Selmeczi Gabriella, a FIDESZ országgyűlési képviselője 2010. október 26-án benyújtotta a Parlamentben a magánnyugdíjpénztár intézményének módosítására vonatkozó azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében: 1. a magánnyugdíjpénztáraknak a tagoktól járó tagdíj 14 hónapon keresztül az állami nyugdíjbiztosítási intézethez kerül átirányításra; 2. azok akik még a régi rendszer szerint teljes mértékben az állami nyugdíjrendszerben voltak biztosítva, de 1998 után önként átléptek a magánnyugdíjpénztárakba, ismét visszaléphetnek az állami nyugdíjrendszerbe; 3. azok pedig, akikre koruknál fogva kötelezővé vált a magán-nyugdíjrendszerbe való belépés, dönthetnek arról, hogy továbbra is ott maradnak vagy teljes mértékben az államit választják. E javaslat alapján született meg a 2010:CLIV. tv. a nyugdíjreform és az adósságcsökkentő alapról és a szabad pénztárválasztás lebonyolításáról. E tv. értelmében az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártag portfolióját képező eszközöket a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak kell átadni, ami jogi személy, kezelője pedig az Államadósság kezelő Központ ZRt. (ÁKK). A magán-nyugdíjpénztártagoknak az állami nyugdíjrendszerbe történő át-, és visszalépéséből származó pénzeszközöket a Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetének és a központi költségvetésnek kell befizetni, amit az államadósság csökkentésére kell fordítani. E tv. 8. §-a értelmében az Alap pénzforgalmi számláját az Államkincstár vezeti, pénzügyi eszközeinek nyilvántartása céljából pedig az ÁKK-nál értékpapír letéti, és értékpapírszámlát, valamint ügyfélszámlát vezet. A 10. § előírja, hogy az Alap évente máj. 31-ig bezáróan köteles pénzügyi beszámolót készíteni az Országgyűlésnek, amit az Alap honlapján is a nyilvánosság számára közzé kell tenni. A honlapi közzétételnek tartalmaznia kell az alap vagyonának összetételét és értékét, az alapba történt befizetések összegét, valamint az államadósság csökkentésére fordított összeget. Az Alap működését és gazdálkodását a számvevőszék ellenőrzi. Az állami nyugdíjrendszerbe át-, vagy visszalépő pénztártag megtakarítását a tag egyéni számlaegyenlegén kell nyilvántartani a 4. § (2) bek. szerinti kifizetésekkel csökkentve. Ennek figyelembevételével az át-, ill. a visszalépő az elszámolás fordulónapjára vonatkozó piaci értékelés szerint számított követelésének az értékét adja át az Alapnak a befektetési eszközarány szerint. Az át-, ill. a visszalépés során azonban a tagnak nem a teljes követelése kerül az Alap részére átadásra, mivel a visszalépő tag ugyanis - miként ezt Barta Judit is hangsúlyozza - jogosult az ún. "hozamgarantált tőke" feletti összeg és a befizetett tagdíj-kiegészítés felvételére. Az Alap ugyanakkor a tag egyéni számlájának egyenlegét a hozamgarantált tőke mértékéig kiegészíti, ha a nyugdíjszolgáltatás megállapításakor nem éri el a hozamgarantált tőkéjének az összegét. Azok pedig, akik továbbra is a magánnyugdíjpénztárban maradnak, az így kiszámított követelésüket vagy felvehetik, vagy benn hagyhatják abban a magánnyugdíjpénztárban, amelynek tagjai vagy pedig egy másik pénztárba vihetik át.
Megítélésem szerint a tv. megfelelően hangolta össze az állami és az át-, ill. a visszalépők, valamint a magánpénztárban maradók érdekeit, meghagyván ez utóbbi két körnek a megtakarításait. Ennek ellenére az MSZP ezt a tv.-t a magánnyugdíjpénztárak államosításaként és tagjaik összegyűjtött vagyonának elorozásaként, kiegészítő nyugdíjalapjuk elvonásaként kommunikálja. A valóság ezzel szemben az, hogy 1987-ben a Horn-kormány volt az, amely a Nyugdíjügyi Tanács és a magyar társadalom széles körű tiltakozása ellenére a vállalkozói magánszférába vitte az állami nyugdíjbiztosítást azzal reklámozva, hogy a magánnyugdíjpénztárak nemcsak élethosszig tartó nyugdíjat fizetnek, hanem a nyugdíj-megtakarítás összege örökölhető és a megtakarítás tagi viszonyt létesítve tovább is folytatható. Emiatt léptek sokan át az államiból a magán-nyugdíjrendszerbe.
