös a hagyatéki tartozások körébe tartozó kötelesrész kiadása folytán csak az ezzel az értékkel csökkentett hagyatéki vagyon kiadására lesz kötelezhető.
A kötelesrészre jogosult sajátos jogi helyzete azonban véleményem szerint indokolttá teszi a Ptk. 653. §-ában az érdekeltek körének olyan meghatározását, amely a kötelesrészre jogosult igényérvényesítését egyértelműen biztosítja. Erre a Ptk. most előkészületben levő módosítása során a lehetőség fennáll. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Sőth Lászlóné ny. legfelsőbb bírósági bíró
Visszaugrás
