Az Európai Unió Bíróságának ítélete felelősségbiztosítóval szemben indított kártérítési perek joghatósági szabályairól - a C-106/17. sz. ügy (EJ, 2018/1., 37-39. o.)

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

16 2014. július 4-én egy lengyelországi lakóhellyel rendelkező természetes személy gépjárműve károsodott egy Németországban történt közúti balesetben, amelyet egy, az LVM-nél biztosított német állampolgár okozott.

17 E gépjármű tulajdonosa ezt követően, 2014. július 12-én határozatlan idejű bérleti szerződést kötött egy cseregépjárműre. Mivel a bérleti díj 200 lengyel zloty (PLN) (hozzávetőleg 47,50 euró) volt naponta, és a bérleti időszak 2014. szeptember 22-ig tartott, a bérlet költségei 14 600 PLN-t (hozzávetőleg 3465 euró) tettek ki.

18 E személy számára ugyanakkor csak 2800 PLN (hozzávetőleg 665 euró) kártérítést fizetett az LVM-et Lengyelországban képviselő társaság.

19 A fennmaradó 11 800 PLN (hozzávetőleg 2800 euró) megfizetése céljából az említett személy 2014. szeptember 22-én követelésre vonatkozó engedményezési szerződést kötött, amellyel kártérítési jogát átruházta P. Hofsoe-ra, aki Szczecinben (Lengyelország) folytat üzleti tevékenységet.

20 E tevékenység keretében P. Hofsoe maga vállalja szerződéses követelésre vonatkozó engedményezési szerződés alapján a károsult személy kártérítési igényeinek érvényesítését.

21 A jelen ítélet 19. pontjában említett, követelésre vonatkozó engedményezési szerződés alapján P. Hofsoe 2015. február 2-án a Sąd Rejonowy Szczecin-Centrum w Szczecinie (szczecini kerületi bíróság, Szczecin-Centrum, Lengyelország) előtt keresetet nyújtott be elsődlegesen az iránt, hogy a bíróság kötelezze az LVM-et 11 800 PLN (hozzávetőleg 2800 euró) összegnek a cseregépjármű bérleti költségeinek megfelelő kártérítés címén történő megfizetésére.

22 E bíróság mint a károsult lakóhelye szerinti bíróság joghatóságának alátámasztására P. Hofsoe a kötelező biztosításokról, a biztosítási ágazat garanciaalapjáról és a közlekedési biztosítók lengyel hivataláról szóló 2003. május 22-i törvény 20. cikkére, valamint a Bíróság 2007. december 13-i FBTO Schadeverzekeringen ítéletére (C-463/06, EU:C:2007:792) hivatkozott.

23 Az LVM ugyanakkor a 44/2001 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésével együttesen értelmezett 9. cikkének (1) bekezdése alapján vitatta e lengyel bíróság joghatóságát. Úgy vélte ugyanis, hogy a "károsult" fogalmát az említett rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében szó szerint kell értelmezni, következésképpen P. Hofsoe nem fordulhat lengyel bírósághoz a károsult követelése engedményesének minőségében.

24 A Sąd Rejonowy Szczecin-Centrum w Szczecinie (szczecini kerületi bíróság, Szczecin-Centrum, Lengyelország) ugyanakkor, 2015. május 13-i határozatával megállapította saját joghatóságát.

25 Az LVM az általa e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság, a Sąd Okręgowy w Szczecinie (szczecini regionális bíróság) előtt benyújtott fellebbezése alátámasztásául azt állítja elsődlegesen, hogy az elsőfokú bíróság megsértette az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének (2) bekezdését, amikor, az e rendelet (15) és (18) preambulumbekezdéséből, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlatából levonandó következtetésekkel ellentétben, azt állapította meg, hogy P. Hofsoe-t kell a jogvita gyengébb felének tekinteni. Márpedig e személy maga nem károsult, hanem olyan szakember, aki a biztosítótársaságokkal szemben kártérítési követeléseket hajt be. Ezenkívül az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdését, az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében kimondott, általános joghatósági szabály alóli kivételként, szigorúan kell értelmezni.

26 P. Hofsoe a maga részéről azt állítja, hogy a biztosítótársaság székhelye, illetve a biztosított vagy kedvezményezett lakóhelye szerinti bíróság joghatóságának biztosítása, amelyet a 44/2001 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontja írt elő, amelynek helyébe lépett az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontja (a továbbiakban: forum actoris) nem kizárólag a közvetlenül károsult személy számára van fenntartva, következésképpen arra a károsult követelésének engedményese ugyancsak megalapozottan hivatkozhat.

27 A kérdést előterjesztő bíróság szükségesnek véli, hogy kérdéssel forduljon a Bírósághoz, amennyi-

- 37/38 -

ben az 1215/2012 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt joghatósági szabály személyi hatálya a jelen ügyben a "károsult" e rendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében vett fogalmának az értelmezésétől függ. A kérdést előterjesztő bíróság joghatósága ugyanis kizárólag akkor állapítható meg, ha a "károsult" fogalma magában foglalja a biztosítási ágazatban működő olyan szakembert, aki a közvetlen károsult egy közúti balesetet okozó gépjármű biztosítójával szemben fennálló kártérítési követelésének engedményese.

28 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a polgári törvénykönyv 509. cikkének (2) bekezdése értelmében "[a] követeléssel minden ahhoz kapcsolódó jog átszáll az engedményesre". Ilyen körülmények között a követelés engedményezésének a joghatósági szabályra való hivatkozás jogát is magával kellene vonnia. Az ilyen értelmezés hozzájárul a gyengébbik fél védelmére irányuló célkitűzés megvalósításához, amely a biztosítási ügyekben alkalmazandó különös joghatósági szabályok alapját képezi.

29 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a "károsult" 44/2001 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében és ekként az 1215/2012 rendelet 13. cikkének (2) bekezdése értelmében vett fogalma vonatkozik mind a kárt közvetlenül elszenvedő személyre, mind pedig az azt közvetve elszenvedő személyre. Következésképpen az említett fogalmat ki kell terjeszteni arra a személyre is, aki természetes személyként a biztosítási ágazatban folytat szakmai tevékenységet a biztosítótársaságokkal szemben fennálló kártérítési követelések behajtásának területén, a közvetlenül károsult személlyel kötött, a követelésre vonatkozó engedményezési szerződés alapján. Ez a megoldás annál is inkább adódik, mert a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a jelen ügyben gazdasági és szervezeti szempontból nyilvánvaló különbség van P. Hofsoe és egy jogi személy mint biztosító helyzete között, amely utóbbi lehetőségei e tekintetben sokkal számottevőbbek.

30 Az alapeljárás felei helyzetének e konkrét megközelítésre rámutat tehát az alapjogvitához vezető tényállás és a 2009. szeptember 17-i Vorarlberger Gebietskrankenkasse ítélethez (C-347/08, EU:C:2009:561), valamint a 2005. május 26-i GIE Réunion européenne és társai ítélethez (C-77/04, EU:C:2005:327) vezető tényállás közötti különbségre.

31 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi ugyanakkor, hogy az 1215/2012 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének az e rendelet 11. cikke (1) bekezdése b) pontjával összefüggő, általa javasolt értelmezése ütközik a kivételek szigorú értelmezésének elvével és közelebbről az említett rendelet 5. cikkének (1) bekezdésével, annak (15) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezve.