Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

ifj. Korsós Antal: Tájékoztató a német jogászgyűlésről (MJ, 2014/12.,734. o.)

2014. szeptember 16-19. között került sor Hannoverben a 70. német jogászgyűlésre. A Deutscher Juristentag mintegy százötven éves múltra tekint vissza, a világháborús időszakot leszámítva kétévenként rendezték meg. A német jogászgyűlés - amelyen most Hannoverben 2500 főt meghaladó jogász vett részt - nemcsak szakmai esemény, hanem a német közélet kimagasló rendezvénye is. Általában váltakozva a Német Szövetségi Köztársaság egyik tagállamának fővárosában rendezik meg, és részt vesznek rajta nemcsak a jogalkotás és az igazságszolgáltatás vezetői, hanem a politikai, illetve gazdasági élet reprezentánsai is.

Az idei jogásznap bevezető előadását Joachim Gauck német államelnök tartotta a jogállamiság fejlesztéséről (a nyolcvan évnél idősebb köztársasági elnök fejből beszélt háromnegyed órán át), ezt követte a német igazságügyi miniszter konkrét jogalkotási teendőkkel foglalkozó beszéde. A Juristentagot tradicionálisan összekötik a Német Jogászegylet közgyűlésével is és a fiatal jogászok érdekképviseleti rendezvényével.

A jogászgyűlés szakprogramját idén hat szekcióban bonyolították le, minden szekció két napig ülésezett. Az idei szekciók a következők voltak: általános eljárásjog (büntető, polgári és közigazgatási együtt), kollektív munkajog, büntetőjog, közjog, gazdasági jog, szerzői jog, emellett európai jogi fórumra is sor került. Olyan témákat vitattak meg, mint például a digitalizálódás hatása a szerzői jogra, a szervi felelősség a társasági jogban, avagy a kollektív szerződés jövője.

A szekciók témájára már a korábbi jogászgyűlésen kérnek a tagoktól javaslatokat és rögtön a jogászgyűlés után eldönti a következő gyűlés témáit a Juristentag vezetősége. Valamennyi témában részletes szakvéleményeket készíttetnek és a szakvéleményeket mintegy fél évvel a következő jogászgyűlés előtt könyvben (van, amikor több könyvben) megjelentetik. Az egyes témákban hat-tíz referens van, akik 15-20 percben ismertetik téziseiket - az időkorlátot itt senki sem lépi túl. A referátumokat követik a hozzászólások és a vita. A vita egyébként a mostani ülésen is igen széleskörű volt - nagyon sokan voltak az egyes szekciókban, és több kérdésben élénk vita alakult ki.

A jogászgyűlésen számos fogadás várta a résztvevőket, így a tagköztársasági miniszterelnök vagy a hannoveri polgármester fogadása. Rendkívül széles körben rendeztek kirándulásokat, múzeumlátogatásokat, koncert- és színházlátogatásokat, illetve egyéb társasági programokat - ingyen vagy igen olcsón. (A részvételi díj viszont a "külsőknek" borsos volt, a tagoknak azonban igen olcsó.)

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére