Belső jogunk joghatósági szabályai az új nemzetközi magánjogi törvény (Nmtv.) elfogadását megelőzően utoljára 2000-ben kerültek átfogó felülvizsgálatra. Az akkori reform viszont túlnyomórészt a vagyonjogi ügyeket érintő joghatóságra koncentrált; azok rendszerét alakította át, többé-kevésbé az Európai Unióban kialakult "brüsszeli rendszer"[1] mintájára. A 2000. évi joghatósági reform bár érintette a személyállapoti ügyeket is, de azokon inkább csak "kozmetikai beavatkozást" végzett, változatlanul hagyván azok addigi struktúráját. Az új Nmtv. joghatósági szabályrendszere terén ezzel szemben a legmarkánsabb változások talán éppen a családjogi és személyállapoti ügyeket érték.
A 2000. évi reform óta eltelt lassan két évtizedben nem is érte változás a személyállapoti és családjogi joghatósági szabályainkat, eltekintve attól, hogy azok alkalmazási köre az uniós jogalkotásnak köszönhetően egyre inkább visszaszorult. A polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés uniós szakpolitikája körében elfogadott uniós aktusok ui. az elmúlt években egyre inkább kiterjedtek családjogi jogviszonyokra is, lefedve azokat egységes joghatósági (és kollíziós) normákkal. Utóbbiak közül a Brüsszel-IIA. rendelet[2] a családjogi jogviszonyok egymagában két eléggé "sarkalatos" területét érinti, a házassági ügyeket és a szülői felelősségi viszonyokat; utóbbi terület pedig felöleli nemcsak a szülői felügyeleti jogviszonyokat, hanem a szülői felügyelet pótlására szolgáló jogintézményeket, mint pl. a gyámságot is. De említést érdemel a tartási rendelet[3], továbbá az ugyan nem családjogi tárgykört érintő, de a családi viszonyokhoz ezer szállal kapcsolódó új öröklési rendelet (EuÖR.)[4] is.
- 44/45 -
A családjogi és személyállapoti ügyekre vonatkozó joghatósági normákat a korábbi szabályozás a joghatósági rezsimek általánosan bevett három fő kategóriája az általános, különös és a kizárt/kizárólagos joghatósági szabályok "koordináta-rendszerében" helyezte el. A magyar jogfelfogás által személyállapoti ügynek tekintett ügyfajtákat a kizárólagos/ kizárt joghatósági normák hatálya alá vonta[5]; míg a személyállapoti ügynek nem minősülő családjogi ügyfajtákra[6] (pl. házassági vagyonjog, gyermekelhelyezés és kapcsolattartás, gyám és gyámolt közötti jogviszony) az általános joghatósági szabállyal versengő, különös joghatósági okokat bocsátott rendelkezésre. A családjogi és személyállapoti ügyekre vonatkozó joghatóság szabályozása tehát a régi Kódex rendszerében strukturálisan nem különült el a vagyonjogi ügyeket ("polgári és kereskedelmi ügyeket") érintő joghatóságtól.
Személyállapoti ügyekben a magyar jogban hagyományosan az állampolgárság elve játszotta a "főszerepet" a joghatóság terén: A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmtvr.) hatálybalépését megelőzően magyar állampolgár személyállapoti ügye kivétel nélkül kizárólagos magyar joghatóság alá tartozott[7]. Az Nmtvr. eredeti szövege[8] ezalól már több ponton kivételeket nevesített az érintett fél külföldi lakóhelyének figyelembevételével; ezeket a kivételeket a 2000. évi CX. törvény bővítette, ám az állampolgárság köteléke egészen az új Nmtv. hatálybalépéséig dominánsnak volt tekinthető a személyállapoti ügyeket érintő joghatóság terén[9].
A személyállapoti ügyek tekintetében a korábbi joghatósági rendszerünk jóformán nem nevesített az egyes idetartozó ügyfajtákra vonatkozó különös joghatósági normákat; hanem teljesen egy tekintet alá vont valamennyi személyállapoti ügyet[10]. A magyar bíróságok és más hatóságok joghatóságának megalapozására szolgáló direkt joghatóság (Entscheidungszuständigkeit, compétence internationale directe) terén a szabályozás lényegében egyetlen joghatósági szabály-párt nevesített:
• ha magyar állampolgár személyi állapotát érinti az ügy, minden egyéb körülménytől függetlenül fennállt a magyar joghatóság (Nmtvr. 62/B. § bevezető mondata);
• nem magyar állampolgár személyi állapotát érintő ügyben pedig - főszabályként -nem állt fenn a joghatóság (Nmtvr. 62/D. § (1) bek.); de magyar bíróság nem magyar állampolgárok közötti személyállapoti perben eljárhatott, ha a felek egyike lakóhelye vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett belföldön.
- 45/46 -
A szabályozás ügytípusok szerint differenciált különös szabályokat csupán a kizárólagos magyar joghatóság alóli kivételként fogalmazott meg a 62/B. § a)-e) pontjaiban felsorolt ügyfajták tekintetében; ezek a szabályok azonban indirekt joghatósági normák[11], amelyeknek funkciója nem a magyar bíróságok és más hatóságok joghatóságának megalapozása[12]; azoknak csupán külföldi határozat hazai elismerésével összefüggésben volt jelentősége (az Nmtvr. 70. § (1) bekezdésére figyelemmel).
Mind az általános joghatósági szabálynál, mind az egyes családjogi ügyekre vonatkozó különös joghatósági szabályoknál és a személyállapoti ügyekre vonatkozó kizárólagos/ kizárt joghatósági szabályok körében jelentkező sajátosság, hogy azok "kombinálták" az érintett személy lakóhelyét és szokásos tartózkodási helyét, mint joghatóságot megalapozó körülményt; a kettő közül bármelyiknek a belföldi fennállása egymagában alkalmas volt a magyar joghatóság megalapozására.
Az Nmtv. családjogi és személyállapoti ügyekre vonatkozó joghatósági szabályainak felépítése során a jogalkotó teljesen új koncepciót követve, "nulla-bázisú" tervezéssel járt el, nem pedig a korábbi szabályozási struktúra alapulvételével. A korábbi joghatósági szabályok nemcsak tartalmilag kerültek felülvizsgálatra, hanem az új kódex egyúttal szerkezeti tekintetben is teljesen új koncepciót követ.
A "családjogi és személyállapoti ügyekre" vonatkozó joghatósági szabályokat az Nmtv. a 37. alcím alatt tartalmazza. Az ide tartozó ügyek tekintetében egyfajta zárt rendszerű joghatósági rezsim került kialakításra. Ezekben az ügyfajtákban így - a 35. alcím szerinti, valamennyi ügyfajtára kiterjedő közös joghatósági szabályok mellett - csak a 37. alcím szerinti joghatósági szabályokra lehet hivatkozni; nem alkalmazhatóak ezzel szemben a vagyonjogi ügyekre vonatkozó, 36. alcím szerinti joghatósági szabályok. Az új kódex tehát teljesen elkülöníti[13] a vagyonjogi ügyek joghatósági szabályaitól a családjogi és személyállapoti ügyekre irányadó joghatóságot. Ezekben az ügyekben a törvény eljárásjogi pozíciók (pl. alperes) helyett sokkal inkább anyagi jogi pozíciók (pl. az ügyben érintett gyermek vagy védelemre szoruló felnőtt személy, az eltűnt személy stb.) szerint
- 46/47 -
határozza meg a joghatóságot. Az ilyen ügyekre vonatkozó joghatósági szabályoknak "eljárás-semlegesnek" kell lenniük, miután azok alkalmazására nemcsak peres eljárásokban, hanem az érintett ügyfajtákban meglévő nemperes, illetve közigazgatási (pl. gyámhatósági) eljárásokban is szükség van.
