Azt a kérdést, hogy állami bíróságok előtti eljárásban lehet-e a nemzetközi szerződésekre nem állami jogot választani, a szakirodalom általában úgy emlegeti, mint elsősorban elméleti problémát, amelyet csak a jogirodalomban vitatnak. Kétségtelen, hogy az e kérdéskörrel foglalkozó írások többsége ünnepi kötetekben jelenik meg, de előfordul néha, hogy a gyakorlatnak is állást kell foglalnia. A Svájci Szövetségi Bíróság 2005. december 20-i döntése ez utóbbi esetek számát szaporítja. A döntés a profi futballal kapcsolatos, de jelentősége túlmutat a sportjogon, átnyúlik a nemzetközi gazdasági jogba. Arról a kérdésről van szó, hogy lehet-e a szerződésre irányadó jogként valamely "magánkodifikációt" választani, mint amilyen például az UNIDROIT Alapelvek, vagy a UCP 500, az ICC okmányos meghitelezésre vonatkozó egységes szabályai és szokványai.1 A Szövetségi Bíróság döntése ezért gyakorlati jelentőséggel bír.
A Szövetségi Bíróság által eldöntött esetben a svájci székhelyű felperes, akit egy FIFA ügynök képviselt, 1999. augusztus 16-án szerződést kötött egy görög részvénytársasággal, az alperessel egy, a felperes által képviselt futballista transzferjéről. A szerződésben a felek abban állapodtak meg, hogy a szerződésre a FIFA Szabályzat és a svájci jog az irányadó. Miután az alperes a kialkudott vételár egy részével késedelembe esett, a felperes 2003-ban keresetet indított a St-Galleni Kereskedelmi Bíróság előtt. A Bíróság a játékos-ügynökökre vonatkozó 2000. december 12-i FIFA Szabályzatot alkalmazta (a továbbiakban FIFA 2000 Szabályzat). A FIFA 2000 Szabályzat 22. cikk (3) bekezdése szerint: "Egy játékos-ügynök tevékenységével kapcsolatos panaszt írásban kell az illetékes Szövetséghez vagy a FIFA-hoz benyújtani. A panaszt legkésőbb két évvel az alapjául szolgáló esemény bekövetkezését követően, de mindenképp az azt követő hat hónapon belül kell benyújtani, hogy az érintett ügynök a tevékenységét megkezdte."
Az első fokon eljáró bíróság, miután megállapította illetékességét, alkalmazandónak találta a FIFA 2000 Szabályzatot, mint a svájci jog mellett választott jogot, tekintettel annak "belső koherenciájára" és "anyagi tartalmára" valamint "transznacionalitására", a svájci Nemzetközi Magánjogi Törvény (a továbbiakban IPRG) 116. cikke alapján. Ennek megfelelően, kumu-latíve alkalmazta a FIFA 2000 Szabályzatot és a svájci anyagi jogot, azzal, hogy az előbbi, mint lex specialis, megelőzi az utóbbit. Ennek az lett az eredménye, hogy a St-Galleni Kereskedelmi Bíróság nem vette figyelembe az svájci Kötelmi Törvény (OR) 127. cikke szerinti tíz éves elévülési időt, hanem a FIFA 2000 Szabályzat rendelkezését, mint különös szabályt alkalmazta, mely szerint két év után jogvesztés következik be. Miután a keresetet két éven túl nyújtották be, a bíróság ítéletében megállapította a jogvesztést.
A Szövetségi Bíróság ezt az álláspontot nem osztotta. Arra a következtetésre jutott, hogy az IPRG 116. cikke szerint kollíziós jogi értelemben csak állami jogok választhatók, olyan "anacionális normák", mint a magánszervezetek által létrehozott szabályok azonban nem. Az utóbbiak az előbbiekkel szemben alárendeltek, és miután nem tekinthetők az IPRG 116. cikke értelmében vett "jognak" csak anyagi jogi utalás keretében alkalmazhatók, azaz csak abban a körben, ameny-nyire az állami jog teret hagy egy autonóm szabályozásnak. Ennek megfelelően a konkrét esetben a FIFA 2000 Szabályzatra való utalás csak anyagi jogi utalásként fogható fel és azt megelőzik a svájci jog kógens normái. Az OR 129. cikkének kógens rendelkezése szerint tilos az OR 127 cikke szerinti tíz éves elévülési idő szerződésben történő lerövidítése. Ennek eredményeképpen a St-Galleni Kereskedelmi Bíróság álláspontjával ellentétben a követelés nem évült el, illetőleg nem szűnt meg jogvesztés folytán. A Szövetségi Bíróság ezért hatályon kívül helyezte a St-Galleni Kereskedelmi Bíróság ítéletét.
A Szövetségi Bíróság 2005. december 12-i döntése a "magánkodifikációk" állami bíróságok előtti kollíziós értelemben történő választhatóságát illetően, a hatályos jog alapján mindenképpen helyeselhető.
A FIFA 2000 Szabályzat tipikusan nem állami jog, amelyet a FIFA, mit jogalkotási hatáskörrel nem rendelkező magánszervezet alkotott meg. Azt, hogy egy ilyen magánszervezet által alkotott szabályrendszer kollíziós jogi értelemben választható-e, a lex fori dönti el. A kérdés Svájcban csakúgy, mint Németországban, heves viták tárgya. Több nemzeti választottbírósági törvénnyel és releváns választott bírósági szabályzattal ellentétben, amelyek lehetővé teszik nem állami jog kollíziós értelemben vett választását, Németországban és Svájcban a többségi vélemény szerint a magánkodifikációk, mint nem állami jog, állami bíróságok előtt de lege lata nem választhatók kollíziós jogi értelemben. Ennek alapja azonban - a sokak által, egyebek között a Szövetségi Bíróság által is képviselt nézettel ellentétben önmagában nem az, hogy az ilyen magánkodi-fiációk mögött nem áll olyan állami autoritás, amely a magánkodifikációk alkalmazását kötelezővé tenné. A törvényhozó a közhatalmi jelleg hiányában is alkalmazandónak nyilváníthat magánkodifikációkat a nemzetközi magánjogi törvényekbe foglalt megfelelő felhatalmazással. Ilyen jellegű felhatalmazást azonban nem találunk sem a svájci IPRG-ben, sem a Római Egyezményben, sem pedig a német EGBGB-ben. Bár az IPRG 116. cikke a Római Egyezmény 3. cikk (1) bekezdésével és az EGBGB 27. cikkével csaknem szó szerint megegyezően "jog"-ról szól, mint a jogválasztás tárgyáról, nem pedig "állam jogáról", mint az EGBGB 28. cikk (1) bekezdése, ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a ,jog" nem állami jogot is jelent. A svájci jog vonatkozáásban ez egyebek között az IPRG 187. cikke (1) bekezdésének és 116. cikke (1) bekezdésének francia szövegéből is következik. A 116. cikk (1) bekezdésében a "droit" (jog) szó szerepel, mit a jogválasztás tárgya, a 187. cikk (1) bekezdése viszont arról rendelkezik, hogy a választottbíróság a felek megállapodása szerinti "Régies de droit" (jogi szabályok) alapján dönti el a jogvitát. A "Regles de droit" fogalmába a nem állami normák is beletartoznak. Ezt az értelmezést támasztja alá az IPRG megalkotásának története is, amelyből az a következtetés vonható le, hogy a nem állami jogok választása a 116. cikk keretében kizárt.
Ugyanez vonatkozik az EGBGB 27. cikk (1) bekezdésére, amelyet elhelyezkedésére figyelemmel rend-szertanilag az EGBGB 3. cikk (1) bekezdése alapján kell értelmezni, melynek következtében az EGBGB kollíziós normái csak állami jogra vonatkoznak. Ezt az álláspontot támasztja alá a Római Egyezmény, amely az EGBGB 27. cikkének alapjául szolgál. Ebből a szempontból különösen fontos a 2. cikk és 3. cikk (3) bekezdése valamint a 7. cikk (1) bekezdése, de erre utal az 1. cikk (1) bekezdésének angol szövege is, amely a következőképpen fogalmaz: "The rules of this Convention shall apply to contractual obligations in any situation involving a choice between the laws of different countries" Ebből a rendelkezésből a szerződő államokban - Hollandia kivételével - azt a következtetést vonják le, hogy a Római Egyezmény csak állami jog alkalmazását teszi lehetővé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
