Az elmúlt évtizedek újra és újra kiújuló nemzetközi és nem-nemzetközi fegyveres konfliktusai során elkövetett bűncselekmények, valamint az azokat elbíráló nemzetközi büntető törvényszékek joggyakorlata a nemzetközi jogi irodalomban ráirányította a figyelmet a nemzetközi büntetőjogi felelősség egy sajátos változatára: a katonai parancsnok büntetőjogi felelősségére alárendeltjei által elkövetett bűncselekmények miatt.
A parancsnok büntetőjogi felelőssége és az alárendeltjei által elkövetett bűncselekmények két módon kapcsolhatóak össze a büntetőjog dogmatikai rendszerében. Egyrészről a parancsnokot büntetőjogi felelősség terheli, amennyiben olyan parancsot ad ki alárendeltjei számára, amely bűncselekmények elkövetésére irányul ("közvetlen parancsnoki felelősség"). Másrészről, a parancsnokot büntetőjogi felelősség terheli azért is, ha valamely alárendeltje bűncselekményt követ el (amely nem a parancsnok által kiadott parancsból ered), és a parancsnok, annak ellenére, hogy tudott, vagy tudhatott a bűncselekmény elkövetéséről vagy az arra irányuló cselekményekről, nem tett meg mindent, ami hatásköréből ered, annak érdekében, hogy megakadályozza a bűncselekmény elkövetését, vagy az elkövetőt felelősségre vonja ("közvetett parancsnoki felelősség").
A jelen tanulmány célja ez utóbbi, közvetett felelősségi forma, azaz a katonai parancsnoknak kifejezetten e státuszából eredő büntetőjogi felelősségének bemutatása a magyar és nemzetközi büntetőjog vonatkozó rendelkezéseinek összehasonlító elemzésén keresztül.[1] E tanulmány kereteiben parancsnoknak mindenekelőtt a katonai függelmi rendszeren belüli elöljáró tekintendő, mindazonáltal e fogalom részletes kibontása is a későbbi vizsgálatok tárgyát képezi.
A katonai vezetők és parancsnokok alárendeltjeik tetteiért való felelősségére vonatkozólag már a XV. századtól kezdve találhatunk írásos emlékeket,[2] jóllehet az első nemzetközi jogi dokumentum, amely kifejezetten utal a parancsnok alárendeltjeiért való felelősségére, az 1907. évi IV. hágai egyezmény[3] mellékletét képező "Szabályzat a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól", amelynek 1. Cikke kimondja:
"[a] háborúra vonatkozó törvények, jogok és kötelességek nem csupán a hadseregre, hanem a néphadra (miliciára) és az önkéntes csapattestekre is irányadók, ha ezek a következő feltételeknek megfelelnek:
1. ha élükön oly személy áll, aki alárendeltjeiért felelős; [...]"
Az I. világháborút lezáró versailles-i békekonferen-
- 351/352 -
cia keretében létrehozott "Bizottság a Háború Kirobbantóinak Felelősségéről és Büntetésük Végrehajtásáról" a konferencia plenáris ülése számára készített jelentésében[4] a háborús bűnöket megelőzni képtelen vezetők felett is joghatósággal bíró nemzetközi törvényszék létrehozását javasolta, jóllehet erre végül nem került sor.
Ez azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az egyes államok saját büntetőjoguk alapján vonják felelősségre az I. világháborúban elkövetett bűncselekmények parancsnoki felelőseit. Jó példája ennek Emil Müller német százados esete, akit egy német bíróság ítélt hat hónap szabadságvesztésre azért, mert nem tett meg mindent, hogy a parancsnoksága alatt álló fogolytáborban elkövetett atrocitásokat megelőzze, vagy az elkövetőket felelősségre vonja.[5]
A II. világháború lezárását követően felállított nemzetközi törvényszékek közül a Tokiói Nemzetközi Katonai Törvényszék (TNKT) alkalmazta eljárásában a parancsnoki felelősség doktrínáját. A TNKT az elhíresült "Yamashita-ügyben" meghozott ítéletében alapozta meg a nemzetközi büntetőjog parancsnoki felelősségről szóló klasszikus doktrínáját. A TNKT összegző megállapítása szerint Yamashita tábornok parancsnoksága idején a Fülöp-szigeteken elkövetett japán háborús bűncselekmények olyan súlyosak és kiterjedtek voltak, hogy a parancsnok felelőssége kétségbevonhatatlan azok eltűréséért, illetve megtorlatlanul hagyásáért, érintetlenül hagyva annak részletes vizsgálatát, hogy a tábornok vajon mennyire lehetett tudatában az alárendeltjei által elkövetett konkrét bűncselekményeknek. A második világháborút követő évtizedek során a katonai törvényszékek a parancsnoki felelősség megállapításának elemeit a 'Yamashita-standard' alapján vizsgálták, jóllehet az eredeti ügyben meghozott ítélet megalapozottsága az elmúlt évtizedek távlatából erősen vitathatóvá vált.[6]
A vietnámi háború egyik legtragikusabb, nagyszámú polgári áldozatot követelő incidense My Lai falunál, valamint az azt követő amerikai katonai büntetőeljárás újból ráirányította a figyelmet a parancsnoki büntetőjogi felelősség szokásjogi doktrínájának alapelemeire. Az amerikai Ernest Medina százados alárendeltségébe tartozó egység által My Lai falu polgári lakossága körében végrehajtott mészárlásért a parancsnok felelősségét vizsgálták, azonban - az eljáró bíróság által alkalmazott túlságosan szűk értelmezés nyomán - az eljárás során nem születtek olyan megállapítások, amelyek jelentősen előbbre vihették volna e doktrína kiteljesedését. E két utóbbi eset történelmi összevetése annyiban is jelentőséggel bír, hogy rávilágít a parancsnoki felelősség mens rea elemének ellentmondásos értelmezhetőségére.[7]
A parancsnok - e státuszából eredő - büntetőjogi felelőssége dogmatikájának fejlődésében és kiteljesedésében a Ruandai Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICTR),[8] valamint a Jugoszláviai Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICTY)[9] felállítása hozott új fordulatot, amelyek esetjogából feltárható a parancsnoki felelősség mai értelmezése. A továbbiakban e két törvényszék, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Statútumát és a fellelhető eseteket vesszük nagyító alá, mint a parancsnoki felelősség nemzetközi büntetőjogi dogmatikájának alappilléreit.
A parancsnok alárendeltjei által elkövetett cselekményeiért való büntetőjogi felelősségének első, nemzetközi egyezménybe foglalt megfogalmazását a háború áldozatainak védelméről szóló 1949. évi genfi egyezmények 1977. évi I. kiegészítő Jegyzőkönyvének[10] 86. Cikke 2. bekezdésében találjuk, az alábbiak szerint:
"[a]z a tény, hogy az Egyezmények vagy a jelen Jegyzőkönyv megsértését alárendelt személy követte el,
- 352/353 -
nem mentesíti feletteseit az eset körülményeitől függően a büntetőjogi vagy fegyelmi felelősség alól, ha tudták, vagy a szükséges értesülések birtokában az adott körülmények között tudhatták volna, hogy az érintett személy jogsértést követ el, vagy készül elkövetni és ha tőlük telhetően nem tettek meg minden intézkedést a jogsértés megakadályozására, illetve megtorlására."
E megfogalmazás egyértelműen a Yamashita és Medina esetek közötti középutat képviseli, összefoglalva a parancsnoki felelősség büntetőjogi doktrínájának valamennyi, ma is alkalmazott elemét.
Az ICTR és az ICTY Statútumai immár kifejezetten rögzítették a parancsnok büntetőjogi felelősségét, szinte szó szerint azonos módon megfogalmazva azt:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