A "személyiállapoti ügyek" kifejezést a törvény immár csak az alcímben használja. Az e fogalom által lefedett ügyek pontos köre nehezen határozható meg annak ellenére, hogy a magyar jog e fogalmat régóta használja, és arra vonatkozólag az új Pp. is tartalmaz fogalom-meghatározást[14]. A Pp. 429. §-ában található felsorolás is csak részben vehető alapul, miután az itt felsorolt eljárások a személyállapoti ügyekben egy szűkebb körét - a peres úton és különleges eljárási szabályok szerint elbírálandó személyállapoti ügyeket - fogják át. A hazai jogirodalom mindeddig inkább csak a különleges peres eljárásokkal összefüggésben foglalkozott a kérdéssel, ám viszonylag kevés figyelmet fordított azon ismérvek meghatározására, mi alapján sorolható valamely eljárás a személyi állapoti ügyek körébe[15]. A fogalom tartalma időben is változó: a régi magyar jogirodalom ide sorolt néhány, mai jogunkban már nem ismert személyi jogviszonyt[16]. A "személyállapoti ügyek" fogalmát ráadásul a polgári anyagi jog nem ismeri: a hagyományosan ide sorolt jogviszonyok nagy része a családjog (pl. házassági kötelék, apaság és származás, örökbefogadás, szülői felügyelet), némelyikük pedig a személyi jog (pl. jogképesség, cselekvőképesség, névviselés) körébe sorolható.
Mindezt a problémát az új szabályozás áthidalja azzal, hogy a korábbi szabályozással szemben nem állít fel valamennyi "személyiállapoti ügyre" egyaránt kiterjedő közös joghatósági normát. Az Nmtv. kimerítően meghatározza, hogy a 37. alcím alá mely jogviszonyok tartoznak, és ennek során az anyagi jog - a Ptk. - szerinti tagolódásából indul ki. A "családjogi és személyállapoti ügyek" a joghatósági szabályok rendszerében egyetlen egységes fogalompárt képez, anélkül, hogy a két kategória elhatárolásra kerülne. A "személyállapoti ügyek" fogalmának az új Nmtv. joghatósági szabályainak körében így immár nincs normatív tartalma; ennek következtében mellőzhető a joghatóság vizsgálata során annak tisztázása, hogy a természetes személyeknek pontosan mely jogviszonyai tartoznak is a "személyi állapot" fogalma alá, és melyek azok, amelyek személyállapoti ügyben nem minősüli családjogi jogviszonyok.
- 47/48 -
A joghatósági okok tekintetében messzemenően a szokásos tartózkodási hely elve érvényesül; ugyanakkor a törvény - többnyire vagylagosan - belföldi fórumot bocsát rendelkezésre az érintett személy magyar állampolgárságára figyelemmel is. A szokásos tartózkodási helyre vonatkozó új fogalom-meghatározás markánsan eltér az Nmtvr. korábbi - mára teljesen elavulttá vált - meghatározásától[17]. Az új meghatározás[18] szokásos tartózkodási helynek azt a helyet tekinti, amelyhez az adott természetes személyt életvitelének tényleges központja köti. A szokásos tartózkodási hely hollétének megítélése minden esetben jogalkalmazói mérlegelést igényel, és csak az adott személy életviszonyainak ismeretében lehetséges. A 3. §-hoz fűzött miniszteri indokolás kiemeli a szokásos tartózkodási hely vizsgálata körében leginkább figyelembeveendő tényezőket. Ide tartoznak az adott személy magánéleti és szakmai kapcsolatrendszerével összefüggő olyan kötődések, mint pl. a rendszeres jövedelemforrás, állandó munkahely, saját tulajdonú ingatlan, állampolgárság, nyelvismeret, családi, szakmai, gazdasági érdekeltség, egészségügyi ellátás igénybevételének helye. Mindazonáltal e körülmények egyike sem döntő jelentőségű egymagában; és az értékelésnél figyelembe vehető tényezők kimerítő felsorolása nem is lehetséges.
Az új fogalom-meghatározáson egyértelműen felismerhető az uniós joggyakorlat hatása. Az uniós aktusok alkalmazási körében - normatív definíció hiányában[19] - az Európai Bíróság (EuB) előzetes döntéshozatali eljárásban hozott egyes határozatai irányadóak a fogalom tartalmára nézve. Az EuB eddigi döntéseiben[20] szintén egy komplex, számos tényezőből összetevődő és egyedi mérlegelést igénylő kategóriaként értelmezte a szokásos tartózkodási helyet. Véleményünk szerint szerencsés lenne a szokásos tartózkodási hely Nmtv. 3. §-ának b) pontja szerint autonóm, magyar belső jogi fogalmának értelmezése során is figyelembe venni az EuB eddigi, illetve ezután meghozandó határozatait, elkerülendő, hogy a hazai gyakorlat ugyanazon joghatósági okot (illetve kollíziós kapcsolóelvet) kétféle fogalmi tartalommal legyen kénytelen alkalmazni.
Szemben a korábbi szabályozással, az Nmtv. nem említi a családjogi és személyállapoti ügyekben a belföldi joghatóságot megalapozó okok közül a lakóhelyet. A lakóhely és a szokásos tartózkodási hely közötti elhatárolás ugyanis képlékeny. Lényegében mindkét kapcsolóelv a domicílium elvéből fakad[21], és azok kritériumrendszere között átfedés[22] is
- 48/49 -
van; a gyakorlatban nehézségeket okozhat a kettő elhatárolása. Ugyanazon ügyfajta tekintetében ezért nem szerencsés két egymáshoz tartalmában ennyire közelálló joghatósági okot egyaránt rendelkezésre bocsátani. Az Nmtv. e tekintetben az uniós szabályozást követi: a polgári vagyonjogi ügyekben - a Brüsszel-IA-R.-hez hasonlóan - a lakóhelyhez kapcsolja a joghatóságot, a családjogi és személyállapoti ügyfajtákban ezzel szemben a szokásos tartózkodási helyhez.
Átgondolást igényelt végül a kodifikáció során a külföldi határozatok belföldi elismerésének feltételrendszeréhez tartozó indirekt joghatóság kérdése.
A nemzetközi polgári eljárásjogi szakirodalom funkcionálisan megkülönbözteti egymástól az ún. direkt és indirekt joghatósági normákat. A direkt joghatósági normák (competence directe) arra kérdésre adnak választ, hogy a hazai jogalkalmazót megillet-e joghatóság valamely eljárás lefolytatásához, és érdemi határozat meghozatalához. Ezzel szemben az indirekt joghatósági szabályok (competence indirecte) arra nézve tartalmaznak iránymutatást, hogy a belföldi jogrend valamely külföldi bíróságot (hatóságot) adott ügyben "belföldi szempontból" joghatósággal rendelkezőnek tekint-e. Az indirekt joghatóság szabályai ennélfogva nem a polgári jogviszony érdemi elbírálására irányuló eljárás, hanem egy külföldi határozat belföldi elismerése során játszanak szerepet[23]. A nemzeti jogrendszerek ui. a külföldi határozatok belföldi elismeréséhez megkívánt feltételek rendszerében ui. általában bizonyos joghatósági kontrollt is alkalmaznak; azaz a külföldi határozat belföldi elismerhetőségének vizsgálata rendszerint kiterjed arra a kérdésre is, hogy az ügyet az eljárt külföldi bíróság államához kellően szoros kapcsolat fűzte-e. A magyar nemzetközi polgári eljárásjog az eljárt külföldi bíróság joghatóságának vizsgálatára a német szakirodalom által ún. tükörkép-elvnek (Spiegelbildprinzip) nevezett megoldást alkalmazza, amely az Nmtv. 109. § (1) bekezdésének a) pontjából és (2) bekezdéséből jut kifejezésre. Eszerint a belföldi elismerésének feltétele egyebek mellett az, hogy az eljárt külföldi bíróság joghatósága e törvény alapján megalapozott legyen; e feltétel - hacsak a törvény eltérően nem rendelkezik - akkor tekinthető teljesültnek, ha a külföldi bíróság olyan joghatósági ok alapján járt el, amely e törvény alapján ugyanolyan ügyben a magyar bíróság joghatóságát is megalapozná. Főszabályként tehát a magyar szabályozás ugyanolyan széles terjedelemben ismeri el a külföldi bíróságok döntési kompetenciáját (indirekt joghatóság), mint, amilyen széles terjedelemben a magyar bíróságokat joghatósággal ruházza fel (direkt joghatóság)[24].
Ugyanakkor az Nmtv. éppen a családjogi és személyállapoti ügyek körében több ügyfajta tekintetében is kivételt tesz a tükörkép-elven alapuló megoldás alól, és a direkt
- 49/50 -
joghatóságtól teljesen elkülönítve szabályozza a külföldi határozatok hazai elismerése során jelentőséggel bírói indirekt joghatóságot[25]. A X. Fejezetben - azon belül a 37. alcímben - nevesített joghatósági szabályok mindegyike direkt joghatósági norma; a családjogi és személyállapoti ügyekre vonatkozó indirekt joghatósági szabályok a XI. Fejezet 40. alcímében nevesített különös elismerési feltételek között találhatóak meg.
