A fizetési meghagyásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmtv.) 1. § (1) bekezdésének első mondata szerint, a fizetési meghagyásos eljárás a közjegyző hatáskörébe tartozó, a pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló egyszerűsített polgári nemperes eljárás, amelyre - ha az Fmtv. eltérően nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni. Az Fmtv. 2. §-a alapján a közjegyző eljárása - mint polgári nemperes eljárás - a bíróság eljárásával azonos hatályú, a 22. § pedig kimondja, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésének ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél beadásának.
Az Fmtv.-t bevezető Indokolásban írtak szerint a jogintézmény legfőbb célja az, hogy az előreláthatólag nem vitatott igények peren kívül nyerjenek gyors elintézést, ami nem csak a bíróságot tehermentesíti, de a felek számára is kedvező mind az időtartama, mind költségvonzata szempontjából. A közjegyző az állam felségjogából levezethető feladatokat lát el, közjogi jellegű jogosítványai vannak, és a közjegyzőség intézménye az igazságszolgáltatásnak az a része, amelynek célja a jogviták kialakulásának megelőzése, a jogi prevenció.
A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) alapján a közjegyzőt közreműködési kötelezettség terheli, a hatáskörébe és illetékessége alá tartozó ügyekben a közreműködését csak a Kjtv.-ben meghatározott okokból tagadhatja meg, ezekben az esetekben azonban a közreműködés megtagadása egyben kötelessége is. A közjegyző tehát - ellentétben a piaci szereplőkkel - nem háríthatja el a hatáskörébe tartozó ügyet, nem válogathat az ügyek között. Az Alkotmánybíróság a 944/B/1994. AB határozatban rögzítette, hogy a közjegyzői tevékenység az állam igazságszolgáltató tevékenységének részét képezi. A jogalkotó a közjegyzőségnek alapvetően azt a szerepet szánta, hogy jogszolgáltató hatósági tevékenységgel járuljanak hozzá a jogviták elkerüléséhez, és ezzel tehermentesítsék a bíróságokat. A fizetési meghagyásos eljárás mint permegelőző, érdemi jogvitát nem jelentő eljárás tehát alkotmányosan áttelepíthető a közjegyzőség hatáskörébe.
Fizetési meghagyással pénzfizetésre irányuló követeléseket lehet érvényesíteni. Minden követelésnek van valamilyen jogcíme, jogalapja, amelyet az Fmtv. 20. § (1) bekezdés d) pontja alapján a kérelemben fel kell tüntetni. Hogy az adott jogalapra telepített pénzbeli követelés mennyiben alapos, kiderül abból, hogy a kötelezett él-e az ellentmondás lehetőségével, amikor is az így perré alakult eljárásban a jogalapi kérdéseket tisztázni kell, vagy pedig a vele szemben támasztott követelést - azzal, hogy nem terjeszt elő ellentmondást - nem teszi vitássá.
Az Fmtv. több esetben kizárja a fizetési meghagyás kibocsátását, például, ha olyan követelés érvényesítéséről van szó, amelynek alapját munkajogi jogvita képezi, és maga a jogviszony is vitás [3. § (1) bek. b) pont]. A fizetési meghagyás útján érvényesíthető követelések köre azonban a törvényi rendelkezéseken túlmenően sem minden esetben problémamentes. A fizetési meghagyás kibocsátásakor az összegszerűség mellett jogalapi kérdések is eldőlnek, ha a kötelezett nem él ellentmondással, vagy ha a későbbi perben a jogalap megállapításra kerül.
Vannak azonban olyan esetek, amikor a jogvita kizárólag az összegszerűségre redukálódik, mivel a jogalapot már nem lehet vitássá tenni, vagyis a jogalap és az összegszerűség körüli viták elválhatnak. Ennek alapvetően csekély a lehetősége, tekintettel a Pp. megállapítási pereket erősen korlátozó 172. § (3) bekezdésére, de kizárni nem lehet. Ilyen sajátos eset lehet, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:108. § (2) bekezdésében írt érvénytelenség megállapítása iránti kereset anélkül, hogy a fél egyben a jogkövetkezmények alkalmazását is kérné. Persze, ha az érvénytelen jogviszony rendezése tekintetében a felek egymás között nem jutnak utóbb megállapodásra, nincs akadálya annak, hogy - például - jogalap nélküli gazdagodás címén érvényesítsen igényt valamelyik érdekelt. Ebben az esetben az érvénytelenség tényét vitássá tenni már nem lehet, de a pénzkövetelés érvényesítésének nincs akadálya.
Sajátos módon jelentkezik a kérdés a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. §-ára alapított perekben. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy a hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás alatt keresettel kérheti a 6. § szerint illetékes bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, a vezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el, és ezzel okozati összefüggésben a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat. Magának a felszámolási eljárásnak a lefolytatására a Cstv. 6. §-a szerint, kizárólagos illetékességgel és hatáskörrel a felszámolás alá került adós székhelye szerinti törvényszék rendelkezik, így a felelősség jogalapját eldöntő, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írt per lefolytatására is ennek a törvényszéknek lesz hatásköre és illetékessége.
A Cstv. 33/A. § (11) bekezdés kimondja, hogy a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követően bármely hitele-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
