A csődeljárás sikere szempontjából rendkívül fontos, hogy ki kerül az elismert, nem vitatott követeléssel rendelkező hitelezők kategóriájába, ugyanis csak ezek a hitelezők rendelkeznek szavazati joggal. Hosszú ideig a gyakorlatot a Gfv. X. 30.174/2012/7. sz. döntés orientálta, amelyben a Kúria kimondta, hogy az adóssal szemben a csődeljárás kezdő időpontjában már folyamatban levő bírósági vagy hatósági eljárásokban a hitelező által érvényesített követeléseket csak akkor lehet az eljárásban alkalmazandó - és a hatályos - jogszabályok alapján nem vitatott igényként elismerni és ennek alapján a hitelező részére szavazatot biztosítani, ha az érvényesítésre irányuló eljárás jogerősen befejeződik. Ha az adós már a csődeljárást megelőzően vitatottá tette a vele szemben közokirat alapján érvényesíteni kívánt követelést, az így vitatottá tett igényt - ha a hitelező a követelését bejelenti a csődeljárásban - csak a vitatott hitelezői igények között lehet nyilvántartásba venni.
A fenti döntés következményeként több adós azt a taktikát alkalmazta, hogy a csődeljárás megindítása előtt peres eljárást kezdeményezett azon hitelezővel szemben, akik esetében tartott attól, hogy nem támogatják az egyezséget. Ennek következtében milliárdos hitelezői igénnyel rendelkező hitelezőt lehetett kiiktatni az egyezségkötési folyamatból, s lényegében a kisebb hitelezői igénnyel rendelkező hitelezők döntöttek arról is, hogy a milliárdos hitelezői igénnyel rendelkező hitelező milyen mértékű kielégítést kap.
(Csak zárójelben jelzem, hogy a másik jellemző ügyeskedés nem létező vagy hirtelen "előbukkant" követelések közokiratban történő elismerése, amely szintén befolyásolja a szavazást. Az ismertetett döntés azonban ezt a témát nem érinti.)
A törvényszéki bírák már régóta próbálták ezt az ellentmondást kiiktatni oly módon, hogy megnézték, pontosan milyen tárgyú perről van szó, s ha a per tárgya nem az egész követelés volt, a per által nem érintett követelésrészt a nem vitatott kategóriába soroltatták. Ezt az eljárást a felsőbíróságok azért nem fogadták el kezdetben, mert álláspontjuk szerint ezzel a csődbíróság elvonja a peres bíróság hatáskörét. A Kúria a közelmúltban meghozott Gfv. VII. 30.275/2014/4. számú döntésével - részben elfogadva az alsóbb fokú bíróságok álláspontját - alapvetően változtatott az eddigi ítélkezési gyakorlaton. A döntést csak ebből a szempontból elemezzük. A döntés értelmezéséhez elengedhetetlen a tényállás rövid ismertetése, ebből
- 10/11 -
azonnal ki is derül, hogy a csődeljárásban alkalmazott klasszikus adósi magatartásról van szó.
A most jelzett ügyben a bíróság az adós kérelmére 2014. január 13-án indította meg a csődeljárást. Az adós a 2014. március 4-én megtartott egyezségi tárgyaláson megkötött csődegyezség jóváhagyása érdekében 2014. március 7-én nyújtott be kérelmet a bírósághoz. A becsatolt csődegyezségi tárgyalási jegyzőkönyv szerint a vagyonfelügyelő tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elsőfokú bíróság előtt a Bank hitelező kifogásának elbírálására irányuló eljárás folyamatban van, és kérte az adóst, hogy két héttel halassza el a tárgyalást. A folyamatban levő, kifogás alapján indult eljárás a Bank hitelező igényének vitatottként történt besorolása megváltoztatására irányult. Az adós a kérelemnek nem tett eleget, az egyezségi tárgyaláson a jelenlevő Bank hitelezőnek nem biztosítottak szavazati jogot igényének vitatott minősítése miatt.
Az egyezségi tárgyaláson a nem biztosított kategóriában elismertként nyilvántartásba vett követelések hitelezői 2957 szavazatszámmal rendelkeztek, ebből az egyezségi javaslatot elfogadó hitelezők szavazata 2848 volt. A megállapodás szerint az adós arra vállalt kötelezettséget, hogy az elismert biztosított és elismert nem biztosított hitelezői kategóriában visszaigazolt hitelezők részére a vagyonfelügyelő által elismertként, illetve nem vitatottként visszaigazolt, összesen 148 169 806 Ft követelés összegéből a hitelezők részére a hitelezők követelése 20%-ának megfelelő összeget, azaz mindösszesen 29 633 960 Ft összeget egyenlít ki oly módon, hogy saját váltót állít ki egyenként a hitelezők részére 2023. december 31-i lejárattal.
Az egyezséghez csatolt kimutatás szerint az adósnak nem vitatott biztosított hitelezői nem voltak, a vagyonfelügyelő az egyezségi tárgyalás időpontjában a Bank követelését vitatott biztosított hitelezői igényként tartotta nyilván.
A Bank három kifogást terjesztett elő, melyből a témánk szempontjából legfontosabb kifogásban azt sérelmezte, hogy bejelentett követelését a vagyonfelügyelő a vitatott igények kategóriájába sorolta be. A bíróság 2014. március 14-én meghozott 7. sorszámú végzésében a kifogásnak részben helyt adott és megállapította, hogy a vagyonfelügyelő köteles a Bank hitelező által az adós részére folyósított lejárt, vissza nem fizetett tőkeköveteléseket - annak a csődeljárás kezdő napján érvényes MNB euró/forint középárfolyama alapján számított összegében - hitelezői igényként nyilvántartani, nem biztosítottként. Az ezt meghaladó kifogást a bíróság elutasította.
a) Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