Az elkülönített szabályozás oka abban rejlik, hogy az indirekt joghatóság kérdését rendezni kell a belső jogban azon jogviszonyok tekintetében, amelyekre nézve a joghatóság szabályozását immár átvette az uniós jog, és így a belső jogunkból eltűntek a direkt joghatósági normák. Jellemző példát nyújtanak erre a tartási kötelezettséget érintő eljárások. Az uniós tartási rendelet a tagállamok bíróságainak direkt joghatóságát univerzálisan (harmadik országokhoz fűződő tényállásokra is kiterjedően) szabályozza, ám a többi uniós rendelethez hasonlóan nem terjed ki a harmadik államban hozott tartási határozatok egyes tagállamokban való belföldi elismerésének rezsimjét; ennek szabályozása - ideértve a harmadik államból származó határozatokkal szemben érvényesített indirekt joghatóság kérdését is - továbbra is a tagállami hatáskört képez. Tartási ügyekben így a magyar perbíróságnak minden esetben (kizárólag harmadik államhoz fűződő elemet tartalmazó tényállások esetében is) az egységes uniós szabályok alapján kell vizsgálnia a direkt joghatósága meglétét, ellenben harmadik államban hozott határozatok hazai elismerhetőségének vizsgálata során a magyar belső jog - az Nmtv. 119. §-ában - felállított indirekt joghatósági szabály alapján kell vizsgálnia, hogy az ügyet kellően szoros kapcsolat fűzte-e az eljárt külföldi perbíróság államához[26].
Az alábbiakban néhány, az Nmtv. által a családjogi és személyállapoti ügyek körébe sorolt ügyfajtát érintő új joghatósági szabály-rendszert tekintünk át.
A házassági köteléket érintő eljárások tekintetében a joghatóságot immár az esetek túlnyomó része tekintetében a Brüsszel-IIa-R. szabályozza. A joghatósági okok 3. cikk szerinti katalógusa lényegében valamennyi olyan esetet felölel, amikor az ügyet a házastársak személyes körülményei (szokásos tartózkodási hely, állampolgárság) alapján kellően szoros kapcsolat fűz valamely tagállamhoz. A magyar autonóm szabályozásnak a tagállami fennmaradó joghatóságra vonatkozó szabályt[27] kell tartalommal megtöltenie, amely lényegében a harmadik államhoz fűződő eseteket érinti. Ilyen eset fordul elő pl. akkor, ha
- 50/51 -
a házastársaknak nincs a keresetindításkor közös tagállami állampolgárságuk, és egyikük sem rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel a tagállamok valamelyikének területén.
Az Nmtv. 101. § (1) bekezdése által követett megoldás szerint ilyen esetben egymagában a házastársak egyikének magyar állampolgársága megalapozza a magyar bíróság joghatóságát a házassági keresetre. Ez a rendelkezés tartalmi tekintetben nem jelent változást a korábbi szabályozáshoz képest[28]. Nem alkalmazható azonban ez a joghatósági rendelkezés abban az esetben, ha az alperes házastárs tagállami állampolgársággal rendelkezik. Az ilyen házastársat védi ui. a Brüsszel-IIa-R. 6. cikkének b) pontja, amely szerint a tagállami állampolgár[29] házastárssal szemben kizárólag a rendelet joghatósági katalógusában nevesített joghatósági szabályok valamelyike alapján indítható házassági eljárás.
A házassági perben eljáró magyar bíróságnak így - az Nmtv. 101. § (1) bekezdésében megfogalmazott joghatósági szabály szubszidiárius mivoltára tekintettel - mielőtt e szabály alapján megállapítaná joghatóságát házassági keresetre, kellő gondossággal kell vizsgálnia, hogy
• nem állapítható-e meg a rendeletben nevesített joghatósági szabályok bármelyike alapján akár magyar, akár valamely másik tagállam joghatósága; illetve
• nem merül-e fel a rendelet 6. cikkéből eredő korlátozás az Nmtv. szerinti joghatósági szabály alkalmazásával szemben.
A házassági ügyek tekintetében egy külön problémakört jelentenek a házasság létezésének vagy nemlétezésének megállapítása iránti eljárások. Az európai jogirodalomban a mai napig nem tisztázott egyértelműen, hogy a Brüsszel-IIa-R. tárgyi hatálya kiterjed-e az ilyen eljárásokra. Bár léteznek olyan álláspontok[30], amelyek szerint a házassági kötelékkel kapcsolatban mind a pozitív, mind a negatív megállapítási keresetek a rendelet hatálya alá tartoznak[31]; a többségi álláspont[32] mégis abból indul ki, hogy az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja kimerítően meghatározza a Brüsszel-IIa-R. tárgyi hatálya által felölelt házassági ügyeket, és minden itt nem nevesített ügy - még ha az a házassági kötelék jogi sorsával kapcsolatos is - kívül esik a rendelet hatályán. Önálló joghatósági szabály felállításával a magyar törvényhozó is az utóbbi álláspontot tekintette irányadónak. Az Nmtv. 101.
- 51/52 -
§-ának (2) bekezdése értelmében a magyar bíróság joghatóságát megalapozza a felek bármelyikének magyar állampolgársága vagy az alperes belföldi szokásos tartózkodási helye.
Eltérően a házassági köteléket érintő eljárásoktól, a házastársak személyes- és vagyoni jogviszonyait érintő eljárásokra vonatkozó joghatóság szabályozása terén lényegében teljes mértékű a magyar jogalkotó szabályozási hatásköre, miután Magyarország nem vesz részt a megerősített együttműködés keretében megalkotott uniós szabályozásban[33], és így az uniós rendelet hatálya nem terjed majd ki Magyarországra. Az Nmtv. 102. §-ában lefektetett szabályozás így nemcsak az Európai Unión kívüli, hanem tagállambeli szokásos tartózkodási hellyel rendelkező házastársakra is kiterjed; e joghatósági rendelkezéseket csak abban az esetben nem lehet alkalmazni, ha az adott ügyben valamelyik nemzetközi szerződés[34] szabályai határozzák meg a joghatóságot. Nem alkalmazhatóak azonban e joghatósági szabályok a házastársi tartási kötelezettséget érintő eljárásokra. A házastársak közötti jogviszonyok e szegmense tekintetében ui. egységes, és zárt rendszert képező joghatósági szabályozás létezik az uniós jogban. A házastársi tartási kötelezettség tekintetében így - akár külön perben, akár házassági per járulékos kérdéseként bírálják is el azt - mindenképpen az Eu-Tartási-R. joghatósági szabályait kell figyelembe venni.
A 102. §-ban felállított joghatósági szabályok két csoportba sorolhatóak. Az (1) bekezdésben felállított joghatósági szabályok azokra az esetekre vonatkoznak, amikor a 102. § szerinti jogviszonyok rendezésére izoláltan, külön eljárásban kerül sor, nem pedig valamely más eljárás járulékos kérdéseként. Ilyen esetekben a magyar bíróság joghatóságát megalapozza az (1) bekezdésben nevesített joghatósági okok bármelyike, azaz az alperes házastárs belföldi szokásos tartózkodási helye, a házastársak utolsó közös belföldi szokásos tartózkodási helye (feltéve, hogy egyiküknek a keresetindításkor továbbra is belföldön van a szokásos tartózkodási helye), továbbá a házastársak közös magyar állampolgársága. A házastársak közös magyar állampolgárságán alapuló joghatósági okra történő hivatkozásnak természetesen nem akadálya az, ha a házastársak valamelyikének, vagy akár mindkettőjüknek a magyar mellett egyéb állampolgársága is van. E joghatósági okok mindegyike ismert már a magyar jogalkalmazó számára, miután ezeket a Brüsszel-IIa-R. házassági ügyekre vonatkozó joghatósági katalógusa is nevesíti; a magyar jogalkotó lényegében a Brüsszel-IIa-R. 3. cikke szerinti joghatósági katalógusból "válogatott ki" néhány joghatósági okot.
