Robert Badinter francia politikus (Parti socialiste), jogtudós, egyetemi oktató, ügyvéd és író 1928. március 30-án született Párizsban.
Miután a Párizsi Egyetemen irodalmat és jogot tanult, majd 1949-ben a neves New York-i Columbia Egyetemen fejezte be tanulmányait, ahol Master of Arts diplomát szerzett. 1951-től a párizsi ügyvédi kamara tagja volt; 1954-ben a párizsi jogi karon amerikai jogi témában doktorált. 1981-es igazságügyi miniszteri kinevezéséig az 1965-ben társalapító Badinter, Bredin és Társai ügyvédi irodában dolgozott (jelenlegi neve az ügyvédi irodának: Bredin Prat), egészen 1981-es igazságügyi miniszteri kinevezéséig. 1966-ban egyetemi tanárrá nevezték ki, majd Dijonban, Besançonban, Amiens-ben és végül 1974-től a Sorbonne-on tanított, 1994-től emeritus professzorként.
1981. június 23-tól 1986. február 18-ig Robert Badinter igazságügyi miniszter volt. Igazságügyi miniszterként fontos szerepe volt a közúti balesetek károsultjai jogainak megerősítését szolgáló törvény kidolgozásában, amit a mai napig "Loi Badinter" néven emleget a szakma.
1986 márciusában François Mitterrand az Alkotmánytanács (Conseil Constitutionel) elnökévé nevezte ki, és ezt a tisztséget 1995 márciusáig töltötte be. 1995. szeptember 24-től a Párizzsal közvetlenül határos Hauts-de-Seine megye szenátora volt. 2004-ben újraválasztották, mandátuma 2011. szeptember 30-án ezzel a ciklusával véget ért, miután nem indult újra.[1]
1985. július 5. napja óta a közlekedési balesetek szabályozására Franciaországban a "törvény a közúti balesetek áldozatainak helyzetének javítására és a kártérítési eljárás felgyorsítására[2]" vonatkozik, amely a "Loi Badinter" becenevet Robert Badinter volt francia igazságügyi miniszternek köszönheti.
A Loi Badinter bevezetése előtt a francia közlekedési jogban a kártérítés még a francia polgári törvénykönyv (code civil) általános kártérítési jogszabályain, különösen az 1382. és 1384. cikken alapult.
A mai napig egymás mellett létezik a vétkességen alapuló felelősség, a vélelmezett vétkességért való felelősség és az objektív felelősség. A közúti közlekedési ügyekben az 1384. cikk alapvetően vétkességi vélelmet állított fel a jármű üzembentartójával szemben, aki általában teljes mértékben felelős volt a járműve által okozott károkért. Csak vis maior, harmadik személy vagy sértett vétkes magatartása esetén mentesíthette magát, akár teljesen, akár részben. A károkozónak tehát teljes mértékben meg kellett térítenie a kárt, ha nem tudott vétkes magatartást vagy más, a felelősség alól mentesítő okot bizonyítani.
Bármilyen szigorúan hangzik is ez a felelősségi szabály, a gyakorlatban az általános rendelkezések, különösen a felelősség kizárásának széleskörű lehetőségei gyakran a károsult fél ellen hatottak.
A közúti közlekedési ügyek bizonytalan jogi helyzetéhez hozzájárult a francia hivatásos bírák ma is fennálló, tágan értelmezett szabadsága is. Ez az alapvetően üdvözlendő kompetencia, párosulva az ítéletek indokolásának meglehetősen rövid és lakonikus megközelítésével, különösen a közúti közlekedési jogban olyan döntésekhez vezetett, amelyek hirtelen teljesen másként értékelték ugyanazt a tényállást. A bírói karnak a hatalommegosztás értelmében vett messzemenő függetlensége így egyértelmű hátrányt eredményezett: az ítéletek már nem voltak összehasonlíthatóak, és a bizonyítékok értékelése és az értelmezés néha bírótól függően eltérő volt. Ez nemcsak a károsultak, hanem a biztosítási ágazat számára is hátrányos volt, mivel az eljárások kimenetelét már nem lehetett biztonsággal megjósolni, és ennek megfelelően megnőttek a pereskedéssel járó (költség)kockázatok.
