https://doi.org/10.59851/mjny.10.1.5
A következő oldalakon két doktori disszertációt szemlézünk, amelyekben a jogi nyelv tanulmányozását, sajátosságait és elsősorban a jogszabályok nyelvi minőségének javíthatóságát vizsgálták a szerzők. Célunk, hogy a fiatal szakértők munkáját szélesebb körben megismertessük, és lehetőség szerint vitára ösztönözzünk.
Kiss Rebeka A törvények jogalkotói indokolása a közjog és a jogelmélet tükrében c. disszertációja (Kiss 2026) a törvények jogalkotói indokolását a közjog és a jogelmélet tükrében vizsgálta, dolgozata könyv terjedelmű, 36 ábrával és táblázattal illusztrálva az NKFI által támogatott kutatást. A felhasznált szakirodalmi és szakmai adatforrás listája mintegy 25 oldalnyi, amit még összehasonlító jogi és számítógépes vizsgálattal is készített, valamint összegző vagy példálózó jellegű, táblázatokba rendezett melléklet is gazdagít. Mivel a törvények indokolása és bevezetője (preambulum) általában eltér a szabályok szakszövegétől (kevesebb szakkifejezés, egyszerűbb mondatok, magyarázó jelleg, a történelmi és politikai feltételekre utalás), izgalmas megvizsgálni, vajon a jogalkotói exkurzus betölti-e a rendeltetését, hogyan működik hazánkban és más országokban. A dolgozat nem nyelvészeti fókuszú, mégis több olyan tanulságot tartalmaz, amelyek közvetett módon, a jogalkotói nyelv minőségét nemcsak általánosságban, hanem a jogszabályoknak a laikusok számára való érthetőségét is javíthatják.
Elsőként a témakör elméleti kereteit jelölte ki a dolgozat. Thornton 1970-ben megfogalmazta, hogy a jogszabálytervezetek kidolgozásának folyamatát öt, egymással szoros kapcsolatban álló szakaszra bonthatjuk (Thornton 1970): a megértésre, az elemzésre, a tervezésre, az összeállításra és kidolgozásra, valamint a vizsgálatra és tesztelésre. Ez az általánosított meghatározás a jogszabály előkészítésének professzionális jellegét alapvetésnek tekinti a kezdeti szakasztól fogva. Azaz a szabályozás egy feltárt gazdasági, politikai, társadalmi probléma ismeretében jelöli ki pontosan az utat a megoldáshoz, rendelkezve a jogszabály céljairól és tervezett hatásairól. A jogszabálytervezet kidolgozásának első munkafázisa a politikai elképzelések és megfontolások meghatározása, továbbá a keretfeltételek vizsgálata, enélkül nem születhet (relatíve) jó törvény. Xanthaki szerint fontos meghatározni a jogszabályok célját és szerepét a normatív rendszer egészén belül, mert ha a célkitűzések nem világosak és egyértelműek, másrészt a választott szakpolitikai megoldás nem a legkevésbé nehézkes módja lesz a célok megvalósításának, akkor egyre távolabb kerülünk a minőségi jogalkotástól (Xanthaki 2010). Hazákban a jogalkotásnak igen nagy utat kell majd bejárnia, hogy az Európai Unió,[1] az EBESZ,[2] az OECD[3] és az Európa Tanács[4] minőségi és demokratikus jogalkotási követelményeit legalább megközelítse. Ehhez minden kutatási eredményt meg kellene becsülni, és a kutatói javaslatokat illene megfogadni.
A törvényekhez fűzött indokolás, a jogszabályok bevezető része (preambulum) és a Kúria joggyakorlatában az ezekre való hivatkozás, a jogalkotói szándék feltárása érdekében, azért lehetett a kutatás tárgya, mert ezeken keresztül bizonyítható, miként tartják be a jogalkotási eljárás formai és minőségi követelményeit, mennyiben végezte el a jogalkotó tudatosan és átlátható módon az említett célmeghatározási feladatot. Ha a jogszabályok és a bíróság ítéleti szövegeinek nyelvi kivitelezését vizsgáljuk, akkor a koherencia és közérthetőség, az egyértelműség terén gyenge teljesítményt érzékelünk, amely jelentős mértékben magyarázható a jogalkotói célok meghatározásának zavarosságával, a keretfeltételek átgondolásának a hiányával, és a legjobb szakpolitikai megoldási eszközöknek a mellőzésével.