Az e bekezdésben foglalt joghatósági szabályok attól függetlenül irányadóak viszont, hogy
- 52/53 -
a felmerült jogkérdés elbírálására peres eljárásban (pl. házassági vagyonjogi per, volt házastárs névviseléstől való eltiltása iránti per) vagy nemperes eljárásban (pl. házassági vagyonközösség bírósági megszüntetése az életközösség fennállása alatt[35]) kerül-e sor.
A házastársak személyes és vagyoni jogviszonyainak az egyik szűkebb, bár a gyakorlatban kétségtelenül legjelentősebb szegmense, a házassági vagyonjogi ügyek tekintetében a törvény egy további joghatósági okot nevesít. A (2) bekezdés értelmében ilyen jogviszonyt érintő eljárhat magyar bíróság akkor is, ha az eljárás tárgyát képező vagyontárgy belföldön található. Megjegyzendő, hogy amennyiben a házastársi vagyonjogi igény belföldi ingatlannal kapcsolatos, a magyar joghatóság már eleve következik a 88. § a) pontja szerinti kizárólagos joghatósági szabályból. Ennélfogva a 102. § (2) bekezdése szerinti különös joghatósági ok a belföldi nem ingatlan vagyontárggyal (pl. belföldi pénzintézetnél kezelt megtakarítás, befektetés) kapcsolatos igényérvényesítés terén bír jelentőséggel.
E joghatósági okra történő hivatkozásnak csak akkor van helye, amennyiben a szóbanforgó belföldi vagyontárgy az "eljárás tárgyát képezi", azaz az eljárásban érvényesíteni kívánt igény közvetlenül érinti a szóbanforgó vagyontárgyat. Ez az eset pl. akkor, ha a felperes házastárs arra való hivatkozással érvényesít tulajdonjogi igényt a belföldi vagyontárgyra nézve, hogy a másik házastárs és közte fennállt házassági vagyonjogi rendszer szabályai szerint a javára e vagyontárgyon dologi hatályú jogszerzés következett be (pl. házassági vagyonközösség esetében). Nem felel meg viszont ennek a feltételnek az az eset, amikor a felperes házastárs kötelmi természetű házassági vagyonjogi igényt érvényesít; így pl. ha a házastársak között közszerzeményi rendszer állt fenn, és a kereset a vagyongyarapodás arányos részének megtérítésére irányul. Ilyen esetben a kereseti kérelem nem közvetlenül a belföldi vagyontárgyat érinti; az legfeljebb fedezetéül szolgál a követelésnek, azaz pernyertesség esetén arra belföldi végrehajtás lenne vezethető.
A joghatósági okok szabályok másik nagy csoportja azokat az esetköröket érinti, amikor a házastársak közötti személyes- és vagyoni jogviszonyok elbírálására járulékos kérdésként vagy előkérdésként kerül sor; ezeket az eseteket érintik a (3)-(4) bekezdésekben megfogalmazott joghatósági szabályok. Ezek egyike az az eset, amikor házassági per járulékos kérdéseként kerül sor a személyes- és vagyoni jogviszonyok körébe tartozó valamely jogkérdés elbírálására. Ilyen esetben egymagában megalapozza a magyar bíróság joghatóságát az ilyen járulékos kérdések elbírálására az a körülmény, ha házassági köteléket érintő eljárásra fennáll a joghatósága. Etekintetben nincs jelentősége annak, hogy a házassági kötelék tekintetében a joghatósága a Brüsszel-IIa-R. vagy az Nmtv. 101. §-a alapján áll-e meg. Ezzel az összefüggéses joghatósági szabállyal a törvény az olyan esetekben, amikor a házassági köteléket érintő eljárásra a Brüsszel-IIa-R. joghatósági szabályai irányadóak, közvetve rendelkezésre bocsátja az e rendelet által nevesített valamennyi joghatósági okot a házastársak személyes- és vagyoni jogviszonyainak járulékos kérdésként történő elbírálására.
Egy további összefüggéses joghatósági okot bocsát rendelkezésre a házassági vagyonjogi viszonyok elbírálására a (4) bekezdés. Amennyiben az örökhagyó után túlélő házastárs is maradt, a hagyatéki eljárásban rendszerint felmerül részkérdésként az öröklés
- 53/54 -
rendjének megállapítása mellett az örökhagyó és a túlélő házastárs közötti házassági vagyonjogi viszonyok kérdése. Többnyire tisztázást igényel ui., hogy az örökhagyó hagyatékaként leltárba vett vagyon teljes egészében az örökhagyó hagyatékát képezte-e, avagy annak bizonyos hányadát - az örökhagyó és a túlélő házastárs közötti házassági vagyonjogi rendszer szabályai folytán - ki kell hagyni a hagyatékból, miután az a túlélő házastárs vagyonát képezi. Amennyiben a túlélő házastárs a hagyatéki eljárásban ilyen házassági vagyonjogi igényt érvényesít, a közjegyző a Hetv. 81. §-ának (4) bekezdése értelmében -a törvény által ehhez megkívánt feltételek[36] teljesülése esetén - külön végzésben rendelkezik a szóbanforgó vagyonrész illetve vagyontárgy hagyatékból történő kihagyásáról, és megállapítja, hogy az a túlélő házastársat házassági vagyonjogi jogcímen illeti, továbbá ha lajstromozott vagyontárgyról van szó, a hagyatékátadó végzés megküldésével megkeresi a nyilvántartó hatóságot a túlélő házastárs tulajdonjogának bejegyzése iránt. Ahhoz, hogy a közjegyző a hagyatéki eljárás keretében a fentieknek megfelelően rendezze az örökhagyó és a túlélő házastárs közötti házassági vagyonjogi viszonyokat, elegendő, hogy az eljárás fő kérdésére, az öröklési viszonyok rendezésre joghatósággal rendelkezzen az erre irányadó uniós jogszabály, az EuÖR.[37] alapján.
Akár a házassági ügyek esetében, immár a szülő és a kiskorú gyermek közötti felügyeleti viszonyok terén is túlnyomórészt az uniós jog - a Brüsszel-IIa-R. - szabályozza a joghatóságot. A belső jog ennélfogva csak azon esetkörökre nézve szabályozhatja a joghatóságot, amikor a rendelet szabályai alapján nem állapítható meg egyetlen tagállamnak sem a joghatósága, azaz a tagállami fennmaradó joghatóság 14. cikk szerinti esetében. Annak tehát, hogy magyar jogalkalmazó az Nmtv. 106. §-a alapján állapíthassa meg joghatóságát, előfeltétele az, hogy
• a gyermek szokásos tartózkodási helye harmadik államban[38] legyen;
• ne jöjjön létre a szülők között a Brüsszel-IIa-R. 12. cikke szerinti joghatósági megállapodás; és
• a gyermek (egyszerű) ott-tartózkodása alapján se állapítsa meg a joghatóságát egyetlen tagállam se.
Jóllehet az Nmtv. 106. §-a szervesen kapcsolódik a Brüsszel-IIa-R.-hez, hiszen az annak 14. cikke szerinti tagállami fennmaradó joghatóságot kell kitöltenie, a törvény nem a rendelet szerinti "szülői felelősség" terminust, hanem a magyar anyagi jogban ismert fogalmakat - szülői felügyelet, kapcsolattartás, gyámság - használja. Ugyanakkor a 106. §
- 54/55 -
által lefedett családi jogviszonyok köre és a Brüsszel-IIa-R.-nek az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerint meghatározott tárgyi hatálya között majdnem[39] teljes az átfedés. Az Nmtv. 106. §-a felöleli a Ptk. Negyedik Könyvének XII. Címében, továbbá XIV-XVI. Címeiben szabályozott jogviszonyok rendezése iránti eljárásokat.
Az új szabályozás egyik nyomban szembetűnő sajátossága, hogy a szülői felügyelettel azonos joghatósági szabályok alá helyezte a gyámsági jogviszonyt. A korábbi szabályozásra az volt jellemző, hogy a gyámság intézményét inkább a gondnoksággal állította párhuzamba, mind a joghatóság, mind pedig az alkalmazandó jog szabályozása körében[40]. A gyámságot azonban a szabályozás sajátosságai sokkal inkább a szülői felügyelet intézményéhez kapcsolják. Annak jogi rendeltetése is a hiányzó szülői felügyelet pótlása; mindemellett nemzetközi tendenciaként is érvényesül a szülői felügyelet szabályrendszeréhez történő közeledése[41]. A szülői felügyelettel megegyező joghatósági szabályozás elsődleges indoka mindazonáltal abban áll, hogy e felügyeleti viszony szintén a Brüsszel-IIa-R. tárgyi hatálya alá tartozik; ennélfogva a gyámságot érintő eljárások joghatósági szabályozása terén immár ugyanolyan szűk mozgástér illeti meg a magyar jogalkotót, mint a szülői felügyeletet érintő eljárások tekintetében.