A Cour de cassation (Semmítőszék) 2. tanácsa az 1982. július 21-én hozott úgynevezett "Desmares-ítéletben" (81-12850. sz. ügy) úgy próbálta feloldani az e nagymértékben eltérő joggyakorlat által okozott jogbizonytalanságot, hogy a közúti közlekedési felelősségi ügyekben a vis maior kivételével a kimentési okok már nem alkalmazhatók. Erre a - jogi szempontból - radikális lépésre a bírói tanács szerint azért volt szükség, hogy véget vessenek a korábbi ítélkezési gyakorlat gyakran önkényesnek minősített eredményeinek. A Desmares-határozatot és annak "mindent vagy semmit "doktrínáját, amely nyíltan ellentmondott a francia jog addigi értelmezésének, ezért gyakran "reformra való felhívásként" emlegetik - egyértelmű jelzés a jogalkotó számára, hogy sürgős jogszabályváltozásra van szükség.
A közúti forgalom növekedésével és egy olyan ítélkezési gyakorlattal, amely azonos baleseti körülmények között gyakran eltérő eredményre vezetett, és amelyben még a legfelsőbb polgári bíróság is csak a korábbi gyakorlattal nyíltan szakítva tudott minimális rendet biztosítani, a francia jogalkotó kénytelen volt megreformálni a közúti közlekedési felelősséget. Ami ezután következett, az nem egyszerűen reform, hanem valódi forradalom volt a francia közúti közlekedési jogban.
1985. július 5-én a francia jogalkotó elfogadta az említett törvényt. Franciaországban a közúti közlekedési felelősségre vonatkozó igények kizárólag a Loi Badinter-en alapulnak.
A jogszabály kiindulópontja egyszerű: feltételezik, hogy minden balesetet szenvedett személy teljes kártérítésre jogosult (elsősorban a személyi sérülés miatti károk tekintetében). Elég, ha pontosan meghatározott objektív feltételeket teljesít, amelyek megléte megnyitja az utat a közlekedési jog szerinti kártérítéshez. Ezután azt vizsgálják, hogy a károsultnak a közlekedési baleset során tanúsított magatartása a kártérítési igény csökkentéséhez vagy kizárásához vezet-e.
Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy függetlenül a kár típusától és attól, hogy a károsult volt-e a járművezető, a vis maior fennállása vagy harmadik személyek cselekményei soha nem csökkentik a károsult kártérítési jogát.
A Loi Badinter által a múlttal való szakítás azonban nem egyik napról a másikra és mindenekelőtt nem ellenállás nélkül történt. Inkább a francia Cour de cassation 30 éves ítélkezési gyakorlatára volt szükség ahhoz, hogy a jog minden aspektusát tisztázzák.[3]
Robert Badinter, aki a francia igazságszolgáltatás és jogi gondolkodás egyik vezető alakja volt, életének 96. évében Párizsban hunyt el. ■
JEGYZETEK
[1] Életrajzi adatokhoz forrás: https://www.elysee.fr/emmanuel-macron/2024/02/14/hommage-national-a-robert-badinter, letöltve: 2024. április 1., https://de.wikipedia.org/wiki/Robert_Badinter, letöltve: 2024. április 1.
[2] A törvény eredeti francia címe: Loi n° 85-677 du 5 juillet 1985 tendant à l'amélioration de la situation des victimes d'accidents de la circulation et à l'accélération des procédures d'indemnisation; forrás: https://www.legifrance.gouv.fr/loda/id/JORFTEXT000000693454, letöltve: 2024. április 1.
[3] A Loi Badinter ismertetésének forrása: https://www.intereuropeag.com/news/newsletter/newsletter-special-frankreich/?lang=de, letöltve: 2024. április 1.
Visszaugrás