A szerző az elméleti keretek kidolgozásában a jogalkotói indokolás jogintézményét Wintgens (2002) jogalkotás-elméletéből, Oliver-Lalana (2019) parlamenti deliberációs érveléséből, Cohen (2010) jogállamisági, valamint Kumm (2010) alkotmányos legitimációs megközelítéséből kiindulva helyezte el. Ugyanakkor fogalmilag elhatárolta a kutatás középpontjában álló indokolást a rokon jogintézményektől, így a preambulumtól, a normaszöveg célmeghatározó rendelkezéseitől és a kommentárirodalomtól. Funkcionálisan három pontban foglalható össze a törvényi indokolás szerepe. A jogalkotási funkció a parlamenti vita szereplőinek informálását és a döntéshozatal megalapozását szolgálja. A jogalkalmazási funkció a bírói jogértelmezés segédeszköze, hogy feltárható legyen a jogalkotói szándék. A demokratikus funkció pedig a jogalkotási folyamat átláthatóságát és a végrehajtó hatalom elszámoltathatóságát biztosítja. Ez a hármasság azért kiemelendő, mert Magyarországon alap/törvényi kötelezettség lett a bíróságok számára az indokolás és a preambulum figyelembevétele a szabá-
- 27/28 -
lyozási cél értelmezésében, az említett előfeltételek hiányában is.
A kutatás komparatív vizsgálatot végzett erről az EU 27 tagállamában, alkotmányos és parlamenti, jogalkotási szabályokat elemezve. Málta és Lettország kivételével, valamennyi tagállam előírja a jogszabályok indokolási kötelezettségét, ám az erre vonatkozó szabályozás jogforrási szintje, részletessége, tartalma meglehetősen heterogén: az alkotmányos szintű rendelkezésektől, az intern (intézményi) normatív szabályokig és soft law eszközökig (például körlevelek, útmutatók) terjed. Hasonlóan változatos az indokolások szerkezete: az egyszerű, tagolatlan formától az általános és részletes egységre bontott indokolásokon át, a több funkcionális elemet tartalmazó összetett dokumentumokig terjed. A kormány-előterjesztésekhez - például Ausztria, Ciprus vagy Franciaország - további tartalmi követelményeket írnak elő, míg Olaszországban több, eltérő funkciójú indokolási dokumentumot kell a javaslathoz csatolni. A legkidolgozottabb gyakorlatok az indokolást a bizonyítékalapú kormányzás szerves részeként kezelik. Erre példa az észt modell, amelyben rendkívül aprólékos, a hatásvizsgálatok eredményeit és a konzultációk tanulságait is részletesen bemutató gyakorlatot alakítottak ki, vagy a svéd modell, amelyben rendkívül alapos előkészítő anyagokra építenek, vagy Luxemburg, ahol az indokolásokban gyakran adatokkal és kimutatásokkal is igazolják a javaslatok szükségességét. Mint kiderült, az indokolásban a normaszöveg puszta megismétlésére szorítkozó indokolás nem kizárólag hazai sajátosság, miként a szabályozási hatásvizsgálat eredményének beépítése máshol is elmarad, a parlamenti módosítások után az elkészült normaszövegben az ellentmondások (koherencia-zavarok) nem csak nálunk jellemzőek. Az összehasonlító elemzés bizonyította, hogy az indokolások minőségét nem a szabályozás formális jogforrási szintje határozza meg, hanem a részletes módszertani iránymutatások megléte és azok tényleges alkalmazása.
Ugyanakkor az EU minőségi jogalkotási kezdeményezése különböző mértékű változásokat okozott a nemzeti jogalkotási gyakorlatokban. Annak egyik célkitűzése, hogy magyarázzuk meg jobban, mit és miért teszünk, felértékelve ezzel a jogalkotói indokolások szerepét is: alátámasztani a javasolt szabályozás szükségességét, bemutatni a jogszabály célját és közérthető nyelvezettel elmagyarázni a normaszöveget. Ott, ahol az indokolás nemcsak adminisztratív kötelezettség, hanem a döntéshozatali felelősség és az átláthatóság eszköze, a formális megfelelés mellett a tagállam jogalkotási kultúrája is nyitottabb és alkalmazkodóbb. Csak így válhat az indokolás a minőségi jogalkotás és a demokratikus elszámoltathatóság alapjává.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