Közömbös a 106. § alkalmazása tekintetében, hogy az adott eljárás a kiskorú feletti felügyeleti viszony totalitását, egészét érinti-e (pl. gyermekelhelyezés, annak megváltoztatása, szülői felügyeleti jog megszüntetése illetve visszaállítása, gyámrendelés), vagy pedig annak csupán valamely részjogosítványát, illetve utóbbinak gyakorlását (pl. a gyámhatóság döntése közös szülői felügyelet esetén a szülők között valamely felügyeleti kérdésben felmerült vitában[42]; eseti gyám kirendelése a törvényes képviseletre érdekellentét esetén[43], stb.). Úgyszintén nincs jelentősége annak, hogy milyen szerv, és milyen jogi természetű eljárásban jár el: a 106. § szerinti joghatósági szabályozás egyaránt kiterjed a bírósági polgári eljárásokra, valamint a gyámhatóság hatáskörébe tartozó közigazgatási eljárásokra.
Gyökeresen megváltozott a joghatósági szabályozás struktúrája. A korábbi szabályozás sajátos vonása volt, hogy a szülői felügyeleti viszonyok körében markánsan eltérő joghatósági szabályokat állapított meg egy bizonyos eljárás-fajtára, nevezetesen a szülői felügyelet megszüntetése, illetve visszaállítása iránti perekre. Ezekre - mint személyállapoti ügyekre - a kizárólagos illetve kizárt joghatósági szabályok voltak irányadóak. A szülői felügyeleti viszonyok más szegmenseire[44] ezzel szemben különös joghatósági szabályokat nevesített a törvény. Az új szabályozás szakított a szülői felügyeleti viszonyok e mesterséges kettészakítottságával: az Nmtv. 106. §-a immár egységesen kezel a kiskorút érintő felügyeleti viszonyokat érintő valamennyi eljárást. A szülői felügyelet megszüntetése illetve visszaállítása iránti perek megkülönböztetett joghatósági kezelésének további
- 55/56 -
fenntartása mellett nehezen lettek volna felhozhatóak elvi vagy gyakorlati indokok; ilyen megkülönböztetést sem a Brüsszel-IIa-R., sem pedig a kérdést szabályozó nemzetközi szerződések[45] nem alkalmaznak.
A 106. § által lefedett felügyeleti jogviszonyok elbírálására irányuló eljárások tekintetében egyetlen kézenfekvő joghatósági ok jöhetett számításba, mégpedig az érintett gyermek magyar állampolgársága. A belföldi szokásos tartózkodási hely joghatósági okként történő nevesítése fel sem merülhetett, hiszen az az esetkör, amikor a gyermek belföldön rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, a Brüsszel-IIa-R. hatálya alá tartozik; ilyenkor a magyar bíróságnak vagy gyámhatóságnak a rendelet 8. cikke alapján kell megállapítania joghatóságát.
Belső jogunk tehát lehetővé teszi a hazai fórum igénybevételét egymagában a jogviszonyban érintett gyermek belföldi állampolgársága alapján; akkor is, ha a gyermek életvitelének központi helye nem Magyarországon van. Itt is hangsúlyozzuk azonban, hogy e joghatósági szabályra történő hivatkozásnak csakis harmadik államban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező gyermek esetében van helye.
A kodifikáció során felmerült annak kérdése, hogy indokolt-e joghatósági okként nevesíteni a gyermek vagyonának belföldi fekvését is, legalább az olyan esetekre, amikor az eljárás tárgyát a kiskorú valamely konkrét vagyontárgya képezi. A gyakorlatban ui. viszonylag nagy számban fordulnak elő olyan esetek, amikor a szülők a törvényes képviseleti jog gyakorlása körében a kiskorú valamely belföldi vagyontárgyával (pl. belföldi ingatlanával) kívánnak rendelkezni, ám a gyermek külföldön rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, és adott esetben magyar állampolgársága sincs, ám a jogügylet érvényességéhez gyámhatóság jóváhagyására van szükség. Egy ilyen, a vagyon fekvésén alapuló joghatósági szabály révén lehetőség nyílna arra, hogy a jóváhagyó határozat meghozatalára eleve abban az államban kerüljön sor, ahol annak hatályosulnia kell. A jogalkotó azonban eltekintett az ilyen joghatóság rendelkezésre bocsátásától. Ellene szól ui., hogy az ilyen eljárásban a hatóság vizsgálatának fókuszában elsősorban nem a kérdéses vagyontárgy, hanem a gyermek személyes és vagyoni viszonyai állnak; a gyámhatóságnak ui. az eset összes körülményét mérlegelve kell vizsgálnia[46], hogy a jognyilatkozat jóváhagyása a gyermek érdekeit szolgálja-e. Mindennek tisztázására (pl. környezettanulmány útján) pedig alapvetően a gyermek életvitelének központi helye szerinti állam hatóságai alkalmasak. Külföldön szokásos tartózkodási hellyel rendelkező gyermek belföldi vagyontárgyát érintő eljárásban a magyar gyámhatóság legfeljebb időigényes és költséges nemzetközi megkeresés útján deríthetné fel e körülményeket.
- 56/57 -
A korábbi szabályozás az ügyeinek viteléhez segítségre szoruló nagykorú személy védelmével kapcsolatban kizárólag két eljárás-fajta - a gondnokság alá helyezés, illetve annak megszüntetése - tekintetében tartalmazott kifejezett joghatósági szabályokat[47]. E szabályozás nem tartott lépést az anyagi jogunk intézményrendszerének fejlődésével. A gondnokság intézményének a kétezres évek elején bekövetkezett változásaival párhuzamosan ezen a területen is új eljárás-fajták jelentek meg (a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata; a gondnokság módosítása). Mindemellett összhangban a nemzetközi tendenciákkal olyan új jogintézmények jelentek meg a magyar jogban is, amelyek az - előrehaladott életkor, fizikai vagy szellemi fogyatkozás miatt - segítségre szoruló felnőttkorúak személyének és vagyonának védelmét a cselekvőképesség korlátozása nélkül szolgálják. Az ilyen életviszonyok terén rendelkezésre álló jogi eszközrendszer így napjainkra már jóval árnyaltabbá vált annál, mintsem, hogy elegendő lenne kizárólag a gondnoksági jogviszony keletkezésére illetve megszüntetésre irányuló eljárásokra koncentrálni a joghatósági szabályozásnál.
Az Nmtv. 107. §-a szerinti joghatósági szabályozás tárgyi hatálya ennélfogva - a (2) bekezdés szerinti utaló szabály folytán - kiterjed a felnőttkorúak védelmét szolgáló valamennyi, akár bírósági, akár közigazgatási hatósági (gyámhatósági) eljárásra. Felöleli
• a cselekvőképességet korlátozó gondnoksággal összefüggő valamennyi bírói eljárást (a cselekvőképességet részlegesen vagy teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés, ezzel összefüggésben az érintett által tett előzetes jognyilatkozat alkalmazásának elrendelése; a gondnokság kötelező felülvizsgálata, módosítása, megszüntetése);
• a gyámhatóságnak a gondnokolt személyének és vagyonának védelmére irányuló hatósági eljárásait (pl. a gondnokrendelés, a gondnok tisztségéből való felmentése, elmozdítása, tevékenységének felügyeletével összefüggő intézkedések, a gondnokolt nevében tett jognyilatkozatok jóváhagyása, stb.);
• úgyszintén a felnőttkorú személyek védelmét szolgáló olyan jogintézményekkel összefüggő eljárásokra, amelyek az érintettnek a cselekvőképességét nem korlátozták (pl. támogató kirendelése, ennek felülvizsgálata).