Az 1998-ban hatályba lépett társadalombiztosítási törvénycsomag értelmében azok, akik még a régi rendszer szerint mennek vagy mentek nyugdíjba, utolsó átlagkeresetüknek mintegy 75%-át kapják meg nyugdíjként. Azok, akik a régi rendszerből önként átléptek a magánnyugdíjpénztárba, az eredeti megoldás szerint az állami nyugdíjintézettől nyugdíjba vonulásukkor átlagkeresetüknek hozzávetőleg csak 60%-ához juthattak volna. Azok pedig, akik számára már kötelezővé vált a 2. pillért jelentő magánpénztárba való belépés, az 1. pillért jelentő állami nyugdíjból utolsó átlagkeresetük kevesebb, mint 50%-át kaphatták volna meg. Ennélfogva azok, akik önként átléptek az állami nyugdíjból a magánnyugdíjpénztárba és nem használták ki az első Orbán-kormány által biztosított visszalépési lehetőséget és mostanában mentek vagy mennek nyugdíjba, a gazdasági válság hatására a magánnyugdíjpénztárból nem, vagy csak csökkentett mértékben kapták meg kiegészítő járandóságukat, míg a 60%-os alapnyugdíjukat az államiból teljes egészében megkapták. Ebből is látható, hogy a közjogi jellegű állami nyugdíjrendszer a biztos, a magánjogi jellegű viszont bizonytalan. A magán-nyugdíjrendszer bizonytalanságának oka nálunk Magyarországon elsősorban az 1990-es évek privatizációiban rejlik, aminek következtében lehetetlenné vált, hogy a magánnyugdíjpénztárak megkaphassák az 1948-1949 évi államosítások során a korábbi nyugdíjpénztáraktól elvett ingatlanvagyonokat. Ezért - miként ezt a Botos házaspár kimutatta - a magánnyugdíjpénztárak fenntartását és működését az 1998. évi megalakításuktól kezdve az állami költségvetés fedezte (Polgári Szemle, 2010/4. szám). A PSZÁF kimutatása szerint - miként ezt Barta Judit is közli - mintegy 200 ezermilliárd forintot emésztett fel a költségvetésből a magánpénztárak működésének eddigi finanszírozása. A maguk erejéből a magánnyugdíjpénztárak működésképtelenek lettek volna, egészen a mai napig bezáróan. Mindezt figyelembe véve helytállóan mutatta ki ugyancsak a fenti írásában Barta Judit, hogy semmi realitása sincs annak, hogy a magánnyugdíjpénztárak tagjai után annyi tőke gyűljön össze, amely biztosítaná azt, hogy haláluk után annyi összeg lenne a számlájukon, amelyet egy vagy több örökösük megörökölhetne.
Ezen a helyzeten a Bajnai-kormány további magánosítással akart "segíteni", zártkörű részvénytársaságokká (ZRt.) alakítva a magánnyugdíjpénztárakat. Ha azonban ez megvalósult volna, a biztosítottak tagsági viszonyukat elvesztve, teljesen "ügyféllé" váltak volna és összegyűjtött nyugdíjalapjuk a zártkörű vezetés praktikáinak lett volna kiszolgáltatva. Bajnaiék ui. azt próbálták meg a nyugdíjbiztosítással, amit Gyurcsányéknak nem sikerült elérni az egészségbiztosítással. Ha Bajnaiéknak sikerült volna a nyugdíjbiztosítás ZRt.-sítése, a következő lépés az egészségbiztosításnál is ennek a kialakítása lett volna. A két biztosítási formának az ilyenkénti összezárásában ui. hatalmas üzlet rejlik. A viszonylagosan egészséges aktív kort követően a munkáltatói kizsigerelés és munkahelyi stressz-hatások miatt az átlagosnál gyorsabb egészségi összeroppanás és elhalálozás következik be. Ezáltal mind az egészségbiztosítási szolgáltatások, mind a nyugdíjfolyósítások ideje lerövidül, az aktív életút alatt fizetett járulékok pedig a biztosítóknál maradnak. Ebben rejlik az állami biztosítás magánosításához fűződő érdek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