Uniós aktusok a felnőttkorúak védelmét szolgáló eljárások terén nincsenek; a hazai jogalkalmazás során mindazonáltal figyelembe kell venni a kétoldalú jogsegélyszerződéseink nagy részében fellelhető - a 107. §-sal szemben elsőbbséget élvező - ilyen szabá-
- 57/58 -
lyokat[48]. A többoldalú nemzetközi szerződések közül említést érdemel a felnőttkornak nemzetközi védelméről szóló 2000. január 13. napján kelt Hágai Egyezmény[49], amelynek Magyarország ugyan jelenleg nem részese, ám a csatlakozásra belátható időn belül sor kerülhet[50].
A 107. § (1) bekezdése két, egymással alternatív viszonyban álló joghatósági okot nevesít a szóbanforgó életviszonyokat érintő eljárásokra, mégpedig az érintett személy magyar állampolgárságát, illetve belföldi szokásos tartózkodási helyét. Magyar állampolgárságú érintett tekintetében ennélfogva hazai bíróság vagy gyámhatóság minden esetben eljárhat, külföldi állampolgár vagy hontalan érintett esetében azonban a belföldi eljárás feltétele, hogy megállapítható legyen az érintett belföldi szokásos tartózkodási helye.
A családjogi és személyállapoti ügyeket követően röviden érdemes szót ejteni a családi kapcsolatokhoz szorosan kapcsolódó öröklési viszonyokról is. Az új Kódex az öröklési jogviszonyokat érintő eljárások tekintetében annak ellenére tartalmaz joghatósági szabályokat, hogy immár közel három éve alkalmazásban van az öröklési ügyekre vonatkozó uniós joghatósági rezsim. A belső jog joghatósági szabályainak megtartására az EuÖR.-nek az időbeli hatályára vonatkozó sajátos rendelkezése folytán volt szükség.
Az öröklési eljárások tekintetében immár univerzális hatályú joghatósági normákat állapít meg az EuÖR., amelyek lefedik azokat az esetköröket is, amikor az örökhagyó szokásos tartózkodási helye halálakor harmadik államban volt. Utóbbi esetekre a rendelet 10. cikkében nevesített kiegészítő joghatósági szabályok, valamint a 11. cikk szerinti forum necessitatis szabálya irányadó. A rendelet tárgyi hatálya az öröklés egészére - az öröklési jogviszony valamennyi aspektusára - kiterjed. Az 1. cikk (2) bekezdése gyakorlatilag egyetlen öröklési jogi természetű jogkérdést zár ki a rendelet hatálya alól: a szóbeli végrendeletek érvényességét[51]. Minderre figyelemmel a tagállamok öröklési ügyekben eljáró
- 58/59 -
jogalkalmazóinak immár minden esetben az egységes uniós szabályok alapján kell vizsgálniuk joghatóságukat, akkor is, ha az öröklési ügy szálai nem másik tagállamhoz, hanem kizárólag harmadik államhoz fűzik az ügyet. A tagállami nemzeti jogok szerinti joghatósági szabályok érvényesülésének immár nem maradt tér. Erre figyelemmel helyezte hatályon kívül a 2015. évi LXXI. törvény 13. §-ának (3) bekezdése az EuÖR. alkalmazásának kezdő időpontjától (2015. augusztus 17.) az Nmtvr. öröklési eljárásokra vonatkozó joghatósági szabályait.
Ugyanakkor az EuÖR. sajátossága - a polgári ügyekben való igazságügyi rendeletek jellemző szabályozási megoldásától eltérően -, hogy annak időbeli hatálya nem az alkalmazás kezdő időpontját követően meginduló öröklési eljárásokra terjed ki, hanem az olyan öröklési ügyekre, ahol az örökhagyó az ezen időponttól kezdődő időszakban halálozik el. Sem kollíziós, sem joghatósági, sem elismerési szabályainak hatálya nem terjed ki az olyan öröklési ügyekre, amelyekben az örökhagyó 2015. augusztus 17. napját megelőzően halálozott el.
A hazai hagyatéki jogalkalmazási gyakorlatban nemritkán fordul elő, hogy csak évekkel - sőt néha akár évtizedekkel - az örökhagyó halálát követően kerül sor (pót-)hagyatéki eljárás lefolytatására belföldön. Ennek következtében belátható ideig a jövőben is számolni kell olyan öröklési eljárásokkal (főként nemperes hagyatéki eljárásokkal), amelyekben az EuÖR. joghatósági szabályai nem kerülhetnek alkalmazásra, hanem az autonóm magyar joghatósági szabályokat (vagy a rendelet által "kiszorított" kétoldalú jogsegélyszerződések joghatósági szabályait) kell alkalmazni. A hazai jogszabályi környezet rendelethez történő hozzáigazításáról gondoskodó 2015. évi LXXI. tv. sajnos anélkül helyezte hatályon kívül az Nmtvr. öröklési ügyekre vonatkozó joghatósági szabályokat, hogy választ adott volna arra kérdésre, milyen joghatósági normák lesznek irányadóak a rendelet hatálya alá nem tartozó öröklési eljárásokra.
Hagyatéki nemperes eljárásokban a gyakorlat - jobb híján - továbbra is az Nmtvr. szóbanforgó, hatályon kívül helyezett joghatósági szabályainak alkalmazására kényszerült az olyan örökhagyók hagyatéki ügyében, akiknek elhalálozása 2015. augusztus 17. napját megelőző időszakra esik. Az új Nmtv. mindazonáltal orvosolta a fennálló ex lex-állapotot azzal, hogy az Nmtv. e joghatósági szabályaival megegyező joghatósági szabályokat fogalmazott meg.
Az Nmtvr. e 2018. január 1. napjától "visszaállított" joghatósági szabályainak tartalmi tekintetben történő reformja szükségtelennek tűnt, hiszen e szabályok alkalmazására lényegében[52] már csak az olyan örökhagyók hagyatékát érintő peres és nemperes eljárásokban kerül sor, akik még 2015. augusztus 17. napját megelőzően haláloztak el. Összességében üdvözölendő, hogy a jogalkotó a régebben elhalálozott örökhagyók hagyatékát
- 59/60 -
érintő ügyek tekintetében ismét gondoskodott írott joghatósági szabályról, jóllehet szerencsés lett kifejezetten is felhívni a jogalkalmazók figyelmét e joghatósági szabályok korlátozott időbeli hatályára.
Az öröklési ügyek nagy többségét kitevő nemperes hagyatéki két körülmény vagylagos fennforgása alapozhatja meg magyar közjegyző joghatóságát a hagyatéki eljárás lefolytatásához, mégpedig az örökhagyó magyar állampolgársága, illetőleg a hagyaték belföldi fekvése (Nmtv. 98. § (2) bekezdése)[53].
Amennyiben a hagyatéki ügyben e két belföldi elem kumulative áll fenn, az a magyar közjegyző kizárólagos joghatóságát eredményezi (Nmtv. 88. § b) pont[54]); abban az esetben pedig ha egyik sem áll fenn, kizárt a magyar joghatóság (Nmtv. 89. § b) pont[55]). Árnyaltabb a kép abban az esetben, ha a hagyatéki vagyont (részben vagy egészben) ingatlan képezi. Ilyen esetben - miután a hagyatéki eljárás a tulajdonjognak öröklés következtében történt átszállása közhitelű igazolására irányul - joghatósági korlátozást jelentenek az ingatlanokon fennálló dologi jogviszonyokkal kapcsolatos kizárólagos, illetőleg kizárt joghatósági szabályok (Nmtv. 88. § a) pont, illetve 89. § a) pont[56]).
Öröklési perek terén a magyar joghatóságot megalapozhatja az alperes - jellemzően az öröklésben érdekeltek valamelyike - belföldi lakóhelyén alapuló általános joghatóság (Nmtv. 92. § (1) bekezdése[57]), úgyszintén az örökhagyó halálakori magyar állampolgársága (Nmtv. 98. § (1) bekezdése[58]). Mindemellett az öröklési perekre is irányadó az ingatlanokon fennálló dologi jogviszonyokkal kapcsolatos kizárólagos, illetőleg kizárt joghatósági szabály, amennyiben az öröklési per ingatlant érint.
Az idő múlásával az elbírálásra kerülő öröklési ügyeknek egyre nagyobb hányada fog az EuÖR. joghatósági szabályainak hatálya alá esni, és az Nmtv. e "régi-új" joghatósági szabályainak jelentősége egyre inkább csökken; azok alkalmazására néhány év távlatában már elenyészően kevés esetben kerül majd sor.
Az Nmtv. még egy helyen tartalmaz öröklési ügyeket érintő joghatósági szabályokat, nevezetesen a 39. alcímben, a külföldi határozatok hazai elismerésének feltételrendszerében. A 115. §. értelmében örökléssel kapcsolatos eljárások tekintetében az eljárt külföldi bíróság joghatóságát akkor kell megalapozottnak tekinteni, ha az vagy örökhagyó halála
- 60/61 -
időpontjában fennállt szokásos tartózkodási helyén vagy pedig az örökhagyó állampolgárságán alapult.
E szabályok indirekt joghatósági normák; irrelevánsak a magyar bíróság illetve közjegyző öröklési perre illetve hagyatéki eljárásra vonatkozó joghatóságának vizsgálata során; szerephez jutnak azonban annyiban, amennyiben külföldi bíróság - éspedig az Európai Unión kívüli harmadik állam bírósága - öröklési ügyben meghozott határozatának belföldi elismerését kell vizsgálni. Hangsúlyozni kell ui., hogy az EuÖR. határozatok elismerésre és végrehajtására vonatkozó szabályrendszere (IV. Fejezet) - ellentétben a II. Fejezet szerinti joghatósági szabályokkal - nem univerzális hatályú: a rendelet szerinti elismerési szabályok kizárólag más uniós tagállamban hozott határozat hazai elismerésének és végrehajtásának rendjét határozzák meg, ám nem alkalmazhatóak harmadik államban meghozott határozatokra. Harmadik államok bíróságai és más hatóságai által öröklési ügyekben hozott határozatok hazai elismerésére nemzetközi szerződés rendelkezései, illetve annak hiányában az Nmtv. XI. Fejeztében foglalt feltételrendszer az irányadó. E feltételrendszernek egyik eleme az indirekt joghatóság. Eszerint a harmadik államból származó határozat hazai elismerésnek feltétele egyebek mellett az is, hogy az eljárt külföldi bíróság joghatósága "e törvény alapján megalapozott" legyen.
Túlzott gyakorlati jelentősége viszont az öröklési ügyekre vonatkozó indirekt joghatósági szabályozásnak - legalábbis egyelőre - nincsen. Az Nmtv. 113. §-ának (1) bekezdése ui. a vagyonjogi ügyekben hozott külföldi határozatok elismeréséhez viszonosság fennállását követeli meg. Jelenleg nincs olyan harmadik állam, amelynek vonatkozásában az igazságügyért felelős miniszter rendeletben[59] megállapította volna a viszonosság fennállását öröklési ügyekre kiterjedően. Erre figyelemmel öröklési ügyben hozott külföldi határozatoknak nemzetközi szerződés hiányában, az Nmtv. alapján történő hazai elismerésére csak igen szűk körben nyílik lehetőség (lényegében csak a felek általi kikötött joghatóság esetében, figyelemmel a 113. § (2) bekezdés b) pontjára). ■
JEGYZETEK
[1] A tagállamok között akkor hatályban volt, a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, Brüsszelben 1968. szeptember 27. napján kelt Egyezmény (HL L 299., 1972.12.31., 32. o.) alapján, amely a későbbi Brüsszel-I (44/2001/EK), és a jelenlegi Brüsszel-IA (1250/2012/ EU) rendeletek előzményét jelentette.
[2] a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban irányadó joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK rendelet (HL L 338., 2003.12.23., 1. o.).
[3] a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK rendelet (HL L 7., 2009.1.10., 1. o.).
[4] az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU rendelet (HL L 201., 2012.7.27., 107. o.)
[5] Attól függően, hogy a jogviszonyban érintett rendelkezett-e magyar állampolgársággal.
[6] Úgyszintén - a 2015. augusztus 17. előtt meghalt örökhagyók hagyatékát érintő - az öröklési perekre.
[7] Ld. a Ppé. 15. § a) pontjának 1979. június 30-ig hatályos szövegét.
[8] Ld. az Nmtvr. 2001. április 30. napjáig hatályos 55. § a) pontját és 71. §-át.
[9] A kivételeket részben a bírói gyakorlat is bővítette: házassági bontóperekben arra az esetre, ha mindkét (volt) házastárs magyar állampolgár, a PK. 117. sz. állásfoglalás kimondta, hogy elegendő, ha egyikük rendelkezik külföldi lakóhellyel a házassági bontókereset megindításakor.
[10] Eltekintve a holtnaknyilvánításra és az örökbefogadásra vonatkozó különös joghatósági szabályoktól (Nmtvr. 62/D. § (3)-(4) bek.).
[11] Ld. bővebben a 2.4. pontnál.
[12] Amennyiben az érintett személy rendelkezik magyar állampolgársággal, ez a körülmény már egymagában megalapozza a magyar joghatóságot; etekintetben közömbös, hogy a magyar joghatóság (a főszabálynak megfelelően) kizárólagos-e, avagy - az a)-e) pontokban nevesített valamely kivétel folytán - "magyar szempontból" joghatósággal rendelkezőnek tekintünk-e valamely külföldi bíróságot (hatóságot).
[13] Szemben a korábbi joghatósági rendszerrel, ahol is egyes családjogi ügyfajtákra vonatkozó joghatósági szabályok - pl. gyermekelhelyezés, kapcsolattartás, szülői felügyelet gyakorlása, gyám és gyámolt közötti jogviszony (Nmtvr. 58-59/A. §) "mögött" is ott állt az általános joghatósági szabály (54. §), házassági vagyonjogi perekben pedig amellett még a vagyon fekvésén alapuló különös joghatósági szabály (57. §), illetve a kikötött joghatóság (62/F-62/H. §).
[14] Ld. a Pp. 7. § (1) bekezdésének 17. pontját.
[15] Ide vonatkozólag ld. pl. Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2013 (11. kiad.) 855. szj.; Rónay Zoltán: A személyállapoti perek köre és az összes személyállapoti perre vonatkozó közös szabályok, In: Szabó Péter (szerk.): Különleges perek HVG-Orac Lap és Könyvkiadó, Budapest 2011, 30., 39-40.; E vonatkozásban máig sok tekintetben időtállónak tekinthető megközelítés Bacsó Jenő: In: Szilbereki Jenő-Névai László (szerk.): A Polgári perrendtartás magyarázata, 2. kötet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1975, 1266-1267.
[16] A régi magyar magánjogban ide tartozott pl. a nemesi rendhez, egyházi rendhez tartozás, nagykorúsítás, születés törvényességének kérdése, felekezeti hovatartozás; ld. Magyary Géza: Magyar polgári perjog, Franklin-Társulat, Budapest 1913, 809.
[17] Az Nmtvr. 12. §-ának (2) bekezdése szerint "Szokásos tartózkodási hely az a hely, ahol valaki letelepedés szándéka nélkül hosszabb ideje tartózkodik".
[18] Nmtv. 3. § b) pont.
[19] Az igazságügyi együttműködés szakpolitikájához tartozó uniós aktusok közül az EuÖR. az amely - ha normatív definíciót nem is tartalmaz - a preambulum-bekezdések között nevesíti az örökhagyó szokásos tartózkodási helye meghatározásának alapvető szempontjait (ld. az EuÖR. (23)-(24) preambulum-bekezdéseit).
[20] Ld. különösen A-ügyben hozott ítéletet (C-523/07., ECLI:EU:C:2009:225, 35-44. pontok), a Mercredi-ítéletet (C-497/10 PPU, ECLI:EU:C:2010:829 44-57. pontok), úgyszintén az OL-ügyben hozott ítéletet (C-111/17. PPU., ECLI:EU:C:2017:436, 39-48. pontok).
[21] Jan Korpholler: Internationales Privatrecht, Tübingen, Mohr Siebeck Verlag, 2004 (5. Aufl.) 261; a két kapcsolóelv történeti fejlődéséről ld. még Dietman Baetge: Der gewöhnliche Aufenthalt im Internationalen Privatrecht, Tübingen, J.C.B Mohr (Paul Siebeck) Verlag, 1994, különösen 28-30.
[22] Thomas Rauscher: Internationales Privatrecht, Heidelberg, C.F. Müller Verlag, 2012 (4. Aufl.) Rz. 286.
[23] A legtalálóbban ezt a kétféle joghatóság megjelölésére szolgáló német terminológia - Anerkennungszuständigkeit ("elismerési joghatóság") az indirekt joghatóságra, illetve Entscheidungszuständigkeit ("döntési joghatóság") a direkt joghatóságra - fejezi ki.
[24] Ld. még Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül, HVG-Orac Lap és Könyvkiadó, Budapest 2003, 195.
[25] A külföldi jogok közül jellemzően ezt a megoldást alkalmazza a svájci nemzetközi magánjogi kódex (IPRG).
[26] Eltekintve természetesen azon esetektől, amikor a tartási kötelezettséget érintő határozatot olyan harmadik államban hozták, amelynek vonatkozásának nemzetközi szerződés szabályozza tartási ügyekben a joghatóságot.
[27] Brüsszel-IIa-R. 7. cikk.
[28] A korábbi Nmtvr. 62/B. §-ának bevezető fordulata alapján szintén megalapozta a magyar joghatóságot egymagában az egyik házastárs magyar állampolgársága.
[29] A 6. cikk szerinti védelem kiterjed a tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező házastársra is. Ebben az esetben azonban már csak amiatt is kizárt az Nmtv. 101. §-ának (1) bekezdése szerinti joghatósági szabály alkalmazása, mert ez az esetkör nem tartozik a tagállami fennmaradó joghatóság körébe; ilyenkor ui. a 3. cikk (1) bek. a) pontjának harmadik fordulata alapján áll meg az alperes házastárs szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam joghatósága.
[30] Thomas Rauscher: Kommentar zu Art. 1 Brüssel-IIa-VO In: Thomas Rauscher (hrsg.) Europäisches Zivilprozess und Kollisionsrecht, Band IV, Dr. Otto Schmidt Verlag, Köln, 2015 (4. Aufl.) Rn. 13ff.
[31] Az eltérő jogirodalmi álláspontokról összefoglalást ld. Walter Pintens: commentary to Art 1 In: Ulrich Magnus-Peter Mankowski (ed.) Brussels IIbis Regulation, Sellier European Law Publishers, München, 2012 No. 52.
[32] Ulrich Spellenberg: Kommentar zu Art. 1 Brüssel-IIa-VO In: Ulrich Spellenberg-Dieter Heinrich (neubearb.) J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen, Sellier-de Gruyter Verlag, Berlin 2015, Rz. 23.; Peter Gottwald: Zuständigkeit in Ehesachen, In: Heinrich Nagel-Peter Gottwald (hrsg.) Internationales Zivilprozessrecht, Dr. Otto Schmidt Verlag, Köln 2013 (7. Aufl.) § 4 Rz. 5.
[33] A házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló 2016/1103 rendelet (HL L 183., 2016.7.8., 1. o.).
[34] A házastársak személyes és vagyoni jogviszonyait érintő eljárások tekintetében joghatósági szabályokat tartalmaz a magyar-bolgár jogsegélyszerződés 19. cikkének (4) bekezdése, a magyar-csehszlovák jogsegélyszerződés 27. cikkének (3) bekezdése, a magyar-jugoszláv jogsegélyszerződés 28. cikke, a magyar-kubai jogsegélyszerződés 28. cikkének (4) bekezdése, a magyar-lengyel jogsegélyszerződés 32. cikke, és a magyar-vietnami jogsegélyszerződés 32. cikkének (5)-(6) bekezdése.
[35] Ptk. 4:53. § b) pont.
[36] Ld. a Hetv. 81. § (4) bekezdésének a)-c) pontjai szerinti vagylagos feltételeket.
[37] Némely esetekben nem az EuÖR. irányadó a joghatóságra; így a 2015. augusztus 17. napját megelőzően elhalt örökhagyók utáni öröklést érintő ügyekben (ld. a 4.3. pontban kifejtetteket), úgyszintén azokban az esetekben, amikor valamely harmadik állammal hatályos kétoldalú jogsegélyszerződés alapján kell megállapítani az öröklési eljárásra vonatkozó joghatóságot.
[38] Ideértve Dániát is (ld. Brüsszel-IIa-R. (31) preambulum-bekezdés).
[39] A Brüsszel-IIa-R. tárgyi hatálya - szemben az Nmtv. 106. §-ával - nem terjed ki a gyermek családi és utónevének meghatározásával összefüggő eljárásokra (Brüsszel-IIa-R. 1. cikk (3) bekezdés c) pont).
[40] Ld. az Nmtvr. 48-49. §-ait és 59/A. §-át.
[41] Szeibert Orsolya: In: Vékás Lajos-Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, 1. kötet, Wolters Kluwer, Budapest 2014, 879.
[42] Ptk. 4:166. §.
[43] Ptk. 4:163. § (2) bekezdés.
[44] Ld. az Nmtvr. 59. §-át (gyermek elhelyezését, kapcsolattartást, szülői felügyelet gyakorlását érintő ügyek).
[45] Így pl. a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, Hágában, 1996. október 19-én kelt Egyezmény (kihirdette a 2005. évi CXL. tv.) is egységesen szabályozza a joghatóságot valamennyi, a tárgyi hatálya alá tartozó felügyeleti jogviszonyt érintő határozat ("a gyermek személyének vagy vagyonának védelmére irányuló intézkedések") meghozatalára. A kétoldalú jogsegélyszerződések pedig többnyire még átfogóbban - általában a szülő és gyermek közötti valamennyi családjogi jogviszonyokra - állítanak fel joghatósági szabályt.
[46] Ld. 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 152. §.
[47] Ld. az Nmtvr. 62/B. §-ának b) pontját.
[48] Az ilyen eljárásokat érintő joghatósági szabályokat tartalmaznak az alábbi jogsegélyszerződések ([] -ben jelölve az ideiglenes intézkedésre vonatkozó joghatósági szabályt) a magyar-albán jogsegélyszerződés 35. cikk (1) bekezdés [36. cikk (2) bekezdés]; a magyar-bolgár jogsegélyszerződés 25. cikk (1) bekezdés [26. cikk (2) bekezdés]; a magyar-csehszlovák jogsegélyszerződés 22. cikk, 33. cikk (4) bekezdés [23. cikk, 34. cikk (2) bekezdés]; a magyar-jugoszláv jogsegélyszerződés 24. cikk (1) bekezdés [25. cikk (2) bekezdés]; a magyar-kubai jogsegélyszerződés 33. cikk (4) és (6) bekezdés [34. cikk (2) bekezdés]; a magyar-lengyel jogsegélyszerződés 40. cikk [42. cikk]; a magyar-mongol jogsegélyszerződés 33. cikk (1) bekezdés [34. cikk (2) bekezdés]; a magyar-román jogsegélyszerződés 30. cikk (1) bekezdés [31. cikk (2) bekezdés]; a magyar-szovjet jogsegélyszerződés 33. cikk (1) bekezdés [34. cikk (2) bekezdés]; és a magyar-vietnami jogsegélyszerződés 38. cikk (1) bekezdés [39. cikk (2) bekezdés].
[49] A Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet 35. sz. nemzetközi szerződése (Magyarország nem részese).
[50] Ld. az új Nmtv. koncepciójának (közzétéve az 1673/2016. (XI. 29.) Korm. határozatban) 23. pontját, továbbá az Nmtv. Általános indokolásának II. pontját.
[51] Ld. az EuÖR. 1. cikk (2) bekezdés f) pontját.
[52] Megjegyzendő ugyanakkor, hogy időbeli korlátozás nélkül a magyar autonóm joghatósági szabályokat kell alkalmazni az olyan - feltehetőleg a jövőben is elenyészően ritkán előforduló - öröklési perekben, amelyek tárgya szóbeli végrendelet alaki érvényessége, figyelemmel az EuÖR. 1. cikk (2) bekezdés f) pontjára.
[53] Vö. Nmtvr. 58. § (2) bekezdése.
[54] Vö. Nmtvr. 62/A. § b) pont.
[55] Vö. Nmtvr. 62/C. § b) pont.
[56] Vö. Nmtvr. 62/A. § a) pont, illetve 62/C. § a) pont.
[57] Vö. Nmtvr. 54. § (1) bekezdés.
[58] Vö. Nmtvr. 58. § (1) bekezdés.
[59] Ld. a 36/2017. (XII. 29.) IM rendeletet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző MOKK, Közjegyzői Intézet vezetője.
Visszaugrás
